Füstfaragó Flórián
Én és a világ
A világot én lassan hódítom
A világ engem lassan hódít
Lábam tétován jár a porban
De képzeletem az egekbe lódít.
József Attila TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT
József Attila
TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT
Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.
A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.
Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.
Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.
Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.
Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.
Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.
Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.
Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.
1937. július-augusztus
TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT
Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.
A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.
Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.
Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.
Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.
Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.
Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.
Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.
Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.
1937. július-augusztus
József Attila Miért mondottál rosszat nékem
József Attila
Miért mondottál rosszat nékem
Miért mondottál rosszat nékem?
Én nem bántottalak, barátom,
Hogyha valamiért haragszol,
Szívesen bocsánatot kérek
S szeretném, ha most velem jönnél,
Megnézzük majd a favágókat
S leheverünk együtt az erdőn,
Fejünk fölött hullámzanak a lombok,
Hűs tengerfenékről az eget nézzük,
Ahol meg zsenge felhők lombosodnak.
Ott nagy nyugalom karol majd belénk
És nékünk az most olyanigen jó lesz,
Háromszoros a jó, ha kettő kapja,
Azért szeretném, hogyha velem lennél,
Mig odahallik este a harangszó,
A bogáncsokat leszedjük egymásról
S hazaballagunk éppolyan fáradtan,
Miként a kapás, szótalan munkások,
Akik a földek békés erejébe
Százannyit termő magokat vetettek.
Miért mondottál rosszat nékem
Miért mondottál rosszat nékem?
Én nem bántottalak, barátom,
Hogyha valamiért haragszol,
Szívesen bocsánatot kérek
S szeretném, ha most velem jönnél,
Megnézzük majd a favágókat
S leheverünk együtt az erdőn,
Fejünk fölött hullámzanak a lombok,
Hűs tengerfenékről az eget nézzük,
Ahol meg zsenge felhők lombosodnak.
Ott nagy nyugalom karol majd belénk
És nékünk az most olyanigen jó lesz,
Háromszoros a jó, ha kettő kapja,
Azért szeretném, hogyha velem lennél,
Mig odahallik este a harangszó,
A bogáncsokat leszedjük egymásról
S hazaballagunk éppolyan fáradtan,
Miként a kapás, szótalan munkások,
Akik a földek békés erejébe
Százannyit termő magokat vetettek.
Radványi Nelli Az ősz ideér
Radványi Nelli
Az ősz ideér
A nyári éjszakákat hamarosan
felváltja az őszi dér,
Hűvös éjszakákban érzem,
az ősz nemsokára ideér.
A madarak még egyszer
utoljára, visszanéznek ránk,
Könnyes szemekkel rájövök,
- elrepült a nyár. -
Az ősz ideér
A nyári éjszakákat hamarosan
felváltja az őszi dér,
Hűvös éjszakákban érzem,
az ősz nemsokára ideér.
A madarak még egyszer
utoljára, visszanéznek ránk,
Könnyes szemekkel rájövök,
- elrepült a nyár. -
Rasztik Edit Emese Éjszakai képek
Rasztik Edit Emese
Éjszakai képek
A szép emlékeket őrzi nekem,
Hogyha este rávetül tekintetem,
Az emlékeket visszaadja.
- A Hold az én barátom és az éjszaka.
Rátekintek és sétára hív,
De nincs kivel, és elszomorít,
Pedig tudom, csak hívni kell,
És ott lesz velem, nem hagy el.
Nem maradok magányos az éjben,
Megkacagtat a napfényben.
Ez az egész csak köztünk létezik,
Rajtunk kívül mások nem érthetik.
Éjjel történnek a dolgok,
Amitől minden napom boldog,
Amiről tudom, nem szabad bánni,
És az emlékük sosem fog fájni.
Éjszakai képek
A szép emlékeket őrzi nekem,
Hogyha este rávetül tekintetem,
Az emlékeket visszaadja.
- A Hold az én barátom és az éjszaka.
