Csabai Lajos Érintés

Csabai Lajos Érintés


Mikor szép fejed álomra hajtod
Tudom,nincs veled senki sem
Leeresztett redőnyöd,zárt ajtód mögött
Altató dajkád csak a gyötrelem.

Mikor bús fejed álomra hajtod
S a köddé folyt időbe néz szemed
A fájdalom is csak egy imbolygó folt csupán
Te nem tudod,de én ott vagyok veled.

Kulcslyukon át osonok be hozzád
Szellem szárnyon,mint a képzelet
Megigazítom rajtad a gyűrött takarod
Gyengéden megsimogatom fejed

Egy pillanat,a újra itthon vagyok
Sugárzik,melegség járja át szívem
Ha te nem is érzed,öröm,hogy én tudom
Veled a fényt sikerült ma megérintenem

Mert senki vagyok,ha nem szerethetek
Poshadt vizű tó csak egész életem
De ha van,ki szomjazza érintésemet
Kristály vizet adó forrás lesz szívem

Szuhanics Albert Nyárutó

Szuhanics Albert
Nyárutó

A fákon ott a zöld levél,
még fű-illatot hord a szél.
Nincs semmi nyom, és semmi jel,
sompolygó őszünk mily közel.

Most még oly szép a nyárutó,
de sajnos minden átfutó.
Ím messze száll, vagy elszalad,
míg fájó szívünk itt marad.

Egy reggel kinyitjuk szemünk,
már őszi napra ébredünk.
Oly bágyatag a napsugár,
és kertünk rozsdabarna már.

A sárga levél hulldogál,
míg rája hideg köd szitál.
Gondolkodik fenn kicsit,
de végül lassan leesik...

Ám de most a nap nevetve,
könnyet szór a fellegekre.
Új fű serken zöld határban,
lubickoljunk még a nyárban!

Kányádi Sándor Kilenc pipe

Kányádi Sándor


Kilenc pipe...


Kilenc pipe meg a lúd
a kapun kiszabadult.
Azt se mondták, gi-gá-gá,
elindultak világgá.
Tapsantyúztak nyakuk-nyújtva,
pillogtak a poros útra.
Alig mentek három utcát,
a világot máris unták.
Hű de hosszú, hű de meleg,
tovább menni nem éri meg.
S ahogy voltak, libasorba,
letottyantak mind a porba.
Kérdezzük meg a kis csacsit,
hátha ő útbaigazít.

Mosolygott a csacsi bölcsen;
ki tudhatná, ha még ő sem.
"Fussatok a patakig,
mert a világ ott lakik.
Alig három libanyak-hossz
út visz el a patakhoz."
Máris talpon, s futva fut
kilenc pipe meg a lúd.
És napestig szakadatlan
fürödtek a kis patakban.
És azóta három utca,
sőt az egész falu tudja,
hogy a világ itt, csak itt,
a kis patakban lakik.

Kovács László Libás Mátyások

Kovács László
Libás Mátyások

Hej Döbrögik! Kevély nagyurak!
Mi lészen, ha a libák egyszerre gágognak?
A Matyikból-Mátyást tett az idő,
s a verés lassan nem elkerülhető.
Kastélyotok tornya messzire látszik,
gőgbe, hazugságba vakság ibolyádzik.

Hej Döbrögik! Törvényen kívülik!
Minden könny valahol vérré változik.
A ludakról lassan lekopik a toll!
Magyar hazába új szív, Magyar zakatol.
Belebújhattok szégyenetek markába,
pandúrok mögé ingbe, glóriába.

Hej Döbrögik! Hol az igazság?
Deresre kötött nemzeti szabadság.
Világba vándorol ki az eszét tudja.
Jobb élet reményével Északra-Nyugatra.
Libás Mátyások mi, kik itt maradunk.
Tíz körmünkről lehúznak, de bele nem halunk!

Tóth Árpád ERDŐ

Tóth Árpád ERDŐ

Körül
Minden csendesen, eltelten örül.
A napsütés vidám,
S a forró, sárga ragyogásban
Minden vén tölgy egy víg, élő titán:
Emeli barna karját
Frissen az áldott égbe,
A szent, illatos, teli kékbe,
S rengeti fürtjei zöld zivatarját.
Csend.
Kábult fülem hallani véli
A zengő, örök napot odafent,
Billió mérföldek étherén
Átszűrt, ájult finom neszét:
Ó, csend beszéde, szent csillagbeszéd!
S körül
Minden csendesen, eltelten örül.
A tömzsi, lustán rezzenő hársak
Illatokkal kenik fénylő, pőre testük,
S lábujjhegyen állva karcsú jegenyék
Néznek át felettük,
Túl a hullámzó, mély rengetegen,
Néznek, a merengés halk gyönyörétől
Reszketegen.
Jó így csendesen nézni a fákat,
Érezni a derűt, mely mindent áthat;
Titokban éltem is szépen tovább égett,
Mint számban a parázsló szivar,
S tűnődésem is úgy leng, illatos füstje a létnek,
Mint a napfényben a szivarfüst
Kedves, kék karikáival.
Oly jó így egyszer mélyen örülni,
Fáradt, szegény látásomat
Zöld pázsitkendőbe törülni,
Aztán lehunyni a szemem egy percre,
Míg az élet kis, nyomorú perce
Ezer évvé ringatja magát,
S kinyitni aztán
S nézni ezer évvel öregebben,
Túl szerelmeken, búkon, bölcsen, szebben
A nap örökké fiatal
Nagy, zengő aranycsillagát!

