Szénási Tamás Az élet szép

Szénási Tamás
Az élet szép

Kérded te: Miért szép az élet?
Szerintem azért, amilyennek te véled.
Mert az élet szép, de nem fogja fel ész.
Miért nem? Itt van a válasz; semmi vész.

Mert egyszerűen nem fogom fel,
Hogy szeretlek, de hogy és mire fel...
Egyszerű a válasz, íme: s e versemnek címe:
Azért, mert szép az élet,
Szeretlek és mindig mindenhol lennék tevéled.

Szép vagy te lány és szép az élet,
Ezért ne lökd el ezt magadtól kérlek!

Hogy mennyire szeretlek?
Felsorolni ez a lap kevés!
Szívembe szerelmed egy mondatot kevés:
"Az élet igazán szép és van értelme élni!"

Virágom

Virágom
Az álom, mely lassan lehúzza szemhéjaimat,
Mint vászon, arcoddal vezet át a magaslatokra.
Mert a kietlenben a test sajog, a lélek nyomorog,
Fent Veled a világ, hűs és nesztelen, vakítóan ragyog.
Kezed, kebled heve átforrósít, ad világi életet, kedvet.
Vonz a magaslat és a hívó fény, az árnytalan világ,
Még ülünk egymás mellett, várva növő szárnyakra,
Még éljük napjainkat, testünk hevül, tesszük, amit kell.
Alant őröl a világ, testek kívánsága hajtja, zúzza a csontokat.
Hallik a jajszó, fülünk már csak az égi zenét hallja, várunk.
Még rettegek, a tengely a sárban akad, vajon az út hova halad?
Te, mint reményem, itt vagy nekem, fogod kezem és vagy,
Mint kerekén az illeszték, Létünk forgatagából kivezető ék.
Álom mely száll, marad a világ és benne a Virág, ami csodás.

Wass Albert Őszi hangulat

Wass Albert
Őszi hangulat


Mikor a hervadás varázsa
megreszket minden őszi fán,
gyere velem a hervadásba
egy ilyen őszi délután.

Ahol az erdők holt avarján
kegyetlen őszi szél nevet,
egy itt felejtett nyár-mosollyal
szárítsuk fel a könnyeket.

Hirdessük, hogy a nyári álom
varázs-intésre visszatér,
s a vére-vesztett őszi tájon
csak délibáb-varázs a vér.

Hirdessük, hogy még kék az égbolt,
ne lásson senki felleget,
hazudjuk azt, hogy ami rég volt,
valamikor még itt lehet.

Ha mi már nem tudunk remélni,
hadd tudjon hinni benne más:
hogy ezután is lehet élni,
hogy tréfa csak az elmulás.

A nyári álmok szemfedője
övezze át a lelkedet,
amíg a tölgyek temetője
hulló levéllel eltemet.

Gracián:Arról, aki nem remél és nem vágyakozik...

Gracián:Arról, aki nem remél és nem vágyakozik...

Legyen kivánnivalód. Enélkül boldog-
ságodban is szerencsétlen leszel. A test
lélegzik, a lélek vágyakozik. Ha mindent
megkapnál, kiábrándulnál a már meg-
szerzettböl, és még többre áhítanál. Mert
kell a léleknek, akár az értelemnek, egy
kis megszereznivaló, ami élteti a vágyat
és a reményt. A boldogság csömöre ha-
lálos.
Az igazi boldogság éltet és reméltet.
Amikor kiégnek a vágyak, velük pusztul a
boldogság ígérete is. Aki már nem remél,
aki már nem kíván, annak félnivalója is
akad. Boldogtalan boldogság az övé.
Ahol a vágy végződik, ott kezdődik a...

