Budai Zolka
Hajnali remény
Ébred a hajnal, kakas kukorékol,
Eperfákon csillan a harmat,
Ablakom alatt csicsergő madár
Dalával ont nyugodalmat.
Autó suhan halkan el az úton,
S leveleket hord már a postás...
Bezárt szemmel ülök még az ágyon,
S elhiszem, hogy e nap... most más...
Kosztolányi Dezső ESTE, ESTE...
Kosztolányi Dezső
ESTE, ESTE...
Árnyak ingnak,
és bezárjuk ajtainkat,
figyelünk a kósza neszre,
egy vonatfütty messze-messze.
És a csend jő.
Alszik a homályos éjbe
künn a csengő.
A díván elbújik félve.
Szundít a karosszék.
Álmos a poros kép.
Alszanak a csengetyűk.
Alszanak már mindenütt.
A játékok, a karikahajtók,
a szegény tükör is hallgatag lóg.
Ó, néma csengetyűk.
Az óránk is félve üt.
Alszik a cicánk s a vén szelindek,
föl ne keltsük - csitt - e sok-sok alvót.
Alszanak a régi réz-kilincsek
s alszanak a fáradt, barna ajtók.
ESTE, ESTE...
Árnyak ingnak,
és bezárjuk ajtainkat,
figyelünk a kósza neszre,
egy vonatfütty messze-messze.
És a csend jő.
Alszik a homályos éjbe
künn a csengő.
A díván elbújik félve.
Szundít a karosszék.
Álmos a poros kép.
Alszanak a csengetyűk.
Alszanak már mindenütt.
A játékok, a karikahajtók,
a szegény tükör is hallgatag lóg.
Ó, néma csengetyűk.
Az óránk is félve üt.
Alszik a cicánk s a vén szelindek,
föl ne keltsük - csitt - e sok-sok alvót.
Alszanak a régi réz-kilincsek
s alszanak a fáradt, barna ajtók.
Bíró Krisztina A világ ébredése
Bíró Krisztina
A világ ébredése
Langyos szél suhan át a remegő ágak között
Rőt felhők úsznak dombok fölött.
Dermedt ég áldó csókot lehel a csendben
Bimbázó virágok nyújtóznak a kertben.
Kelő nap remegő fényét a földre leheli,
Fénye fehér derűvel teli.
Valahol bölcsőben ring harmatos reggel,
S égi anyja táplálja fehér nedvvel.
Egy kő gurul, vízcsap köpköd, fürdik lámpafényben.
Aranyszárnyú angyal az égben
És csak dobol, kürt szól, habzik az óceán...
És a pokol ura játszik az oboán.
A világ ébredése
Langyos szél suhan át a remegő ágak között
Rőt felhők úsznak dombok fölött.
Dermedt ég áldó csókot lehel a csendben
Bimbázó virágok nyújtóznak a kertben.
Kelő nap remegő fényét a földre leheli,
Fénye fehér derűvel teli.
Valahol bölcsőben ring harmatos reggel,
S égi anyja táplálja fehér nedvvel.
Egy kő gurul, vízcsap köpköd, fürdik lámpafényben.
Aranyszárnyú angyal az égben
És csak dobol, kürt szól, habzik az óceán...
És a pokol ura játszik az oboán.
Nessa:Egy éjjelen
Nessa:Egy éjjelen
Eljött az éj s most megint gondolkozom.
Nem tudom ki vagyok és hogy ki akarok lenni.
Madár az égen hogy szabadon száljak?
Vihar a szélben hogy bármerre járjak?
Nem.
Legyek csillag!
Csillag az égen mely éjszaka
fényesen ragyog.
Egy fény, szabad, szép,
érzéseket kifejező jelenség,
ez legyek én.
Ez kit mindenki szeret,
ki mindenkit lát.
És ne csak legyek, hanem hiszem
hogy egy szép éjszakán
mikor felnézek az égre
és egy csillag visszakacsint rám,
én is azzá válok.
Eljött az éj s most megint gondolkozom.
Nem tudom ki vagyok és hogy ki akarok lenni.
Madár az égen hogy szabadon száljak?
Vihar a szélben hogy bármerre járjak?
Nem.
Legyek csillag!
Csillag az égen mely éjszaka
fényesen ragyog.
Egy fény, szabad, szép,
érzéseket kifejező jelenség,
ez legyek én.
Ez kit mindenki szeret,
ki mindenkit lát.