Rátekintek és sétára hív,
De nincs kivel, és elszomorít,
Pedig tudom, csak hívni kell,
És ott lesz velem, nem hagy el.
Nem maradok magányos az éjben,
Megkacagtat a napfényben.
Ez az egész csak köztünk létezik,
Rajtunk kívül mások nem érthetik.
Éjjel történnek a dolgok,
Amitől minden napom boldog,
Amiről tudom, nem szabad bánni,
És az emlékük sosem fog fájni.
Kerekes László: Naptolvaj
Kerekes László: Naptolvaj
Egy tollvonás kiszántja
Mélyéről a százéves bánatot
Egy pillantás kitárja
Sarkig a szívbeszorult ablakot
Csak emeld arcod
Az öledbe hulló
Végtelen felé
Csak lásd a távolt,
A lelkedbe búvó
Jeltelen zenét
Te az életed hordod:
Hamvából is - az elszökött Napot
S tenger kékjévé oldod
A szürkévé gyávult pillanatot.
Egy tollvonás kiszántja
Mélyéről a százéves bánatot
Egy pillantás kitárja
Sarkig a szívbeszorult ablakot
Csak emeld arcod
Az öledbe hulló
Végtelen felé
Csak lásd a távolt,
A lelkedbe búvó
Jeltelen zenét
Te az életed hordod:
Hamvából is - az elszökött Napot
S tenger kékjévé oldod
A szürkévé gyávult pillanatot.
Szabó Orsolya pillanat-varázs
Szabó Orsolya pillanat-varázs
elindulok most nem tudom merre
lehet egy völgybe talán egy hegyre?
csak visz a lábam akár a tudat:
most szabad vagyok...senki nem kutat
ha érezhetem a fű illatát
ha megláthatom a felhők bánatát
ha messze kerül a város zaja
ha szólal közel egy madár dala
ha a fény csillan a síró fákon
ha zöld levél hajt törékeny ágon
ha érzem érint pillanat-varázs
fellángol bennem egy újabb parázs:
az élet nem más:
barátság szerelem
megbocsátás kegyelem
gyermekiség játék
fény és árnyék
kihívás küzdelem
veszteség győzelem
mert minden percet úgy kell megélned
tudd hogy az élet tartogat sok szépséget
elindulok most nem tudom merre
lehet egy völgybe talán egy hegyre?
csak visz a lábam akár a tudat:
most szabad vagyok...senki nem kutat
ha érezhetem a fű illatát
ha megláthatom a felhők bánatát
ha messze kerül a város zaja
ha szólal közel egy madár dala
ha a fény csillan a síró fákon
ha zöld levél hajt törékeny ágon
ha érzem érint pillanat-varázs
fellángol bennem egy újabb parázs:
az élet nem más:
barátság szerelem
megbocsátás kegyelem
gyermekiség játék
fény és árnyék
kihívás küzdelem
veszteség győzelem
mert minden percet úgy kell megélned
tudd hogy az élet tartogat sok szépséget
Sík Sándor Ezen az áldott estelen
Ezen az áldott estelen
/Sík Sándor/
Ezen az áldott estelen,
Mikor a hold aranyja
Végigcsókolja nesztelen,
Mint csecsemőt az anyja,
Végigsuhanja csendesen
Az álmodó világot,
Húnyt szemmel én emlékezem:
Édes gondolni rátok,
Sok messzi messzi kedvesem,
Ti szép, komoly barátok.
Cirmos felhőn nyújtózkodik
A bolyhos, álmos égbolt.
Már botladozva bújdosik
A lomb között a kék hold:
Elnyúlok én is. Oly nehéz,
Lebillenős a pillám.
Félálom önt el, mint a méz,
És hintál, mint a hullám.
Kialszik az emlékezés,
Mint ablakon a csillám.
Jó így, anyaszült egyedül!
Így, álmos, így pihenj el.
Pislogass össze gyerekül
A szép anyuska mennyel.
