Kányádi Sándor:
NOÉ BÁRKÁJA FELÉ
Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.
A szavakat is. Egyetlen szó,
egy tájszó se maradjon kint.
Semmi sem fölösleges.
Zuhoghat akár negyvenezer nap
és negyvenezer éjjel, ha egy
buboréknyi lelkiismeret-
furdalás sem követi a bárkát.
Mert leapad majd a víz.
És fölszárad majd a sár.
És akkor majd a megőrzött,
a meglévő szóból újra-
teremthetjük magát
az első búzaszemet
ha már igével élnünk
tovább nem lehet
Szegedi Gábor: Mit kell tudni rólam
Szegedi Gábor:
Mit kell tudni rólam
Nem tudom ki vagyok, és hová tartok,
egy ember vagyok, és örökké kitartok,
Haladok az úton, mint ti mindannyian,
s van egy álmom minduntalan.
Megtalálni mindazt mit kaphatok,
ezért küzdök, csípek s harapok.
Nehezek az éjjelek, és nappalok,
égő sebek fájnak, lángolok.
Azt kérded, ki vagyok, én azt te ki vagy,
tudnod kell ezt, mikor mindenki elhagy,
mert előtted az út, és nincs kiút,
menned kell, mert nincs visszaút.
Szavakat írok neked egy lapra,
megnyílt előtted lelkem kapuja,
légy bátor, nézz hát be rajta,
a szíved úgyis a kíváncsiság hajtja.
Most már láthasz belőlem egy darabot,
adj te is az érzéseidnek hangot,
leírtam a szavaimat erre a papírra,
ez hát lelkem törékeny birodalma.
Mit kell tudni rólam
Nem tudom ki vagyok, és hová tartok,
egy ember vagyok, és örökké kitartok,
Haladok az úton, mint ti mindannyian,
s van egy álmom minduntalan.
Megtalálni mindazt mit kaphatok,
ezért küzdök, csípek s harapok.
Nehezek az éjjelek, és nappalok,
égő sebek fájnak, lángolok.
Azt kérded, ki vagyok, én azt te ki vagy,
tudnod kell ezt, mikor mindenki elhagy,
mert előtted az út, és nincs kiút,
menned kell, mert nincs visszaút.
Szavakat írok neked egy lapra,
megnyílt előtted lelkem kapuja,
légy bátor, nézz hát be rajta,
a szíved úgyis a kíváncsiság hajtja.
Most már láthasz belőlem egy darabot,
adj te is az érzéseidnek hangot,
leírtam a szavaimat erre a papírra,
ez hát lelkem törékeny birodalma.
Bereményi Géza A JOBBIK RÉSZEM
Bereményi Géza
A JOBBIK RÉSZEM
Belőlem valaki útravált, útra a jobbik részem,
kiment belőlem, itthagyott, csak úgy, észrevétlen,
félre se néztem, annyi volt,
csak annyi volt, egy szót se szólt,
hirtelen elment, itthagyott,
valaki útravált, a jobbik részem.
Belőlem valaki útravált, és én utánanéztem,
jól van, hát menjen, tűnjön el az én jobbik részem,
először úgy tűnt semmi sem
változott azzal, hogy hirtelen
fogta magát a hűtelen
s útravált belőlem a jobbik részem.
Azóta járom nélküle a végtelen világot,
s valahogy mindent nélküle már más színben látok,
hosszasan nyújtózik minden út,
valahogy nincsen semmi úgy,
minden szó mástól eltanult,
mióta útravált a jobbik részem.
Győzni sincs kedvem nélküle, énekelni sincsen,
szórakozottan szórom el sok nagy régi kincsem,
talán egy nő volt, tán gyerek,
aki belőlem elveszett,
elvitte minden kedvemet
magával hűtlen ringyó jobbik részem.
Arcomba vág, úgy ébredek, a fény az izzadt ágyban,
ténfergek, csavargok nélküle, tán erre vártam,
mit se kell már itt féltenem,
tán erre vártam ez jó nekem,
kicsusszant belőlem hirtelen
a kígyó hűtlen kígyó jobbik részem.
