Dalilácska : Változás
Változik a világ, változik az élet,
Változik az álom, változnak a népek,
Változik az ember,
Változik a természet,
Változik a hang, változik a szó,
Változik a minden, a fel nem fogható,
Változik lélek,
Változik a szeretet,
Változik a csend, változik a köd,
Változik a szent, változik az öröm,
Változik a félelem,
Változik az értelem,
Változik minden, minden mi létezik,
Változik a világ, ami vergődik,
Változik az ember, aki tengődik,
Változik a természet, ami szétfoszlik,
És változok én is folytonosan,
Változol Te is, minduntalan...
És nem ismerlek, nem vagy enyém.
Nem is lehetsz, pedig ezt szeretném!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dalilácska. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dalilácska. Összes bejegyzés megjelenítése
Dalilácska : Csillaglány
Dalilácska : Csillaglány (2007-06-26)
Magasan egy toronyszobában
Egyedül élt a világ legszebb lánya.
Éjjelente az ablakpárkányra ült,
A gondolataiba csendben elmerült.
Míg egy éjjel hatalmas vihar kerekedett,
A lány ajka a sírástól remegett.
Ma nem láthatja, eltakarják a felhők,
Ma nem úsznak holdfényben az erdők.
Szerelmes volt, a Holdat imádta,
Benne mindig a hű társ arcát látta.
Bármi gondja volt figyelmesen hallgatott,
Nem intett nemet, és nem bólogatott.
De a lány szerette a fényes udvarát,
Fényében látta a távoli házak ablakát.
Arca kerek, bőre fénylő, haja fehér
Ő volt a lánynak az egyedüli remény.
S ma elvették tőle a fellegek,
A lány ettől a naptól mindig rettegett.
Ült az ablakban, haját fújta a szél,
S ma nem jött a szerető, ölelő fény.
Eltűnt a holdfény, maghalt a Hold,
Szívében éjjel a magány honolt.
Repülni akart, át a felhőn kedveséhez,
A halál segített eltalálni szerelméhez…
Nézd a Holdat, s körülötte a sok csillagot
Az mind a lány, ki szerelmet fogadott.
S éjjel, ha a Hold az égen körbejár,
Ha egy csillaghoz ér, a lány rátalál.
Magasan egy toronyszobában
Egyedül élt a világ legszebb lánya.
Éjjelente az ablakpárkányra ült,
A gondolataiba csendben elmerült.
Míg egy éjjel hatalmas vihar kerekedett,
A lány ajka a sírástól remegett.
Ma nem láthatja, eltakarják a felhők,
Ma nem úsznak holdfényben az erdők.
Szerelmes volt, a Holdat imádta,
Benne mindig a hű társ arcát látta.
Bármi gondja volt figyelmesen hallgatott,
Nem intett nemet, és nem bólogatott.
De a lány szerette a fényes udvarát,
Fényében látta a távoli házak ablakát.
Arca kerek, bőre fénylő, haja fehér
Ő volt a lánynak az egyedüli remény.
S ma elvették tőle a fellegek,
A lány ettől a naptól mindig rettegett.
Ült az ablakban, haját fújta a szél,
S ma nem jött a szerető, ölelő fény.
Eltűnt a holdfény, maghalt a Hold,
Szívében éjjel a magány honolt.
Repülni akart, át a felhőn kedveséhez,
A halál segített eltalálni szerelméhez…
Nézd a Holdat, s körülötte a sok csillagot
Az mind a lány, ki szerelmet fogadott.
S éjjel, ha a Hold az égen körbejár,
Ha egy csillaghoz ér, a lány rátalál.
Dalilácska : Hallgassd a csendet!
Dalilácska : Hallgassd a csendet! (2007-04-03)
Csendben lenni, gondolkodni,
Hallgatni, ahogy szuszognak mások,
Érezni, hogy mást elragadnak az álmok,
De te csak figyelj,
Hallgassd a csendet!
Sötét vesz körül, becsukod szemed,
Melletted valaki horkol az ágyon,
Úgy érzed, lassan aludni vágyol,
De te csak figyelj,
Hallgassd a csendet!
Ne gondolj arra, milyen jó aludni,
Inkább bármire, ami eszedbe jut,
Valamire, ami megnyugtatni tud,
És te csak figyelj,
Hallgassd a csendet!
S igaz, lassan telnek el a percek,
De majd felébred élénk képzeleted,
Pihenj, gondold át életedet,
És te csak figyelj,
Hallgassd a csendet!
A csend nem bánt, megoldást ad,
S miután átéled újra minden napod,
A csendben majd megtisztul tudatod,
És te csak figyelj,
Hallgassd a csendet!
Csendben lenni, gondolkodni,
Hallgatni, ahogy szuszognak mások,
Érezni, hogy mást elragadnak az álmok,
De te csak figyelj,
Hallgassd a csendet!
