A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kosztolányi Dezső. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kosztolányi Dezső. Összes bejegyzés megjelenítése

Kosztolányi Dezső Szerenád

Kosztolányi Dezső
Szerenád

A kormos égből lágy fehérség
szitálja le üres porát.
Dideregve járok ablakodnál
a hófehér nagy úton át.
S amint megyek itt éji órán,
lépésem mégsem hallható,
mert zsongva, súgva, és zenélve
halkan szitál alá a hó.

S körülvesz engem, zordon árnyat
egy hófehér, szelíd világ:
angyalpárnáknak tollpihéje,
zengő, szelíd melódiák,
habpárna selymén szunnyadó arc,
mit angyalok fényszárnya ó,
minek szelíded altatóul,
halkan zenél a tiszta hó.

Oly mély a csend, a város alszik,
mind járjatok lábujjhegyen!
Pihék, zenéljetek ti néki,
hogy álma rózsásabb legyen.
Egy hófehér hálószobává
változz át csendes utca, ó!
Fehér rózsákként hullj az éjben
reá, te szálló, tiszta hó!

Kosztolányi Dezső ESTE, ESTE...

Kosztolányi Dezső

ESTE, ESTE...



Árnyak ingnak,
és bezárjuk ajtainkat,
figyelünk a kósza neszre,
egy vonatfütty messze-messze.
És a csend jő.
Alszik a homályos éjbe
künn a csengő.
A díván elbújik félve.
Szundít a karosszék.
Álmos a poros kép.
Alszanak a csengetyűk.
Alszanak már mindenütt.
A játékok, a karikahajtók,
a szegény tükör is hallgatag lóg.
Ó, néma csengetyűk.
Az óránk is félve üt.
Alszik a cicánk s a vén szelindek,
föl ne keltsük - csitt - e sok-sok alvót.
Alszanak a régi réz-kilincsek
s alszanak a fáradt, barna ajtók.

Kosztolányi Dezső ESTE, ESTE...

Kosztolányi Dezső

ESTE, ESTE...

Árnyak ingnak,
és bezárjuk ajtainkat,
figyelünk a kósza neszre,
egy vonatfütty messze-messze.
És a csend jő.
Alszik a homályos éjbe
künn a csengő.
A díván elbújik félve.
Szundít a karosszék.
Álmos a poros kép.
Alszanak a csengetyűk.
Alszanak már mindenütt.
A játékok, a karikahajtók,
a szegény tükör is hallgatag lóg.
Ó, néma csengetyűk.
Az óránk is félve üt.
Alszik a cicánk s a vén szelindek,
föl ne keltsük - csitt - e sok-sok alvót.
Alszanak a régi réz-kilincsek
s alszanak a fáradt, barna ajtók.

Kosztolányi Dezső Az éj, az álom s a kínok

Kosztolányi Dezső
Az éj, az álom s a kínok


De éjidőn szörnyűket álmodunk.
Jönnek felénk piros, kis ördögök,
izzó vaspántba lüktet homlokunk,
sárkányok űznek, krampusz ránk röhög.
Mint a fegyencek járunk szédelegve
cselédlépcsőkön mocskos éjjelekbe,
tengert iszunk s szomjunknak nem elég,
éhségünket eteti az ebéd.
Kincsek között, bársonyba, jóllakottan,
dús asztaloknál vagyunk éhesek,
és ránk vicsorog a sötét sarokban
egy tüzesszemű, ordas, éhes eb.

Kosztolányi Dezső Az éj, az álom s a kínok

Kosztolányi Dezső
Az éj, az álom s a kínok


De éjidőn szörnyűket álmodunk.
Jönnek felénk piros, kis ördögök,
izzó vaspántba lüktet homlokunk,
sárkányok űznek, krampusz ránk röhög.
Mint a fegyencek járunk szédelegve
cselédlépcsőkön mocskos éjjelekbe,
tengert iszunk s szomjunknak nem elég,
éhségünket eteti az ebéd.
Kincsek között, bársonyba, jóllakottan,
dús asztaloknál vagyunk éhesek,
és ránk vicsorog a sötét sarokban
egy tüzesszemű, ordas, éhes eb.