Szabó Balázs A zene
Van népi
Van komoly
Van régi
Van komor,
Van rock is
Van fanky
(Itt nincs rím
Ezt hagyd ki)
Vele alszunk, vele kelünk
Ha kell, ott van mindig, mindig velünk
Vele élünk, vele halunk
A zenétől mindent, mindent megkapunk...
Abakusz : Az eső
Abakusz : Az eső
Csepergős esemény,
zenélő cselekmény,
pit-pat-pit az üteme,
monoton a meséje.
Esik egyre-egyre,
a frissen vetettre,
az otthagyott gazra,
mindennemű másra.
Kelletlen valóság,
a cuppogó sárság,
ragad, tapad, dagad,
e nem kedves adag.
Csepergős esemény,
zenélő cselekmény,
pit-pat-pit az üteme,
monoton a meséje.
Esik egyre-egyre,
a frissen vetettre,
az otthagyott gazra,
mindennemű másra.
Kelletlen valóság,
a cuppogó sárság,
ragad, tapad, dagad,
e nem kedves adag.
Dalilácska : Változás
Dalilácska : Változás
Változik a világ, változik az élet,
Változik az álom, változnak a népek,
Változik az ember,
Változik a természet,
Változik a hang, változik a szó,
Változik a minden, a fel nem fogható,
Változik lélek,
Változik a szeretet,
Változik a csend, változik a köd,
Változik a szent, változik az öröm,
Változik a félelem,
Változik az értelem,
Változik minden, minden mi létezik,
Változik a világ, ami vergődik,
Változik az ember, aki tengődik,
Változik a természet, ami szétfoszlik,
És változok én is folytonosan,
Változol Te is, minduntalan...
És nem ismerlek, nem vagy enyém.
Nem is lehetsz, pedig ezt szeretném!
Változik a világ, változik az élet,
Változik az álom, változnak a népek,
Változik az ember,
Változik a természet,
Változik a hang, változik a szó,
Változik a minden, a fel nem fogható,
Változik lélek,
Változik a szeretet,
Változik a csend, változik a köd,
Változik a szent, változik az öröm,
Változik a félelem,
Változik az értelem,
Változik minden, minden mi létezik,
Változik a világ, ami vergődik,
Változik az ember, aki tengődik,
Változik a természet, ami szétfoszlik,
És változok én is folytonosan,
Változol Te is, minduntalan...
És nem ismerlek, nem vagy enyém.
Nem is lehetsz, pedig ezt szeretném!
Tóth Zoltánné Ircsi Barátom figyelj rám
Barátom figyelj rám
Munkába indultam, ahogy minden reggel,
évek óta csendben, ahogy teltek a percek,
úgy lett egyre jobb és jobb a kedvem.
Eszembe jutott újra látom régi barátom,
eljátssza nékem a kedvenc dallamom,
a zene feltölti ismét a lelkem, mint egykoron.
Eljött a pillanat, ismét egymás előtt álltunk,
lelkem nem szállt tovább, hirtelen
a szomorúság, fájdalom kínja szorította át.
Nem úgy láttam, ahogy szívemben élt,
arcát fátyolos köd borította, néha gyenge mosoly
suhant át, fájdalomtól meggyötört arcán.
Rám nézett, de nem látott, Istenem miért?
Kedves barátom, ki tiszta, jólelkű, miért szenved, miért?
Zene átjárta lelkét, kitöltötte életét, hova lett mindez,
hova és miért?
Eltelt egy éjszaka, csak forogtam ágyamban,
szememre álom nem jött, csak egy furcsa köd,
s e ködben azt láttam, amit nem akartam.
Lelkem kiszáradt, mint a fájdalomtól
összement kicsavart szivacs, ki egy csepp vízért
könyörög, egy kiszáradt patak medrétől.
Ha egyszer megtehetném, elrabolnám barátom,
kivinném a természetbe, hogy kitisztulhasson újra a lelke,
Ott lehetnénk hosszú, hosszú napokig, tudom ez segítene.
Egy idő után visszatérne, az őszinte mosoly az arcára,
szeme csillogna újra a zene ritmusára,
lelke feltöltődik és vissza kapná a boldogságot, nyugalmat, az életébe.
Mások lehet félreértenék, mert az élet mindig mást ígér,
társaink, akik mellettünk élnek,
kétkedve néznék e két lelket, barátságunk nem értenék, hisz ilyen nem lehet.
De a barátság erősebb, mint a szerelem, igaz barát, szilárd, mint a szikla,
melletted van, kérned sose kell,
teszi a dolgát, hisz érzi tennie mit kell.
Arra kérlek hallgass rám, halld meg szavam,
ne csak azt lásd, hogy jár a szám,
túl leszel ezen is, ahogy annyi mindent túléltél már.
