Lia Lombardy Karácsonyi kívánság

Lia Lombardy
Karácsonyi kívánság


Mit kívánhatnék Karácsonyra én?
Boldogságot. Békét. Szerencsét.
Mire vágyok, elmondhatom talán.
Kívánságom végre
meghallgatásra talál.
Talán most titkos kívánságom feltárhatnám.
Boldog Karácsony,
Ezüst fényű, ezüst csillogású
Hol az a Férfi, Hol talál vajon rám?
Oly rossz a magány.
Szeretet nélkül üres a Világ!
Boldog Karácsony,
Ezüst fényű, ezüst csillogású.
Hol az a férfi? Hol vár vajon rám?
Kivel az Élet útján
együtt mehetnék tovább.
Kinek szeméből a fény visszaragyogna rám.
Kivel megoszthatnám mindenem
Kinek mosolya beragyogná életem.
Nevetése bearanyozná a szívem.
A férfi, a Szerelem
Az lenne a karácsonyi ajándék nekem.
Boldog karácsony,
Ezüst fényű, ezüst csillogású
Hozd el végre Őt nekem!
Szívem melegségre vágyik.
Hiányzik a kedves szó.
A gondoskodás.
Az összetartozás.
Szívünk dobbanása egy ritmusra
Ugyanazt a zenét akarva.
Vágyom a Férfit, a Szerelmet!
Szerelem nélkül
semmit sem ér az Életem.
Karácsonyi kívánságom oly szerény
Szeretetet kérek
a szeretet ünnepén.

Radványi Kálmán Azt kérded, kis fiam...

Radványi Kálmán
Azt kérded, kis fiam...

Az kérded, kis fiam, mi fáj nekem?
Hogy a karácsony méze sem vidít fel,
A muzsikáló angyalok zenéje,
Égből szívekbe áradó malaszt.
Isten békéje emberek között,
A karácsonyfa ragyogó csodája,
A boldog fény, a víg szent csillogás.
A gyermekvágyak termő csodafája,
A megvalósult álmok boldog estje
Nem gyújtja föl bús szívem mosolyát.

Azt kérded, kis fiam, mi fáj nekem…

Szemem a sötét messzeségbe fúrom,
Átnézek rajtad s boldogságodon
S meglátok minden bánatot, nyomort.
És hallom a magyar hegyek nyögését,
A magyar égnek omló roskadását,
És sír bennem a magyar árvaság.
Látó szemem ma vándorútra kel,
Bocsásd meg nékem, édes kis fiam,
Az égő könnyet, mely fejedre hull,
S a sötét felhőt a homlokomon.

Fájó szívemnek néma zokogását,
Lelkem megosztott fájó csonkaságát
Bocsásd meg nékem, édes kis fiam.
A székely hegyek puha hópalástján
Árva kis házak négy fala között
Rab lélek gunnyaszt. Szárnyait kitépték,
Öröme félénk és bátortalan.

Erdély fölött egy nagy korbács suhog,
Magyar vér serked minden vad ütésén,
S én érzem a korbácsnak szégyenét.
Bárhová sujt le ólmos ostora
Engem talál s a lelkem megvonaglik.

Fáj bennem minden megfojtott magyar szó.
Holt gondolatok a vágyak temetőjén
Zokogva járok s nem tudok örülni.

Az kérded, kis fiam, mi fáj nekem…

Kárpátok gyásza, Garam csobogása,
A Tátra fáj és Kassa ékessége,
A multat néző néma várromok,
S a jelen romja – csonka életünk.

