Thándor Márk Esti ima

Esti ima

Én Istenem
Mi Istenünk,
becsukódik már a szemünk?
De a Tied nyitva talán,
Kérlek kicsinyt jobban
figyelj most reánk,

Mert az ember ember ma is,
Birtokvágya körbe szövi,
S kinek adnak, elvesz még,
a felebarát is ellenség,
ha nem teszi mit óhajt.

Kinek dolga itt tennie,
Az megfásul vagy tovább áll.
Bár idegenben, idegen.

Én Istenem
Mi Istenünk,
becsukódik már a szemünk?
De a Tied nyitva talán,
Kérlek kicsinyt jobban
figyelj most reánk,
Hogy otthonunk hazánk legyen,
S hazánk az otthonunk,
Hol békében, büszkén,
És magyarként lakhatunk.

Thándor Márk

Thándor Márk
MEGTALÁLTALAK

Megváltó
Engedett
Görnyedt
Testbe
A földre
Lelkem
Által
Leltem
Társra
A mennyből
Létem
Akkor
Kezdődött,
mikor

Fazekas Anna -Őzanyó

Fazekas Anna
Őzanyó

Aprócska házban, völgy ölén,
öreg anyóka éldegél.
Nyuszik, gidák, dalos rigók,
jól ismerik a házikót.

És ismerik a fák, hegyek,
a Mátrán úszó fellegek,
a lepke, pinty, kakukkmadár,
az őzcsalád, mely arra jár.

Szelíd, kezes kis őzikék
keresik meg a nénikét,
kit, kedveskedve, réges-rég
csak Őzanyónak hív a nép.

Anyót az első napsugár
serény munkában látja már:
csuporra, tálra pettyeket,
virágos ágat festeget.

Ecsetje fürgén föl-le jár,
csapongva, mint a vadmadár.
Csak akkor nyugszik, nem siet,
ha ráborul a szürkület.

Az út felől, a kert alatt
vidám gyerekcsapat szalad,
és réten termett nagy nyaláb
kakukkfű, zsálya, szarkaláb,

Törökszegfű meg kankalin
virít a lányok karjain.
Anyóé mind e sok virág.
Topognak pettyes őzgidák,

ugrál a Bodri és ugat,
Cili cicus velük mulat,
zsivajjal hegy-völgy megtelik,
és játszadoznak estelig.

De télen - hogy miképp esett? -
hiába várt vendégeket.
Elmúlt egy hét a más után,
és nem zörgettek ajtaján.

Hó ült a bokron, bérceken,
a lágyan lejtő réteken,
bükk ágbogán, tölgyágakon,
csikart a fagy, mint vaskarom.

Nyulacska rítt a fák mögött,
a félsz szívébe költözött,
s a kék patakban gyors halak
cikáztak jégpáncél alatt.

Odvába bújt a rőt evet,
süvöltő széltől rettegett.
Avarsubában gyík aludt,
ordas kerülte a falut.

Elnémult minden kis rigó,
csak hullott, hullott, hullt a hó,
s a cserjésben az őzikék
kutatták őszi fű ízét.

Riadtan, félve, éhesen
barangolnak a réteken,
szelíd szemükben bús panasz:
"Miért vagy messze, szép tavasz?"

Erdőirtásból éjszaka
favágók érkeztek haza,
s beszóltak néne ablakán:
"Anyó, segíts nyuszin, gidán!"

Most tégy csodát, jó Őzanyó!
Kötésig ér, s még hull a hó.
Se fű, se ág, se lomb, se mag,
csak jég, csak hó, csak néma fagy

borít mezőket, réteket.
Kis őzikéid éhesek.
A tél kegyetlen, és ha győz,
éhen veszik a nyúl, az őz.

A csöndes éj lassan telik,
anyóka virraszt reggelig.
Szemernyit sem vár, nem pihen,
tanácsházára úgy megyen.

"Az őzikék... jó emberek!
elpusztulnak... segítsetek!
Az ember gyenge, ámde sok
csodát tehet, ha összefog."