Keshedt, vigyorgó arc tekint rám a rossz tükörből,
tompák a szagok, máz a szín és a csend csörömpöl,
félre se néztem - annyi volt,
elszállt belőlem, itthagyott,
magával vitte, nincs titok,
nincs titok, útravált a jobbik részem,
nincs titok, mióta útravált a jobbik részem,
nincs titkom, mióta útravált a jobbik részem.
Én már úgy vagyok jó, ahogy így vagyok
Én már nem leszek másik
Matatni szeretek, álmodok
Egész kipusztulásig
Azért van csak, mert itt hagyott
Mit is mondhatnék, nincs titok
Magával vitte itt hagyott
Valaki útra vált a jobbik részem
Az én jobbik részem
A JOBBIK RÉSZEM
Belőlem valaki útravált, útra a jobbik részem,
kiment belőlem, itthagyott, csak úgy, észrevétlen,
félre se néztem, annyi volt,
csak annyi volt, egy szót se szólt,
hirtelen elment, itthagyott,
valaki útravált, a jobbik részem.
Belőlem valaki útravált, és én utánanéztem,
jól van, hát menjen, tűnjön el az én jobbik részem,
először úgy tűnt semmi sem
változott azzal, hogy hirtelen
fogta magát a hűtelen
s útravált belőlem a jobbik részem.
Azóta járom nélküle a végtelen világot,
s valahogy mindent nélküle már más színben látok,
hosszasan nyújtózik minden út,
valahogy nincsen semmi úgy,
minden szó mástól eltanult,
mióta útravált a jobbik részem.
Győzni sincs kedvem nélküle, énekelni sincsen,
szórakozottan szórom el sok nagy régi kincsem,
talán egy nő volt, tán gyerek,
aki belőlem elveszett,
elvitte minden kedvemet
magával hűtlen ringyó jobbik részem.
Arcomba vág, úgy ébredek, a fény az izzadt ágyban,
ténfergek, csavargok nélküle, tán erre vártam,
mit se kell már itt féltenem,
tán erre vártam ez jó nekem,
kicsusszant belőlem hirtelen
a kígyó hűtlen kígyó jobbik részem.
Keshedt, vigyorgó arc tekint rám a rossz tükörből,
tompák a szagok, máz a szín és a csend csörömpöl,
félre se néztem - annyi volt,
elszállt belőlem, itthagyott,
magával vitte, nincs titok,
nincs titok, útravált a jobbik részem,
nincs titok, mióta útravált a jobbik részem,
nincs titkom, mióta útravált a jobbik részem.
Én már úgy vagyok jó, ahogy így vagyok
Én már nem leszek másik
Matatni szeretek, álmodok
Egész kipusztulásig
Azért van csak, mert itt hagyott
Mit is mondhatnék, nincs titok
Magával vitte itt hagyott
Valaki útra vált a jobbik részem
Az én jobbik részem
Sík Sándor Írók asztala
Sík Sándor
Írók asztala
Kávéház. Nyüzsgés. Írók asztala.
Findzsák, likőrök, vizespoharak,
Könyvek, írott papírok, hamutartók,
Sebes pincérek, belső munkatársak,
Pletykák, szerelmek, botrányok, krokik,
,,Mester!'' - ,,Van egy témám.'' - ,,A kötetem!''
,,Levágom.'' - ,,Két sort!'' - ,,Tehetségtelen!''
,,Kiírta magát.'' - ,,Ezt olvassa el!''
,,Szabadjegy.'' - ,,Korrektúra.'' - ,,Elsejéig!''
Egy lélek, melynek éber mélyén
A gödöllői erdők csendje hallgat,
Csak szívja, szívja, gőgös szomjúsággal,
A füstös, súlyos élet-hangzavart.
Írók asztala
Kávéház. Nyüzsgés. Írók asztala.
Findzsák, likőrök, vizespoharak,
Könyvek, írott papírok, hamutartók,
Sebes pincérek, belső munkatársak,
Pletykák, szerelmek, botrányok, krokik,
,,Mester!'' - ,,Van egy témám.'' - ,,A kötetem!''
,,Levágom.'' - ,,Két sort!'' - ,,Tehetségtelen!''
,,Kiírta magát.'' - ,,Ezt olvassa el!''
,,Szabadjegy.'' - ,,Korrektúra.'' - ,,Elsejéig!''
