Dalilácska : Hallgassd a csendet! (2007-04-03)
Csendben lenni, gondolkodni,
Hallgatni, ahogy szuszognak mások,
Érezni, hogy mást elragadnak az álmok,
De te csak figyelj,
Hallgassd a csendet!
Sötét vesz körül, becsukod szemed,
Melletted valaki horkol az ágyon,
Úgy érzed, lassan aludni vágyol,
De te csak figyelj,
Hallgassd a csendet!
Ne gondolj arra, milyen jó aludni,
Inkább bármire, ami eszedbe jut,
Valamire, ami megnyugtatni tud,
És te csak figyelj,
Hallgassd a csendet!
S igaz, lassan telnek el a percek,
De majd felébred élénk képzeleted,
Pihenj, gondold át életedet,
És te csak figyelj,
Hallgassd a csendet!
A csend nem bánt, megoldást ad,
S miután átéled újra minden napod,
A csendben majd megtisztul tudatod,
És te csak figyelj,
Hallgassd a csendet!
Dalilácska : Mese a kis Nefelejcsről
Dalilácska : Mese a kis Nefelejcsről (2006-12-10)
Kék nefelejcs virágzik egyedül
Hát a többi társa merre ül?
Nincs senki, a többiek színesek!
A nefelejcs nagyon elkeseredett.
- Egyedül én kéklem a fű között
A többi kék virág hova költözött?
Miért hagytak egyedül engemet?
Akarok látni virágokat, kékeket!
Elindulok, körbejárom a világot
Hátha még egy kék virágot találok.
Menni fogok, míg lehet
Amíg nem lesz újra kikelet.
Szólt a kisvirág nagyot sóhajtva
Sok kék barátját óhajtva.
Gyalog indult neki a hosszú útnak
Nem nézte, hogy mások utána sírnak.
- Ne menj el nefelejcs!
S ha mégis, minket el ne felejts!
Siess vissza hozzánk haza!
Ez a virágok igazi otthona.
Szomorkodott is a kis virág
Érezte a világ baját,
De menni akart messzire
Egy csodálatos kék tengerbe.
Hol minden fű mellett kék virág,
Elképzelt egy ilyen csodát.
Bele is káprázott a szeme,
Ahogy repül vele képzelete.
Nem akart margarétát látni,
Helyette legyen bármi.
Mondjuk, ami kék és csodás.
Talán a nefelejcsek hadát.
Sétált lassan le a dombról
Éppen barátaira gondolt.
De helyettük lesznek új barátok
Szép kék játszópajtások.
Ment egyedül gondolkodva,
S eltévedt a vadonba.
Császkált össze-vissza, merre látott.
Hát hol vannak a kék barátok?
Ment, ment, míg este nem lett,
S egy nagy fa alá le nem telepedett.
Nagyon sötét lett körülötte
S egy tündér termett mellette.
A virágocska megijedt,
Még a könnye is eleredt.
- Miért sírsz kis virágom?
Nem segít a tudományom?
Kérdi a tündérlány mosolyogva,
S átöleli a virágot nyomban.
- Csak megijedtem kicsit tőled,
Milyen segítség telik tőled?
- Akarod, hogy felvidítsalak?
Teljesítem egy kívánságodat!
Csak mond, mi legyen az,
S megadom neked hamar.
- Hogy mit szeretnék? - kérdi a virág.
Hogy legyek színes, mint más.
Ne pedig ilyen egyszerű kék,
Ne lásson nálam szebbet az ég.
Minden szirmom más, színes.
Lennél te erre képes?
- Persze, ha jó lesz a kedved
És nem szomorkodsz többet.
S színes lett a kis virág,
Minden egyes szirma más.
Elköszönt a tündértől,
És ment tovább egyedül.
Ment tovább egyedül,
Majd látta egy folyópartra kerül.
Ott sírt a parton egy hangya,
Szomorúan magára hagyatva.
- Kellene egy hajó, amin átjutok,
A túlsó parton új otthont találok.
Kiöntött a folyó a partra,
S nem húzódik vissza egy hónapja.
A házamnak érzem, hogy vége,
De tudnom kéne mégis, mi maradt belőle.
Nem akarsz nekem segíteni?
Hogyan tudnék haza jutni?
A kisvirág elgondolkodott
S nagy döntést hozott.
- Neked adom az egyik szirmomat.
Csinálj belőle hajót magadnak.
S az öt szirom helyett négy lett,
Mikor a virág egyet letépett.
A hangya nem tudott hálálkodni,
A meghatódottságtól nem tudott szólni.
A kisvirág gyorsan továbbhaladt,
S egy tócsa fölött maradt.
Nézte a képét a vízben
Milyen így, csak négyen...
Gyalogolt tovább az úton,
Nem tudta merre haladjon.
Majd elé került egy szikla,
Mögötte ült egy giliszta.
Nefelejcsünk sóhajtozást hallott,
Gyorsan terepszemlét tartott.
A szikla mögött szakadék tátongott,
A giliszta előtte járkálgatott.
A kis virág a szikla mögé került,
A giliszta arca ekkor felderült.
Úgy döntött megkérdi a virágot,
Tud-e adni valamilyen tanácsot.
- Virág, nem tudnál segíteni?
Szerinted hogyan tudnék lejutni?
Véletlenül itt ragadtam,
S ez igazán tarthatatlan.
A nefelejcs gondolkozott,
Ez nagy gondot nem okozott,
Talált is megoldást a bajra,
A szirma az, a barna.
Odaadta a gilisztának,
Jobb kedve lett a kisvirágnak.
- Fogd meg a két csücskét,
Erősen tartsd a szélét.
Ejtőernyőként repülsz vele,
Megirigyel majd a lepke.
Remélem, bizton leérsz,
Csak legyél nagyon merész.
- Köszönöm kis virágom,
Aranyos vagy, ahogy látom.
És megfogta a szirmot,
Átrepülte az égboltot.
A virág csak nézett utána,
Majd megfordult, s ment a dolgára.
Három szirommal ment tovább,
Már fel sem tűnt a változás.
Telt múlt az idő, s őszre váltott,
Minden színesnek, kopárnak látszott.
Hidegebb lett, esett az eső.
Ázott ő is, és vele az erdő.
Egy katicát pillantott meg.
Vacogott, fázott és didergett,
Át volt ázva teljesen,
Szánni kellett rendesen.
Virágunk már cselekedett,
Egy újabb szirmot leszedett.
A katica feje fölé tette.
A csodálatot észre sem vette.
Teltek, múltak a hetek,
Eltűntek a színes levelek.
Két szirommal búsan,
Hóban lépkedett komoran.
Csiga mászott előtte lassan,
Éhesen csúszott halkan.
Nem volt ereje házába húzódni,
Ezért a virág adott neki enni.
Letépett egy szirmot,
Csiga kapott táplálékot.
Egy szirommal várta a tavaszt,
S vele a baráti hadat.
A hó helyét a fű váltotta fel,
Feje fölött méhek repültek el.
A fákon dalolt a madársereg,
Itt volt újra a kikelet.
Látott erdőket, mezőket, réteket
Sok virágot, de nem kékeket.
Eszébe jutott a mások szava,
Merre is van a virágok otthona?
Elindult a margaréták felé,
Akik gyorsan futottak elé.
Megölelték és szerették.
Egy szirommal is kedvelték.
