Örülj a mának!
Amíg vannak, akik szeretnek,
van értelme az életednek.
Mindegy, hogy rohannak az évek,
ha érzed melegét egy kéznek.
Még érdemes reggel felkelni,
ha van kinek kenyeret szelni.
Örülj a percnek!
De ha mégis magány a sorsod,
ha a gondot egyedül hordod,
erőt is ad hozzá az élet.
Találd meg mindenben a szépet.
A nap rád is úgy süt, mint másra,
ne gondolj hát az elmúlásra.
Örülj, hogy élhetsz!
Nincs fekete és nincs fehér
De az elmúlás mindent elér
Nincs tűz, mely örökké lobogna
Fényét más világok felé ontva
Nincs folyó, mely örökre megmarad
Előbb-utóbb minden forrás elapad.
Nincs érzelem, mely örökké él
A harag idővel megbékél
Nincs az a szerelem, ami el nem vetél
Gyűlölet, melyet nem koptat a szél
Öröm, melyet nem sápaszt a tél
Bánat, melyet nem gúnyol a remény
A fény kialszik, s helyén a sötétség sem örök
Élet, halál - ők is csupán eszközök
Mert a Változás az egyetlen,
Mely mindig tombol szüntelen
Ami meg nem alkuszik soha
Hiába hiszi a sok ostoba
Hogy bármi, ami létezik, úgy marad
Mert mindig lesz új a nap alatt!
/Amatőr/
Semmi nem érkezik idejében
"Semmi nem érkezik idejében,
semmit nem ad az élet akkor,
amikor felkészültünk reá.
Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés.
Azt hisszük, játszik velünk valaki.
De egy napon észrevesszük,
hogy csodálatos rend
és rendszer volt mindenben …
Két ember nem találkozhat
egy nappal sem előbb,
csak amikor megértek e találkozásra …
Megértek, nem éppen hajlamaikkal
vagy szeszélyeikkel, hanem belülről,
valamilyen kivédhetetlen
csillagászati törvény parancsa szerint,
ahogy az égitestek találkoznak
a végtelen térben és időben,
hajszálnyi pontossággal,
ugyanabban a másodpercben,
amely az ö másodpercük az évmilliárdok
és a tér végtelenségei között."
semmit nem ad az élet akkor,
amikor felkészültünk reá.
Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés.
Azt hisszük, játszik velünk valaki.
De egy napon észrevesszük,
hogy csodálatos rend
és rendszer volt mindenben …
Két ember nem találkozhat
egy nappal sem előbb,
csak amikor megértek e találkozásra …
Megértek, nem éppen hajlamaikkal
vagy szeszélyeikkel, hanem belülről,
valamilyen kivédhetetlen
csillagászati törvény parancsa szerint,
ahogy az égitestek találkoznak
a végtelen térben és időben,
hajszálnyi pontossággal,
ugyanabban a másodpercben,
amely az ö másodpercük az évmilliárdok
és a tér végtelenségei között."
Ametist Olvasó nő
Ametist
Olvasó nő
Kezében könyv, arcán egy cseppnyi könny,
mosoly az ajkon, s a szempillák mögött -
vajon mi rejlik a sorok között?
Talán egy szép, szerelmes költemény
vagy egy romantikus regény -
félig lehunyt szem, átszellemült tekintet,
csak lefelé tekintget,
s arcán csillog a gyertyafény.
Keze a könyv hátlapján pihen,
elmosolyodik szépen-szelíden,
mit üzenhetnek néki a sorok:
szerelmet, álmot, még szebb holnapot?
Reménysugár vagy csalódás,
mi várja, s rálel végre az igaz boldogságra,
a tiszta gyöngyszem két kezébe hull,
vagy elgurul és többé nem találja?
Talán kis cédulát rejt a könyv,
az írás összefut, elmaszatolja könny,
míg olvassa a bűvös szavakat:
"Kívánok néked édes álmokat,
fogadd kezem és tiszta szívemet" -
hisz kedvesétől jött az üzenet!
Olvasó nő
Kezében könyv, arcán egy cseppnyi könny,
mosoly az ajkon, s a szempillák mögött -
vajon mi rejlik a sorok között?
Talán egy szép, szerelmes költemény
vagy egy romantikus regény -
félig lehunyt szem, átszellemült tekintet,
csak lefelé tekintget,
s arcán csillog a gyertyafény.