Egy lélek, melynek éber mélyén
A gödöllői erdők csendje hallgat,
Csak szívja, szívja, gőgös szomjúsággal,
A füstös, súlyos élet-hangzavart.
Ady Endre Az Ősz dicsérete
Ady Endre
Az Ősz dicsérete
Egyszer csak, észrevétlenül
A fa alá avarszőnyeg kerül.
Megállsz a mélázó napsütésben,
Gyönyörködhetsz az őszi ködben.
Ezer színnel festett képek,
Mind a szívedbe égnek.
Nincs még egy évszak,
Mely ennyi pompát rejt
Fejedre kedvesen gesztenyét ejt.
Nézheted a vadludak vonulását
Ahogy őz keresi tisztáson a párját,
Szürettől hangos a hegyoldal
Itt, ott felcsendül egy dal.
A kertekben érik a dió
Hangosan kárál a szajkó.
Este, ha begyújtasz, fával a kályhába,
Tehetsz almát, krumplit a parázsba.
Mesebeli illat lengi át a szobát,
Megidézheted régi korok hangulatát.
Forralt borral kezedben, a karosszékben,
Gyönyörködhetsz szebbnél-szebb zenékben.
Este a csillagos eget nézve,
Felidézhetsz meséket,
Amiket egykor hallottál,
Amikor tiszta és jó voltál.
Ne bántsd az Őszt,
Fedezd fel inkább,
Amit nyújt,
Az összes titkát.
Az Ősz dicsérete
Egyszer csak, észrevétlenül
A fa alá avarszőnyeg kerül.
Megállsz a mélázó napsütésben,
Gyönyörködhetsz az őszi ködben.
Ezer színnel festett képek,
Mind a szívedbe égnek.
Nincs még egy évszak,
Mely ennyi pompát rejt
Fejedre kedvesen gesztenyét ejt.
Nézheted a vadludak vonulását
Ahogy őz keresi tisztáson a párját,
Szürettől hangos a hegyoldal
Itt, ott felcsendül egy dal.
A kertekben érik a dió
Hangosan kárál a szajkó.
Este, ha begyújtasz, fával a kályhába,
Tehetsz almát, krumplit a parázsba.
Mesebeli illat lengi át a szobát,
Megidézheted régi korok hangulatát.
Forralt borral kezedben, a karosszékben,
Gyönyörködhetsz szebbnél-szebb zenékben.
Este a csillagos eget nézve,
Felidézhetsz meséket,
Amiket egykor hallottál,
Amikor tiszta és jó voltál.
Ne bántsd az Őszt,
Fedezd fel inkább,
Amit nyújt,
Az összes titkát.
Kiss Nóra Kiss Nóra
Kiss Nóra
Kedves Barátom!
Tudod, Barátom
A két szemed mindent elárul.
Elmondja, ha szeretsz,
S ha belül könnyezel,
ő nem nevet.
Ha naplódba néznék
Sem látnám tisztán lelked képét.
Csak a két szemed kell
És elmondja, amit el kell, és el lehet.
Tudom, Barátom
Kicsit meglepőnek találod,
S nem hiszel nekem,
Hogy bármit lát, ki téged oly rég ismer.
Van az úgy
Hogy ott lángol a féltett múlt
Minden fájdalma,
Mit az égbolt nagy sátra sem takarna.
Adok egy tanácsot
Hogy lásd, amit látnod kell, Barátom
Nézz bele e tükörbe,
E zöld örvénybe, s olvasd ki, amit érdemes belőle.
Kedves Barátom!
Tudod, Barátom
A két szemed mindent elárul.
Elmondja, ha szeretsz,
S ha belül könnyezel,
ő nem nevet.
Ha naplódba néznék
Sem látnám tisztán lelked képét.
Csak a két szemed kell
És elmondja, amit el kell, és el lehet.
Tudom, Barátom
Kicsit meglepőnek találod,
S nem hiszel nekem,
Hogy bármit lát, ki téged oly rég ismer.
Van az úgy
Hogy ott lángol a féltett múlt
Minden fájdalma,
Mit az égbolt nagy sátra sem takarna.
Adok egy tanácsot
Hogy lásd, amit látnod kell, Barátom
Nézz bele e tükörbe,
E zöld örvénybe, s olvasd ki, amit érdemes belőle.
