Juhász Magda:
Virágének
Egy kis virág a gyom közül
vidáman integet.
Miért vagy ott te kis virág?
A gyom közt nincs helyed.
A gyom között is kell virág,
oh hidd el ezt nekem,
virágnak lenni könnyű ott,
hol gyom sosem terem.
Elhullatom a magvaim,
s ha újra erre jársz,
meglátod rajtam kívül is
terem itt majd virág.
Mihályi Réka Álommanó
Mihályi Réka Álommanó
Van egy manócska, akit úgy hívnak Szuszi.
Mikor homlokodra száll az esti puszi,
Fejedben mocorog, fiókjait lesi,
a nadrágját, vagy a zokniját keresi?
Hát nem ilyen szétszórt ez a csöpp manócska,
megvan a zoknija, bár kicsit már ócska...
Szuszi csak az ódon fiókokat nézi,
miben a képeket, emlékeket őrzi.
Mikor már csak lassan pihegsz behunyt szemmel,
Szuszi fog egy fiókot, kezdi egy szebbel...
Bele-bele kukucskál, lassacskán húzza,
Ilyenkor még kezed a lepedőt nyúzza.
Szuszi már mosolyog, látja mi van benne,
Látja, hogy lábikód az egekbe menne.
A kék ég madarakkal. Ez a fiók-kép,
A manó megunja, hát arrébb áll ekképp.
Mást akar most, nem kék eget, madarakat,
Kihalt utcák várják, s pár betört kirakat.
Alszik a város kék paplanba takarva,
Továbblép a manó a nyüzsgést akarva.
Nyári kép, dúdol a Nap, cikázik a lég,
futnak együtt, kézen fogva, harsog az ég,
Sokaság, meg sem áll, nevetve elterül,
Boldogság kerülget, de aztán elkerül.
Ráfagy a mosoly a kismanó arcára,
megáll, emlékszik a Boldogság-harcára.
"Értelmetlen harc egymás ellen.
Önmagunkkal szemben...a másik mellett."
De koppan egy piros gomb a manó fején,
Felkonyul és ott terem máris a helyén.
Eszébe jut, hogy ő dolga felejteni,
nem kéne ezt az emléket elejteni...
Keres egy másikat, ami már porosabb,
Látszik is rajta, mert a fiók szorosabb.
Rángatja a manó, már majdnem rugdalja,
a kíváncsiság az oldalát furdalja.
Mi lehet benne? A legmerészebb vágyad?
Nagyokat nyög közben alattad az ágyad...
Mi lehet benne? Féltve lopott félelmed?
Vagy képek arról, mit elhagytál hol leld meg...
Gondolja a manó, hát most meg mit tegyen?
Rugdalja még szét, igyon, vagy inkább egyen?
Még most se nyílik, a manó tiszta ideg,
Közben meg egyre közeledik a hideg.
Megfogja a manó, hirtelen kirántja,
A fiókból kiborul minden pikrántya.
Dühöng a manó, vörös az ábrázata,
Eláll a lélegzete, a káprázata.
Meglátja azt amit mindig is keresett,
Ami nagy volt rá, s miben párszor elesett,
Ott hevert most a nagy kupac pikrántyában,
S a manó beleugrott a nadrágjába.
Van egy manócska, akit úgy hívnak Szuszi.
Mikor homlokodra száll az esti puszi,
Fejedben mocorog, fiókjait lesi,
a nadrágját, vagy a zokniját keresi?
Hát nem ilyen szétszórt ez a csöpp manócska,
megvan a zoknija, bár kicsit már ócska...
Szuszi csak az ódon fiókokat nézi,
miben a képeket, emlékeket őrzi.
Mikor már csak lassan pihegsz behunyt szemmel,
Szuszi fog egy fiókot, kezdi egy szebbel...
Bele-bele kukucskál, lassacskán húzza,
Ilyenkor még kezed a lepedőt nyúzza.
Szuszi már mosolyog, látja mi van benne,
Látja, hogy lábikód az egekbe menne.
A kék ég madarakkal. Ez a fiók-kép,
A manó megunja, hát arrébb áll ekképp.
Mást akar most, nem kék eget, madarakat,
Kihalt utcák várják, s pár betört kirakat.