Keze a könyv hátlapján pihen,
elmosolyodik szépen-szelíden,
mit üzenhetnek néki a sorok:
szerelmet, álmot, még szebb holnapot?
Reménysugár vagy csalódás,
mi várja, s rálel végre az igaz boldogságra,
a tiszta gyöngyszem két kezébe hull,
vagy elgurul és többé nem találja?
Talán kis cédulát rejt a könyv,
az írás összefut, elmaszatolja könny,
míg olvassa a bűvös szavakat:
"Kívánok néked édes álmokat,
fogadd kezem és tiszta szívemet" -
hisz kedvesétől jött az üzenet!
Túrmezei Erzsébet Pótvizsga szeretetből
Túrmezei Erzsébet
Pótvizsga szeretetből
A Mester nagy iskolájában
Ma szeretetből pótvizsgáztam
Tanítóm előtt remegve álltam.
Az első vizsgán én elbuktam,
A tételt bár kívülről tudtam,
De gyakorlatilag azt előadni nem tudtam.
Szerettem én ki engem szeret,
Minden jó embert, akit csak lehet,
De az ellenségemet?!
Aki rágalmaz, kinevet?
Ad mindenféle csúf nevet,
Gyaláz és megaláz engemet?
Ilyet nem tudok szeretni: - Nem!
És ezt húztam ki, ez volt a tételem.
Hogy ellenségemet is szeressem.
Szereted? - Kérdezte tanárom,
Az én Mesterem és Megváltóm.
Nem tudom! - Hiába próbálom.
Szelíden mondta, de erélyesen:
Pótvizsgára mész! És ha mégsem
Tanulod meg, megbuksz egészen.
A szeretet nehéz tétel.
A legtöbben ebben buknak el,
Mert aki bánt, azt is szeretnünk kell.
De Mesterem tovább tanított,
Különórára hívott,
Szeretetével sokat kivívott.
Mutatta kezén, lábán a sebet,
Hogy mennyit tehet a szeretet,
Eltűrni a kereszt-szegeket.
Eltűrni a gúnyt, gyalázatot,
Töviskoronát, nehéz bánatot.
A dárdaszúrást, mit értem kapott.
Megrendültem egész szívemben.
Hát a szeretet ilyen végtelen?
Tanítóimtól tanulni kezdtem.
Megnyerheted vele úgy lehet,
Hogy ő is megtér, hogy ő is szeret,
Ha látja a te szeretetedet.
Így tanított, szívem felrázta.
Látta, hogy hajlok a tanításra.
Szeretetét szívembe zárta.
És most pótvizsgáztam belőle,
Ott volt ellenségem is,
Gúnyos megjegyzést kaptam tőle.
De én szeretettel feleltem,
S e szeretettel őt megnyertem,
És a pótvizsgán általmentem.
Tovább tanulok, tovább megyek.
Vannak szeretet egyetemek,
Magasak, mégsem elérhetetlenek.
Mert más tudományt, sokat tanulhatok,
Megcsodálhatnak, úgy vizsgázhatok,
De ha szeretet nincs bennem
Semmi vagyok!
Pótvizsga szeretetből
A Mester nagy iskolájában
Ma szeretetből pótvizsgáztam
Tanítóm előtt remegve álltam.
Az első vizsgán én elbuktam,
A tételt bár kívülről tudtam,
De gyakorlatilag azt előadni nem tudtam.
Szerettem én ki engem szeret,
Minden jó embert, akit csak lehet,
De az ellenségemet?!
Aki rágalmaz, kinevet?
Ad mindenféle csúf nevet,
Gyaláz és megaláz engemet?
Ilyet nem tudok szeretni: - Nem!
És ezt húztam ki, ez volt a tételem.
Hogy ellenségemet is szeressem.
Szereted? - Kérdezte tanárom,
Az én Mesterem és Megváltóm.
Nem tudom! - Hiába próbálom.
Szelíden mondta, de erélyesen:
Pótvizsgára mész! És ha mégsem
Tanulod meg, megbuksz egészen.
A szeretet nehéz tétel.
A legtöbben ebben buknak el,
Mert aki bánt, azt is szeretnünk kell.
De Mesterem tovább tanított,
Különórára hívott,
Szeretetével sokat kivívott.
Mutatta kezén, lábán a sebet,
Hogy mennyit tehet a szeretet,
Eltűrni a kereszt-szegeket.
Eltűrni a gúnyt, gyalázatot,
Töviskoronát, nehéz bánatot.
