koma : hallod? (2007-01-16)
hallod?
hogy dobban a léptem
mint mikor élni kísértem a szavakat
vezettem a sorokat
szőttem száz színes szövetté a vonalat
a képzelet hálójába rejtettem
a szépet és a rútat
a gonoszat és a jót
no nem a valót
csupán egy álmodott világot
ami igaz volt
és nem hazudott el semmit
nem takarta szemérmesen
amiről azt gondolta látni nem lehet
amikor azt akartam
hát lángolt a papír
vagy ázott arcokon pihent meg a tinta
és néha a fájdalom repesztett
hazudott közöny falakat
emeltem a mennybe
vagy tiportam a földi pokolba
éledő-pusztuló vágyakat
de lásd!
minden elmúlt
nem jön vissza semmi
tartanak még a színesre szőtt vers-hálók
a bilincs-szavak még nem eresztenek
de lassan belátom
a test nem számít
a lélek...
talán már nincs is itt
és molekula-börtönöm rácsai mögött
már nincs semmi
üres lett a lét
hallod?
visszhang kél még bennem
csak kiáltani kell...
hogy ismét élni kezdjen valami
kell valaki rajtam kívül is
hogy hangja
új lélekkel töltsön
nézz rám!
hallod?
Radnóti Miklós - Hasonlatok
Radnóti Miklós - Hasonlatok
Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízű vagy,
olyan vagy, mint a mák,
s akár a folyton gyűrűző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató,
mint sír felett a kő,
olyan vagy mint egy vélem nőtt barát
s nem ismerem ma sem
egészen még nehéz
hajadnak illatát,
és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
csavargó, nyurga füst-
és néha félek tőled én,
ha villámszínű vagy,
s mint napsütötte égiháború :
sötétarany,-
ha megharagszol, ép
olyan vagy mint az ú,
mélyhangú, hosszan zengő és sötét,
s ilyenkor én
mosolyból fényes hurkokat
rajzolgatok köréd.
Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízű vagy,
olyan vagy, mint a mák,
s akár a folyton gyűrűző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató,
mint sír felett a kő,
olyan vagy mint egy vélem nőtt barát
s nem ismerem ma sem
egészen még nehéz
hajadnak illatát,
és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
csavargó, nyurga füst-
és néha félek tőled én,
ha villámszínű vagy,
s mint napsütötte égiháború :
sötétarany,-
ha megharagszol, ép
olyan vagy mint az ú,
mélyhangú, hosszan zengő és sötét,
s ilyenkor én
mosolyból fényes hurkokat
rajzolgatok köréd.
Mágori Bea ...Ajtó...
...Ajtó...
Ki- és becsapkodnak,
több ezren fogdosnak,
dörömbölnek rajtam,
kopognak, ha baj van,
üvöltenek reám,
fohászkodnak némán.
Néha megtörölnek,
ékkel meggyötörnek,
lefestenek, díszítenek,
üveggel ékesítenek,
áttörik a testem,
letépik kilincsem,
kicserélik záram,
elvárják, hogy hagyjam,
sosem kérnek szépen,
pedig megérdemlem,
de én csak egy ajtó vagyok,
nekem nincsen lelkem...
Mágori Bea
Ki- és becsapkodnak,
több ezren fogdosnak,
dörömbölnek rajtam,
kopognak, ha baj van,
üvöltenek reám,
fohászkodnak némán.
Néha megtörölnek,
ékkel meggyötörnek,
lefestenek, díszítenek,
üveggel ékesítenek,
áttörik a testem,
letépik kilincsem,
kicserélik záram,
elvárják, hogy hagyjam,
sosem kérnek szépen,
pedig megérdemlem,
de én csak egy ajtó vagyok,
nekem nincsen lelkem...
Mágori Bea
Fésűs Éva - Csak ennyi
Fésűs Éva - Csak ennyi
Amit ma megtehetsz, kevés,
mégse halaszd el holnapig;
részekbõl teljesül az egész,
nagy szívvel tedd meg a kicsit.
Amit ma eltehetsz se sok,
- nincsenek garasos csodák, -
de valaki örülni fog
még ennek is, hát add tovább.
