Hegyi Gabriella Neked...

Neked...
Hazudom hát, hogy nem szeretlek...
Hazudom magamnak, és hazudom Neked.
Hiába, remegek ha mosolyog rám szemed.

Kabátom összehúzva próbálom rejteni szívem,
S teszek úgy, mintha nem lenne semmi sem.
Nem érti senki sem, nem értem én sem,
miért van, hogy reményeddel élem életem.
Nem tettél semmit, csak csendben rám néztél,
nem mondtam semmit, mert nem is kérdeztél.

Hazudom hát, hogy nem szeretlek...
Hazudom magamnak, és hazudom Neked,
mégis lehet, hogy a valót is ismered?

Üzen-e valamit szemem, mikor belenézel?
Tudsz-e valaha szárnyalni üzenetével?
Érezted-e már te is néhány pillanatra,
hogy a tétova álmok olykor elragadnak?
Miért érzem mégis, hogy simogat szemed melege?
Mikor nem beszélünk se te, se én... senki se!

Hazudom hát, hogy nem szeretlek...
Hazudom magamnak, és hazudom Neked,
de hazudni is fáj, ha az álmodat kergeted.

Legbelül, hol bánatból vers fakad,
a szívemben vállalom önmagam.
Hiába küzd ellene rideg józan ész,
győz a szív, de még mindig magányról zenél.
A zene mégis neked szól,
egyszer tán meghallod valahol.

Hazudjam hát hogy nem szeretlek?
Hazudjam magamnak, és neked?
Nem teszem többet, csak nyújtsad a kezed!
Hegyi Gabriella

Hegyi Gabriella:Szikra

Szikra
Egy bolondos kis sugár volt
mi lángra gyújtott engem,
mit nem rég láttam meg
mosolygó szemedben.
Korhadt, könnynedves fa volt
mit a szikra lángra gyújtott,
hol nemrég fázott a szív
most meleg fény gyúlt ott.
Tápláld a tüzet kérlek!
Ne hagyd kialudni,
olyan jó most megint
lángra gyúlni
Kedvesem! Kérlek
nézz a szemembe,
jól esik most
tűznek a melege.
Minden mosolyod
mi felém néz kedvesen
újabb hasáb a tűzre,
fürdök a melegben.
A fények ott táncolnak
most már minden falon
ha a tűz égni akar,
én égni hagyom
s melegítelek téged
szemem tüzével,
szíved csokorba kötöm
szerelmes fényével.
Hegyi Gabriella

Hegyi Gabriella:Elmentél

Elmentél...
Meghallottam egykor
a leírt szavakat,
hallom azt is,
hogy most mit
mondanak
pedig befogom a fülem...

Legyen inkább szélvihar
mi fejemben süvít,
legyen tűzvihar
mi látomásnak
tűnik,
halkulnak a szavak...

Telik az idő
kopik a fény
a türelem? -
nemes erény
mégis fogy az is...

Hallottam, mit üzen
a csend.
Hallom azt is,
hogy most mit üzen,
hiába fogom be a fülem...

Erény a csend is?
Nem érthető
a gyengének!
Tompák,
a kopott gondolatok
azoknak ki lélekben
szegények,
mert tanultak bízni...

A halkuló szavak közt
legyen még erős egy,
mi fáj, vagy nem,
de búcsút üzen,
hogy hittel
lehessen elfordulni,
nem koldulni a szót,
csak elindulni
hazafelé...
Hegyi Gabriella