A dárdaszúrást, mit értem kapott.
Megrendültem egész szívemben.
Hát a szeretet ilyen végtelen?
Tanítóimtól tanulni kezdtem.
Megnyerheted vele úgy lehet,
Hogy ő is megtér, hogy ő is szeret,
Ha látja a te szeretetedet.
Így tanított, szívem felrázta.
Látta, hogy hajlok a tanításra.
Szeretetét szívembe zárta.
És most pótvizsgáztam belőle,
Ott volt ellenségem is,
Gúnyos megjegyzést kaptam tőle.
De én szeretettel feleltem,
S e szeretettel őt megnyertem,
És a pótvizsgán általmentem.
Tovább tanulok, tovább megyek.
Vannak szeretet egyetemek,
Magasak, mégsem elérhetetlenek.
Mert más tudományt, sokat tanulhatok,
Megcsodálhatnak, úgy vizsgázhatok,
De ha szeretet nincs bennem
Semmi vagyok!
Thándor Márk Háladal
Háladal
Hahotázik lelkemben a szó,
szívemben megbabonáz az élet,
mert könnyű vagyok,
akár pillangó szárnya
estporos fényben,
vagy királylány aranyhaja
ezeregy mesében.
Könnyű vagyok,
s könnyű vagy Te is!
S míg lepelruhánk alatt
szerelmes szél libben át,
Az ezerarcú nyár
táncolva mutatja meg magát!
Egyre hahotázik lelkemben a szó,
s babonáz szívemben az élet!
Hálával köszönlek Téged az égnek,
Az Egyisten szerelem-teremtő felének!
Hahotázik lelkemben a szó,
szívemben megbabonáz az élet,
mert könnyű vagyok,
akár pillangó szárnya
estporos fényben,
vagy királylány aranyhaja
ezeregy mesében.
Könnyű vagyok,
s könnyű vagy Te is!
S míg lepelruhánk alatt
szerelmes szél libben át,
Az ezerarcú nyár
táncolva mutatja meg magát!
Egyre hahotázik lelkemben a szó,
s babonáz szívemben az élet!
Hálával köszönlek Téged az égnek,
Az Egyisten szerelem-teremtő felének!
Ki vagyok én?
Ki vagyok én?
Középszerû középosztály, Középszerû évek
Átlagos, szürke, középszerû élet
Átlagos emberek egy átlagos világban
Konfekció arcok a konfekció gyárban
Ki vagyok én?
Megannyi lehajtott fejû, tudatlan állat,
Kiket nem érdekel, hogy miért, és nem élnek csak a mának
Kelnek és fekszenek, élnek és halnak
És nem halják a kérdéseket, mik választ akarnak
Ki vagyok én?
Azt mondják rólam,
Csak hús és vér, állj vissza a sorba!
Érzem, hogy ez nem lehet igaz és kell valamit tenni,
De hogy valójában ki vagyok én, még nem mondta meg senki
Ki vagyok én, honnan jöttem, létezik-e a lélek,
S ha egyszer majd meg kell halni, miért pont addig élek?
Ki vagyok én, miért születtem és miért éppen itt élek,
És miért jutnak eszembe ehhez hasonló kérdések?
Középszerû középosztály, Középszerû évek
Átlagos, szürke, középszerû élet
Átlagos emberek egy átlagos világban
Konfekció arcok a konfekció gyárban
Ki vagyok én?
Megannyi lehajtott fejû, tudatlan állat,
Kiket nem érdekel, hogy miért, és nem élnek csak a mának
Kelnek és fekszenek, élnek és halnak
És nem halják a kérdéseket, mik választ akarnak
Ki vagyok én?
Azt mondják rólam,
Csak hús és vér, állj vissza a sorba!
Érzem, hogy ez nem lehet igaz és kell valamit tenni,
De hogy valójában ki vagyok én, még nem mondta meg senki
Ki vagyok én, honnan jöttem, létezik-e a lélek,
S ha egyszer majd meg kell halni, miért pont addig élek?
Ki vagyok én, miért születtem és miért éppen itt élek,
És miért jutnak eszembe ehhez hasonló kérdések?
Baranyi Ferenc Figyelj rám
Baranyi Ferenc
Figyelj rám
Figyelj rám egy kicsit
s ne bújj előlem el,
ilyenkor önmagad
elől is rejtezel.
Vedd észre, hogy: vagyok.
Vedd észre s adj jelet.
