Fazekas Anna -Őzanyó

Fazekas Anna
Őzanyó

Aprócska házban, völgy ölén,
öreg anyóka éldegél.
Nyuszik, gidák, dalos rigók,
jól ismerik a házikót.

És ismerik a fák, hegyek,
a Mátrán úszó fellegek,
a lepke, pinty, kakukkmadár,
az őzcsalád, mely arra jár.

Szelíd, kezes kis őzikék
keresik meg a nénikét,
kit, kedveskedve, réges-rég
csak Őzanyónak hív a nép.

Anyót az első napsugár
serény munkában látja már:
csuporra, tálra pettyeket,
virágos ágat festeget.

Ecsetje fürgén föl-le jár,
csapongva, mint a vadmadár.
Csak akkor nyugszik, nem siet,
ha ráborul a szürkület.

Az út felől, a kert alatt
vidám gyerekcsapat szalad,
és réten termett nagy nyaláb
kakukkfű, zsálya, szarkaláb,

Törökszegfű meg kankalin
virít a lányok karjain.
Anyóé mind e sok virág.
Topognak pettyes őzgidák,

ugrál a Bodri és ugat,
Cili cicus velük mulat,
zsivajjal hegy-völgy megtelik,
és játszadoznak estelig.

De télen - hogy miképp esett? -
hiába várt vendégeket.
Elmúlt egy hét a más után,
és nem zörgettek ajtaján.

Hó ült a bokron, bérceken,
a lágyan lejtő réteken,
bükk ágbogán, tölgyágakon,
csikart a fagy, mint vaskarom.

Nyulacska rítt a fák mögött,
a félsz szívébe költözött,
s a kék patakban gyors halak
cikáztak jégpáncél alatt.

Odvába bújt a rőt evet,
süvöltő széltől rettegett.
Avarsubában gyík aludt,
ordas kerülte a falut.

Elnémult minden kis rigó,
csak hullott, hullott, hullt a hó,
s a cserjésben az őzikék
kutatták őszi fű ízét.

Riadtan, félve, éhesen
barangolnak a réteken,
szelíd szemükben bús panasz:
"Miért vagy messze, szép tavasz?"

Erdőirtásból éjszaka
favágók érkeztek haza,
s beszóltak néne ablakán:
"Anyó, segíts nyuszin, gidán!"

Most tégy csodát, jó Őzanyó!
Kötésig ér, s még hull a hó.
Se fű, se ág, se lomb, se mag,
csak jég, csak hó, csak néma fagy

borít mezőket, réteket.
Kis őzikéid éhesek.
A tél kegyetlen, és ha győz,
éhen veszik a nyúl, az őz.

A csöndes éj lassan telik,
anyóka virraszt reggelig.
Szemernyit sem vár, nem pihen,
tanácsházára úgy megyen.

"Az őzikék... jó emberek!
elpusztulnak... segítsetek!
Az ember gyenge, ámde sok
csodát tehet, ha összefog."

Anyó szemében könny ragyog,
bólintnak a tanácstagok,
és másnap, újév reggelén,
a hegyre indul lány, legény.

Fejszét, szöget, szerszámokat
cipel buzgón a kis csapat,
s mire az ég bealkonyul,
nem éhezik se őz, se nyúl.

Radha Soami

A fiatalság nem életkor, inkább lelkiállapot: akaraterő, képzelőerő, heves érzelmek, a bátorság uralma a gyávaság fölött, amikor a kalandvágy legyőzi a kényelemszeretetet.
Attól még nem öreg valaki, hogy megélt valahány évet. Öregedni annyi, mint lemondani az álmainkról. Az évek ráncossá teszik a bőrt, a lelkesedés hiánya pedig a lelket.
Radha Soami

Ron Cristian Merj álmodni

Ron Cristian
Merj álmodni

"Merj álmodni,
mert az álmok álmodói meglátják
a holnapot.
Merj kívánni,
mert a kívánság a remény forrása,
s a remény éltet
bennünket.
Merj nyúlni
olyan dolgokért, amit senki más nem lát.
Ne félj olyat látni,
amit senki más nem lát.
Higgy a szívedben
és saját jóságodban,
mert ha így teszel,
mások is ezekben
fognak hinni.
Higgy a csodában,
mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb,
hogy higgy önmagadban...
mert odabenn a lelkedben
rejtőzik a csoda,
a remény, a szeretet
és a holnap álmai."