Valami így is egybefon
Én minden édesemmel,
Mi lehet az, találgatom
Bóbiskoló szívemmel, -
Lágy, mint a langyos fuvalom,
És mézes, mint a szender
/Sík Sándor/
Ezen az áldott estelen,
Mikor a hold aranyja
Végigcsókolja nesztelen,
Mint csecsemőt az anyja,
Végigsuhanja csendesen
Az álmodó világot,
Húnyt szemmel én emlékezem:
Édes gondolni rátok,
Sok messzi messzi kedvesem,
Ti szép, komoly barátok.
Cirmos felhőn nyújtózkodik
A bolyhos, álmos égbolt.
Már botladozva bújdosik
A lomb között a kék hold:
Elnyúlok én is. Oly nehéz,
Lebillenős a pillám.
Félálom önt el, mint a méz,
És hintál, mint a hullám.
Kialszik az emlékezés,
Mint ablakon a csillám.
Jó így, anyaszült egyedül!
Így, álmos, így pihenj el.
Pislogass össze gyerekül
A szép anyuska mennyel.
Valami így is egybefon
Én minden édesemmel,
Mi lehet az, találgatom
Bóbiskoló szívemmel, -
Lágy, mint a langyos fuvalom,
És mézes, mint a szender
Tolnai Viktória: Őrangyal
Tolnai Viktória:
Őrangyal
Karjába zár egy
látomás,
Minden nap egy újabb
állomás.
Egy angyal vigyázza minden
léptemet,
Őrzi, óvja szánalmas
létemet.
Velem van minden egyes
reggel,
Mikor a Nap pislákolva
felkel.
Ott van minden egyes
éjszaka,
Mikor megérint a sötétség halk
szava.
Elkísér minden kósza
utamon,
Mikor az élet értelmét
kutatom.
Mellettem áll a hétköznapok
harcában,
Nyugalmat találok túlvilági
arcában.
Édes hangja ott él a
fülemben,
Békéje szétárad nyugtalan
lelkemben.
Óvó karja a vállamon
megpihen,
Angyali szemén át enyém a
végtelen.
Őrangyal
Karjába zár egy
látomás,
Minden nap egy újabb
állomás.
Egy angyal vigyázza minden
léptemet,
Őrzi, óvja szánalmas
létemet.
Velem van minden egyes
reggel,
Mikor a Nap pislákolva
felkel.
Ott van minden egyes
éjszaka,
Mikor megérint a sötétség halk
szava.
Elkísér minden kósza
utamon,
Mikor az élet értelmét
kutatom.
Mellettem áll a hétköznapok
harcában,
Nyugalmat találok túlvilági
arcában.
Édes hangja ott él a
fülemben,
Békéje szétárad nyugtalan
lelkemben.
Óvó karja a vállamon
megpihen,
Angyali szemén át enyém a
végtelen.
Seneca: Gondolkozz, hogy boldog lehess!
Seneca: Gondolkozz, hogy boldog lehess!
A tetőpontra az jut, aki tudja, minek örüljön, aki boldogságát nem tette másoktól függővé, aki nem nyugtalankodik, aki bízik önmagában...
Hát tanulj meg örülni! De ne hidd, hogy a reményeket, vagy a legédesebb mulatságokat hiábavalónak tartom, s ezzel megfosztalak az élet kínálta gyönyörűségektől. Ellenkezőleg. Azt akarom, hogy sose légy szűkében a vidámságnak, hogy házadban mosoly fakadjon, s ha ott terem, tebenned lakik. Más vígasságok nem töltik el a szívet valódi örömmel, csak homlokod ráncát simítják ki futó pillanatokra... Hidd el, az igazi boldogság komoly dolog. Vagy azt képzeled, bárki képes derűs arccal megvetni a halált, ajtót nyitni a szegénységnek, elszenvedni a fájdalmakat és elhajítani az élvezeteket? Aki ekképpen gondolkozik, boldog, de nem igazán. Neked másmilyen boldogságot kívánok: olyat, amelyik sosem hagy el, ha egyszer megtaláltad a forrását.