Sötét vesz körül, becsukod szemed,
Melletted valaki horkol az ágyon,
Úgy érzed, lassan aludni vágyol,
De te csak figyelj,
Hallgassd a csendet!
Ne gondolj arra, milyen jó aludni,
Inkább bármire, ami eszedbe jut,
Valamire, ami megnyugtatni tud,
És te csak figyelj,
Hallgassd a csendet!
S igaz, lassan telnek el a percek,
De majd felébred élénk képzeleted,
Pihenj, gondold át életedet,
És te csak figyelj,
Hallgassd a csendet!
A csend nem bánt, megoldást ad,
S miután átéled újra minden napod,
A csendben majd megtisztul tudatod,
És te csak figyelj,
Hallgassd a csendet!
Dalilácska : Mese a kis Nefelejcsről
Dalilácska : Mese a kis Nefelejcsről (2006-12-10)
Kék nefelejcs virágzik egyedül
Hát a többi társa merre ül?
Nincs senki, a többiek színesek!
A nefelejcs nagyon elkeseredett.
- Egyedül én kéklem a fű között
A többi kék virág hova költözött?
Miért hagytak egyedül engemet?
Akarok látni virágokat, kékeket!
Elindulok, körbejárom a világot
Hátha még egy kék virágot találok.
Menni fogok, míg lehet
Amíg nem lesz újra kikelet.
Szólt a kisvirág nagyot sóhajtva
Sok kék barátját óhajtva.
Gyalog indult neki a hosszú útnak
Nem nézte, hogy mások utána sírnak.
- Ne menj el nefelejcs!
S ha mégis, minket el ne felejts!
Siess vissza hozzánk haza!
Ez a virágok igazi otthona.
Szomorkodott is a kis virág
Érezte a világ baját,
De menni akart messzire
Egy csodálatos kék tengerbe.
Hol minden fű mellett kék virág,
Elképzelt egy ilyen csodát.
Bele is káprázott a szeme,
Ahogy repül vele képzelete.
Nem akart margarétát látni,
Helyette legyen bármi.
Mondjuk, ami kék és csodás.
Talán a nefelejcsek hadát.
Sétált lassan le a dombról
Éppen barátaira gondolt.
De helyettük lesznek új barátok
Szép kék játszópajtások.
Ment egyedül gondolkodva,
S eltévedt a vadonba.
Császkált össze-vissza, merre látott.
Hát hol vannak a kék barátok?
Ment, ment, míg este nem lett,
S egy nagy fa alá le nem telepedett.
Nagyon sötét lett körülötte
S egy tündér termett mellette.
A virágocska megijedt,
Még a könnye is eleredt.
- Miért sírsz kis virágom?
Nem segít a tudományom?
Kérdi a tündérlány mosolyogva,
S átöleli a virágot nyomban.
- Csak megijedtem kicsit tőled,
Milyen segítség telik tőled?
- Akarod, hogy felvidítsalak?
Teljesítem egy kívánságodat!
Csak mond, mi legyen az,
S megadom neked hamar.
- Hogy mit szeretnék? - kérdi a virág.
Hogy legyek színes, mint más.
Ne pedig ilyen egyszerű kék,
Ne lásson nálam szebbet az ég.
Minden szirmom más, színes.
Lennél te erre képes?
- Persze, ha jó lesz a kedved
És nem szomorkodsz többet.
S színes lett a kis virág,
Minden egyes szirma más.
Elköszönt a tündértől,
És ment tovább egyedül.
Ment tovább egyedül,
Majd látta egy folyópartra kerül.
Ott sírt a parton egy hangya,
Szomorúan magára hagyatva.
- Kellene egy hajó, amin átjutok,
A túlsó parton új otthont találok.
Kiöntött a folyó a partra,
S nem húzódik vissza egy hónapja.
A házamnak érzem, hogy vége,
De tudnom kéne mégis, mi maradt belőle.
Nem akarsz nekem segíteni?
Hogyan tudnék haza jutni?
A kisvirág elgondolkodott
S nagy döntést hozott.
- Neked adom az egyik szirmomat.
Csinálj belőle hajót magadnak.
S az öt szirom helyett négy lett,
Mikor a virág egyet letépett.
A hangya nem tudott hálálkodni,
A meghatódottságtól nem tudott szólni.
A kisvirág gyorsan továbbhaladt,
S egy tócsa fölött maradt.
Nézte a képét a vízben
Milyen így, csak négyen...
Gyalogolt tovább az úton,
Nem tudta merre haladjon.
Majd elé került egy szikla,
Mögötte ült egy giliszta.
Nefelejcsünk sóhajtozást hallott,
Gyorsan terepszemlét tartott.
A szikla mögött szakadék tátongott,
A giliszta előtte járkálgatott.
