ÁPRILY LAJOS: Emberek

ÁPRILY LAJOS:
Emberek

Közöttünk járnak - jól ismerheted -
büszkén, fennkölten, mint az istenek,
kikkel különben gyakran értekeznek;
téged, köszönd meg, hogyha észrevesznek.
De ezt nekik meg kell bocsátanod,
mást szomjaznak, a fényontó napot;
szemük kibírja nem káprázva, bátran -
és lenn csúszkálnak itt a föld porában.

S közöttünk járnak - hátha ismered? -
szelíd, csöndben merengő emberek.
Lehajtott fejjel, búsan, szenvedőn
a porba néznek önfeledt-merőn.
A hangjuk halk, a léptük ingatag,
megannyi félszeg, álmodó alak,
szemük csak rejtve, néha-néha lobban -
s ott jár a lelkük fenn a csillagokban.

John Erskine idézet

A szerelem az élet nagy ajándéka, és aki nem nyújtja ki utána a kezét, az sohasem élte az életet a maga teljes módján.
John Erskine

Pál apostol Mi a szeretet?

Mi a szeretet?

Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom .
Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat,
Hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.
Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt,
Odaadhatom testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik,
Nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.
Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli.
Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mident elvisel.
A szeretet nem szűnik meg sohasem.
A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik.
Most megismerésünk csak töredékes, és töredékes a prófétálásunk is.
Ha azonban elérkezik a tökéletes, ami töredékes az véget ér.
Gyermekkoromban úgy beszéltem mint a gyermek,
Úgy gondolkodtam mint a gyermek., úgy ítéltem mint a gyermek.
De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyermek szokásait.
Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről-színre.
Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent,
Ahogy most engem ismernek,
Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három,
De közülük legnagyobb a szeretet.


Pál apostol

Tatiosz Ezer és egy

Tatiosz

Ezer és egy


Ezer haszontalan mondatnál többet ér egyetlen szó -- mert az önmérséklet nyugalmat ad.

Ezer hiábavaló oldalnál többet ér egyetlen sor -- mert a bölcsesség nyugalmat ad.

Ezer hosszú versnél többet ér egyetlen dal -- mert a szépség nyugalmat ad.

Ezer cikázó gondolatnál többet ér egyetlen szép gondolat -- mert a lelki béke nyugalmat ad.

Ezer dicső harcosnál többet ér az az egy, amelyik képes legyőzni önmagát -- mert az önuralom nyugalmat ad.

Ezer láthatatlan bűnben leélt évnél többet ér egyetlen erényes nap -- mert a tisztesség nyugalmat ad.

Ezer tudatlanságban telt földi évnél többet ér egyetlen világos pillanat -- mert a felismerés nyugalmat ad.

Ezer hűvös jó tanácsnál többet ér egyetlen segítő kéz -- mert a jó szándék nyugalmat ad.

Ezer pazar adománynál és drágakincsnél többet ér egyetlen jó szó -- mert a barátság nyugalmat ad.

Ezer felesleges vallomásnál többet ér egyetlen igaz mosoly -- mert a szeretet nyugalmat ad.

Balázs Danó Tímea Jó neked

Balázs Danó Tímea

Jó neked



Jó neked, hiszen

te minden percben

magaddal lehetsz,

lelked tiszta fénye,

tükröd tükörképe,

arcod lágyan érintve,

bármikor átsuhanhat

tekinteted árján…

Edgar Allan Poe Bár volna örök álom életem!

Edgar Allan Poe
Bár volna örök álom életem!


S ne kelnék fel, csak majd, ha reggelem
Az öröklétnek hozza egy sugára.
Sőt! Ha e hosszú álom kínra válna,
Az is jobb volna, mint a lét rideg,
Éber világa, annak, akinek
Szíve ez édes földön csupa mély
Érzés káosza volt s lesz, míg csak él.

S ha lehetne ez örökkévalón
Sodró álom, akár gyerekkorom
Szép álmai, ha épp olyan lehetne:
Balgaság volna vágynom szebb egekbe.
Hisz örvendeztem én - míg nap tüzelt
A nyári égen - vágyakkal-betelt
Hő álmaim közt, s szívem ott maradt
Az álmok tájain - otthonomat
Messze-hagyva - oly lényekkel, kiket
Enlelkem szült, s ennél mi volna szebb?!