Ami könnyen elérhető, az a felszínen csillog. Ami érték, olykor fénytelen, és a mélyre kell ásni érte! Amiben a sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörűséget kínál. Amiről én beszélek, az a felszínről nem látható, és bensődben derül.
Szórd el, ami csillog, és az igazi jóra vesd tekintetedet! Örülj a magadénak. Hogy mit jelent ez? Téged és éned legszebb részét. Még ez alkalmi testet, a köntöst - bár nélküle semmi nem történhetne meg - csupán szükségesnek, mint fontosnak tartsd. Hiú gyönyöröket táplál, illanó örömöket, melyek könnyen átcsapnak szomorúságba, emésztő bánatba. A gyönyör, a fájdalom szakadékába zuhan, ha nem ismer határt! Ám megfékezni nehéz azt, mit korábban jónak hittél. Az igazi jóra, kockázat nélkül vágyódhatsz.
Szeretnéd tudni, honnan ered? Ha szándékaid becsületesek, cselekedeteid helyesek, lelkiismereted nem zúgolódik, és megtagadod a véletlen ajándékait (nem a szerencsében bízol és várod), - akkor egyenes gerinccel járhatsz az úton, azon az úton, amit életnek nevezünk...
Kevesen járják az utat az út természete szerint. Inkább a saját természetüknek hódolnak, s mint a folyó árjával tovaúszó holmik sodródnak egyik partról a másikra...
"Rosszul él, aki mindig csak élni kezd" - mondja Epikurosz. "Miért" - kérded joggal. Azért, mert senki sem gondolkodik akkor, amikor éppen csak belefog az életbe. Tarts ezt szem előtt, gondolkozz és élj!
A tetőpontra az jut, aki tudja, minek örüljön, aki boldogságát nem tette másoktól függővé, aki nem nyugtalankodik, aki bízik önmagában...
Hát tanulj meg örülni! De ne hidd, hogy a reményeket, vagy a legédesebb mulatságokat hiábavalónak tartom, s ezzel megfosztalak az élet kínálta gyönyörűségektől. Ellenkezőleg. Azt akarom, hogy sose légy szűkében a vidámságnak, hogy házadban mosoly fakadjon, s ha ott terem, tebenned lakik. Más vígasságok nem töltik el a szívet valódi örömmel, csak homlokod ráncát simítják ki futó pillanatokra... Hidd el, az igazi boldogság komoly dolog. Vagy azt képzeled, bárki képes derűs arccal megvetni a halált, ajtót nyitni a szegénységnek, elszenvedni a fájdalmakat és elhajítani az élvezeteket? Aki ekképpen gondolkozik, boldog, de nem igazán. Neked másmilyen boldogságot kívánok: olyat, amelyik sosem hagy el, ha egyszer megtaláltad a forrását.
Ami könnyen elérhető, az a felszínen csillog. Ami érték, olykor fénytelen, és a mélyre kell ásni érte! Amiben a sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörűséget kínál. Amiről én beszélek, az a felszínről nem látható, és bensődben derül.
Szórd el, ami csillog, és az igazi jóra vesd tekintetedet! Örülj a magadénak. Hogy mit jelent ez? Téged és éned legszebb részét. Még ez alkalmi testet, a köntöst - bár nélküle semmi nem történhetne meg - csupán szükségesnek, mint fontosnak tartsd. Hiú gyönyöröket táplál, illanó örömöket, melyek könnyen átcsapnak szomorúságba, emésztő bánatba. A gyönyör, a fájdalom szakadékába zuhan, ha nem ismer határt! Ám megfékezni nehéz azt, mit korábban jónak hittél. Az igazi jóra, kockázat nélkül vágyódhatsz.
