VÁCI MIHÁLY: NEHÉZ A SZÍVÜNK
Az arcodat ne mutasd szomorúnak.
Ne lássa senki, mi az, amit eltűrt.
Jobban kellene szeretni magunkat,
hiszen mi már nagyon kiérdemeltük.
A szíveink egymásra zúzva hulltak,
eggyé forrasztó sors zuhog felettünk.
Sebeinkért szeretjük már a múltat;
és a jövőt: - lesz mit felemlegetnünk.
Most itt ülünk. Kedves, Te szomorú vagy.
Az arcom nem mutatja, amit eltűrt.
Nehéz a szívünk, mert nem könnyű búnak
ütése alatt ragyog a szerelmünk.
Egymást szeressük már - ne csak magunkat
Hiszen mi már nagyon megérdemeljük.
Wass Albert – Miért?
Wass Albert – Miért?
Miért kell nekem könnyes szemmel megállni
minden viharvert, árva tölgy előtt,
miért kell nekem az őszi csendre vágyni,
ha minden csalfa álmom összedőlt,
miért kell nekem a dombokat bejárni
s bújkálni, mint az üldözött gonosz,
miért kell nekem a hegytetőre állni
mikor az orkán fákat ostoroz.
Miért kell nekem elvágyni messze, messze,
bűvös csókkal ha jő az alkonyat,
miért kell, hogy halljam, álmaimban egyre,
búcsú-szavaktól fátylas hangodat,
és miért kell minden szép emléket
fájó betűkkel a szivembe írni,
miért kell olyan nagyon szeretni téged,
csak vágyni el, s csak sírni, egyre sírni?
Miért kell mindig magamban vándorolni,
s imákat mondani valakiért ....
s miért kell csak mindig rólad álmodozni,
ha nem szeretlek, miért? miért? miért?
Miért kell nekem könnyes szemmel megállni
minden viharvert, árva tölgy előtt,
miért kell nekem az őszi csendre vágyni,
ha minden csalfa álmom összedőlt,
miért kell nekem a dombokat bejárni
s bújkálni, mint az üldözött gonosz,
miért kell nekem a hegytetőre állni
mikor az orkán fákat ostoroz.
Miért kell nekem elvágyni messze, messze,
bűvös csókkal ha jő az alkonyat,
miért kell, hogy halljam, álmaimban egyre,
búcsú-szavaktól fátylas hangodat,
és miért kell minden szép emléket
fájó betűkkel a szivembe írni,
miért kell olyan nagyon szeretni téged,
csak vágyni el, s csak sírni, egyre sírni?
Miért kell mindig magamban vándorolni,
s imákat mondani valakiért ....
s miért kell csak mindig rólad álmodozni,
ha nem szeretlek, miért? miért? miért?
Este
Este
Elfáradt a madár
s egy alvó ágra ült
kottájára dőlt a tücsök
hisz egész nap hegedült
szirmaival takarózik
a jázmin, a gyöngyvirág
és mosolyog álmában.
Megpihent a világ.
Elhajózik a gond,
csendesül a bánat
s eljátssza, hogy szendereg
ki megvetette ágyad.
Elfáradt a madár
s egy alvó ágra ült
kottájára dőlt a tücsök
hisz egész nap hegedült
szirmaival takarózik
a jázmin, a gyöngyvirág
és mosolyog álmában.
Megpihent a világ.
Elhajózik a gond,
csendesül a bánat
s eljátssza, hogy szendereg
ki megvetette ágyad.
IDÉZET
“Az én koromban azt teszem, amit Mark Twain is tett.
Reggel átnézem a napilapokban a gyászjelentéseket.
Ha nem vagyok benne, akkor teszem tovább a dolgom.”
(Patrick Moore)
“Természetesen szeretném megtartani a kondíciómat öregkoromra is, de nem szeretnék sokat küzdeni érte. Ahányszor kedvem támad tornázni, lefekszem, és megvárom, amíg elmúlik.” (Al Pacino)
Reggel átnézem a napilapokban a gyászjelentéseket.