Rasztik Edit Emese A tündérek kincse

Rasztik Edit Emese
A tündérek kincse

Átvágunk egy sötét erdőn,
Majd aranyló búzamezőn.
Tündéreket kergetünk,
És semmitől sem rettegünk.

Nyargalunk a földdel a talpunk alatt,
Átszárnyalunk a levegőben minden falat.
Tűzbe lépünk, s élvezzük ölelő melegét,
Majd vízbe csobbanva annak mély kékségét.

Szabadság, szerelem; ez az mi éltet,
A világnál többet senki sem kérhet.
A Minden az, mit kezedben tartasz,
Ez a Kincs, az Egy. Az életed az!

Tóth János: Ragyog az ég

Tóth János: Ragyog az ég

Az alkony szürke kertjében árnyékok nőnek,
Fényföldben gyökerük, száruk az estbe fut
Napsugarak ütköznek egy hatalmas felhőnek,
A vöröslő fényből mára már, morzsa se jut.

Csillagok bújnak az est fekete ponyvája alól,
Fényük hangtalan, lelkemben csengő kacagás,
A Hold, mint apó sétál, arca sárgálló fényt szór,
Az ég tündököl, s engem elönt az angyali varázs.

Egy tücsök éneke

Egy tücsök éneke

Kicsi tücsök ciripel,
vajon, van ki rá figyel?
nem kottából játssza a dallamot,
maga az élet ír meg minden hangot
ezért időnként hamisan cseng játéka
de mindig szívből jön, mit mondana.
Füled becsukhatod,
de lelked nem zárhatod
előle,
mert felelős lettél érte
mikor szemed fénye
megpengette első kicsi húrjait
mikor megszólaltatta élete legszebb dallamait.
Néked énekelt, s te beleszerettél,
ne feledd hát most sem, mit akkor annyira értékeltél!
Vékony szálak, melyeken a muzsika zengedez,
s ezért könnyen elszakadhatnak ezek
megóvni csakis te tudod a kis tücsök énekét
ha nem hagyod magára csepp kis életét.
Kicsi bogár, rövid élet
mit annál nagyobb szeretetben él le.
Bogárka téged szólít hát, Szerelem!
mi szándékod velem,
áruld el végre nekem!!!

Reményik Sándor Csipkerózsa

Reményik Sándor
Csipkerózsa

A vártoronyban szûzi csend,
A pergõ rokka elpihent,
Áll az idõ s nincs benne óra,
Királyfi, átkozott kezed
A tüskerácsra mér' teszed?
Most boldog Csipkerózsa.
Százévig nõtt a lángsövény,
Mögötte nincs könny, vágy, remény,
Semmi, csak boldog álom,
A gonosz tündér jót akart,
Herceg, ez álmot ne zavard,
Ne lássanak e tájon!
Alszik, tán rólad álmodik,
Lovag, van bátorságod itt
Álmához mérni rongy-magad?
Az Élet vagy, te átkozott,
A bûnt, a bajt, a jajt hozod
S kezedhez szenny tapad
S ha vágynál mégis törni át,
Találj szemben ezer halált,
Szívedbe tüske törjön,
Vérzõn szakítsd a lángfalat
És úgy maradj a vár alatt,
És szomjúság gyötörjön.
S Te csak aludj, kis Csipkerózsa,
Áll az idõ, nincs benne óra,
Sorsod nem mostoha,
Az álmod szent,
A rokka elpihent,
Aludj, ne ébredj fel soha!

Safranka Judit & Kormányos Sándor Csodára várva

Csodára várva

Fájdalmaink közt botladozva
rohanunk által az életen,
félvakon tapogatózunk,
hogyha szemünk látni képtelen.

Tétova álmaink nyomát
követjük halkan, félszegen,
bádogkeblünk üresen kong,
reményünk mégis végtelen.

Behunyt szemmel futunk tovább
nem nézünk egyszer sem hátra,
nyűtt lelkünkben vágy bitangol
csavarog, csodára várva.