Győrfi-Bátori Péter Ha akarom

Győrfi-Bátori Péter
Ha akarom

Ha akarom,
Szén leszek a ceruzában.
Ha akarom,
Benne leszek az álmaidban.
Magas hegyekre mászok,
Kerek dombokról csúszok.
Egy kiálló szikláról,
A háztetőkre ugrok.
Kacsalábon forgó paloták,
Kék almákat termő almafák.
Ha akarom,
Meghempergek a hóban.
Ha akarom,
Elmerülök a feneketlen tóban.
S elsétálok
Az Óperenciás tengeren túlra.
Felfekszek a nem létező
Legvadabb folyóra.
Hadd vigyen fel
A legmagasabb üveg hegyekre,
Hogy ott a nyitott ablakon
Korcsolyázzak,
A semmiben meg megfázzak.
S jeget lehelve
A sárkányokkal szembeszálljak,
A 100. emeleten a 100. szobában,
Egy királylányt találjak.
Boldog vagyok, kicsordul a könnyem.
Vége van, kiszállok,
S becsukom a könyvem.

HALLGASD EGY KICSIT

HALLGASD EGY KICSIT----


Hallgasd egy kicsit a csöndet
Este, ha csillagok jönnek.
Nesztelen, némán az égre
Lüktet a csendben a béke.
Hallgasd egy kicsit a holdat,
Arany szép hárfaként szolnak
Dalai s millió húrja
Megpendül újra meg újra.
Amikor ismét csak csönd lesz,
Hallgasd még kicsit a csöndet.
És röpítsen csönd puha szárnyon
Csönd ország felé az álom.

T. Krisztián Rejtélyek

T. Krisztián
Rejtélyek

Nappal suhanó rideg árnyak,
Az éjszaka egy tündér szárnyal,
A tündér álmomban jött elő,
Éjszakában felkelt az eső.

Szálló fűzfa égi testen,
Kicsi leány beléd estem,
Estem én már sok szép jóba,
Zuhantam már kútba orral.

Éjszakában egy nyíló virág,
Nappal hervadó kicsi leány,
Éjszakánként csillagként fénylik,
Nappalra keze-lába vérzik.

Szívem gyönyörű mámorában,
Nappal alszok egy álmos fával,
Mert az éjszakát vele töltöm,
És így az élet csupa öröm.

Virág szánt és traktor nyílik,
Plafonon egy zár és kilincs,
Fejen álló csupasz világ,
Traktor törte árva virág.

Égen járó kis emberek,
Földön fekvő tetemek,
De a szerelem újra él,
És lábad alatt a kék ég.

Hanik Boglárka Ha próbálsz Bízni

Hanik Boglárka
Ha próbálsz Bízni

Fáj... mert fáj ami történik
A távolban mégis valami fénylik
De a fény előtt ott van egy árny
Mely csak integet és engem vár

Lábam mintha földhöz ragadna
Futnék hozzá de egy erő tartana
Fognám a kezét mert tudom hogy imád
Vele lennék akár egy életen át

És őt sem engedi a helyzet
De bízom hogy nem ez a végzet
Mert mindig nehéz a kezdet
És akkor is ugyan ez a nézet

Futnánk egymás felé, de nem lehet
Húznám magamhoz, de elérhetetlen
Ha könnycsepp csordulna arcomon
Ő érzi... Mégis Hiányzik nagyon

És ha már Gyötörve fáj a Szívem
Kitartok mert ilyen ember még egy nincsen
És örökre kitartok ővele
Mert egyszer ott leszek mellette.

Danó Tímea Álom

Danó Tímea
Álom

Ébredj már te naiv álom
te álmodó valóság
színt képzelő pici ábránd,
kéket váró boldogság.

Láss már végre forró könnycsepp
kicsi vagy és egyszerű
szemben a nagy erejével,
ki azt mondják nagyszerű.

Ébredj már te fájó érzés
te borzalmas álmodás
könnycseppek rab éjjele ez,
fal rejtette zokogás.

Ébredj már, te nedves párna
könny áztatta valóság
fájdalmakat összefogó,
éjszakai furcsaság.

Ébredj már kis buta álom,
éjszakai zokogás
engedd be az új kék fényét,
mely vakító és oly csodás.

Szénási Tamás Vár az ismeretlen

Szénási Tamás
Vár az ismeretlen

Ott van messze innen, minket vár,
Nem ismerem, te sem, ők sem, de kár,
Senki sem ismeri, ellepi a por és a sár,
Körbe veszi az üresség, a tér, akár egy vár.

