A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Litauszky Bence. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Litauszky Bence. Összes bejegyzés megjelenítése

Litauszky Bence

Litauszky Bence
Illem. Szabály?

Két ember megy egymás felé.
Mindegyik néz; maga elé.
Elhaladnak egymás mellett,
nem gondolják, hogy kellett
volna bármi más...
a köszönés már nem szokás.

Litauszky Bence La Fonteine emlékére

La Fonteine emlékére

Fönt ült a holló a fán,
szájában egy kerek sajt,
alant a ravaszdi tán
egy órája vár, s sóhajt,
csak egy kis sajtot óhajt.

Hát csak beszél és beszél,
dicséri a madarat,
szavait viszi a szél,
várja, hogy dalra fakad

végre az irigy madár,
de hát arra hiába vár.
A holló másra figyel.
Figyelmét mi tereli el?

A róka már majd meggebed.
"Törődik a fene veled!
Lakjál jól a sajtodon,
hogy akadna a torkodon!"

Már-már majdnem elsompolyog,
De a madár, lám mosolyog,
Majd hangosan fel-felnevet,
A sajt szájából kiesett.

A sajt így hát hozzá került,
De nem érti, hogy sikerült
Másnak az, min ő szenvedett,
A holló min nevethetett.

A holló mit hallhatott,
Min ekkorát kacagott?
Már elmondta mindenkinek,
Csak rókákkal nem osztja meg.

Mikor a róka vadászott,
És nem sajtot kunyerászott,
Hallotta ezt az esetet:

Míg a hangya gyűjtögetett,
Töltötte a téli raktárt,
A tücsök hegedülgetett,
És ontotta a muzsikát.

Ám mikor eljött a tél,
Lehullott a sok falevél,
A tücsköt hívták ebédre,
A muzsikáért cserébe,

A hangya, pedig magányában,
Üldögélt nagy raktárában.
Az étele megromlott,
S ő hangyász elé ugrott.
Litauszky Bence