Szabó Lőrinc Isten békéje!

Szabó Lőrinc
Isten békéje!


Sehol se tudtam lenni, hogy oda
ne kívánjalak: minél kevesebb,
annál fájóbb volt szép és jó nélküled,
annál forróbban vágyott szívem a
társra, terád: a Mindenség maga
gyógyult - s én benne - amikor veled
voltam, vagy ha csak előlegezett
az együttlét reménye-mámora.
"Isten békéje!" - mondták valaha
a boldog szerelem álmaira,
ezt a békét nem érzem már soha:
soha a Legfőbbet, bár te se hittél,
a Titkot! Azt, kit, míg voltál-szerettél,
Kedves, legjobban Te közvetítettél."
"Te szítottad legjobban azt az érzést,
hogy jó lenni,hogy élő tűz vagyok,
hogy otthon a Mindenben: áthalok
a Kezdetbe: tudatom vágyva néz szét
s mohón issza a nyugodt egyetértést
a harcos részek közt: az a Titok
nyílt általad, melytől nevet kapott
egykor valami világnagy Egészség.
Mit sok-sok együtt, te egymagad adtad,
mit sok-sok alig, te tetőzve!...Vagy csak
képzeltem?...Mindegy: minden nőt miattad
szerettem: mindenre futotta belőled...
Nem is érzek most sem eget, sem földet:
mindenek szíve, mindig nélkülözlek

József Attila Vágymagam a Hold alatt

József Attila
Vágymagam a Hold alatt

Be jó az éjben bátoran menni,
Be jó az éjben egyedül lenni;
Bús tavaszi éjjel
S borusan járni szerte-széjjel.

Ha a Hold szunnyad, szellő se rebben,
Virágok nyitnak elfeledetten,
Tüzes, tüskés rózsák,
Ölelik a Föld takaróját.

Elhaló hárfák titkos zenéje
(Ez éj a Ielkem örökös éje)
Hűs tavaszi éjjel
Sirat Valakit bús szeszéllyel.

Messze vidéken - ismerős tájon
Éjjel bolyongok. - Senki se szánjon!
Hisz ez az én kertem
S bünhödnöm kell, mert nagyot mertem.

Belépni mertem, szétnézni benne:
Kóborgó Vágyam ha nyugtot lelne!
Szelid, csöndes éjjel.
S bolyongok benne szerte-széjjel.

A Hold

A Hold mosolygó arccal néz le a tájra,
megpihennek a lelkek is éjszakára.
Nem hallani már a város nyüzsgő zsivalyát,
csak az angyalok álomhozó dalát.
Énekükkel csodás álmokat hoznak,
megfáradt testednek pihenést nyújtanak!

A Dolog

A Dolog

Kinek mi dolga,szerintem
a gyermeké az, hogy szülessen
a Napé, hogy megsimogassa
a Holdé, hogy álomba ringassa
a tanító dolga, hogy taníitson
a lelkemen valamit javíitson
a diák dolga, hogy kutasson
ha felnő, jó irányt mutasson
a zenész dolga, hogy zenéljen
a szívem mélyéig elérjen
az iró dolga, hogy meséljen
de igazat íirni ne féljen
a szerelmem dolga, hogy megértsen
higgyen bennem és segíitsen
hogy nélküle élni ne akarjak
ne hagyja, hogy a vesztembe rohanjak
a barátom dolga, hogy ott legyen
ha szükség van, bármit megtegyen
ha eltévedtem keressen
ha gyűlölöm, akkor szeressen
az anyám dolga, hogy ne síirjon
ha nagyon félt, akkor behívjon
az apám dolga, ha ajtót nyit
ne úgy köszöntsön, mint akárkit
a testvérem dolga, hogy figyeljen
ha hibáztam, neki ne kelljen
ha nem hiszem, akkor ő higgye
a tüzünket helyettem őrizze
a lányom dolga, hogy daloljon
hogy örökké kislány maradjon
a fiam dolga, hogy nevessen
örökké anyjaként szeressen
És ha minden így lesz csak remélem:

AZ ÉN DOLGOM, HOGY MEGÉRJEM


Práder-Nyerges

Jó meleg takaró, félálom ez a jó.