Idegen lábak gőgös dobbanása,
Idegen ajkak vidámsága fáj…
És fáj bennem ma minden szenvedés:
A kenyértelen asztalok keserve,
Az anyák könnye, apák küzködése,
Sírásra görbült édes gyermekajk,
Odvakban gubbasztó karácsonyok…
Minden magyar gond nyomja lelkemet…

Édes fiam, ez fáj nekem, Ezért
Ül könny szememben szent karácsony estén

Tündérnek lenni

Tündérnek lenni

Nem a természet teremtett:
Megálmodott valaki.
Úgy születtem, hogy a lelke
Káprázattal volt teli.
Első percem varázslat volt,
Szép, akár egy ének:
Élek, amíg álmodom, és
Álmodom, míg élek.

A mesék népe fogadott be,
Ő látta meg álmom,
Közöttük már otthon vagyok
Bárhol a világon.
A Képzelet tart össze minket,
Nem helyek vagy népek;
Élek, amíg álmodom, és
Álmodom, míg élek.

A mi világunk végtelen, és
Sok benne a rossz dolog.
Rájöttem: sok ember ébren
Jár, amíg én álmodok.
De néha ők is álmodnak még,
És ezért nem félek:
Élek, amíg álmodom, és
Álmodom, míg élek.

Addig, míg a Káprázatnak
A Tél nem vet véget:
Élek, ahogy álmodom, és
Álmodom, hogy élek.

ANNA AHMATOVA EGYSZERŰ ÉLET

ANNA AHMATOVA
EGYSZERŰ ÉLET

Tanulok bölcs, egyszerű életet,
nézem az égboltot, Istenhez esdve,
s hogy elcsitítsam riadt szívemet,
sokáig elcsavargok minden este.

Száraz lapu zörög a domb alatt,
ősz lankasztja az égő berkenyéket.
Én verseket írok, vidámakat,
rólad, múló, múló, gyönyörű élet.

Hazamegyek. Megnyalja kezemet
lágy szőrű macskám, enyhülten dorombol.
És nézem a tavi fűrésztelep
ormán kigyúló fényt az ablakomból.

A csendet csak ritkán zavarja meg
a gólya, ahogy leszáll az ereszre.
És hogyha az ajtót megzörgeted,
talán már fel sem figyelek a neszre.
-
fordította: Rab Zsuzsa

Koós Attila Levél a Kis Herceghez

Koós Attila
Levél a Kis Herceghez


Távoli tájakon, messzi vidéken,
csillagok árnyain eljut a dal,
eljut-e Hozzád földi levélben
emberi szó, s aki szólni akar?
Sorsod az út, pora hinti magányod:
érted-e már Te a kinti világot?

Itt mi e bolygón rajzolunk egyre
régi meséket az új sivatag
sárga vizére, álmodunk hegyre
szép birodalmat és csillagokat,
s könnyeinktől menekítsd a virágod:
érted-e már Te a kinti világot?

Róka barátod megszelidült, de
farkasok gyűlnek az éj tenyerén.
Fél, aki kapta, de fél, aki küldte
ezt a jelent: de ha él a remény,
írd meg a széllel a régi tanácsot:
érted-e már Te a kinti világot?

Őrület űzi a őrület ízét
s fordul a tánc, ki fut épp ki elől,
nincs felelet - csak az őrzi a szívét
meg, aki bátran aludni ledől.
Álmaid őrzik-e távoli rácsok?
Érteni kell-e a kinti világot?

DSIDA JENŐ ITT VAN A SZÉP KARÁCSONY

DSIDA JENŐ
ITT VAN A SZÉP KARÁCSONY


Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi fínom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?

Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.

Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhitat
minden szívet átitat.

Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.

Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!

Füle Lajos Karácsony

Füle Lajos Karácsony

Mindig szép volt, mindig szép marad,
amíg gyermek lesz az ég alatt.
S mindig lesznek, míg a föld forog,
ünnepváró, pöttöm vándorok.
Én is, ámbár felnõtt a nevem,
ma is várom, ma is szeretem,
s amíg az ember gyermek egy kicsit,
mindig is vár tõle valamit.