Beszélj - vagy legalább
rebbenjen a szemed.
Érezd meg, hogy nekünk
nem nyugtató a csönd,
felgyűlik, mint a sár,
s mindkettőnket elönt.
Közöld magaddal is,
mitől engem kímélsz,
szólalj meg akkor is,
ha ellenem beszélsz,
Figyelj rám
Figyelj rám egy kicsit
s ne bújj előlem el,
ilyenkor önmagad
elől is rejtezel.
Vedd észre, hogy: vagyok.
Vedd észre s adj jelet.
Beszélj - vagy legalább
rebbenjen a szemed.
Érezd meg, hogy nekünk
nem nyugtató a csönd,
felgyűlik, mint a sár,
s mindkettőnket elönt.
Közöld magaddal is,
mitől engem kímélsz,
szólalj meg akkor is,
ha ellenem beszélsz,
Konsztantyin Mihajlovics Szimonov: Várj reám
Konsztantyin Mihajlovics Szimonov
Várj reám
Várj reám, s én megjövök, hogyha vársz nagyon!
Várj reám, ha sárga köd őszi búja nyom!
Várj, ha havat hord a szél, várj, ha tűz a nap!
Várj, ha nem is jön levél innen néhanap!
Várj, ha nem is vár senkit ott haza senki már,
És ha unszol bárki is, hogy nem kell várni már!
Várj reám, s én megjövök, fordulj mástól el,
Bárhogy súgja ösztönöd, hogy feledni kell!
Ha lemondtak rólam már lányom és apám,
S jóbarát rám egy sem vár, te gondolj néha rám!
Borral búsul a pohár, s könnyet ejt szemünk,
Várj te változatlanul, s ne igyál velük!
Várj reám, óh átkelek minden vészen én!
Aki nem várt, majd rám nevet: szerencsés legény!
Nem tudhatja senki sem, csak mi ketten azt,
Hogy te voltál ott énvelem, hol halál maraszt.
S te mentettél meg. És hogy? Egyszerű titok,
Várni tudtál rám, ahogy senki sem tudott.
Várj reám
Várj reám, s én megjövök, hogyha vársz nagyon!
Várj reám, ha sárga köd őszi búja nyom!
Várj, ha havat hord a szél, várj, ha tűz a nap!
Várj, ha nem is jön levél innen néhanap!
Várj, ha nem is vár senkit ott haza senki már,
És ha unszol bárki is, hogy nem kell várni már!
Várj reám, s én megjövök, fordulj mástól el,
Bárhogy súgja ösztönöd, hogy feledni kell!
Ha lemondtak rólam már lányom és apám,
S jóbarát rám egy sem vár, te gondolj néha rám!
Borral búsul a pohár, s könnyet ejt szemünk,
Várj te változatlanul, s ne igyál velük!
Várj reám, óh átkelek minden vészen én!
Aki nem várt, majd rám nevet: szerencsés legény!
Nem tudhatja senki sem, csak mi ketten azt,
Hogy te voltál ott énvelem, hol halál maraszt.
S te mentettél meg. És hogy? Egyszerű titok,
Várni tudtál rám, ahogy senki sem tudott.
Wass Albert Elindul újra a mese!
Wass Albert
Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!
Karácsony készűl, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!
Vigyázzatok! Ez a mese
már nem is egészen mese.
Belőle az Isten szeme
tekint a földre lefele.
Vigyázzatok hát emberek,
Titeket keres a szeme!
Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.
Mert rút a világ, fekete.
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
az égig sem látnak vele.
Pedig az égből lefele
porzik már Isten szekere!
Minden csillag egy kereke,
ezeregy angyal száll vele,
az Isten maga száll vele
és csillagtükröt nyujt felénk,
mesetükröt, a keze.
Szent tükrébe végre egyszer
Pillantsatok tiszta szemmel,
tiszta szemmel, Istenszemmel
milyen szép is minden ember!
Minden ember szépségtenger
s mint a tenger csillagszemmel
telve vagytok szeretettel...!
Tagadjátok...? Restellitek...?
Elfordulnak fejeitek...?
Megvakultak szemeitek...?
Szépségteket, jóságtokat
nem érzitek, nem hiszitek...?
Csillaggyertyák fénye mellett
Isten elé nem viszitek...?
Akkor bizony rútak vagytok,
szégenyek és vakok vagytok,
ha szépek lenni nem akartok.
De még így is, szegényen is,
rútan, vakon, mégis, mégis
Isten gyermekei vagytok!