A kis virág a szikla mögé került,
A giliszta arca ekkor felderült.
Úgy döntött megkérdi a virágot,
Tud-e adni valamilyen tanácsot.
- Virág, nem tudnál segíteni?
Szerinted hogyan tudnék lejutni?
Véletlenül itt ragadtam,
S ez igazán tarthatatlan.
A nefelejcs gondolkozott,
Ez nagy gondot nem okozott,
Talált is megoldást a bajra,
A szirma az, a barna.
Odaadta a gilisztának,
Jobb kedve lett a kisvirágnak.
- Fogd meg a két csücskét,
Erősen tartsd a szélét.
Ejtőernyőként repülsz vele,
Megirigyel majd a lepke.
Remélem, bizton leérsz,
Csak legyél nagyon merész.
- Köszönöm kis virágom,
Aranyos vagy, ahogy látom.
És megfogta a szirmot,
Átrepülte az égboltot.
A virág csak nézett utána,
Majd megfordult, s ment a dolgára.
Három szirommal ment tovább,
Már fel sem tűnt a változás.
Telt múlt az idő, s őszre váltott,
Minden színesnek, kopárnak látszott.
Hidegebb lett, esett az eső.
Ázott ő is, és vele az erdő.
Egy katicát pillantott meg.
Vacogott, fázott és didergett,
Át volt ázva teljesen,
Szánni kellett rendesen.
Virágunk már cselekedett,
Egy újabb szirmot leszedett.
A katica feje fölé tette.
A csodálatot észre sem vette.
Teltek, múltak a hetek,
Eltűntek a színes levelek.
Két szirommal búsan,
Hóban lépkedett komoran.
Csiga mászott előtte lassan,
Éhesen csúszott halkan.
Nem volt ereje házába húzódni,
Ezért a virág adott neki enni.
Letépett egy szirmot,
Csiga kapott táplálékot.
Egy szirommal várta a tavaszt,
S vele a baráti hadat.
A hó helyét a fű váltotta fel,
Feje fölött méhek repültek el.
A fákon dalolt a madársereg,
Itt volt újra a kikelet.
Látott erdőket, mezőket, réteket
Sok virágot, de nem kékeket.
Eszébe jutott a mások szava,
Merre is van a virágok otthona?
Elindult a margaréták felé,
Akik gyorsan futottak elé.
Megölelték és szerették.
Egy szirommal is kedvelték.
Nagyon örült a kicsi virág,
S akkor előlépett Tündérleány.
- Na, boldog vagy kisvirágom?
Itt van velem sok barátod.
Adok még egy kívánságot,
De csak akkor, ha jól használod...
- Kérek tőled kék szirmokat,
Olyat, mint a régiek voltak!
Jól döntöttél kis nefelejcs,
Egyet soha el ne felejts:
Aki igaz barátod neked,
Az szirommal, nélküle is szeret!
Kék nefelejcs virágzik egyedül
Hát a többi társa merre ül?
Nincs senki, a többiek színesek!
A nefelejcs nagyon elkeseredett.
- Egyedül én kéklem a fű között
A többi kék virág hova költözött?
Miért hagytak egyedül engemet?
Akarok látni virágokat, kékeket!
Elindulok, körbejárom a világot
Hátha még egy kék virágot találok.
Menni fogok, míg lehet
Amíg nem lesz újra kikelet.
Szólt a kisvirág nagyot sóhajtva
Sok kék barátját óhajtva.
Gyalog indult neki a hosszú útnak
Nem nézte, hogy mások utána sírnak.
- Ne menj el nefelejcs!
S ha mégis, minket el ne felejts!
Siess vissza hozzánk haza!
Ez a virágok igazi otthona.
Szomorkodott is a kis virág
Érezte a világ baját,
De menni akart messzire
Egy csodálatos kék tengerbe.
Hol minden fű mellett kék virág,
Elképzelt egy ilyen csodát.
Bele is káprázott a szeme,
Ahogy repül vele képzelete.
Nem akart margarétát látni,
Helyette legyen bármi.
Mondjuk, ami kék és csodás.
Talán a nefelejcsek hadát.
Sétált lassan le a dombról
Éppen barátaira gondolt.
De helyettük lesznek új barátok
Szép kék játszópajtások.
Ment egyedül gondolkodva,
S eltévedt a vadonba.
Császkált össze-vissza, merre látott.
Hát hol vannak a kék barátok?
Ment, ment, míg este nem lett,
S egy nagy fa alá le nem telepedett.
Nagyon sötét lett körülötte
S egy tündér termett mellette.
A virágocska megijedt,
Még a könnye is eleredt.
- Miért sírsz kis virágom?
Nem segít a tudományom?
Kérdi a tündérlány mosolyogva,
S átöleli a virágot nyomban.