És ne csak legyek, hanem hiszem
hogy egy szép éjszakán
mikor felnézek az égre
és egy csillag visszakacsint rám,
én is azzá válok.
Juhász Magda Jó éjt Mocorgó
Juhász Magda
Jó éjt Mocorgó
Nem értem én az órát
miért pöről velem,
korán reggel felébreszt,
folyvást csörög nekem.
Ilyenkor azt kívánom
aludjon ő is még,
puha, meleg ágyamban
kicsit szundítanék.
De itt az óvódában
az órát kedvelem,
mert anyu jöttét mindig
ő mutatja nekem.
Az ajtó most is nyílik,
megérkezett anya,
olyan vidám és kedves
arcán a mosolya.
Egy pillanat, és máris
nyakában van helyem,
jöttét a kedves óra
jól mutatta nekem.
Marasztal a sok játék,
mackó, vonat, baba,
de búcsút intek nékik,
hisz' itt van már anya.
A karjaiban este,
ha megpihenhetek,
mellettünk az óránk is
vídámabban ketyeg.
Elalszom itt a csendben,
anyu ölében jó,
de hallom még, hogy súgja:
- Jó éjt kis mocorgó.
Jó éjt Mocorgó
Nem értem én az órát
miért pöről velem,
korán reggel felébreszt,
folyvást csörög nekem.
Ilyenkor azt kívánom
aludjon ő is még,
puha, meleg ágyamban
kicsit szundítanék.
De itt az óvódában
az órát kedvelem,
mert anyu jöttét mindig
ő mutatja nekem.
Az ajtó most is nyílik,
megérkezett anya,
olyan vidám és kedves
arcán a mosolya.
Egy pillanat, és máris
nyakában van helyem,
jöttét a kedves óra
jól mutatta nekem.
Marasztal a sok játék,
mackó, vonat, baba,
de búcsút intek nékik,
hisz' itt van már anya.
A karjaiban este,
ha megpihenhetek,
mellettünk az óránk is
vídámabban ketyeg.
Elalszom itt a csendben,
anyu ölében jó,
de hallom még, hogy súgja:
- Jó éjt kis mocorgó.
Szuhanics Albert Naplemente
Szuhanics Albert
Naplemente
Az ég halk zsoltárt énekel,
mély altató zenét.
A nap oly vörös, álmatag,
már lehajtja fejét.
Fénye vígan táncra kél,
még áthidal felénk.
Tüzes híd remegve hív,
s már rajta lépkedénk.
Gondolatban átmegyünk,
fényhídján a napnak.
S véle együtt nyugszunk le
mélyén hűs haboknak.
Álmodván, az ő álmait,
milyen lesz holnapunk?
Kihunyó fénye vánkosán
nagy álmodók vagyunk.
Sötét a táj, sötét az ég,
ragyog a holdsugár.
Ezüstös fénye megtalál,
s az arcunkon szitál.
Lebben a szél, fodroz a víz,
vadvirág illatozz!
Aludj, pihenj fáradt napunk,
szép álmot harmatozz!
Álmodj fényes szelekről te,
álmodj kék eget!
Kék egeden játszadozó
fehér felleget.
Álmodj dolgos emberekről,
kalászok kazalban.
S a te fényed ott ragyogjon
az arató dalban!
A sugarad mindent éltet,
növényt, s állatot.
És a világ boldogsága
ha álmod álmodod.
Naplemente
Az ég halk zsoltárt énekel,
mély altató zenét.
A nap oly vörös, álmatag,
már lehajtja fejét.
Fénye vígan táncra kél,
még áthidal felénk.
Tüzes híd remegve hív,
s már rajta lépkedénk.
Gondolatban átmegyünk,
fényhídján a napnak.
S véle együtt nyugszunk le
mélyén hűs haboknak.
Álmodván, az ő álmait,
milyen lesz holnapunk?
Kihunyó fénye vánkosán
nagy álmodók vagyunk.
Sötét a táj, sötét az ég,
ragyog a holdsugár.
Ezüstös fénye megtalál,
s az arcunkon szitál.
Lebben a szél, fodroz a víz,
vadvirág illatozz!
Aludj, pihenj fáradt napunk,
szép álmot harmatozz!
Álmodj fényes szelekről te,
álmodj kék eget!
Kék egeden játszadozó
fehér felleget.
Álmodj dolgos emberekről,
kalászok kazalban.
S a te fényed ott ragyogjon
az arató dalban!
A sugarad mindent éltet,
növényt, s állatot.
