Jagos István Köszönöm

Jagos István Köszönöm

Köszönöm, hogy segítettél.
Köszönöm, hogy megértettél.
Köszönöm hogy a jó útra tereltél.
Köszönöm, hogy elmagyaráztad,
Én vagyok a sikereim kovácsa,
S ne adjam fel semmiképp.

Köszönöm, hogy erőt adtál.
Ha "mélyen" voltam vigasztaltál.
Általad szembenéztem magammal.
Köszönöm a türelmedet,
Hisz` másoktól nem kaptam meg.
Ezt nem tudom kifejezni szavakkal.

Köszönöm, hogy megmutattad,
Az utat, amit rég kutattam,
Amely végén ott a fény.
Köszönöm, hogy segítettél.
Köszönöm, hogy megértettél.
És köszönet újra mindenért.

Jagos István

Álomvándor
A messzeségen át vágtattam feléd,
Megmásztam érted a szenvedés hegyét.
Véres patakon gázoltam tovább,
Hogy eljussak oda ahol élsz, ahol jársz.

Az emlékek völgyén át vezetett az utam,
Csalódott emberek közt kik takarják arcukat.
Egy "homályos alak" megfogta vállamat,
Arcában látni véltem saját arcomat.

A bűn tengerén hajóztam immár.
Az árulás és megvetés hullámain át.
Sodródtam elveszve míg partot nem értem,
Az édeni kertben, ahol nyugovóra tértem.

Álmomban szellőként simogattad arcom,
A világ őreként őrizted a sorsom.
Kinyújtott karral öleltem csillagot,
S anyátlan gyermekként megnyugodtam válladon.
Jagos István

Jagos István : Köszönöm

Köszönöm
Köszönöm, hogy segítettél.
Köszönöm, hogy megértettél.
Köszönöm hogy a jó útra tereltél.
Köszönöm, hogy elmagyaráztad,
Én vagyok a sikereim kovácsa,
S ne adjam fel semmiképp.

Köszönöm, hogy erőt adtál.
Ha "mélyen" voltam vigasztaltál.
Általad szembenéztem magammal.
Köszönöm a türelmedet,
Hisz` másoktól nem kaptam meg.
Ezt nem tudom kifejezni szavakkal.

Köszönöm, hogy megmutattad,
Az utat, amit rég kutattam,
Amely végén ott a fény.
Köszönöm, hogy segítettél.
Köszönöm, hogy megértettél.
És köszönet újra mindenért.
Jagos István

Jagos István: Végtelen fonat

Végtelen fonat
Végtelen fonat az életünk,
Sok-sok válaszút...
Többet nem kérhetünk.
A nappal és éj egybe ér,
Kinyílt egy kisvirág
A valóság peremén.
Itt vagyunk, álmodunk,
Bíbor felhőkön magasan szárnyalunk.

Időtlen időkben élhetünk
Számos titokkal,
Melyet még nem érthetünk.
Az Őrző már rég nem regél,
De itt hagyta harmatát,
Ránk hagyva mindenét.
Itt vagyunk, álmodunk,
Letünt korokon szabadon szárnyalunk.

Végtelen fonat az életünk,
Ezer színvarázs...
Mi ebben élhetünk.
Hold és a Nap frigyre lép,
Kigyult egy csillag
Vágyaink színterén.
Itt vagyunk, álmodunk,
Fantáziánk tengerén szabadon szárnyalunk.
Jagos István
(1999-2007)