Ha nem vagyok benne, akkor teszem tovább a dolgom.”
(Patrick Moore)
“Természetesen szeretném megtartani a kondíciómat öregkoromra is, de nem szeretnék sokat küzdeni érte. Ahányszor kedvem támad tornázni, lefekszem, és megvárom, amíg elmúlik.” (Al Pacino)
Tatiosz: Maradj Ember!
Tatiosz: Maradj Ember!
Gyógyító erő a szeretet. Ki teste, ki lelke egészségét köszönheti e csodának, ki teljes emberségét.
Orvosság a szeretet minden gondolat ellen, amely lelkedet megzavarja. Változtasd örömmé mások bánatát, s hitté a reményvesztettséget.
A csend nem csupán a természet hangja, hanem az ember legbelső szükséglete.
A világ körüli utazás is egyetlen lépéssel kezdődik. A tudásnak nem tudás a kezdete. A szeretetnek nincs kezdete, így vége sem lehet. A szeretet örök.
Légy, amivé legszebb hajlamaid által válhatsz – de elsősorban maradj ember..
Gyógyító erő a szeretet. Ki teste, ki lelke egészségét köszönheti e csodának, ki teljes emberségét.
Orvosság a szeretet minden gondolat ellen, amely lelkedet megzavarja. Változtasd örömmé mások bánatát, s hitté a reményvesztettséget.
A csend nem csupán a természet hangja, hanem az ember legbelső szükséglete.
A világ körüli utazás is egyetlen lépéssel kezdődik. A tudásnak nem tudás a kezdete. A szeretetnek nincs kezdete, így vége sem lehet. A szeretet örök.
Légy, amivé legszebb hajlamaid által válhatsz – de elsősorban maradj ember..
Tatiosz: A szív törvénye
Tatiosz: A szív törvénye
Ne hajolj meg a sors előtt, csak azért, mert az úgy kívánja. Célod van, s aki ismeri a célt, merje birtokolni a rávezető eszközöket is.
Ha mégis elgyöngülnél a cél előtt, fordulj a szívedhez tanácsért. Egy kis késlekedés nem árt: ami hamar áll elő, hamar a semmibe vész. Nincs jobb társ az erős szívnél, mely a kellő pillanatban átsegít a bajokon. Élj a szív törvénye szerint!
Akinek célja: a helyes élet - annak eszköze: az emberség.
Ne hajolj meg a sors előtt, csak azért, mert az úgy kívánja. Célod van, s aki ismeri a célt, merje birtokolni a rávezető eszközöket is.
Ha mégis elgyöngülnél a cél előtt, fordulj a szívedhez tanácsért. Egy kis késlekedés nem árt: ami hamar áll elő, hamar a semmibe vész. Nincs jobb társ az erős szívnél, mely a kellő pillanatban átsegít a bajokon. Élj a szív törvénye szerint!
Akinek célja: a helyes élet - annak eszköze: az emberség.
Schneider Alfréd Nap, hold
Schneider Alfréd
Nap, hold
Mint a Nap pont olyan a nő,
szemedbe könnyeket csalhat.
A férfi, pedig mint a Hold,
szerényen szenved és hallgat.
Nap, hold
Mint a Nap pont olyan a nő,
szemedbe könnyeket csalhat.
A férfi, pedig mint a Hold,
szerényen szenved és hallgat.
Konkoly Ramóna Nyugalom
Konkoly Ramóna
Nyugalom
Néha csak jól esik leülni,
Megállni a nyüzsgő világ közepén.
Érezni hogy ereidben áramlik a nyugodt vér,
Körülölel a csend, a mennyei békesség.
Néha csak jó megtorpanni a forgatag közepén,
Szétnézni, s látni, hogy mindenki rohan, de én...
Én csak lélegzem nyugodtan, szabályosan,
Mindenki siet valahová és rohan.
Néha csak jó megfogni egy követ,
Tudni, hogy ő sehova sem siet.
Élvezni a tavasz ízét, az ősz harmatját,
A tél füstjét és a nyár zamatját.
