Wass Albert
Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!
Karácsony készűl, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!
Vigyázzatok! Ez a mese
már nem is egészen mese.
Belőle az Isten szeme
tekint a földre lefele.
Vigyázzatok hát emberek,
Titeket keres a szeme!
Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.
Mert rút a világ, fekete.
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
az égig sem látnak vele.
Pedig az égből lefele
porzik már Isten szekere!
Minden csillag egy kereke,
ezeregy angyal száll vele,
az Isten maga száll vele
és csillagtükröt nyujt felénk,
mesetükröt, a keze.
Szent tükrébe végre egyszer
Pillantsatok tiszta szemmel,
tiszta szemmel, Istenszemmel
milyen szép is minden ember!
Minden ember szépségtenger
s mint a tenger csillagszemmel
telve vagytok szeretettel...!
Tagadjátok...? Restellitek...?
Elfordulnak fejeitek...?
Megvakultak szemeitek...?
Szépségteket, jóságtokat
nem érzitek, nem hiszitek...?
Csillaggyertyák fénye mellett
Isten elé nem viszitek...?
Akkor bizony rútak vagytok,
szégenyek és vakok vagytok,
ha szépek lenni nem akartok.
De még így is, szegényen is,
rútan, vakon, mégis, mégis
Isten gyermekei vagytok!
Rátok süti fényes szemét,
elindítja fényszekerét,
jó emberek játékszerét.
Milyen kár, hogy áldó kezét
nem érzitek, nem nézitek
s nem hiszitek már a mesét.
A rút világnak gondja van,
minden embernek gondja van,
a sok angyalnak mind gondja van
s az Istennek is gondja van,
mert mindenekre gondja van.
S így múlik el a szép s a jó
az ember mellől, nyomtalan.
Thándor Márk
Pörög
Az élet pereg,
S újra termi gondjait,
S mi volt, újra lesz,
Mint nyárutó gondoló
Halk tücsök nesz,
Mely csak véget él,
S ezt beszéli el.
Az ember bánatában
Örömének távolába
Nem tekint.
S boldogságban nem
Bánkódik gondjain.
Ó hirtelen gondolat,
Mi felkavar, köszöntlek.
Tág ajtókon utam
Tán egyszer, tán egyszer
meglelem.
Az élet pereg,
S újra termi gondjait,
S mi volt, újra lesz,
Mint nyárutó gondoló
Halk tücsök nesz,
Mely csak véget él,
S ezt beszéli el.
Az ember bánatában
Örömének távolába
Nem tekint.
S boldogságban nem
Bánkódik gondjain.
Ó hirtelen gondolat,
Mi felkavar, köszöntlek.
Tág ajtókon utam
Tán egyszer, tán egyszer
meglelem.
Thándor Márk Esti ima
Esti ima
Én Istenem
Mi Istenünk,
becsukódik már a szemünk?
De a Tied nyitva talán,
Kérlek kicsinyt jobban
figyelj most reánk,
Mert az ember ember ma is,
Birtokvágya körbe szövi,
S kinek adnak, elvesz még,
a felebarát is ellenség,
ha nem teszi mit óhajt.
Kinek dolga itt tennie,
Az megfásul vagy tovább áll.
Bár idegenben, idegen.
Én Istenem
Mi Istenünk,
becsukódik már a szemünk?
De a Tied nyitva talán,
Kérlek kicsinyt jobban
figyelj most reánk,
Hogy otthonunk hazánk legyen,
S hazánk az otthonunk,
Hol békében, büszkén,
És magyarként lakhatunk.
Én Istenem
Mi Istenünk,
becsukódik már a szemünk?
De a Tied nyitva talán,
Kérlek kicsinyt jobban
figyelj most reánk,
Mert az ember ember ma is,
Birtokvágya körbe szövi,
S kinek adnak, elvesz még,
a felebarát is ellenség,
ha nem teszi mit óhajt.
Kinek dolga itt tennie,
Az megfásul vagy tovább áll.
Bár idegenben, idegen.
Én Istenem
Mi Istenünk,
becsukódik már a szemünk?
De a Tied nyitva talán,
Kérlek kicsinyt jobban
figyelj most reánk,
Hogy otthonunk hazánk legyen,
S hazánk az otthonunk,
Hol békében, büszkén,
És magyarként lakhatunk.
