Füle Lajos
Kinek Csillaga van
Kinek Csillaga van,
legyen maga a béke,
hogy minden dolga itt
békében menjen végbe!
Kinek Csillaga van,
legyen felette bátor:
szeressen vakmerőn,
de érte mit se várjon!
Kinek Csillaga van,
öltözzék friss reménybe,
hogy ISTEN LELKE is
cselekszik benne, érte!
Kinek Csillaga van,
ámuljon, mert az IGE
testté lett, s boldogan
daloljon Róla szíve!
A négy gyertya
Zoli
A négy gyertya
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya.
Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit egymással beszélgettek.
Azt mondta az első :
- ÉN VAGYOK A BÉKE!
De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni…
Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra.
A második azt mondta:
ÉN VAGYOK A HIT!
Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak. Nincs értelme tovább égnem…
A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.
Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:
- ÉN A SZERETET VAGYOK!
Nincs már erőm tovább égni.
Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám…
Ezzel ki is aludt.
Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott:
De hát mi történt? Hiszen nektek égnetek kéne mindörökké…!
Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt.
Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:
Ne félj! Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát.
ÉN VAGYOK
A REMÉNY!
A gyermek szeme felragyogott. Megragadta a még égő gyertyát, s lángjával új életre keltette a többit.
Soha ki ne aludjon bennünk a REMÉNY!
A négy gyertya
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya.
Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit egymással beszélgettek.
Azt mondta az első :
- ÉN VAGYOK A BÉKE!
De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni…
Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra.
A második azt mondta:
ÉN VAGYOK A HIT!
Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak. Nincs értelme tovább égnem…
A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.
Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:
- ÉN A SZERETET VAGYOK!
Nincs már erőm tovább égni.
Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám…
Ezzel ki is aludt.
Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott:
De hát mi történt? Hiszen nektek égnetek kéne mindörökké…!
Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt.
Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:
Ne félj! Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát.
ÉN VAGYOK
A REMÉNY!
A gyermek szeme felragyogott. Megragadta a még égő gyertyát, s lángjával új életre keltette a többit.
Soha ki ne aludjon bennünk a REMÉNY!
Hideg télben
Hideg télben...
Ott kinn:
vakítanak fényei a karácsonynak,
ám a csillogó pompa csupán a látszat,
a legszebb dísz mind közül,
miről magányos esték is álmodnak:
Őszinte Szeretet Ékesítse a Fádat
Egész évben... Ott Benn:
a szíved táján legbelül!
Ott kinn:
vakítanak fényei a karácsonynak,
ám a csillogó pompa csupán a látszat,
a legszebb dísz mind közül,
miről magányos esték is álmodnak:
Őszinte Szeretet Ékesítse a Fádat
Egész évben... Ott Benn:
a szíved táján legbelül!
Alföldi Géza A tél
Alföldi Géza
A tél
Tél. Nagyapám hogy szerette
a csillogó havat.
Gyermekkedvvel nézte.
A hó megérezte,
s hálás volt érte.
Hálás, mert egy bánatos karácsony este,
mikor a vér agyát eszméletlenre verte,
s elesett,
úgy találtam rá
a hó felett,
hogy a láb magas hó
karjába vette,
s hogy meg ne üsse
élet-marta testét,
puha párnának aláterítette
millió legszebb ezüst hópehelyke
ragyogó szemét.
A tél
Tél. Nagyapám hogy szerette
a csillogó havat.
Gyermekkedvvel nézte.
A hó megérezte,
s hálás volt érte.
Hálás, mert egy bánatos karácsony este,
mikor a vér agyát eszméletlenre verte,
s elesett,
úgy találtam rá
a hó felett,
hogy a láb magas hó
karjába vette,
s hogy meg ne üsse
élet-marta testét,
puha párnának aláterítette
millió legszebb ezüst hópehelyke
ragyogó szemét.
Kosztolányi Dezső Szerenád
Kosztolányi Dezső
Szerenád
A kormos égből lágy fehérség
szitálja le üres porát.
Dideregve járok ablakodnál
a hófehér nagy úton át.
S amint megyek itt éji órán,
lépésem mégsem hallható,
mert zsongva, súgva, és zenélve
halkan szitál alá a hó.
S körülvesz engem, zordon árnyat
egy hófehér, szelíd világ:
angyalpárnáknak tollpihéje,
zengő, szelíd melódiák,
habpárna selymén szunnyadó arc,
mit angyalok fényszárnya ó,
minek szelíded altatóul,
halkan zenél a tiszta hó.
Oly mély a csend, a város alszik,
mind járjatok lábujjhegyen!
Pihék, zenéljetek ti néki,
hogy álma rózsásabb legyen.
Egy hófehér hálószobává
változz át csendes utca, ó!
Fehér rózsákként hullj az éjben
reá, te szálló, tiszta hó!