Rátok süti fényes szemét,
elindítja fényszekerét,
jó emberek játékszerét.
Milyen kár, hogy áldó kezét
nem érzitek, nem nézitek
s nem hiszitek már a mesét.
A rút világnak gondja van,
minden embernek gondja van,
a sok angyalnak mind gondja van
s az Istennek is gondja van,
mert mindenekre gondja van.
S így múlik el a szép s a jó
az ember mellől, nyomtalan.
Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!
Karácsony készűl, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!
Vigyázzatok! Ez a mese
már nem is egészen mese.
Belőle az Isten szeme
tekint a földre lefele.
Vigyázzatok hát emberek,
Titeket keres a szeme!
Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.
Mert rút a világ, fekete.
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
az égig sem látnak vele.
Pedig az égből lefele
porzik már Isten szekere!
Minden csillag egy kereke,
ezeregy angyal száll vele,
az Isten maga száll vele
és csillagtükröt nyujt felénk,
mesetükröt, a keze.
Szent tükrébe végre egyszer
Pillantsatok tiszta szemmel,
tiszta szemmel, Istenszemmel
milyen szép is minden ember!
Minden ember szépségtenger
s mint a tenger csillagszemmel
telve vagytok szeretettel...!
Tagadjátok...? Restellitek...?
Elfordulnak fejeitek...?
Megvakultak szemeitek...?
Szépségteket, jóságtokat
nem érzitek, nem hiszitek...?
Csillaggyertyák fénye mellett
Isten elé nem viszitek...?
Akkor bizony rútak vagytok,
szégenyek és vakok vagytok,
ha szépek lenni nem akartok.
De még így is, szegényen is,
rútan, vakon, mégis, mégis
Isten gyermekei vagytok!
Rátok süti fényes szemét,
elindítja fényszekerét,
jó emberek játékszerét.
Milyen kár, hogy áldó kezét
nem érzitek, nem nézitek
s nem hiszitek már a mesét.
A rút világnak gondja van,
minden embernek gondja van,
a sok angyalnak mind gondja van
s az Istennek is gondja van,
mert mindenekre gondja van.
S így múlik el a szép s a jó
az ember mellől, nyomtalan.
Thándor Márk
Pörög
Az élet pereg,
S újra termi gondjait,
S mi volt, újra lesz,
Mint nyárutó gondoló
Halk tücsök nesz,
Mely csak véget él,
S ezt beszéli el.
Az ember bánatában
Örömének távolába
Nem tekint.
S boldogságban nem
Bánkódik gondjain.
Ó hirtelen gondolat,
Mi felkavar, köszöntlek.
Tág ajtókon utam
Tán egyszer, tán egyszer
meglelem.
Az élet pereg,
S újra termi gondjait,
S mi volt, újra lesz,
Mint nyárutó gondoló
Halk tücsök nesz,
Mely csak véget él,
S ezt beszéli el.
Az ember bánatában
Örömének távolába
Nem tekint.
S boldogságban nem
Bánkódik gondjain.
Ó hirtelen gondolat,
Mi felkavar, köszöntlek.
Tág ajtókon utam
Tán egyszer, tán egyszer
meglelem.
Thándor Márk Esti ima
Esti ima
Én Istenem
Mi Istenünk,
becsukódik már a szemünk?
De a Tied nyitva talán,
Kérlek kicsinyt jobban
figyelj most reánk,
Mert az ember ember ma is,
Birtokvágya körbe szövi,
S kinek adnak, elvesz még,
a felebarát is ellenség,
ha nem teszi mit óhajt.
Kinek dolga itt tennie,
Az megfásul vagy tovább áll.
Bár idegenben, idegen.
Én Istenem
Mi Istenünk,
becsukódik már a szemünk?
De a Tied nyitva talán,
Kérlek kicsinyt jobban
figyelj most reánk,
Hogy otthonunk hazánk legyen,
S hazánk az otthonunk,
Hol békében, büszkén,
És magyarként lakhatunk.
Én Istenem
Mi Istenünk,
becsukódik már a szemünk?
De a Tied nyitva talán,
Kérlek kicsinyt jobban
figyelj most reánk,
Mert az ember ember ma is,
Birtokvágya körbe szövi,
S kinek adnak, elvesz még,
a felebarát is ellenség,
ha nem teszi mit óhajt.
Kinek dolga itt tennie,
Az megfásul vagy tovább áll.
