Csak hunyd le a szemed

Csak hunyd le a szemed



Csend ül a házon, csend ül a réten,

A tücsökzene is elhallgatott éppen.

Állok a bús utca sarkán,

Várok, várok egy kis fényre az utcán.



Várom, hogy újra világos legyen,

Várom, hogy újra zaj legyen.

De a csend az úr mostan,

És én állok az utcán búsan.



Fekete leplét az éj kiterítette,

Fekete párnáján alszik az este.

Félek az utcára lépni,

Félek, hogy a sötétség el fog lepni.



Lehunyom szememet,

És azokra gondolok kik, szeretnek.

Elmosolyodok magamban,

Furcsa érzés, megnyugodtam.



Lassan kinyitom szememet,

És látom, hogy a nap kúszik fel az égbe.

Lassan rájövök arra,

Hogy miért is féltem a sötétben annyira.



És mily meglepően egyszerű a válasz,

Nem is sötétségtől féltem valójában.

Nem attól hogy el fog lepni,

Hanem attól, hogy nem tudok majd szeretni.



De most, hogy megnyugodtam,

És a szeretteimre gondoltam,

Most már tudom, hogy tudok szeretni,

Most már tudom, hogy tudok élni.

Csak hunyd le a szemed



Csend ül a házon, csend ül a réten,

A tücsökzene is elhallgatott éppen.

Állok a bús utca sarkán,

Várok, várok egy kis fényre az utcán.



Várom, hogy újra világos legyen,

Várom, hogy újra zaj legyen.

De a csend az úr mostan,

És én állok az utcán búsan.



Fekete leplét az éj kiterítette,

Fekete párnáján alszik az este.

Félek az utcára lépni,

Félek, hogy a sötétség el fog lepni.



Lehunyom szememet,

És azokra gondolok kik, szeretnek.

Elmosolyodok magamban,

Furcsa érzés, megnyugodtam.



Lassan kinyitom szememet,

És látom, hogy a nap kúszik fel az égbe.

Lassan rájövök arra,

Hogy miért is féltem a sötétben annyira.



És mily meglepően egyszerű a válasz,

Nem is sötétségtől féltem valójában.

Nem attól hogy el fog lepni,

Hanem attól, hogy nem tudok majd szeretni.



De most, hogy megnyugodtam,

És a szeretteimre gondoltam,

Most már tudom, hogy tudok szeretni,

Most már tudom, hogy tudok élni.