Néha csak jó lassan sétálni,
Ott a forgatag közepén megállni.
Érezni, ahogy mindenki szíve szabálytalan dobog,
De az én szívem most is szabályos és nyugodt.
Nyugalom
Néha csak jól esik leülni,
Megállni a nyüzsgő világ közepén.
Érezni hogy ereidben áramlik a nyugodt vér,
Körülölel a csend, a mennyei békesség.
Néha csak jó megtorpanni a forgatag közepén,
Szétnézni, s látni, hogy mindenki rohan, de én...
Én csak lélegzem nyugodtan, szabályosan,
Mindenki siet valahová és rohan.
Néha csak jó megfogni egy követ,
Tudni, hogy ő sehova sem siet.
Élvezni a tavasz ízét, az ősz harmatját,
A tél füstjét és a nyár zamatját.
Néha csak jó lassan sétálni,
Ott a forgatag közepén megállni.
Érezni, ahogy mindenki szíve szabálytalan dobog,
De az én szívem most is szabályos és nyugodt.
Netelka Őszi kérdés
Netelka
Őszi kérdés
Mondd, hová rejtsem a még fel-felbukkanó
Nap sugarában rejtőző meleget?
Hová menjek érte, ha elér majd a hó -
hiszen az ősz is oly korán meglepett.
Bőrömről lassan elpereg a nyár minden
íze, illata záporokba fullad,
fogason lóg már kedvenc, napszítta ingem,
s a naptárlapok lábam elé hullnak.
Az augusztusi csillagok hamvait is
rég messze fújta a szeptemberi szél,
csak áltat a fény, az ég kékje is hamis -
léptem az avarban októbert beszél.
Mondd, hová rejtsem hát a nyári éjeket,
a narancsszínben játszó hajnalokat?
Hová tegyem el, míg tavaszra ébredek,
míg majd világom a télből kiszakad?
Őszi kérdés
Mondd, hová rejtsem a még fel-felbukkanó
Nap sugarában rejtőző meleget?
Hová menjek érte, ha elér majd a hó -
hiszen az ősz is oly korán meglepett.
Bőrömről lassan elpereg a nyár minden
íze, illata záporokba fullad,
fogason lóg már kedvenc, napszítta ingem,
s a naptárlapok lábam elé hullnak.
Az augusztusi csillagok hamvait is
rég messze fújta a szeptemberi szél,
csak áltat a fény, az ég kékje is hamis -
léptem az avarban októbert beszél.
Mondd, hová rejtsem hát a nyári éjeket,
a narancsszínben játszó hajnalokat?
Hová tegyem el, míg tavaszra ébredek,
míg majd világom a télből kiszakad?
Szuhanics Albert Nyárutó
Szuhanics Albert
Nyárutó
A fákon ott a zöld levél,
még fű-illatot hord a szél.
Nincs semmi nyom, és semmi jel,
sompolygó őszünk mily közel.
Most még oly szép a nyárutó,
de sajnos minden átfutó.
Ím messze száll, vagy elszalad,
míg fájó szívünk itt marad.
Egy reggel kinyitjuk szemünk,
már őszi napra ébredünk.
Oly bágyatag a napsugár,
és kertünk rozsdabarna már.
A sárga levél hulldogál,
míg rája hideg köd szitál.
Gondolkodik fenn kicsit,
de végül lassan leesik...
Ám de most a nap nevetve,
könnyet szór a fellegekre.
Új fű serken zöld határban,
lubickoljunk még a nyárban!
Nyárutó
A fákon ott a zöld levél,
még fű-illatot hord a szél.
Nincs semmi nyom, és semmi jel,
sompolygó őszünk mily közel.
Most még oly szép a nyárutó,
de sajnos minden átfutó.
Ím messze száll, vagy elszalad,
míg fájó szívünk itt marad.
Egy reggel kinyitjuk szemünk,
már őszi napra ébredünk.
Oly bágyatag a napsugár,
és kertünk rozsdabarna már.
A sárga levél hulldogál,
míg rája hideg köd szitál.
Gondolkodik fenn kicsit,
de végül lassan leesik...