Alszik a város kék paplanba takarva,
Továbblép a manó a nyüzsgést akarva.
Nyári kép, dúdol a Nap, cikázik a lég,
futnak együtt, kézen fogva, harsog az ég,
Sokaság, meg sem áll, nevetve elterül,
Boldogság kerülget, de aztán elkerül.
Ráfagy a mosoly a kismanó arcára,
megáll, emlékszik a Boldogság-harcára.
"Értelmetlen harc egymás ellen.
Önmagunkkal szemben...a másik mellett."
De koppan egy piros gomb a manó fején,
Felkonyul és ott terem máris a helyén.
Eszébe jut, hogy ő dolga felejteni,
nem kéne ezt az emléket elejteni...
Keres egy másikat, ami már porosabb,
Látszik is rajta, mert a fiók szorosabb.
Rángatja a manó, már majdnem rugdalja,
a kíváncsiság az oldalát furdalja.
Mi lehet benne? A legmerészebb vágyad?
Nagyokat nyög közben alattad az ágyad...
Mi lehet benne? Féltve lopott félelmed?
Vagy képek arról, mit elhagytál hol leld meg...
Gondolja a manó, hát most meg mit tegyen?
Rugdalja még szét, igyon, vagy inkább egyen?
Még most se nyílik, a manó tiszta ideg,
Közben meg egyre közeledik a hideg.
Megfogja a manó, hirtelen kirántja,
A fiókból kiborul minden pikrántya.
Dühöng a manó, vörös az ábrázata,
Eláll a lélegzete, a káprázata.
Meglátja azt amit mindig is keresett,
Ami nagy volt rá, s miben párszor elesett,
Ott hevert most a nagy kupac pikrántyában,
S a manó beleugrott a nadrágjába.
Áradj!
Áradj!
Írj verset, szerezz zenét,
Szórd magad a világba szerteszét.
A formád elveszhet, ha tartalmad marad,
Lényed örökké előtted halad.
Írj verset, szerezz zenét,
Szórd magad a világba szerteszét.
A formád elveszhet, ha tartalmad marad,
Lényed örökké előtted halad.
Nézd a csillagokat!
Nézd a csillagokat!
Nézd a csillagokat,
Mert nagyon szépek,
És így beragyogják szívedet.
Olyan mintha
Pár méterre lennének,
De tudod: elérhetetlenek.
Elérhetetlenek,
De elképzelhetőek,
Amint álmaidban
Szemtől-szembe
Nézed őket.
Nézd a csillagokat,
Mert tényleg szépek,
És láthatod:
Álmaid valóságos képek
Nézd a csillagokat,
Mert nagyon szépek,
És így beragyogják szívedet.
Olyan mintha
Pár méterre lennének,
De tudod: elérhetetlenek.
Elérhetetlenek,
De elképzelhetőek,
Amint álmaidban
Szemtől-szembe
Nézed őket.
Nézd a csillagokat,
Mert tényleg szépek,
És láthatod:
Álmaid valóságos képek
Hajtsd le párnádra kócos kis fejed
Hajtsd le párnádra kócos kis fejed,
Enged, hogy az álom játszhasson veled.
Rajzoljon a képzelet szívnek tetsző képet,
Aludjál nyugodtan s álmodjál szépet.
Holdsugár fonja álmodat majd körbe,
S vágyadat mutatja, mint egy tükörbe.
El suhan az éj, szinte észre sem veszed,
Álmodat vigyázva fogják a kezed.
Meg nyugszik a szív, de az álomnak nincs vége,
Létünknek ez, a legszebb szenvedése.
Mert az álom sokszor oly szép is lehet,
De tudjuk, csak játszik velünk a képzelet.
És így nehéz szívvel ébredünk,
Hogy tovább éljük rohanó életünk.
S ha nyújtanak feléd egy segítő
kezet,fogad el, és Estére
nyugodtan hajtod álomra fejed.
kócos kis fejed,
Enged, hogy az álom játszhasson veled.
Rajzoljon a képzelet szívnek tetsző képet,
Aludjál nyugodtan s álmodjál szépet.
Holdsugár fonja álmodat majd körbe,
S vágyadat mutatja, mint egy tükörbe.
El suhan az éj, szinte észre sem veszed,
Álmodat vigyázva fogják a kezed.