Ne tűnj el a napok sűrűjében, emelkedj felül mindenen,
barátaid, kik melletted vannak, hagyd, hogy fogják két kezed,
hagyd köztük nekem is, ahogy tetted régen.
Ha minden cérna elszakad, te csak gondolj miránk,
szeretteidre, gyermekeidre, barátaidra, ismerősökre,
mit éreznénk, ha feladnád, élhetnénk-e nélküled boldogan tovább?
Kérlek hát vigyázz magadra, kérlek vigyázz!
Tóth Zoltánné Ircsi
Munkába indultam, ahogy minden reggel,
évek óta csendben, ahogy teltek a percek,
úgy lett egyre jobb és jobb a kedvem.
Eszembe jutott újra látom régi barátom,
eljátssza nékem a kedvenc dallamom,
a zene feltölti ismét a lelkem, mint egykoron.
Eljött a pillanat, ismét egymás előtt álltunk,
lelkem nem szállt tovább, hirtelen
a szomorúság, fájdalom kínja szorította át.
Nem úgy láttam, ahogy szívemben élt,
arcát fátyolos köd borította, néha gyenge mosoly
suhant át, fájdalomtól meggyötört arcán.
Rám nézett, de nem látott, Istenem miért?
Kedves barátom, ki tiszta, jólelkű, miért szenved, miért?
Zene átjárta lelkét, kitöltötte életét, hova lett mindez,
hova és miért?
Eltelt egy éjszaka, csak forogtam ágyamban,
szememre álom nem jött, csak egy furcsa köd,
s e ködben azt láttam, amit nem akartam.
Lelkem kiszáradt, mint a fájdalomtól
összement kicsavart szivacs, ki egy csepp vízért
könyörög, egy kiszáradt patak medrétől.
Ha egyszer megtehetném, elrabolnám barátom,
kivinném a természetbe, hogy kitisztulhasson újra a lelke,
Ott lehetnénk hosszú, hosszú napokig, tudom ez segítene.
Egy idő után visszatérne, az őszinte mosoly az arcára,
szeme csillogna újra a zene ritmusára,
lelke feltöltődik és vissza kapná a boldogságot, nyugalmat, az életébe.
Mások lehet félreértenék, mert az élet mindig mást ígér,
társaink, akik mellettünk élnek,
kétkedve néznék e két lelket, barátságunk nem értenék, hisz ilyen nem lehet.
De a barátság erősebb, mint a szerelem, igaz barát, szilárd, mint a szikla,
melletted van, kérned sose kell,
teszi a dolgát, hisz érzi tennie mit kell.
Arra kérlek hallgass rám, halld meg szavam,
ne csak azt lásd, hogy jár a szám,
túl leszel ezen is, ahogy annyi mindent túléltél már.
Ne tűnj el a napok sűrűjében, emelkedj felül mindenen,
barátaid, kik melletted vannak, hagyd, hogy fogják két kezed,
hagyd köztük nekem is, ahogy tetted régen.
Ha minden cérna elszakad, te csak gondolj miránk,
szeretteidre, gyermekeidre, barátaidra, ismerősökre,
mit éreznénk, ha feladnád, élhetnénk-e nélküled boldogan tovább?
Kérlek hát vigyázz magadra, kérlek vigyázz!
Tóth Zoltánné Ircsi
Sango Villagren Én itt leszek Veled!
Én itt leszek Veled!
Ha életed rémálom,
csak sötét, mély verem,
szólj nekem barátom...
Én itt leszek Veled!
Szerető karjaim nyújtom most feléd,
hogy támaszul szolgáljon Neked.
Ha beomlik a föld, ha rád szakad az ég,
Én akkor is, itt leszek Veled!
Ha gond nyomaszt, ha bú szorít,
s vigaszod már nem leled,
ha fájdalmad a mélybe taszít,
Én akkor is itt leszek Veled!
Ha az őrület peremén
porba hullik tested,
ha összeomlasz gyengén,
Én ott leszek Veled!
Ott leszek Veled,
mindig, hogyha kéred,
míg ajkad nevet,
s szükségemet érzed.
Szükségét annak,
hogy Veled legyek,
amíg rohannak,
szöknek a fellegek...
Míg tüdőm légre szomjazik,
s ereimben vér csorog.
Míg bennem erő lakozik,
Én segíteni fogok!
Sango Villagren
Ha életed rémálom,
csak sötét, mély verem,
szólj nekem barátom...
Én itt leszek Veled!
Szerető karjaim nyújtom most feléd,
hogy támaszul szolgáljon Neked.
Ha beomlik a föld, ha rád szakad az ég,
Én akkor is, itt leszek Veled!
