Kassai Csilla :Megérzés nélkül

Megérzés nélkül
Az Élet olyan, mint egy nagy Folyó:
Csak árad, árad és hömpölyög.
A Lelkemben feléled a szó
És mélyről ébredő álmokat szövök.
Mikor fellázad bennem az Ég,
Akkor mellettem állnak az Angyalok,
Riadtan néznek szerte-szét,
Mert a Mindenséget hallgatva hallgatok.
Hallgatok, mert a Szó, bár nekem szól,
Még sem maradhat csak az enyém!
Hallgatok, mert a könnyem kicsordul
Az Érzések Égi fellegén.
De a Lélek ébred! És szólni akar!
Mikor nem várjuk, leginkább akkor siet,
A Lélek a Halálba, a Halál a Lélekbe mar,
Örök fejlődésre késztetve az Életet.
A Lélek tudja, hogy mi következik!
Bár a balga Ember csak magára néz,
Nem érdekli, valóban hol van Ő és Ki lehet?
És miért van megannyi szenvedés?
Azt hiszi, a Világ magától létezik,
S ami van, arról Ő nem tehet!
Csak az Ész számít a Földön és nem a Szív,
S ezért vannak a "gyarló" Emberek!
De mikor kopogtat benne Valaki,
Aki szüntelen kedvesen szólogat,
A szívében megdobban valami,
S el kezdi hallani a hangokat!
Először úgy érzi, játék csupán,
S többnyire nem veszi komolyan,
Ám mikor magával ragadja az ár,
Hagyja magát sodorni boldogan!
És már érzi, hogy hallgatni kell
És figyelni a belső Életet,
Mert odakinn csak az létezik,
Mit belülről építenek az Emberek.

Megérzés nélkül élni bűntudat,
Mert mikor magára ismer majd a földi Én,
Nem talál mentségére szavakat,
S gyötrődik addigi Életén!
Lehet, hogy jó, de lehet, már késő.
Ébrednek az Életért sóvárgó halott szavak,
Elmeditál! Milyen földi Én is most ő?
Mert a Lélekre minden visszahat!
Egyszer mindannyian felébredünk!
Megértjük, késő sosem lehet,
Mert legfeljebb majd jobban éljük
Az életünk,
Mint a csak kívül létező Emberek!
Az Élet halni, a Halál élni akar!
A Körforgás örökkön át örök,
S ahogy az Ember Teste és Lelke között
Dúl a harc,
Úgy mindig az Ég győz a Föld fölött!
Kassai Csilla

Az igaz barát

Az igaz barát


Hogy ki az igaz barát?
Az, kinek megérted
Minden kimondott és
elhallgatott szavát.
Kinek a szeme
számodra nyitott könyv,
És ha ezeket a szemeket
Elönti a könny
Akkor te adod a válladat,
Hogy kisírja magát, s közben
Halkan megkérdezed :"Mi bánt?"

Ki elmondja neked minden baját
És te meghallgatod és segítesz
Megoldani a gondját.
Kit sose akarsz túlszárnyalni.
Legyőzni, kit sose tudnál igazán mellőzni.

Akit tisztelsz, s érdekel, hogy mi van vele
S a bajban mindig kiállsz mellette.
Nem érdekel, hogy kis hibát követett-e el, vagy nagyot,
A bajban akkor is barátok maradtok.

És milyen érzés ha neked van egy igaz barátod?
Felemelő dolog nem gondolod?
Ha van egy ember ki megérti minden bánatod,
S neki elmondhatod minden gondolatod.

Kivel érzed, hogy nélküle nem vagy egész,
Ha ő nincs a fél éned elvész.
Ki minden esetben kitart melletted,
S a vállára hajthatod a fejed, ha a sors sírásra késztetett.

Kivel megbeszélheted minden dolgodat
Kiről tudod, hogy a hátad mögött rólad sose mondana rosszat.
Kinek látványa mindig örömet okoz,
S ő csillapítja a fájdalmadat, ha a sors kegyetlenül felpofoz.

Ki biztat, s reményt önt beléd,
S aki minden bajban megállja a helyét,
ki sosem szól le, s megbecsül,
S kiálltok egymás mellett rendületlenül.

Az igaz barátság hatalmas érték,
Hogy mekkora arra nincs is mérték.
Az igaz barátot szeresd, becsüld meg,
S éreztesd vele, hogy milyen fontos,
Mert ha nem vigyázol rá, a sors
Ilyen értéket hamar elkoboz.

Ezt jól jegyezd meg,
Mert sok dolgot elveszíthetsz az életben,
De az igaz barát mindig ott lesz,
És nem hagy elveszni a végtelenben.