Meg nyugszik a szív, de az álomnak nincs vége,
Létünknek ez, a legszebb szenvedése.
Mert az álom sokszor oly szép is lehet,
De tudjuk, csak játszik velünk a képzelet.
És így nehéz szívvel ébredünk,
Hogy tovább éljük rohanó életünk.
S ha nyújtanak feléd egy segítő
kezet,fogad el, és Estére
nyugodtan hajtod álomra fejed.
Enged, hogy az álom játszhasson veled.
Rajzoljon a képzelet szívnek tetsző képet,
Aludjál nyugodtan s álmodjál szépet.
Holdsugár fonja álmodat majd körbe,
S vágyadat mutatja, mint egy tükörbe.
El suhan az éj, szinte észre sem veszed,
Álmodat vigyázva fogják a kezed.
Meg nyugszik a szív, de az álomnak nincs vége,
Létünknek ez, a legszebb szenvedése.
Mert az álom sokszor oly szép is lehet,
De tudjuk, csak játszik velünk a képzelet.
És így nehéz szívvel ébredünk,
Hogy tovább éljük rohanó életünk.
S ha nyújtanak feléd egy segítő
kezet,fogad el, és Estére
nyugodtan hajtod álomra fejed.
kócos kis fejed,
Enged, hogy az álom játszhasson veled.
Rajzoljon a képzelet szívnek tetsző képet,
Aludjál nyugodtan s álmodjál szépet.
Holdsugár fonja álmodat majd körbe,
S vágyadat mutatja, mint egy tükörbe.
El suhan az éj, szinte észre sem veszed,
Álmodat vigyázva fogják a kezed.
Meg nyugszik a szív, de az álomnak nincs vége,
Létünknek ez, a legszebb szenvedése.
Mert az álom sokszor oly szép is lehet,
De tudjuk, csak játszik velünk a képzelet.
És így nehéz szívvel ébredünk,
Hogy tovább éljük rohanó életünk.
S ha nyújtanak feléd egy segítő
kezet,fogad el, és Estére
nyugodtan hajtod álomra fejed.
Hajzer Fann Álom
Hajzer Fann Álom
Szállunk csak fenn a magasban
A kék ég nekünk zenél
Elment a Nap, mert megjött a Hold, mert itt van az éj
A csillagok ránk szórják fényeiket
De mi csak szállunk a tettek mezején
Ott egy repülő a legizgalmasabb rész
De már csak ennyit hallok: Kelés!
Szállunk csak fenn a magasban
A kék ég nekünk zenél
Elment a Nap, mert megjött a Hold, mert itt van az éj
A csillagok ránk szórják fényeiket
De mi csak szállunk a tettek mezején
Ott egy repülő a legizgalmasabb rész
De már csak ennyit hallok: Kelés!
Reményik Sándor Szív
Reményik Sándor Szív
Szív - emberszív.
Csakolyan, mint a másé.
De mégis másnál rokontalanabb.
A végzet jegyese
S az elhagyatottságé.
Szív - magyar szív.
Szív-alakú sziget.
Körülnyaldossa bánat-óceán.
Körültombolja sötét gyűlölet.
Szív - figyeld a rendhagyó verését:
Néha szinte eláll.
Aztán jön egy óriás dobbanás,
A csillagokig fel - -
Azért sem a halál!
Szív - árva szív.
Hogy fogták kétmarokra
Ezt a szívet vaskesztyűs századok!
Hogy szorították irgalmatlanul!
És ime mégis, azértis dobog.
Nézd meg ezt a szívet:
Immáron teste sincs.
Csak puszta szív,
Kitépett szív.
De éppen így lett mérhetetlen kincs!
Ha bűne volt:
A testével elmult, megsemmisült.
A pusztában önmagára talált
A szegény szív
S minden vadrózsája megnemesült.
Vedd ma körül áradó szerelemmel
Ezt a szent, szív-alakú szigetet:
Magyar szív az,
Sokat szenvedett szív -:
Az én szívem, a te szíved.
Szív - emberszív.
Csakolyan, mint a másé.
De mégis másnál rokontalanabb.
A végzet jegyese
S az elhagyatottságé.
Szív - magyar szív.
Szív-alakú sziget.