Thándor Márk
Thándor Márk
MEGTALÁLTALAK
Megváltó
Engedett
Görnyedt
Testbe
A földre
Lelkem
Által
Leltem
Társra
A mennyből
Létem
Akkor
Kezdődött,
mikor
MEGTALÁLTALAK
Megváltó
Engedett
Görnyedt
Testbe
A földre
Lelkem
Által
Leltem
Társra
A mennyből
Létem
Akkor
Kezdődött,
mikor
Reményik Sándor Szent János-szobor
Reményik Sándor
Szent János-szobor
Úgy áll az elhagyott kert közepén,
Palástosan, aggon és egyedül,
Mint aki látott minden "jelenést",
És mindent tud, és mindennek örül.
Az Istenbe s az őszbe elmerült.
És átnéz, messze néz át a kert fáin,
Kő-ajka zeng a déli verőfényben:
"Csak szeressétek egymást, fiacskáim".
Szent János-szobor
Úgy áll az elhagyott kert közepén,
Palástosan, aggon és egyedül,
Mint aki látott minden "jelenést",
És mindent tud, és mindennek örül.
Az Istenbe s az őszbe elmerült.
És átnéz, messze néz át a kert fáin,
Kő-ajka zeng a déli verőfényben:
"Csak szeressétek egymást, fiacskáim".
Kárász Izabella Jézushoz
Kárász Izabella
Jézushoz
Add nekem is, ó, drága Jézusom,
az állhatatos lélek boldogságát,
ki építi a szeretet országát,
nem torpan és nem áll meg félúton,
de féltve őrzi, védi mécsvilágát,
várja az Estét, mikor jössz. Tudom,
hogy bízva várja, hittel, Krisztusom,
Feléd tekint, és minden percben vár Rád.
Add nekem az ily lélek boldogságát,
hogy állhatatos gyermeked legyek,
s a vártámnál, ó, hadd figyeljelek,
hallhassam hangod, amikor sötét lesz,
odaállhassak majd az égi Fényhez,
mikor elhangzik szent ítéleted.
Jézushoz
Add nekem is, ó, drága Jézusom,
az állhatatos lélek boldogságát,
ki építi a szeretet országát,
nem torpan és nem áll meg félúton,
de féltve őrzi, védi mécsvilágát,
várja az Estét, mikor jössz. Tudom,
hogy bízva várja, hittel, Krisztusom,
Feléd tekint, és minden percben vár Rád.
Add nekem az ily lélek boldogságát,
hogy állhatatos gyermeked legyek,
s a vártámnál, ó, hadd figyeljelek,
hallhassam hangod, amikor sötét lesz,
odaállhassak majd az égi Fényhez,
mikor elhangzik szent ítéleted.
Áprily Lajos Karácsony-est
Áprily Lajos
Karácsony-est
Angyal zenéje, gyertyafény –
kincses kezem hogy lett szegény?
Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.
Mi győzött érdességemen?
Mitől csókolhat úgy kezem?
Simogatást mitől tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?
Szemembe Krisztus-könny szökött? –
kinyúló kézzel kérdezem.
Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.
Karácsony-est
Angyal zenéje, gyertyafény –
kincses kezem hogy lett szegény?
Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.
Mi győzött érdességemen?
Mitől csókolhat úgy kezem?
Simogatást mitől tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?
Szemembe Krisztus-könny szökött? –
kinyúló kézzel kérdezem.
Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.
DOBOS HAJNAL Gondold csak meg
DOBOS HAJNAL Gondold csak meg
Gondold csak meg: mindenki ember.
Minél gonoszabb, annál több sebe van.
Igaz, nem mindenki lesz a sebektől gonosz,
Dehát nem vagyunk egyformák...
Gondold csak meg: mindenki ember.
Nem született még senki se gaznak,
A csecsemők kezében nincsenek kések,
Tiszta fehér lap mindegyik...
Gondold csak meg: mindenki ember.
A részeges, a hitvány, az elvetemült.
Bordái között dobog csupasz szíve,
És nem vagyunk hozzá irgalmasak...
Gondold csak meg: mindenki ember.
Élete zsákját cipeli, arcán durva álarc,
A sarkon le is üt talán, kirabol,
És téged is vonszol a vállán ezután...
Gondold csak meg: mindenki ember.
Nem lehetsz olyan jó, hogy rossz ne légy valahol.
A többi csak fokozat kérdése, és megítélésé,
És hozzájön még a szokásjog.