Szeretnéd tudni, honnan ered? Ha szándékaid becsületesek, cselekedeteid helyesek, lelkiismereted nem zúgolódik, és megtagadod a véletlen ajándékait (nem a szerencsében bízol és várod), - akkor egyenes gerinccel járhatsz az úton, azon az úton, amit életnek nevezünk...
Kevesen járják az utat az út természete szerint. Inkább a saját természetüknek hódolnak, s mint a folyó árjával tovaúszó holmik sodródnak egyik partról a másikra...
"Rosszul él, aki mindig csak élni kezd" - mondja Epikurosz. "Miért" - kérded joggal. Azért, mert senki sem gondolkodik akkor, amikor éppen csak belefog az életbe. Tarts ezt szem előtt, gondolkozz és élj!
Gajdó Zoltán: Kismadár
Gajdó Zoltán:
Kismadár
Kismadár mondd, miért akarsz repülni?
Miért nem jó neked a ketrecben?
Miért akarod a drótot elharapni,
Mikor jól tudod, hogy ez lehetetlen?
Ne akarj repülni, hisz nem tudsz szárnyalni.
Úgyis leesnél előbb-utóbb fentről.
Úgy nézd a rácsot, hogy az nem akadály,
Hanem védelem a kinti környezettől.
Ahol te szabadságot látsz, ott én veszélyt.
Ahol te eleséget vársz, én éhhalált.
Én kint a bukást látom, te meg az esélyt,
Hogy valahol vár rád egy szép, új világ.
S míg a gazdád én vagyok,
Te énekelj csak bátran,
Boldogan.
Mert én is oly boldog vagyok,
Hogy te itt vagy nekem, s nálam.
A kalitkámban.
Kismadár
Kismadár mondd, miért akarsz repülni?
Miért nem jó neked a ketrecben?
Miért akarod a drótot elharapni,
Mikor jól tudod, hogy ez lehetetlen?
Ne akarj repülni, hisz nem tudsz szárnyalni.
Úgyis leesnél előbb-utóbb fentről.
Úgy nézd a rácsot, hogy az nem akadály,
Hanem védelem a kinti környezettől.
Ahol te szabadságot látsz, ott én veszélyt.
Ahol te eleséget vársz, én éhhalált.
Én kint a bukást látom, te meg az esélyt,
Hogy valahol vár rád egy szép, új világ.
S míg a gazdád én vagyok,
Te énekelj csak bátran,
Boldogan.
Mert én is oly boldog vagyok,
Hogy te itt vagy nekem, s nálam.
A kalitkámban.
Paracelsus: Rövid eszmefuttatás
Paracelsus: Rövid eszmefuttatás
Aki nem tud semmit, nem szeret semmit.
Aki tehetetlen: értelmetlen. Aki nem ért
semmit, nem is ér semmit. Aki viszont
ért, az szeret is, néz is, lát is...Minél
több tudás rejlik egy-egy dologban,
annál nagyobb a szeretet... Aki azt
képzeli, hogy minden gyümölcs
ugyanakkor érik meg, mint a szamóca,
az semmit sem tud a szőlőről.
Aki nem tud semmit, nem szeret semmit.
Aki tehetetlen: értelmetlen. Aki nem ért
semmit, nem is ér semmit. Aki viszont
ért, az szeret is, néz is, lát is...Minél
több tudás rejlik egy-egy dologban,
annál nagyobb a szeretet... Aki azt
képzeli, hogy minden gyümölcs
ugyanakkor érik meg, mint a szamóca,
az semmit sem tud a szőlőről.
József Attila TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT
József Attila
TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT
Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.
A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.
Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.
Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.
Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.
Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.
Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.
Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.
Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.
1937. július-augusztus
TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT
Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.
A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.
Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.
Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.
Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.
Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.
Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.
Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.
Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.
1937. július-augusztus
Hűvösvölgyi Láng Enna Angyalaim
Hűvösvölgyi Láng Enna Angyalaim
E Föld fogságában a jót nem látom már,
Múlt, jelen s jövő homálya vezet tovább.