Bár idegenben, idegen.
Én Istenem
Mi Istenünk,
becsukódik már a szemünk?
De a Tied nyitva talán,
Kérlek kicsinyt jobban
figyelj most reánk,
Hogy otthonunk hazánk legyen,
S hazánk az otthonunk,
Hol békében, büszkén,
És magyarként lakhatunk.
Thándor Márk
Thándor Márk
MEGTALÁLTALAK
Megváltó
Engedett
Görnyedt
Testbe
A földre
Lelkem
Által
Leltem
Társra
A mennyből
Létem
Akkor
Kezdődött,
mikor
MEGTALÁLTALAK
Megváltó
Engedett
Görnyedt
Testbe
A földre
Lelkem
Által
Leltem
Társra
A mennyből
Létem
Akkor
Kezdődött,
mikor
Reményik Sándor Szent János-szobor
Reményik Sándor
Szent János-szobor
Úgy áll az elhagyott kert közepén,
Palástosan, aggon és egyedül,
Mint aki látott minden "jelenést",
És mindent tud, és mindennek örül.
Az Istenbe s az őszbe elmerült.
És átnéz, messze néz át a kert fáin,
Kő-ajka zeng a déli verőfényben:
"Csak szeressétek egymást, fiacskáim".
Szent János-szobor
Úgy áll az elhagyott kert közepén,
Palástosan, aggon és egyedül,
Mint aki látott minden "jelenést",
És mindent tud, és mindennek örül.
Az Istenbe s az őszbe elmerült.
És átnéz, messze néz át a kert fáin,
Kő-ajka zeng a déli verőfényben:
"Csak szeressétek egymást, fiacskáim".
Kárász Izabella Jézushoz
Kárász Izabella
Jézushoz
Add nekem is, ó, drága Jézusom,
az állhatatos lélek boldogságát,
ki építi a szeretet országát,
nem torpan és nem áll meg félúton,
de féltve őrzi, védi mécsvilágát,
várja az Estét, mikor jössz. Tudom,
hogy bízva várja, hittel, Krisztusom,
Feléd tekint, és minden percben vár Rád.
Add nekem az ily lélek boldogságát,
hogy állhatatos gyermeked legyek,
s a vártámnál, ó, hadd figyeljelek,
hallhassam hangod, amikor sötét lesz,
odaállhassak majd az égi Fényhez,
mikor elhangzik szent ítéleted.
Jézushoz
Add nekem is, ó, drága Jézusom,
az állhatatos lélek boldogságát,
ki építi a szeretet országát,
nem torpan és nem áll meg félúton,
de féltve őrzi, védi mécsvilágát,
várja az Estét, mikor jössz. Tudom,
hogy bízva várja, hittel, Krisztusom,
Feléd tekint, és minden percben vár Rád.
Add nekem az ily lélek boldogságát,
hogy állhatatos gyermeked legyek,
s a vártámnál, ó, hadd figyeljelek,
hallhassam hangod, amikor sötét lesz,
odaállhassak majd az égi Fényhez,
mikor elhangzik szent ítéleted.
Áprily Lajos Karácsony-est
Áprily Lajos
Karácsony-est
Angyal zenéje, gyertyafény –
kincses kezem hogy lett szegény?
Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.
Mi győzött érdességemen?
Mitől csókolhat úgy kezem?
Simogatást mitől tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?
Szemembe Krisztus-könny szökött? –
kinyúló kézzel kérdezem.
Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.
Karácsony-est
Angyal zenéje, gyertyafény –
kincses kezem hogy lett szegény?
Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.
Mi győzött érdességemen?
Mitől csókolhat úgy kezem?
Simogatást mitől tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?
Szemembe Krisztus-könny szökött? –
kinyúló kézzel kérdezem.
Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.
DOBOS HAJNAL Gondold csak meg
DOBOS HAJNAL Gondold csak meg
Gondold csak meg: mindenki ember.
Minél gonoszabb, annál több sebe van.
Igaz, nem mindenki lesz a sebektől gonosz,
Dehát nem vagyunk egyformák...
Gondold csak meg: mindenki ember.
Nem született még senki se gaznak,
A csecsemők kezében nincsenek kések,
Tiszta fehér lap mindegyik...
Gondold csak meg: mindenki ember.
A részeges, a hitvány, az elvetemült.
Bordái között dobog csupasz szíve,
És nem vagyunk hozzá irgalmasak...