Karácsony vagy fenyõünnep?
Nem bánja azt a Mindenható.
Jézus, aki akkor született,
átlépi az évezredeket.
S ajándékát boldogan veszi,
aki hisz és aki nem hiszi.
Hisz õérte és õáltala
csendül fel az ember dallama.

Mindegy: vallja vagy tagadja-e?
Mindaz, aki él, Õbenne él.
Karácsonykor szíve, ha derül,
öntudatlan Õneki örül.
S Õvele, ki Megváltó, csodás,
jászolbölcsõs, töviskoronás.

Honnan tudtad mit kívánok?

Honnan tudtad mit kívánok?

Megmutattam a kezemmel?



Mesélj rólam,

Hogy szerettél?

Engem is karodba vettél?

Meleg tejeddel etettél,

akárcsak a testvéremet?

Gyönyörködtél akkor bennem,

úgy neveztél: kicsi lelkem?



És amikor

még nem voltam,

a hasadban rugdalóztam,

tudtad-e, hogy milyen leszek,

milyen szépen énekelek?

Sejtetted, hogy kislány (fiú) leszek?



Mesélj anya!

Mesélj rólam.

milyen lettem, amikor már

megszülettem?

Sokat sírtam, vagy nevettem?

Tényleg nem volt egy fogam sem?

- Ha én nem lettem volna,

akkor is szerettél volna?

Csanád Béla Adventi várakozás

Csanád Béla
Adventi várakozás



Legszebb idő
a várakozás
A gyermek ideje.
Közel a néma tenger
beszédes mormolása,
a megváltó ígéret
próféta moraja,
a titkok áradása.
Mégis oly ismeretlen,
hogy küzdeni kell érte,
szenvedni és siratni,
hogy végre megszülessen.

Érzés

érzés

Azt hiszed , hogy mindent tudsz,
s vélt tudásoddal uralkodsz?
Fejedben sok sok kósza gondolat,
elveszted néha Te is a fonalat?
A tudás betölti multad, jelened,
mégsem tudhatsz sosem eleget...
Elfelejtesz hinni, vágyni , remélni,
az élet örök- muló hurjain zenélni...
Tudsz , teszel, irányitasz, akarsz,
s észrevétlen mindent eltiporsz?
Ha elszámolsz holnap magaddal,
Veled, Neked azután mi marad majd?
Bánat, könny, üresség, szomoruság,
kinzó-gyötrő fájdalom magányosság....
Nem marad semmi, ami bodoggá tehetne,
ami vigaszod hüsitő forrása lehetne...
Ha egy pillanatra feladod uraság- énedet,
figyelmesen hallgatva érző szivedet,
a csend halkan beszélni fog hozzád,
s Te felöltöd szép, ünnepi lélek- ruhád.
Uj kalász fakad kietlen pusztaságon,
s gyümölcs terem halottnak hit fákon,
életre kel a rét, tisztás, erdő , mező,
zsenge fütől zöldell majd ujra a legelő.
Első lesz amire lelked füszerét hinted
ha másokkal megosztod egyetlen kincsed,
megváltozik minden ebben a zajos világban,
egy gyertya fénylik majd a sötét éjszakában.
Ha egy vagy a szeretettel, hittel, reménnyel,
Benned mások lelki magja csiraként életre kel
kovász leszel a a lét éltető omlós kenyéréhez,
Szived szól észrevétlenül mindenki szivéhez.

Túrmezei Erzsébet Hiszek a szeretetben

Túrmezei Erzsébet
Hiszek a szeretetben

Fehér szobánkban napsugarak járnak.
Kék öszi ég, nincs rajt egy kósza felleg.
Szívemben boldog, halk dallamok kelnek:
Hiszek a szeretetben.

Valamit kérve kértem, várva vártam,
s úgy tusakodtam a keserü "nem"-mel.
Most bízom, s várok békén, türelemmel.
Hiszek a szeretetben.