Ezer szóból csak egy igaz,
és sok beszéd elrejtheti,
ha rábukkannál, melyik az,
ne tétovázz kiejteni.
Naponta egy lépést tehetsz,
hogy messzi célodat elérd,
de ne csüggedj, Akit szeretsz
ugyanígy elindul feléd.
Amit ma megtehetsz, kevés,
mégse halaszd el holnapig;
részekbõl teljesül az egész,
nagy szívvel tedd meg a kicsit.
Amit ma eltehetsz se sok,
- nincsenek garasos csodák, -
de valaki örülni fog
még ennek is, hát add tovább.
Ezer szóból csak egy igaz,
és sok beszéd elrejtheti,
ha rábukkannál, melyik az,
ne tétovázz kiejteni.
Naponta egy lépést tehetsz,
hogy messzi célodat elérd,
de ne csüggedj, Akit szeretsz
ugyanígy elindul feléd.
Garai Gábor: Jókedvet adj
Garai Gábor: Jókedvet adj
ennyi kell, semmi más
Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan -
ahhoz is csak jókedvet adj , Uram.
ennyi kell, semmi más
Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan -
ahhoz is csak jókedvet adj , Uram.
Paluska Zsuzsanna Mi kellene barátom?
Mi kellene barátom?
Mi kellene barátom?
Vigyelek a hátamon?
Vagy mennél a lábadon?
Ez kellene barátom?
Mi kellene barátom?
Sírhatok a válladon?
Vagy segítsek magamon?
Ez kellene barátom?
Mi kellene barátom?
Öntözzem a virágod?
Vagy mentsem meg a világot?
Ez kellene barátom?
Hát mondd csak barátom,
kellene a boldogságod?
Vagy az áprilisi bolondságod?
Ez kellene barátom?
Hát mondd csak barátom,
kell az a csepp tudásom?
Hát mondjad barátom,
mert ki nem találom.
Mi kellene barátom?
Vigyelek a hátamon?
Vagy mennél a lábadon?
Ez kellene barátom?
Mi kellene barátom?
Sírhatok a válladon?
Vagy segítsek magamon?
Ez kellene barátom?
Mi kellene barátom?
Öntözzem a virágod?
Vagy mentsem meg a világot?
Ez kellene barátom?
Hát mondd csak barátom,
kellene a boldogságod?
Vagy az áprilisi bolondságod?
Ez kellene barátom?
Hát mondd csak barátom,
kell az a csepp tudásom?
Hát mondjad barátom,
mert ki nem találom.
Létezik egy világ
Létezik egy világ ahol minden lehet,
ha engeded az éjji tündér odavezet.
engedd hogy kézenfogjon,s repítsen oda,
hol várni fog rád valami új csoda!
A képzelet szárnyán gyere tarts velem,
hagyd ,hogy a tündérvarázs
lágyan megérintsen.
Tárd ki hát a szíved ,vedd fel mosolyod,
akkor az egész világot másnak láthatod.
Úgy majd megérzed azt a szeretetet,
ami e világban körűlvesz tégedet.
Itt győz a jó és és igazak a szavak,
s a szétfoszlott álmok újra
szárnyalhatnak!
ha engeded az éjji tündér odavezet.
engedd hogy kézenfogjon,s repítsen oda,
hol várni fog rád valami új csoda!
A képzelet szárnyán gyere tarts velem,
hagyd ,hogy a tündérvarázs
lágyan megérintsen.
Tárd ki hát a szíved ,vedd fel mosolyod,
akkor az egész világot másnak láthatod.
Úgy majd megérzed azt a szeretetet,
ami e világban körűlvesz tégedet.
Itt győz a jó és és igazak a szavak,
s a szétfoszlott álmok újra
szárnyalhatnak!
Tóth Árpád: Jó éjszakát
Tóth Árpád: Jó éjszakát
Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.
Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rimek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.
Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.
Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szive... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!
Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.
Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rimek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.
Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.
Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szive... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!
