Bíró Krisztina
A világ ébredése
Langyos szél suhan át a remegő ágak között
Rőt felhők úsznak dombok fölött.
Dermedt ég áldó csókot lehel a csendben
Bimbázó virágok nyújtóznak a kertben.
Kelő nap remegő fényét a földre leheli,
Fénye fehér derűvel teli.
Valahol bölcsőben ring harmatos reggel,
S égi anyja táplálja fehér nedvvel.
Egy kő gurul, vízcsap köpköd, fürdik lámpafényben.
Aranyszárnyú angyal az égben
És csak dobol, kürt szól, habzik az óceán...
És a pokol ura játszik az oboán.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bíró Krisztina. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bíró Krisztina. Összes bejegyzés megjelenítése
Bíró Krisztina: Mint egy csónak...
Mint egy csónak...
Mint egy csónak, úgy ringanak
Élettől bódult álmaim,
S megszeppenve szaladnak előttük
Nyöszörgő gyermek-vágyaim.
Álmosan pislog a csillag.
Győzelmi lobogót teszek
A szívem fölé, hogy úgy üdvözöljék
Őt a rózsaszín fellegek.
Csönd honol, a néma tájon
Halkan dúdol a könnyű szél.
Közben már valahol a nap hunyorog,
És megannyi víg szív mesél.
Vonat robog el állomás
Bágyadt csendjében: titokban.
Kedves levelek asztalon alszanak,
De szavaik a szitokban.
Egyre távolodnak, úsznak
A kék hegyek felé úsznak,
Tengerek, sóhajok, üdvözölt szelek
Dallamára ringatóznak.
Remegő gyertya kezemben:
A fényében magam látom,
S mielőtt bármit mondhatnék halkan,
A kincsem benne találom.
*
Mostanában sok a vihar.
És vallom: félek is nagyon,
De tudom, hogy még elmehetek messze
Mint egy kis csónak: szabadon.
A hold szeret engem, érzem.
És én is éppúgy szeretem,
Mint az égi szőnyeget alkonyatban
Szép könnyharmatos szívemen.
És szeretem a fuvola
Édes-bús hangját hallani,
Mert víg és sír egymagában, mint aki
Örökre ment színt vallani.
Bíró Krisztina
Mint egy csónak, úgy ringanak
Élettől bódult álmaim,
S megszeppenve szaladnak előttük
Nyöszörgő gyermek-vágyaim.
Álmosan pislog a csillag.
Győzelmi lobogót teszek
A szívem fölé, hogy úgy üdvözöljék
Őt a rózsaszín fellegek.
Csönd honol, a néma tájon
Halkan dúdol a könnyű szél.
Közben már valahol a nap hunyorog,
És megannyi víg szív mesél.
Vonat robog el állomás
Bágyadt csendjében: titokban.
Kedves levelek asztalon alszanak,
De szavaik a szitokban.
Egyre távolodnak, úsznak
A kék hegyek felé úsznak,
Tengerek, sóhajok, üdvözölt szelek
Dallamára ringatóznak.
Remegő gyertya kezemben:
A fényében magam látom,
S mielőtt bármit mondhatnék halkan,
A kincsem benne találom.
*
Mostanában sok a vihar.
És vallom: félek is nagyon,
De tudom, hogy még elmehetek messze
Mint egy kis csónak: szabadon.
A hold szeret engem, érzem.
És én is éppúgy szeretem,
Mint az égi szőnyeget alkonyatban
Szép könnyharmatos szívemen.
És szeretem a fuvola
Édes-bús hangját hallani,
Mert víg és sír egymagában, mint aki
Örökre ment színt vallani.
Bíró Krisztina
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)