Jagos István

Álomvándor
A messzeségen át vágtattam feléd,
Megmásztam érted a szenvedés hegyét.
Véres patakon gázoltam tovább,
Hogy eljussak oda ahol élsz, ahol jársz.

Az emlékek völgyén át vezetett az utam,
Csalódott emberek közt kik takarják arcukat.
Egy "homályos alak" megfogta vállamat,
Arcában látni véltem saját arcomat.

A bűn tengerén hajóztam immár.
Az árulás és megvetés hullámain át.
Sodródtam elveszve míg partot nem értem,
Az édeni kertben, ahol nyugovóra tértem.

Álmomban szellőként simogattad arcom,
A világ őreként őrizted a sorsom.
Kinyújtott karral öleltem csillagot,
S anyátlan gyermekként megnyugodtam válladon.
Jagos István