Nagy Ágota-Gabriella Tündér

Nagy Ágota-Gabriella Tündér

Megállt az idő, oly csendes az éj,
Halk szavú tündér az életről mesél.
Szomorú ódája bús és lázadó...
Ezt hallgatni jó, de szívet fájdító.

Valaki most sír, egy könnycsepp csordul,
Az én arcomon is egy bús lassan elindul.
Mesélj tündér! Mondd el nekem mi vár...
Kamasz életem jövőjét tudni akarom már!

Lesz-e reménykeltő, szép napos kikelet,
Mi vár holnap: ítélet vagy kegyelem?
Úgy tennék jót mással, lennék én a Remény...
Óh, tündér, manapság a hit-tengere nagyon sekély!

Te tudhatod biztos, mivel vár a holnap,
Hát akkor mondd meg, merre induljak,
Hogy megleljem azt, mit keresek egy éve...
Kincs sincs térkép nélkül, hol van elrejtve?

Csöndes az éj, egy pisszenés sem hallszik,
Pihen az erő, a vágy, a jelen is alszik.
De te, a remény még ágyamnál virrasztasz...
Tündér, ugye már soha el nem hagysz?!

Mesélj szép napról, szép jövőről,
Barátságról, líráról, szerelemről.
Jelszót adj a Földnek! Csak szeretni mindig...
Az élet kezdetétől a végső pillanatig!

Halk zene szól, ismeretlen dallam,
A béke éneke, csak örökké halljam!
Felszárad a könnycsepp, senki nem zokog...
A csöndé az uralom, s én szolgája vagyok.

Tündér...! Nézz az égre, itt a hajnal!
Búcsút int a vén Hold ezer csillaggal.
Értem. Igen csak értem kiált az élet...
Mennem kell vakmerőn, bár a messzeségtől félek.