Nagyon örült a kicsi virág,
S akkor előlépett Tündérleány.
- Na, boldog vagy kisvirágom?
Itt van velem sok barátod.
Adok még egy kívánságot,
De csak akkor, ha jól használod...
- Kérek tőled kék szirmokat,
Olyat, mint a régiek voltak!
Jól döntöttél kis nefelejcs,
Egyet soha el ne felejts:
Aki igaz barátod neked,
Az szirommal, nélküle is szeret!
Kék nefelejcs virágzik egyedül
Hát a többi társa merre ül?
Nincs senki, a többiek színesek!
A nefelejcs nagyon elkeseredett.
- Egyedül én kéklem a fű között
A többi kék virág hova költözött?
Miért hagytak egyedül engemet?
Akarok látni virágokat, kékeket!
Elindulok, körbejárom a világot
Hátha még egy kék virágot találok.
Menni fogok, míg lehet
Amíg nem lesz újra kikelet.
Szólt a kisvirág nagyot sóhajtva
Sok kék barátját óhajtva.
Gyalog indult neki a hosszú útnak
Nem nézte, hogy mások utána sírnak.
- Ne menj el nefelejcs!
S ha mégis, minket el ne felejts!
Siess vissza hozzánk haza!
Ez a virágok igazi otthona.
Szomorkodott is a kis virág
Érezte a világ baját,
De menni akart messzire
Egy csodálatos kék tengerbe.
Hol minden fű mellett kék virág,
Elképzelt egy ilyen csodát.
Bele is káprázott a szeme,
Ahogy repül vele képzelete.
Nem akart margarétát látni,
Helyette legyen bármi.
Mondjuk, ami kék és csodás.
Talán a nefelejcsek hadát.
Sétált lassan le a dombról
Éppen barátaira gondolt.
De helyettük lesznek új barátok
Szép kék játszópajtások.
Ment egyedül gondolkodva,
S eltévedt a vadonba.
Császkált össze-vissza, merre látott.
Hát hol vannak a kék barátok?
Ment, ment, míg este nem lett,
S egy nagy fa alá le nem telepedett.
Nagyon sötét lett körülötte
S egy tündér termett mellette.
A virágocska megijedt,
Még a könnye is eleredt.
- Miért sírsz kis virágom?
Nem segít a tudományom?
Kérdi a tündérlány mosolyogva,
S átöleli a virágot nyomban.
- Csak megijedtem kicsit tőled,
Milyen segítség telik tőled?
- Akarod, hogy felvidítsalak?
Teljesítem egy kívánságodat!
Csak mond, mi legyen az,
S megadom neked hamar.
- Hogy mit szeretnék? - kérdi a virág.
Hogy legyek színes, mint más.
Ne pedig ilyen egyszerű kék,
Ne lásson nálam szebbet az ég.
Minden szirmom más, színes.
Lennél te erre képes?
- Persze, ha jó lesz a kedved
És nem szomorkodsz többet.
S színes lett a kis virág,
Minden egyes szirma más.
Elköszönt a tündértől,
És ment tovább egyedül.
Ment tovább egyedül,
Majd látta egy folyópartra kerül.
Ott sírt a parton egy hangya,
Szomorúan magára hagyatva.
- Kellene egy hajó, amin átjutok,
A túlsó parton új otthont találok.
Kiöntött a folyó a partra,
S nem húzódik vissza egy hónapja.
A házamnak érzem, hogy vége,
De tudnom kéne mégis, mi maradt belőle.
Nem akarsz nekem segíteni?
Hogyan tudnék haza jutni?
A kisvirág elgondolkodott
S nagy döntést hozott.
- Neked adom az egyik szirmomat.
Csinálj belőle hajót magadnak.
S az öt szirom helyett négy lett,
Mikor a virág egyet letépett.
A hangya nem tudott hálálkodni,
A meghatódottságtól nem tudott szólni.
A kisvirág gyorsan továbbhaladt,
S egy tócsa fölött maradt.
Nézte a képét a vízben
Milyen így, csak négyen...
Gyalogolt tovább az úton,
Nem tudta merre haladjon.
Majd elé került egy szikla,
Mögötte ült egy giliszta.
Nefelejcsünk sóhajtozást hallott,
Gyorsan terepszemlét tartott.
A szikla mögött szakadék tátongott,
A giliszta előtte járkálgatott.
A kis virág a szikla mögé került,
A giliszta arca ekkor felderült.
Úgy döntött megkérdi a virágot,
Tud-e adni valamilyen tanácsot.
- Virág, nem tudnál segíteni?
Szerinted hogyan tudnék lejutni?
Véletlenül itt ragadtam,
S ez igazán tarthatatlan.
A nefelejcs gondolkozott,
Ez nagy gondot nem okozott,
Talált is megoldást a bajra,
A szirma az, a barna.
Odaadta a gilisztának,
Jobb kedve lett a kisvirágnak.
- Fogd meg a két csücskét,
Erősen tartsd a szélét.
Ejtőernyőként repülsz vele,
Megirigyel majd a lepke.
Remélem, bizton leérsz,
Csak legyél nagyon merész.
- Köszönöm kis virágom,
Aranyos vagy, ahogy látom.
És megfogta a szirmot,
Átrepülte az égboltot.
A virág csak nézett utána,
Majd megfordult, s ment a dolgára.
Három szirommal ment tovább,
Már fel sem tűnt a változás.
Telt múlt az idő, s őszre váltott,
Minden színesnek, kopárnak látszott.
Hidegebb lett, esett az eső.
Ázott ő is, és vele az erdő.
Egy katicát pillantott meg.
Vacogott, fázott és didergett,
Át volt ázva teljesen,
Szánni kellett rendesen.
Virágunk már cselekedett,
Egy újabb szirmot leszedett.
A katica feje fölé tette.
A csodálatot észre sem vette.
Teltek, múltak a hetek,
Eltűntek a színes levelek.
Két szirommal búsan,
Hóban lépkedett komoran.
Csiga mászott előtte lassan,
Éhesen csúszott halkan.
Nem volt ereje házába húzódni,
Ezért a virág adott neki enni.
Letépett egy szirmot,
Csiga kapott táplálékot.
Egy szirommal várta a tavaszt,
S vele a baráti hadat.
A hó helyét a fű váltotta fel,
Feje fölött méhek repültek el.
A fákon dalolt a madársereg,
Itt volt újra a kikelet.
Látott erdőket, mezőket, réteket
Sok virágot, de nem kékeket.
Eszébe jutott a mások szava,
Merre is van a virágok otthona?
Elindult a margaréták felé,
Akik gyorsan futottak elé.
Megölelték és szerették.
Egy szirommal is kedvelték.
Nagyon örült a kicsi virág,
S akkor előlépett Tündérleány.
- Na, boldog vagy kisvirágom?
Itt van velem sok barátod.
Adok még egy kívánságot,
De csak akkor, ha jól használod...
- Kérek tőled kék szirmokat,
Olyat, mint a régiek voltak!
Jól döntöttél kis nefelejcs,
Egyet soha el ne felejts:
Aki igaz barátod neked,
Az szirommal, nélküle is szeret!
Darcsi Ingrid Imola : Ha tudod...
Darcsi Ingrid Imola : Ha tudod...
