Reményik Sándor: A keserű pohár

Reményik Sándor: A keserű pohár

Ó, nem voltam türelmes szenvedő.
Testem a szenvedéshez nem szokott.
Az élet nem edzett, csak puhított.

S hogy megjelent a keserű pohár,
S felém libegett titokzatosan,
Mondván: most eljöttem, hogy kiigyál:
Megragadtam vadul a poharat
S falhoz vágtam. Ezer darabra ment.
De rögtön csorbítatlan megjelent.

S szólt másodszor is a sötét pohár:
Ím itt vagyok, hogy Te is kiigyál.
És igazság ez: szenvednek sokan,
S a Te részed még mindig hátra van.
S most kiiszod, ha akarod, ha nem.

Dühöngve vágtam közbe:NEM!
Nem sóhajtok" Múljék el ha lehet"-
S fölvetettem daccal a fejemet.
Nagyot reccsent a csend-
S a makacs pohár újra falnak ment.
Ezer darabra ment.

De jaj, mert harmadszor is megjelent.
S akkor tudtam, hogy dühöm hasztalan,
Enyém,sajátom e sötét pohár-
És ki kell ürítenem poharam.
Az ajkam kinyílt félig-öntudatlan,
A karom kinyílt félig-akaratlan
S felmérve csillagszabta sorsomat
Fogtam, s lassan fenékig ürítettem
A poharat