Gondold csak meg: egy gonosztevőnek
még aznap a mennyben volt vacsorája!
És kit feszítettek meg mellette, Uramisten!
Gondold csak meg: egy EMBERT!
Gondold csak meg: mindenki ember.
Minél gonoszabb, annál több sebe van.
Igaz, nem mindenki lesz a sebektől gonosz,
Dehát nem vagyunk egyformák...
Gondold csak meg: mindenki ember.
Nem született még senki se gaznak,
A csecsemők kezében nincsenek kések,
Tiszta fehér lap mindegyik...
Gondold csak meg: mindenki ember.
A részeges, a hitvány, az elvetemült.
Bordái között dobog csupasz szíve,
És nem vagyunk hozzá irgalmasak...
Gondold csak meg: mindenki ember.
Élete zsákját cipeli, arcán durva álarc,
A sarkon le is üt talán, kirabol,
És téged is vonszol a vállán ezután...
Gondold csak meg: mindenki ember.
Nem lehetsz olyan jó, hogy rossz ne légy valahol.
A többi csak fokozat kérdése, és megítélésé,
És hozzájön még a szokásjog.
Gondold csak meg: egy gonosztevőnek
még aznap a mennyben volt vacsorája!
És kit feszítettek meg mellette, Uramisten!
Gondold csak meg: egy EMBERT!
Fazekas Anna -Őzanyó
Fazekas Anna
Őzanyó
Aprócska házban, völgy ölén,
öreg anyóka éldegél.
Nyuszik, gidák, dalos rigók,
jól ismerik a házikót.
És ismerik a fák, hegyek,
a Mátrán úszó fellegek,
a lepke, pinty, kakukkmadár,
az őzcsalád, mely arra jár.
Szelíd, kezes kis őzikék
keresik meg a nénikét,
kit, kedveskedve, réges-rég
csak Őzanyónak hív a nép.
Anyót az első napsugár
serény munkában látja már:
csuporra, tálra pettyeket,
virágos ágat festeget.
Ecsetje fürgén föl-le jár,
csapongva, mint a vadmadár.
Csak akkor nyugszik, nem siet,
ha ráborul a szürkület.
Az út felől, a kert alatt
vidám gyerekcsapat szalad,
és réten termett nagy nyaláb
kakukkfű, zsálya, szarkaláb,
Törökszegfű meg kankalin
virít a lányok karjain.
Anyóé mind e sok virág.
Topognak pettyes őzgidák,
ugrál a Bodri és ugat,
Cili cicus velük mulat,
zsivajjal hegy-völgy megtelik,
és játszadoznak estelig.
De télen - hogy miképp esett? -
hiába várt vendégeket.
Elmúlt egy hét a más után,
és nem zörgettek ajtaján.
Hó ült a bokron, bérceken,
a lágyan lejtő réteken,
bükk ágbogán, tölgyágakon,
csikart a fagy, mint vaskarom.
Nyulacska rítt a fák mögött,
a félsz szívébe költözött,
s a kék patakban gyors halak
cikáztak jégpáncél alatt.
Odvába bújt a rőt evet,
süvöltő széltől rettegett.
Avarsubában gyík aludt,
ordas kerülte a falut.
Elnémult minden kis rigó,
csak hullott, hullott, hullt a hó,
s a cserjésben az őzikék
kutatták őszi fű ízét.
Riadtan, félve, éhesen
barangolnak a réteken,
szelíd szemükben bús panasz:
"Miért vagy messze, szép tavasz?"
Erdőirtásból éjszaka
favágók érkeztek haza,
s beszóltak néne ablakán:
"Anyó, segíts nyuszin, gidán!"
Most tégy csodát, jó Őzanyó!
Kötésig ér, s még hull a hó.
Se fű, se ág, se lomb, se mag,
csak jég, csak hó, csak néma fagy
borít mezőket, réteket.
Kis őzikéid éhesek.
A tél kegyetlen, és ha győz,
éhen veszik a nyúl, az őz.
A csöndes éj lassan telik,
anyóka virraszt reggelig.
Szemernyit sem vár, nem pihen,
tanácsházára úgy megyen.
"Az őzikék... jó emberek!
elpusztulnak... segítsetek!
Az ember gyenge, ámde sok
csodát tehet, ha összefog."
Anyó szemében könny ragyog,
bólintnak a tanácstagok,
és másnap, újév reggelén,
a hegyre indul lány, legény.