- Csak megijedtem kicsit tőled,
Milyen segítség telik tőled?
- Akarod, hogy felvidítsalak?
Teljesítem egy kívánságodat!
Csak mond, mi legyen az,
S megadom neked hamar.
- Hogy mit szeretnék? - kérdi a virág.
Hogy legyek színes, mint más.
Ne pedig ilyen egyszerű kék,
Ne lásson nálam szebbet az ég.
Minden szirmom más, színes.
Lennél te erre képes?
- Persze, ha jó lesz a kedved
És nem szomorkodsz többet.
S színes lett a kis virág,
Minden egyes szirma más.
Elköszönt a tündértől,
És ment tovább egyedül.
Ment tovább egyedül,
Majd látta egy folyópartra kerül.
Ott sírt a parton egy hangya,
Szomorúan magára hagyatva.
- Kellene egy hajó, amin átjutok,
A túlsó parton új otthont találok.
Kiöntött a folyó a partra,
S nem húzódik vissza egy hónapja.
A házamnak érzem, hogy vége,
De tudnom kéne mégis, mi maradt belőle.
Nem akarsz nekem segíteni?
Hogyan tudnék haza jutni?
A kisvirág elgondolkodott
S nagy döntést hozott.
- Neked adom az egyik szirmomat.
Csinálj belőle hajót magadnak.
S az öt szirom helyett négy lett,
Mikor a virág egyet letépett.
A hangya nem tudott hálálkodni,
A meghatódottságtól nem tudott szólni.
A kisvirág gyorsan továbbhaladt,
S egy tócsa fölött maradt.
Nézte a képét a vízben
Milyen így, csak négyen...
Gyalogolt tovább az úton,
Nem tudta merre haladjon.
Majd elé került egy szikla,
Mögötte ült egy giliszta.
Nefelejcsünk sóhajtozást hallott,
Gyorsan terepszemlét tartott.
A szikla mögött szakadék tátongott,
A giliszta előtte járkálgatott.
A kis virág a szikla mögé került,
A giliszta arca ekkor felderült.
Úgy döntött megkérdi a virágot,
Tud-e adni valamilyen tanácsot.
- Virág, nem tudnál segíteni?
Szerinted hogyan tudnék lejutni?
Véletlenül itt ragadtam,
S ez igazán tarthatatlan.
A nefelejcs gondolkozott,
Ez nagy gondot nem okozott,
Talált is megoldást a bajra,
A szirma az, a barna.
Odaadta a gilisztának,
Jobb kedve lett a kisvirágnak.
- Fogd meg a két csücskét,
Erősen tartsd a szélét.
Ejtőernyőként repülsz vele,
Megirigyel majd a lepke.
Remélem, bizton leérsz,
Csak legyél nagyon merész.
- Köszönöm kis virágom,
Aranyos vagy, ahogy látom.
És megfogta a szirmot,
Átrepülte az égboltot.
A virág csak nézett utána,
Majd megfordult, s ment a dolgára.
Három szirommal ment tovább,
Már fel sem tűnt a változás.
Telt múlt az idő, s őszre váltott,
Minden színesnek, kopárnak látszott.
Hidegebb lett, esett az eső.
Ázott ő is, és vele az erdő.
Egy katicát pillantott meg.
Vacogott, fázott és didergett,
Át volt ázva teljesen,
Szánni kellett rendesen.
Virágunk már cselekedett,
Egy újabb szirmot leszedett.
A katica feje fölé tette.
A csodálatot észre sem vette.
Teltek, múltak a hetek,
Eltűntek a színes levelek.
Két szirommal búsan,
Hóban lépkedett komoran.
Csiga mászott előtte lassan,
Éhesen csúszott halkan.
Nem volt ereje házába húzódni,
Ezért a virág adott neki enni.
Letépett egy szirmot,
Csiga kapott táplálékot.
Egy szirommal várta a tavaszt,
S vele a baráti hadat.
A hó helyét a fű váltotta fel,
Feje fölött méhek repültek el.
A fákon dalolt a madársereg,
Itt volt újra a kikelet.
Látott erdőket, mezőket, réteket
Sok virágot, de nem kékeket.
Eszébe jutott a mások szava,
Merre is van a virágok otthona?
Elindult a margaréták felé,
Akik gyorsan futottak elé.
Megölelték és szerették.
Egy szirommal is kedvelték.
Nagyon örült a kicsi virág,
S akkor előlépett Tündérleány.
- Na, boldog vagy kisvirágom?
Itt van velem sok barátod.
Adok még egy kívánságot,
De csak akkor, ha jól használod...
- Kérek tőled kék szirmokat,
Olyat, mint a régiek voltak!
Jól döntöttél kis nefelejcs,
Egyet soha el ne felejts:
Aki igaz barátod neked,
Az szirommal, nélküle is szeret!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)