Ha tudod, mi a büszkeség,
de lelked helyes időben megalázkodni kész,
Ha tudod, mikor elég,
és bár szorongat, legyőzöd a félszt,
Ha tudod, ki barát, vagy ellenség,
s nem fogadod hízelgését,
Ha tudod, hogy mit akarsz,
S nem néz veled farkasszemet a kard,
Ha tudod, hogy ki vagy,
S nem csalódsz magadban,
Ha hiszed, hogy tiéd az élet,
nem lesz mitől félned.
Ha tudod, mi a büszkeség,
de lelked helyes időben megalázkodni kész,
Ha tudod, mikor elég,
és bár szorongat, legyőzöd a félszt,
Ha tudod, ki barát, vagy ellenség,
s nem fogadod hízelgését,
Ha tudod, hogy mit akarsz,
S nem néz veled farkasszemet a kard,
Ha tudod, hogy ki vagy,
S nem csalódsz magadban,
Ha hiszed, hogy tiéd az élet,
nem lesz mitől félned.
Kovács Nikoletta Több mint, barát!
Több mint, barát!
Mikor közelebbről megismertelek,
Rájöttem hogy többet jelentesz,
Mint egy barát!
Kérlek hogy engedd meg nekem,
Hogy foghassam a kezed!
A támaszod lehessek ha gondod támad!
S vigyázzak rád ha félsz!
Kovács Nikoletta
Mikor közelebbről megismertelek,
Rájöttem hogy többet jelentesz,
Mint egy barát!
Kérlek hogy engedd meg nekem,
Hogy foghassam a kezed!
A támaszod lehessek ha gondod támad!
S vigyázzak rád ha félsz!
Kovács Nikoletta
Alkina : Csillagsors
Alkina : Csillagsors (2006-10-22)
A hold felkel, a nap lenyugszik,
A szó elhal, egy csillag hullik.
Kicsi szárnyán lefele,
Így halad a föld fele.
Fényes csíkot hagy mögötte,
De bánatunkra: nem örökre.
Csak egy pillanat, míg látszik,
Tán másnak nem hiányzik.
Nem látták a régi korok,
Nem látják a nagy utódok.
Van csillag, mi fennmaradt,
S az évezredek alatt
Hol nem látták, hol fényt hozott,
Vagy örökre eltávozott.
Ha van nekünk is csillagunk,
Ha van, hová tartozzunk,
Vajon fönn ragyog-e,
Mint a Göncöl szekere,
Vagy távoli galaxis gyűrűjében,
Az örök feledés sűrűjében
Egymaga van és sír.
Nincs jövője, csak borús múltja.
Hogy került oda? Nem tudja.
Bárcsak lenne kiút!
Vissza, hol ragyog a tejút!
Mit rejt a világ? Csak hallgat?
Segítséget nincs, ki adhat?
És a remény bágyadt fénye
Utat törve száll feléje.
Ne sírj, Csillag, így nincs menekvés,
A megoldás: hit, és cselekvés.
A hold felkel, a nap lenyugszik,
A szó elhal, egy csillag hullik.
Kicsi szárnyán lefele,
Így halad a föld fele.
Fényes csíkot hagy mögötte,
De bánatunkra: nem örökre.
Csak egy pillanat, míg látszik,
Tán másnak nem hiányzik.
Nem látták a régi korok,
Nem látják a nagy utódok.
Van csillag, mi fennmaradt,
S az évezredek alatt
Hol nem látták, hol fényt hozott,
Vagy örökre eltávozott.
Ha van nekünk is csillagunk,
Ha van, hová tartozzunk,
Vajon fönn ragyog-e,
Mint a Göncöl szekere,
Vagy távoli galaxis gyűrűjében,
Az örök feledés sűrűjében
Egymaga van és sír.
Nincs jövője, csak borús múltja.
Hogy került oda? Nem tudja.
Bárcsak lenne kiút!
Vissza, hol ragyog a tejút!
Mit rejt a világ? Csak hallgat?
Segítséget nincs, ki adhat?
És a remény bágyadt fénye
Utat törve száll feléje.
Ne sírj, Csillag, így nincs menekvés,
A megoldás: hit, és cselekvés.
Attól félek hogyha te se leszel már többé velem
"...Attól félek hogyha te se leszel már többé velem, szeretni mást nem fogok tudni sosem. Félek hiszen okot adsz rá, hogy te is csak szeretőnek használsz. Attól félek egyetlen kincsem, hogy elválunk hamarosan ketten. Életemben akkor nem lesz többé fény, de emléked utamon majd végig kísér. Félek, hogy romba dőlnek az álmaim, mert csak veled szépek titkos vágyaink. Ha már nem leszel, örökre elengeded kezem, én akkor is azt fogom érezni hogy nagyon szeretlek. Félek, hogy te más valakivel képzeled el az életed, és akkor az én életem teljesen tönkremegy. Félek már félni is nélküled..., ha majd nem csókolsz s nem ölelsz át kedvesem. Félek az elválásunk gonosz pillanatától, félek hogy majd egyszer nem látlak már, se közel se távol. Félek a perctől, mikor kimondod majd: Ennyi volt, mert nekem nem csak egy pár éjszakáról szól. Félek az utolsó csóktól, Attól a bizonyos utolsó szótól. Félek az utolsó könnyemtől, mert ha már nem leszel, akkor sem foglak kitépni a szívemből!..."
Kosztolányi Dezső Az éj, az álom s a kínok
Kosztolányi Dezső
Az éj, az álom s a kínok
De éjidőn szörnyűket álmodunk.
Jönnek felénk piros, kis ördögök,
izzó vaspántba lüktet homlokunk,
sárkányok űznek, krampusz ránk röhög.
Mint a fegyencek járunk szédelegve
cselédlépcsőkön mocskos éjjelekbe,
tengert iszunk s szomjunknak nem elég,
éhségünket eteti az ebéd.
Kincsek között, bársonyba, jóllakottan,
dús asztaloknál vagyunk éhesek,
és ránk vicsorog a sötét sarokban
egy tüzesszemű, ordas, éhes eb.
Az éj, az álom s a kínok
De éjidőn szörnyűket álmodunk.
Jönnek felénk piros, kis ördögök,
izzó vaspántba lüktet homlokunk,
sárkányok űznek, krampusz ránk röhög.
Mint a fegyencek járunk szédelegve
cselédlépcsőkön mocskos éjjelekbe,
tengert iszunk s szomjunknak nem elég,
éhségünket eteti az ebéd.
Kincsek között, bársonyba, jóllakottan,
dús asztaloknál vagyunk éhesek,
és ránk vicsorog a sötét sarokban
egy tüzesszemű, ordas, éhes eb.
vicc
A Legújabb ügynöklista:
Máris szomszéd:
Máris a szocialista falanszterek közé beférkőzve jelentett a lakó(elv)társakról. Kiemelt mennyiségben közölt jelentéseket egy bizonyos Mézga Gézáról, akinek már a házasságát is furcsa foltok árnyékolták. Egyelőre nem tisztázott Hufnágel István elvtárs szerepe az ügyben. Mézga Géza fia rádióján rendszeresen hallgatta a Szabad Európa adásait. Ugyanezen a rádióján kapcsolatba lépett egy idegen, és az akta lezártáig azonosítatlanul maradt rejtélyes ügynökkel, akinek fedőneve feltehetőleg MZ/X volt. Gyanús üzletekbe keveredett az üvegessel, aki hetente megfordult náluk.