Hiszek benne, ha nem látom, ha látom,
Hiszek, ha ád és hogyha "nem"-mel éget.
Nem ismerek mélységesebb mélységet.
Hiszek a szeretetben.

Tudom, hogy enyém. És tudom: a létem
Szétosztogatni édes kötelesség!
Hogy mások is ujjongva hirdessék:
Hiszek a szeretetben.

Ady Karácsonyi rege

Ady Endre
Karácsonyi rege

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszú sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

Babits Mihály Az előkelő tél

Babits Mihály
Az előkelő tél

Olyan halk és hideg idő van,
halk és hideg, halk és hideg
hallani szinte suhanóban
a gyöngyház égen a telet,
selymesen száll ő rongyaink közt
s arcba legyez, bár semmi szél..
Óh láthatatlan, hűvös angyal
előkelő, gyönyörű tél.

S a hó is itt lesz nemsokára
s minden egyszerre eleven.
Aki rápillant ablakára
fehér apácák végtelen
meneteit véli vonulni,
s aki boltból az utcára lép,
lágy - fehér könnyek ostromolják
kemény csomagjait s szívét.

Estefelé kitisztul néha
a csillagok kilátszanak
s mint gyermekek állunk alélva
egy nagy karácsonyfa alatt
amelynek ágát föl nem érjük
de gyertyás fénye ránksajog
gyertyásan és csúfolódva néznek
a karácsonyi csillagok.

Amatőr

Örülj a mának!

Amíg vannak, akik szeretnek,
van értelme az életednek.
Mindegy, hogy rohannak az évek,
ha érzed melegét egy kéznek.
Még érdemes reggel felkelni,
ha van kinek kenyeret szelni.
Örülj a percnek!

De ha mégis magány a sorsod,
ha a gondot egyedül hordod,
erőt is ad hozzá az élet.
Találd meg mindenben a szépet.
A nap rád is úgy süt, mint másra,
ne gondolj hát az elmúlásra.
Örülj, hogy élhetsz!

Nincs fekete és nincs fehér
De az elmúlás mindent elér
Nincs tűz, mely örökké lobogna
Fényét más világok felé ontva
Nincs folyó, mely örökre megmarad
Előbb-utóbb minden forrás elapad.

Nincs érzelem, mely örökké él
A harag idővel megbékél
Nincs az a szerelem, ami el nem vetél
Gyűlölet, melyet nem koptat a szél
Öröm, melyet nem sápaszt a tél
Bánat, melyet nem gúnyol a remény

A fény kialszik, s helyén a sötétség sem örök
Élet, halál - ők is csupán eszközök
Mert a Változás az egyetlen,
Mely mindig tombol szüntelen
Ami meg nem alkuszik soha
Hiába hiszi a sok ostoba
Hogy bármi, ami létezik, úgy marad
Mert mindig lesz új a nap alatt!
/Amatőr/

Semmi nem érkezik idejében

"Semmi nem érkezik idejében,
semmit nem ad az élet akkor,
amikor felkészültünk reá.
Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés.
Azt hisszük, játszik velünk valaki.
De egy napon észrevesszük,
hogy csodálatos rend
és rendszer volt mindenben …
Két ember nem találkozhat
egy nappal sem előbb,
csak amikor megértek e találkozásra …
Megértek, nem éppen hajlamaikkal
vagy szeszélyeikkel, hanem belülről,
valamilyen kivédhetetlen
csillagászati törvény parancsa szerint,
ahogy az égitestek találkoznak
a végtelen térben és időben,
hajszálnyi pontossággal,
ugyanabban a másodpercben,
amely az ö másodpercük az évmilliárdok
és a tér végtelenségei között."

Ametist Olvasó nő

Ametist
Olvasó nő

Kezében könyv, arcán egy cseppnyi könny,
mosoly az ajkon, s a szempillák mögött -
vajon mi rejlik a sorok között?
Talán egy szép, szerelmes költemény
vagy egy romantikus regény -
félig lehunyt szem, átszellemült tekintet,
csak lefelé tekintget,
s arcán csillog a gyertyafény.

