Anne-Marie de Backer: Tündérfa

Anne-Marie de Backer: Tündérfa


Mikor fává varázsoltál, kegyetlen,
mióta júliusi szél gyötör,
már elsirattam ébredő szerelmem,
s az árnyék langyos volt törzsem körül.

Enyém volt mind: a rét s halotti csöndje,
az éjszakát kutattam tétován.
Nem emlékszem létemből semmi többre:
egy jajszóra s egy álomra csupán.

Ezer seb járja át, csavarja tarlott
karjával minden ága testemet;
mi egykor hosszúfürtű, dús hajam volt,
lehullt levél, s a vízen szendereg.

Emlékszem, hajdanán asszony lehettem,
s a kéreg lángja szívemig csapott,
vergődöm most és hívlak rendületlen,
megváltásért esedező halott.

Az erdők gomba s moha szövevénye
kifeszítette hálóját körém,
mikor fává varázsoltál, hogy érte
fekete tónak partján álljak én.

Növényi csöndem nem dúlja föl nyugalmad;
már nem tudod, a tűz nyomomba van;
az erdő eltűnődik, szél dúdolgat,
s az éjszaka dalától nyugtalan.

Karom között a hajnal: reszketeg még,
a nyár falat emelt ajkam köré.
Mi létemhez kötött, mind elveszett rég,
csak egy emlékem van: a gyönyöré.

Levéllel, lánggal elborítva testem,
mélyébe hullnak kábult madarak;
emlékszem, hajdanán asszony lehettem,
s remegtem én sötét szemed alatt.

Pintér László Tavasz volt októberben

Pintér László

Tavasz volt októberben


Ősz volt. Lehullni készült már a levél:

A rügy is enyves bundába öltözött...

Belső érzés súgta, hogy jön már a tél,

De csattanósan értek a gyümölcsök.



De tavaszi láz lüktetett az érben:

Márciusi illat, szerelmi mámor.

Nyíltak a szívek, tisztán, hófehéren

A szabadság megízlelt italától.



A gyümölcse tizenegy évig érett,

Lassan, de keményen, mint az életünk,

És büszkén, mint az isteni szentségek,

Kövezett utcákon menetelt velünk.



Október napja csókolta pirossá:

Remények melege édesítette:

Milliók vágya imát küldött hozzá,

De a hazugság réme ítélt felette.



Nagy volt: hatalmas és édes, mint a méz:

Új volt és magyar, és fénylett, mint a nap:

Friss és üde, mint a tavaszi vetés,

De elrabolták tőlünk egy nap alatt.



Nőtt a lelkünk a világot elöntőn,

Mint a vízözön, s Noé voltunk rajta.

Szívek pihentek múlton, mán és jövőn:

Eltűnt a tegnap remegő alapja.



De jött egy óra, egy keserves hajnal,

Mikor ősz zúgott végig lelkeinken

Keményen: kegyetlen, feltarthatatlan:

És e vad viharban elveszett minden.



De maradt egy élet, - ha még maradt, -

Egy szánalmas egy megmenteni való.

Szökni kellett dermedt éjszakák alatt,

S a letiport csönd volt a búcsúztató.



Ősz volt. - Eltűnt a fákról minden levél:

A rügy is enyves bundába öltözött.

Belső érzés súgta, hogy itt van a tél.

S lehulltak már mind az érett gyümölcsök.

Dsida Jenő: Esti teázás

Dsida Jenő: Esti teázás


Az ódonművű óra ver,
a mennyezeten pókok szőnek.
Homlokodon bánat hever,
bánata özvegy, néma nőnek,
ki fogyton véknyul, mint a hold,
mert arra gondol, ami volt,
s hunyó tűznél fonnyadva fázik,
és arra gondol, aki holt,
míg zöld, nagyárnyú lámpa mellett
magányosan, csendben teázik.

S akkor jövök. Halk nesze sincs
saruimnak, mikor belépek.
Nesztelen moccan a kilincs,
borzadva néznek rám a képek.
- Én is teázom, kedvesem... -
mondom lágyan és kedvesen.
A húnyt parázsnak lángja támad.
És felakasztom csendesen
kék sapkád mellé a fogasra
fénylő, mennyei glóriámat.

Szádeczky-Kardos György Nincs időd...

Szádeczky-Kardos György

Nincs időd...

Szoktál-e néha meg-megállni,
és néhány percre megcsodálni
a zöld mezőt, a sok virágot,
az ezerszínű szép világot?
A dús erdőt, a zúgó fákat,
a csillagfényes éjszakákat,
a völgy ölét, a hegytetőt?
Nem, neked erre nincs időd!