Kócos üstökünk szél cibálja
züllesztené a vak hitet,
valahol Óz a nagy varázsló
majd nekünk is ad egy új szívet.

(Safranka Judit & Kormányos Sándor)

(Két kezem ölel, mosogat, s mutat
hülyéknek fügét, gyereknek árnyék-nyulat,
fejemre tízágú koronát, fájdalmasat.)

Rácz Péter Barátok

Rácz Péter Barátok

Miért nem tudhatom miért kellek e világnak?
Csak annyit tudok hogy piciny része vagyok-e hatalmas csodának.
Ezen csodának sűrű porában
Nem tűnnek el kik fontosak számunkra!
De vajon mikor jön a várva várt pillanat?
Mikor derül végre ki kiknek maradunk végleg fontosak?

Idő multával, szívek oltalmával foltozva
Eszmélünk hogy a várva-várt pillanat
Nem más mint a mezítlábas élet
S az élet nem más mint a PILLANATOK ÖRÖME.
Akkor látunk tisztán és boldogan
Ha nem látjuk a port csak a sugarat,
A fényt mely megtöri a sötétséget,
Minden bajt és gondot áttörve
Segítünk egymáson örökre-örökre!
Baráttá válni, az maradni és tenni-tenni érte!

Vörösmarty Mihály- Egy szegény asszony könyve

Vörösmarty Mihály
Egy szegény asszony könyve

Egy szegény nő, Isten látja,
Nincs a földön egy barátja,
Agg, szegény és gyámolatlan,
Ül magán a csendes lakban.
Gyásza nincsen, gyásza rég volt,
Még midőn jó férje megholt;
De ruhája mégis gyászol:
Szíve fél a tarkaságtól.
Dolga nincs, hogy volna dolga?
Kis ebédhez nem kell szolga.
S az ebédnél nincs vendége,
Csak a múlt idők emléke.
Aki maga néz a tálba,
Azt az étel nem táplálja:
Több annak a gondolatja,
Mint amennyi jó falatja.
Gondol vissza és előre
A sok jó és bal időre.
S félig étel, félig bánat:
Mindkettőbe belefárad.

Hejh, nem így volt hajdanában,
Míg nem járt özvegyruhában:
Tele kamra, tele pince
S mindig kézben a kilincse,
És szegénynek és boldognak
Udvar és ház nyitva voltak.
Vendéget nem kelle kérni:
Önként szoktak ők betérni,
Víz' dicsérni, bor' fecsélni,
És a gazdát nem kímélni.
A szegény, kit Isten küldött,
Ide gyakran beköszöntött,
És azon mit innen elvitt,
Lelkében nem tört meg a hit:
Nem hideg pénz, hideg arcok,
Eleség volt az ajándok.
És ha néha úgy történék,
Bár nagy ritkán, nem jött vendég,
Akkor sem lön üres a ház,
Bőven volt az istenáldás:
Jobbra, balra a sok gyermek
Játszottak és verekedtek,
S gondjaiért az anyának
Sok bajt, örömet adának.

Hajh azóta csak bút látott,
Hogy a gazda sírba szállott:
Gyermekei szétfutottak
Napkeletnek, napnyugotnak,
S a szegény nő elhagyatva
Úgy maradt, mint a szedett fa.

Az idő jár, s ő csak megvan,
Hol reményben, hol bánatban.
Szűken teng kis vagyonábúl,
És ha néha sorsa fordúl,
Gazdálkodni még most sem tud,
Ha neki van, másnak is jut:
Jobb időkből rossz szokása,
Hogy a könnyeket ne lássa,
Megfelezni kis kamráját,
S maga gyakran szükséget lát.

Most ott ül az asztal mellett,
Imakönyvében keresget.
Könyvét hívják Rózsáskertnek,
Melyben szent rózsák teremnek.
Régi, jó, de kopott jószág,
Melyet még csak a barátság
S egypár ernyedt szál tart össze,
Oly igen meg van viselve.
S ím kopognak, és köhentve
Az öreg jó Sára lép be:
"Isten áldja meg, nagyasszony!
Most ugyan csak legjobb itthon.
Jó, hogy ilyenkor ki nem jár,
Majd elvesztem, oly nagy a sár."
'Hát mi jót hoz, Sára néni?'
"Istenem! bár tudnék hozni.
Egy kéréssel jöttem volna,
Ha miatta meg nem szólna.
Oly nehéz most a szegénynek,
Tán jobb volna, ha nem élnek.
Imádságos könyvet kérnék,
Higgye meg, most oly jólesnék.
Mert hiszen ha már az ember
Szépszerint jóllakni sem mer,
Már ha szűken él kenyérrel,
Éljen Isten Igéjével,
Így legalább árva lelkünk
Az imádság tartja bennünk.
Itt, tudom, van heverőben:
Adjon az Isten nevében."