Taki bácsi:
Nem túl aktív ügynök, de büszkeségünk a Lada reklámarca. Jelentéseiben gyakran beszámolt arról, hogy Vágási Feri néha hamis ezrest adott neki taxizás után, amit a nyomdában csináltatott. Jelentései szerint Etus a kerámiáiba néha elrejtette Virág doktor kioperált manduláit, amit aztán új pácienseknek továbbított. Mágenheim doktor rendszeresen illegális hajnövesztő kísérleteknek vetette alá magát a kórházban, ráadásul éjszakánként műtéteket végzett egy bizonyos Gábor Gábor hajszalonjában, aminek kulcsát felesége bocsátotta rendelkezésére.
Ötvös Csöpi:
Ötvös Csöpi a falból úri sportnak, a vitorlázásnak hódoló, a rendőrségbe Kardos doktoron keresztül beépülő Csöpi Piedone fedőnéven jelentett egyházi ügynökkapcsolatai révén a Pogány Madonnáról és a balatoni diszkók testhezálló csíkos pólós vendégeiről. Precíz jelentéseiért cserébe elnézték neki, hogy olasz licenszre feltűnően sokat forgolódik kisgyerekek közt. Pályája csúcsán hamis százdollárosok terjesztői hálózatának lebuktatásával sikerült megakadályoznia a dolgozó nép hatalmának imperialisták általi szétzüllesztését, ezért jutalomból még forgathatott néhány filmet kedvenc tavunk, a Magyar Tenger partján.
Törpapa:
Törpapa töpörödött törpördög. A beépülés megkívánta vörösből kékké törpösítését. Aprajafalva irányítójaként a betolakodó Hókuszpóktól és mutáns beszélő macskájáról küldött jelentéseket. Dulifuli gyakran tett a rendszert bíráló megjegyzéseket, és Törpapa fényképes beszámolója alapján kiderült, hogy mellkasán apró Nagy Feró tetoválás van. Sztahanovista törekvéseinket Lusti jelentősen visszaszorította, ezért tervben van eltörpösítése az útból.
Ursula nővér:
Ursula nővér az egészségügy velejéig romlott helyzetéről tett jelentést. Megfigyelte Dr. Bubó elvtársat, aki rendszeresen védett madár tollával írta fel a recepteket, hálapénzért cserébe, amiből aztán roppant kényelmes, többszintes odút is épített egy nyugatról importált mahagónifa törzsében. Kígyót melengetett a keblén, és gyakran munkaidőben kismértékben ittasan repült házhoz, ezzel veszélyeztetve a légköri élővilágot. Egy ügye megoldatlan maradt. Szinkronghangjának, Columbonak a feleségéről nem sikerült soha semmit megtudnia.
Keresztes barát:
Keresztes barát Keresztespók. Megtévesztésül kereszttel a hátán. Az alvilágból, a víz rejtélyes, mély bugyraiból szerezte információit megbízható forrásból, a hozzá gyónni járó Vízipóktól. Az utóbbi időszakban erősödő szervezkedést tapasztalt a Párt a vízi világból, ezért a Központi Bizottság úgy döntött, hogy a tó zsilipeit megnyitva a jövőben a citromföldeken öntözővízként használja azt, a halakat pedig a szovjet elvtársaknak kaviárral tálalja.
Pom-Pom:
Hogy kicsoda Pom-Pom? Főállású ügynök a III-as főcsoport-főnökség keretein belül. Próbálta elhitetni magáról, hogy őt senki sem ismeri, ezen tartótisztjei jókat röhögtek. Mindenesetre a szőke nős viccek archetípusát megtestesítő Picurt sikerült meggyőznie, hiszen az a hajára engedte a leginkább egy szőrsapkához hasonlító leleményes ügynököt, aki így a város összes érdekes és deviáns lakóját megfigyelhette. Mindent tudott a már akkor svájci csokit csempésző és fogyasztó Gombóc Artúr elvtárs hedonista életviteléről. Legtöbb jelentése a reggeli órákban készült, a fán való ringatózásáról írt öntömjénező beszámolói viszont használhatatlanok voltak megbízói számára.
Vackor:
Komolyan elhitték, hogy az apró, boglyos, lompos, loncsos és bozontos piszén pisze kölyökmackó csak tanulni járt az első bébe? Csupán tartótisztjei tudták, hogy az ő igazi osztálya a III/III-as... Valóságshowban szereplő unokatestvére, a Tévémaci remekül felkészítette a kémkedésre, így Demény Eszter tanítónéniről és tíz osztálytársáról mindent megtudott a rendszer. Jelentései ma is híven mutatják be egy Kádár-korszakbeli első osztály bárgyú életét. Vackor volt az egyetlen az osztályban, aki becsengetéskor sem kapott csengőfrászt. És hazament akkor jelenteni Vackor.
Róbert Gida:
Róbert Gida ügynök furfangosan rájött, hogy ha odateszi a neve mögé a "gida" szót, az erdei állatok máris közéjük valónak érzik. Igazi profiként igyekezett az események mögött maradni, ebben segítségére volt az ártatlan és naív gyermekkorú Zsebibaba, aki elrejtett egy diktafont mamája erszényében az ügyosztály számára. Főnökei a kudarcai közé sorolták, hogy az erdő névadójáról, Százholdas Pagonyról sosem tudta bebizonyítani, hogy valóban száz hold földbirtoka van, így a célszemély nem került fel a kuláklistára. Viszont a veszélyes munkakerülő, mézfüggő Micimackóról készült kiválóan használható jelentéseiért néhány év múlva felmentették a munkavégzés alól, így megúszta az elmebaj apróbb jeleivel az idegesítő állatok közti kalandot.
Grabovsky:
Grabovsky a III/II-es ügyosztályban az Intermouse részleg hivatásos kémelhárító tisztje volt. Sosem csinált titkot abból, hogy ő a létező szocializmus James Bondja, ezért hamar népszerűvé vált, imádták a nők. Még a kocsija is vörös volt. Egy szigorúan titkos amerikai kollaborációban sikerült elsődleges ellenségeit, a háborús bűnös Fritz Teufel vezette neonáci macskák szervezetét felszámolni és tagjait hithű kommunistákká formálni. Tokiói küldetése során azonban beleszeretett egy japán származású CIA ügynöknőbe, aki a rendszer bukásának idején az imperialisták gaz táborába sodorta. Kultusza azonban máig töretlen, közvéleménykutatók szerint akár miniszterelnök is lehetne.
Tévémaci:
Ő bizony rendszeresen "köpött".
Máris szomszéd:
Máris a szocialista falanszterek közé beférkőzve jelentett a lakó(elv)társakról. Kiemelt mennyiségben közölt jelentéseket egy bizonyos Mézga Gézáról, akinek már a házasságát is furcsa foltok árnyékolták. Egyelőre nem tisztázott Hufnágel István elvtárs szerepe az ügyben. Mézga Géza fia rádióján rendszeresen hallgatta a Szabad Európa adásait. Ugyanezen a rádióján kapcsolatba lépett egy idegen, és az akta lezártáig azonosítatlanul maradt rejtélyes ügynökkel, akinek fedőneve feltehetőleg MZ/X volt. Gyanús üzletekbe keveredett az üvegessel, aki hetente megfordult náluk.