Szoktál-e néha simogatni,
sajgó sebekre enyhet adni,
hulló könnyeket letörölni,
más boldogságán is örülni?
Meghallgatni, akinek ajka
bánatra nyílik és panaszra,
vigasztalni a szenvedőt?
Nem, neked erre nincs időd!

S ha majd est borul a késő mára,
készülni kell a számadásra,
mérlegre tenni egész élted,
tettél-e jót, láttál-e szépet?
És nincs más vágyad, csupán ennyi:
nem rohanni, csak ember lenni,
hiszen már látod a temetőt!
De most már késő!......Nincs időd!

Ágoston Attila: Parancsolat

Ágoston Attila: Parancsolat

Adj életet, hogy élhess,
Tűz legyél és égess!

Felhő légy teli esővel,
Légy te az ész, bírkózz az erővel!

Fény legyél vagy akármi,
Csak tudjon rád találni

az ártatlan árva lélek.
Légy világosság a vak szemének!

Aki ver, te azt is simogasd,
Pénzért, soha el ne add magad!

Hitetlenül ne élj egy percet,
Minden vég után van egy kezdet!

B. Huszta Irén Hegyek felett

B. Huszta Irén Hegyek felett


A napsugár ma halkan énekelve
Járja útját bölcs hegyek felett,
Kitárja szirmát kis gyopár feledve,
Szépsége csak pillanat lehet.

Az öröklét az álom pisla éke,
Mely valóság sosem volt talán…
A múlandóság a legszentebb béke
Létünk hajnalán és alkonyán.

Apollón, Aisza s Thanatosz nevetve
Kézen fogják bús emlékedet,
A múlandóság is múlandó – zengje
Napsugár a bölcs hegyek felett.

Endrődi Sándor

Endrődi Sándor


Valakit, valamit szeretni kell.
Istent, szülőföldet, hazát.
Kinek lelkében nincsen szeretet:
Az élete csak pusztaság.

Valakit, valamit szeretni kell.
Nyíló virágot, kék eget.
Minden koldusnál százszor koldusabb,
Ki senkit, semmit nem szeret.

Valakit, valamit szeretni kell.
Jók úgy vagyunk, ha szeretünk.
Az Isten a szeretet tüzét
Szövétnekül adta nekünk.

Valakit, valamit szeretni kell.
Hogy szívünk boldogabb legyen.
Kivert kutyánál is gazdátlanabb
Az ember, hogyha szívtelen.

Valakit, valamit szeretni kell.
A szerető szív tündököl.
S Isten világa örök éj marad
Annak, ki mindent csak gyűlöl.

A MOSOLY ÉRTÉKE

A MOSOLY ÉRTÉKE

Semmibe sem kerül, de sokat ad.
Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják, és mégsem juttatja koldusbotra azokat, akik adják.
Egy pillanatig él csak, de emléke örökké megmarad.
Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle, és senki sem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle.
Boldoggá teszi az otthont, táplálja a jóakaratot az üzleti életben és a barátság biztos jele.
Nyugalom a megfáradtnak, napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak, és a természet legjobb orvossága a bajok ellen.
Mégsem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni vagy eldobni, nem áru, csak önként lehet adni.
Senkinek sincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak, aki már maga nem tud mosolyogni!

Szergej Jeszenyin HUHOG ŐSZIESEN

Szergej Jeszenyin

HUHOG ŐSZIESEN

Huhog ősziesen a bagoly,
belereszket a puszta vidék.
Már lesben az ősz valahol,
nyüvi-fosztja hajam sürüjét.

Szomorúak a kék topolyák,
huhu-hanggal a puszta üzen.
A hold-anya bontja haját,
s fia válla mögött lepihen.

Vacogok majd lombtalanul
sürü csillageső hüvösén.
Dalom elkopik és megavul,
un az ifjú, s elhagy a vén.

Új dalnokot küld a falum,
új dalt terel erre a szél...
Susog ősziesen, szomorúan,
zizeg ősziesen a levél.

RAB ZSUZSA
HUHOG ŐSZIESEN

Huhog ősziesen a bagoly,
belereszket a puszta vidék.
Már lesben az ősz valahol,
nyüvi-fosztja hajam sürüjét.

Szomorúak a kék topolyák,
huhu-hanggal a puszta üzen.
A hold-anya bontja haját,
s fia válla mögött lepihen.