Fejszét, szöget, szerszámokat
cipel buzgón a kis csapat,
s mire az ég bealkonyul,
nem éhezik se őz, se nyúl.
Őzanyó
Aprócska házban, völgy ölén,
öreg anyóka éldegél.
Nyuszik, gidák, dalos rigók,
jól ismerik a házikót.
És ismerik a fák, hegyek,
a Mátrán úszó fellegek,
a lepke, pinty, kakukkmadár,
az őzcsalád, mely arra jár.
Szelíd, kezes kis őzikék
keresik meg a nénikét,
kit, kedveskedve, réges-rég
csak Őzanyónak hív a nép.
Anyót az első napsugár
serény munkában látja már:
csuporra, tálra pettyeket,
virágos ágat festeget.
Ecsetje fürgén föl-le jár,
csapongva, mint a vadmadár.
Csak akkor nyugszik, nem siet,
ha ráborul a szürkület.
Az út felől, a kert alatt
vidám gyerekcsapat szalad,
és réten termett nagy nyaláb
kakukkfű, zsálya, szarkaláb,
Törökszegfű meg kankalin
virít a lányok karjain.
Anyóé mind e sok virág.
Topognak pettyes őzgidák,
ugrál a Bodri és ugat,
Cili cicus velük mulat,
zsivajjal hegy-völgy megtelik,
és játszadoznak estelig.
De télen - hogy miképp esett? -
hiába várt vendégeket.
Elmúlt egy hét a más után,
és nem zörgettek ajtaján.
Hó ült a bokron, bérceken,
a lágyan lejtő réteken,
bükk ágbogán, tölgyágakon,
csikart a fagy, mint vaskarom.
Nyulacska rítt a fák mögött,
a félsz szívébe költözött,
s a kék patakban gyors halak
cikáztak jégpáncél alatt.
Odvába bújt a rőt evet,
süvöltő széltől rettegett.
Avarsubában gyík aludt,
ordas kerülte a falut.
Elnémult minden kis rigó,
csak hullott, hullott, hullt a hó,
s a cserjésben az őzikék
kutatták őszi fű ízét.
Riadtan, félve, éhesen
barangolnak a réteken,
szelíd szemükben bús panasz:
"Miért vagy messze, szép tavasz?"
Erdőirtásból éjszaka
favágók érkeztek haza,
s beszóltak néne ablakán:
"Anyó, segíts nyuszin, gidán!"
Most tégy csodát, jó Őzanyó!
Kötésig ér, s még hull a hó.
Se fű, se ág, se lomb, se mag,
csak jég, csak hó, csak néma fagy
borít mezőket, réteket.
Kis őzikéid éhesek.
A tél kegyetlen, és ha győz,
éhen veszik a nyúl, az őz.
A csöndes éj lassan telik,
anyóka virraszt reggelig.
Szemernyit sem vár, nem pihen,
tanácsházára úgy megyen.
"Az őzikék... jó emberek!
elpusztulnak... segítsetek!
Az ember gyenge, ámde sok
csodát tehet, ha összefog."
Anyó szemében könny ragyog,
bólintnak a tanácstagok,
és másnap, újév reggelén,
a hegyre indul lány, legény.
Fejszét, szöget, szerszámokat
cipel buzgón a kis csapat,
s mire az ég bealkonyul,
nem éhezik se őz, se nyúl.
Radha Soami
A fiatalság nem életkor, inkább lelkiállapot: akaraterő, képzelőerő, heves érzelmek, a bátorság uralma a gyávaság fölött, amikor a kalandvágy legyőzi a kényelemszeretetet.
Attól még nem öreg valaki, hogy megélt valahány évet. Öregedni annyi, mint lemondani az álmainkról. Az évek ráncossá teszik a bőrt, a lelkesedés hiánya pedig a lelket.
Radha Soami
Attól még nem öreg valaki, hogy megélt valahány évet. Öregedni annyi, mint lemondani az álmainkról. Az évek ráncossá teszik a bőrt, a lelkesedés hiánya pedig a lelket.
Radha Soami
Ron Cristian Merj álmodni
Ron Cristian
Merj álmodni
"Merj álmodni,
mert az álmok álmodói meglátják
a holnapot.
Merj kívánni,
mert a kívánság a remény forrása,
s a remény éltet
bennünket.