Ha gond nyomaszt, ha bú szorít,
s vigaszod már nem leled,
ha fájdalmad a mélybe taszít,
Én akkor is itt leszek Veled!
Ha az őrület peremén
porba hullik tested,
ha összeomlasz gyengén,
Én ott leszek Veled!
Ott leszek Veled,
mindig, hogyha kéred,
míg ajkad nevet,
s szükségemet érzed.
Szükségét annak,
hogy Veled legyek,
amíg rohannak,
szöknek a fellegek...
Míg tüdőm légre szomjazik,
s ereimben vér csorog.
Míg bennem erő lakozik,
Én segíteni fogok!
Sango Villagren
Sík Sándor: Este az ablakban
Sík Sándor: Este az ablakban
Valahol messze szól a zongora.
Bús régi nóta lágyan száll tova.
És mint az álom, mint a sejtelem:
Egy régi érzés meglep hirtelen.
A lelkemen minthogyha átsuhanna
A rétek lelke, az erdők sugalma.
Ah, szárnyra kelt az erdő, rét, halom,
S besurrant hozzám a tárt ablakon.
Valamit suttog bús akácfalomb.
Távoli dallam halkan egyre zsong.
Valahol messze szól a zongora.
Bús régi nóta lágyan száll tova.
És mint az álom, mint a sejtelem:
Egy régi érzés meglep hirtelen.
A lelkemen minthogyha átsuhanna
A rétek lelke, az erdők sugalma.
Ah, szárnyra kelt az erdő, rét, halom,
S besurrant hozzám a tárt ablakon.
Valamit suttog bús akácfalomb.
Távoli dallam halkan egyre zsong.
Dalilácska : Csillaglány
Dalilácska : Csillaglány (2007-06-26)
Magasan egy toronyszobában
Egyedül élt a világ legszebb lánya.
Éjjelente az ablakpárkányra ült,
A gondolataiba csendben elmerült.
Míg egy éjjel hatalmas vihar kerekedett,
A lány ajka a sírástól remegett.
Ma nem láthatja, eltakarják a felhők,
Ma nem úsznak holdfényben az erdők.
Szerelmes volt, a Holdat imádta,
Benne mindig a hű társ arcát látta.
Bármi gondja volt figyelmesen hallgatott,
Nem intett nemet, és nem bólogatott.
De a lány szerette a fényes udvarát,
Fényében látta a távoli házak ablakát.
Arca kerek, bőre fénylő, haja fehér
Ő volt a lánynak az egyedüli remény.
S ma elvették tőle a fellegek,
A lány ettől a naptól mindig rettegett.
Ült az ablakban, haját fújta a szél,
S ma nem jött a szerető, ölelő fény.
Eltűnt a holdfény, maghalt a Hold,
Szívében éjjel a magány honolt.
Repülni akart, át a felhőn kedveséhez,
A halál segített eltalálni szerelméhez…
Nézd a Holdat, s körülötte a sok csillagot
Az mind a lány, ki szerelmet fogadott.
S éjjel, ha a Hold az égen körbejár,
Ha egy csillaghoz ér, a lány rátalál.
Magasan egy toronyszobában
Egyedül élt a világ legszebb lánya.
Éjjelente az ablakpárkányra ült,
A gondolataiba csendben elmerült.
Míg egy éjjel hatalmas vihar kerekedett,
A lány ajka a sírástól remegett.
Ma nem láthatja, eltakarják a felhők,
Ma nem úsznak holdfényben az erdők.
Szerelmes volt, a Holdat imádta,
Benne mindig a hű társ arcát látta.
Bármi gondja volt figyelmesen hallgatott,
Nem intett nemet, és nem bólogatott.
De a lány szerette a fényes udvarát,
Fényében látta a távoli házak ablakát.
Arca kerek, bőre fénylő, haja fehér
Ő volt a lánynak az egyedüli remény.
S ma elvették tőle a fellegek,
A lány ettől a naptól mindig rettegett.
Ült az ablakban, haját fújta a szél,
S ma nem jött a szerető, ölelő fény.
Eltűnt a holdfény, maghalt a Hold,
Szívében éjjel a magány honolt.
Repülni akart, át a felhőn kedveséhez,
A halál segített eltalálni szerelméhez…
Nézd a Holdat, s körülötte a sok csillagot
Az mind a lány, ki szerelmet fogadott.
S éjjel, ha a Hold az égen körbejár,
Ha egy csillaghoz ér, a lány rátalál.
Dalilácska : Hallgassd a csendet!
Dalilácska : Hallgassd a csendet! (2007-04-03)
Csendben lenni, gondolkodni,
Hallgatni, ahogy szuszognak mások,
Érezni, hogy mást elragadnak az álmok,
De te csak figyelj,
Hallgassd a csendet!
