A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szuhanics Albert. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szuhanics Albert. Összes bejegyzés megjelenítése

Szuhanics Albert A tél keze

Szuhanics Albert
A tél keze

A tél keze nézd nyúl felénk,
átlopódzott lassan elénk.
Az ujjai, kék jégcsapok,
sóhajai kemény fagyok.

Zúzmarát rak csupasz ágra,
deret szór fűre, virágra.
Így díszíti fel a határt,
cirógat sok fázós madárt.

Belenyúl a mély zsebébe,
hópelyheknek özönébe.
Hull az égből, reánk hinti,
Katalint is felköszönti.

Csendes éj, mily áhítatos,
léptem puha hóra tapos.
Szállingóznak a hópihék,
kis zsoltárok, fehér igék.

Azt súgja a tél fülembe,
térjek égi kegyelembe.
Amíg ő lesz a főpapunk,
hófehérek, tiszták vagyunk.

Hozván fehér terítéket,
szép estéket tálal néked.
Szeretetben, összebújva
álmodjuk a telet újra...

Aberth :Volt egy barátom

Volt egy barátom

Volt egy barátom
Az egyik nyáron,
Szép emlék maradt nekem.
Ha bánatom van,
Mindig csak őrá,
Őreá emlékezem.

Nem volt ő más,
Csak egy kicsi madár.
Egyik fa ágán
A fészke most is áll.
Ha bánatos voltam,
Arra jártam rég,
S hallgattam a madár énekét.

Madárka kérlek, énekelj szépet,
Dalold el, milyen a nyár!
Madárka még ezt dalold el kérlek,
Hogy egy leány énreám vár!
Madárka kérlek, daloljál szépet,
Dalold, hogy az élet szép.
Madárka kérlek, madárka kérlek,
Madárka énekelj még!

S énekelte ő, hogy
Milyen szép a nyár.
A kéklő égen
Száll a kismadár.
S énekelte ő, hogy
Mily nagy boldogság,
Ha a szél hozza a rétek illatát.

S a kismadár dala
Olyan vidám volt,
Hogy szívemben
A bánat elcsitult.

Ám egyik éjjel
Viharos széllel
Tört reánk a hideg tél.
Elszállott végleg
Egy kicsi élet,
A kismadár földre lehullt.

Elszállt egy élet, üres egy fészek.
Ő többé nem énekel.
De hogyha róla álmodom néha
Álmomban életre kel.

Madárka kérlek, énekelj szépet,
Dalold el, milyen a nyár!
Madárka még ezt
Dalold el kérlek,
Hogy egy leány énreám vár!
Madárka kérlek, daloljál szépet,
Dalold hogy az élet szép!
Madárka kérlek, madárka kérlek,
Kérlek, hogy énekelj még!
Alberth

Szuhanics Albert Nyárutó

Szuhanics Albert
Nyárutó

A fákon ott a zöld levél,
még fű-illatot hord a szél.
Nincs semmi nyom, és semmi jel,
sompolygó őszünk mily közel.

Most még oly szép a nyárutó,
de sajnos minden átfutó.
Ím messze száll, vagy elszalad,
míg fájó szívünk itt marad.

Egy reggel kinyitjuk szemünk,
már őszi napra ébredünk.
Oly bágyatag a napsugár,
és kertünk rozsdabarna már.

A sárga levél hulldogál,
míg rája hideg köd szitál.
Gondolkodik fenn kicsit,
de végül lassan leesik...

Ám de most a nap nevetve,
könnyet szór a fellegekre.
Új fű serken zöld határban,
lubickoljunk még a nyárban!

Szuhanics Albert Nyárutó

Szuhanics Albert
Nyárutó

A fákon ott a zöld levél,
még fű-illatot hord a szél.
Nincs semmi nyom, és semmi jel,
sompolygó őszünk mily közel.

Most még oly szép a nyárutó,
de sajnos minden átfutó.
Ím messze száll, vagy elszalad,
míg fájó szívünk itt marad.

Egy reggel kinyitjuk szemünk,
már őszi napra ébredünk.
Oly bágyatag a napsugár,
és kertünk rozsdabarna már.

A sárga levél hulldogál,
míg rája hideg köd szitál.
Gondolkodik fenn kicsit,
de végül lassan leesik...