Szerenád
A kormos égből lágy fehérség
szitálja le üres porát.
Dideregve járok ablakodnál
a hófehér nagy úton át.
S amint megyek itt éji órán,
lépésem mégsem hallható,
mert zsongva, súgva, és zenélve
halkan szitál alá a hó.
S körülvesz engem, zordon árnyat
egy hófehér, szelíd világ:
angyalpárnáknak tollpihéje,
zengő, szelíd melódiák,
habpárna selymén szunnyadó arc,
mit angyalok fényszárnya ó,
minek szelíded altatóul,
halkan zenél a tiszta hó.
Oly mély a csend, a város alszik,
mind járjatok lábujjhegyen!
Pihék, zenéljetek ti néki,
hogy álma rózsásabb legyen.
Egy hófehér hálószobává
változz át csendes utca, ó!
Fehér rózsákként hullj az éjben
reá, te szálló, tiszta hó!
Finta Kata Karácsony
Finta Kata
Karácsony
Elmúlt az ősz, a szép indián nyár
ködfátyolt öltött a hajnal már,
kigyúltak a karácsonyi fények
a város már ünneplőben ragyog.
Lelkünk várakozással megtelik,
szeretet után sóhajt a szívünk,
várva-várjuk a születő Kisdedet,
ki a békességet elhozza nekünk.
Mennyből angyalok kórusa zengett
királyok keresték a hozzávezető utat',
üstökös fénye ragyogta be a tájat,
hogy megtalálják Égi Királyunkat.
Szegényen, jászolyban született,
bárányok leheltek neki meleget -
édesanyja, Mária ölelte karjaiba' Őt,
aki megváltani jött bennünket.
Erre, az összezavart világra érkezett,
ahol gyűlölködnek, egymást gyilkolják
az emberek - békesség és szeretet helyett,
mintha a földtekén el sem férnének.
Kisjézus! Tekints ránk, teremts rendet
a világban, hogy béke és szeretet
honoljon ezen a csodás Földön,
ahol minden jóval elláttál minket.
Minden nap azért imádkozom,
hogy az egész világon győzzön
gyűlölet helyett - a megértés és szeretet!
Kérlek Kisjézus, hallgass meg engemet!
Karácsony
Elmúlt az ősz, a szép indián nyár
ködfátyolt öltött a hajnal már,
kigyúltak a karácsonyi fények
a város már ünneplőben ragyog.
Lelkünk várakozással megtelik,
szeretet után sóhajt a szívünk,
várva-várjuk a születő Kisdedet,
ki a békességet elhozza nekünk.
Mennyből angyalok kórusa zengett
királyok keresték a hozzávezető utat',
üstökös fénye ragyogta be a tájat,
hogy megtalálják Égi Királyunkat.
Szegényen, jászolyban született,
bárányok leheltek neki meleget -
édesanyja, Mária ölelte karjaiba' Őt,
aki megváltani jött bennünket.
Erre, az összezavart világra érkezett,
ahol gyűlölködnek, egymást gyilkolják
az emberek - békesség és szeretet helyett,
mintha a földtekén el sem férnének.
Kisjézus! Tekints ránk, teremts rendet
a világban, hogy béke és szeretet
honoljon ezen a csodás Földön,
ahol minden jóval elláttál minket.
Minden nap azért imádkozom,
hogy az egész világon győzzön
gyűlölet helyett - a megértés és szeretet!
Kérlek Kisjézus, hallgass meg engemet!
Ki remélne egy királyt?
Ki remélne egy királyt?
Az anyukák és apukák mindig úgy vélik
Hogy az ő kis angyaluk valami egészen különleges
És bármi lehet belőle, ha felnő
De ki remélne egy királyt?
Pásztor lehetsz vagy tanító
Vagy halász kinn a tengeren
Vagy asztalos, ki tárgyakat készít
De ki remélne egy királyt?
Oly világos volt, mikor a bölcsek megérkeztek
És az angyalok a neved énekelték
Hogy más lesz a világ, mert megszülettél
Ezt jelentette ki a menny
Egy nap egy angyal mondta csendesen
Hogy hamarosan valami különlegeset ad nekem
De mindabból az ajándékból, amit hozott
Ki remélt volna, ki remélhetett volna
Ki remélt volna egy királyt?
Az anyukák és apukák mindig úgy vélik
Hogy az ő kis angyaluk valami egészen különleges
És bármi lehet belőle, ha felnő
De ki remélne egy királyt?
Pásztor lehetsz vagy tanító
Vagy halász kinn a tengeren
Vagy asztalos, ki tárgyakat készít
De ki remélne egy királyt?
Oly világos volt, mikor a bölcsek megérkeztek
És az angyalok a neved énekelték
Hogy más lesz a világ, mert megszülettél
Ezt jelentette ki a menny
Egy nap egy angyal mondta csendesen
Hogy hamarosan valami különlegeset ad nekem
De mindabból az ajándékból, amit hozott
Ki remélt volna, ki remélhetett volna
Ki remélt volna egy királyt?