Acélszív : Felemás érzelmek
Acélszív : Felemás érzelmek
Az égen csillag ragyog,
Messze szálnak a sasok,
Üvöltenek a farkasok,
Érezd, hogy veled vagyok!
Érezd, hogy miért létezel,
Hogy mindent, csak ezért teszel,
Ha nem, a ködben elveszel,
Hamis próféta nem leszel.
A víz csobog, a nap ragyog,
Felhőről lenézve szárnyalok,
Velem vannak az angyalok,
Végre érzem, szabad vagyok.
Mint hetyke szarvas úgy futok,
Tündérekkel táncolok,
Itt mindent megkaphatok,
Érzem már, hogy boldog vagyok.
Mi ez? Hirtelen felriadok,
Sötétben fekszem, az ágyon vagyok,
Agyam zúg, a fejem sajog,
Nem szólnak már égi dalok.
Itt nincsenek tündérek, angyalok,
Csak diktátorok és zsarnokok,
Az utcán csavargók, koldusok,
De én mégis érzem, itthon vagyok.
Az égen csillag ragyog,
Messze szálnak a sasok,
Üvöltenek a farkasok,
Érezd, hogy veled vagyok!
Érezd, hogy miért létezel,
Hogy mindent, csak ezért teszel,
Ha nem, a ködben elveszel,
Hamis próféta nem leszel.
A víz csobog, a nap ragyog,
Felhőről lenézve szárnyalok,
Velem vannak az angyalok,
Végre érzem, szabad vagyok.
Mint hetyke szarvas úgy futok,
Tündérekkel táncolok,
Itt mindent megkaphatok,
Érzem már, hogy boldog vagyok.
Mi ez? Hirtelen felriadok,
Sötétben fekszem, az ágyon vagyok,
Agyam zúg, a fejem sajog,
Nem szólnak már égi dalok.
Itt nincsenek tündérek, angyalok,
Csak diktátorok és zsarnokok,
Az utcán csavargók, koldusok,
De én mégis érzem, itthon vagyok.
Szép Ernő: Csiga
Szép Ernő: Csiga
Ez itten a csigaház,
Melyben a csiga tanyáz.
Ő nem Pali, se Zsiga,
Csak egy névtelen csiga.
Nincs a házán emelet,
Víz, se hideg, se meleg.
Nincs házmester, kapupénz
Végett nem nyúl itt a kéz.
Nincs villany, se lift, se gáz,
Ilyen egyszerű a ház.
S mert ily csöpp a ház: repülő
Reá bombát sose lő.
Boldog kis ház ez nagyon,
Benne békesség vagyon.
Nincs, aki irigyeli,
Hogy tán kincsekkel teli.
Tanítani merem én:
Egyszerű légy és szerény,
Ellenséged sose lesz,
Életed szép mese lesz.
Ez itten a csigaház,
Melyben a csiga tanyáz.
Ő nem Pali, se Zsiga,
Csak egy névtelen csiga.
Nincs a házán emelet,
Víz, se hideg, se meleg.
Nincs házmester, kapupénz
Végett nem nyúl itt a kéz.
Nincs villany, se lift, se gáz,
Ilyen egyszerű a ház.
S mert ily csöpp a ház: repülő
Reá bombát sose lő.
Boldog kis ház ez nagyon,
Benne békesség vagyon.
Nincs, aki irigyeli,
Hogy tán kincsekkel teli.
Tanítani merem én:
Egyszerű légy és szerény,
Ellenséged sose lesz,
Életed szép mese lesz.
Áfonya : Egy leporolt oldalnyi szenvedély
Áfonya : Egy leporolt oldalnyi szenvedély
Egy szempár. Semmi több.
És mégis minden! Lényed összes rezzenése ott táncolt, ott örvénylett abban a fekete pupillában, s a szempillák fekete kerítésén át meg át törve ejtett rabul és vont magához.
Egy mogyoróbarna tekintet, mely ha akart, szelíd volt és simogató, lángjai melegséget sugároztak, de túl közel menvén megégettek.
Tapasztalt egy tekintet volt és mégis, mintha ismeretlen érzés félelme csillant volna, mikor én tükröződtem benne. Elgyengült és hűtlen lett.
