Bajó Sándor: Tökéletesvirág

Tökéletes Virág
Üresnek érzem szomorú lelkem,
Gyógyszerem erre miért nem lelem!?
Azt hittem, lesz majd egy tökéletes virág,
Éltem végéig majd érzem az illatát.
Boldog családban szeretnék élni,
Békésen, csendesen, semmitől sem félni.

Nézek körül szerte a világban,
Mindenféle népek színes táborában.
Sárga, barna, fehér, vagy átmenet,
Színétől független emberben a szeretet.
Szeretet fáját, a gyökeréből kihajtva,
A gyűlölet a Földből, tövestül kimarja.

Minden ember, ki e világon még él,
Mindenki folyton valamitől fél.
Ha nem élne mindig rémes félelembe,
Fegyvert se venne soha két kezébe.
De többet áldozunk gyilkos gépezetre,
Mint egymás iránt táplált, forró szeretetre.

De kitől fél az ember, ha nem magától?
Pedofil gyilkos ferde hajlamától.
Rabló, garázda, kéjsóvár embertől,
Hatalommániás üzleti érdektől.
Ilyenek vagyunk mi, érzelgő lények,
Bizonyítják ezt a történelmi tények.

Szeretni valakit tán még mámorító,
De ebben a világban nem gazdagító.
Ölünk, ha kell vagyonokért cserébe,
Gyógyulást hozunk a bérünknek fejébe.
Adunk-veszünk mindent, mi mozdítható,
Élőt, tárgyat, s mit adott a mindenható.

De miért gyarapszunk, s ki ellen harcolunk!?
Boldogabb jövőt miért nem álmodunk!?
Hol emberek milliói nem halnak éhen,
Nem gyalázhat felnőtt, gyermeket kevélyen.
Hol nem vághat ember húsába kés,
Szeretet pajzsán nem támad rés.

Nem hiszem már, hogy lesz majd egy világ,
Mint a régen álmodott tökéletes virág.
Melynek illata öleli a sajgó szíveket,
Tisztára mossa a sáros lelkeket.
Elsöpör mindent, mi rossz és ártó,
Szeplőtlen lepedőt mocsárba mártó.

Te voltál nékem a gyönyörű virágom,
Ki színessé tette fekete világom.
Elmúlt már bennem a forró szeretet,
Kifáradt az alkotó, szárnyaló képzelet.
Olyanná váltam, mint e sötét világ,
Összetört bennem a tökéletes virág.
Bajó Sándor