Pintér László
Tavasz volt októberben
Ősz volt. Lehullni készült már a levél:
A rügy is enyves bundába öltözött...
Belső érzés súgta, hogy jön már a tél,
De csattanósan értek a gyümölcsök.
De tavaszi láz lüktetett az érben:
Márciusi illat, szerelmi mámor.
Nyíltak a szívek, tisztán, hófehéren
A szabadság megízlelt italától.
A gyümölcse tizenegy évig érett,
Lassan, de keményen, mint az életünk,
És büszkén, mint az isteni szentségek,
Kövezett utcákon menetelt velünk.
Október napja csókolta pirossá:
Remények melege édesítette:
Milliók vágya imát küldött hozzá,
De a hazugság réme ítélt felette.
Nagy volt: hatalmas és édes, mint a méz:
Új volt és magyar, és fénylett, mint a nap:
Friss és üde, mint a tavaszi vetés,
De elrabolták tőlünk egy nap alatt.
Nőtt a lelkünk a világot elöntőn,
Mint a vízözön, s Noé voltunk rajta.
Szívek pihentek múlton, mán és jövőn:
Eltűnt a tegnap remegő alapja.
De jött egy óra, egy keserves hajnal,
Mikor ősz zúgott végig lelkeinken
Keményen: kegyetlen, feltarthatatlan:
És e vad viharban elveszett minden.
De maradt egy élet, - ha még maradt, -
Egy szánalmas egy megmenteni való.
Szökni kellett dermedt éjszakák alatt,
S a letiport csönd volt a búcsúztató.
Ősz volt. - Eltűnt a fákról minden levél:
A rügy is enyves bundába öltözött.
Belső érzés súgta, hogy itt van a tél.
S lehulltak már mind az érett gyümölcsök.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pintér László. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pintér László. Összes bejegyzés megjelenítése
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)