Visszatérés a pokolból
Itt ülök a szobámban, csak nézek ki az ablakon,
S azon gondolkozom, vajon van-e még valaki rajtam kívül e világon.
Bárki, aki úgy érez mint én, úgy gondolkodik ahogy én.
Keresem én ilyet, de nem találok, és lassan eltűnik a fény.
Sétálok az esőben, sok a gondom-bajom,
Ilyenkor mindig Istenhez imádkozom.
Tudom én, hogy Ő mindig megsegít,
De mi van akkor, ha az Isteni sugallat itt már nem segít?!
Elképzelem magam, állok egy forrásnál, hogy vizet merítsek, derékig kell bemásznom,
Később a vízen ezt az írást látom:
- Én vagyok a gonosz, mindent látok,
Aki e vízhez ér egyből reá száll az átok!
Én is érzem lassan, ahogy felemészt a gonosz,
Próbálok védekezni, de belep már a kosz.
Rajtam van már a kosz, a por,
A bűneimnek pora,
Kérdi az Ördög:
- Miért csinálod ezt?
- Mert nehéz volt életem minden egyes kora!
Kapaszkodom fűhöz, fához,
De ezzel csak azt érem el, hogy kötöm magam a halálhoz!
Érzem már a talpamon a pokol égető tüzét,
Hogy Istenhez visszamászhassak, fűzöm én a füzért.
Egy gyöngy, egy bűnbocsánat,
De ettől még rajtam marad a bánat.
Sikerült visszamásztam, újra a földön vagyok,
Isten azt súgja: Szebb életet kapok.
Isten segített kijutni a tüzes katlanból,
Szorított magához az Ördög, de elengedett a pokol.
Hát, én most megint nézek ki az ablakon,
Bűneimet megbántam, nem kell már a pofon.
A pofon amit az Ördög adott eddig
Isten segített, és köszönöm neki halálom éjszakájáig!
Sápi Robi