Merj nyúlni
olyan dolgokért, amit senki más nem lát.
Ne félj olyat látni,
amit senki más nem lát.
Higgy a szívedben
és saját jóságodban,
mert ha így teszel,
mások is ezekben
fognak hinni.
Higgy a csodában,
mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb,
hogy higgy önmagadban...
mert odabenn a lelkedben
rejtőzik a csoda,
a remény, a szeretet
és a holnap álmai."
Merj álmodni
"Merj álmodni,
mert az álmok álmodói meglátják
a holnapot.
Merj kívánni,
mert a kívánság a remény forrása,
s a remény éltet
bennünket.
Merj nyúlni
olyan dolgokért, amit senki más nem lát.
Ne félj olyat látni,
amit senki más nem lát.
Higgy a szívedben
és saját jóságodban,
mert ha így teszel,
mások is ezekben
fognak hinni.
Higgy a csodában,
mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb,
hogy higgy önmagadban...
mert odabenn a lelkedben
rejtőzik a csoda,
a remény, a szeretet
és a holnap álmai."
Szabó Lőrinc Isten békéje!
Szabó Lőrinc
Isten békéje!
Sehol se tudtam lenni, hogy oda
ne kívánjalak: minél kevesebb,
annál fájóbb volt szép és jó nélküled,
annál forróbban vágyott szívem a
társra, terád: a Mindenség maga
gyógyult - s én benne - amikor veled
voltam, vagy ha csak előlegezett
az együttlét reménye-mámora.
"Isten békéje!" - mondták valaha
a boldog szerelem álmaira,
ezt a békét nem érzem már soha:
soha a Legfőbbet, bár te se hittél,
a Titkot! Azt, kit, míg voltál-szerettél,
Kedves, legjobban Te közvetítettél."
"Te szítottad legjobban azt az érzést,
hogy jó lenni,hogy élő tűz vagyok,
hogy otthon a Mindenben: áthalok
a Kezdetbe: tudatom vágyva néz szét
s mohón issza a nyugodt egyetértést
a harcos részek közt: az a Titok
nyílt általad, melytől nevet kapott
egykor valami világnagy Egészség.
Mit sok-sok együtt, te egymagad adtad,
mit sok-sok alig, te tetőzve!...Vagy csak
képzeltem?...Mindegy: minden nőt miattad
szerettem: mindenre futotta belőled...
Nem is érzek most sem eget, sem földet:
mindenek szíve, mindig nélkülözlek
Isten békéje!
Sehol se tudtam lenni, hogy oda
ne kívánjalak: minél kevesebb,
annál fájóbb volt szép és jó nélküled,
annál forróbban vágyott szívem a
társra, terád: a Mindenség maga
gyógyult - s én benne - amikor veled
voltam, vagy ha csak előlegezett
az együttlét reménye-mámora.
"Isten békéje!" - mondták valaha
a boldog szerelem álmaira,
ezt a békét nem érzem már soha:
soha a Legfőbbet, bár te se hittél,
a Titkot! Azt, kit, míg voltál-szerettél,
Kedves, legjobban Te közvetítettél."
"Te szítottad legjobban azt az érzést,
hogy jó lenni,hogy élő tűz vagyok,
hogy otthon a Mindenben: áthalok
a Kezdetbe: tudatom vágyva néz szét
s mohón issza a nyugodt egyetértést
a harcos részek közt: az a Titok
nyílt általad, melytől nevet kapott
egykor valami világnagy Egészség.
Mit sok-sok együtt, te egymagad adtad,
mit sok-sok alig, te tetőzve!...Vagy csak
képzeltem?...Mindegy: minden nőt miattad
szerettem: mindenre futotta belőled...
Nem is érzek most sem eget, sem földet:
mindenek szíve, mindig nélkülözlek
József Attila Vágymagam a Hold alatt
József Attila
Vágymagam a Hold alatt
Be jó az éjben bátoran menni,
Be jó az éjben egyedül lenni;
Bús tavaszi éjjel
S borusan járni szerte-széjjel.
Ha a Hold szunnyad, szellő se rebben,
Virágok nyitnak elfeledetten,
Tüzes, tüskés rózsák,
Ölelik a Föld takaróját.
Elhaló hárfák titkos zenéje
(Ez éj a Ielkem örökös éje)
Hűs tavaszi éjjel
Sirat Valakit bús szeszéllyel.