Körülnyaldossa bánat-óceán.
Körültombolja sötét gyűlölet.
Szív - figyeld a rendhagyó verését:
Néha szinte eláll.
Aztán jön egy óriás dobbanás,
A csillagokig fel - -
Azért sem a halál!
Szív - árva szív.
Hogy fogták kétmarokra
Ezt a szívet vaskesztyűs századok!
Hogy szorították irgalmatlanul!
És ime mégis, azértis dobog.
Nézd meg ezt a szívet:
Immáron teste sincs.
Csak puszta szív,
Kitépett szív.
De éppen így lett mérhetetlen kincs!
Ha bűne volt:
A testével elmult, megsemmisült.
A pusztában önmagára talált
A szegény szív
S minden vadrózsája megnemesült.
Vedd ma körül áradó szerelemmel
Ezt a szent, szív-alakú szigetet:
Magyar szív az,
Sokat szenvedett szív -:
Az én szívem, a te szíved.
Pető Csilla Légy Önmagad
Pető Csilla
Légy Önmagad
Miért vannak benned félelmek?
Barna szemeid mélyén a Fény ragyog.
Ha megérted mi zajlik lelkedben,
Szemed is mosolyogni fog.
Ha félelmeid messze űznek,
A jó érzések is menekülnek.
Lásd meg a napfényt, a kéklő eget,
S ne kergess már sötét illúzió-felleget.
Ha szomorú a szív és fáj a szó,
Hallgass egy dalt, mi dúdolható.
Ha gyötör az érzés ne légy hallgatag,
Bízz erődben, s nem leszel ingatag.
Minden kérdésedre mi benned él,
A választ magadban leled.
Ha szembenézel önmagaddal,
Találsz egy boldogabb életet.
Röppennek az órák, percek
Az égen szivárvány ragyog,
A tenger mélyén a vágyott
Szabadságot kapod.
Türelmetlenül a lelkedben a békét keresed,
De tudnod kell, a harmóniát,
A boldogságot, a szeretet
Csak önmagadban lelheted.
Mert szívedben az érzés,
Ajkadon a szó,
Minden érzés és gondolat
Megélhető, kimondható.
Tárd ki szívedet az érzéseknek,
Ők nyitják meg a kaput a lelkedhez,
A végtelen térben élhetsz szabadon,
Ha átléptél minden korlátodon!
Légy jelen a pillanatnak,
A csodák itt vannak Veled.
Megtalálni, tapasztalni, érezni,
A feltétel nélküli szeretet.
Téged hív a szó, beszélj,
Téged hív a dallam, zenélj,
Téged hív a csend, felelj,
Téged hív a szív szeress, nagyon szeress!
Lépj ki hát a fényre, a sötét rácsok mögül
A határtalan szabadságban
A szeretet vesz majd körül.
Légy Önmagad
Miért vannak benned félelmek?
Barna szemeid mélyén a Fény ragyog.
Ha megérted mi zajlik lelkedben,
Szemed is mosolyogni fog.
Ha félelmeid messze űznek,
A jó érzések is menekülnek.
Lásd meg a napfényt, a kéklő eget,
S ne kergess már sötét illúzió-felleget.
Ha szomorú a szív és fáj a szó,
Hallgass egy dalt, mi dúdolható.
Ha gyötör az érzés ne légy hallgatag,
Bízz erődben, s nem leszel ingatag.
Minden kérdésedre mi benned él,
A választ magadban leled.
Ha szembenézel önmagaddal,
Találsz egy boldogabb életet.
Röppennek az órák, percek
Az égen szivárvány ragyog,
A tenger mélyén a vágyott
Szabadságot kapod.
Türelmetlenül a lelkedben a békét keresed,
De tudnod kell, a harmóniát,
A boldogságot, a szeretet
Csak önmagadban lelheted.
Mert szívedben az érzés,
Ajkadon a szó,
Minden érzés és gondolat
Megélhető, kimondható.
Tárd ki szívedet az érzéseknek,
Ők nyitják meg a kaput a lelkedhez,
A végtelen térben élhetsz szabadon,
Ha átléptél minden korlátodon!
Légy jelen a pillanatnak,
A csodák itt vannak Veled.
Megtalálni, tapasztalni, érezni,
A feltétel nélküli szeretet.