Anyó szemében könny ragyog,
bólintnak a tanácstagok,
és másnap, újév reggelén,
a hegyre indul lány, legény.

Fejszét, szöget, szerszámokat
cipel buzgón a kis csapat,
s mire az ég bealkonyul,
nem éhezik se őz, se nyúl.

Szabó Lőrinc Isten békéje!

Szabó Lőrinc
Isten békéje!


Sehol se tudtam lenni, hogy oda
ne kívánjalak: minél kevesebb,
annál fájóbb volt szép és jó nélküled,
annál forróbban vágyott szívem a
társra, terád: a Mindenség maga
gyógyult - s én benne - amikor veled
voltam, vagy ha csak előlegezett
az együttlét reménye-mámora.
"Isten békéje!" - mondták valaha
a boldog szerelem álmaira,
ezt a békét nem érzem már soha:
soha a Legfőbbet, bár te se hittél,
a Titkot! Azt, kit, míg voltál-szerettél,
Kedves, legjobban Te közvetítettél."
"Te szítottad legjobban azt az érzést,
hogy jó lenni,hogy élő tűz vagyok,
hogy otthon a Mindenben: áthalok
a Kezdetbe: tudatom vágyva néz szét
s mohón issza a nyugodt egyetértést
a harcos részek közt: az a Titok
nyílt általad, melytől nevet kapott
egykor valami világnagy Egészség.
Mit sok-sok együtt, te egymagad adtad,
mit sok-sok alig, te tetőzve!...Vagy csak
képzeltem?...Mindegy: minden nőt miattad
szerettem: mindenre futotta belőled...
Nem is érzek most sem eget, sem földet:
mindenek szíve, mindig nélkülözlek

József Attila Vágymagam a Hold alatt

József Attila
Vágymagam a Hold alatt

Be jó az éjben bátoran menni,
Be jó az éjben egyedül lenni;
Bús tavaszi éjjel
S borusan járni szerte-széjjel.

Ha a Hold szunnyad, szellő se rebben,
Virágok nyitnak elfeledetten,
Tüzes, tüskés rózsák,
Ölelik a Föld takaróját.

Elhaló hárfák titkos zenéje
(Ez éj a Ielkem örökös éje)
Hűs tavaszi éjjel
Sirat Valakit bús szeszéllyel.

Messze vidéken - ismerős tájon
Éjjel bolyongok. - Senki se szánjon!
Hisz ez az én kertem
S bünhödnöm kell, mert nagyot mertem.

Belépni mertem, szétnézni benne:
Kóborgó Vágyam ha nyugtot lelne!
Szelid, csöndes éjjel.
S bolyongok benne szerte-széjjel.

A Dolog

A Dolog

Kinek mi dolga,szerintem
a gyermeké az, hogy szülessen
a Napé, hogy megsimogassa
a Holdé, hogy álomba ringassa
a tanító dolga, hogy taníitson
a lelkemen valamit javíitson
a diák dolga, hogy kutasson
ha felnő, jó irányt mutasson
a zenész dolga, hogy zenéljen
a szívem mélyéig elérjen
az iró dolga, hogy meséljen
de igazat íirni ne féljen
a szerelmem dolga, hogy megértsen
higgyen bennem és segíitsen
hogy nélküle élni ne akarjak
ne hagyja, hogy a vesztembe rohanjak
a barátom dolga, hogy ott legyen
ha szükség van, bármit megtegyen
ha eltévedtem keressen
ha gyűlölöm, akkor szeressen
az anyám dolga, hogy ne síirjon
ha nagyon félt, akkor behívjon
az apám dolga, ha ajtót nyit
ne úgy köszöntsön, mint akárkit
a testvérem dolga, hogy figyeljen
ha hibáztam, neki ne kelljen
ha nem hiszem, akkor ő higgye
a tüzünket helyettem őrizze
a lányom dolga, hogy daloljon
hogy örökké kislány maradjon
a fiam dolga, hogy nevessen
örökké anyjaként szeressen
És ha minden így lesz csak remélem:

AZ ÉN DOLGOM, HOGY MEGÉRJEM


Práder-Nyerges

Idézet

KOLMÁR JÓZSEF EMLÉKKÖNYVÉBE


Magas trónján a sors ül, titkos könyv kezében,
Az életkönyv ez; benne két lap a mienk,
Az egyiken borongó gyász vonúl sötéten,
A másik hajnalodva rózsaként dereng.
Ohajtom én: legyen hő kedveződ a végzet,
Hogy általolvasnod ne kelljen a sötétet!

Dandé Katalin Hópihék

Dandé Katalin
Hópihék

Egy pihe, két pihe,
százezernyi hópihe
száll ide, száll oda,
lesz belőle hóruha.
Hóruha, hólepel.
Eget-földet hó lep el.

Egy pihe, két pihe,
szálldogálnak sebtibe
hol ide, hol oda.
Hótakaró jó puha.
Jó puha, jó meleg.
Nem fázik erdő, berek.

Egy pihe, két pihe,
sosem esett ennyire.
Mennyire? Annyira.
Kiszakadt az ég-ciha.
Nem hiba. Így kerek.
Örül felnőtt és gyerek.

Szuhanics Albert A tél keze

Szuhanics Albert
A tél keze

A tél keze nézd nyúl felénk,
átlopódzott lassan elénk.
Az ujjai, kék jégcsapok,
sóhajai kemény fagyok.

Zúzmarát rak csupasz ágra,
deret szór fűre, virágra.
Így díszíti fel a határt,
cirógat sok fázós madárt.

Belenyúl a mély zsebébe,
hópelyheknek özönébe.
Hull az égből, reánk hinti,
Katalint is felköszönti.

Csendes éj, mily áhítatos,
léptem puha hóra tapos.
Szállingóznak a hópihék,
kis zsoltárok, fehér igék.

Azt súgja a tél fülembe,
térjek égi kegyelembe.
Amíg ő lesz a főpapunk,
hófehérek, tiszták vagyunk.

Hozván fehér terítéket,
szép estéket tálal néked.
Szeretetben, összebújva
álmodjuk a telet újra...

Gary Hun

Álmodj velem egy éjszakán,
Ha gond gyötör, ha bánt magány,
Álmodj, ha szíved összetört,
Hogyha a bánat meggyötört,

Álmodj, ha a sors ott talál
Az élet árnyékos oldalán,
Ha összeroppantott a bú,
S szorítja szíved sok tabu,

Álmodjál velem, és ne félj,
Bújj közel hozzám és mesélj,
Mondd el, mi lelkeden a súly,
Ha a rosszkedved szele fúj,

Álmodd, hogy mellemen halkan sírsz,
S kikönnyezed magadból a kínt,
Álmodd, hogy féltelek nagyon,
Hogy csókod visszacsókolom,

Álmodj velem, ha üres az ágy,
Álmodj velem, ha kínoz a vágy,
Álmodj, ha szerelemtűz éget,
S álmodban átölellek Téged,

Álmodd kezedet a karomra.
Álmodd fejed a mellkasomra,
És a csendben hallhatod,
Hogy szívem érted dobog

Paulo Coelho A dolgok, amelyeket megtanultam az élettől

Paulo Coelho
A dolgok, amelyeket megtanultam az élettől


-Hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor. És ezért meg kell bocsátanod neki.

- Hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához.

- Hogy nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy a barátok változnak.

- Hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek.

- Hogy vagy Te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak Téged.

- Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel.

- Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel.

- Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki.

- Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni.

- Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével.

- Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné.

- Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak.

- Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.

- Amikor a boldogság kapuja bezáródik, egy másik kinyílik, de sokszor olyan hosszan nézzük a zárt kaput, hogy nem vesszük észre a számunkra kinyitott kaput.