Sötét vesz körül, becsukod szemed,
Melletted valaki horkol az ágyon,
Úgy érzed, lassan aludni vágyol,
De te csak figyelj,
Hallgassd a csendet!
Ne gondolj arra, milyen jó aludni,
Inkább bármire, ami eszedbe jut,
Valamire, ami megnyugtatni tud,
És te csak figyelj,
Hallgassd a csendet!
S igaz, lassan telnek el a percek,
De majd felébred élénk képzeleted,
Pihenj, gondold át életedet,
És te csak figyelj,
Hallgassd a csendet!
A csend nem bánt, megoldást ad,
S miután átéled újra minden napod,
A csendben majd megtisztul tudatod,
És te csak figyelj,
Hallgassd a csendet!
Csendben lenni, gondolkodni,
Hallgatni, ahogy szuszognak mások,
Érezni, hogy mást elragadnak az álmok,
De te csak figyelj,
Hallgassd a csendet!
Sötét vesz körül, becsukod szemed,
Melletted valaki horkol az ágyon,
Úgy érzed, lassan aludni vágyol,
De te csak figyelj,
Hallgassd a csendet!
Ne gondolj arra, milyen jó aludni,
Inkább bármire, ami eszedbe jut,
Valamire, ami megnyugtatni tud,
És te csak figyelj,
Hallgassd a csendet!
S igaz, lassan telnek el a percek,
De majd felébred élénk képzeleted,
Pihenj, gondold át életedet,
És te csak figyelj,
Hallgassd a csendet!
A csend nem bánt, megoldást ad,
S miután átéled újra minden napod,
A csendben majd megtisztul tudatod,
És te csak figyelj,
Hallgassd a csendet!
Dalilácska : Mese a kis Nefelejcsről
Dalilácska : Mese a kis Nefelejcsről (2006-12-10)
Kék nefelejcs virágzik egyedül
Hát a többi társa merre ül?
Nincs senki, a többiek színesek!
A nefelejcs nagyon elkeseredett.
- Egyedül én kéklem a fű között
A többi kék virág hova költözött?
Miért hagytak egyedül engemet?
Akarok látni virágokat, kékeket!
Elindulok, körbejárom a világot
Hátha még egy kék virágot találok.
Menni fogok, míg lehet
Amíg nem lesz újra kikelet.
Szólt a kisvirág nagyot sóhajtva
Sok kék barátját óhajtva.
Gyalog indult neki a hosszú útnak
Nem nézte, hogy mások utána sírnak.
- Ne menj el nefelejcs!
S ha mégis, minket el ne felejts!
Siess vissza hozzánk haza!
Ez a virágok igazi otthona.
Szomorkodott is a kis virág
Érezte a világ baját,
De menni akart messzire
Egy csodálatos kék tengerbe.
Hol minden fű mellett kék virág,
Elképzelt egy ilyen csodát.
Bele is káprázott a szeme,
Ahogy repül vele képzelete.
Nem akart margarétát látni,
Helyette legyen bármi.
Mondjuk, ami kék és csodás.
Talán a nefelejcsek hadát.
Sétált lassan le a dombról
Éppen barátaira gondolt.
De helyettük lesznek új barátok
Szép kék játszópajtások.
Ment egyedül gondolkodva,
S eltévedt a vadonba.
Császkált össze-vissza, merre látott.
Hát hol vannak a kék barátok?
Ment, ment, míg este nem lett,
S egy nagy fa alá le nem telepedett.
Nagyon sötét lett körülötte
S egy tündér termett mellette.
A virágocska megijedt,
Még a könnye is eleredt.
- Miért sírsz kis virágom?
Nem segít a tudományom?
Kérdi a tündérlány mosolyogva,
S átöleli a virágot nyomban.
- Csak megijedtem kicsit tőled,
Milyen segítség telik tőled?
- Akarod, hogy felvidítsalak?
Teljesítem egy kívánságodat!
Csak mond, mi legyen az,
S megadom neked hamar.
- Hogy mit szeretnék? - kérdi a virág.
Hogy legyek színes, mint más.
Ne pedig ilyen egyszerű kék,
Ne lásson nálam szebbet az ég.
Minden szirmom más, színes.
Lennél te erre képes?
- Persze, ha jó lesz a kedved
És nem szomorkodsz többet.
S színes lett a kis virág,
Minden egyes szirma más.
Elköszönt a tündértől,
És ment tovább egyedül.
Ment tovább egyedül,
Majd látta egy folyópartra kerül.
Ott sírt a parton egy hangya,
Szomorúan magára hagyatva.
- Kellene egy hajó, amin átjutok,
A túlsó parton új otthont találok.
Kiöntött a folyó a partra,
S nem húzódik vissza egy hónapja.