Először mindketten menekültünk a másik hatalma elől, persze hiába. Elkapott, megfogott és elvarázsolt egy érzés. Szikrázott és vibrált, míg az idő cigarettaszünetet tartott. Tudtam, hogy vége lesz, de befogtam a fülem, becsuktam a szemem, hogy ne halljam a gondolatokat, ne lássam a Napot, mely biccentve köszönt be az ablakon, hogy aztán tovább haladva az égen ránk szabadítsa a hajnalt.
Mélylevegő...és néhány esetlen mondat egy forró lépcsőn ülve kéz a kézben. Kegyetlen észérvek és meglepő lélekjelenlét.
Kívül szomorú mosollyal búcsúztam, belül, elviselhetetlen csalódottság tombolt…éveket öregedtem egy délután alatt.
Aztán sokáig kísért egy tekintet mindenhol és mindenben és egyre csak hiányzott. Kitöltött valami fájdalmas semmi, amibe talán túlságosan is belefeledkeztem…
Aztán megértettem a miérteket és becsuktam egy kis ajtót a szívem pincéjében, lakatra. Néha ugyan lemegyek kicsit port törölni-mert szeretem azokat a régi emlékkacatokat-de sosem maradok túl sokáig.
Így tudtam csak megőrizni harag nélkül azt a szépséget és szenvedélyt, amivel gazdagítottál.
Mára egy szempár, semmi több. Ennyi maradt belőled.
Egy szempár. Semmi több.
És mégis minden! Lényed összes rezzenése ott táncolt, ott örvénylett abban a fekete pupillában, s a szempillák fekete kerítésén át meg át törve ejtett rabul és vont magához.
Egy mogyoróbarna tekintet, mely ha akart, szelíd volt és simogató, lángjai melegséget sugároztak, de túl közel menvén megégettek.
Tapasztalt egy tekintet volt és mégis, mintha ismeretlen érzés félelme csillant volna, mikor én tükröződtem benne. Elgyengült és hűtlen lett.
Először mindketten menekültünk a másik hatalma elől, persze hiába. Elkapott, megfogott és elvarázsolt egy érzés. Szikrázott és vibrált, míg az idő cigarettaszünetet tartott. Tudtam, hogy vége lesz, de befogtam a fülem, becsuktam a szemem, hogy ne halljam a gondolatokat, ne lássam a Napot, mely biccentve köszönt be az ablakon, hogy aztán tovább haladva az égen ránk szabadítsa a hajnalt.
Mélylevegő...és néhány esetlen mondat egy forró lépcsőn ülve kéz a kézben. Kegyetlen észérvek és meglepő lélekjelenlét.
Kívül szomorú mosollyal búcsúztam, belül, elviselhetetlen csalódottság tombolt…éveket öregedtem egy délután alatt.
Aztán sokáig kísért egy tekintet mindenhol és mindenben és egyre csak hiányzott. Kitöltött valami fájdalmas semmi, amibe talán túlságosan is belefeledkeztem…
Aztán megértettem a miérteket és becsuktam egy kis ajtót a szívem pincéjében, lakatra. Néha ugyan lemegyek kicsit port törölni-mert szeretem azokat a régi emlékkacatokat-de sosem maradok túl sokáig.
Így tudtam csak megőrizni harag nélkül azt a szépséget és szenvedélyt, amivel gazdagítottál.
Mára egy szempár, semmi több. Ennyi maradt belőled.
B. Radó Lili: Fogócska
B.Radó Lili: Fogócska
Egy pillanatra, Uram, Isten,
egy pillanatra engedj pihennem!
Minek e hajszás, szívszorító,
véres játékban benne lennem?
Elfáradtam e nagy fogócskán,
Uram, úgy únok felnőtt lenni,
engedj egy kicsit visszamenni
húsz év előttre, kisgyereknek,
sírni, amin a többi sírhat,
s nevetni, amin ők nevetnek.
Uram lásd, sohse voltam boldog,
nézz le egyszer ezer sebemre,
amit szivem helyében hordok.