Ám de most a nap nevetve,
könnyet szór a fellegekre.
Új fű serken zöld határban,
lubickoljunk még a nyárban!
Vas Katalin
Vas Katalin
Határt nem szab
a képzelet
Falakat sem rak
féltelek
A kirakós játék
mozaikdarabkái
képeket alkotnak
Szárnyalj...
Érezd magad szabadnak
Akaratot préselj,
mint szőlőből bort
már esik
nem kavarod fel a port
sárrá vált
összetapadt
marasztal,
de te ne maradj
légy erős
hisz ez a vágyad
vigyázva szállj
ne sérüljön szárnyad
alagút végén
vár a fény
hisz tudod
él a remény
hosszú utadon
végig kísér
álmatlan éjszakákon
szellemként kísért.
Lovakkal száguldj
tűzhányóként törj ki
s ha elfáradtál
vállamra dőlj, hisz
szeretlek...
Lelkem hangodba rezeg
érintésedbe remegek
pillantásodba ereszkedek
Kezed kezembe kulcsolódik
Lelkem lelkedbe fonódik
Sorsom fém(ny)jele vagy
S én hadd legyek VASad
míg az öröklét ketté nem hasad
Tudom, hogy bennem vagy magad
s én benned vagyok igaz
nem kellenek a szavak
miénk minden gondolat
eltéphetetlen ódszálak
körülölelnek, kószálnak...
Határt nem szab
a képzelet
Falakat sem rak
féltelek
A kirakós játék
mozaikdarabkái
képeket alkotnak
Szárnyalj...
Érezd magad szabadnak
Akaratot préselj,
mint szőlőből bort
már esik
nem kavarod fel a port
sárrá vált
összetapadt
marasztal,
de te ne maradj
légy erős
hisz ez a vágyad
vigyázva szállj
ne sérüljön szárnyad
alagút végén
vár a fény
hisz tudod
él a remény
hosszú utadon
végig kísér
álmatlan éjszakákon
szellemként kísért.
Lovakkal száguldj
tűzhányóként törj ki
s ha elfáradtál
vállamra dőlj, hisz
szeretlek...
Lelkem hangodba rezeg
érintésedbe remegek
pillantásodba ereszkedek
Kezed kezembe kulcsolódik
Lelkem lelkedbe fonódik
Sorsom fém(ny)jele vagy
S én hadd legyek VASad
míg az öröklét ketté nem hasad
Tudom, hogy bennem vagy magad
s én benned vagyok igaz
nem kellenek a szavak
miénk minden gondolat
eltéphetetlen ódszálak
körülölelnek, kószálnak...
Reichertné Guth Éva Az évszakok ízei
Reichertné Guth Éva
Az évszakok ízei
A nyár csókos és meggypiros,
sárga, mint a dinnye.
ha túl meleg sós lesz,
bújj gyorsan hűvösbe!
A tavasz az zöld ízű,
de nem ám alma, hagyma!
Retektől piroslik,
virágportól édes.
Az ősz kicsit keserű,
mandula, gesztenye,
szüretkor a pincében,
ezt az ízt felejted.
A tél, szádban olvadó
vízízű hópehely,
mézzel ízesítve,
karácsony lesz belőle.
Az évszakok ízei
A nyár csókos és meggypiros,
sárga, mint a dinnye.
ha túl meleg sós lesz,
bújj gyorsan hűvösbe!
A tavasz az zöld ízű,
de nem ám alma, hagyma!
Retektől piroslik,
virágportól édes.
Az ősz kicsit keserű,
mandula, gesztenye,
szüretkor a pincében,
ezt az ízt felejted.
A tél, szádban olvadó
vízízű hópehely,
mézzel ízesítve,
karácsony lesz belőle.
Amalina: Ámulok
Amalina:
Ámulok
A verssorok
csak úgy grasszálnak.
Meg akarják fogni
hangulatát a mának.
A napfelkelte elragad,
bizalmat ébreszt,
s nem marad
helye a kétkedésnek.