Ébren álmodom

Ébren álmodom

Éjszaka van kicsi angyalom
Vágyaimmal együtt álmodom
Elmerülve bennük oly nagyon
Lelkemet szárnyalni hagyom

Egy szó, mit TE adtál nekem
Csak egyetlen szó lett életem
Egy szó mit jelentesz Nekem
Ez az egy édes szó a szerelem

Ébren is csak Rólad álmodom
Ha, ébredek könnyes hajnalon
Te vagy a szívem igaz dallama
A szerelemem, életem angyala

Nem lehetek most éppen Veled
De tudd a szívem annyira szeret
Minden csillagot, Értünk kérek
Segítsen utunkon ameddig élek

Mert-e magányos csendben félek
Hogy egyetlen csókodat én kérem
Féltem halandó, kicsinyke életem
Hogy angyal a szerelmem nékem

Óh, Ébren is csak Rólad álmodom
Megsúgom édes, szeretlek Nagyon
Eljöttél hozzám, én vigyázlak Téged
Ha Te is akarod, ameddig csak élek!
LEÓ

B Radó Lili: Ne mondd...

B. Radó Lili:
Ne mondd…

Ne mondd, hogy "úgy is jó!" Ne mondd…
Ne mondd, hogy "mindegy!" Nem igaz!
Napod ezer parancsot ont,
s ha nem igyekszel, lemaradsz!

"Úgy is" semmi sem sikerül!
Ha minden "mindegy", célt nem érsz -
csak úgy, ha küzdesz emberül!
Győzni az fog, ki tettre kész…

De azt, hogy "úgy sem", azt se mondd!
Csatát veszt, aki csügged, és
a tett helyett csak könnyet ont…
Az "úgy sem" az a csüggedés!

Hát sose légy reménytelen…
Kövessünk el bár száz hibát,
a győztes az lesz - higgy nekem! -
kit jó szándék hajt s értelem,
és helyrehozni nekilát.

Arany János: A VIGASZTALÓ

Arany János:

A VIGASZTALÓ

Mi a tűzhely rideg háznak,
Mi a fészek kis madárnak,
Mi a harmat szomju gyepre,
Mi a balzsam égő sebre;
Mi a lámpa sötét éjben,
Mi az árnyék forró délben,...
S mire nincs szó, nincsen képzet:
Az vagy nekem, oh költészet!

Ha az élet útja zordon,
Fáradalmit fájva hordom,
Képemen kel búbarázda,
Főmön a tél zúzmaráza:
Néhol egy-egy kis virág nyit,
Az is enyhit egy parányit:
A virágban téged lellek,
Öröme a kietlennek!

Ha szivemet társi szomja
Emberekhez vonva-vonja,
De majd, mint beteg az ágyba,
Visszavágyik a magányba:
Te adsz neki puha párnát,
Te virrasztod éji álmát,
S álmaiban a valóság
Tövisei gyenge rózsák.

Jókedvem te fűszerezed,
Bánatomat elleplezed,
Káröröm hogy meg ne lássa,
Mint vérzik a seb nyilása;
Te játszol szivárvány-színben
Sűrü harmatkönnyeimben,
S a panasz, midőn bevallom,
Nemesebb lesz, ha kidallom.

Verseimben van-e érdem:
Sohse' bánom, sose kérdem;
Házi mécsem szelíd fénye
Nem hajósok létreménye,
Nem a tenger lámpatornya,
Mely felé küzd száz vitorla,
Mely sugárát hintse távol...
Elég, ha nekem világol.

Ha most elalszol

Ha most elalszol, repülj egy világba
az álom szárnyát szélesre kitárva
suhanj a széllel az éjszakai égen,
s a csillagokat kerülgesd ki szépen.

Suhanj úgy mint még soha, repülj
boldogan, s mindennek örülj,
mi szemed elé tárul az éjszakai tájban,
de pihenj egy kicsit a hold karjában.

Az ezüstös fénybe öltözött fák
boldogan intenek, s ki éjszaka lát
mindenki örömmel köszönt téged,
s csodálják reptedet, s már érzed

a boldog röpködés minden örömét,
mert ez az álom egy csoda lét,
s most én is repülni megyek,
az éj minden szépsége legyen veled!

Gajdács Ramóna : Nem tudom

Nem tudom
Hogy is történt? Nem tudom...
Csak éreztem, meg nem másíthatom
Az érzést, mely rám tört
És most mit tegyek? Nem tudom...

Mikor Rád gondol lelkem,
Minden megremeg bennem,
Nem értek semmit, nem hallok már
És csak Téged lát becsukott szemem.

Miért lett így? Nem tudom...
Gondoltam, közönnyel megmásítom,
De nem sikerült, nem hagytad!
Most mit gondoljak? Nem tudom...

Megszerettem, amit eddig nem.
Megláttam, amit sohasem.
Megízleltem a szépet, a jót
És megértettem az érthetetlent.