Simogass engem síma kézzel
s mert hangom halk s az űrbe vész el,
Te szólj helyettem a fogóknak:
ó Kínom, Könnyem, Kétkedésem,
hajszás Harc és ezernyi Verseny,
gyötrött Dalom, sok véres Versem,
Féltés, Gond, ájult Szerelem,
ne játsszatok többé velem,
nem ér a nevem.
Kiállok a sorból.
Egy pillanatra, Uram, Isten,
egy pillanatra engedj pihennem!
Minek e hajszás, szívszorító,
véres játékban benne lennem?
Elfáradtam e nagy fogócskán,
Uram, úgy únok felnőtt lenni,
engedj egy kicsit visszamenni
húsz év előttre, kisgyereknek,
sírni, amin a többi sírhat,
s nevetni, amin ők nevetnek.
Uram lásd, sohse voltam boldog,
nézz le egyszer ezer sebemre,
amit szivem helyében hordok.
Simogass engem síma kézzel
s mert hangom halk s az űrbe vész el,
Te szólj helyettem a fogóknak:
ó Kínom, Könnyem, Kétkedésem,
hajszás Harc és ezernyi Verseny,
gyötrött Dalom, sok véres Versem,
Féltés, Gond, ájult Szerelem,
ne játsszatok többé velem,
nem ér a nevem.
Kiállok a sorból.
Jó reggelt bébi,
Jó reggelt bébi,
Szíved a kéj széttépi?
Most múlik pont?
Melyet elhajszoltunk, most kihunyt?
Jó reggelt bébi!
Nap az arcod nézi,
Aranyló fürtökkel,
Ujjával játszik meg a holtakkal?
Jó reggelt bébi,
Lelked még a tűz égeti?
Vagy még álmos vagy?
Hagyjalak?
Jó reggelt bébi,
Szám a csókod kéri!
Megsimítom szívedet,
Vagy vegyem le ingedet?
Jó reggelt bébi,
Pajkos vágy a testet szépíti,
Túl korai lenne?
Vagy nem kellene?
Jó reggelt bébi!
Fenn az ég is neked épít,
Várakat, Jó reggelt bébi!
Szívem csak tőled létezik!
Szíved a kéj széttépi?
Most múlik pont?
Melyet elhajszoltunk, most kihunyt?
Jó reggelt bébi!
Nap az arcod nézi,
Aranyló fürtökkel,
Ujjával játszik meg a holtakkal?
Jó reggelt bébi,
Lelked még a tűz égeti?
Vagy még álmos vagy?
Hagyjalak?
Jó reggelt bébi,
Szám a csókod kéri!
Megsimítom szívedet,
Vagy vegyem le ingedet?
Jó reggelt bébi,
Pajkos vágy a testet szépíti,
Túl korai lenne?
Vagy nem kellene?
Jó reggelt bébi!
Fenn az ég is neked épít,
Várakat, Jó reggelt bébi!
Szívem csak tőled létezik!
Szép Ernő : Meglátod
Szép Ernő : Meglátod
A csillagok fölé
repül már az ember,
s lemegy olyan mélyre,
amily mély a tenger.
És lenn a tengerben
már fotografálhat,
ismerős lesz minden
rejtett növény, állat.
A csillagok fölé
repül már az ember,
s lemegy olyan mélyre,
amily mély a tenger.
És lenn a tengerben
már fotografálhat,
ismerős lesz minden
rejtett növény, állat.
Doom A csodaszép lány balladája
A csodaszép lány balladája
2008-07-23 09:30:49
Élt egyszer egy csodaszép lány,
Csodaszép lány, szomorú.
Sírva sétált héthatárra
Kezeiben koszorú.
Hullott rája ezüsteső,
Ezüsteső, szivárvány.
Merre menjen, hol keresse,
Kedvesét e csodalány?
Tavasz nyílott csalfa szóval,
Csalfa szóval, erre hát.
Elindult a messzeségbe
Hátrahagyva otthonát.
Eljött a nyár, fény szitálta,
Fény szitálta homlokát.
Madárdalban, csillagfényben,
Megtört szíve dalra várt.