Észre sem veszed, de mégis létezik, él,
Messze van, hírét csak egy hozza: a szél,
Megbújik mindenben, magában hordozza a nyár és a tél,
Elmegy melletted; a napfénnyel útra kél.

Az ismeretlenben: ismeretlen minden érzés, mi ismerős,
Minden, ami fekete, ami fehér, ami gyenge, ami erős,
Te kiállsz mellette akárcsak egy hatalmas és bátor hős...

Tisztítsd meg magad...

Tisztítsd meg magad...


ahelyett
hogy arra vágynál
hogy ne legyenek vágyaid!
te üldözöd
űzöd őket
tetszik neked
vagy fel sem fogod
hogy porba tiprod
angyalok apró kis szárnyait
görcsösen akarod
hogy hozzon újat neked
minden áldott
vagy áldatlan este
honnan jössz hová mész
nem érdekel
kincsként külsődre tekintesz csupán
egy ruhára
a testre
mert telhetetlen vagy
és makacs
és mohó
a tanítást nem veszed észre
sem akkor ha fáj
sem akkor mikor az éppenséggel jó
azért születtél ide a földre
hogy megtaláld magad
de benned Ember
már nincs tisztánlátás
csak hazugság
színjáték
harag
arra kérlek téged:
mielőbb tisztítsd meg magad... /Zanza/

Wass Albert ŐSZI AJÁNDÉK

Wass Albert
ŐSZI AJÁNDÉK

Könny-lepte őszi rónán
zokogva zeng az ének.
Könny-lepte őszi rónán
már hervadást mesélnek
sóhajtozó szelek,
novemberi szelek.

A lelkemet kitárom,
s amit szívembe zártál:
van még egy nyári álmom,
egy utolsó virágszál,
egy gyönge liliom,
egy árva liliom.

Tudom, ha ezt letépem,
itt vége lesz a nyárnak,
s a virágtalan réten
majd őszi szelek járnak,
és őszi bánatok,
fekete bánatok.

A nyár messze szállott...
de szép nyarad fejében
az utolsó virágot
ím emlékül letépem,
fogadd el álmomat,
szelíd virágomat.

S ha őszi bánat éget,
és könnyedet felissza,
hadd varázsoljon téged
a régi nyárba vissza
legutolsó álmom:
hervadó virágom.

Csabai Lajos Érintés

Csabai Lajos Érintés


Mikor szép fejed álomra hajtod
Tudom,nincs veled senki sem
Leeresztett redőnyöd,zárt ajtód mögött
Altató dajkád csak a gyötrelem.

Mikor bús fejed álomra hajtod
S a köddé folyt időbe néz szemed
A fájdalom is csak egy imbolygó folt csupán
Te nem tudod,de én ott vagyok veled.

Kulcslyukon át osonok be hozzád
Szellem szárnyon,mint a képzelet
Megigazítom rajtad a gyűrött takarod
Gyengéden megsimogatom fejed

Egy pillanat,a újra itthon vagyok
Sugárzik,melegség járja át szívem
Ha te nem is érzed,öröm,hogy én tudom
Veled a fényt sikerült ma megérintenem

Mert senki vagyok,ha nem szerethetek
Poshadt vizű tó csak egész életem
De ha van,ki szomjazza érintésemet
Kristály vizet adó forrás lesz szívem

Szuhanics Albert Nyárutó

Szuhanics Albert
Nyárutó

A fákon ott a zöld levél,
még fű-illatot hord a szél.
Nincs semmi nyom, és semmi jel,
sompolygó őszünk mily közel.

Most még oly szép a nyárutó,
de sajnos minden átfutó.
Ím messze száll, vagy elszalad,
míg fájó szívünk itt marad.

Egy reggel kinyitjuk szemünk,
már őszi napra ébredünk.
Oly bágyatag a napsugár,
és kertünk rozsdabarna már.

A sárga levél hulldogál,
míg rája hideg köd szitál.
Gondolkodik fenn kicsit,
de végül lassan leesik...

Ám de most a nap nevetve,
könnyet szór a fellegekre.
Új fű serken zöld határban,
lubickoljunk még a nyárban!