Taki bácsi:
Nem túl aktív ügynök, de büszkeségünk a Lada reklámarca. Jelentéseiben gyakran beszámolt arról, hogy Vágási Feri néha hamis ezrest adott neki taxizás után, amit a nyomdában csináltatott. Jelentései szerint Etus a kerámiáiba néha elrejtette Virág doktor kioperált manduláit, amit aztán új pácienseknek továbbított. Mágenheim doktor rendszeresen illegális hajnövesztő kísérleteknek vetette alá magát a kórházban, ráadásul éjszakánként műtéteket végzett egy bizonyos Gábor Gábor hajszalonjában, aminek kulcsát felesége bocsátotta rendelkezésére.
Ötvös Csöpi:
Ötvös Csöpi a falból úri sportnak, a vitorlázásnak hódoló, a rendőrségbe Kardos doktoron keresztül beépülő Csöpi Piedone fedőnéven jelentett egyházi ügynökkapcsolatai révén a Pogány Madonnáról és a balatoni diszkók testhezálló csíkos pólós vendégeiről. Precíz jelentéseiért cserébe elnézték neki, hogy olasz licenszre feltűnően sokat forgolódik kisgyerekek közt. Pályája csúcsán hamis százdollárosok terjesztői hálózatának lebuktatásával sikerült megakadályoznia a dolgozó nép hatalmának imperialisták általi szétzüllesztését, ezért jutalomból még forgathatott néhány filmet kedvenc tavunk, a Magyar Tenger partján.
Törpapa:
Törpapa töpörödött törpördög. A beépülés megkívánta vörösből kékké törpösítését. Aprajafalva irányítójaként a betolakodó Hókuszpóktól és mutáns beszélő macskájáról küldött jelentéseket. Dulifuli gyakran tett a rendszert bíráló megjegyzéseket, és Törpapa fényképes beszámolója alapján kiderült, hogy mellkasán apró Nagy Feró tetoválás van. Sztahanovista törekvéseinket Lusti jelentősen visszaszorította, ezért tervben van eltörpösítése az útból.
Ursula nővér:
Ursula nővér az egészségügy velejéig romlott helyzetéről tett jelentést. Megfigyelte Dr. Bubó elvtársat, aki rendszeresen védett madár tollával írta fel a recepteket, hálapénzért cserébe, amiből aztán roppant kényelmes, többszintes odút is épített egy nyugatról importált mahagónifa törzsében. Kígyót melengetett a keblén, és gyakran munkaidőben kismértékben ittasan repült házhoz, ezzel veszélyeztetve a légköri élővilágot. Egy ügye megoldatlan maradt. Szinkronghangjának, Columbonak a feleségéről nem sikerült soha semmit megtudnia.
Keresztes barát:
Keresztes barát Keresztespók. Megtévesztésül kereszttel a hátán. Az alvilágból, a víz rejtélyes, mély bugyraiból szerezte információit megbízható forrásból, a hozzá gyónni járó Vízipóktól. Az utóbbi időszakban erősödő szervezkedést tapasztalt a Párt a vízi világból, ezért a Központi Bizottság úgy döntött, hogy a tó zsilipeit megnyitva a jövőben a citromföldeken öntözővízként használja azt, a halakat pedig a szovjet elvtársaknak kaviárral tálalja.
Pom-Pom:
Hogy kicsoda Pom-Pom? Főállású ügynök a III-as főcsoport-főnökség keretein belül. Próbálta elhitetni magáról, hogy őt senki sem ismeri, ezen tartótisztjei jókat röhögtek. Mindenesetre a szőke nős viccek archetípusát megtestesítő Picurt sikerült meggyőznie, hiszen az a hajára engedte a leginkább egy szőrsapkához hasonlító leleményes ügynököt, aki így a város összes érdekes és deviáns lakóját megfigyelhette. Mindent tudott a már akkor svájci csokit csempésző és fogyasztó Gombóc Artúr elvtárs hedonista életviteléről. Legtöbb jelentése a reggeli órákban készült, a fán való ringatózásáról írt öntömjénező beszámolói viszont használhatatlanok voltak megbízói számára.
Vackor:
Komolyan elhitték, hogy az apró, boglyos, lompos, loncsos és bozontos piszén pisze kölyökmackó csak tanulni járt az első bébe? Csupán tartótisztjei tudták, hogy az ő igazi osztálya a III/III-as... Valóságshowban szereplő unokatestvére, a Tévémaci remekül felkészítette a kémkedésre, így Demény Eszter tanítónéniről és tíz osztálytársáról mindent megtudott a rendszer. Jelentései ma is híven mutatják be egy Kádár-korszakbeli első osztály bárgyú életét. Vackor volt az egyetlen az osztályban, aki becsengetéskor sem kapott csengőfrászt. És hazament akkor jelenteni Vackor.
Róbert Gida:
Róbert Gida ügynök furfangosan rájött, hogy ha odateszi a neve mögé a "gida" szót, az erdei állatok máris közéjük valónak érzik. Igazi profiként igyekezett az események mögött maradni, ebben segítségére volt az ártatlan és naív gyermekkorú Zsebibaba, aki elrejtett egy diktafont mamája erszényében az ügyosztály számára. Főnökei a kudarcai közé sorolták, hogy az erdő névadójáról, Százholdas Pagonyról sosem tudta bebizonyítani, hogy valóban száz hold földbirtoka van, így a célszemély nem került fel a kuláklistára. Viszont a veszélyes munkakerülő, mézfüggő Micimackóról készült kiválóan használható jelentéseiért néhány év múlva felmentették a munkavégzés alól, így megúszta az elmebaj apróbb jeleivel az idegesítő állatok közti kalandot.
Grabovsky:
Grabovsky a III/II-es ügyosztályban az Intermouse részleg hivatásos kémelhárító tisztje volt. Sosem csinált titkot abból, hogy ő a létező szocializmus James Bondja, ezért hamar népszerűvé vált, imádták a nők. Még a kocsija is vörös volt. Egy szigorúan titkos amerikai kollaborációban sikerült elsődleges ellenségeit, a háborús bűnös Fritz Teufel vezette neonáci macskák szervezetét felszámolni és tagjait hithű kommunistákká formálni. Tokiói küldetése során azonban beleszeretett egy japán származású CIA ügynöknőbe, aki a rendszer bukásának idején az imperialisták gaz táborába sodorta. Kultusza azonban máig töretlen, közvéleménykutatók szerint akár miniszterelnök is lehetne.
Tévémaci:
Ő bizony rendszeresen "köpött".
Edgar Allan Poe
Edgar Allan Poe
A Holló
Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón,
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón, mintha roppant halkan roppanna a zár.
"Vendég lesz az", így tűnődtem, "azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"
Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelemmel hunyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár,
S földi néven senki már.
S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymű zengés
Fájó, vájó sohse sejtett torz iszonyt suhogva jár, --
Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csitítottam:
"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár.
Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"
Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
S "Uram", kezdtem, "avagy Úrnőm, megbocsátja, ugyebár?
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant
Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
Nem is hittem a fülemnek." – S ajtót tártam, nyílt a zár:
Éj volt künn, más semmi már.
S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,
Látást vártam, milyet gyáva földi álom sohse tár;
Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
Nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra!" – halk, sóvár
Hangon én búgtam: "Lenóra!" s visszhang kelt rá, halk, sóvár,
Ez hangzott s más semmi már.