Pár gondolat a karácsonyról
Pár gondolat a karácsonyról
Egy pici kis hópihével indult minden,
De ez van itt minden egyes évben.
Amikor ideér a december, jön vele más is,
És akkor lesz itt a hangulat karácsonyi!
Mindenhol zöld fenyőfák díszelegnek,
Viszont más az igazi ebben az ünnepben.
A szeretet az, mi az embereket összehozza,
Szív a szívnek boldogságot ajándékozhat.
A mai nap másabb mint a többi,
A házunkat a sok ajándék elönti.
Szeretem a díszek ragyogását.
Hogy mit látok benne? Harmóniát!
Vörös, arany, ezüst és még sok szín,
Ez a kavalkád mindenkit ünnepelni hív.
Oly szép a karácsony mindenkivel,
Akit én teljes szívből szeretek.
Idén nem kérek ajándékot senkitől!
Csak néhány kedves szót valakitől.
Nem akarok kapni, csak meg akarom tudni,
Hogy milyen jó is szeretve lenni...
Inkább adok, bárkinek bármit,
Hisz ezt sokkal jobb megtenni.
S ha látom a boldogságot a szemekben,
Akkor lesz igazi a karácsony a lelkemben.
Egy pici kis hópihével indult minden,
De ez van itt minden egyes évben.
Amikor ideér a december, jön vele más is,
És akkor lesz itt a hangulat karácsonyi!
Mindenhol zöld fenyőfák díszelegnek,
Viszont más az igazi ebben az ünnepben.
A szeretet az, mi az embereket összehozza,
Szív a szívnek boldogságot ajándékozhat.
A mai nap másabb mint a többi,
A házunkat a sok ajándék elönti.
Szeretem a díszek ragyogását.
Hogy mit látok benne? Harmóniát!
Vörös, arany, ezüst és még sok szín,
Ez a kavalkád mindenkit ünnepelni hív.
Oly szép a karácsony mindenkivel,
Akit én teljes szívből szeretek.
Idén nem kérek ajándékot senkitől!
Csak néhány kedves szót valakitől.
Nem akarok kapni, csak meg akarom tudni,
Hogy milyen jó is szeretve lenni...
Inkább adok, bárkinek bármit,
Hisz ezt sokkal jobb megtenni.
S ha látom a boldogságot a szemekben,
Akkor lesz igazi a karácsony a lelkemben.
Ádventi harangszó
Ádventi harangszó
Szól a szó, s szép messze hangzó
ez az ádventi harangszó;
Síkon át, völgy felett, hegyen
át hangzik, cseng-bong szüntelen
csak meghallója is legyen!
Valaki elindult érted,
de hogy legyen csillag-fényed, indulj
te is menj eléje
s befogad Õ kegyelmébe.
Szól a szó, szép messze hangzó
ez az ádventi harangszó.
Síkon át, völgy felett, hegyen
át, azért hangzik szüntelen, hogy
sok meghallója legyen!
Szól a szó, s szép messze hangzó
ez az ádventi harangszó;
Síkon át, völgy felett, hegyen
át hangzik, cseng-bong szüntelen
csak meghallója is legyen!
Valaki elindult érted,
de hogy legyen csillag-fényed, indulj
te is menj eléje
s befogad Õ kegyelmébe.
Szól a szó, szép messze hangzó
ez az ádventi harangszó.
Síkon át, völgy felett, hegyen
át, azért hangzik szüntelen, hogy
sok meghallója legyen!
József Attila Betlehemi királyok
József Attila
Betlehemi királyok
Adjonisten Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta – biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem,
Segíts, édes Istenem.
Istenfia, jónapot, jónapot;
Nem vagyunk mi vén papok.
Úgy hallottuk, megszülettél
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád,
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.
Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
Főtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
Aki szerecseny király.
Irul-pirul Mária, Mária
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok,
jóéjszakát kívánok!
Betlehemi királyok
Adjonisten Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta – biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem,
Segíts, édes Istenem.
Istenfia, jónapot, jónapot;
Nem vagyunk mi vén papok.
Úgy hallottuk, megszülettél
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád,
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.
Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
Főtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
Aki szerecseny király.
Irul-pirul Mária, Mária
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok,
jóéjszakát kívánok!
Radványi Kálmán Azt kérded, kis fiam...
Radványi Kálmán Azt kérded, kis fiam...
Az kérded, kis fiam, mi fáj nekem?
Hogy a karácsony méze sem vidít fel,
A muzsikáló angyalok zenéje,
Égből szívekbe áradó malaszt.
Isten békéje emberek között,
A karácsonyfa ragyogó csodája,
A boldog fény, a víg szent csillogás.