Messze vidéken - ismerős tájon
Éjjel bolyongok. - Senki se szánjon!
Hisz ez az én kertem
S bünhödnöm kell, mert nagyot mertem.
Belépni mertem, szétnézni benne:
Kóborgó Vágyam ha nyugtot lelne!
Szelid, csöndes éjjel.
S bolyongok benne szerte-széjjel.
Vágymagam a Hold alatt
Be jó az éjben bátoran menni,
Be jó az éjben egyedül lenni;
Bús tavaszi éjjel
S borusan járni szerte-széjjel.
Ha a Hold szunnyad, szellő se rebben,
Virágok nyitnak elfeledetten,
Tüzes, tüskés rózsák,
Ölelik a Föld takaróját.
Elhaló hárfák titkos zenéje
(Ez éj a Ielkem örökös éje)
Hűs tavaszi éjjel
Sirat Valakit bús szeszéllyel.
Messze vidéken - ismerős tájon
Éjjel bolyongok. - Senki se szánjon!
Hisz ez az én kertem
S bünhödnöm kell, mert nagyot mertem.
Belépni mertem, szétnézni benne:
Kóborgó Vágyam ha nyugtot lelne!
Szelid, csöndes éjjel.
S bolyongok benne szerte-széjjel.
A Hold
A Hold mosolygó arccal néz le a tájra,
megpihennek a lelkek is éjszakára.
Nem hallani már a város nyüzsgő zsivalyát,
csak az angyalok álomhozó dalát.
Énekükkel csodás álmokat hoznak,
megfáradt testednek pihenést nyújtanak!
A Dolog
A Dolog
Kinek mi dolga,szerintem
a gyermeké az, hogy szülessen
a Napé, hogy megsimogassa
a Holdé, hogy álomba ringassa
a tanító dolga, hogy taníitson
a lelkemen valamit javíitson
a diák dolga, hogy kutasson
ha felnő, jó irányt mutasson
a zenész dolga, hogy zenéljen
a szívem mélyéig elérjen
az iró dolga, hogy meséljen
de igazat íirni ne féljen
a szerelmem dolga, hogy megértsen
higgyen bennem és segíitsen
hogy nélküle élni ne akarjak
ne hagyja, hogy a vesztembe rohanjak
a barátom dolga, hogy ott legyen
ha szükség van, bármit megtegyen
ha eltévedtem keressen
ha gyűlölöm, akkor szeressen
az anyám dolga, hogy ne síirjon
ha nagyon félt, akkor behívjon
az apám dolga, ha ajtót nyit
ne úgy köszöntsön, mint akárkit
a testvérem dolga, hogy figyeljen
ha hibáztam, neki ne kelljen
ha nem hiszem, akkor ő higgye
a tüzünket helyettem őrizze
a lányom dolga, hogy daloljon
hogy örökké kislány maradjon
a fiam dolga, hogy nevessen
örökké anyjaként szeressen
És ha minden így lesz csak remélem:
AZ ÉN DOLGOM, HOGY MEGÉRJEM
Práder-Nyerges
Kinek mi dolga,szerintem
a gyermeké az, hogy szülessen
a Napé, hogy megsimogassa
a Holdé, hogy álomba ringassa
a tanító dolga, hogy taníitson
a lelkemen valamit javíitson
a diák dolga, hogy kutasson
ha felnő, jó irányt mutasson
a zenész dolga, hogy zenéljen
a szívem mélyéig elérjen
az iró dolga, hogy meséljen
de igazat íirni ne féljen
a szerelmem dolga, hogy megértsen
higgyen bennem és segíitsen
hogy nélküle élni ne akarjak
ne hagyja, hogy a vesztembe rohanjak
a barátom dolga, hogy ott legyen
ha szükség van, bármit megtegyen
ha eltévedtem keressen
ha gyűlölöm, akkor szeressen
az anyám dolga, hogy ne síirjon
ha nagyon félt, akkor behívjon
az apám dolga, ha ajtót nyit
ne úgy köszöntsön, mint akárkit
a testvérem dolga, hogy figyeljen
ha hibáztam, neki ne kelljen
ha nem hiszem, akkor ő higgye
a tüzünket helyettem őrizze
a lányom dolga, hogy daloljon
hogy örökké kislány maradjon
a fiam dolga, hogy nevessen
örökké anyjaként szeressen
És ha minden így lesz csak remélem:
AZ ÉN DOLGOM, HOGY MEGÉRJEM
Práder-Nyerges
Jó meleg takaró, félálom ez a jó.