Jó meleg takaró, félálom ez a jó

Úgy esik ma a hó, mint egy álom.
Már sötét a szobánk, nincs semmi ami bánt,
Félig már aludnánk, mégsem alszunk.
Kint hideg a világ, bent meleg a szobánk,
Félig már aludnánk, mégsem alszunk.

Lenne még mondani mit,
De most már hallgass kicsit.
Míg a hó esik, míg a hó esik,
Eddig a dal, eddig a dal.

S ha éjszaka van eső, úgy dobol a tető,
Úgy veri az idő, mint az ujjam.
Bénító dobolás, égi a szakadás.
Úgy dobol a varázs, mint az ujjak.

Lenne még, mondani mit,
De most már hallgass kicsit.
Az eső velem álomig vigyen,
Ennyi a dal, ennyi a dal.

És aztán jön a fény, reggeli tünemény.
Megszállja a szobát hófehéren.
Szétverik sugarak álmunk a nap alatt,
Égetőn megmarad minden reggel.

Lenne még mondani mit,
Hallgassunk még egy kicsit
És aztán legyen ami lesz, legyen
ismeretlen

Idézet

KOLMÁR JÓZSEF EMLÉKKÖNYVÉBE


Magas trónján a sors ül, titkos könyv kezében,
Az életkönyv ez; benne két lap a mienk,
Az egyiken borongó gyász vonúl sötéten,
A másik hajnalodva rózsaként dereng.
Ohajtom én: legyen hő kedveződ a végzet,
Hogy általolvasnod ne kelljen a sötétet!

Dandé Katalin Hópihék

Dandé Katalin
Hópihék

Egy pihe, két pihe,
százezernyi hópihe
száll ide, száll oda,
lesz belőle hóruha.
Hóruha, hólepel.
Eget-földet hó lep el.

Egy pihe, két pihe,
szálldogálnak sebtibe
hol ide, hol oda.
Hótakaró jó puha.
Jó puha, jó meleg.
Nem fázik erdő, berek.

Egy pihe, két pihe,
sosem esett ennyire.
Mennyire? Annyira.
Kiszakadt az ég-ciha.
Nem hiba. Így kerek.
Örül felnőtt és gyerek.

Wass Albert

"Vendég vagy a világban, és a világ, szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Embere is van. Igyekezz kevesebbet törődni velük és többet azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz"
Wass Albert

Szuhanics Albert A tél keze

Szuhanics Albert
A tél keze

A tél keze nézd nyúl felénk,
átlopódzott lassan elénk.
Az ujjai, kék jégcsapok,
sóhajai kemény fagyok.

Zúzmarát rak csupasz ágra,
deret szór fűre, virágra.
Így díszíti fel a határt,
cirógat sok fázós madárt.

Belenyúl a mély zsebébe,
hópelyheknek özönébe.
Hull az égből, reánk hinti,
Katalint is felköszönti.

Csendes éj, mily áhítatos,
léptem puha hóra tapos.
Szállingóznak a hópihék,
kis zsoltárok, fehér igék.

Azt súgja a tél fülembe,
térjek égi kegyelembe.
Amíg ő lesz a főpapunk,
hófehérek, tiszták vagyunk.

Hozván fehér terítéket,
szép estéket tálal néked.
Szeretetben, összebújva
álmodjuk a telet újra...