S egyszer volt bár - egyszer! -, azt a vad órát
Sose felejtem el; varázs karolt át,
Bűvös erő, a hűvös szél, talán
Az volt, mely rám fuvallt egy éjszakán
Lelkemen hagyva képét, vagy a hold,
Mely - delelvén - túl hűs fénnyel hatolt
Álmomba, vagy a csillag: meglehet,
S ha szellő volt is álmom, egyremegy.

Mert bár álmok közt: boldog voltam ott!
Boldog, s ezért szeretem ezt a szót:
Álom! - míg benne eleven szinek
Kuszán, ködben, árnyban tülekszenek
Valónak látszani, s e forgatag
Kábult szememnek sokkal többet ad
Mennyből, vágyból - mely mind csak az enyém! -
Mint legszebb órán az ifjú Remény.

Sik Sándor A legszebb művészet

Sik Sándor A legszebb művészet


A legszebb művészet tudod mi,
Derült szívvel megöregedni.
Pihenni, hol tenni vágyol,
Szó nélkül tűrni, ha van, ki vádol.

Nem lenni bús, reményevesztett,
Csendben viselni el a keresztet,
Irigység nélkül nézni végig
Mások erős, tevékeny éltit.

Kezed letenni ölbe
S hagyni, hogy gondod más viselje.
Ahol segíteni tudtál régen,
Bevallani nyugodtan, szépen,
Hogy erre most már nincs erőd.
Nem vagy olyan, mint azelőtt. ...

Fura dolog ez a hiányérzet.

"Fura dolog ez a hiányérzet.

A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e, és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát.
Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül...váratlanul."

Váci Mihály Százezer út

Váci Mihály Százezer út


Én mindig másként gondolom,
amit elém kínál a lét.
Ha rádnézek is - álmodom
egy velünk történő mesét.
Ha azt mondanám: - Jó, igen.
Ne vedd komolyan, el ne hidd:
- másodpercenként a szívem
igent biccent és nemet int.

Mert én magam is szüntelen
más vagyok, mint aki vagyok,
- sem az, akinek képzelem
sem az, ami én akarok
maradni, lenni: egyre más,
és mire elfognám, megint
új arc, szédület, kusza láz,
arcom rám soha nem tekint.
Bármely tükörben nézzem is:
- Megvagy! Idenézz! - sír, nevet,
de már is más, ahogy a víz
ragyogtat minden új eget.

Míg alszom tán ébren vagyok,
s ébren meg mélyen álmodom.
Hiszed - ölelsz, mint hű rabod,
s szíved tán épp elárulom,
és ha ellened vétkezem,
akkor hű sírásom keres,
s míg téged simít két kezem,
talán haragtól kék eres.

Mikor hozzád szegez a kín,
talán máshol feltámadok,
s ha hívnak csavargásaim,
mindig feléd vándorolok.
Rád nézek: - s hol vagy, nem tudom.
S bármit nézek, az mind te vagy.
Elhagylak százezer úton,
hogy megleljem kapuidat.

És mindig másra vágyom,
mint amit szívből akarok.
Szomorún érzem fájón,
azt, ha boldog vagyok,
mikor a legforróbban élek,
legjobban gyilkolom magam,
s a legéltetőbb szenvedélyek
átölelnek halálosan.
Mert nincs határa semminek,
a van, nincs fojtva ölelik
egymást; ha dobban a szíved,
mindig meg is hal egy kicsit.

A van, a nincs két végű hinta,
és lengő hinta minden itt:
- ez mélybe dönt, szállni tanítva,
az zuhantat, míg felröpít.
Ha öröm hív - már vár a kín,
- a hinta egyre fel le száll,
ha égben vagy, lenn pokol int,
s ha mélyben - fentről fénysugár.

Ne kérj válaszokat, szívem.
Az igazságból is csak azt
tudom csupán, hogy elhiszem,
de nem azt tudom, hogy igaz.
Már másképp hiszem a világot
s régóta másképpen tudom.
De nem igaz, jó egy se - látod,
hát hagyd - majd újra álmodom.

William Henry Davies Nincs idő!

William Henry Davies
Nincs idő!

Az életnek mi haszna mondd,
Ha egyre hajszol, űz a gond.
Nem állhatsz meg a lombok árnyán
Tűnődni, mint tehén s a bárány.
S nem, nem tudod figyelni, ó jaj,
Hogy mókáz mókus a dióval!
Néznéd, amint a Nap zizegve
Csillagokat hint a vizekre.
Rád villan a szépség szeme,
Táncot lejt, várnod kellene.
Látod kigyúlni mosolyát,
S nem várhatsz, menned kell tovább.
Hogy élhetsz így, szegény bolond,
Hogy egyre hajszol, űz a gond?