És a világ boldogsága
ha álmod álmodod.
Mese a jótündérről
Mese a jótündérről
Egy 60-as éveinek elején járó házaspár, 35-ik
házassági évfordulóját ünnepelte, egy csendes, meghitt kis étteremben.
Egyszer csak egy gyönyörű tündér jelent meg az asztaluk mellett és azt mondta:
"Mivel ennyire különleges házaspár vagytok, és hűek voltatok egymáshoz
ez alatt a hosszú idő alatt kívánhattok tőlem egyet-egyet, én
teljesítem kívánságotokat!"
"Ó! Én szeretném körbeutazni a Földet az én nagyszerű férjemmel!"
kérte a feleség.
A tündér meglengette a varázspálcáját és abrakadabra - két első
osztályú jegy termett az asztalon a Luxus utazási iroda világkörüli
útjára.
Most a férjen volt a sor. Gondolkodott egy percet és így szólt:
"Nos, ez az egész nagyon romantikus, de egy ilyen alkalom csak egyszer
adatik meg az életben, szóval ne haragudj kedvesem, de az én
kívánságom egy nálam 30 évvel fiatalabb feleség!"
A tündér és a feleség nagyon csalódott volt, de hát a kívánság az
kívánság... Így hát a tündér körözött egyet a varázspálcájával és-
abrakadabra - a férj 92 éves lett!
Mi a mese tanulsága? A férfiak hálátlanok, DE a tündérek nők.
Egy 60-as éveinek elején járó házaspár, 35-ik
házassági évfordulóját ünnepelte, egy csendes, meghitt kis étteremben.
Egyszer csak egy gyönyörű tündér jelent meg az asztaluk mellett és azt mondta:
"Mivel ennyire különleges házaspár vagytok, és hűek voltatok egymáshoz
ez alatt a hosszú idő alatt kívánhattok tőlem egyet-egyet, én
teljesítem kívánságotokat!"
"Ó! Én szeretném körbeutazni a Földet az én nagyszerű férjemmel!"
kérte a feleség.
A tündér meglengette a varázspálcáját és abrakadabra - két első
osztályú jegy termett az asztalon a Luxus utazási iroda világkörüli
útjára.
Most a férjen volt a sor. Gondolkodott egy percet és így szólt:
"Nos, ez az egész nagyon romantikus, de egy ilyen alkalom csak egyszer
adatik meg az életben, szóval ne haragudj kedvesem, de az én
kívánságom egy nálam 30 évvel fiatalabb feleség!"
A tündér és a feleség nagyon csalódott volt, de hát a kívánság az
kívánság... Így hát a tündér körözött egyet a varázspálcájával és-
abrakadabra - a férj 92 éves lett!
Mi a mese tanulsága? A férfiak hálátlanok, DE a tündérek nők.
Haven Mese
Haven Mese
Volt egyszer, hol nem volt és embernek hívták
Körülötte sokan, csatájukat vívták
Előbb kémlelt, kerített, később már fordult,
MÁS-nak mesélt MÁS-ról, mikor MÁS rámordult
MÁS-ról szólt a mese, így teltek az évek,
S lám végére ért a mese-körének,
Mert visszaért MÁS-hoz, ahhoz kiről kezdte,
A mesének vége, elapadt a kedve
Tanuld meg ember!
Mások botlásainak emlegetése
Sosem szolgál saját hibád védelmére
Aki ma fél tőled s húzódik hátrébb,
Beszél talán holnap, rólad is másképp.
Mottó:
A mese csak addig szól MÁS-ról,
amíg, Te nem leszel MÁS!
Volt egyszer, hol nem volt és embernek hívták
Körülötte sokan, csatájukat vívták
Előbb kémlelt, kerített, később már fordult,
MÁS-nak mesélt MÁS-ról, mikor MÁS rámordult
MÁS-ról szólt a mese, így teltek az évek,
S lám végére ért a mese-körének,
Mert visszaért MÁS-hoz, ahhoz kiről kezdte,
A mesének vége, elapadt a kedve
Tanuld meg ember!
Mások botlásainak emlegetése
Sosem szolgál saját hibád védelmére
Aki ma fél tőled s húzódik hátrébb,
Beszél talán holnap, rólad is másképp.
Mottó:
A mese csak addig szól MÁS-ról,
amíg, Te nem leszel MÁS!
Márai Sándor: Eszter hagyatéka
Márai Sándor: Eszter hagyatéka
"Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben … Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra … Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között."
"Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben … Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra … Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között."
Márai Sándor A nők.
„….A nők.
Megfigyelted, milyen óvatos-bizonytalan hangsúllyal ejtik ki a férfiak ezt a szót? Mintha egy tökéletesen le nem igázott, örökké lázadásra hajlamos, meghódított, de meg nem tört, rebellis néptörzsről beszélnének. S egyáltalán, mit jelent az élet mindennapos élménysorozatában ez a fogalom? „A nők?...” Mit várunk tőlük?... Gyermeket? Segítséget?...Békét? Örömöt? Mindent? Semmit? Pillanatokat? Az ember csak él, vágyakozik, ismerkedik, szeretkezik, aztán megnősül, megél egy nő társaságában szerelmet, születést és halált, aztán megfordul lábikrák után az utcán, néha tönkremegy egy hajviselet vagy egy száj forró lehelete miatt, pillanatokra úgy érzi, polgári ágyakban vagy mellékutcák szennyes találkaszállóinak törött rugós hencserein, hogy kielégült, néha fellengzősen nagylelkű egy nővel, sírnak és fogadkoznak, hogy most már ők ketten együtt maradnak, segítenek egymásnak és egymáson, egy hegytetőn élnek, vagy a nagyvárosban… De aztán fordul az idő, egy év, vagy három év, vagy két hét – megfigyelted, hogy a szerelemnek, mint a halálnak nincs órával vagy naptárral mérhető ideje?... – s a nagy terv, melyre vállalkoztak, nem sikerült, vagy nem egészen úgy sikerült, ahogyan elképzelték. S akkor szétválnak, haraggal vagy közömbösen, s megint reménykednek és újrakezdik, más társakat keresnek. Vagy fáradtak már, s együtt maradnak, elszívják egymás életkedvét és életerőit, s betegek lesznek, kissé megölik egymást, meghalnak. S utolsó pillanatban, mikor lehunyják szemüket, értik már?... Mit akartak egymástól? Csak engedelmeskedtek, egy vak és nagy törvénynek, melynek parancsa a szerelem leheletével újítja örökké a világot, s szüksége van párzó férfiakra és nőkre, hogy a fajta éljen?... Ez minden? S ők közben, szegények, mit is reméltek, személyesen? Mit adtak egymásnak, mit kaptak a másiktól? Milyen titokzatos és félelmes könyvvitel ez… S csakugyan személynek szól az érzés, mellyel egy férfi egy nő felé fordul? Nem a vágynak szól, örökké és csak a vágynak, mely néha, átmeneti időszakokra testet ölt? S ez a mesterséges izgalom, melyben élünk, nem lehetett célja a természetnek, mikor megalkotta a férfit, és asszonyt adott melléje, mert látta, hogy nem jó nekik egyedül.”
(Márai Sándor Idézet)
Megfigyelted, milyen óvatos-bizonytalan hangsúllyal ejtik ki a férfiak ezt a szót? Mintha egy tökéletesen le nem igázott, örökké lázadásra hajlamos, meghódított, de meg nem tört, rebellis néptörzsről beszélnének. S egyáltalán, mit jelent az élet mindennapos élménysorozatában ez a fogalom? „A nők?...” Mit várunk tőlük?... Gyermeket? Segítséget?...Békét? Örömöt? Mindent? Semmit? Pillanatokat? Az ember csak él, vágyakozik, ismerkedik, szeretkezik, aztán megnősül, megél egy nő társaságában szerelmet, születést és halált, aztán megfordul lábikrák után az utcán, néha tönkremegy egy hajviselet vagy egy száj forró lehelete miatt, pillanatokra úgy érzi, polgári ágyakban vagy mellékutcák szennyes találkaszállóinak törött rugós hencserein, hogy kielégült, néha fellengzősen nagylelkű egy nővel, sírnak és fogadkoznak, hogy most már ők ketten együtt maradnak, segítenek egymásnak és egymáson, egy hegytetőn élnek, vagy a nagyvárosban… De aztán fordul az idő, egy év, vagy három év, vagy két hét – megfigyelted, hogy a szerelemnek, mint a halálnak nincs órával vagy naptárral mérhető ideje?... – s a nagy terv, melyre vállalkoztak, nem sikerült, vagy nem egészen úgy sikerült, ahogyan elképzelték. S akkor szétválnak, haraggal vagy közömbösen, s megint reménykednek és újrakezdik, más társakat keresnek. Vagy fáradtak már, s együtt maradnak, elszívják egymás életkedvét és életerőit, s betegek lesznek, kissé megölik egymást, meghalnak. S utolsó pillanatban, mikor lehunyják szemüket, értik már?... Mit akartak egymástól? Csak engedelmeskedtek, egy vak és nagy törvénynek, melynek parancsa a szerelem leheletével újítja örökké a világot, s szüksége van párzó férfiakra és nőkre, hogy a fajta éljen?... Ez minden? S ők közben, szegények, mit is reméltek, személyesen? Mit adtak egymásnak, mit kaptak a másiktól? Milyen titokzatos és félelmes könyvvitel ez… S csakugyan személynek szól az érzés, mellyel egy férfi egy nő felé fordul? Nem a vágynak szól, örökké és csak a vágynak, mely néha, átmeneti időszakokra testet ölt? S ez a mesterséges izgalom, melyben élünk, nem lehetett célja a természetnek, mikor megalkotta a férfit, és asszonyt adott melléje, mert látta, hogy nem jó nekik egyedül.”