Gary Hun

Álmodj velem egy éjszakán,
Ha gond gyötör, ha bánt magány,
Álmodj, ha szíved összetört,
Hogyha a bánat meggyötört,

Álmodj, ha a sors ott talál
Az élet árnyékos oldalán,
Ha összeroppantott a bú,
S szorítja szíved sok tabu,

Álmodjál velem, és ne félj,
Bújj közel hozzám és mesélj,
Mondd el, mi lelkeden a súly,
Ha a rosszkedved szele fúj,

Álmodd, hogy mellemen halkan sírsz,
S kikönnyezed magadból a kínt,
Álmodd, hogy féltelek nagyon,
Hogy csókod visszacsókolom,

Álmodj velem, ha üres az ágy,
Álmodj velem, ha kínoz a vágy,
Álmodj, ha szerelemtűz éget,
S álmodban átölellek Téged,

Álmodd kezedet a karomra.
Álmodd fejed a mellkasomra,
És a csendben hallhatod,
Hogy szívem érted dobog

Márai Sándor A tapintatról és a gyöngédségről. . .

Márai Sándor
A tapintatról és a gyöngédségről. . .

Mert van valami,
ami több és értékesebb, mint a tudás,
az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság.
Van egyfajta tapintat
ami az emberi teljesítmény felsőfoka.
Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan,
színtelen és íztelen
s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses,
járványos vidéken a forralt víz,
mely nélkül szomjan pusztul,
vagy beteg lesz az ember.
Az a tapintat és gyöngédség,
mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás
örökké figyelmeztet egy embert
mi sok és mi kevés az emberi dolgokban,
mit szabad és mi túlzás,
mi fáj a másiknak és mi olyan jó,
hogy ellenségünk lesz,
ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni?
Ez a tapintat, mely nemcsak
a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri,
hanem a hallgatás gyöngédségét is.
Vannak ritka emberek, akik tudják ezt.
Akik a jóságot, mely mindig önzés is,
párolták és nemesítették,
s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal
vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel,
nem mondanak soha egy szóval többet,
mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön,
nagyon finom hallószerveik lennének,
úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat?
S mindig tudnak másról beszélni.
S oly élesen hallanak mindent,
ami veszélyes az emberek között,
mint az elektromos hallgató fülek érzékelik
a nagy magasságban, felhők között közeledő,
láthatatlan ellenséges gépmadarakat.
A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel.
Igen, e két képesség emberfölötti.

Reményik Sándor Mindennapi rózsáinkat...

Reményik Sándor
Mindennapi rózsáinkat...

Te így imádkozol:
A mi mindennapi rózsáinkat
Add meg minekünk ma.
Add, hogy a kenyér mellett rózsa is legyen,
S add Istenem, hogy békében megéljünk
Több rózsán és kevesebb kenyeren.
Te így imádkozol,
Megtoldva csendesen a Miatyánkot.
És Jézus, a Miatyánk Poétája
Szelíden néz e rózsaszín imára -
És helybenhagyja a Te betoldásod.

Wass Albert A világ

"A világ, szép, és különös.

Csak sok benne nagyon a beteg ember. Az izgága, az irigy, a gyűlölködő. A gonosztevő és a diktátor, az őrült és a hős. Fertőzik, rontják a világot, amennyire adottságaiktól kitelik. De egészen elrontani nem tudtak még sem, ha ezerszer is azt hirdeti a látszat.
Miért nem? Mert a világ anyja a Természet, s a termeszétben az ember nem egyéb, mint egy kis pajkos tréfa. Vigyázz tehát, hogy vidám tréfa maradj. Mert a gonosz tréfából tövis, nő csupán, mely veresre sebez, Téged s elcsúfítja a világot."
"Vendég vagy a világban, és a világ, szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Embere is van. Igyekezz kevesebbet törődni velük és többet azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz"
Wass Albert

Paulo Coelho A dolgok, amelyeket megtanultam az élettől

Paulo Coelho
A dolgok, amelyeket megtanultam az élettől


-Hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor. És ezért meg kell bocsátanod neki.

- Hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához.

- Hogy nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy a barátok változnak.

- Hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek.

- Hogy vagy Te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak Téged.

- Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel.

- Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel.

- Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki.

- Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni.

- Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével.

- Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné.

- Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak.

- Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.

- Amikor a boldogság kapuja bezáródik, egy másik kinyílik, de sokszor olyan hosszan nézzük a zárt kaput, hogy nem vesszük észre a számunkra kinyitott kaput.

- A legjobb fajta barát az, akivel sétálgathatsz vagy beülhetsz egy kapualjba, anélkül, hogy egy szót is váltanátok, és amikor elváltok, úgy érzed, hogy ez volt életed legjobb beszélgetése.

- Igaz, hogy nem tudjuk igazán, mink van, amíg el nem veszítjük, de az is igaz, hogy nem tudjuk, mi az, ami hiányzik, amíg nem birtokoljuk.

- Kaphatsz elég boldogságot, hogy kedvessé tegyen, elég nehézséget, hogy erőssé tegyen, elég fájdalmat, hogy emberivé tegyen, elég reményt, hogy boldog lehess.

- A legjobb jövő az elfelejtett múlton alapszik. Nem élhetsz jól, ha előbb nem felejted el a múlt csődjeit és fájdalmait.

Reményik Sándor: Csak így...

Reményik Sándor: Csak így...


Hogy mért csak így:
Ne kérdezzétek;
Én így álmodom,
Én így érzek.
Ilyen messziről,
Ilyen halkan,
Ily komoran,
Ily ködbehaltan,
Ily ragyogón,
Ily fényes vérttel;
Űzött az élet,
S mégsem ért el.
Menedékem:
A nagy hegyek ,
Az élet fölött
Elmegyek;
S köszöntöm őt, ki zajlik, és pihen:
Én, örök vándor, s örök idegen.

Márai Sándor

Márai Sándor

Életünk, nem éltünk kinek fontos igazán?...

Bölcsek leszünk, mint a bor , melyet ittunk, s vállvonogatva beszélünk az utókor istenítéletéről.
Mert minden bölcsesség alja, melyet a Magyar hazai borból és a műveltségből tanult, ennyi:


Szeretni kell az életet, s nem kell törődni a világ ítéletével.

Minden más hiúság.

Reviczky Gyula Ősz felé

Reviczky Gyula
Ősz felé

Vágy, szenvedély bevonja szárnyát;
Dalaim immár csendesek;
Bennük csak néha-néha zendül
Egy álom, egy emlékezet.

A szép tavasznak álma őszkor;
Virágokról édes regék.
A szív, mely lemondásra készül
S ugy megzokog; Ne még! ne még!

Lehajtja szép fejét a rózsa;
Nem éli túl a hév nyarat.
S az édes vágyak, a virágok,
Szivemben is hullonganak.

Bágyadt a nap, bágyadt a tájék;
A télre fázva gondolok,
S a langyos őszi napsugárnál
Vérem még egyszer föllobog.

Tavasz mosolyog reám keresztül
Egy rózsaszínü fátyolon.
Látom virulni a világot,
S csak álmodom, csak álmodom...

Babits Mihály - Hunyt szemmel

Babits Mihály - Hunyt szemmel

Hunyt szemmel bérceket futunk
S mindig csodákra vágy szívünk
A legjobb, amit nem tudunk
A legszebb, amit nem hiszünk.

Az álmok síkos gyöngyeit
Szorítsd ki, unod a valót.
Hímezz belőlük
Fázó lelkedre gyöngyös takarót.

Szénási Tamás Hangulat

Szénási Tamás
Hangulat

Hangulat, mely mindent megmutat,
Embert, kicsit, nagyot, völgyet, utat,
Mindenkinél változó ez már biztos,
Van akinél látható, s van akinél titkos.

Ez dönti el, kivel hogyan beszélünk,
S tudjuk, más nincs miből megélünk,
Bár ez nem olyan mint egy munka,
Ez egy állapot, ez tükrözi magunkat.

Tükrözi mit teszünk, s mit mondunk,
Mit érzünk, s mit gondolunk,
Hogyan öltözünk, s hogyan élünk,
Ez az egyetlen dolog mi tükrözi éltünk.