Téged hív a szó, beszélj,
Téged hív a dallam, zenélj,
Téged hív a csend, felelj,
Téged hív a szív szeress, nagyon szeress!
Lépj ki hát a fényre, a sötét rácsok mögül
A határtalan szabadságban
A szeretet vesz majd körül.
Szabolcsi Erzsébet: Szavakra várva
Szabolcsi Erzsébet: Szavakra várva
Szavakat keresek,
szavakra nem találok,
szavak sivatagában
budkdácsolva botorkálok,
minden szót sivárnak érzek
kérdek, kérlelek, várok, féltek;
állok egyhelyben elakadva
szavak erdejében, gondolatok
elágazó szálfái között
keresgélek, találgatok,
alig élek, alig látok,
ki nem mondott tévedések
árnyékában, fába vésett
jelek erdejében;gondok
felhői közt szállok,
kapaszkodnék, bújnék,
simulnék, menekülnék,
talán megszólalnék,
ha végre magamra találok.
Szavakat keresek,
szavakra nem találok,
szavak sivatagában
budkdácsolva botorkálok,
minden szót sivárnak érzek
kérdek, kérlelek, várok, féltek;
állok egyhelyben elakadva
szavak erdejében, gondolatok
elágazó szálfái között
keresgélek, találgatok,
alig élek, alig látok,
ki nem mondott tévedések
árnyékában, fába vésett
jelek erdejében;gondok
felhői közt szállok,
kapaszkodnék, bújnék,
simulnék, menekülnék,
talán megszólalnék,
ha végre magamra találok.
Dugasz István AZ IGAZSÁG
Dugasz István
AZ IGAZSÁG
Hallgatok, mint csend az éjben
Nem lobogok kint szélben.
Minek a szív, ha nem hívják,
Mit akarjon, ha nincsen vágy?
Valami van ott a csendben,
Mert nincsen ott semmi rendben.
A lobogó mért lobogjon?
Ha nincs benne semmi haszon.
A hazának nem haszon kell
Töltsék meg azt értelemmel.
Az értelem több mint, haszon
Általa lesz újból vagyon.
Vagyon a nép lelke, élte
Meghalni is lehet érte.
De meghalni nem szabad ma
Ne gondoljál csak magadra.
Küzdeni az élő tud csak
Küzdjél mindig, ne egymagad.
Szálljon a szó és akarat
Ne akarj mást csak igazat.
Mindig tények igazolják,
Hogy hol lakik az igazság.
Az igazság nagyon nagy úr
Legyen régi vagy éppen új.
AZ IGAZSÁG
Hallgatok, mint csend az éjben
Nem lobogok kint szélben.
Minek a szív, ha nem hívják,
Mit akarjon, ha nincsen vágy?
Valami van ott a csendben,
Mert nincsen ott semmi rendben.
A lobogó mért lobogjon?
Ha nincs benne semmi haszon.
A hazának nem haszon kell
Töltsék meg azt értelemmel.
Az értelem több mint, haszon
Általa lesz újból vagyon.
Vagyon a nép lelke, élte
Meghalni is lehet érte.
De meghalni nem szabad ma
Ne gondoljál csak magadra.
Küzdeni az élő tud csak
Küzdjél mindig, ne egymagad.
Szálljon a szó és akarat
Ne akarj mást csak igazat.
Mindig tények igazolják,
Hogy hol lakik az igazság.
Az igazság nagyon nagy úr
Legyen régi vagy éppen új.
Szabolcsi Erzsébet: Új nap
Szabolcsi Erzsébet: Új nap
Rámkopogott a hajnal,
gyöngéden megérintett,
súgott egy-két szép szót,
s én félálomban követtem,
még duruzsolt fülemben álmom,
még pilláim mögött képek vonultak,
még lüktetett bennem valami túlvilági zene,
még nehezen szakadtam el a varázslattól,
még félig-meddig visszahulltam az öntudatlanságba,
s akkor megéreztem az új nap illatát,
akkor hűs friss szelek cirógattak,
akkor felcsendült egy új dallam,
akkor résnyire nyílt szemem
felfedezte a felszökő fényt,
a valóság színes felhőit,
s jó volt megéreznem
az új nap csodáit...