Ám de most a nap nevetve,
könnyet szór a fellegekre.
Új fű serken zöld határban,
lubickoljunk még a nyárban!

Szuhanics Albert Nyárutó

Szuhanics Albert Nyárutó

A fákon ott a zöld levél,
még fű-illatot hord a szél.
Nincs semmi nyom, és semmi jel,
sompolygó őszünk mily közel.

Most még oly szép a nyárutó,
de sajnos minden átfutó.
Ím messze száll, vagy elszalad,
míg fájó szívünk itt marad.

Egy reggel kinyitjuk szemünk,
már őszi napra ébredünk.
Oly bágyatag a napsugár,
és kertünk rozsdabarna már.

A sárga levél hulldogál,
míg rája hideg köd szitál.
Gondolkodik fenn kicsit,
de végül lassan leesik...

Ám de most a nap nevetve,
könnyet szór a fellegekre.
Új fű serken zöld határban,
lubickoljunk még a nyárban!

Szuhanics Albert Minden ember boldogságra vágyik

Szuhanics Albert
Minden ember boldogságra vágyik

Minden ember boldogságra vágyik,
ne hidd, hogy a király boldogabb,
mint a gyermek, aki porban játszik,
s ott szövöget könnyű álmokat.

A boldogság lakhat kis szobában,
aki tudós, lehet önfeledt.
Míg dolgozik, elmerülten kutat,
nem érzi a múló perceket.

Ki a drága műkincseket gyűjti,
örül neki, mint egy kisgyerek,
Ám ha kapsz egy szál virágot néha,
boldogabb te nálad nem lehet!

A természet lágy ölén pihenhetsz,
vagy hajózol tágas tengeren,
Már tiéd a boldogság érzése,
olyan lesz az, mint egy szerelem.

Önfeledt légy, s minden bánat elhagy!
A baj, a gond nem nyomja válladat.
Te benned a boldogság örök lesz,
nem ural sok fájó gondolat!

Minden ember boldogságra vágyik,
nem látja, hogy itt van, benne él.
Szabad legyél, boldog, önfeledt,
s a boldogság tehozzád elér!

Szuhanics Albert Naplemente

Szuhanics Albert Naplemente

Az ég halk zsoltárt énekel,
mély altató zenét.
A nap oly vörös, álmatag,
már lehajtja fejét.

Fénye vígan táncra kél,
még áthidal felénk.
Tüzes híd remegve hív,
s már rajta lépkedénk.

Gondolatban átmegyünk,
fényhídján a napnak.
S véle együtt nyugszunk le
mélyén hűs haboknak.

Álmodván, az ő álmait,
milyen lesz holnapunk?
Kihunyó fénye vánkosán
nagy álmodók vagyunk.

Sötét a táj, sötét az ég,
ragyog a holdsugár.
Ezüstös fénye megtalál,
s az arcunkon szitál.

Lebben a szél, fodroz a víz,
vadvirág illatozz!
Aludj, pihenj fáradt napunk,
szép álmot harmatozz!

Álmodj fényes szelekről te,
álmodj kék eget!
Kék egeden játszadozó
fehér felleget.

Álmodj dolgos emberekről,
kalászok kazalban.
S a te fényed ott ragyogjon
az arató dalban!

A sugarad mindent éltet,
növényt, s állatot.
És a világ boldogsága
ha álmod álmodod.

Szuhanics Albert Naplemente

Szuhanics Albert
Naplemente

Az ég halk zsoltárt énekel,
mély altató zenét.
A nap oly vörös, álmatag,
már lehajtja fejét.

Fénye vígan táncra kél,
még áthidal felénk.
Tüzes híd remegve hív,
s már rajta lépkedénk.

Gondolatban átmegyünk,
fényhídján a napnak.
S véle együtt nyugszunk le
mélyén hűs haboknak.

Álmodván, az ő álmait,
milyen lesz holnapunk?
Kihunyó fénye vánkosán
nagy álmodók vagyunk.

Sötét a táj, sötét az ég,
ragyog a holdsugár.
Ezüstös fénye megtalál,
s az arcunkon szitál.

Lebben a szél, fodroz a víz,
vadvirág illatozz!
Aludj, pihenj fáradt napunk,
szép álmot harmatozz!

Álmodj fényes szelekről te,
álmodj kék eget!
Kék egeden játszadozó
fehér felleget.