Ha most elalszol
Ha most elalszol, repülj egy világba
az álom szárnyát szélesre kitárva
suhanj a széllel az éjszakai égen,
s a csillagokat kerülgesd ki szépen.
Suhanj úgy mint még soha, repülj
boldogan, s mindennek örülj,
mi szemed elé tárul az éjszakai tájban,
de pihenj egy kicsit a hold karjában.
Az ezüstös fénybe öltözött fák
boldogan intenek, s ki éjszaka lát
mindenki örömmel köszönt téged,
s csodálják reptedet, s már érzed
a boldog röpködés minden örömét,
mert ez az álom egy csoda lét,
s most én is repülni megyek,
az éj minden szépsége legyen veled!
az álom szárnyát szélesre kitárva
suhanj a széllel az éjszakai égen,
s a csillagokat kerülgesd ki szépen.
Suhanj úgy mint még soha, repülj
boldogan, s mindennek örülj,
mi szemed elé tárul az éjszakai tájban,
de pihenj egy kicsit a hold karjában.
Az ezüstös fénybe öltözött fák
boldogan intenek, s ki éjszaka lát
mindenki örömmel köszönt téged,
s csodálják reptedet, s már érzed
a boldog röpködés minden örömét,
mert ez az álom egy csoda lét,
s most én is repülni megyek,
az éj minden szépsége legyen veled!
Petőfi Sándor ŐSZI REGGEL JÁROK...
Petőfi Sándor
ŐSZI REGGEL JÁROK...
Őszi reggel járok a szabadban,
De hiába nézek szerteszét;
Sűrü ködnek fátyolában a táj,
A toronynak látni csak hegyét.
A természet elhagyott szentegyház;
Nincsen benne buzgó népe már:
A virágok... s hallgat orgonája,
Hallgat a sok énekesmadár.
A természet néma szentegyháza
Fölzajlik még egyszer az idén
- A tavasznak mintegy viszhangjául -
A szüretnek megjövetelén.
A szüret víg, kellemes mulatság.
Gyakran ekkép sóhajtott szivem:
Be szeretnék én is szüretelni,
Mért nincs nekem is szőlőhegyem?...
Most beérném egyetlen gerezddel,
Egy egész szőlőhegy nem epeszt;
Hej, beérném én veled, leányka,
Te legszebb, legédesebb gerezd!
ŐSZI REGGEL JÁROK...
Őszi reggel járok a szabadban,
De hiába nézek szerteszét;
Sűrü ködnek fátyolában a táj,
A toronynak látni csak hegyét.
A természet elhagyott szentegyház;
Nincsen benne buzgó népe már:
A virágok... s hallgat orgonája,
Hallgat a sok énekesmadár.
A természet néma szentegyháza
Fölzajlik még egyszer az idén
- A tavasznak mintegy viszhangjául -
A szüretnek megjövetelén.
A szüret víg, kellemes mulatság.
Gyakran ekkép sóhajtott szivem:
Be szeretnék én is szüretelni,
Mért nincs nekem is szőlőhegyem?...
Most beérném egyetlen gerezddel,
Egy egész szőlőhegy nem epeszt;
Hej, beérném én veled, leányka,
Te legszebb, legédesebb gerezd!
Gyökössy Endre: Boldogságok
Gyökössy Endre: Boldogságok
BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek,
mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.
BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal,
mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.
BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek,
mert örömös lesz az életük.
BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza,
mert békesség lesz körülöttük.
BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon,
mert nem lesz vége szórakozásuknak.
BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól,
mert sok zavartól kímélik meg magukat.
BOLDOGOK, akik észreveszik a diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót és mindháromban a diófát,
mert nemcsak néznek, hanem látnak is.
BOLDOGOK, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni,
mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.
BOLDOGOK, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni,
mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.
BOLDOGOK, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni,
mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.
BOLDOGOK, akik nem veszik túl komolyan önmagukat,
mert környezetük megbecsüli őket.
BOLDOGOK, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat,
mert ők az öröm magvetői.
BOLDOGOK, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket,
mert messzire jutnak az életben.
BOLDOGOK, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort,
mert útjuk napfényes lesz.
