A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mutz Péter. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mutz Péter. Összes bejegyzés megjelenítése

Mutz Péter

Szárnyain szállok együtt a széllel,
Esőszemekkel cseppenek én,
A napsugarával öntözöm széjjel,
Lágy melegét, mi bennem is él.

Ha lét szíve dobban egy akaratban,
S a lélek a fénybe visszatalál,
Az értelem lángjának nagy tüze lobban,
És dől a sötétben száz akadály.

Már értem a percet és ismerem útját,
Nem vagyok szolga, ki érte kiált.
Boldogan merítem kincseim kútját,
És királyként osztom, mit hűs vize ád.

Hang hogyha csendül, nem egymaga zendül,
A nagy zene része, mit szólni kíván.
Az egység szívének ha lágy húrja pendül,
A szó kivirul, mint tarka virág.

Ha mind, ki él, kisujját emelné,
Már dőlne a börtön és nyílna a zár,
az egység szívének ha lágy húrja pendül,
A szó kivirul, mint tarka virág.

Csillagok útján járok a fénnyel,
A hold szeme rám néz, s szépülök én,
Száz sugarával öntözöm széjjel,
Az ébredő álmot, mi általam él.
(Mutz Péter)