- A legjobb fajta barát az, akivel sétálgathatsz vagy beülhetsz egy kapualjba, anélkül, hogy egy szót is váltanátok, és amikor elváltok, úgy érzed, hogy ez volt életed legjobb beszélgetése.

- Igaz, hogy nem tudjuk igazán, mink van, amíg el nem veszítjük, de az is igaz, hogy nem tudjuk, mi az, ami hiányzik, amíg nem birtokoljuk.

- Kaphatsz elég boldogságot, hogy kedvessé tegyen, elég nehézséget, hogy erőssé tegyen, elég fájdalmat, hogy emberivé tegyen, elég reményt, hogy boldog lehess.

- A legjobb jövő az elfelejtett múlton alapszik. Nem élhetsz jól, ha előbb nem felejted el a múlt csődjeit és fájdalmait.

Reviczky Gyula Ősz felé

Reviczky Gyula
Ősz felé

Vágy, szenvedély bevonja szárnyát;
Dalaim immár csendesek;
Bennük csak néha-néha zendül
Egy álom, egy emlékezet.

A szép tavasznak álma őszkor;
Virágokról édes regék.
A szív, mely lemondásra készül
S ugy megzokog; Ne még! ne még!

Lehajtja szép fejét a rózsa;
Nem éli túl a hév nyarat.
S az édes vágyak, a virágok,
Szivemben is hullonganak.

Bágyadt a nap, bágyadt a tájék;
A télre fázva gondolok,
S a langyos őszi napsugárnál
Vérem még egyszer föllobog.

Tavasz mosolyog reám keresztül
Egy rózsaszínü fátyolon.
Látom virulni a világot,
S csak álmodom, csak álmodom...

Petőfi Sándor

Zoli
...
Édes volt a csók,amely ott
Ajkaidról rám esett,
De ki hinné, de ki hinné?
Csókod most még édesebb.

Száll az idő,mint a pille,
Melyet a szél ragad el,
Szemlátomást fogy az élet,
Szemlátomást hervad el.

Ám hervadjon, isten néki,
Érte nem is búsulok,
Nem vesz kárba,mit az élet
Fájáról lehullatok.

Ami elhal életembül,
Föltámad mint szerelem...
Oly mértékben nő szerelmem,
Amilyben fogy életem!

/Petőfi Sándor/

Zelk Zoltán: Ez már az ősz

Zelk Zoltán: Ez már az ősz

Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök,
dalt próbál szegény, a füvek között.
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó -
nem nótaszó ez már, de búcsúszó.

Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közelg a rozsdaszínű áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -
elnémul a rigó, el a tücsök.

Mily korán jő, mily korán tör felénk -
hogy kortyolnánk még a nyár melegét!
Be üres is volt idén a pohár,
be hamar elmúlt ajkunktól a nyár!

S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák
az őszi ég keserű sugarát.
Hiába isszák,nem ad már erőt,
csügged az ág, sárgára vált a zöld.

Csügged az ág, ejti leveleit.-
Ó, ha az ember is a bűneit
így hullatná! s lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék telemben bűntelen!

Kerti Gergő Létem Értelmetlen

Kerti Gergő Létem Értelmetlen

Az űrben rekedtem,
s sodródom dermedtem,
a sötétben merengtem,
s rájöttem:
létem értelmetlen.

A hideg fény hozzám ér,
kitágul pupillámon az ér,
s felnyílt a szemem
s ráébredtem:
létem értelmetlen.

Hűvös szavak borzolják fogaim,
szavaimmal elszöktek foglyaim,
s vele együtt gondolataim,
ajkaim rezdülnek
s elmondják rekedten:
létem értelmetlen.

Úszom a legmélyebb sötétben
hajó nélkül szárazon,
nincs mi engem visszatartson,
hisz még hajóm sincs
minden perc mi elmúlt kincs,
az öröklét egy apró darabja
éppen szívemet szabdalja,
marcangolja sok apró darabra.