'Jó asszony, felelt az özvegy,
Könyvem nincs több, csak ez az egy,
De ha már úgy megkivánta,
És ettől függ boldogsága,
Vegye egy felét jó névvel,
Én beérem más felével.'
S fele ide, fele oda,
Könyvét kétfelé osztotta.

Most a két jó öregasszony,
Hogy semmi jót ne mulasszon,
Fél könyvből, de nem fél szívvel,
Imádkoznak este, reggel,
S ha van Isten mennyországban,
Nem imádkoznak hiában.

Szabó Balázs A csoda

A csoda

Van egy csoda itt a Földön
Úgy is hívják énekszó
Segít mindig bármi jöjjön
Fújjon szél, vagy essen hó.

Lelked érti csak a titkát
Szívbe bújik szívesen,
Ezt hallgatja magyar, horvát
Talján, Gall és Szerecsen,

Orosz, Ukrán Román, Japán
Hollandok és Németek
Jó pár napig sorolhatnám
A nagyvilági népeket.

Szereted őt éjjel-nappal
Egyszer komoly, másszor vad
Tisztán zengő kedves hanggal
Hamarjában rád ragad.

Füledben van jóban, rosszban
Vígasztal és felvidít
Halkan szól a rádióban
Néha napján felordít.

Nem mondom ki úgyis tudod
A zenéről beszélek
Néked is van kedvenc dalod
Közéjük tán beférek?

(Szabó Balázs)

Árvai Emil Ősz

Árvai Emil
Ősz
1.

Reggel már fázom... Igaz,
tegnap még átölelt a nap,
elpirult, s szaladt... Elvérző fák alatt
rőt ravatal: hullt lomb, tavalyi gaz.

Néha-néha meglegyint:
avart kavart a szél.
Erdő-rét halkan elalél...
jő a tél... didergünk megint.

2.

Festi a fákat lágy napsugár,
potyognak színes könnyeik:
szemfödél fáradt földre itt...
Langy légben gyászos varjú száll.

Előkerülnek kóborló cinkék,
szekrények zugába hantolt kabátok;
hűlt kályha gyomrában ébred zsarátnok;
kaparó torkomra meleget innék.

Síelni készül az ifjúság,
hóesést várnak gyermekek;
őszülő nagyszülő elmereng:
ezt a dalt már nem neki húzzák...

Oriah Hegyi Álmodó öreg indián verse

Oriah Hegyi Álmodó öreg indián verse

Nem érdekel, hogy miből élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával,
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,
hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,
az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.

Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,
hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,
és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal,
az enyémmel vagy a tiéddel,
Hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis
megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél,
vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira.

Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni
az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is,
ha az nem mindennap szép, és hogy isten jelenlétéből ered-e az életed.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,
az enyémmel vagy a tiéddel, és mégis megállni a tó partján
és azt kiáltani az ezüst holdnak, hogy "Igen"!
Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni
egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,
fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?

Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide..
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában
anélkül, hogy visszariadnál.
Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről,
amikor minden egyéb már összeomlott.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,
és hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban.

Czky Zsanna A pillanat varázsa

Czky Zsanna
A pillanat varázsa

Az elsuhanó tájat figyeltem,
S jött a pillanatnyi csoda.
A felhők hasadékain átlibbent,
A lebukóban lévő nap sugara.

Mintha orgonajáték zengene,
Egyre több és több lett a rés.
A fényestől a színezüst fele
Hajazó, földet legyező, égi kéz.

A zene hangjai szerint változott,
És öltött újabb és újabb formát.
Az ólmos felhő közepén tátongó
Lyukból, leomlott egy fénynyaláb.

Üstdobszólóként ért földet,
S míg szétoszlatta önmagát.
A harsona szólamú zöldek,
Mohón itták a lágy nap sugarát.

Szabó István: Próbatétel az út

Szabó István: Próbatétel az út

Próbára tette Isten a lelkemet.
Adott számomra testet, szellemet.
Adott szülőt, földi életet.
Szólt az Úr, s útnak engedett

Tiéd a vágy, a gondolat!
"Szeresd felebarátodat, mint magadat!"
Tiéd a sorsod, tégy amit akarsz,
szabad vagy, jó s rossz közül választhatsz.
De vígyázz, mert egyszer mindenről számot adsz!

Foghatod a kezem. S ha jót kérsz, kaphatsz,
De el is engedhetsz, nélkülem is haladhatsz.
Segíthetsz azon, ki porba hullt,
ki feléd kiállt, mert nyomorult.
De ott is hagyhatod, kikerülheted.
Adtam széles utat és keskenyet.
De az Ítéletre minden "út"- Hozzám vezet!