A következő címkéjű bejegyzések mutatása: es. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: es. Összes bejegyzés megjelenítése

Ady Endre Az Ősz dicsérete

Ady Endre
Az Ősz dicsérete



Egyszer csak, észrevétlenül

A fa alá avarszőnyeg kerül.

Megállsz a mélázó napsütésben,

Gyönyörködhetsz az őszi ködben.

Ezer színnel festett képek,

Mind a szívedbe égnek.

Nincs még egy évszak,

Mely ennyi pompát rejt

Fejedre kedvesen gesztenyét ejt.

Nézheted a vadludak vonulását

Ahogy őz keresi tisztáson a párját,

Szürettől hangos a hegyoldal

Itt, ott felcsendül egy dal.

A kertekben érik a dió

Hangosan kárál a szajkó.

Este, ha begyújtasz, fával a kályhába,

Tehetsz almát, krumplit a parázsba.

Mesebeli illat lengi át a szobát,

Megidézheted régi korok hangulatát.

Forralt borral kezedben, a karosszékben,

Gyönyörködhetsz szebbnél-szebb zenékben.

Este a csillagos eget nézve,

Felidézhetsz meséket,

Amiket egykor hallottál,

Amikor tiszta és jó voltál.

Ne bántsd az Őszt,

Fedezd fel inkább,

Amit nyújt,

Az összes titkát.

Kormos Attila: Szavak

Kormos Attila: Szavak

Csak megcsendülnek és nagyon fájnak,
de őriznek minket, ránk vigyáznak,
mert olyanról tudnak, mihez kevés egyetlen élet.
Szikrázó titkokat takargatnak,
tudják, az ember miről hallgat,
és miről énekelnek a hajnali fények.

Néha angyalok laknak bennünk
és szörnyek, akiket eltemettünk;
a szavak, amiket nem mondtunk ki.
És börtönnek tűnnek vagy erős várnak
koporsónak vagy szülőágynak -
a szavak, amiket nem mondtunk ki.

Mint eltűnt barátok kézfogása,
szerelmek elhalt suttogása.
Nevek, kihűlt arcokról életlen képek.
Furcsa álmok a jövőt kutatják, de
tények az álmokat dobozba rakják,
varázsigékkel, miket beléd lehelt az élet.

Úgy hisszük, istenek laknak felettünk,
csak tettek, amiket elfeledtünk:
és szavak, amiket nem mondtunk ki.
Mégis ítélnek felettünk, ránkmutatnak,
a földnek adnak vagy vissza a napnak,
a szavak, amiket nem mondtunk ki.

Önfeledt hitek és szigorú számok.
Bentrekedt szitkok vallomások, mik
tombolnak bennünk, míg állunk szótlan a térben.
Vakító fények, a testetlen lényeg,
mint gyerekszájból a romlatlan lélek, mi
felénk árad, bátran fejtsük meg végre.

És vigyázzuk őket, mint gyertyalángot!
Ne fojtsuk el, bár nagyon fájók -
a szavak, miket nem mondtunk ki.
Jobb, ha vakmerőn zászlónkra tűzzük,
vagy imánk csillogó gyöngyére fűzzük
a szavakat, amiket nem mondtunk ki.

Most hogy hallottad ezt, még ne szólj semmit!
Csak jegyezd meg ,végül is rendet kell tenni a szavak közt
(amiket nem mondtuk ki)