BOLDOGOK, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket,
mert ez a szeretet ára.
BOLDOGOK, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének, és imádkoznak, mielőtt gondolkodnának,
mert kevesebb csalódás éri őket.
BOLDOGOK, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak,
mert Jézus nyomában járnak.
BOLDOGOK, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit,
mert életesebb lesz az életük
BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek,
mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.
BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal,
mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.
BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek,
mert örömös lesz az életük.
BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza,
mert békesség lesz körülöttük.
BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon,
mert nem lesz vége szórakozásuknak.
BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól,
mert sok zavartól kímélik meg magukat.
BOLDOGOK, akik észreveszik a diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót és mindháromban a diófát,
mert nemcsak néznek, hanem látnak is.
BOLDOGOK, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni,
mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.
BOLDOGOK, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni,
mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.
BOLDOGOK, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni,
mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.
BOLDOGOK, akik nem veszik túl komolyan önmagukat,
mert környezetük megbecsüli őket.
BOLDOGOK, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat,
mert ők az öröm magvetői.
BOLDOGOK, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket,
mert messzire jutnak az életben.
BOLDOGOK, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort,
mert útjuk napfényes lesz.
BOLDOGOK, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket,
mert ez a szeretet ára.
BOLDOGOK, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének, és imádkoznak, mielőtt gondolkodnának,
mert kevesebb csalódás éri őket.
BOLDOGOK, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak,
mert Jézus nyomában járnak.
BOLDOGOK, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit,
mert életesebb lesz az életük
MEGVALLOM, HOGY...
MEGVALLOM, HOGY...
Megvallom, hogy én az iskolában
Rest tanúló voltam, szörnyü rest.
Légy tanítóm, jó leányka, tőled
Majd tanúlok édesörömest.
S okvetetlen tőled kell tanulnom,
Amit mostan tudni akarok,
Nem tanulják azt az iskolában,
Nem tudják azt a professzorok.
Nos, leányka, lész-e hát tanítóm?
Kell-e tőlem a professzorság?
Azt szeretném én csak megtanulni:
Mit tesz az a szó, hogy "boldogság"?
Nem kerűl ám sok fáradságodba,
Ne gondold; csak egy kis percig vársz...
Szólnod sem kell... minek?... egy tekintet
Mindent oly szépen megmagyaráz.
Megvallom, hogy én az iskolában
Rest tanúló voltam, szörnyü rest.
Légy tanítóm, jó leányka, tőled
Majd tanúlok édesörömest.
S okvetetlen tőled kell tanulnom,
Amit mostan tudni akarok,
Nem tanulják azt az iskolában,
Nem tudják azt a professzorok.
Nos, leányka, lész-e hát tanítóm?
Kell-e tőlem a professzorság?
Azt szeretném én csak megtanulni:
Mit tesz az a szó, hogy "boldogság"?
Nem kerűl ám sok fáradságodba,
Ne gondold; csak egy kis percig vársz...
Szólnod sem kell... minek?... egy tekintet
Mindent oly szépen megmagyaráz.
Szabó Lőrinc : A fákhoz, a költőkhöz
Szabó Lőrinc : A fákhoz, a költőkhöz
Hosszú tél, munka, gond, betegség
úgy meglopta ezt a tavaszt,
hogy most elálmélkodva nézem
a hirtelen megjött vigaszt:
Te vagy, május? Csakugyan itt vagy?
Hogy lettél kész ilyen hamar?
Néhány nap alatt mennyi szépség!
A vén föld milyen fiatal!
Mintha meggazdagodtam volna,
úgy nézem a sok gyors csodát:
orgona, hárs, alma, cseresznye,
egyszerre nyitnak mind a fák;
terraszomnál egy óriáslány
ágaskodik a napba fel,
egy fiatal jegenye, - játszom
örvénylő leveleivel.
Játszom fénylő, gyönge hajával,
érzem élete friss husát,
a zöld vér, amely benne lüktet,
szinte a szivembe fut át;
aztán lemegyek és megállok
egy bokor előtt, fa alatt,
és lombok és szirmok hüsébe
temetem égő arcomat.
De szépek vagytok, fák, virágok!
Még ti is, egyszerű gyomok!