A házamnak érzem, hogy vége,
De tudnom kéne mégis, mi maradt belőle.
Nem akarsz nekem segíteni?
Hogyan tudnék haza jutni?
A kisvirág elgondolkodott
S nagy döntést hozott.
- Neked adom az egyik szirmomat.
Csinálj belőle hajót magadnak.
S az öt szirom helyett négy lett,
Mikor a virág egyet letépett.
A hangya nem tudott hálálkodni,
A meghatódottságtól nem tudott szólni.
A kisvirág gyorsan továbbhaladt,
S egy tócsa fölött maradt.
Nézte a képét a vízben
Milyen így, csak négyen...
Gyalogolt tovább az úton,
Nem tudta merre haladjon.
Majd elé került egy szikla,
Mögötte ült egy giliszta.
Nefelejcsünk sóhajtozást hallott,
Gyorsan terepszemlét tartott.
A szikla mögött szakadék tátongott,
A giliszta előtte járkálgatott.
A kis virág a szikla mögé került,
A giliszta arca ekkor felderült.
Úgy döntött megkérdi a virágot,
Tud-e adni valamilyen tanácsot.
- Virág, nem tudnál segíteni?
Szerinted hogyan tudnék lejutni?
Véletlenül itt ragadtam,
S ez igazán tarthatatlan.
A nefelejcs gondolkozott,
Ez nagy gondot nem okozott,
Talált is megoldást a bajra,
A szirma az, a barna.
Odaadta a gilisztának,
Jobb kedve lett a kisvirágnak.
- Fogd meg a két csücskét,
Erősen tartsd a szélét.
Ejtőernyőként repülsz vele,
Megirigyel majd a lepke.
Remélem, bizton leérsz,
Csak legyél nagyon merész.
- Köszönöm kis virágom,
Aranyos vagy, ahogy látom.
És megfogta a szirmot,
Átrepülte az égboltot.
A virág csak nézett utána,
Majd megfordult, s ment a dolgára.
Három szirommal ment tovább,
Már fel sem tűnt a változás.
Telt múlt az idő, s őszre váltott,
Minden színesnek, kopárnak látszott.
Hidegebb lett, esett az eső.
Ázott ő is, és vele az erdő.
Egy katicát pillantott meg.
Vacogott, fázott és didergett,
Át volt ázva teljesen,
Szánni kellett rendesen.
Virágunk már cselekedett,
Egy újabb szirmot leszedett.
A katica feje fölé tette.
A csodálatot észre sem vette.
Teltek, múltak a hetek,
Eltűntek a színes levelek.
Két szirommal búsan,
Hóban lépkedett komoran.
Csiga mászott előtte lassan,
Éhesen csúszott halkan.
Nem volt ereje házába húzódni,
Ezért a virág adott neki enni.
Letépett egy szirmot,
Csiga kapott táplálékot.
Egy szirommal várta a tavaszt,
S vele a baráti hadat.
A hó helyét a fű váltotta fel,
Feje fölött méhek repültek el.
A fákon dalolt a madársereg,
Itt volt újra a kikelet.
Látott erdőket, mezőket, réteket
Sok virágot, de nem kékeket.
Eszébe jutott a mások szava,
Merre is van a virágok otthona?
Elindult a margaréták felé,
Akik gyorsan futottak elé.
Megölelték és szerették.
Egy szirommal is kedvelték.
Nagyon örült a kicsi virág,
S akkor előlépett Tündérleány.
- Na, boldog vagy kisvirágom?
Itt van velem sok barátod.
Adok még egy kívánságot,
De csak akkor, ha jól használod...
- Kérek tőled kék szirmokat,
Olyat, mint a régiek voltak!
Jól döntöttél kis nefelejcs,
Egyet soha el ne felejts:
Aki igaz barátod neked,
Az szirommal, nélküle is szeret!
Kék nefelejcs virágzik egyedül
Hát a többi társa merre ül?
Nincs senki, a többiek színesek!
A nefelejcs nagyon elkeseredett.
- Egyedül én kéklem a fű között
A többi kék virág hova költözött?
Miért hagytak egyedül engemet?
Akarok látni virágokat, kékeket!
Elindulok, körbejárom a világot
Hátha még egy kék virágot találok.
Menni fogok, míg lehet
Amíg nem lesz újra kikelet.
Szólt a kisvirág nagyot sóhajtva
Sok kék barátját óhajtva.
Gyalog indult neki a hosszú útnak
Nem nézte, hogy mások utána sírnak.
- Ne menj el nefelejcs!
S ha mégis, minket el ne felejts!
Siess vissza hozzánk haza!
Ez a virágok igazi otthona.