S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent holmi zár,
S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajtakaplak, híres titkod most lejár,
Csitt, szívem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár.
Szél lesz az, más semmi már!"
Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár,
Ajtóm felett, Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár --
Ült, nem is moccanva már.
S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár --
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói mély, vad ár?"
S szólt a Holló: "Soha már."
Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny vagy madár,
Kinek neve: "Soha már."
S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már;
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sóhajtva: "Majd csak elmegy, messzi száll,
Mint remények, mint barátok, holnap ez is messzi száll",
S szólt a Holló: "Soha már!"
Megriadtam: csendziláló replikája mily találó --
"Úgy lesz", szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár;
Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
Ajkán leste el a jajszót, mást nem is hallhatva már,
Csak remények gyászdalát, csak terhes jajt hallhatva már,
Ezt, hogy: "Soha – soha már!"
S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár;
És a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,
Elmerengtem, eltűnődtem; mily borongó nyitra jár,
Átkos, ős, vad furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár,
Mért károgja: "Soha már"?
Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,
Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már;
S fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,
Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár
S nem nyomja – soha már!
Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyaltánc kél s muzsikál;
"Bús szív", búgtam, "ím a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét s felejtést ád e pohár,
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"
"Látnok!", nyögtem, "szörnyű látnok! ördög légy, madár vagy átok!
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár
Van... van balzsam Gíleádban?... Mondd meg – lelkem esdve vár..."
S szólt a Holló: "Soha már!"
"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok! ördög légy, madár vagy átok!
Hogyha istent úgy félsz, mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messze mennyben vár-e jó rám,
Angyal-néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
S szólt a Holló: "Soha már!"
"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csőröd a szívemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"
S szárnyán többé toll se lendül, és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt Pallaszáról el nem űzi tél, se nyár!
Szörnyü szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló
Míg a lámpa sávja omló fényén roppant árnya száll,
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen – soha már!
A Holló
Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón,
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón, mintha roppant halkan roppanna a zár.
"Vendég lesz az", így tűnődtem, "azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"
Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelemmel hunyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár,
S földi néven senki már.
S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymű zengés
Fájó, vájó sohse sejtett torz iszonyt suhogva jár, --
Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csitítottam:
"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár.
Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"
Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
S "Uram", kezdtem, "avagy Úrnőm, megbocsátja, ugyebár?
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant
Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
Nem is hittem a fülemnek." – S ajtót tártam, nyílt a zár:
Éj volt künn, más semmi már.
S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,
Látást vártam, milyet gyáva földi álom sohse tár;
Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
Nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra!" – halk, sóvár
Hangon én búgtam: "Lenóra!" s visszhang kelt rá, halk, sóvár,
Ez hangzott s más semmi már.
S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent holmi zár,
S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajtakaplak, híres titkod most lejár,
Csitt, szívem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár.
Szél lesz az, más semmi már!"
Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár,
Ajtóm felett, Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár --
Ült, nem is moccanva már.
S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár --
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói mély, vad ár?"
S szólt a Holló: "Soha már."
Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny vagy madár,
Kinek neve: "Soha már."
S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már;
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sóhajtva: "Majd csak elmegy, messzi száll,
Mint remények, mint barátok, holnap ez is messzi száll",
S szólt a Holló: "Soha már!"
Megriadtam: csendziláló replikája mily találó --
"Úgy lesz", szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár;
Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
Ajkán leste el a jajszót, mást nem is hallhatva már,
Csak remények gyászdalát, csak terhes jajt hallhatva már,
Ezt, hogy: "Soha – soha már!"
S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár;
És a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,
Elmerengtem, eltűnődtem; mily borongó nyitra jár,
Átkos, ős, vad furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár,
Mért károgja: "Soha már"?
Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,
Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már;
S fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,
Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár
S nem nyomja – soha már!
Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyaltánc kél s muzsikál;
"Bús szív", búgtam, "ím a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét s felejtést ád e pohár,
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"
"Látnok!", nyögtem, "szörnyű látnok! ördög légy, madár vagy átok!
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár
Van... van balzsam Gíleádban?... Mondd meg – lelkem esdve vár..."
S szólt a Holló: "Soha már!"
"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok! ördög légy, madár vagy átok!
Hogyha istent úgy félsz, mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messze mennyben vár-e jó rám,
Angyal-néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
S szólt a Holló: "Soha már!"
"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csőröd a szívemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"
S szárnyán többé toll se lendül, és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt Pallaszáról el nem űzi tél, se nyár!
Szörnyü szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló
Míg a lámpa sávja omló fényén roppant árnya száll,
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen – soha már!
Koroknai Péter Egy kis Pató Pál
Koroknai Péter
Egy kis Pató Pál
Ej mindőn olvasám Petőfi egyik versét
eszembe jut mindenféle emlék.
Ez a vers egy emberről szól
ki réges-rég valahol ez ország lakója volt.
Gondolatom rávetült a mára.
Hogy is van ez? Hát mindent megígérünk a mának.
És hol a tett? A gondolat szavak
mi elhagyta ajkunkat, hogy így meg úgy festik emberek magukat
ígérnek fűt, fát édes cukrot, mézes házat?
Nem teljesült ez még mára?
Ember kiről írt Petőfi, mindenkiben kivétel kiben nem lakozik.
("Ej ráérünk arra még!" mindig van bennünk, egy kis Pató Pál!)
Egy kis Pató Pál
Ej mindőn olvasám Petőfi egyik versét
eszembe jut mindenféle emlék.
Ez a vers egy emberről szól
ki réges-rég valahol ez ország lakója volt.
Gondolatom rávetült a mára.
Hogy is van ez? Hát mindent megígérünk a mának.
És hol a tett? A gondolat szavak
mi elhagyta ajkunkat, hogy így meg úgy festik emberek magukat
ígérnek fűt, fát édes cukrot, mézes házat?
Nem teljesült ez még mára?
Ember kiről írt Petőfi, mindenkiben kivétel kiben nem lakozik.
("Ej ráérünk arra még!" mindig van bennünk, egy kis Pató Pál!)
Sidó Judit Próbálok segíteni!
Sidó Judit
Próbálok segíteni!
Nap, Hold, Csillagok ma mind neki ragyogjatok,
mert szíve elveszett a szerelem rejtekében,
s nem látja a kiutat, a fényt a kétségben!
Imám kiáltom a sors mindenható urának,
hogy mutasson utat egy hű szívnek,
ezért keseregnek most a rímek!
Megérdemli, hogy boldogság kísérje utazását
a szenvedély ismeretlen vidékén,
s szerelmet nyerjen a nyár végén!
Drága barátom én ennyit tehetek,
verset írok, ha szenvedésedtől fulladok,
s számodra megváltást kutatok.
Próbálok segíteni!
Nap, Hold, Csillagok ma mind neki ragyogjatok,
mert szíve elveszett a szerelem rejtekében,
s nem látja a kiutat, a fényt a kétségben!
Imám kiáltom a sors mindenható urának,
hogy mutasson utat egy hű szívnek,
ezért keseregnek most a rímek!
Megérdemli, hogy boldogság kísérje utazását
a szenvedély ismeretlen vidékén,
s szerelmet nyerjen a nyár végén!
Drága barátom én ennyit tehetek,
verset írok, ha szenvedésedtől fulladok,
s számodra megváltást kutatok.