Vacogok majd lombtalanul
sürü csillageső hüvösén.
Dalom elkopik és megavul,
un az ifjú, s elhagy a vén.

Új dalnokot küld a falum,
új dalt terel erre a szél...
Susog ősziesen, szomorúan,
zizeg ősziesen a levél.

RAB ZSUZSA

B. Huszta Irén Fények

B. Huszta Irén

Fények


Telihold fénye
Folyik lassan az éjre –
Lám tolvaj ő is.

Tolvaj – a Naptól,
Egyetlen csillagunktól
Lopja világát.

Világló hajnal –
Szégyellősen pirosló
Fényben a felhők…

Felhő-bárányok
Táncolnak hófehéren
Tiszta kék égen.

Égre repülő
Darvak V alakzatban
Esőt kergetnek.

Eső után friss
Fény világol a Földön –
Fürdet és éltet.

Komáromi János Téli éj

Komáromi János

Téli éj

milyen más a világ
amikor fagyott könnyeit
sírja szét a szél
és fehér álmot alszik
a kihalt utca, a fák és a tér

zörögve hullanak
a kopár földre
merevvé fagyott gondolatok
puha, hideg semmiben tűnnek el
álmok, vágyak, mondatok

dérlepte árnyak osonnak
egyhangú, szürke felhők alatt
dermedt, magányos sóhajok
vacogva támasztanak
égbe nyúló ködfalakat

mint a kárhozat borul rám
ez a téli éjszaka
szinte elnyel, elemészt
felold, magába szív a semmi
és minden olyan ostoba

de valami furcsa fény gyúl
szivárvány halott égen
távoli derengés csupán
ám ennyi is elég nekem
hogy reményem tovább éljen

Weöres Sándor: Ballada három falevélről

Weöres Sándor: Ballada három falevélről


Lehullott három falevél

észrevétlen az őszi ágról.

És jött a szél, a messzi szél,

egy messzi, másik, új világból -

Elröpült három falevél


————————-


Az egyik magasba vágyott:

talált a felhők közt új világot,

emelte, emelte a szél.


A másik rohanni vágyott:

magasba hágott és mélybe szállott,

sodorta, sodorta a szél.


Harmadik szédülni vágyott:

szemét lehúnyta, semmit se látott,

kavarta, kavarta a szél.

Lobogott három falevél.


————————–


Lehullott három falevél

tehetetlenül a világból.

Ott lenn a sár, fekete, mély -

ki emel fel az őszi sárból,

ti szegény három falevél?

Heltai Jenő : Szabadság

Heltai Jenő : Szabadság

Tudd meg szabad csak az, akit
Szo nem butit, fény nem vakit,
Se rang, se kincs nem veszteget meg:
Az aki nyiltan gyülölhet, szerethet,
Alázatot lenézi, meg nem óvja
Nincs letagadni, titkolni valója.
Tudd meg: szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki
Vagy forró, vagy hideg , de sose langyos
Tüzet fölöslegesen nem harangoz
Van mindene, ha nincs is semmije
Mert nem szorul rá, soha senkire
Nem áll szemébe huzott vaskalappal
Mindig kevélyen szembenéz a Nappal,
Vállalja azt, amit jó társa vállal
És győzi szivvel, győzi vállal.
Helyét megállja mindig mindenütt
Többször cirogat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle
Szabad akar maradni mindörökre.
Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelmüen, ingyen ajkadra ne vedd.
Tudd meg szabad csak az, aki
Oly áhitattal mondja ki
Mint istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az kit nem
rettent a holnap
Inség veszély, kit meg nem tántorit.
És lelki béklyó többé nem szorit.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sosem rab, ki lélkeben szabad.
Az akkor is ha koldus, nincstelen
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.
Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs , nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak, s élni mernek érte.
De nem azért dult érte harc,
Hogy azt csináld amit akarsz
S mindazt, miért más robotolt
Magad javára letarold.
Mert szabadabb szeretnél lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliok kincse az
Mint a reménység, napsugár, tavasz,
Mint a virág, mely dus kelykét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó világra.
Hogy abból jótestvéri jusson.
Minden szegénynek ugyanannyi jusson
Mig több jut egynek, másnak kevesebb
Nincs még szabadság, éget még a seb
Amig te is csak másnál szabadabb vagy
Te sem vagy még szabad, te is csak...
Gyáva rab vagy.