Szomorkodott is a kis virág
Érezte a világ baját,
De menni akart messzire
Egy csodálatos kék tengerbe.
Hol minden fű mellett kék virág,
Elképzelt egy ilyen csodát.
Bele is káprázott a szeme,
Ahogy repül vele képzelete.
Nem akart margarétát látni,
Helyette legyen bármi.
Mondjuk, ami kék és csodás.
Talán a nefelejcsek hadát.
Sétált lassan le a dombról
Éppen barátaira gondolt.
De helyettük lesznek új barátok
Szép kék játszópajtások.
Ment egyedül gondolkodva,
S eltévedt a vadonba.
Császkált össze-vissza, merre látott.
Hát hol vannak a kék barátok?
Ment, ment, míg este nem lett,
S egy nagy fa alá le nem telepedett.
Nagyon sötét lett körülötte
S egy tündér termett mellette.
A virágocska megijedt,
Még a könnye is eleredt.
- Miért sírsz kis virágom?
Nem segít a tudományom?
Kérdi a tündérlány mosolyogva,
S átöleli a virágot nyomban.
- Csak megijedtem kicsit tőled,
Milyen segítség telik tőled?
- Akarod, hogy felvidítsalak?
Teljesítem egy kívánságodat!
Csak mond, mi legyen az,
S megadom neked hamar.
- Hogy mit szeretnék? - kérdi a virág.
Hogy legyek színes, mint más.
Ne pedig ilyen egyszerű kék,
Ne lásson nálam szebbet az ég.
Minden szirmom más, színes.
Lennél te erre képes?
- Persze, ha jó lesz a kedved
És nem szomorkodsz többet.
S színes lett a kis virág,
Minden egyes szirma más.
Elköszönt a tündértől,
És ment tovább egyedül.
Ment tovább egyedül,
Majd látta egy folyópartra kerül.
Ott sírt a parton egy hangya,
Szomorúan magára hagyatva.
- Kellene egy hajó, amin átjutok,
A túlsó parton új otthont találok.
Kiöntött a folyó a partra,
S nem húzódik vissza egy hónapja.
A házamnak érzem, hogy vége,
De tudnom kéne mégis, mi maradt belőle.
Nem akarsz nekem segíteni?
Hogyan tudnék haza jutni?
A kisvirág elgondolkodott
S nagy döntést hozott.
- Neked adom az egyik szirmomat.
Csinálj belőle hajót magadnak.
S az öt szirom helyett négy lett,
Mikor a virág egyet letépett.
A hangya nem tudott hálálkodni,
A meghatódottságtól nem tudott szólni.
A kisvirág gyorsan továbbhaladt,
S egy tócsa fölött maradt.
Nézte a képét a vízben
Milyen így, csak négyen...
Gyalogolt tovább az úton,
Nem tudta merre haladjon.
Majd elé került egy szikla,
Mögötte ült egy giliszta.
Nefelejcsünk sóhajtozást hallott,
Gyorsan terepszemlét tartott.
A szikla mögött szakadék tátongott,
A giliszta előtte járkálgatott.
A kis virág a szikla mögé került,
A giliszta arca ekkor felderült.
Úgy döntött megkérdi a virágot,
Tud-e adni valamilyen tanácsot.
- Virág, nem tudnál segíteni?
Szerinted hogyan tudnék lejutni?
Véletlenül itt ragadtam,
S ez igazán tarthatatlan.
A nefelejcs gondolkozott,
Ez nagy gondot nem okozott,
Talált is megoldást a bajra,
A szirma az, a barna.
Odaadta a gilisztának,
Jobb kedve lett a kisvirágnak.
- Fogd meg a két csücskét,
Erősen tartsd a szélét.
Ejtőernyőként repülsz vele,
Megirigyel majd a lepke.
Remélem, bizton leérsz,
Csak legyél nagyon merész.
- Köszönöm kis virágom,
Aranyos vagy, ahogy látom.
És megfogta a szirmot,
Átrepülte az égboltot.
A virág csak nézett utána,
Majd megfordult, s ment a dolgára.
Három szirommal ment tovább,
Már fel sem tűnt a változás.
Telt múlt az idő, s őszre váltott,
Minden színesnek, kopárnak látszott.
Hidegebb lett, esett az eső.
Ázott ő is, és vele az erdő.
Egy katicát pillantott meg.
Vacogott, fázott és didergett,
Át volt ázva teljesen,
Szánni kellett rendesen.
Virágunk már cselekedett,
Egy újabb szirmot leszedett.
A katica feje fölé tette.
A csodálatot észre sem vette.
Teltek, múltak a hetek,
Eltűntek a színes levelek.
Két szirommal búsan,
Hóban lépkedett komoran.
Csiga mászott előtte lassan,
Éhesen csúszott halkan.
