reamcather : Kislány, ne sírj...

reamcather : Kislány, ne sírj...

Lángoló fa tetején ül egy lány,
Angyala hátán nincs már szárny,
Démonok táncot járnak mellette,
Mert nem az embereket szerette.
Koszos, véres könnyet hullat,
Szíve kínja el nem múlhat.
Kormos arcán lassan pereg,
senki nem szánja, hogy pityereg.
Kezeiben az élet vize,
de nem megy vele semmire.
Elhagyta az embereket,
mert nem tettek neki eleget.
Csalódott bennük, gyűlölte őket,
a világot egy mérges pók szőtte.
Mindenki beleragad a szálakba,
S kapaszkodna az angyali szárnyakba.
Vérző szívük gyorsan lüktet,
Fájdalmuk már el nem tűnhet.
Bánatukban összeesnek,
S mocskos véresek a kezek.
A szempár sötét lesz, megőrül,
Embert démonok veszik körül.
Angyalok sírva nézik a bűnt,
a szeretet már rég tovatűnt.
Tőrt ránt elő bűnös keze,
s küldi a lelket az egekbe.
Szeme éles, sötét nagyon,
De meglágyul egy alkonyon.
És akkor zokogva ül majd a parton,
Várva, hogy meghaljon egy napon.
Vizet hozhat, de nem tisztít,
Bármit kaphat, nem boldogít.
Lelke keservesen búsan kutat,
Nem találja meg az utat.
Nem tudja, hogy merre menjen,
Egyet akar, hogy szeressen.
Szerethet, és szerethetik,
De sokat kell még szenvedni.
Apró kislány ne sírj,
Viselj mindent, csak bírj.
Igen, sokat hibázik a lélek,
Mert mindent meg nem érthet.
De akármennyit bolyong, vagy sír,
És már évek óta nem jön hír.
Egyszer majd az útra mutat,
Fellélegzik és megnyughat.
Már nem a fájdalom cseppje az,
Hogy a szeme nem száraz.
Boldogságból erednek e könnyek,
Hisz a szeretet is ölhet.
És amit a szeretet megöl az nem más,
mint a gyűlölet, s szomorúság.
Ezért mondom kislány, hagyd,
Könnyes szemedre kezed rakd.
Az angyalok majd elvisznek,
Hisz ők téged szeretnek.
Szeresd az embereket, ne bánts,
vigyázz, senkinek se árts.
Gyűlöleted rejtsd el mélyre,
S a démonok ellépnek félre.
Kislány ne sírj, ez csak az élet,
Hát láttál már ilyen szépet?
Soha ne felejtsd el, amíg élsz,
Minden rendben, ha remélsz.