(Márai Sándor Idézet)
Marcus Aurelius: Egymás kedvéért születtünk...
Marcus Aurelius:
Egymás kedvéért születtünk...
Légy szerény és megfontolt, életed le-
gyen a biztosíték ehhez. Ha már rájöttél,
mi az élet célja, aszerint élj, hogy ben-
sődnek megfelelj; lényegtelen, mit
gondolnak felőled. Érd be azzal, hogy
hátralévő napjaidat — bármennyi van
még hátra — éned belső parancsának
megfelelően morzsolod le...
Annyi tévelygés után végre rájöttél,
hogy a boldogságot meg nem lelheted a
gazdagságban, a hírnévben, az élvezet-
ben, de a képmutató szeretetben sem.
Hol lakik hát? Az emberi természet
megkívánta tevékenységben, a rossz
dolgok megváltoztatásában, a szív meg-
elégedettségében, az értelmes és ér-
zelmes kapcsolatokban...
Ha sorsod valakivel összekötöd,
tudd, bogy mit vall az az ember a jóról és
rosszról. Amint nem veheted rossz né-
ven, hogy a fügefa fügét terem, így azon
sem szörnyülködhetsz, ha az emelkedett
lélek a jóra, a romlott pedig a gonosz-
ságra hajlik... Mégse vádolj senkit! Ha
teheted, igazitsd helyre mások hibáját; ha
nem teheted, fogadd el öket olyannak,
amilyenek. Míg tőled függ, amit teszel,
magad felelsz érte. Ha mástól függene,
kit vádolnál? Az atomokat vagy az is-
teneket?
Minden lény valamire született: az
ember, az ökör, a szőlőés a kő is tudja a
maga szerepét. Emberrel semmi nem
eshet meg, ami nem emberi; ökörrel,
ami ökörhöz, szőlővel, ami szőlőhöz,
kőhöz, ami kőhöz nem illik...
Aki nem tudja, mi a világ, az nem
tudja, hol van ő maga. Aki nem tudja,
mire született, az nem tudja, kicsoda ő
tulajdonképpen, és mi a vilag.
Másokkal együtt lelegezzük be a
körülöttünk szétáradó levegőt.
Az emberek egymásért születtek.
Vagy formáld őket, vagy tűrd el valamennyit, ha a
boldog élet után sóvárogsz...
Egymás kedvéért születtünk...
Légy szerény és megfontolt, életed le-
gyen a biztosíték ehhez. Ha már rájöttél,
mi az élet célja, aszerint élj, hogy ben-
sődnek megfelelj; lényegtelen, mit
gondolnak felőled. Érd be azzal, hogy
hátralévő napjaidat — bármennyi van
még hátra — éned belső parancsának
megfelelően morzsolod le...
Annyi tévelygés után végre rájöttél,
hogy a boldogságot meg nem lelheted a
gazdagságban, a hírnévben, az élvezet-
ben, de a képmutató szeretetben sem.
Hol lakik hát? Az emberi természet
megkívánta tevékenységben, a rossz
dolgok megváltoztatásában, a szív meg-
elégedettségében, az értelmes és ér-
zelmes kapcsolatokban...