Kányádi Sándor Kilenc pipe

Kányádi Sándor


Kilenc pipe...


Kilenc pipe meg a lúd
a kapun kiszabadult.
Azt se mondták, gi-gá-gá,
elindultak világgá.
Tapsantyúztak nyakuk-nyújtva,
pillogtak a poros útra.
Alig mentek három utcát,
a világot máris unták.
Hű de hosszú, hű de meleg,
tovább menni nem éri meg.
S ahogy voltak, libasorba,
letottyantak mind a porba.
Kérdezzük meg a kis csacsit,
hátha ő útbaigazít.

Mosolygott a csacsi bölcsen;
ki tudhatná, ha még ő sem.
"Fussatok a patakig,
mert a világ ott lakik.
Alig három libanyak-hossz
út visz el a patakhoz."
Máris talpon, s futva fut
kilenc pipe meg a lúd.
És napestig szakadatlan
fürödtek a kis patakban.
És azóta három utca,
sőt az egész falu tudja,
hogy a világ itt, csak itt,
a kis patakban lakik.

Tóth Árpád ERDŐ

Tóth Árpád ERDŐ

Körül
Minden csendesen, eltelten örül.
A napsütés vidám,
S a forró, sárga ragyogásban
Minden vén tölgy egy víg, élő titán:
Emeli barna karját
Frissen az áldott égbe,
A szent, illatos, teli kékbe,
S rengeti fürtjei zöld zivatarját.
Csend.
Kábult fülem hallani véli
A zengő, örök napot odafent,
Billió mérföldek étherén
Átszűrt, ájult finom neszét:
Ó, csend beszéde, szent csillagbeszéd!
S körül
Minden csendesen, eltelten örül.
A tömzsi, lustán rezzenő hársak
Illatokkal kenik fénylő, pőre testük,
S lábujjhegyen állva karcsú jegenyék
Néznek át felettük,
Túl a hullámzó, mély rengetegen,
Néznek, a merengés halk gyönyörétől
Reszketegen.
Jó így csendesen nézni a fákat,
Érezni a derűt, mely mindent áthat;
Titokban éltem is szépen tovább égett,
Mint számban a parázsló szivar,
S tűnődésem is úgy leng, illatos füstje a létnek,
Mint a napfényben a szivarfüst
Kedves, kék karikáival.
Oly jó így egyszer mélyen örülni,
Fáradt, szegény látásomat
Zöld pázsitkendőbe törülni,
Aztán lehunyni a szemem egy percre,
Míg az élet kis, nyomorú perce
Ezer évvé ringatja magát,
S kinyitni aztán
S nézni ezer évvel öregebben,
Túl szerelmeken, búkon, bölcsen, szebben
A nap örökké fiatal
Nagy, zengő aranycsillagát!

Tóth János: Ragyog az ég

Tóth János: Ragyog az ég

Az alkony szürke kertjében árnyékok nőnek,
Fényföldben gyökerük, száruk az estbe fut
Napsugarak ütköznek egy hatalmas felhőnek,
A vöröslő fényből mára már, morzsa se jut.

Csillagok bújnak az est fekete ponyvája alól,
Fényük hangtalan, lelkemben csengő kacagás,
A Hold, mint apó sétál, arca sárgálló fényt szór,
Az ég tündököl, s engem elönt az angyali varázs.

Safranka Judit & Kormányos Sándor Csodára várva

Csodára várva

Fájdalmaink közt botladozva
rohanunk által az életen,
félvakon tapogatózunk,
hogyha szemünk látni képtelen.

Tétova álmaink nyomát
követjük halkan, félszegen,
bádogkeblünk üresen kong,
reményünk mégis végtelen.

Behunyt szemmel futunk tovább
nem nézünk egyszer sem hátra,
nyűtt lelkünkben vágy bitangol
csavarog, csodára várva.

Kócos üstökünk szél cibálja
züllesztené a vak hitet,
valahol Óz a nagy varázsló
majd nekünk is ad egy új szívet.

(Safranka Judit & Kormányos Sándor)

Rácz Péter Barátok

Rácz Péter Barátok

Miért nem tudhatom miért kellek e világnak?
Csak annyit tudok hogy piciny része vagyok-e hatalmas csodának.
Ezen csodának sűrű porában
Nem tűnnek el kik fontosak számunkra!
De vajon mikor jön a várva várt pillanat?
Mikor derül végre ki kiknek maradunk végleg fontosak?