Minden nap újra
rendületlenül
a Nap felkel, felhevül,
s adja szeretetét nekünk.
Hűségesen, feltétel nélkül.
Ámulok
A verssorok
csak úgy grasszálnak.
Meg akarják fogni
hangulatát a mának.
A napfelkelte elragad,
bizalmat ébreszt,
s nem marad
helye a kétkedésnek.
Minden nap újra
rendületlenül
a Nap felkel, felhevül,
s adja szeretetét nekünk.
Hűségesen, feltétel nélkül.
Kassai Csilla Megérzés nélkül
Kassai Csilla Megérzés nélkül
Az Élet olyan, mint egy nagy Folyó:
Csak árad, árad és hömpölyög.
A Lelkemben feléled a szó
És mélyről ébredő álmokat szövök.
Mikor fellázad bennem az Ég,
Akkor mellettem állnak az Angyalok,
Riadtan néznek szerte-szét,
Mert a Mindenséget hallgatva hallgatok.
Hallgatok, mert a Szó, bár nekem szól,
Még sem maradhat csak az enyém!
Hallgatok, mert a könnyem kicsordul
Az Érzések Égi fellegén.
De a Lélek ébred! És szólni akar!
Mikor nem várjuk, leginkább akkor siet,
A Lélek a Halálba, a Halál a Lélekbe mar,
Örök fejlődésre késztetve az Életet.
A Lélek tudja, hogy mi következik!
Bár a balga Ember csak magára néz,
Nem érdekli, valóban hol van Ő és Ki lehet?
És miért van megannyi szenvedés?
Azt hiszi, a Világ magától létezik,
S ami van, arról Ő nem tehet!
Csak az Ész számít a Földön és nem a Szív,
S ezért vannak a "gyarló" Emberek!
De mikor kopogtat benne Valaki,
Aki szüntelen kedvesen szólogat,
A szívében megdobban valami,
S el kezdi hallani a hangokat!
Először úgy érzi, játék csupán,
S többnyire nem veszi komolyan,
Ám mikor magával ragadja az ár,
Hagyja magát sodorni boldogan!
És már érzi, hogy hallgatni kell
És figyelni a belső Életet,
Mert odakinn csak az létezik,
Mit belülről építenek az Emberek.
Megérzés nélkül élni bűntudat,
Mert mikor magára ismer majd a földi Én,
Nem talál mentségére szavakat,
S gyötrődik addigi Életén!
Lehet, hogy jó, de lehet, már késő.
Ébrednek az Életért sóvárgó halott szavak,
Elmeditál! Milyen földi Én is most ő?
Mert a Lélekre minden visszahat!
Egyszer mindannyian felébredünk!
Megértjük, késő sosem lehet,
Mert legfeljebb majd jobban éljük
Az életünk,
Mint a csak kívül létező Emberek!
Az Élet halni, a Halál élni akar!
A Körforgás örökkön át örök,
S ahogy az Ember Teste és Lelke között
Dúl a harc,
Úgy mindig az Ég győz a Föld fölött!
Az Élet olyan, mint egy nagy Folyó:
Csak árad, árad és hömpölyög.
A Lelkemben feléled a szó
És mélyről ébredő álmokat szövök.
Mikor fellázad bennem az Ég,
Akkor mellettem állnak az Angyalok,
Riadtan néznek szerte-szét,
Mert a Mindenséget hallgatva hallgatok.
Hallgatok, mert a Szó, bár nekem szól,
Még sem maradhat csak az enyém!
Hallgatok, mert a könnyem kicsordul
Az Érzések Égi fellegén.
De a Lélek ébred! És szólni akar!
Mikor nem várjuk, leginkább akkor siet,
A Lélek a Halálba, a Halál a Lélekbe mar,
Örök fejlődésre késztetve az Életet.
A Lélek tudja, hogy mi következik!
Bár a balga Ember csak magára néz,
Nem érdekli, valóban hol van Ő és Ki lehet?
És miért van megannyi szenvedés?
Azt hiszi, a Világ magától létezik,
S ami van, arról Ő nem tehet!