Ha sorsod valakivel összekötöd,
tudd, bogy mit vall az az ember a jóról és
rosszról. Amint nem veheted rossz né-
ven, hogy a fügefa fügét terem, így azon
sem szörnyülködhetsz, ha az emelkedett
lélek a jóra, a romlott pedig a gonosz-
ságra hajlik... Mégse vádolj senkit! Ha
teheted, igazitsd helyre mások hibáját; ha
nem teheted, fogadd el öket olyannak,
amilyenek. Míg tőled függ, amit teszel,
magad felelsz érte. Ha mástól függene,
kit vádolnál? Az atomokat vagy az is-
teneket?
Minden lény valamire született: az
ember, az ökör, a szőlőés a kő is tudja a
maga szerepét. Emberrel semmi nem
eshet meg, ami nem emberi; ökörrel,
ami ökörhöz, szőlővel, ami szőlőhöz,
kőhöz, ami kőhöz nem illik...
Aki nem tudja, mi a világ, az nem
tudja, hol van ő maga. Aki nem tudja,
mire született, az nem tudja, kicsoda ő
tulajdonképpen, és mi a vilag.
Másokkal együtt lelegezzük be a
körülöttünk szétáradó levegőt.
Az emberek egymásért születtek.
Vagy formáld őket, vagy tűrd el valamennyit, ha a
boldog élet után sóvárogsz...
Zagyva Krisztina Véletlenek
Zagyva Krisztina Véletlenek
Mik is a véletlenek?
Talán lehetetlenek?
Lehetetlenek, miket szeretnénk,
hogy megtörténjenek,
és szívünkben remény lángot gerjesszenek?
Milyen furcsák a véletlenek,
lehetetlen helyzetek,
Mik mindig is fenyegetnek,
akár rossz vagy jó helyzetek?
Ki tudja mikor, és miért jönnek a véletlenek,
ezt csak ők tudják, mert más emberek,
emberek? Mi az igazság, kik a véletlenek?
Mik is a véletlenek?
Talán lehetetlenek?
Lehetetlenek, miket szeretnénk,
hogy megtörténjenek,
és szívünkben remény lángot gerjesszenek?
Milyen furcsák a véletlenek,
lehetetlen helyzetek,
Mik mindig is fenyegetnek,
akár rossz vagy jó helyzetek?
Ki tudja mikor, és miért jönnek a véletlenek,
ezt csak ők tudják, mert más emberek,
emberek? Mi az igazság, kik a véletlenek?
Tóth Beáta Mária Mondd az égbe!
Tóth Beáta Mária
Mondd az égbe!
Földre zuhan az ég kékje
Beterít mindent, mit idelenn ér
Cseperedik a szó, fecseg
Szívből beszél, lázadva kér
Látványba szédült napsugár ringat
Bársonnyal simogat az ég
Felemeli lelked, szél viszi szavad
S már nem csak a Földön
Mondd az égbe!
Földre zuhan az ég kékje
Beterít mindent, mit idelenn ér
Cseperedik a szó, fecseg
Szívből beszél, lázadva kér
Látványba szédült napsugár ringat
Bársonnyal simogat az ég
Felemeli lelked, szél viszi szavad
S már nem csak a Földön
Ki lesz az?
Ki lesz az?
Volt idő, hogy kézen fogva
sétáltam, mert volt kivel.
S mint királynőre nézett rám valaki,
kék szemeivel.
Egykor, ott, az óvoda ajtajában
görcsösen szorították tenyeremet,
és munkában, az éjszakában
volt, aki féltse életemet.
Azzal is találkoztam,
aki bántott,
aki magával rántott
a sárba,
az út porába.
Nyúlt felém is segítő kéz,
hogy felemeljen,
egyik-másik visszalökött,
hogy sebeimen nevessen.
Öregszem.
Egyszemélyes szobám faláról
hallom visszapattanó hangomat:
Ki lesz az, ki simogatja
este fésült, reggel kócos hajamat?
Volt idő, hogy kézen fogva
sétáltam, mert volt kivel.
S mint királynőre nézett rám valaki,
kék szemeivel.
Egykor, ott, az óvoda ajtajában
görcsösen szorították tenyeremet,
és munkában, az éjszakában
volt, aki féltse életemet.
Azzal is találkoztam,
aki bántott,
aki magával rántott
a sárba,
az út porába.
Nyúlt felém is segítő kéz,
hogy felemeljen,
egyik-másik visszalökött,
hogy sebeimen nevessen.
Öregszem.
Egyszemélyes szobám faláról
hallom visszapattanó hangomat:
Ki lesz az, ki simogatja
este fésült, reggel kócos hajamat?