A gyermekvágyak termő csodafája,
A megvalósult álmok boldog estje
Nem gyújtja föl bús szívem mosolyát.
Azt kérded, kis fiam, mi fáj nekem…
Szemem a sötét messzeségbe fúrom,
Átnézek rajtad s boldogságodon
S meglátok minden bánatot, nyomort.
És hallom a magyar hegyek nyögését,
A magyar égnek omló roskadását,
És sír bennem a magyar árvaság.
Látó szemem ma vándorútra kel,
Bocsásd meg nékem, édes kis fiam,
Az égő könnyet, mely fejedre hull,
S a sötét felhőt a homlokomon.
Fájó szívemnek néma zokogását,
Lelkem megosztott fájó csonkaságát
Bocsásd meg nékem, édes kis fiam.
A székely hegyek puha hópalástján
Árva kis házak négy fala között
Rab lélek gunnyaszt. Szárnyait kitépték,
Öröme félénk és bátortalan.
Erdély fölött egy nagy korbács suhog,
Magyar vér serked minden vad ütésén,
S én érzem a korbácsnak szégyenét.
Bárhová sujt le ólmos ostora
Engem talál s a lelkem megvonaglik.
Fáj bennem minden megfojtott magyar szó.
Holt gondolatok a vágyak temetőjén
Zokogva járok s nem tudok örülni.
Az kérded, kis fiam, mi fáj nekem…
Kárpátok gyásza, Garam csobogása,
A Tátra fáj és Kassa ékessége,
A multat néző néma várromok,
S a jelen romja – csonka életünk.
Idegen lábak gőgös dobbanása,
Idegen ajkak vidámsága fáj…
És fáj bennem ma minden szenvedés:
A kenyértelen asztalok keserve,
Az anyák könnye, apák küzködése,
Sírásra görbült édes gyermekajk,
Odvakban gubbasztó karácsonyok…
Minden magyar gond nyomja lelkemet…
Édes fiam, ez fáj nekem, Ezért
Ül könny szememben szent karácsony estén.
Az kérded, kis fiam, mi fáj nekem?
Hogy a karácsony méze sem vidít fel,
A muzsikáló angyalok zenéje,
Égből szívekbe áradó malaszt.
Isten békéje emberek között,
A karácsonyfa ragyogó csodája,
A boldog fény, a víg szent csillogás.
A gyermekvágyak termő csodafája,
A megvalósult álmok boldog estje
Nem gyújtja föl bús szívem mosolyát.
Azt kérded, kis fiam, mi fáj nekem…
Szemem a sötét messzeségbe fúrom,
Átnézek rajtad s boldogságodon
S meglátok minden bánatot, nyomort.
És hallom a magyar hegyek nyögését,
A magyar égnek omló roskadását,
És sír bennem a magyar árvaság.
Látó szemem ma vándorútra kel,
Bocsásd meg nékem, édes kis fiam,
Az égő könnyet, mely fejedre hull,
S a sötét felhőt a homlokomon.
Fájó szívemnek néma zokogását,
Lelkem megosztott fájó csonkaságát
Bocsásd meg nékem, édes kis fiam.
A székely hegyek puha hópalástján
Árva kis házak négy fala között
Rab lélek gunnyaszt. Szárnyait kitépték,
Öröme félénk és bátortalan.
Erdély fölött egy nagy korbács suhog,
Magyar vér serked minden vad ütésén,
S én érzem a korbácsnak szégyenét.
Bárhová sujt le ólmos ostora
Engem talál s a lelkem megvonaglik.
Fáj bennem minden megfojtott magyar szó.
Holt gondolatok a vágyak temetőjén
Zokogva járok s nem tudok örülni.
Az kérded, kis fiam, mi fáj nekem…
Kárpátok gyásza, Garam csobogása,
A Tátra fáj és Kassa ékessége,
A multat néző néma várromok,
S a jelen romja – csonka életünk.
Idegen lábak gőgös dobbanása,
Idegen ajkak vidámsága fáj…
És fáj bennem ma minden szenvedés:
A kenyértelen asztalok keserve,
Az anyák könnye, apák küzködése,
Sírásra görbült édes gyermekajk,
Odvakban gubbasztó karácsonyok…
Minden magyar gond nyomja lelkemet…
Édes fiam, ez fáj nekem, Ezért
Ül könny szememben szent karácsony estén.
Sidó Judit Ha lehetne...
Sidó Judit
Ha lehetne...
Ha lehetne választani,
megpróbálnék változtatni!
Megváltoztatni az egész életem,
s más szemmel nézni a végzetem!
Ha lehetne választani,
megpróbálnék változtatni!
Megváltoztatni szívem rezdüléseit,
s gondolataim bűnös lüktetéseit!