Keze a könyv hátlapján pihen,
elmosolyodik szépen-szelíden,
mit üzenhetnek néki a sorok:
szerelmet, álmot, még szebb holnapot?
Reménysugár vagy csalódás,
mi várja, s rálel végre az igaz boldogságra,
a tiszta gyöngyszem két kezébe hull,
vagy elgurul és többé nem találja?

Talán kis cédulát rejt a könyv,
az írás összefut, elmaszatolja könny,
míg olvassa a bűvös szavakat:
"Kívánok néked édes álmokat,
fogadd kezem és tiszta szívemet" -
hisz kedvesétől jött az üzenet!

Túrmezei Erzsébet Pótvizsga szeretetből

Túrmezei Erzsébet
Pótvizsga szeretetből

A Mester nagy iskolájában
Ma szeretetből pótvizsgáztam
Tanítóm előtt remegve álltam.

Az első vizsgán én elbuktam,
A tételt bár kívülről tudtam,
De gyakorlatilag azt előadni nem tudtam.

Szerettem én ki engem szeret,
Minden jó embert, akit csak lehet,
De az ellenségemet?!

Aki rágalmaz, kinevet?
Ad mindenféle csúf nevet,
Gyaláz és megaláz engemet?

Ilyet nem tudok szeretni: - Nem!
És ezt húztam ki, ez volt a tételem.
Hogy ellenségemet is szeressem.

Szereted? - Kérdezte tanárom,
Az én Mesterem és Megváltóm.
Nem tudom! - Hiába próbálom.

Szelíden mondta, de erélyesen:
Pótvizsgára mész! És ha mégsem
Tanulod meg, megbuksz egészen.

A szeretet nehéz tétel.
A legtöbben ebben buknak el,
Mert aki bánt, azt is szeretnünk kell.

De Mesterem tovább tanított,
Különórára hívott,
Szeretetével sokat kivívott.

Mutatta kezén, lábán a sebet,
Hogy mennyit tehet a szeretet,
Eltűrni a kereszt-szegeket.

Eltűrni a gúnyt, gyalázatot,
Töviskoronát, nehéz bánatot.
A dárdaszúrást, mit értem kapott.

Megrendültem egész szívemben.
Hát a szeretet ilyen végtelen?
Tanítóimtól tanulni kezdtem.

Megnyerheted vele úgy lehet,
Hogy ő is megtér, hogy ő is szeret,
Ha látja a te szeretetedet.

Így tanított, szívem felrázta.
Látta, hogy hajlok a tanításra.
Szeretetét szívembe zárta.

És most pótvizsgáztam belőle,
Ott volt ellenségem is,
Gúnyos megjegyzést kaptam tőle.

De én szeretettel feleltem,
S e szeretettel őt megnyertem,
És a pótvizsgán általmentem.

Tovább tanulok, tovább megyek.
Vannak szeretet egyetemek,
Magasak, mégsem elérhetetlenek.

Mert más tudományt, sokat tanulhatok,
Megcsodálhatnak, úgy vizsgázhatok,
De ha szeretet nincs bennem
Semmi vagyok!

Thándor Márk Háladal

Háladal

Hahotázik lelkemben a szó,
szívemben megbabonáz az élet,
mert könnyű vagyok,
akár pillangó szárnya
estporos fényben,
vagy királylány aranyhaja
ezeregy mesében.

Könnyű vagyok,
s könnyű vagy Te is!

S míg lepelruhánk alatt
szerelmes szél libben át,
Az ezerarcú nyár
táncolva mutatja meg magát!

Egyre hahotázik lelkemben a szó,
s babonáz szívemben az élet!
Hálával köszönlek Téged az égnek,
Az Egyisten szerelem-teremtő felének!