Sárga levél rezzen körbe,
Rezzen körbe, merre lát.
Szürke homály fonja által,
Könnyes idő, lett - e táj.
Havas hegycsúcs, tör magasba,
Tör magasba, szüntelen.
Összeroskad gyönge lába.
- Szerelmemet nem lelem.
Elfeledett héthatárban,
Héthatárban, csend: halál.
Ott nyugszanak ketten párban,
Szívük egymásra talált.
2008-07-23 09:30:49
Élt egyszer egy csodaszép lány,
Csodaszép lány, szomorú.
Sírva sétált héthatárra
Kezeiben koszorú.
Hullott rája ezüsteső,
Ezüsteső, szivárvány.
Merre menjen, hol keresse,
Kedvesét e csodalány?
Tavasz nyílott csalfa szóval,
Csalfa szóval, erre hát.
Elindult a messzeségbe
Hátrahagyva otthonát.
Eljött a nyár, fény szitálta,
Fény szitálta homlokát.
Madárdalban, csillagfényben,
Megtört szíve dalra várt.
Sárga levél rezzen körbe,
Rezzen körbe, merre lát.
Szürke homály fonja által,
Könnyes idő, lett - e táj.
Havas hegycsúcs, tör magasba,
Tör magasba, szüntelen.
Összeroskad gyönge lába.
- Szerelmemet nem lelem.
Elfeledett héthatárban,
Héthatárban, csend: halál.
Ott nyugszanak ketten párban,
Szívük egymásra talált.
Litauszky Bence La Fonteine emlékére
La Fonteine emlékére
Fönt ült a holló a fán,
szájában egy kerek sajt,
alant a ravaszdi tán
egy órája vár, s sóhajt,
csak egy kis sajtot óhajt.
Hát csak beszél és beszél,
dicséri a madarat,
szavait viszi a szél,
várja, hogy dalra fakad
végre az irigy madár,
de hát arra hiába vár.
A holló másra figyel.
Figyelmét mi tereli el?
A róka már majd meggebed.
"Törődik a fene veled!
Lakjál jól a sajtodon,
hogy akadna a torkodon!"
Már-már majdnem elsompolyog,
De a madár, lám mosolyog,
Majd hangosan fel-felnevet,
A sajt szájából kiesett.
A sajt így hát hozzá került,
De nem érti, hogy sikerült
Másnak az, min ő szenvedett,
A holló min nevethetett.
A holló mit hallhatott,
Min ekkorát kacagott?
Már elmondta mindenkinek,
Csak rókákkal nem osztja meg.
Mikor a róka vadászott,
És nem sajtot kunyerászott,
Hallotta ezt az esetet:
Míg a hangya gyűjtögetett,
Töltötte a téli raktárt,
A tücsök hegedülgetett,
És ontotta a muzsikát.
Ám mikor eljött a tél,
Lehullott a sok falevél,
A tücsköt hívták ebédre,
A muzsikáért cserébe,
A hangya, pedig magányában,
Üldögélt nagy raktárában.
Az étele megromlott,
S ő hangyász elé ugrott.
Litauszky Bence
Fönt ült a holló a fán,
szájában egy kerek sajt,
alant a ravaszdi tán
egy órája vár, s sóhajt,
csak egy kis sajtot óhajt.
Hát csak beszél és beszél,
dicséri a madarat,
szavait viszi a szél,
várja, hogy dalra fakad
végre az irigy madár,
de hát arra hiába vár.
A holló másra figyel.
Figyelmét mi tereli el?
A róka már majd meggebed.
"Törődik a fene veled!
Lakjál jól a sajtodon,
hogy akadna a torkodon!"
Már-már majdnem elsompolyog,
De a madár, lám mosolyog,
Majd hangosan fel-felnevet,
A sajt szájából kiesett.
A sajt így hát hozzá került,
De nem érti, hogy sikerült
Másnak az, min ő szenvedett,
A holló min nevethetett.
A holló mit hallhatott,
Min ekkorát kacagott?
Már elmondta mindenkinek,
Csak rókákkal nem osztja meg.