Gondold csak meg: mindenki ember.
Élete zsákját cipeli, arcán durva álarc,
A sarkon le is üt talán, kirabol,
És téged is vonszol a vállán ezután...
Gondold csak meg: mindenki ember.
Nem lehetsz olyan jó, hogy rossz ne légy valahol.
A többi csak fokozat kérdése, és megítélésé,
És hozzájön még a szokásjog.
Gondold csak meg: egy gonosztevőnek
még aznap a mennyben volt vacsorája!
És kit feszítettek meg mellette, Uramisten!
Gondold csak meg: egy EMBERT!
Gondold csak meg: mindenki ember.
Minél gonoszabb, annál több sebe van.
Igaz, nem mindenki lesz a sebektől gonosz,
Dehát nem vagyunk egyformák...
Gondold csak meg: mindenki ember.
Nem született még senki se gaznak,
A csecsemők kezében nincsenek kések,
Tiszta fehér lap mindegyik...
Gondold csak meg: mindenki ember.
A részeges, a hitvány, az elvetemült.
Bordái között dobog csupasz szíve,
És nem vagyunk hozzá irgalmasak...
Gondold csak meg: mindenki ember.
Élete zsákját cipeli, arcán durva álarc,
A sarkon le is üt talán, kirabol,
És téged is vonszol a vállán ezután...
Gondold csak meg: mindenki ember.
Nem lehetsz olyan jó, hogy rossz ne légy valahol.
A többi csak fokozat kérdése, és megítélésé,
És hozzájön még a szokásjog.
Gondold csak meg: egy gonosztevőnek
még aznap a mennyben volt vacsorája!
És kit feszítettek meg mellette, Uramisten!
Gondold csak meg: egy EMBERT!
Fazekas Anna -Őzanyó
Fazekas Anna
Őzanyó
Aprócska házban, völgy ölén,
öreg anyóka éldegél.
Nyuszik, gidák, dalos rigók,
jól ismerik a házikót.
És ismerik a fák, hegyek,
a Mátrán úszó fellegek,
a lepke, pinty, kakukkmadár,
az őzcsalád, mely arra jár.
Szelíd, kezes kis őzikék
keresik meg a nénikét,
kit, kedveskedve, réges-rég
csak Őzanyónak hív a nép.
Anyót az első napsugár
serény munkában látja már:
csuporra, tálra pettyeket,
virágos ágat festeget.
Ecsetje fürgén föl-le jár,
csapongva, mint a vadmadár.
Csak akkor nyugszik, nem siet,
ha ráborul a szürkület.
Az út felől, a kert alatt
vidám gyerekcsapat szalad,
és réten termett nagy nyaláb
kakukkfű, zsálya, szarkaláb,
Törökszegfű meg kankalin
virít a lányok karjain.
Anyóé mind e sok virág.
Topognak pettyes őzgidák,
ugrál a Bodri és ugat,
Cili cicus velük mulat,
zsivajjal hegy-völgy megtelik,
és játszadoznak estelig.
De télen - hogy miképp esett? -
hiába várt vendégeket.
Elmúlt egy hét a más után,
és nem zörgettek ajtaján.
Hó ült a bokron, bérceken,
a lágyan lejtő réteken,
bükk ágbogán, tölgyágakon,
csikart a fagy, mint vaskarom.
Nyulacska rítt a fák mögött,
a félsz szívébe költözött,
s a kék patakban gyors halak
cikáztak jégpáncél alatt.
Odvába bújt a rőt evet,
süvöltő széltől rettegett.
Avarsubában gyík aludt,
ordas kerülte a falut.
Elnémult minden kis rigó,
csak hullott, hullott, hullt a hó,
s a cserjésben az őzikék
kutatták őszi fű ízét.
Riadtan, félve, éhesen
barangolnak a réteken,
szelíd szemükben bús panasz:
"Miért vagy messze, szép tavasz?"
Erdőirtásból éjszaka
favágók érkeztek haza,
s beszóltak néne ablakán:
"Anyó, segíts nyuszin, gidán!"
Most tégy csodát, jó Őzanyó!
Kötésig ér, s még hull a hó.
Se fű, se ág, se lomb, se mag,
csak jég, csak hó, csak néma fagy
borít mezőket, réteket.
Kis őzikéid éhesek.
A tél kegyetlen, és ha győz,
éhen veszik a nyúl, az őz.
A csöndes éj lassan telik,
anyóka virraszt reggelig.