Ha lehetne változtatni,
mindent meg akarnék válaszolni!
Megválaszolni a miérteket,
s az értelmetlen kérdéseket!
Ha lehetne változtatni,
mindent meg akarnék válaszolni!
Megválaszolni a jelenemet,
s előhozni az igazi jellememet!
Ha lehetne változtatni,
mindenki azért könyörögne.
Ha lehetne változtatni,
megszűnne a rossz örökre!
Ha lehetne...
Ha lehetne választani,
megpróbálnék változtatni!
Megváltoztatni az egész életem,
s más szemmel nézni a végzetem!
Ha lehetne választani,
megpróbálnék változtatni!
Megváltoztatni szívem rezdüléseit,
s gondolataim bűnös lüktetéseit!
Ha lehetne változtatni,
mindent meg akarnék válaszolni!
Megválaszolni a miérteket,
s az értelmetlen kérdéseket!
Ha lehetne változtatni,
mindent meg akarnék válaszolni!
Megválaszolni a jelenemet,
s előhozni az igazi jellememet!
Ha lehetne változtatni,
mindenki azért könyörögne.
Ha lehetne változtatni,
megszűnne a rossz örökre!
Erdei ovoda
Erdei óvoda
Az erdei óvoda
kapuja kitárva.
Nézzük, ki is jár oda,
kinek fia, lánya?
Látok én ott két bocsot,
de játékos mackók.
Nézd Piroska mit hozott,
egy ikerpár tacskót.
Míg a mókus fenn a fán
lenéz az udvarra.
Nyuszi fiú, nyuszi lány
e verset szavalja:
Gyertek ide gyerekek,
az óvoda nyitva!
Sárgarépát egyetek,
s vár mászóka, hinta...
Egy rossz, csíkos vadmalac
visítoz a széken.
Ilyet tenni nem szabad,
Ülj te csendben, szépen!
Óvó néni most mesél,
ő az erdő őze.
Míg hallgatod, jó legyél,
mint a vadak őre!
Az orvvadász pórul jár,
ő esik csapdába.
Azért lett ily gonosz ám,
nem járt óvodába!
Volt sok játék, mese is,
vége van a napnak.
Mily boldogok mind akik
óvodában vannak!
Albert Debrecen, 2008. 11. 07.
Az erdei óvoda
kapuja kitárva.
Nézzük, ki is jár oda,
kinek fia, lánya?
Látok én ott két bocsot,
de játékos mackók.
Nézd Piroska mit hozott,
egy ikerpár tacskót.
Míg a mókus fenn a fán
lenéz az udvarra.
Nyuszi fiú, nyuszi lány
e verset szavalja:
Gyertek ide gyerekek,
az óvoda nyitva!
Sárgarépát egyetek,
s vár mászóka, hinta...
Egy rossz, csíkos vadmalac
visítoz a széken.
Ilyet tenni nem szabad,
Ülj te csendben, szépen!
Óvó néni most mesél,
ő az erdő őze.
Míg hallgatod, jó legyél,
mint a vadak őre!
Az orvvadász pórul jár,
ő esik csapdába.
Azért lett ily gonosz ám,
nem járt óvodába!
Volt sok játék, mese is,
vége van a napnak.
Mily boldogok mind akik
óvodában vannak!
Albert Debrecen, 2008. 11. 07.
Lengyel Zoltán Meztelen téli éjszaka
Lengyel Zoltán
Meztelen téli éjszaka
Láthatatlan angyal sétál a dermesztő hidegben.
Macskakő, templom, s villamos a síneken.
Díszfények lepték el hazánk nagy városát,
S fehér izzók százai ékesítik az óriási fenyőfát.
Most már üres a sétány leszállt a csillogó homály.
A néma fénytündér már csak egyetlen embert talál.
Arcába néz, s félelmet lát, bánatot, merengést,
Szinte érzi, ahogy a vándor felteszi a kérdést.
Ki vagyok, s mit szeretnék én valójában?
Hideg könnycsepp hull sápadt arcára.
Teste fagyos, de szívében szerelem lobog.
Mit kíván a kedvesem, s bennem mi háborog?
Meztelennek érzi magát új ruhát kell öltenie
Ha nem teszi talán kihűl a szerelemének szíve.
Férfi, komoly, reális, érzelem dús és határozott?
Vagy zárkózott, naiv, "gyerek" és "bolond"?
Vajon melyik szerep melegíti fel a testét újra?
Vagy tartsa meg az összest és használja?
Megtartani. Elgondolkodtató, de van egy gondja.
Az új jellemét a szekrényben még nem találja.
Bárhogyan keresi nem éri el akárhogy akarja
Talán túl rövid még és bizonytalan a karja?
Fénylő karok ölelik át, a vándor mintha érezné.
Újabb sós cseppek és újra felteszi a kérdést.
Ki vagyok én? Hogy legyek az, aki szeretnék?