Nem volt ereje házába húzódni,
Ezért a virág adott neki enni.
Letépett egy szirmot,
Csiga kapott táplálékot.
Egy szirommal várta a tavaszt,
S vele a baráti hadat.
A hó helyét a fű váltotta fel,
Feje fölött méhek repültek el.
A fákon dalolt a madársereg,
Itt volt újra a kikelet.
Látott erdőket, mezőket, réteket
Sok virágot, de nem kékeket.
Eszébe jutott a mások szava,
Merre is van a virágok otthona?
Elindult a margaréták felé,
Akik gyorsan futottak elé.
Megölelték és szerették.
Egy szirommal is kedvelték.
Nagyon örült a kicsi virág,
S akkor előlépett Tündérleány.
- Na, boldog vagy kisvirágom?
Itt van velem sok barátod.
Adok még egy kívánságot,
De csak akkor, ha jól használod...
- Kérek tőled kék szirmokat,
Olyat, mint a régiek voltak!
Jól döntöttél kis nefelejcs,
Egyet soha el ne felejts:
Aki igaz barátod neked,
Az szirommal, nélküle is szeret!
Darcsi Ingrid Imola : Ha tudod...
Darcsi Ingrid Imola : Ha tudod...
Ha tudod, mi a büszkeség,
de lelked helyes időben megalázkodni kész,
Ha tudod, mikor elég,
és bár szorongat, legyőzöd a félszt,
Ha tudod, ki barát, vagy ellenség,
s nem fogadod hízelgését,
Ha tudod, hogy mit akarsz,
S nem néz veled farkasszemet a kard,
Ha tudod, hogy ki vagy,
S nem csalódsz magadban,
Ha hiszed, hogy tiéd az élet,
nem lesz mitől félned.
Ha tudod, mi a büszkeség,
de lelked helyes időben megalázkodni kész,
Ha tudod, mikor elég,
és bár szorongat, legyőzöd a félszt,
Ha tudod, ki barát, vagy ellenség,
s nem fogadod hízelgését,
Ha tudod, hogy mit akarsz,
S nem néz veled farkasszemet a kard,
Ha tudod, hogy ki vagy,
S nem csalódsz magadban,
Ha hiszed, hogy tiéd az élet,
nem lesz mitől félned.
Kovács Nikoletta Több mint, barát!
Több mint, barát!
Mikor közelebbről megismertelek,
Rájöttem hogy többet jelentesz,
Mint egy barát!
Kérlek hogy engedd meg nekem,
Hogy foghassam a kezed!
A támaszod lehessek ha gondod támad!
S vigyázzak rád ha félsz!
Kovács Nikoletta
Mikor közelebbről megismertelek,
Rájöttem hogy többet jelentesz,
Mint egy barát!
Kérlek hogy engedd meg nekem,
Hogy foghassam a kezed!
A támaszod lehessek ha gondod támad!
S vigyázzak rád ha félsz!
Kovács Nikoletta
Alkina : Csillagsors
Alkina : Csillagsors (2006-10-22)
A hold felkel, a nap lenyugszik,
A szó elhal, egy csillag hullik.
Kicsi szárnyán lefele,
Így halad a föld fele.
Fényes csíkot hagy mögötte,
De bánatunkra: nem örökre.
Csak egy pillanat, míg látszik,
Tán másnak nem hiányzik.
Nem látták a régi korok,
Nem látják a nagy utódok.
Van csillag, mi fennmaradt,
S az évezredek alatt
Hol nem látták, hol fényt hozott,
Vagy örökre eltávozott.
Ha van nekünk is csillagunk,
Ha van, hová tartozzunk,
Vajon fönn ragyog-e,
Mint a Göncöl szekere,
Vagy távoli galaxis gyűrűjében,
Az örök feledés sűrűjében
Egymaga van és sír.
Nincs jövője, csak borús múltja.
Hogy került oda? Nem tudja.
Bárcsak lenne kiút!
Vissza, hol ragyog a tejút!
Mit rejt a világ? Csak hallgat?
Segítséget nincs, ki adhat?
És a remény bágyadt fénye
Utat törve száll feléje.
Ne sírj, Csillag, így nincs menekvés,
A megoldás: hit, és cselekvés.
A hold felkel, a nap lenyugszik,
A szó elhal, egy csillag hullik.
Kicsi szárnyán lefele,
Így halad a föld fele.
Fényes csíkot hagy mögötte,
De bánatunkra: nem örökre.
Csak egy pillanat, míg látszik,
Tán másnak nem hiányzik.
Nem látták a régi korok,
Nem látják a nagy utódok.
Van csillag, mi fennmaradt,
S az évezredek alatt
Hol nem látták, hol fényt hozott,
Vagy örökre eltávozott.