Érzéseim felett az úr nem Én vagyok,
Hisz az életben balszerencsét is kapok.
De mindig van valaki, aki támogat,
Éberen őrzi minden csodás álmomat.
Mindig mellettem áll; ha nagy bajban vagyok,
Megbocsátja hibáimat, bármily nagyok.
Tiszta szívén viseli fájó sorsomat,
Mellettem áll, folyton hívogat.
Angyalaim figyelik minden léptemet,
Nincs távolság, nincsenek lehetetlenek.
Kivezetnek engem a nagy sötétségből,
Felhúznak engem a végtelen mélységből.
Gyönyörű fényükkel mutatják az utat,
Felvirrasztják nekem ragyogó Napunkat.
Tartóoszlopai romos házamnak,
Ők hozzák életembe a virágos tavaszt.
Ha elveszek érzéseim tengerében,
És kicserélik valósnak tűnő énem,
Megértenek engem, hisz ők is emberek,
Maguk a hatalmas, földre szállt Istenek.
Bevallom nektek, ó drága angyalaim,
Földre szállt Isteneim, jó barátaim;
Szeretlek Titeket, féltelek Titeket,
Rettegek Tőletek, óvom hitemet,
Mert én ilyen személy vagyok.
Bizalmam törékeny, igazán nagyon.
Nem kerülhettem fájó sorsomat,
Gonosz démon lettem, szívem a porban,
Engem kegyesen megáldott az égi Isten,
Hogy a jó útra visszatérhessek, igen!
Ti legyetek hát az iránymutatóim,
Mutassátok meg a jót és a valódit!
És még egyszer; bocsássátok meg hibáim,
Később megkaptok érte akármit!
Az idő múlik, és minden megváltozik!
Az egész életem újra formálódik.
Gonosz, démoni lelkem örökre elvész,
Pokolnak tüzében örökre elenyész!
Ezután tudlak titeket értékelni,
És megtanulok veletek együtt élni.
Az új életem tökéletessé válik,
És nem is hiányzik az a régi másik.
De ha megfordul a sorsunknak kockája,
És ők azok, akik segítségre várnak,
Kinyílnak gyönyörű, angyali szárnyaim,
És megvédem őket, hisz a barátaim!
E Föld fogságában a jót nem látom már,
Múlt, jelen s jövő homálya vezet tovább.
Érzéseim felett az úr nem Én vagyok,
Hisz az életben balszerencsét is kapok.
De mindig van valaki, aki támogat,
Éberen őrzi minden csodás álmomat.
Mindig mellettem áll; ha nagy bajban vagyok,
Megbocsátja hibáimat, bármily nagyok.
Tiszta szívén viseli fájó sorsomat,
Mellettem áll, folyton hívogat.
Angyalaim figyelik minden léptemet,
Nincs távolság, nincsenek lehetetlenek.
Kivezetnek engem a nagy sötétségből,
Felhúznak engem a végtelen mélységből.
Gyönyörű fényükkel mutatják az utat,
Felvirrasztják nekem ragyogó Napunkat.
Tartóoszlopai romos házamnak,
Ők hozzák életembe a virágos tavaszt.
Ha elveszek érzéseim tengerében,
És kicserélik valósnak tűnő énem,
Megértenek engem, hisz ők is emberek,
Maguk a hatalmas, földre szállt Istenek.
Bevallom nektek, ó drága angyalaim,
Földre szállt Isteneim, jó barátaim;
Szeretlek Titeket, féltelek Titeket,
Rettegek Tőletek, óvom hitemet,
Mert én ilyen személy vagyok.
Bizalmam törékeny, igazán nagyon.
Nem kerülhettem fájó sorsomat,
Gonosz démon lettem, szívem a porban,
Engem kegyesen megáldott az égi Isten,
Hogy a jó útra visszatérhessek, igen!
Ti legyetek hát az iránymutatóim,
Mutassátok meg a jót és a valódit!
És még egyszer; bocsássátok meg hibáim,
Később megkaptok érte akármit!