Csak az Ész számít a Földön és nem a Szív,
S ezért vannak a "gyarló" Emberek!
De mikor kopogtat benne Valaki,
Aki szüntelen kedvesen szólogat,
A szívében megdobban valami,
S el kezdi hallani a hangokat!
Először úgy érzi, játék csupán,
S többnyire nem veszi komolyan,
Ám mikor magával ragadja az ár,
Hagyja magát sodorni boldogan!
És már érzi, hogy hallgatni kell
És figyelni a belső Életet,
Mert odakinn csak az létezik,
Mit belülről építenek az Emberek.
Megérzés nélkül élni bűntudat,
Mert mikor magára ismer majd a földi Én,
Nem talál mentségére szavakat,
S gyötrődik addigi Életén!
Lehet, hogy jó, de lehet, már késő.
Ébrednek az Életért sóvárgó halott szavak,
Elmeditál! Milyen földi Én is most ő?
Mert a Lélekre minden visszahat!
Egyszer mindannyian felébredünk!
Megértjük, késő sosem lehet,
Mert legfeljebb majd jobban éljük
Az életünk,
Mint a csak kívül létező Emberek!
Az Élet halni, a Halál élni akar!
A Körforgás örökkön át örök,
S ahogy az Ember Teste és Lelke között
Dúl a harc,
Úgy mindig az Ég győz a Föld fölött!
Rainer Maria Rilke: Körhinta
Rainer Maria Rilke: Körhinta
Tetejével s árnyékával együtt
Forog egy kis kerék, és körbe
Színes lovak állnak tündökölve,
De ki nem siet, azt lassan elfelejtjük.
Bár némelyikük kocsihoz van kötve,
Azért bátrak ők, harapják kengyelük,
Egy nagy vörös oroszlán megy velük
És egy elefánt is látszik a tükörben.
Köztük szarvas, mintha erdőben ügetne
Csakhogy nyerget hord és rajta
Egy kis kékruhás lány van odakötve.
Az oroszlánon sápadt fiúcska szárnyal,
Két kezét a félsz feszíti görcsbe
Míg fintorog az állat rémítő pofával.
És egy elefánt is látszik a tükörben.
És egyre gyorsul mert tudja itt a vége,
És pörög-forog mindig céltalan,
Vörös, zöld és szürke keveréke
Bár némelyiknek gyermekarca van.
És néha nevetés sodródik a szélben,
Egy igazi, mely felragyog és illan
E vakító és szédítő egészben.
Tetejével s árnyékával együtt
Forog egy kis kerék, és körbe
Színes lovak állnak tündökölve,
De ki nem siet, azt lassan elfelejtjük.
Bár némelyikük kocsihoz van kötve,
Azért bátrak ők, harapják kengyelük,
Egy nagy vörös oroszlán megy velük
És egy elefánt is látszik a tükörben.
Köztük szarvas, mintha erdőben ügetne
Csakhogy nyerget hord és rajta
Egy kis kékruhás lány van odakötve.
Az oroszlánon sápadt fiúcska szárnyal,
Két kezét a félsz feszíti görcsbe
Míg fintorog az állat rémítő pofával.
És egy elefánt is látszik a tükörben.
És egyre gyorsul mert tudja itt a vége,
És pörög-forog mindig céltalan,
Vörös, zöld és szürke keveréke
Bár némelyiknek gyermekarca van.
És néha nevetés sodródik a szélben,
Egy igazi, mely felragyog és illan
E vakító és szédítő egészben.
Szuhanics Albert Nyárutó
Szuhanics Albert Nyárutó
A fákon ott a zöld levél,
még fű-illatot hord a szél.
Nincs semmi nyom, és semmi jel,
sompolygó őszünk mily közel.
Most még oly szép a nyárutó,
de sajnos minden átfutó.
Ím messze száll, vagy elszalad,
míg fájó szívünk itt marad.
Egy reggel kinyitjuk szemünk,
már őszi napra ébredünk.
Oly bágyatag a napsugár,
és kertünk rozsdabarna már.