Nagy Edina Szerelem a banánfán, avagy a banánfa alatt
Nagy Edina
Szerelem a banánfán, avagy a banánfa alatt
(Változatok egy témára)
A VICCES:
Eljött a nyár - itt a várva várt szabadság,
Dél-Amerikába utazik az ifjú pár.
Száll a repülő, hasítja a kék eget,
az asszonyka alszik - s álmában elmereng.
Most megy először forró Brazíliába,
kíváncsian gondol a sudár banánfákra.
Azt már tudja: citrom banánfán nem terem,
de milyen banánfa alatt a szerelem?
Álmában az asszony mosolyog huncutul,
a férje bámulja őt fickósan, cinkosul.
Telnek az órák, a repülő már landol,
ifjú pár nemsokára a tengerben strandol.
A víz remek, de álomképe feldereng,
párjával az éjjel egy banánfát felkeres.
Egymás után felmásznak a banánfára,
szerelmesen összebújnak egy éjszakára.
A ROMANTIKUS:
Csodás naplemente borul trópusi tájra,
pirosas fényét veti sudár banánfákra.
Kéz a kézben sétálunk hű kedvesemmel,
Holdfelkeltét várunk egy mesés szerelemmel.
Romantikus hangulatban jöve az este,
mindketten vágyunk egy hűvös banánligetbe.
Leülünk némán a banánfák árnyékába,
a Hold ezüstös fénye lelkünket bejárja.
Csillag-harmatos trópusi éjszaka-remény,
szavak, mondatok helyett a tekintet beszél.
Mély álomra szenderülünk egymást ölelve,
banánfák alatt reggel szerelem köszönte.
A TERMÉSZETLEÍRÓ:
A szemem lehunyom, messzire utazom,
képzeletben Ceylon szigetén álmodok.
Banánfaliget tárul most szemem elé,
édes fürtök lógnak az ágakon szerteszét.
Banánfák között kismajmok kergetőznek,
időről-időre szerelmek szövődnek.
Szerelem ez fent, a sudár banánfákon,
Ekként születnek a kicsiny majomcsaládok.
Szertartások jelzik a banánszüretet,
mit jól ismernek a trópusi emberek.
Bennszülöttek táncolnak, talpuk meztelen,
nyakukban banánfüzér, kezükben levelek.
Szellő sem lebben épp, a levegő párás,
az ágakon megérik minden banán már.
Banánfák alatt gondosan szedegetnek,
banánszüret idején szerelmek szövődnek.
Szerelem a banánfán, avagy a banánfa alatt
(Változatok egy témára)
A VICCES:
Eljött a nyár - itt a várva várt szabadság,
Dél-Amerikába utazik az ifjú pár.
Száll a repülő, hasítja a kék eget,
az asszonyka alszik - s álmában elmereng.
Most megy először forró Brazíliába,
kíváncsian gondol a sudár banánfákra.
Azt már tudja: citrom banánfán nem terem,
de milyen banánfa alatt a szerelem?
Álmában az asszony mosolyog huncutul,
a férje bámulja őt fickósan, cinkosul.
Telnek az órák, a repülő már landol,
ifjú pár nemsokára a tengerben strandol.
A víz remek, de álomképe feldereng,
párjával az éjjel egy banánfát felkeres.
Egymás után felmásznak a banánfára,
szerelmesen összebújnak egy éjszakára.
A ROMANTIKUS:
Csodás naplemente borul trópusi tájra,
pirosas fényét veti sudár banánfákra.
Kéz a kézben sétálunk hű kedvesemmel,
Holdfelkeltét várunk egy mesés szerelemmel.
Romantikus hangulatban jöve az este,
mindketten vágyunk egy hűvös banánligetbe.
Leülünk némán a banánfák árnyékába,
a Hold ezüstös fénye lelkünket bejárja.
Csillag-harmatos trópusi éjszaka-remény,
szavak, mondatok helyett a tekintet beszél.
Mély álomra szenderülünk egymást ölelve,
banánfák alatt reggel szerelem köszönte.
A TERMÉSZETLEÍRÓ:
A szemem lehunyom, messzire utazom,
képzeletben Ceylon szigetén álmodok.
Banánfaliget tárul most szemem elé,
édes fürtök lógnak az ágakon szerteszét.
Banánfák között kismajmok kergetőznek,
időről-időre szerelmek szövődnek.
Szerelem ez fent, a sudár banánfákon,
Ekként születnek a kicsiny majomcsaládok.
Szertartások jelzik a banánszüretet,
mit jól ismernek a trópusi emberek.
Bennszülöttek táncolnak, talpuk meztelen,
nyakukban banánfüzér, kezükben levelek.
Szellő sem lebben épp, a levegő párás,
az ágakon megérik minden banán már.
Banánfák alatt gondosan szedegetnek,
banánszüret idején szerelmek szövődnek.
SAFRANKA JUDIT ESTI HANGULAT
SAFRANKA JUDIT
ESTI HANGULAT (1988)
Fáradok.
Leszáll az est.
A nagy festő fest.
Ezüstszínnel fest.
Ezüstszínnel Holdat.
Holdat és csillagokat.
A csillagok, mint égi szemek.
Ezer apró égi szem.
Ezer apró érzelem.
Úgy érzem, mind rám mered.
Rám mered a végtelen.
Leszáll az est.
Fáradok.
Fáradok.
Leszáll az est.
A nagy festő is fárad.
Fáradt kezéből kihull ecsetje.
Az ecset végiggördül.
Végiggördül a matt-fekete égbolton.
A matt-fekete égbolton fényes sáv.
Fényes sáv: Tejút.
Tejút az én utam.
Az én utam ragyogó, fényes.
Az én utam végtelen.
Leszáll az est.
Fáradok.
ESTI HANGULAT (1988)
Fáradok.
Leszáll az est.
A nagy festő fest.
Ezüstszínnel fest.
Ezüstszínnel Holdat.
Holdat és csillagokat.
A csillagok, mint égi szemek.
Ezer apró égi szem.
Ezer apró érzelem.
Úgy érzem, mind rám mered.
Rám mered a végtelen.
Leszáll az est.
Fáradok.
Fáradok.
Leszáll az est.
A nagy festő is fárad.
Fáradt kezéből kihull ecsetje.
Az ecset végiggördül.
Végiggördül a matt-fekete égbolton.
A matt-fekete égbolton fényes sáv.
Fényes sáv: Tejút.
Tejút az én utam.
Az én utam ragyogó, fényes.
Az én utam végtelen.
Leszáll az est.
Fáradok.
Any Mélybe ragyog a pirkadat
Any
Mélybe ragyog a pirkadat
Hosszú évek jégbörtöne,
megszakadt lélegzet,
boldogtalan sötét magány.
A hang nélküli csend, a néma csend után,
érző rezdülés.
Hallom hangodat,
a mélybe ragyog a pirkadat.
A mélybe ragyog a pirkadat,
egy-egy sugár játszik csupán
a kővé meredt reménység homlokán.
Ki lehel a kövekbe életet,
ó, hogy lehet,
hogy jöhet még nyár?
Távolban távol van a nap,
de sugarai idáig ragyognak.
Any
Mélybe ragyog a pirkadat
Hosszú évek jégbörtöne,
megszakadt lélegzet,
boldogtalan sötét magány.
A hang nélküli csend, a néma csend után,
érző rezdülés.