Rámkopogott a hajnal,
gyöngéden megérintett,
súgott egy-két szép szót,
s én félálomban követtem,
még duruzsolt fülemben álmom,
még pilláim mögött képek vonultak,
még lüktetett bennem valami túlvilági zene,
még nehezen szakadtam el a varázslattól,
még félig-meddig visszahulltam az öntudatlanságba,
s akkor megéreztem az új nap illatát,
akkor hűs friss szelek cirógattak,
akkor felcsendült egy új dallam,
akkor résnyire nyílt szemem
felfedezte a felszökő fényt,
a valóság színes felhőit,
s jó volt megéreznem
az új nap csodáit...
Budai Zolka Hajnali remény
Budai Zolka
Hajnali remény
Ébred a hajnal, kakas kukorékol,
Eperfákon csillan a harmat,
Ablakom alatt csicsergő madár
Dalával ont nyugodalmat.
Autó suhan halkan el az úton,
S leveleket hord már a postás...
Bezárt szemmel ülök még az ágyon,
S elhiszem, hogy e nap... most más...
Hajnali remény
Ébred a hajnal, kakas kukorékol,
Eperfákon csillan a harmat,
Ablakom alatt csicsergő madár
Dalával ont nyugodalmat.
Autó suhan halkan el az úton,
S leveleket hord már a postás...
Bezárt szemmel ülök még az ágyon,
S elhiszem, hogy e nap... most más...
Kosztolányi Dezső ESTE, ESTE...
Kosztolányi Dezső
ESTE, ESTE...
Árnyak ingnak,
és bezárjuk ajtainkat,
figyelünk a kósza neszre,
egy vonatfütty messze-messze.
És a csend jő.
Alszik a homályos éjbe
künn a csengő.
A díván elbújik félve.
Szundít a karosszék.
Álmos a poros kép.
Alszanak a csengetyűk.
Alszanak már mindenütt.
A játékok, a karikahajtók,
a szegény tükör is hallgatag lóg.
Ó, néma csengetyűk.
Az óránk is félve üt.
Alszik a cicánk s a vén szelindek,
föl ne keltsük - csitt - e sok-sok alvót.
Alszanak a régi réz-kilincsek
s alszanak a fáradt, barna ajtók.
ESTE, ESTE...
Árnyak ingnak,
és bezárjuk ajtainkat,
figyelünk a kósza neszre,
egy vonatfütty messze-messze.
És a csend jő.
Alszik a homályos éjbe
künn a csengő.
A díván elbújik félve.
Szundít a karosszék.
Álmos a poros kép.
Alszanak a csengetyűk.
Alszanak már mindenütt.
A játékok, a karikahajtók,
a szegény tükör is hallgatag lóg.
Ó, néma csengetyűk.
Az óránk is félve üt.
Alszik a cicánk s a vén szelindek,
föl ne keltsük - csitt - e sok-sok alvót.
Alszanak a régi réz-kilincsek
s alszanak a fáradt, barna ajtók.
Bíró Krisztina A világ ébredése
Bíró Krisztina
A világ ébredése
Langyos szél suhan át a remegő ágak között
Rőt felhők úsznak dombok fölött.
Dermedt ég áldó csókot lehel a csendben
Bimbázó virágok nyújtóznak a kertben.
Kelő nap remegő fényét a földre leheli,
Fénye fehér derűvel teli.
Valahol bölcsőben ring harmatos reggel,
S égi anyja táplálja fehér nedvvel.
Egy kő gurul, vízcsap köpköd, fürdik lámpafényben.
Aranyszárnyú angyal az égben
És csak dobol, kürt szól, habzik az óceán...
És a pokol ura játszik az oboán.
A világ ébredése
Langyos szél suhan át a remegő ágak között
Rőt felhők úsznak dombok fölött.
Dermedt ég áldó csókot lehel a csendben
Bimbázó virágok nyújtóznak a kertben.
Kelő nap remegő fényét a földre leheli,
Fénye fehér derűvel teli.
Valahol bölcsőben ring harmatos reggel,
S égi anyja táplálja fehér nedvvel.
Egy kő gurul, vízcsap köpköd, fürdik lámpafényben.
Aranyszárnyú angyal az égben
És csak dobol, kürt szól, habzik az óceán...
