A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tóth János. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tóth János. Összes bejegyzés megjelenítése

Tóth János: Ragyog az ég

Tóth János: Ragyog az ég

Az alkony szürke kertjében árnyékok nőnek,
Fényföldben gyökerük, száruk az estbe fut
Napsugarak ütköznek egy hatalmas felhőnek,
A vöröslő fényből mára már, morzsa se jut.

Csillagok bújnak az est fekete ponyvája alól,
Fényük hangtalan, lelkemben csengő kacagás,
A Hold, mint apó sétál, arca sárgálló fényt szór,
Az ég tündököl, s engem elönt az angyali varázs.

Tóth János A zene varázsa

Tóth János A zene varázsa

Halk zene szól szobámban, hallgatjuk Én s magány
Hegedű sír, könnyei peregnek a mélabús zongorán.
Szívemet csavarja a dallam, arcomon fájdalom ég,
Ahogy legördül egy könnycsepp hidegen, mint a jég.
Fuvola vígasztal, hárfa lágyan simogat, hozzám bújik,
Könnyem szárad, a szorítás lelkemből ködként oszlik
A dob nyugodt ütemű ritmusára vált, szívem dobogása,
A zene varázsszőnyegén repülök egy gyönyörű világba.
Arcom esti tó tükre, kifordított zsebként üres az agyam,
A zene megtölt, feledek mindent s hallgatom boldogan.

Ritkul a ritmus, elfogynak a hangok, s elhalkul a dallam
A csend betoppan, s mégis hallom ott benn, magamban.
Miközben lassan visszatérnek a gondolataim, érzéseim
Újra fájdalom jár lelkem-szívem lüktető mély sebein,
Tűnődöm, milyen hatalmas, mily erős a szép zene ereje,
Hisz a poklok fájdalmát mutatja, s a mennyben jársz vele.