Szemernyit sem vár, nem pihen,
tanácsházára úgy megyen.
"Az őzikék... jó emberek!
elpusztulnak... segítsetek!
Az ember gyenge, ámde sok
csodát tehet, ha összefog."
Anyó szemében könny ragyog,
bólintnak a tanácstagok,
és másnap, újév reggelén,
a hegyre indul lány, legény.
Fejszét, szöget, szerszámokat
cipel buzgón a kis csapat,
s mire az ég bealkonyul,
nem éhezik se őz, se nyúl.
Őzanyó
Aprócska házban, völgy ölén,
öreg anyóka éldegél.
Nyuszik, gidák, dalos rigók,
jól ismerik a házikót.
És ismerik a fák, hegyek,
a Mátrán úszó fellegek,
a lepke, pinty, kakukkmadár,
az őzcsalád, mely arra jár.
Szelíd, kezes kis őzikék
keresik meg a nénikét,
kit, kedveskedve, réges-rég
csak Őzanyónak hív a nép.
Anyót az első napsugár
serény munkában látja már:
csuporra, tálra pettyeket,
virágos ágat festeget.
Ecsetje fürgén föl-le jár,
csapongva, mint a vadmadár.
Csak akkor nyugszik, nem siet,
ha ráborul a szürkület.
Az út felől, a kert alatt
vidám gyerekcsapat szalad,
és réten termett nagy nyaláb
kakukkfű, zsálya, szarkaláb,
Törökszegfű meg kankalin
virít a lányok karjain.
Anyóé mind e sok virág.
Topognak pettyes őzgidák,
ugrál a Bodri és ugat,
Cili cicus velük mulat,
zsivajjal hegy-völgy megtelik,
és játszadoznak estelig.
De télen - hogy miképp esett? -
hiába várt vendégeket.
Elmúlt egy hét a más után,
és nem zörgettek ajtaján.
Hó ült a bokron, bérceken,
a lágyan lejtő réteken,
bükk ágbogán, tölgyágakon,
csikart a fagy, mint vaskarom.
Nyulacska rítt a fák mögött,
a félsz szívébe költözött,
s a kék patakban gyors halak
cikáztak jégpáncél alatt.
Odvába bújt a rőt evet,
süvöltő széltől rettegett.
Avarsubában gyík aludt,
ordas kerülte a falut.
Elnémult minden kis rigó,
csak hullott, hullott, hullt a hó,
s a cserjésben az őzikék
kutatták őszi fű ízét.
Riadtan, félve, éhesen
barangolnak a réteken,
szelíd szemükben bús panasz:
"Miért vagy messze, szép tavasz?"
Erdőirtásból éjszaka
favágók érkeztek haza,
s beszóltak néne ablakán:
"Anyó, segíts nyuszin, gidán!"
Most tégy csodát, jó Őzanyó!
Kötésig ér, s még hull a hó.
Se fű, se ág, se lomb, se mag,
csak jég, csak hó, csak néma fagy
borít mezőket, réteket.
Kis őzikéid éhesek.
A tél kegyetlen, és ha győz,
éhen veszik a nyúl, az őz.
A csöndes éj lassan telik,
anyóka virraszt reggelig.
Szemernyit sem vár, nem pihen,
tanácsházára úgy megyen.
"Az őzikék... jó emberek!
elpusztulnak... segítsetek!
Az ember gyenge, ámde sok
csodát tehet, ha összefog."
Anyó szemében könny ragyog,
bólintnak a tanácstagok,
és másnap, újév reggelén,
a hegyre indul lány, legény.
Fejszét, szöget, szerszámokat
cipel buzgón a kis csapat,
s mire az ég bealkonyul,
nem éhezik se őz, se nyúl.
Radha Soami
A fiatalság nem életkor, inkább lelkiállapot: akaraterő, képzelőerő, heves érzelmek, a bátorság uralma a gyávaság fölött, amikor a kalandvágy legyőzi a kényelemszeretetet.
Attól még nem öreg valaki, hogy megélt valahány évet. Öregedni annyi, mint lemondani az álmainkról. Az évek ráncossá teszik a bőrt, a lelkesedés hiánya pedig a lelket.
Radha Soami
Attól még nem öreg valaki, hogy megélt valahány évet. Öregedni annyi, mint lemondani az álmainkról. Az évek ráncossá teszik a bőrt, a lelkesedés hiánya pedig a lelket.
Radha Soami
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