Szégyenteljes hamvam az
űrben úszik örökké,
s most már mind a övéké,
kik a fekete lyukon át
lesnek ránk.
Örökké lesnek ránk.
És én visszalestem ám,
s egy pillanatra rá,
észrevettem:

Úszom a legmélyebb sötétben,
elvesztettem szerelmem,
elvesztettem hamvvedrem,
elvesztettem testem,
elvesztettem mindenem:
létem értelmetlen.

"Kellene valami altató, valami párna alá kívánkozó gyönyörű kép, ami éjszaka előbújik, a gondolataidba furakszik, és csak a szép dolgokat engedi át. Mit is mondhatnék? "

Barátság

Zoli
Barátság

Legelőször is önmagunkkal kell barátságban lennünk, de nagyon ritkán találsz olyan embert, aki barátságos önmagával. Önmagunk ellenségei vagyunk, miközben hiába reménykedünk abban, hogy a barátja lehetünk valaki másnak.

Azt tanították nekünk, hogy ítéljük el önmagunkat. Az önszeretet bűnnek számít. Pedig nem az. Az önszeretet minden más szeretet alapja. Csupán az önszereteten keresztül lehetséges az emberbaráti szeretet. Minthogy az önszeretetet elítélik, a szeretet minden egyéb lehetősége is eltűnt a Földről. Ügyesen kiszámított stratégia ez a szeretet elpusztítására.
Olyan, mintha azt mondanád egy fának: "Ne tápláld magad a földből; az bűn. Ne tápláld magad a holdból és a napból és a csillagokból; az önzés. Légy önzetlen - szolgáld a többi fát." Logikusnak látszik, ezért veszélyes. Logikusnak látszik: ha másokat akarsz szolgálni, hozz áldozatot; a szolgálat egyenlő az áldozattal. De ha egy fa feláldozza magát, akkor meghal, nem lesz képes más fákat szolgálni; egyáltalán nem lesz képes létezni.
Azt tanították neked: "Ne szeresd magadat." Szinte ez lett az úgynevezett szervezett vallások egyetemes üzenete. Nem Jézusé, de a kereszténységé mindenképpen; nem Buddháé, de a buddhizmusé - minden szervezett vallásnak ez lett a tanítása: "Ítéld el önmagadat, bűnös vagy, értéktelen vagy."
És ennek az elítélésnek a következtében az emberi lények fája összezsugorodott, elveszítette a fényét, képtelen a megújulásra. Az emberek csak vonszolják magukat valahogyan. Nincsenek gyökereik a létezésben, gyökértelenek. Próbálnak mások szolgálatára lenni, de képtelenek rá, mert még önmagukkal sem barátságosak.

OSHO

Szabó Lőrinc - Szél hozott, szél visz el

Szabó Lőrinc - Szél hozott, szél visz el


Köd előttem, köd mögöttem,
isten tudja honnan jöttem,
szél hozott, szél visz el,
minek kérdjem: mért visz el?

Sose néztem, merre jártam,
a felhőknek kiabáltam,
erdő jött: jaj, be szép!
megcibáltam üstökét.

Jött az erdő: nekivágtam,
a bozótban őzet láttam,
kergettem, ott maradt,
cirógattam, elszaladt.

Ha elszaladt, hadd szaladjon,
csak szeretőm megmaradjon,
szeretőm: a titok,
ő se tudja, ki vagyok.

Isten tudja, honnan jöttem,
köd előttem, köd mögöttem,
szél hozott, szél visz el,
bolond kérdi, mért visz el?

Vajda János: Húsz év múlva

Vajda János: Húsz év múlva


„Mint a Montblanc csucsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szivem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül –
Múlt ifjuság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szivem kigyúl,
Mint hosszu téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen…

Lia Lombardy

Örök Körforgás az Élet
Mindig ugyanúgy kezdődik a mese
Előre nem tudni mi lesz a vége.
Hol volt, hol nem volt...
Indul a történet.
Örök Körforgásban
Tele Ígéret.
Lia Lombardy