Álmodj dolgos emberekről,
kalászok kazalban.
S a te fényed ott ragyogjon
az arató dalban!

A sugarad mindent éltet,
növényt, s állatot.
És a világ boldogsága
ha álmod álmodod.

Szuhanics Albert

Virágoskert
Egy rózsaszál, egy vallomás,
ezt adom neked.
Vörös rózsa, tűzpiros,
szerelmet jelent.

Kék ibolya, a szerénység,
szende, hamvas lány.
De rejteki lelke tüzes,
kínozza magány.

Margaréta, nap virága,
elmondja nekem.
Milyen édes nyár derekán,
minden szerelem.

A nárcisz a büszkeségé,
ne légy szolgalélek!
Emeld fel büszkén fejedet,
mert szeretlek téged.

A babér a koszorúé,
mit elnyerhet egy költő.
Kit szeretve olvasgat majd
sok-sok emberöltő.

A nefelejcs, emlékeztet,
mindenre, mi szép volt.
Hajad selyme, s a két szemed,
mint a kéklő égbolt.

Őszirózsa és krizantém,
érett kor virága.
Idő múlhat, de megmarad
szerelmünknek lángja.

A hóvirág reménységé,
minden télnek vége.
Készülünk nagy szerelemre,
s fénylő napsütésre.

Aranyeső, aranykapu,
évszakról-évszakra.
Átlépő sóvárgó télből,
szerelmes tavaszba.

Napraforgó, sárga arany,
tüköre a napnak.
Szerelemünk kiteljesedik,
amikor aratnak.

Az orgona csodás illat
május éji vágyban.
Andalogva sétálgatunk,
csodás éjszakában.

A liliom veszélyes, szép
illata halálos.
Olyan, mint a szívszerelem,
ha nem jut viszonzáshoz.

Ápolgassad lelked kertjét,
ezt a mesés teret.
Hogy megőrizd illatozó,
csodás szerelmedet.

Virágoskertje szívednek,
világnak csodája.
S te vagy a lelkem kertjének
legszebbik virága.
Szuhanics Albert

Szuhanics Albert: A magyar nyár tüze

A magyar nyár tüze

A magyar nyár tüze,
csodaszép fényárban.
Aranylón, tündöklőn
lángol a határban.

Izzó, fehér korong,
kéklő ég közepén.
vakító sugárral,
ránk zuhan most a fény.

Áldott a nap fénye,
áldott a napmeleg!
Az árnyék sem hűsít,
szomjas ajkad remeg.

Csak tiszta víz hűsít
ilyenkor ajkadon.
Lábad is vizezd be,
ha van rá alkalom!

Virít a pipacs is
a tikkadt mezőkön.
Ápolgatja a nap,
hogy fejlődjön, nőjön.

Napraforgó tábla
sárgán veri vissza.
Mezítelen testünk
a fényt mohón issza.

Egészséges, barnán
éltető a színünk.
Fényes szellő lebben,
heves lesz a szívünk.

Enyém, a nyár enyém,
a nyarat szeretem.
Amit nekem jelent,
szabadság, szerelem!

Minden ajtót kitár,
nyit minden ablakot.
Nyári nap hevében
barnulsz, ha akarod.

Oly kevés ruha kell,
testünket kitárjuk.
A nyár melegének,
mint napnak virágok.

Színek kavalkádja,
szirmok színvarázsa.
Csoda, ha az ember
a nyarat imádja?
Szuhanics Albert

Szuhanics Albert

Ráléptem egy gereblyére
Ráléptem egy gereblyére,
Nem nyelére, a fejére.
Sajnos, nincsen nagyobb vétek,
Mint ha gereblyére lépek.

A gereblye rögtön büntet,
Jól megüti a fejünket.
Vághat tarkón, vághat orrba,
Ahogy léptünk rakjuk sorba.

Nincsen vádló, nincsen ügyvéd,
Sem joghézag, ami megvéd.
Csúszópénz sincs, sem hatalom,
Ettől nem ment meg a vagyon!

Igazságosan csap kupán,
Jobban figyelsz ezek után!
Hová tegyed majd a lábad,
Vétkeztél és meg kell bánjad!

Mert ha rögtön kong a fejed,
Nem jó helyt járt a te szemed.
Talán pont a szomszéd neje,
Kit bámultál, úgy kell, nesze!
Szuhanics Albert