Az idő múlik, és minden megváltozik!
Az egész életem újra formálódik.
Gonosz, démoni lelkem örökre elvész,
Pokolnak tüzében örökre elenyész!
Ezután tudlak titeket értékelni,
És megtanulok veletek együtt élni.
Az új életem tökéletessé válik,
És nem is hiányzik az a régi másik.
De ha megfordul a sorsunknak kockája,
És ők azok, akik segítségre várnak,
Kinyílnak gyönyörű, angyali szárnyaim,
És megvédem őket, hisz a barátaim!
Tóth János A zene varázsa
Tóth János A zene varázsa
Halk zene szól szobámban, hallgatjuk Én s magány
Hegedű sír, könnyei peregnek a mélabús zongorán.
Szívemet csavarja a dallam, arcomon fájdalom ég,
Ahogy legördül egy könnycsepp hidegen, mint a jég.
Fuvola vígasztal, hárfa lágyan simogat, hozzám bújik,
Könnyem szárad, a szorítás lelkemből ködként oszlik
A dob nyugodt ütemű ritmusára vált, szívem dobogása,
A zene varázsszőnyegén repülök egy gyönyörű világba.
Arcom esti tó tükre, kifordított zsebként üres az agyam,
A zene megtölt, feledek mindent s hallgatom boldogan.
Ritkul a ritmus, elfogynak a hangok, s elhalkul a dallam
A csend betoppan, s mégis hallom ott benn, magamban.
Miközben lassan visszatérnek a gondolataim, érzéseim
Újra fájdalom jár lelkem-szívem lüktető mély sebein,
Tűnődöm, milyen hatalmas, mily erős a szép zene ereje,
Hisz a poklok fájdalmát mutatja, s a mennyben jársz vele.
Halk zene szól szobámban, hallgatjuk Én s magány
Hegedű sír, könnyei peregnek a mélabús zongorán.
Szívemet csavarja a dallam, arcomon fájdalom ég,
Ahogy legördül egy könnycsepp hidegen, mint a jég.
Fuvola vígasztal, hárfa lágyan simogat, hozzám bújik,
Könnyem szárad, a szorítás lelkemből ködként oszlik
A dob nyugodt ütemű ritmusára vált, szívem dobogása,
A zene varázsszőnyegén repülök egy gyönyörű világba.
Arcom esti tó tükre, kifordított zsebként üres az agyam,
A zene megtölt, feledek mindent s hallgatom boldogan.
Ritkul a ritmus, elfogynak a hangok, s elhalkul a dallam
A csend betoppan, s mégis hallom ott benn, magamban.
Miközben lassan visszatérnek a gondolataim, érzéseim
Újra fájdalom jár lelkem-szívem lüktető mély sebein,
Tűnődöm, milyen hatalmas, mily erős a szép zene ereje,
Hisz a poklok fájdalmát mutatja, s a mennyben jársz vele.
Kormányos Sándor Holnap talán már...
Kormányos Sándor
Holnap talán már...
Holnap talán már dér ütötte
csendben reszketnek kint a fák,
s kéken ködlő messzeségben
útra kelnek a vadlibák.
Holnap talán már messze ringón
szól egy dallam a rét fölött,
és mélabúsan azt dalolja,
hogy volt egy nyár, de elszökött.
Holnap talán ha felzokogva
illanó álmunk búcsút int,
árván maradva összenézünk,
fáj majd, hogy ősz lett már megint.
Holnap talán már...
Holnap talán már dér ütötte
csendben reszketnek kint a fák,
s kéken ködlő messzeségben
útra kelnek a vadlibák.
Holnap talán már messze ringón
szól egy dallam a rét fölött,
és mélabúsan azt dalolja,
hogy volt egy nyár, de elszökött.
Holnap talán ha felzokogva
illanó álmunk búcsút int,
árván maradva összenézünk,
fáj majd, hogy ősz lett már megint.
