A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szabó Lőrinc. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szabó Lőrinc. Összes bejegyzés megjelenítése

Szabó Lőrinc Isten békéje!

Szabó Lőrinc
Isten békéje!


Sehol se tudtam lenni, hogy oda
ne kívánjalak: minél kevesebb,
annál fájóbb volt szép és jó nélküled,
annál forróbban vágyott szívem a
társra, terád: a Mindenség maga
gyógyult - s én benne - amikor veled
voltam, vagy ha csak előlegezett
az együttlét reménye-mámora.
"Isten békéje!" - mondták valaha
a boldog szerelem álmaira,
ezt a békét nem érzem már soha:
soha a Legfőbbet, bár te se hittél,
a Titkot! Azt, kit, míg voltál-szerettél,
Kedves, legjobban Te közvetítettél."
"Te szítottad legjobban azt az érzést,
hogy jó lenni,hogy élő tűz vagyok,
hogy otthon a Mindenben: áthalok
a Kezdetbe: tudatom vágyva néz szét
s mohón issza a nyugodt egyetértést
a harcos részek közt: az a Titok
nyílt általad, melytől nevet kapott
egykor valami világnagy Egészség.
Mit sok-sok együtt, te egymagad adtad,
mit sok-sok alig, te tetőzve!...Vagy csak
képzeltem?...Mindegy: minden nőt miattad
szerettem: mindenre futotta belőled...
Nem is érzek most sem eget, sem földet:
mindenek szíve, mindig nélkülözlek

Szabó Lőrinc - Szél hozott, szél visz el

Szabó Lőrinc - Szél hozott, szél visz el


Köd előttem, köd mögöttem,
isten tudja honnan jöttem,
szél hozott, szél visz el,
minek kérdjem: mért visz el?

Sose néztem, merre jártam,
a felhőknek kiabáltam,
erdő jött: jaj, be szép!
megcibáltam üstökét.

Jött az erdő: nekivágtam,
a bozótban őzet láttam,
kergettem, ott maradt,
cirógattam, elszaladt.

Ha elszaladt, hadd szaladjon,
csak szeretőm megmaradjon,
szeretőm: a titok,
ő se tudja, ki vagyok.

Isten tudja, honnan jöttem,
köd előttem, köd mögöttem,
szél hozott, szél visz el,
bolond kérdi, mért visz el?

Szabó Lőrinc : A fákhoz, a költőkhöz

Szabó Lőrinc : A fákhoz, a költőkhöz



Hosszú tél, munka, gond, betegség
úgy meglopta ezt a tavaszt,
hogy most elálmélkodva nézem
a hirtelen megjött vigaszt:
Te vagy, május? Csakugyan itt vagy?
Hogy lettél kész ilyen hamar?
Néhány nap alatt mennyi szépség!
A vén föld milyen fiatal!

Mintha meggazdagodtam volna,
úgy nézem a sok gyors csodát:
orgona, hárs, alma, cseresznye,
egyszerre nyitnak mind a fák;
terraszomnál egy óriáslány
ágaskodik a napba fel,
egy fiatal jegenye, - játszom
örvénylő leveleivel.

Játszom fénylő, gyönge hajával,
érzem élete friss husát,
a zöld vér, amely benne lüktet,
szinte a szivembe fut át;
aztán lemegyek és megállok
egy bokor előtt, fa alatt,
és lombok és szirmok hüsébe
temetem égő arcomat.

De szépek vagytok, fák, virágok!
Még ti is, egyszerű gyomok!
Költők vagytok ti szavak nélkül
és bátrabbak, mint én vagyok,
csodát tesztek minden tavasszal,
illatozva és gazdagon:
a feltámadás versei nyílnak
ujjongó ágaitokon.

Fák, költők, emeljétek égbe
a sarat, a fekete éjt,
szűrjétek virággá, gyümölccsé
a földi szennyet és ganéjt,
pompázzatok, májusi fák, hős
testvéreim, s biztassatok,
hogy bármilyen hosszú a tél, a
tavasz mégiscsak fölragyog.



S amikor már nem fogok élni,
és mocsokká rágott a föld,
ti, néma varázslók, megváltók,
emeljetek ki drága zöld
véretekkel, emeljetek föl
a sár fölé és írjatok
poromból szebb verset az égbe,
mint amilyet ma én tudok.

Szabó Lőrinc: Élet

Szabó Lőrinc:
Élet

Érdemes lesz? érdemes volt?
Görbe, ami egyenes volt.
Hol van erő és szerencse?
Mi taszít ki? Ki vezet be?
Tőle, hozzá, benne, érte,
nála, néki, mégse, mért ne,
ide, onnan, ott is, itt se
majd ha, már most, úgy is, így se,
mindig, egyszer, érthetetlen,
jaj, tovább, nem, az se, nem, nem,
néha mégis, soha többé,
véle, oda, mindörökké:
mennyi megnyílt s elveszett út,
mennyi csapda, mennyi zegzug,
halni lassan, ölni gyorsan,
bent a szívben, kint a sorsban,
s úgy hinni, hogy győztes - vesztes,
eljutunk az egyeneshez:

érdemes volt? érdemes lesz?

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

Szabó Lőrinc:
Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.
Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.

Szabó Lőrinc: Élet

Szabó Lőrinc: Élet

Érdemes lesz? érdemes volt?
Görbe ami egyenes volt
Hol van erő és szerencse?
Mi taszit ki? mi vezet be?
Tőle, hozzá, benne, érte,
nála, neki, mégse, mért ne,
ide, onnan, ott is, itt se
majd ha, már most, ugy is, igy se
mindig, egyszer, érthetetlen,
jaj tovább, nem az se, nem nem
néha mégis, soha többé,
véle, oda, mindörökké:
mennyi megnyilt elveszett ut,
mennyi csapda, mennyi zegzug,
halni lassan., ölni gyorsan,
bent a szivben , kint a sorsban,
s ugy hinni, hogy győztes- vesztes,
eljutunk az egyeneshez:
érdemes volt? érdemes lesz?

Szabó Lőrinc: Semmiért egészen

Szabó Lőrinc: Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.