Ady Endre
Az Ősz dicsérete
Egyszer csak, észrevétlenül
A fa alá avarszőnyeg kerül.
Megállsz a mélázó napsütésben,
Gyönyörködhetsz az őszi ködben.
Ezer színnel festett képek,
Mind a szívedbe égnek.
Nincs még egy évszak,
Mely ennyi pompát rejt
Fejedre kedvesen gesztenyét ejt.
Nézheted a vadludak vonulását
Ahogy őz keresi tisztáson a párját,
Szürettől hangos a hegyoldal
Itt, ott felcsendül egy dal.
A kertekben érik a dió
Hangosan kárál a szajkó.
Este, ha begyújtasz, fával a kályhába,
Tehetsz almát, krumplit a parázsba.
Mesebeli illat lengi át a szobát,
Megidézheted régi korok hangulatát.
Forralt borral kezedben, a karosszékben,
Gyönyörködhetsz szebbnél-szebb zenékben.
Este a csillagos eget nézve,
Felidézhetsz meséket,
Amiket egykor hallottál,
Amikor tiszta és jó voltál.
Ne bántsd az Őszt,
Fedezd fel inkább,
Amit nyújt,
Az összes titkát.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: es. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: es. Összes bejegyzés megjelenítése
Kormos Attila: Szavak
Kormos Attila: Szavak
Csak megcsendülnek és nagyon fájnak,
de őriznek minket, ránk vigyáznak,
mert olyanról tudnak, mihez kevés egyetlen élet.
Szikrázó titkokat takargatnak,
tudják, az ember miről hallgat,
és miről énekelnek a hajnali fények.
Néha angyalok laknak bennünk
és szörnyek, akiket eltemettünk;
a szavak, amiket nem mondtunk ki.
És börtönnek tűnnek vagy erős várnak
koporsónak vagy szülőágynak -
a szavak, amiket nem mondtunk ki.
Mint eltűnt barátok kézfogása,
szerelmek elhalt suttogása.
Nevek, kihűlt arcokról életlen képek.
Furcsa álmok a jövőt kutatják, de
tények az álmokat dobozba rakják,
varázsigékkel, miket beléd lehelt az élet.
Úgy hisszük, istenek laknak felettünk,
csak tettek, amiket elfeledtünk:
és szavak, amiket nem mondtunk ki.
Mégis ítélnek felettünk, ránkmutatnak,
a földnek adnak vagy vissza a napnak,
a szavak, amiket nem mondtunk ki.
Önfeledt hitek és szigorú számok.
Bentrekedt szitkok vallomások, mik
tombolnak bennünk, míg állunk szótlan a térben.
Vakító fények, a testetlen lényeg,
mint gyerekszájból a romlatlan lélek, mi
felénk árad, bátran fejtsük meg végre.
És vigyázzuk őket, mint gyertyalángot!
Ne fojtsuk el, bár nagyon fájók -
a szavak, miket nem mondtunk ki.
Jobb, ha vakmerőn zászlónkra tűzzük,
vagy imánk csillogó gyöngyére fűzzük
a szavakat, amiket nem mondtunk ki.
Most hogy hallottad ezt, még ne szólj semmit!
Csak jegyezd meg ,végül is rendet kell tenni a szavak közt
(amiket nem mondtuk ki)
Csak megcsendülnek és nagyon fájnak,
de őriznek minket, ránk vigyáznak,
mert olyanról tudnak, mihez kevés egyetlen élet.
Szikrázó titkokat takargatnak,
tudják, az ember miről hallgat,
és miről énekelnek a hajnali fények.
Néha angyalok laknak bennünk
és szörnyek, akiket eltemettünk;
a szavak, amiket nem mondtunk ki.
És börtönnek tűnnek vagy erős várnak
koporsónak vagy szülőágynak -
a szavak, amiket nem mondtunk ki.
Mint eltűnt barátok kézfogása,
szerelmek elhalt suttogása.
Nevek, kihűlt arcokról életlen képek.
Furcsa álmok a jövőt kutatják, de
tények az álmokat dobozba rakják,
varázsigékkel, miket beléd lehelt az élet.
Úgy hisszük, istenek laknak felettünk,
csak tettek, amiket elfeledtünk:
és szavak, amiket nem mondtunk ki.
Mégis ítélnek felettünk, ránkmutatnak,
a földnek adnak vagy vissza a napnak,
a szavak, amiket nem mondtunk ki.
Önfeledt hitek és szigorú számok.
Bentrekedt szitkok vallomások, mik
tombolnak bennünk, míg állunk szótlan a térben.
Vakító fények, a testetlen lényeg,
mint gyerekszájból a romlatlan lélek, mi
felénk árad, bátran fejtsük meg végre.
És vigyázzuk őket, mint gyertyalángot!
Ne fojtsuk el, bár nagyon fájók -
a szavak, miket nem mondtunk ki.
Jobb, ha vakmerőn zászlónkra tűzzük,
vagy imánk csillogó gyöngyére fűzzük
a szavakat, amiket nem mondtunk ki.
Most hogy hallottad ezt, még ne szólj semmit!
Csak jegyezd meg ,végül is rendet kell tenni a szavak közt
(amiket nem mondtuk ki)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)