A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Simon Roland. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Simon Roland. Összes bejegyzés megjelenítése

Simon Roland: Napraforgó

Simon Roland: Napraforgó

sárga tányér rémülten forog
lassan eltűnik a vörös korong
leszáll az este, s leteríti köpenyét
de a nap még elküldi üzenetét

tányérodba rejtsd el a fényt
a sötétben ez adjon neked reményt
fényesen ragyogok, s kék az ég
éjjel is benned éljen ez a kép

ijesztő az est bábjátéka
a főszereplő a fa árnyéka
erdők, rejtélyes lápok
képzelet szülte álmok

napraforgó lehajtja a fejét
suttogva ejti ki a hajnal nevét
néhány óra, s eljön a virradat
a sötétből semmi sem marad

Simon Roland : A padon

A padon
Mint megfáradt vagabund,
reszketve kóborol a remény,
üdvözölve emel kalapot,
köszön, és leül mellém.

Jöjj kedves, valaki vár rád,
az éjszakát heves csókkal írnám,
őriznénk a szerelem lángját ,
s a holdra bíznám kettőnk titkát.

Kitárt karok az elnyűtt padok,
habár válaszod a ködbe rejted,
őszinte arcod, libbenő alakod
képzeletem vásznára festem.
Simon Roland