Hallom hangodat,
a mélybe ragyog a pirkadat.
A mélybe ragyog a pirkadat,
egy-egy sugár játszik csupán
a kővé meredt reménység homlokán.
Ki lehel a kövekbe életet,
ó, hogy lehet,
hogy jöhet még nyár?
Távolban távol van a nap,
de sugarai idáig ragyognak.
Any
Enemy Vegyes a nép
Enemy
Vegyes a nép
Vegyes a nép
Sokfélék vagyunk
Sárgák, feketék, fehérek
Bőrünk színe határoz meg minket
Van, aki utálja a népeket
Nem bírja a színeket
Gyűlölet, rasszizmus
Ezek jellemeznek minket.
Ezek vagyunk
És talán maradunk
Ha nem változunk
Ez nem segít rajtunk
Sok ember
Sokfélét utál
Fajt és típust ő talál
Undorítónak már
Sok ember
Sokfélét szeret
Mást elviselni
Egyszerűen képtelen.
Ha ismerne másokat
Mások érzéseit
Tán változni szeretne
S változna léte.
Ne gyűlölj ok nélkül
Minden embert
Csak azt aki bánt
És rossz veled
Ha az emberek szeretnék egymást
Könnyebb lenne az élet
Szívük összeérne
Életük könnyebb lenne.
Vegyes a nép,
De néha nem ez a gond
Hanem a gyűlölet
Mely szüli a gondot.
Vegyes a nép
Vegyes a nép
Sokfélék vagyunk
Sárgák, feketék, fehérek
Bőrünk színe határoz meg minket
Van, aki utálja a népeket
Nem bírja a színeket
Gyűlölet, rasszizmus
Ezek jellemeznek minket.
Ezek vagyunk
És talán maradunk
Ha nem változunk
Ez nem segít rajtunk
Sok ember
Sokfélét utál
Fajt és típust ő talál
Undorítónak már
Sok ember
Sokfélét szeret
Mást elviselni
Egyszerűen képtelen.
Ha ismerne másokat
Mások érzéseit
Tán változni szeretne
S változna léte.
Ne gyűlölj ok nélkül
Minden embert
Csak azt aki bánt
És rossz veled
Ha az emberek szeretnék egymást
Könnyebb lenne az élet
Szívük összeérne
Életük könnyebb lenne.
Vegyes a nép,
De néha nem ez a gond
Hanem a gyűlölet
Mely szüli a gondot.
Safranka Judit Ki vagy?
Safranka Judit Ki vagy?
Mondd, te hogy tudsz repülni, ha nem is vagy madár?
Hiszen szárnyad sincs... Vagy van, csak én nem láthatom?
És mondd, hogy lehet, hogy hallod minden szavam, bár
ki sem mondom őket, csak magamban gondolom?
És mondd, miért nem láthatlak én egy percre sem?
És azt is mondd meg nekem, nagyon szépen kérlek,
hogy segítő kezed miért nem érinthetem?
És miért érzem hangod a legszebb zenének?
Ki vagy te, kit kívülem senki nem vesz észre,
s akit én születésemtől mellettem tudok?
Őrangyal vagy talán, vagy énem fensőbb része,
kit, míg nem magamnak érzek, fel sem foghatok?
Mondd, ki vagy? És vajon én ki vagyok?
Mondd, te hogy tudsz repülni, ha nem is vagy madár?
Hiszen szárnyad sincs... Vagy van, csak én nem láthatom?
És mondd, hogy lehet, hogy hallod minden szavam, bár
ki sem mondom őket, csak magamban gondolom?
És mondd, miért nem láthatlak én egy percre sem?
És azt is mondd meg nekem, nagyon szépen kérlek,
hogy segítő kezed miért nem érinthetem?
És miért érzem hangod a legszebb zenének?
Ki vagy te, kit kívülem senki nem vesz észre,
s akit én születésemtől mellettem tudok?
Őrangyal vagy talán, vagy énem fensőbb része,
kit, míg nem magamnak érzek, fel sem foghatok?
Mondd, ki vagy? És vajon én ki vagyok?
Rácz Péter Barátok
Rácz Péter Barátok
Miért nem tudhatom miért kellek e világnak?
Csak annyit tudok hogy piciny része vagyok-e hatalmas csodának.
Ezen csodának sűrű porában
Nem tűnnek el kik fontosak számunkra!
De vajon mikor jön a várva várt pillanat?
Mikor derül végre ki kiknek maraduk végleg fontosak?
Idő multával, szívek oltalmával foltozva
Eszmélünk hogy a várva-várt pillanat
Nem más mint a mezítlábas élet
S az élet nem más mint a PILLANATOK ÖRÖME.
Akkor látunk tisztán és boldogan
Ha nem látjuk a port csak a sugarat,
A fényt mely megtöri a sötétséget,
Minden bajt és gondot áttörve
Segítünk egymáson örökre-örökre!
Baráttá válni, az maradni és tenni-tenni érte!
Miért nem tudhatom miért kellek e világnak?
Csak annyit tudok hogy piciny része vagyok-e hatalmas csodának.
Ezen csodának sűrű porában
Nem tűnnek el kik fontosak számunkra!
De vajon mikor jön a várva várt pillanat?
Mikor derül végre ki kiknek maraduk végleg fontosak?
Idő multával, szívek oltalmával foltozva
Eszmélünk hogy a várva-várt pillanat
Nem más mint a mezítlábas élet
S az élet nem más mint a PILLANATOK ÖRÖME.
Akkor látunk tisztán és boldogan
Ha nem látjuk a port csak a sugarat,
A fényt mely megtöri a sötétséget,
Minden bajt és gondot áttörve
Segítünk egymáson örökre-örökre!
Baráttá válni, az maradni és tenni-tenni érte!
butterfly Ennyi a vágyam
butterfly
Ennyi a vágyam
Kipp-kopp kopog a léptem
Elindultam a fényben.
Ezen az úton haladok.
Hátha egyszer eljutok,
Eljutok oda ahol várnak már
És nem lesz a szívemben magány,
Feltöltődöm a szeretettel tán.
Eljutok oda ahol sok a barát vár
És nem lesz a szívemben magány.
Egymás kezét fogva haladunk
És a barátság által elszáll a bú
Nevetünk és vidáman élünk
Ennyi a vágyam, ne legyek szomorú!
Barátok kincsek kik mindig visznek.
A boldogság útjára vezetnek!
Nem kell más csak mosoly
Ne legyen az ember komor.
Nevessünk és éljünk vidáman!
Csak ennyi a vágyam, legyünk vidámak!
Ennyi a vágyam
Kipp-kopp kopog a léptem
Elindultam a fényben.
Ezen az úton haladok.
Hátha egyszer eljutok,
Eljutok oda ahol várnak már
És nem lesz a szívemben magány,
Feltöltődöm a szeretettel tán.
Eljutok oda ahol sok a barát vár
És nem lesz a szívemben magány.
Egymás kezét fogva haladunk
És a barátság által elszáll a bú
Nevetünk és vidáman élünk
Ennyi a vágyam, ne legyek szomorú!
Barátok kincsek kik mindig visznek.
A boldogság útjára vezetnek!
Nem kell más csak mosoly
Ne legyen az ember komor.
Nevessünk és éljünk vidáman!
Csak ennyi a vágyam, legyünk vidámak!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)