Mivé válok? Nem tudom...
Átformálsz, ha hagyom
És életem Tiéd lesz.
Jó ez nekem? Nem tudom...

De már így van, szeretlek!
Ellene semmit sem tehetek.
Lehetnél már bármily rossz,
Én csak fognám a kezedet.

Hol vagyok? Már nem tudom!
Elmenjek? Hagyhatom?
Ússzak árral szembe, vagy ne?
Tényleg, tényleg nem tudom!!!
Gajdács Ramóna

Gajdó Zoltán : Csak egy ember vagyok

Csak egy ember vagyok
Nem vagyok más,
Csak egy ember
Hibákkal és tévedésekkel.

Nem akarok mást,
Csak egy nyugodt életet,
Boldogan és elégedetten.

Nem akarok más lenni,
Csak az, aki vagyok,
S világra akarok hozni
Mindent, mi nekem adatott.

Csak elő akarok állni,
Már nem vágyom elbújni
A problémák elől,
De félek, hogy tán késő.

Hagy legyek az,
Aki mindig is voltam!
Hagy bújjon elő bábomból
Pillangó voltam!

Hagy teljesedjen ki életem,
Mint nap, haladjon feljebb!
Hagy találkozzak más napokkal is
Az égnél fentebb!

Ezt akarom, ezt kérem…
Ezt szeretném, ezt remélem.
Ha már eredetiként jöttem e világra,
Ne utánzatként haljak meg hiába!
Gajdó Zoltán

Ez nem egy rang

Ez nem egy rang, vagy foglalkozás, és nincs semmilyen titok. Segítőnek születnek, hontalannak öltözött varázslók, elesettnek mutatkozó őrzők, öregbőrbe bújt angyalok. Ezer szemük, és világnyi szívük van. Csak magunkba tekintve láthatjuk meg őket. Aztán végül magunkra ismerünk. Áradós, megnyitós fajzat mind. Az Egy feleszmél bennük, ők, meg feleszmélnek az Egyben. Minden megadatott, és aki érteni, látni, élni akarja ezt a mindent, csak szót fogad nekik, és megnyílik. Ez, persze csak a létre vonatkozik, az élethez, már magunkat is félre illik tennünk.

Tóth Árpád: Jó éjszakát

Tóth Árpád: Jó éjszakát
Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.


Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rimek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.


Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.


Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szive... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!

A lényeg az

A lényeg az,
hogy akkor sem állunk készen a nagy pillanatra,
ha tudjuk, hogy előttünk áll.
Senki sem kéri,
hogy megváltozzon az élete,
de az megváltozik.
Ilyen tehetetlenek lennénk,
bábok?!
Nem!
A nagy pillanat eljön,
nem tehetünk ellene semmit.
Az számít,
hogy mit teszünk utána,
akkor derül ki,
hogy kik vagyunk.

Nyakó Zita :Altató

Altató
Nézd ahogyan lenyugszik
a fényes gömb az égről,
ahogyan remeg a levegő
a nappali hőségtől.
Nézd milyen nyugodt most a táj,
ahogyan a karomba fekszel,
érezd fontosabb vagy,
minden egyes perccel.
Érezd az illatát kisfiam,
az elalvó világnak,
hallgasd altató dalát
a gyönge kismadárnak.
Ez a perc most minden,
ez most az igazi élet,
ezért éltem eddig,
s tebenned majd örökké élek.
Ez a perc a végzet,
ez a gyönyörű végzetem,
kicsiny kezedbe helyezem
nyugodt, boldog szívem.
Szeretlek virágom,
szeretlek te tündér arcú angyal,
aludj szerelmes kisbabám,
s lassan eljön a hajnal.
Hallgasd a csendet,
hallgasd a szellő is énekel,
azt meséli dalolja fújja,
most már aludni kell.
Nyakó Zita

Tatiosz: Ha a boldogságot kutatod

Ha a boldogságot kutatod, belül keresd,
emlékezeted roppant nagy csarnokában.
Itt a tied az ég,a föld,a tenger,a csillagok.
Itt találkozhatsz önmagaddal.Csak egyetlen
egy nem lehet a tiéd:a perc,amelyet elfeledtél.
Amire nem emlékszünk,már nem a miénk.........
Az emberek bebarangolják a világot,meg-
csodálják a hegyek égre meredő csúcsait,
a tenger egekig ívelő hullámait,a folyók
félelmetes kanyargásait,az óceán
végtelenjét és a csillagok semmibe tűnését.
Csodálnak,miközben elfelejtenek emlékezni.
Boldogtalan,aki emlékeire ügyet sem vet,és
boldog ezek szerint csak az lehet,aki emlékezni
képes.Tatiosz

Paulo Coelho - A dolgok, amelyeket megtanultam az élettől

Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel.

Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel.

Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki.

Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni.

Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével.

Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné.

Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak.

Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.

Tatiosz :Hinni kell.

Hinni kell.

Hinned kell a boldogság Iehetőségeben,
hogy csakugyan boldog légy. Az vagy,
amit gondolsz, és csak azt tudod el-
gondolni, amiben hiszel. Ne gondolj a
hanyatlásodra, mert bekövetkezik. Ne
gondolj a veszteségre, mert veszteségek
érnek. Ne gondolj a szomorúságra, mert
lelked sötétségbe borul. Ne gondolj a
rosszra, mert a mélybe taszít. A jó
gondolat: ajándék, szárnyalás, magasba
vágyódás, felemelkedés...
Élni csupán a Iegtisztább vágyak
szerint érdemes. Attól függően, hogy
vagyaink keserűek vagy édesek, fanyar
vagy boldog lesz az életünk. Képzeld el,
amit kívánsz, és kívánd, amit elképzeltél.
A boldogság vágy, a képzelet, hit, a
cselekedet megvalósulás.
/Tatiosz

Jagos István

Álomvándor
A messzeségen át vágtattam feléd,
Megmásztam érted a szenvedés hegyét.
Véres patakon gázoltam tovább,
Hogy eljussak oda ahol élsz, ahol jársz.

Az emlékek völgyén át vezetett az utam,
Csalódott emberek közt kik takarják arcukat.
Egy "homályos alak" megfogta vállamat,
Arcában látni véltem saját arcomat.

A bűn tengerén hajóztam immár.
Az árulás és megvetés hullámain át.
Sodródtam elveszve míg partot nem értem,
Az édeni kertben, ahol nyugovóra tértem.

Álmomban szellőként simogattad arcom,
A világ őreként őrizted a sorsom.
Kinyújtott karral öleltem csillagot,
S anyátlan gyermekként megnyugodtam válladon.
Jagos István

Horváth Tamás:Csillagokkal álmodok

Csillagokkal álmodok

Egyszer azt álmodtam nagyon régen,
Messzi tájon, messzi égen,
Egy csillag tűnt fel az égbolton,
Leszállt és kopogtatott ablakomon,
Fényét árasztva, emberekre szórva,
Hogy Én segítsek rajta.

Beengedtem, hát mit tehettem volna,
Félt nagyon, reszketett hangja,
Izzó sárga vére folyt a kezembe,
Szemem könnybe meredve,
Csak azon tűnődtem, ki ölhette meg őt,
Ki állhat e szörnytett mögött.

A hold sugarával gyógyítottam,
A föld fekete palástjával takartam,
Sugárzó szeretetemmel erőt adtam,
Féltő gondozással kényeztettem,
Tiszta gyöngyharmattal etettem,
Évek sokaságával aztán elengedtem.

Az álomnak vége és felébredtem,
Gyönyörű fény árasztotta el a testem,
Tudtam, hogy ez az én csillagom,
Aztán szememet ismét behunyom,
És megint arról álmodok,
Hogy újra gyógyítok! Velem vannak a csillagok!
Horváth Tamás

Gregor József, Gregor Bernadett: Valaki

Gregor József, Gregor Bernadett: Valaki

Valaki, ha rám néz, mindent lát
Valaki az árnyékommá vált
Őrzi léptem, tűz a télben
Valaki a csöndekből is ért
Valaki a tegnaptól is félt
Valaki, ha itt van, visszatér
Valaki a tegnaptól is félt
Szólj, ha szólnál,
Sírj, ha sírnál
Szállj, ha szállnál
Látsz, majd, hol álmod jár
Nincs baj, míg szívem lát közel
Nincs baj, míg fényed átölel
Hol vagy még remény
Ó az álmom tőle fél
Az út végét remél
Nem is létezik, ne nézd
Érezd, hogy értem a szíved szavát
Egymást miért vádolnánk
Nincs baj, míg szívem lát közel
És átölel. Átölel
Valaki, mint angyal volt és élt
Valaki, ha érint nincs veszély
Szól, ha szólnék,
Sír, ha sírnék
Száll, ha szállnék,
Álmáról álmodnék
Nincs baj, míg szívem lát közel
Nincs baj, míg fényed átölel
Hol vagy még remény
Ó, az álmom tőle fél
Az út végét remél
Nem is létezik, ne nézd
Álmodról álmodnék
Nincs baj, míg szíved fénye átölel
A holnap így jön el, bújj közel
Valaki a holnapokból,
Valaki az álmomra figyel,
Valaki az álmából rám ismer
Valaki a tegnapokból,
Aki helyett nem jöhet más
Valaki, ha rám néz, más nem számít
Úgy élj, hogy holnap ne bánd
Többet, mint várnánk
Nincs baj, míg szíved fénye átölel