Kovács László Libás Mátyások

Kovács László
Libás Mátyások

Hej Döbrögik! Kevély nagyurak!
Mi lészen, ha a libák egyszerre gágognak?
A Matyikból-Mátyást tett az idő,
s a verés lassan nem elkerülhető.
Kastélyotok tornya messzire látszik,
gőgbe, hazugságba vakság ibolyádzik.

Hej Döbrögik! Törvényen kívülik!
Minden könny valahol vérré változik.
A ludakról lassan lekopik a toll!
Magyar hazába új szív, Magyar zakatol.
Belebújhattok szégyenetek markába,
pandúrok mögé ingbe, glóriába.

Hej Döbrögik! Hol az igazság?
Deresre kötött nemzeti szabadság.
Világba vándorol ki az eszét tudja.
Jobb élet reményével Északra-Nyugatra.
Libás Mátyások mi, kik itt maradunk.
Tíz körmünkről lehúznak, de bele nem halunk!

Rasztik Edit Emese A tündérek kincse

Rasztik Edit Emese
A tündérek kincse

Átvágunk egy sötét erdőn,
Majd aranyló búzamezőn.
Tündéreket kergetünk,
És semmitől sem rettegünk.

Nyargalunk a földdel a talpunk alatt,
Átszárnyalunk a levegőben minden falat.
Tűzbe lépünk, s élvezzük ölelő melegét,
Majd vízbe csobbanva annak mély kékségét.

Szabadság, szerelem; ez az mi éltet,
A világnál többet senki sem kérhet.
A Minden az, mit kezedben tartasz,
Ez a Kincs, az Egy. Az életed az!

Egy tücsök éneke

Egy tücsök éneke

Kicsi tücsök ciripel,
vajon, van ki rá figyel?
nem kottából játssza a dallamot,
maga az élet ír meg minden hangot
ezért időnként hamisan cseng játéka
de mindig szívből jön, mit mondana.
Füled becsukhatod,
de lelked nem zárhatod
előle,
mert felelős lettél érte
mikor szemed fénye
megpengette első kicsi húrjait
mikor megszólaltatta élete legszebb dallamait.
Néked énekelt, s te beleszerettél,
ne feledd hát most sem, mit akkor annyira értékeltél!
Vékony szálak, melyeken a muzsika zengedez,
s ezért könnyen elszakadhatnak ezek
megóvni csakis te tudod a kis tücsök énekét
ha nem hagyod magára csepp kis életét.
Kicsi bogár, rövid élet
mit annál nagyobb szeretetben él le.
Bogárka téged szólít hát, Szerelem!
mi szándékod velem,
áruld el végre nekem!!!

Reményik Sándor Csipkerózsa

Reményik Sándor
Csipkerózsa

A vártoronyban szûzi csend,
A pergõ rokka elpihent,
Áll az idõ s nincs benne óra,
Királyfi, átkozott kezed
A tüskerácsra mér' teszed?
Most boldog Csipkerózsa.
Százévig nõtt a lángsövény,
Mögötte nincs könny, vágy, remény,
Semmi, csak boldog álom,
A gonosz tündér jót akart,
Herceg, ez álmot ne zavard,
Ne lássanak e tájon!
Alszik, tán rólad álmodik,
Lovag, van bátorságod itt
Álmához mérni rongy-magad?
Az Élet vagy, te átkozott,
A bûnt, a bajt, a jajt hozod
S kezedhez szenny tapad
S ha vágynál mégis törni át,
Találj szemben ezer halált,
Szívedbe tüske törjön,
Vérzõn szakítsd a lángfalat
És úgy maradj a vár alatt,
És szomjúság gyötörjön.
S Te csak aludj, kis Csipkerózsa,
Áll az idõ, nincs benne óra,
Sorsod nem mostoha,
Az álmod szent,
A rokka elpihent,
Aludj, ne ébredj fel soha!

(Két kezem ölel, mosogat, s mutat
hülyéknek fügét, gyereknek árnyék-nyulat,
fejemre tízágú koronát, fájdalmasat.)