Mikor a róka vadászott,
És nem sajtot kunyerászott,
Hallotta ezt az esetet:
Míg a hangya gyűjtögetett,
Töltötte a téli raktárt,
A tücsök hegedülgetett,
És ontotta a muzsikát.
Ám mikor eljött a tél,
Lehullott a sok falevél,
A tücsköt hívták ebédre,
A muzsikáért cserébe,
A hangya, pedig magányában,
Üldögélt nagy raktárában.
Az étele megromlott,
S ő hangyász elé ugrott.
Litauszky Bence
Szeretnék egy meseerdőt
Szeretnék egy meseerdőt, olyan álommal szőtt,
elérhetőt, kis házikót patakokkal, lágyan formált dús fodrokkal.
Virággal telt selymes rétet, tücsökhangút, mely
dalra késztet, elsuhanó pillangókat, szivárványon hintázósat.
Magas hegyen lágy szirteket, rajta délceg törzsű fenyveseket,
Szélben hajló búzatáblát, mely égig nyújtja dús kalászát.
Ezerszínű rózsakertet, mi illatával könnyet ejtet,
hegyoldalon zuhatagot, mely a napfénytől tükröt ragyog.
Ívelt folyót sebes árral, benne halat, ezer számmal,
vén tölgyfákat nagy lombokkal, hol mókus ugrál víg mosollyal.
Tiszta vizű, édes tengert, melyre a nap csókot lehelt,
dzsungelt, ahol sok száz állat, szabadon és büszkén járhat,
Szeretnék egy jobb világot, miben mindig szépet látok,
S nem lesz benne gyűlölet, csak el nem fogyó szeretet.
Dugasz István MADÁR, MADÁR
MADÁR, MADÁR
Madár, madár kedves madár
A te hangod messzire száll
Olyan messze, mint a lelkem
Kérlek, vidd el az én versem.
Vidd el egy édes leánynak
Adjál neki egy kis vágyat,
Szállj ablaka közelébe,
Öntsél vágyat a szívébe,
Ha felébred a dalodra
Versemet mondd el dalolva,
Mondd el neki, hogy szeretem
Talán ő az egyetlenem.
Úgy szeretem, mint senkit még
Szívem, mint Nap érte úgy ég.
Hajnalban mondd, Nappal küldöm
Látni őt már az is öröm.
Hajnalpírját lelkem bírja,
Benne mond meg versem írja.
Neki adom a harmatot.
Napot, Holdat és a csillagot.
Harmatot a rózsa szirmán,
De őt százszor jobban bírnám,
Ha mosolya enyém volna,
Hátha még az édes csókja.
Versemet úgy daloljad el,
Könnyes szemmel ébredjen fel.
Örömében hulljon könnye,
Hogy szeressen mindörökre.
Minden egyes könnycseppjében
Majd a lelkét benne érzem.
Ha éneked ilyen szép lesz
Amit érzek, te is érezd.
Dugasz István
Madár, madár kedves madár
A te hangod messzire száll
Olyan messze, mint a lelkem
Kérlek, vidd el az én versem.
Vidd el egy édes leánynak
Adjál neki egy kis vágyat,
Szállj ablaka közelébe,
Öntsél vágyat a szívébe,
Ha felébred a dalodra
Versemet mondd el dalolva,
Mondd el neki, hogy szeretem
Talán ő az egyetlenem.
Úgy szeretem, mint senkit még
Szívem, mint Nap érte úgy ég.
Hajnalban mondd, Nappal küldöm
Látni őt már az is öröm.
Hajnalpírját lelkem bírja,
Benne mond meg versem írja.
Neki adom a harmatot.
Napot, Holdat és a csillagot.
Harmatot a rózsa szirmán,
De őt százszor jobban bírnám,
Ha mosolya enyém volna,
Hátha még az édes csókja.
Versemet úgy daloljad el,
Könnyes szemmel ébredjen fel.
Örömében hulljon könnye,
Hogy szeressen mindörökre.
Minden egyes könnycseppjében
Majd a lelkét benne érzem.
Ha éneked ilyen szép lesz
Amit érzek, te is érezd.
Dugasz István
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