Kerekes László: Ne félj
Kerekes László:
Ne félj
Hagyd játszani
Elcsendesült gondolataid
Legalább az álmok ujjait
Ne szorítsd ökölbe...
Miért akarsz a hideg betonon
Elszánt tömegben vonulni?
Miért nem mersz hunyt szemmel
Ringatózni a Vágy-öbölben?
Félsz. Tudom.
Mondanod sem kell.
Látom a csonkának vélt,
Vérző, félig-eltemetett lelket...
Mintha ólommal béleltek volna
Úgy vánszorogsz át
Az egyforma napok
Kőzuhatagai között
De vár Rád egy kavargó perc
És repülsz, a Felhő magas, de Tiéd
Minden álom megtart, ha hiszel
Itt egy álom, vedd el; ne félj!
Ne félj
Hagyd játszani
Elcsendesült gondolataid
Legalább az álmok ujjait
Ne szorítsd ökölbe...
Miért akarsz a hideg betonon
Elszánt tömegben vonulni?
Miért nem mersz hunyt szemmel
Ringatózni a Vágy-öbölben?
Félsz. Tudom.
Mondanod sem kell.
Látom a csonkának vélt,
Vérző, félig-eltemetett lelket...
Mintha ólommal béleltek volna
Úgy vánszorogsz át
Az egyforma napok
Kőzuhatagai között
De vár Rád egy kavargó perc
És repülsz, a Felhő magas, de Tiéd
Minden álom megtart, ha hiszel
Itt egy álom, vedd el; ne félj!
Szuhanics Albert Naplemente
Szuhanics Albert Naplemente
Az ég halk zsoltárt énekel,
mély altató zenét.
A nap oly vörös, álmatag,
már lehajtja fejét.
Fénye vígan táncra kél,
még áthidal felénk.
Tüzes híd remegve hív,
s már rajta lépkedénk.
Gondolatban átmegyünk,
fényhídján a napnak.
S véle együtt nyugszunk le
mélyén hűs haboknak.
Álmodván, az ő álmait,
milyen lesz holnapunk?
Kihunyó fénye vánkosán
nagy álmodók vagyunk.
Sötét a táj, sötét az ég,
ragyog a holdsugár.
Ezüstös fénye megtalál,
s az arcunkon szitál.
Lebben a szél, fodroz a víz,
vadvirág illatozz!
Aludj, pihenj fáradt napunk,
szép álmot harmatozz!
Álmodj fényes szelekről te,
álmodj kék eget!
Kék egeden játszadozó
fehér felleget.
Álmodj dolgos emberekről,
kalászok kazalban.
S a te fényed ott ragyogjon
az arató dalban!
A sugarad mindent éltet,
növényt, s állatot.
És a világ boldogsága
ha álmod álmodod.
Az ég halk zsoltárt énekel,
mély altató zenét.
A nap oly vörös, álmatag,
már lehajtja fejét.
Fénye vígan táncra kél,
még áthidal felénk.
Tüzes híd remegve hív,
s már rajta lépkedénk.
Gondolatban átmegyünk,
fényhídján a napnak.
S véle együtt nyugszunk le
mélyén hűs haboknak.
Álmodván, az ő álmait,
milyen lesz holnapunk?
Kihunyó fénye vánkosán
nagy álmodók vagyunk.
Sötét a táj, sötét az ég,
ragyog a holdsugár.
Ezüstös fénye megtalál,
s az arcunkon szitál.
Lebben a szél, fodroz a víz,
vadvirág illatozz!
Aludj, pihenj fáradt napunk,
szép álmot harmatozz!
Álmodj fényes szelekről te,
álmodj kék eget!
Kék egeden játszadozó
fehér felleget.
Álmodj dolgos emberekről,
kalászok kazalban.
S a te fényed ott ragyogjon
az arató dalban!
A sugarad mindent éltet,
növényt, s állatot.
És a világ boldogsága
ha álmod álmodod.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