És a pokol ura játszik az oboán.
Nessa:Egy éjjelen
Nessa:Egy éjjelen
Eljött az éj s most megint gondolkozom.
Nem tudom ki vagyok és hogy ki akarok lenni.
Madár az égen hogy szabadon száljak?
Vihar a szélben hogy bármerre járjak?
Nem.
Legyek csillag!
Csillag az égen mely éjszaka
fényesen ragyog.
Egy fény, szabad, szép,
érzéseket kifejező jelenség,
ez legyek én.
Ez kit mindenki szeret,
ki mindenkit lát.
És ne csak legyek, hanem hiszem
hogy egy szép éjszakán
mikor felnézek az égre
és egy csillag visszakacsint rám,
én is azzá válok.
Eljött az éj s most megint gondolkozom.
Nem tudom ki vagyok és hogy ki akarok lenni.
Madár az égen hogy szabadon száljak?
Vihar a szélben hogy bármerre járjak?
Nem.
Legyek csillag!
Csillag az égen mely éjszaka
fényesen ragyog.
Egy fény, szabad, szép,
érzéseket kifejező jelenség,
ez legyek én.
Ez kit mindenki szeret,
ki mindenkit lát.
És ne csak legyek, hanem hiszem
hogy egy szép éjszakán
mikor felnézek az égre
és egy csillag visszakacsint rám,
én is azzá válok.
Juhász Magda Jó éjt Mocorgó
Juhász Magda
Jó éjt Mocorgó
Nem értem én az órát
miért pöről velem,
korán reggel felébreszt,
folyvást csörög nekem.
Ilyenkor azt kívánom
aludjon ő is még,
puha, meleg ágyamban
kicsit szundítanék.
De itt az óvódában
az órát kedvelem,
mert anyu jöttét mindig
ő mutatja nekem.
Az ajtó most is nyílik,
megérkezett anya,
olyan vidám és kedves
arcán a mosolya.
Egy pillanat, és máris
nyakában van helyem,
jöttét a kedves óra
jól mutatta nekem.
Marasztal a sok játék,
mackó, vonat, baba,
de búcsút intek nékik,
hisz' itt van már anya.
A karjaiban este,
ha megpihenhetek,
mellettünk az óránk is
vídámabban ketyeg.
Elalszom itt a csendben,
anyu ölében jó,
de hallom még, hogy súgja:
- Jó éjt kis mocorgó.
Jó éjt Mocorgó
Nem értem én az órát
miért pöről velem,
korán reggel felébreszt,
folyvást csörög nekem.
Ilyenkor azt kívánom
aludjon ő is még,
puha, meleg ágyamban
kicsit szundítanék.
De itt az óvódában
az órát kedvelem,
mert anyu jöttét mindig
ő mutatja nekem.
Az ajtó most is nyílik,
megérkezett anya,
olyan vidám és kedves
arcán a mosolya.
Egy pillanat, és máris
nyakában van helyem,
jöttét a kedves óra
jól mutatta nekem.
Marasztal a sok játék,
mackó, vonat, baba,
de búcsút intek nékik,
hisz' itt van már anya.
A karjaiban este,
ha megpihenhetek,
mellettünk az óránk is
vídámabban ketyeg.
Elalszom itt a csendben,
anyu ölében jó,
de hallom még, hogy súgja:
- Jó éjt kis mocorgó.
Szuhanics Albert Naplemente
Szuhanics Albert
Naplemente
Az ég halk zsoltárt énekel,
mély altató zenét.
A nap oly vörös, álmatag,
már lehajtja fejét.
Fénye vígan táncra kél,
még áthidal felénk.
Tüzes híd remegve hív,
s már rajta lépkedénk.
Gondolatban átmegyünk,
fényhídján a napnak.
S véle együtt nyugszunk le
mélyén hűs haboknak.
Álmodván, az ő álmait,
milyen lesz holnapunk?
Kihunyó fénye vánkosán
nagy álmodók vagyunk.
Sötét a táj, sötét az ég,
ragyog a holdsugár.
Ezüstös fénye megtalál,
s az arcunkon szitál.
Lebben a szél, fodroz a víz,
vadvirág illatozz!
Aludj, pihenj fáradt napunk,
szép álmot harmatozz!