Vörösmarty Mihály- Egy szegény asszony könyve

Vörösmarty Mihály
Egy szegény asszony könyve

Egy szegény nő, Isten látja,
Nincs a földön egy barátja,
Agg, szegény és gyámolatlan,
Ül magán a csendes lakban.
Gyásza nincsen, gyásza rég volt,
Még midőn jó férje megholt;
De ruhája mégis gyászol:
Szíve fél a tarkaságtól.
Dolga nincs, hogy volna dolga?
Kis ebédhez nem kell szolga.
S az ebédnél nincs vendége,
Csak a múlt idők emléke.
Aki maga néz a tálba,
Azt az étel nem táplálja:
Több annak a gondolatja,
Mint amennyi jó falatja.
Gondol vissza és előre
A sok jó és bal időre.
S félig étel, félig bánat:
Mindkettőbe belefárad.

Hejh, nem így volt hajdanában,
Míg nem járt özvegyruhában:
Tele kamra, tele pince
S mindig kézben a kilincse,
És szegénynek és boldognak
Udvar és ház nyitva voltak.
Vendéget nem kelle kérni:
Önként szoktak ők betérni,
Víz' dicsérni, bor' fecsélni,
És a gazdát nem kímélni.
A szegény, kit Isten küldött,
Ide gyakran beköszöntött,
És azon mit innen elvitt,
Lelkében nem tört meg a hit:
Nem hideg pénz, hideg arcok,
Eleség volt az ajándok.
És ha néha úgy történék,
Bár nagy ritkán, nem jött vendég,
Akkor sem lön üres a ház,
Bőven volt az istenáldás:
Jobbra, balra a sok gyermek
Játszottak és verekedtek,
S gondjaiért az anyának
Sok bajt, örömet adának.

Hajh azóta csak bút látott,
Hogy a gazda sírba szállott:
Gyermekei szétfutottak
Napkeletnek, napnyugotnak,
S a szegény nő elhagyatva
Úgy maradt, mint a szedett fa.

Az idő jár, s ő csak megvan,
Hol reményben, hol bánatban.
Szűken teng kis vagyonábúl,
És ha néha sorsa fordúl,
Gazdálkodni még most sem tud,
Ha neki van, másnak is jut:
Jobb időkből rossz szokása,
Hogy a könnyeket ne lássa,
Megfelezni kis kamráját,
S maga gyakran szükséget lát.

Most ott ül az asztal mellett,
Imakönyvében keresget.
Könyvét hívják Rózsáskertnek,
Melyben szent rózsák teremnek.
Régi, jó, de kopott jószág,
Melyet még csak a barátság
S egypár ernyedt szál tart össze,
Oly igen meg van viselve.
S ím kopognak, és köhentve
Az öreg jó Sára lép be:
"Isten áldja meg, nagyasszony!
Most ugyan csak legjobb itthon.
Jó, hogy ilyenkor ki nem jár,
Majd elvesztem, oly nagy a sár."
'Hát mi jót hoz, Sára néni?'
"Istenem! bár tudnék hozni.
Egy kéréssel jöttem volna,
Ha miatta meg nem szólna.
Oly nehéz most a szegénynek,
Tán jobb volna, ha nem élnek.
Imádságos könyvet kérnék,
Higgye meg, most oly jólesnék.
Mert hiszen ha már az ember
Szépszerint jóllakni sem mer,
Már ha szűken él kenyérrel,
Éljen Isten Igéjével,
Így legalább árva lelkünk
Az imádság tartja bennünk.
Itt, tudom, van heverőben:
Adjon az Isten nevében."

'Jó asszony, felelt az özvegy,
Könyvem nincs több, csak ez az egy,
De ha már úgy megkivánta,
És ettől függ boldogsága,
Vegye egy felét jó névvel,
Én beérem más felével.'
S fele ide, fele oda,
Könyvét kétfelé osztotta.

Most a két jó öregasszony,
Hogy semmi jót ne mulasszon,
Fél könyvből, de nem fél szívvel,
Imádkoznak este, reggel,
S ha van Isten mennyországban,
Nem imádkoznak hiában.