Nagy Ágota-Gabriella Tündér
Nagy Ágota-Gabriella Tündér
Megállt az idő, oly csendes az éj,
Halk szavú tündér az életről mesél.
Szomorú ódája bús és lázadó...
Ezt hallgatni jó, de szívet fájdító.
Valaki most sír, egy könnycsepp csordul,
Az én arcomon is egy bús lassan elindul.
Mesélj tündér! Mondd el nekem mi vár...
Kamasz életem jövőjét tudni akarom már!
Lesz-e reménykeltő, szép napos kikelet,
Mi vár holnap: ítélet vagy kegyelem?
Úgy tennék jót mással, lennék én a Remény...
Óh, tündér, manapság a hit-tengere nagyon sekély!
Te tudhatod biztos, mivel vár a holnap,
Hát akkor mondd meg, merre induljak,
Hogy megleljem azt, mit keresek egy éve...
Kincs sincs térkép nélkül, hol van elrejtve?
Csöndes az éj, egy pisszenés sem hallszik,
Pihen az erő, a vágy, a jelen is alszik.
De te, a remény még ágyamnál virrasztasz...
Tündér, ugye már soha el nem hagysz?!
Mesélj szép napról, szép jövőről,
Barátságról, líráról, szerelemről.
Jelszót adj a Földnek! Csak szeretni mindig...
Az élet kezdetétől a végső pillanatig!
Halk zene szól, ismeretlen dallam,
A béke éneke, csak örökké halljam!
Felszárad a könnycsepp, senki nem zokog...
A csöndé az uralom, s én szolgája vagyok.
Tündér...! Nézz az égre, itt a hajnal!
Búcsút int a vén Hold ezer csillaggal.
Értem. Igen csak értem kiált az élet...
Mennem kell vakmerőn, bár a messzeségtől félek.
Megállt az idő, oly csendes az éj,
Halk szavú tündér az életről mesél.
Szomorú ódája bús és lázadó...
Ezt hallgatni jó, de szívet fájdító.
Valaki most sír, egy könnycsepp csordul,
Az én arcomon is egy bús lassan elindul.
Mesélj tündér! Mondd el nekem mi vár...
Kamasz életem jövőjét tudni akarom már!
Lesz-e reménykeltő, szép napos kikelet,
Mi vár holnap: ítélet vagy kegyelem?
Úgy tennék jót mással, lennék én a Remény...
Óh, tündér, manapság a hit-tengere nagyon sekély!
Te tudhatod biztos, mivel vár a holnap,
Hát akkor mondd meg, merre induljak,
Hogy megleljem azt, mit keresek egy éve...
Kincs sincs térkép nélkül, hol van elrejtve?
Csöndes az éj, egy pisszenés sem hallszik,
Pihen az erő, a vágy, a jelen is alszik.
De te, a remény még ágyamnál virrasztasz...
Tündér, ugye már soha el nem hagysz?!
Mesélj szép napról, szép jövőről,
Barátságról, líráról, szerelemről.
Jelszót adj a Földnek! Csak szeretni mindig...
Az élet kezdetétől a végső pillanatig!
Halk zene szól, ismeretlen dallam,
A béke éneke, csak örökké halljam!
Felszárad a könnycsepp, senki nem zokog...
A csöndé az uralom, s én szolgája vagyok.
Tündér...! Nézz az égre, itt a hajnal!
Búcsút int a vén Hold ezer csillaggal.
Értem. Igen csak értem kiált az élet...
Mennem kell vakmerőn, bár a messzeségtől félek.
Nagy Edina:Gondol rád egy Holdsugár...
Nagy Edina:
Gondol rád egy Holdsugár...
Teliholdas tiszta éjjel,
Ott ülök az ablakodban.
Kinézel. Én rád mosolygok,
Együtt érzek bánatodban.
Bár elborult most az ég,
Felhők takarják el szemem.
Ha ablakodon kinéznél,
Most is ott ülök, azt hiszem.
Mert esőfelhő eltakarhat,
Vagy hófelhő is talán.
Feledni én el nem foglak,
Hisz ezért vagyok barát.
A szél közben ideröppent,
A felhők tovaszálltak,
Ha ablakodon kitekintesz,
Integethetsz Holdsugárnak.
Hold fénye világít sötét éjben,
Eszedbe jutok én is talán,
Mert valahol a messzeségben,
Rád gondol egy Holdsugár.
Ki szereti olvasni írásaid,
És szereti, hogy őszinte vagy.