Álmodj fényes szelekről te,
álmodj kék eget!
Kék egeden játszadozó
fehér felleget.
Álmodj dolgos emberekről,
kalászok kazalban.
S a te fényed ott ragyogjon
az arató dalban!
A sugarad mindent éltet,
növényt, s állatot.
És a világ boldogsága
ha álmod álmodod.
Naplemente
Az ég halk zsoltárt énekel,
mély altató zenét.
A nap oly vörös, álmatag,
már lehajtja fejét.
Fénye vígan táncra kél,
még áthidal felénk.
Tüzes híd remegve hív,
s már rajta lépkedénk.
Gondolatban átmegyünk,
fényhídján a napnak.
S véle együtt nyugszunk le
mélyén hűs haboknak.
Álmodván, az ő álmait,
milyen lesz holnapunk?
Kihunyó fénye vánkosán
nagy álmodók vagyunk.
Sötét a táj, sötét az ég,
ragyog a holdsugár.
Ezüstös fénye megtalál,
s az arcunkon szitál.
Lebben a szél, fodroz a víz,
vadvirág illatozz!
Aludj, pihenj fáradt napunk,
szép álmot harmatozz!
Álmodj fényes szelekről te,
álmodj kék eget!
Kék egeden játszadozó
fehér felleget.
Álmodj dolgos emberekről,
kalászok kazalban.
S a te fényed ott ragyogjon
az arató dalban!
A sugarad mindent éltet,
növényt, s állatot.
És a világ boldogsága
ha álmod álmodod.
Mese a jótündérről
Mese a jótündérről
Egy 60-as éveinek elején járó házaspár, 35-ik
házassági évfordulóját ünnepelte, egy csendes, meghitt kis étteremben.
Egyszer csak egy gyönyörű tündér jelent meg az asztaluk mellett és azt mondta:
"Mivel ennyire különleges házaspár vagytok, és hűek voltatok egymáshoz
ez alatt a hosszú idő alatt kívánhattok tőlem egyet-egyet, én
teljesítem kívánságotokat!"
"Ó! Én szeretném körbeutazni a Földet az én nagyszerű férjemmel!"
kérte a feleség.
A tündér meglengette a varázspálcáját és abrakadabra - két első
osztályú jegy termett az asztalon a Luxus utazási iroda világkörüli
útjára.
Most a férjen volt a sor. Gondolkodott egy percet és így szólt:
"Nos, ez az egész nagyon romantikus, de egy ilyen alkalom csak egyszer
adatik meg az életben, szóval ne haragudj kedvesem, de az én
kívánságom egy nálam 30 évvel fiatalabb feleség!"
A tündér és a feleség nagyon csalódott volt, de hát a kívánság az
kívánság... Így hát a tündér körözött egyet a varázspálcájával és-
abrakadabra - a férj 92 éves lett!
Mi a mese tanulsága? A férfiak hálátlanok, DE a tündérek nők.
Egy 60-as éveinek elején járó házaspár, 35-ik
házassági évfordulóját ünnepelte, egy csendes, meghitt kis étteremben.
Egyszer csak egy gyönyörű tündér jelent meg az asztaluk mellett és azt mondta:
"Mivel ennyire különleges házaspár vagytok, és hűek voltatok egymáshoz
ez alatt a hosszú idő alatt kívánhattok tőlem egyet-egyet, én
teljesítem kívánságotokat!"
"Ó! Én szeretném körbeutazni a Földet az én nagyszerű férjemmel!"
kérte a feleség.
A tündér meglengette a varázspálcáját és abrakadabra - két első
osztályú jegy termett az asztalon a Luxus utazási iroda világkörüli
útjára.
Most a férjen volt a sor. Gondolkodott egy percet és így szólt:
"Nos, ez az egész nagyon romantikus, de egy ilyen alkalom csak egyszer
adatik meg az életben, szóval ne haragudj kedvesem, de az én
kívánságom egy nálam 30 évvel fiatalabb feleség!"
A tündér és a feleség nagyon csalódott volt, de hát a kívánság az
kívánság... Így hát a tündér körözött egyet a varázspálcájával és-
abrakadabra - a férj 92 éves lett!
Mi a mese tanulsága? A férfiak hálátlanok, DE a tündérek nők.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