Jó meleg takaró, félálom ez a jó
Úgy esik ma a hó, mint egy álom.
Már sötét a szobánk, nincs semmi ami bánt,
Félig már aludnánk, mégsem alszunk.
Kint hideg a világ, bent meleg a szobánk,
Félig már aludnánk, mégsem alszunk.
Lenne még mondani mit,
De most már hallgass kicsit.
Míg a hó esik, míg a hó esik,
Eddig a dal, eddig a dal.
S ha éjszaka van eső, úgy dobol a tető,
Úgy veri az idő, mint az ujjam.
Bénító dobolás, égi a szakadás.
Úgy dobol a varázs, mint az ujjak.
Lenne még, mondani mit,
De most már hallgass kicsit.
Az eső velem álomig vigyen,
Ennyi a dal, ennyi a dal.
És aztán jön a fény, reggeli tünemény.
Megszállja a szobát hófehéren.
Szétverik sugarak álmunk a nap alatt,
Égetőn megmarad minden reggel.
Lenne még mondani mit,
Hallgassunk még egy kicsit
És aztán legyen ami lesz, legyen
ismeretlen
Úgy esik ma a hó, mint egy álom.
Már sötét a szobánk, nincs semmi ami bánt,
Félig már aludnánk, mégsem alszunk.
Kint hideg a világ, bent meleg a szobánk,
Félig már aludnánk, mégsem alszunk.
Lenne még mondani mit,
De most már hallgass kicsit.
Míg a hó esik, míg a hó esik,
Eddig a dal, eddig a dal.
S ha éjszaka van eső, úgy dobol a tető,
Úgy veri az idő, mint az ujjam.
Bénító dobolás, égi a szakadás.
Úgy dobol a varázs, mint az ujjak.
Lenne még, mondani mit,
De most már hallgass kicsit.
Az eső velem álomig vigyen,
Ennyi a dal, ennyi a dal.
És aztán jön a fény, reggeli tünemény.
Megszállja a szobát hófehéren.
Szétverik sugarak álmunk a nap alatt,
Égetőn megmarad minden reggel.
Lenne még mondani mit,
Hallgassunk még egy kicsit
És aztán legyen ami lesz, legyen
ismeretlen
Idézet
KOLMÁR JÓZSEF EMLÉKKÖNYVÉBE
Magas trónján a sors ül, titkos könyv kezében,
Az életkönyv ez; benne két lap a mienk,
Az egyiken borongó gyász vonúl sötéten,
A másik hajnalodva rózsaként dereng.
Ohajtom én: legyen hő kedveződ a végzet,
Hogy általolvasnod ne kelljen a sötétet!
Magas trónján a sors ül, titkos könyv kezében,
Az életkönyv ez; benne két lap a mienk,
Az egyiken borongó gyász vonúl sötéten,
A másik hajnalodva rózsaként dereng.
Ohajtom én: legyen hő kedveződ a végzet,
Hogy általolvasnod ne kelljen a sötétet!
Dandé Katalin Hópihék
Dandé Katalin
Hópihék
Egy pihe, két pihe,
százezernyi hópihe
száll ide, száll oda,
lesz belőle hóruha.
Hóruha, hólepel.
Eget-földet hó lep el.
Egy pihe, két pihe,
szálldogálnak sebtibe
hol ide, hol oda.
Hótakaró jó puha.
Jó puha, jó meleg.
Nem fázik erdő, berek.
Egy pihe, két pihe,
sosem esett ennyire.
Mennyire? Annyira.
Kiszakadt az ég-ciha.
Nem hiba. Így kerek.
Örül felnőtt és gyerek.
Hópihék
Egy pihe, két pihe,
százezernyi hópihe
száll ide, száll oda,
lesz belőle hóruha.
Hóruha, hólepel.
Eget-földet hó lep el.
Egy pihe, két pihe,
szálldogálnak sebtibe
hol ide, hol oda.
Hótakaró jó puha.
Jó puha, jó meleg.
Nem fázik erdő, berek.
Egy pihe, két pihe,
sosem esett ennyire.
Mennyire? Annyira.
Kiszakadt az ég-ciha.
Nem hiba. Így kerek.
Örül felnőtt és gyerek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