A sárga levél hulldogál,
míg rája hideg köd szitál.
Gondolkodik fenn kicsit,
de végül lassan leesik...
Ám de most a nap nevetve,
könnyet szór a fellegekre.
Új fű serken zöld határban,
lubickoljunk még a nyárban!
A fákon ott a zöld levél,
még fű-illatot hord a szél.
Nincs semmi nyom, és semmi jel,
sompolygó őszünk mily közel.
Most még oly szép a nyárutó,
de sajnos minden átfutó.
Ím messze száll, vagy elszalad,
míg fájó szívünk itt marad.
Egy reggel kinyitjuk szemünk,
már őszi napra ébredünk.
Oly bágyatag a napsugár,
és kertünk rozsdabarna már.
A sárga levél hulldogál,
míg rája hideg köd szitál.
Gondolkodik fenn kicsit,
de végül lassan leesik...
Ám de most a nap nevetve,
könnyet szór a fellegekre.
Új fű serken zöld határban,
lubickoljunk még a nyárban!
A. A. Milne: Szél a dombon
A. A. Milne: Szél a dombon
Nem tudja senki,
Se lány, se fiú,
Hogy a szél honnan
És hova fú.
Jön valamerről
Mily gyorsan csak tud.
Utol nem érik,
Az se ki fut.
De hogyha megállnék
Sárkányt eresztve,
Szállna a széllel
Egy nap és egy este.
S ha mennék utána
Akárhova,
Tudnám a szél ment
Éppen oda.
Akkor megtudnám
A szél hova fú.
De honnan, nem tudja
Se lány, se fiú.
Nem tudja senki,
Se lány, se fiú,
Hogy a szél honnan
És hova fú.
Jön valamerről
Mily gyorsan csak tud.
Utol nem érik,
Az se ki fut.
De hogyha megállnék
Sárkányt eresztve,
Szállna a széllel
Egy nap és egy este.
S ha mennék utána
Akárhova,
Tudnám a szél ment
Éppen oda.
Akkor megtudnám
A szél hova fú.
De honnan, nem tudja
Se lány, se fiú.
Varga Anita Minek is élünk?
Varga Anita
Minek is élünk?
"Minek is élünk?"-sokan ezt kérdezik,
Persze válasz egyszer sem érkezik.
De mit jelent az a szó, hogy élet?
Kell hozzá egy test, és kell egy lélek.
Kell egy életút, amit sorsnak hívnak,
Mit elejétől végig előre megírnak
Mint egy regényt, melyben tied a főszerep,
És mire eljátszod, véget ér az életed.
S közben, ha elrontottad, visszamenni nem lehet,
Inkább tovább játszol, mert érdekel, jövőd mit rejteget.
Boldog leszel, vagy talán boldogtalan?
Ezen gondolkodsz minduntalan.
S ha az életben már nem maradt semmi más,
Csak a kevés öröm és a sok csalódás,
Akkor sem tudsz ellene mit tenni,
Mert az élet rögös útján végig kell menni!
És mehetsz előre nevetve vagy sírva,
Sorsod úgyis úgy lesz, ahogy meg van írva.
Minek is élünk?
"Minek is élünk?"-sokan ezt kérdezik,
Persze válasz egyszer sem érkezik.
De mit jelent az a szó, hogy élet?
Kell hozzá egy test, és kell egy lélek.
Kell egy életút, amit sorsnak hívnak,
Mit elejétől végig előre megírnak
Mint egy regényt, melyben tied a főszerep,
És mire eljátszod, véget ér az életed.
S közben, ha elrontottad, visszamenni nem lehet,
Inkább tovább játszol, mert érdekel, jövőd mit rejteget.
Boldog leszel, vagy talán boldogtalan?
Ezen gondolkodsz minduntalan.
S ha az életben már nem maradt semmi más,
Csak a kevés öröm és a sok csalódás,
Akkor sem tudsz ellene mit tenni,
Mert az élet rögös útján végig kell menni!
És mehetsz előre nevetve vagy sírva,
Sorsod úgyis úgy lesz, ahogy meg van írva.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