Mennyi teher, s az idő repül az élet hideg szelén.
Kihunytak a fények, az ember már szürke alak.
Az angyal hallja a betonon a távolodó hangokat.
A vándor most egyedül csatát vesztve hazatér,
Reszket, könnyezik, s a közelgő jövőtől fél.
Új napba veti reményét, s nyugovóra tér,
S új ruhákról álmodozik a szekrény mélyén.
Meztelen téli éjszaka
Láthatatlan angyal sétál a dermesztő hidegben.
Macskakő, templom, s villamos a síneken.
Díszfények lepték el hazánk nagy városát,
S fehér izzók százai ékesítik az óriási fenyőfát.
Most már üres a sétány leszállt a csillogó homály.
A néma fénytündér már csak egyetlen embert talál.
Arcába néz, s félelmet lát, bánatot, merengést,
Szinte érzi, ahogy a vándor felteszi a kérdést.
Ki vagyok, s mit szeretnék én valójában?
Hideg könnycsepp hull sápadt arcára.
Teste fagyos, de szívében szerelem lobog.
Mit kíván a kedvesem, s bennem mi háborog?
Meztelennek érzi magát új ruhát kell öltenie
Ha nem teszi talán kihűl a szerelemének szíve.
Férfi, komoly, reális, érzelem dús és határozott?
Vagy zárkózott, naiv, "gyerek" és "bolond"?
Vajon melyik szerep melegíti fel a testét újra?
Vagy tartsa meg az összest és használja?
Megtartani. Elgondolkodtató, de van egy gondja.
Az új jellemét a szekrényben még nem találja.
Bárhogyan keresi nem éri el akárhogy akarja
Talán túl rövid még és bizonytalan a karja?
Fénylő karok ölelik át, a vándor mintha érezné.
Újabb sós cseppek és újra felteszi a kérdést.
Ki vagyok én? Hogy legyek az, aki szeretnék?
Mennyi teher, s az idő repül az élet hideg szelén.
Kihunytak a fények, az ember már szürke alak.
Az angyal hallja a betonon a távolodó hangokat.
A vándor most egyedül csatát vesztve hazatér,
Reszket, könnyezik, s a közelgő jövőtől fél.
Új napba veti reményét, s nyugovóra tér,
S új ruhákról álmodozik a szekrény mélyén.
BAJA MIHÁLY KARÁCSONY
BAJA MIHÁLY
KARÁCSONY
Te most is az vagy, áldott szent Karácsony,
Mi Betlehemben legelőször voltál:
Újjászülője a kerek világnak,
Hitünk napfénye, a szívünkben oltár.
Az angyaloknak ajkán a hozsánna
Ma is elhat a pásztorok füléhez,
s koldust, királyt vezet ma is a csillag
Az idvezítő jászol-bölcsőjéhez.
Te most is az vagy, csak mi változánk meg,
Csak nekünk ócska minden ami régi.
Nem hallgatunk az angyalok szavára,
Nem kell nekünk a csillag se, ha égi.
Mennek, mennek a pásztorok seregben,
de nem a Jézus jászol-bölcsőjéhez.
Mennek, mennek a bölcsek és királyok,
De nem az élet örök kútfejéhez.
Ó, szent karácsonyéj csillagvilága…
Ragyogj, ragyogj csak változatlan újra.
Az én lelkem csak téged vár, s tetőled
száz lidérc fény közt el nem tántorodna.
A gyermekhitnek hófehér palástját
Borítsd reám csak egy éjszakára,
És én megáldlak, síromig követlek
Ó, szent Karácsonyéj csillagvilága.
KARÁCSONY
Te most is az vagy, áldott szent Karácsony,
Mi Betlehemben legelőször voltál:
Újjászülője a kerek világnak,
Hitünk napfénye, a szívünkben oltár.
Az angyaloknak ajkán a hozsánna
Ma is elhat a pásztorok füléhez,
s koldust, királyt vezet ma is a csillag
Az idvezítő jászol-bölcsőjéhez.
Te most is az vagy, csak mi változánk meg,
Csak nekünk ócska minden ami régi.
Nem hallgatunk az angyalok szavára,
Nem kell nekünk a csillag se, ha égi.
Mennek, mennek a pásztorok seregben,
de nem a Jézus jászol-bölcsőjéhez.
Mennek, mennek a bölcsek és királyok,
De nem az élet örök kútfejéhez.
Ó, szent karácsonyéj csillagvilága…
Ragyogj, ragyogj csak változatlan újra.
Az én lelkem csak téged vár, s tetőled
száz lidérc fény közt el nem tántorodna.
A gyermekhitnek hófehér palástját
Borítsd reám csak egy éjszakára,
És én megáldlak, síromig követlek
Ó, szent Karácsonyéj csillagvilága.