Balla Eszter A Barátságért

Balla Eszter
A Barátságért

Csak a könnycsepp tud úgy hullani
Mint gyönge eső, ahogy száll a sziromra
Jelezve a fájdalmat, az égést,
Parázsló belsejében.

Minden abban rejlik,
Utolsó rikolyok, fényes villanások
A téboly mely elrettent attól, ki fontos
Egyetlen könnycseppben.

S a kacaj, oly megsemmisítő
De az ajak kíntól remeg
Félve az elmúlástól
Mit a könnycsepp temet.

Mit jelent a barátság?

Barátság, csak egy csepp a tengerben
Minden másodpercben egy kénytelen elhalni
A könnycsepp a tengerért, ki ne száradjon
De az igazi cseppet nem feledteti
Mely képes volt tengeri vihart kavarni egyetlen nevetéssel...

Csak a könnycsepp tud úgy ragyogni
Hogy azt senki elől titkolni ne lehessen
Jelezve a szeretetet s haragot,
Lángoló belsejében.

Őri István: Álom-ének

Őri István: Álom-ének

Az álmok tengere furcsa szerzet
ott lélek léleknek üzenhet,
s szív vallhat szívnek szerelmet.
Ott minden - mi itt nem - lelhető
ott vagyunk Isten is - világot teremtő.

Az álmok világa furcsa szerzet
az álmokban virág vall virágnak szerelmet
az álmokban, ki van, mind angyalok
fejükön fénylő tündér-glória ragyog.

Az álmokban ritkán van szenvedés
s ha fáj is, mit élsz - jön az ébredés.
Az álmokban zöld a fű, és minden vidám
az álmokban mindig süt a nap,
mint szép őszi délután,
amikor Ő jött feléd,
megfogtad szép kezét,
s azt hitted, mindez örök... -

Az álmokban így van mind -
a valóban mögöttünk az Élet sündörög.
De sebaj! Újra itt az éj,
csukd be szép szemed,
álmodj és remélj!

Somlyó György:Mellékdal egy szerelmesvershez

Somlyó György:
Mellékdal egy szerelmesvershez


A vers
nem vallomás
csak alkotás
mindenkinek szól
és senkinek sem
teneked is és teneked sem
üzenet sem
és rejtelem sem
nem csábítás
nem ámítás
nem rábeszélés
nem kibeszélés
nem akar semmit
csak ezt a semmit
nem kell komolyan venned
s nem lehet félretenned
nem szabad zokon venned
s nem kéri rokonszenved
nem lehet szaván fognod
s nem lehet megtagadnod
nem is kell rá felelned
csak nem lehet feledned
virág
mit bárki leszakít
de amiből kinyílt
a vágy
a mag
azért te vagy

Kubik Ilona Ha egyszer én lennék

Kubik Ilona
Ha egyszer én lennék

Ha egyszer én lennék az este,
szép álmot hoznék a szemedre,
ha egyszer én lennék az álmod,
álmodnál igazabb világot.

Ha egyszer én lennék az éjjel,
szinültig telne minden kéjjel,
ha egyszer én lennék az ágyad,
száz évig aludni hagynálak.

Ha egyszer én lennék a reggel,
hozzád lesnék be, szeretettel,
ha egyszer én lennék a nappal,
az erdő lennél madárdallal.

Ha egyszer én lennék a tenger,
sós lennék, édes lehelettel,
ha egyszer én lennék a felhő,
gyermek lennél, ki hozzám felnő.

Ha egyszer támadna délután
a sárkány orrán fúvó orkán,
akkor sem volna mitől félned,
barlangként lennék menedéked.Ha egyszer én lennék a kék ég,
Nap lennél, fényes égi ékként,
ha egyszer én lennék a lelked,
szép lennék vagy talán a legszebb

Gárdonyi Géza Aludjál, aludjál

Gárdonyi Géza

Aludjál, aludjál

Aludjál, aludjál,
Angyallal álmodjál!
Elindult az angyal
Egy fényes csillaggal,
Egy fényes csillaggal,
Egy csengő csengővel,
Asztalra rakható
Szép arany erdővel.
Szép arany erdőben
Kis ezüst házikó,
Házikó közepén
A tündér Anikó.
Anikó szobája
Tele van virággal,
Virággal, madárral,
Cicával, babával.
A virág kinyílik,
A madár danolgat,
Cica a babával
Föl-alá táncolgat.
Ha szemed lehunyod
Sokáig-sokáig:
Meglátod Anikót,
Ő is hogy bokázik.
Tied lesz a kis ház
Az arany erdővel
A fényes csillaggal,
A csengő csengővel.