Költők vagytok ti szavak nélkül
és bátrabbak, mint én vagyok,
csodát tesztek minden tavasszal,
illatozva és gazdagon:
a feltámadás versei nyílnak
ujjongó ágaitokon.
Fák, költők, emeljétek égbe
a sarat, a fekete éjt,
szűrjétek virággá, gyümölccsé
a földi szennyet és ganéjt,
pompázzatok, májusi fák, hős
testvéreim, s biztassatok,
hogy bármilyen hosszú a tél, a
tavasz mégiscsak fölragyog.
S amikor már nem fogok élni,
és mocsokká rágott a föld,
ti, néma varázslók, megváltók,
emeljetek ki drága zöld
véretekkel, emeljetek föl
a sár fölé és írjatok
poromból szebb verset az égbe,
mint amilyet ma én tudok.
Hosszú tél, munka, gond, betegség
úgy meglopta ezt a tavaszt,
hogy most elálmélkodva nézem
a hirtelen megjött vigaszt:
Te vagy, május? Csakugyan itt vagy?
Hogy lettél kész ilyen hamar?
Néhány nap alatt mennyi szépség!
A vén föld milyen fiatal!
Mintha meggazdagodtam volna,
úgy nézem a sok gyors csodát:
orgona, hárs, alma, cseresznye,
egyszerre nyitnak mind a fák;
terraszomnál egy óriáslány
ágaskodik a napba fel,
egy fiatal jegenye, - játszom
örvénylő leveleivel.
Játszom fénylő, gyönge hajával,
érzem élete friss husát,
a zöld vér, amely benne lüktet,
szinte a szivembe fut át;
aztán lemegyek és megállok
egy bokor előtt, fa alatt,
és lombok és szirmok hüsébe
temetem égő arcomat.
De szépek vagytok, fák, virágok!
Még ti is, egyszerű gyomok!
Költők vagytok ti szavak nélkül
és bátrabbak, mint én vagyok,
csodát tesztek minden tavasszal,
illatozva és gazdagon:
a feltámadás versei nyílnak
ujjongó ágaitokon.
Fák, költők, emeljétek égbe
a sarat, a fekete éjt,
szűrjétek virággá, gyümölccsé
a földi szennyet és ganéjt,
pompázzatok, májusi fák, hős
testvéreim, s biztassatok,
hogy bármilyen hosszú a tél, a
tavasz mégiscsak fölragyog.
S amikor már nem fogok élni,
és mocsokká rágott a föld,
ti, néma varázslók, megváltók,
emeljetek ki drága zöld
véretekkel, emeljetek föl
a sár fölé és írjatok
poromból szebb verset az égbe,
mint amilyet ma én tudok.
Reményik Sándor: Nehéz homályba...
Reményik Sándor:
Nehéz homályba...
Tormay Cécile-nek ajánlom
Nehéz homályba kúszik a jövő,
Mint szürkületkor erdőben az út…
Aki bemegy, nem tudja, merre jut
S nem tudja, ki lesz, aki szembe jő.
Tán a Balsors lesz, tán a Jószerencse,
Talán törpe lesz, talán óriás,
Talán lidérc, ki tőrt vet, vermet ás,
Talán angyal, hogy lelkünk égbe mentse.
Megyünk, eltévedt gyermekek: vakon,
Előttünk fel-felmordul a vadon,
A szélben száraz levél kavarog.
Legyen az erdő akármily setét,
Csak el ne engedjük egymás kezét,
Kitett, anyátlan árvák: magyarok.
Nehéz homályba...
Tormay Cécile-nek ajánlom
Nehéz homályba kúszik a jövő,
Mint szürkületkor erdőben az út…
Aki bemegy, nem tudja, merre jut
S nem tudja, ki lesz, aki szembe jő.
Tán a Balsors lesz, tán a Jószerencse,
Talán törpe lesz, talán óriás,
Talán lidérc, ki tőrt vet, vermet ás,
Talán angyal, hogy lelkünk égbe mentse.
Megyünk, eltévedt gyermekek: vakon,
Előttünk fel-felmordul a vadon,
A szélben száraz levél kavarog.
Legyen az erdő akármily setét,
Csak el ne engedjük egymás kezét,
Kitett, anyátlan árvák: magyarok.