Idő multával, szívek oltalmával foltozva
Eszmélünk hogy a várva-várt pillanat
Nem más mint a mezítlábas élet
S az élet nem más mint a PILLANATOK ÖRÖME.
Akkor látunk tisztán és boldogan
Ha nem látjuk a port csak a sugarat,
A fényt mely megtöri a sötétséget,
Minden bajt és gondot áttörve
Segítünk egymáson örökre-örökre!
Baráttá válni, az maradni és tenni-tenni érte!

Szabó Balázs A csoda

A csoda

Van egy csoda itt a Földön
Úgy is hívják énekszó
Segít mindig bármi jöjjön
Fújjon szél, vagy essen hó.

Lelked érti csak a titkát
Szívbe bújik szívesen,
Ezt hallgatja magyar, horvát
Talján, Gall és Szerecsen,

Orosz, Ukrán Román, Japán
Hollandok és Németek
Jó pár napig sorolhatnám
A nagyvilági népeket.

Szereted őt éjjel-nappal
Egyszer komoly, másszor vad
Tisztán zengő kedves hanggal
Hamarjában rád ragad.

Füledben van jóban, rosszban
Vígasztal és felvidít
Halkan szól a rádióban
Néha napján felordít.

Nem mondom ki úgyis tudod
A zenéről beszélek
Néked is van kedvenc dalod
Közéjük tán beférek?

(Szabó Balázs)

Oriah Hegyi Álmodó öreg indián verse

Oriah Hegyi Álmodó öreg indián verse

Nem érdekel, hogy miből élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával,
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,
hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,
az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.

Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,
hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,
és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal,
az enyémmel vagy a tiéddel,
Hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis
megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél,
vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira.

Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni
az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is,
ha az nem mindennap szép, és hogy isten jelenlétéből ered-e az életed.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,
az enyémmel vagy a tiéddel, és mégis megállni a tó partján
és azt kiáltani az ezüst holdnak, hogy "Igen"!
Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni
egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,
fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?

Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide..
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában
anélkül, hogy visszariadnál.
Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről,
amikor minden egyéb már összeomlott.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,
és hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban.

Szabó István: Próbatétel az út

Szabó István: Próbatétel az út

Próbára tette Isten a lelkemet.
Adott számomra testet, szellemet.
Adott szülőt, földi életet.
Szólt az Úr, s útnak engedett

Tiéd a vágy, a gondolat!
"Szeresd felebarátodat, mint magadat!"
Tiéd a sorsod, tégy amit akarsz,
szabad vagy, jó s rossz közül választhatsz.
De vígyázz, mert egyszer mindenről számot adsz!

Foghatod a kezem. S ha jót kérsz, kaphatsz,
De el is engedhetsz, nélkülem is haladhatsz.
Segíthetsz azon, ki porba hullt,
ki feléd kiállt, mert nyomorult.
De ott is hagyhatod, kikerülheted.
Adtam széles utat és keskenyet.
De az Ítéletre minden "út"- Hozzám vezet!

Bella István: És szólt a szó

Bella István: És szólt a szó


És szólt a hegy:
- Ha alvó kő leszek,
hogy felébredjek,
kezedbe veszel-e?

És szólt a Nap:
- Ha már nappal leszek,
hogy megvirradjak, szemed
fölnyitod-e?

S a csillag szólt:
- Ha már csak fény leszek,
szemhéjad alá, látni
elrejtesz-e?

És szólt a tó:
- Ha tűz gyöngye leszek,
egy fűszál sóhajában
meghallasz-e?

És szólt a szó:
- Ha kucorgó fény leszek,
a szájad szélén, hogy megláss,
egyetlenegyszer kimondasz-e?!

ELMONDANÉK NEKED

ELMONDANÉK NEKED

Elmondanék neked
Egy csodás, szép mesét,
Hogyha gondod támad
Ez adjon új reményt.
A gyermekkori álmok,
Itt újra élednek,
Ezer színnel festik ki,
Az egész életed.
Ezért bízz a szépben,
Az igaz mesékben.
Szárnyalhatsz az égben,
Vagy táncolsz a vízben.
És mint lámpák fénye,
A sötét estéken,
Elűzik a szörnyet,
A gyermek szívében.
Ha már minden veszve,
Még megmarad a hit.
Álmaiddal szíved,
A jövőbe tekint.
Ne felejtsd el soha,
A mesék bölcs szavát:
Mert a jó elnyeri,
Mindig a jutalmát