Lia Lombardy Karácsonyi kívánság
Lia Lombardy
Karácsonyi kívánság
Mit kívánhatnék Karácsonyra én?
Boldogságot. Békét. Szerencsét.
Mire vágyok, elmondhatom talán.
Kívánságom végre
meghallgatásra talál.
Talán most titkos kívánságom feltárhatnám.
Boldog Karácsony,
Ezüst fényű, ezüst csillogású
Hol az a Férfi, Hol talál vajon rám?
Oly rossz a magány.
Szeretet nélkül üres a Világ!
Boldog Karácsony,
Ezüst fényű, ezüst csillogású.
Hol az a férfi? Hol vár vajon rám?
Kivel az Élet útján
együtt mehetnék tovább.
Kinek szeméből a fény visszaragyogna rám.
Kivel megoszthatnám mindenem
Kinek mosolya beragyogná életem.
Nevetése bearanyozná a szívem.
A férfi, a Szerelem
Az lenne a karácsonyi ajándék nekem.
Boldog karácsony,
Ezüst fényű, ezüst csillogású
Hozd el végre Őt nekem!
Szívem melegségre vágyik.
Hiányzik a kedves szó.
A gondoskodás.
Az összetartozás.
Szívünk dobbanása egy ritmusra
Ugyanazt a zenét akarva.
Vágyom a Férfit, a Szerelmet!
Szerelem nélkül
semmit sem ér az Életem.
Karácsonyi kívánságom oly szerény
Szeretetet kérek
a szeretet ünnepén.
Karácsonyi kívánság
Mit kívánhatnék Karácsonyra én?
Boldogságot. Békét. Szerencsét.
Mire vágyok, elmondhatom talán.
Kívánságom végre
meghallgatásra talál.
Talán most titkos kívánságom feltárhatnám.
Boldog Karácsony,
Ezüst fényű, ezüst csillogású
Hol az a Férfi, Hol talál vajon rám?
Oly rossz a magány.
Szeretet nélkül üres a Világ!
Boldog Karácsony,
Ezüst fényű, ezüst csillogású.
Hol az a férfi? Hol vár vajon rám?
Kivel az Élet útján
együtt mehetnék tovább.
Kinek szeméből a fény visszaragyogna rám.
Kivel megoszthatnám mindenem
Kinek mosolya beragyogná életem.
Nevetése bearanyozná a szívem.
A férfi, a Szerelem
Az lenne a karácsonyi ajándék nekem.
Boldog karácsony,
Ezüst fényű, ezüst csillogású
Hozd el végre Őt nekem!
Szívem melegségre vágyik.
Hiányzik a kedves szó.
A gondoskodás.
Az összetartozás.
Szívünk dobbanása egy ritmusra
Ugyanazt a zenét akarva.
Vágyom a Férfit, a Szerelmet!
Szerelem nélkül
semmit sem ér az Életem.
Karácsonyi kívánságom oly szerény
Szeretetet kérek
a szeretet ünnepén.
Radványi Kálmán Azt kérded, kis fiam...
Radványi Kálmán
Azt kérded, kis fiam...
Az kérded, kis fiam, mi fáj nekem?
Hogy a karácsony méze sem vidít fel,
A muzsikáló angyalok zenéje,
Égből szívekbe áradó malaszt.
Isten békéje emberek között,
A karácsonyfa ragyogó csodája,
A boldog fény, a víg szent csillogás.
A gyermekvágyak termő csodafája,
A megvalósult álmok boldog estje
Nem gyújtja föl bús szívem mosolyát.
Azt kérded, kis fiam, mi fáj nekem…
Szemem a sötét messzeségbe fúrom,
Átnézek rajtad s boldogságodon
S meglátok minden bánatot, nyomort.
És hallom a magyar hegyek nyögését,
A magyar égnek omló roskadását,
És sír bennem a magyar árvaság.
Látó szemem ma vándorútra kel,
Bocsásd meg nékem, édes kis fiam,
Az égő könnyet, mely fejedre hull,
S a sötét felhőt a homlokomon.
Fájó szívemnek néma zokogását,
Lelkem megosztott fájó csonkaságát
Bocsásd meg nékem, édes kis fiam.
A székely hegyek puha hópalástján
Árva kis házak négy fala között
Rab lélek gunnyaszt. Szárnyait kitépték,
Öröme félénk és bátortalan.
Erdély fölött egy nagy korbács suhog,
Magyar vér serked minden vad ütésén,
S én érzem a korbácsnak szégyenét.
Bárhová sujt le ólmos ostora
Engem talál s a lelkem megvonaglik.
Fáj bennem minden megfojtott magyar szó.
Holt gondolatok a vágyak temetőjén
Zokogva járok s nem tudok örülni.