Reményik Sándor Az Ige
Reményik Sándor
Az Ige
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhitattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!
E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!
És aki költő, az legyen király,
És pap és próféta és soha más.
Nem illik daróc főpapi talárhoz,
S királyi nyelvhez koldus-dadogás.
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza: Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza -
S a kelyhet többé nem engedi el!
Az Ige
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhitattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!
E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!
És aki költő, az legyen király,
És pap és próféta és soha más.
Nem illik daróc főpapi talárhoz,
S királyi nyelvhez koldus-dadogás.
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza: Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza -
S a kelyhet többé nem engedi el!
Weöres Sándor: Én is
Weöres Sándor: Én is
Én is világot hódítani jöttem
s magamat meg nem hódíthatom.
Csak ostromolhatom nehéz kövekkel
vagy ámíthatom és becsaphatom.
Valaha én is úr akartam lenni
ó bár jó szolga lehetnék!
De jaj, szolga csak egy van: az Isten
s uraktól nyüzsög a végtelenség.
Én is világot hódítani jöttem
s magamat meg nem hódíthatom.
Csak ostromolhatom nehéz kövekkel
vagy ámíthatom és becsaphatom.
Valaha én is úr akartam lenni
ó bár jó szolga lehetnék!
De jaj, szolga csak egy van: az Isten
s uraktól nyüzsög a végtelenség.
KÁNYÁDI SÁNDOR: VALAMI KÉSZÜL
KÁNYÁDI SÁNDOR: VALAMI KÉSZÜL
Elszállt a fecske,
üres a fészke,
de mintha most is
itt ficserészne,
úgy kél a nap, és
úgy jön az este,
mintha még nálunk
volna a fecske.
Még egyelõre
minden a régi,
bár a szúnyog már
bõrét nem félti,
és a szellõ is
be-beáll szélnek,
fákon a lombok
remegnek, félnek.
Valami titkon,
valami készül:
itt-ott a dombon
már egy-egy csõsz ül:
Nézd csak a tájat,
de szépen õszül.
Elszállt a fecske,
üres a fészke,
de mintha most is
itt ficserészne,
úgy kél a nap, és
úgy jön az este,
mintha még nálunk
volna a fecske.
Még egyelõre
minden a régi,
bár a szúnyog már
bõrét nem félti,
és a szellõ is
be-beáll szélnek,
fákon a lombok
remegnek, félnek.
Valami titkon,
valami készül:
itt-ott a dombon
már egy-egy csõsz ül:
Nézd csak a tájat,
de szépen õszül.
Penelope
Penelope
Éjszakák, gondolatok...
Nem egyszerűen zenefestést
A régi-ént, valamit adnék
Körülvett, körbezárt a SZERETET
Most már mindegy...
Halk elcsendesülő éjt
Valami nagy kincset lelnék
Óh bárha, óh bár lenne
Szívem egy...
Éjszakák, gondolatok...
Nem egyszerűen zenefestést
A régi-ént, valamit adnék
Körülvett, körbezárt a SZERETET
Most már mindegy...
Halk elcsendesülő éjt
Valami nagy kincset lelnék
Óh bárha, óh bár lenne
Szívem egy...
Tegnap még nyári este volt
Tegnap még nyári este volt
zöldellt a rét
Virágok nyíltak rajta,
Pompába öltözött eme szép vidék.
Madarak énekeltek
Vidámsággal telve
Repkedtek a magasba
A tündöklő kék ég felé.
A napnak fénye átsüt
A falevelek között,
De rövidülnek a nappalok
Az éjjelek között.
Beköszönt az ősz,
S a levél sárga lesz
Lehullik a lomb
A fa mind csupasz lesz....
Kocsis Ibolya
zöldellt a rét
Virágok nyíltak rajta,
Pompába öltözött eme szép vidék.
Madarak énekeltek
Vidámsággal telve
Repkedtek a magasba
A tündöklő kék ég felé.
A napnak fénye átsüt
A falevelek között,
De rövidülnek a nappalok
Az éjjelek között.
Beköszönt az ősz,
S a levél sárga lesz
Lehullik a lomb
A fa mind csupasz lesz....
Kocsis Ibolya
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