Kinek hiányzol most is,
És köszöni bizalmadat.
Kinek szívében itt a féltés,
Az égbolt Holdfényben ragyog.
Meglephet e furcsa érzés,
De én ilyen barát vagyok.
Gondol rád egy Holdsugár...
Teliholdas tiszta éjjel,
Ott ülök az ablakodban.
Kinézel. Én rád mosolygok,
Együtt érzek bánatodban.
Bár elborult most az ég,
Felhők takarják el szemem.
Ha ablakodon kinéznél,
Most is ott ülök, azt hiszem.
Mert esőfelhő eltakarhat,
Vagy hófelhő is talán.
Feledni én el nem foglak,
Hisz ezért vagyok barát.
A szél közben ideröppent,
A felhők tovaszálltak,
Ha ablakodon kitekintesz,
Integethetsz Holdsugárnak.
Hold fénye világít sötét éjben,
Eszedbe jutok én is talán,
Mert valahol a messzeségben,
Rád gondol egy Holdsugár.
Ki szereti olvasni írásaid,
És szereti, hogy őszinte vagy.
Kinek hiányzol most is,
És köszöni bizalmadat.
Kinek szívében itt a féltés,
Az égbolt Holdfényben ragyog.
Meglephet e furcsa érzés,
De én ilyen barát vagyok.
Schein Gábor: (közömbös dolgok)
Schein Gábor: (közömbös dolgok)
engem a közömbös dolgok ragadnak
magukkal leginkább. egy ház homlokzata
például, az ablakok és az emeletek ritmusa,
ami egy kicsit mindig kiszámíthatatlan.
hol itt, hol ott marad nyitva egy ablak,
hol itt, hol ott engednek le egy redőnyt.
vagy ugyanígy az emberek mozgása.
nincs két egyforma járás, a törzs,
a csípő, a comb és a lábszár finom
tömegviszonyait rengeteg hiba lehetőségét
hordozzák, és megismételhetetlenek.
szeretem nézni, ahogy az emberek
járkálnak az utcáig. mozgásukban és
abban, ahogy ott vagyok, mindig van
valami a feltarthatatlan zuhanásból.
engem a közömbös dolgok ragadnak
magukkal leginkább. egy ház homlokzata
például, az ablakok és az emeletek ritmusa,
ami egy kicsit mindig kiszámíthatatlan.
hol itt, hol ott marad nyitva egy ablak,
hol itt, hol ott engednek le egy redőnyt.
vagy ugyanígy az emberek mozgása.
nincs két egyforma járás, a törzs,
a csípő, a comb és a lábszár finom
tömegviszonyait rengeteg hiba lehetőségét
hordozzák, és megismételhetetlenek.
szeretem nézni, ahogy az emberek
járkálnak az utcáig. mozgásukban és
abban, ahogy ott vagyok, mindig van
valami a feltarthatatlan zuhanásból.
Halász Judit:Nehéz okosan szeretni
Halász Judit:
Nehéz okosan szeretni
Egy kis virág is okozhat nagy zavart
Néhány ostoba szó szörnyű bajt
Valami elszorul legbelül
És úgy szorít, hogy az ember menekül
Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell
Amit a másik örömmel elvisel
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul
Távol tart egy félénk mozdulat
S a vallomáshoz nincsenek szavak
Valahogy mindig rosszkor érkezünk
S néha magunk elől is menekülünk
Nehéz úgy szeretni, ahogyan jó
Ahogy az örömmel elfogadható
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul
A közeledés is félreérthető
A hazugság is lehet megnyerő
Néha túl érzékenyek vagyunk
Máskor meg a büszkeség a bajunk
Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell
Amit a másik örömmel elvisel
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul......
Nehéz okosan szeretni
Egy kis virág is okozhat nagy zavart
Néhány ostoba szó szörnyű bajt
Valami elszorul legbelül
És úgy szorít, hogy az ember menekül
Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell
Amit a másik örömmel elvisel
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul
Távol tart egy félénk mozdulat
S a vallomáshoz nincsenek szavak
Valahogy mindig rosszkor érkezünk
S néha magunk elől is menekülünk
Nehéz úgy szeretni, ahogyan jó
Ahogy az örömmel elfogadható
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul
A közeledés is félreérthető
A hazugság is lehet megnyerő
Néha túl érzékenyek vagyunk
Máskor meg a büszkeség a bajunk
Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell
Amit a másik örömmel elvisel
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul......
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