Az kérded, kis fiam, mi fáj nekem…
Kárpátok gyásza, Garam csobogása,
A Tátra fáj és Kassa ékessége,
A multat néző néma várromok,
S a jelen romja – csonka életünk.
Idegen lábak gőgös dobbanása,
Idegen ajkak vidámsága fáj…
És fáj bennem ma minden szenvedés:
A kenyértelen asztalok keserve,
Az anyák könnye, apák küzködése,
Sírásra görbült édes gyermekajk,
Odvakban gubbasztó karácsonyok…
Minden magyar gond nyomja lelkemet…
Édes fiam, ez fáj nekem, Ezért
Ül könny szememben szent karácsony estén
Azt kérded, kis fiam...
Az kérded, kis fiam, mi fáj nekem?
Hogy a karácsony méze sem vidít fel,
A muzsikáló angyalok zenéje,
Égből szívekbe áradó malaszt.
Isten békéje emberek között,
A karácsonyfa ragyogó csodája,
A boldog fény, a víg szent csillogás.
A gyermekvágyak termő csodafája,
A megvalósult álmok boldog estje
Nem gyújtja föl bús szívem mosolyát.
Azt kérded, kis fiam, mi fáj nekem…
Szemem a sötét messzeségbe fúrom,
Átnézek rajtad s boldogságodon
S meglátok minden bánatot, nyomort.
És hallom a magyar hegyek nyögését,
A magyar égnek omló roskadását,
És sír bennem a magyar árvaság.
Látó szemem ma vándorútra kel,
Bocsásd meg nékem, édes kis fiam,
Az égő könnyet, mely fejedre hull,
S a sötét felhőt a homlokomon.
Fájó szívemnek néma zokogását,
Lelkem megosztott fájó csonkaságát
Bocsásd meg nékem, édes kis fiam.
A székely hegyek puha hópalástján
Árva kis házak négy fala között
Rab lélek gunnyaszt. Szárnyait kitépték,
Öröme félénk és bátortalan.
Erdély fölött egy nagy korbács suhog,
Magyar vér serked minden vad ütésén,
S én érzem a korbácsnak szégyenét.
Bárhová sujt le ólmos ostora
Engem talál s a lelkem megvonaglik.
Fáj bennem minden megfojtott magyar szó.
Holt gondolatok a vágyak temetőjén
Zokogva járok s nem tudok örülni.
Az kérded, kis fiam, mi fáj nekem…
Kárpátok gyásza, Garam csobogása,
A Tátra fáj és Kassa ékessége,
A multat néző néma várromok,
S a jelen romja – csonka életünk.
Idegen lábak gőgös dobbanása,
Idegen ajkak vidámsága fáj…
És fáj bennem ma minden szenvedés:
A kenyértelen asztalok keserve,
Az anyák könnye, apák küzködése,
Sírásra görbült édes gyermekajk,
Odvakban gubbasztó karácsonyok…
Minden magyar gond nyomja lelkemet…
Édes fiam, ez fáj nekem, Ezért
Ül könny szememben szent karácsony estén
Tündérnek lenni
Tündérnek lenni
Nem a természet teremtett:
Megálmodott valaki.
Úgy születtem, hogy a lelke
Káprázattal volt teli.
Első percem varázslat volt,
Szép, akár egy ének:
Élek, amíg álmodom, és
Álmodom, míg élek.
A mesék népe fogadott be,
Ő látta meg álmom,
Közöttük már otthon vagyok
Bárhol a világon.
A Képzelet tart össze minket,
Nem helyek vagy népek;
Élek, amíg álmodom, és
Álmodom, míg élek.
A mi világunk végtelen, és
Sok benne a rossz dolog.
Rájöttem: sok ember ébren
Jár, amíg én álmodok.
De néha ők is álmodnak még,
És ezért nem félek:
Élek, amíg álmodom, és
Álmodom, míg élek.
Addig, míg a Káprázatnak
A Tél nem vet véget:
Élek, ahogy álmodom, és
Álmodom, hogy élek.
Nem a természet teremtett:
Megálmodott valaki.
Úgy születtem, hogy a lelke
Káprázattal volt teli.
Első percem varázslat volt,
Szép, akár egy ének:
Élek, amíg álmodom, és
Álmodom, míg élek.
A mesék népe fogadott be,
Ő látta meg álmom,
Közöttük már otthon vagyok
Bárhol a világon.
A Képzelet tart össze minket,
Nem helyek vagy népek;
Élek, amíg álmodom, és
Álmodom, míg élek.
A mi világunk végtelen, és
Sok benne a rossz dolog.
Rájöttem: sok ember ébren
Jár, amíg én álmodok.
De néha ők is álmodnak még,
És ezért nem félek:
Élek, amíg álmodom, és
Álmodom, míg élek.
Addig, míg a Káprázatnak
A Tél nem vet véget:
Élek, ahogy álmodom, és
Álmodom, hogy élek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