Ha van nekünk is csillagunk,
Ha van, hová tartozzunk,
Vajon fönn ragyog-e,
Mint a Göncöl szekere,
Vagy távoli galaxis gyűrűjében,
Az örök feledés sűrűjében
Egymaga van és sír.
Nincs jövője, csak borús múltja.
Hogy került oda? Nem tudja.
Bárcsak lenne kiút!
Vissza, hol ragyog a tejút!
Mit rejt a világ? Csak hallgat?
Segítséget nincs, ki adhat?
És a remény bágyadt fénye
Utat törve száll feléje.
Ne sírj, Csillag, így nincs menekvés,
A megoldás: hit, és cselekvés.
Attól félek hogyha te se leszel már többé velem
"...Attól félek hogyha te se leszel már többé velem, szeretni mást nem fogok tudni sosem. Félek hiszen okot adsz rá, hogy te is csak szeretőnek használsz. Attól félek egyetlen kincsem, hogy elválunk hamarosan ketten. Életemben akkor nem lesz többé fény, de emléked utamon majd végig kísér. Félek, hogy romba dőlnek az álmaim, mert csak veled szépek titkos vágyaink. Ha már nem leszel, örökre elengeded kezem, én akkor is azt fogom érezni hogy nagyon szeretlek. Félek, hogy te más valakivel képzeled el az életed, és akkor az én életem teljesen tönkremegy. Félek már félni is nélküled..., ha majd nem csókolsz s nem ölelsz át kedvesem. Félek az elválásunk gonosz pillanatától, félek hogy majd egyszer nem látlak már, se közel se távol. Félek a perctől, mikor kimondod majd: Ennyi volt, mert nekem nem csak egy pár éjszakáról szól. Félek az utolsó csóktól, Attól a bizonyos utolsó szótól. Félek az utolsó könnyemtől, mert ha már nem leszel, akkor sem foglak kitépni a szívemből!..."
Kosztolányi Dezső Az éj, az álom s a kínok
Kosztolányi Dezső
Az éj, az álom s a kínok
De éjidőn szörnyűket álmodunk.
Jönnek felénk piros, kis ördögök,
izzó vaspántba lüktet homlokunk,
sárkányok űznek, krampusz ránk röhög.
Mint a fegyencek járunk szédelegve
cselédlépcsőkön mocskos éjjelekbe,
tengert iszunk s szomjunknak nem elég,
éhségünket eteti az ebéd.
Kincsek között, bársonyba, jóllakottan,
dús asztaloknál vagyunk éhesek,
és ránk vicsorog a sötét sarokban
egy tüzesszemű, ordas, éhes eb.
Az éj, az álom s a kínok
De éjidőn szörnyűket álmodunk.
Jönnek felénk piros, kis ördögök,
izzó vaspántba lüktet homlokunk,
sárkányok űznek, krampusz ránk röhög.
Mint a fegyencek járunk szédelegve
cselédlépcsőkön mocskos éjjelekbe,
tengert iszunk s szomjunknak nem elég,
éhségünket eteti az ebéd.
Kincsek között, bársonyba, jóllakottan,
dús asztaloknál vagyunk éhesek,
és ránk vicsorog a sötét sarokban
egy tüzesszemű, ordas, éhes eb.
vicc
A Legújabb ügynöklista:
Máris szomszéd:
Máris a szocialista falanszterek közé beférkőzve jelentett a lakó(elv)társakról. Kiemelt mennyiségben közölt jelentéseket egy bizonyos Mézga Gézáról, akinek már a házasságát is furcsa foltok árnyékolták. Egyelőre nem tisztázott Hufnágel István elvtárs szerepe az ügyben. Mézga Géza fia rádióján rendszeresen hallgatta a Szabad Európa adásait. Ugyanezen a rádióján kapcsolatba lépett egy idegen, és az akta lezártáig azonosítatlanul maradt rejtélyes ügynökkel, akinek fedőneve feltehetőleg MZ/X volt. Gyanús üzletekbe keveredett az üvegessel, aki hetente megfordult náluk.
Taki bácsi:
Nem túl aktív ügynök, de büszkeségünk a Lada reklámarca. Jelentéseiben gyakran beszámolt arról, hogy Vágási Feri néha hamis ezrest adott neki taxizás után, amit a nyomdában csináltatott. Jelentései szerint Etus a kerámiáiba néha elrejtette Virág doktor kioperált manduláit, amit aztán új pácienseknek továbbított. Mágenheim doktor rendszeresen illegális hajnövesztő kísérleteknek vetette alá magát a kórházban, ráadásul éjszakánként műtéteket végzett egy bizonyos Gábor Gábor hajszalonjában, aminek kulcsát felesége bocsátotta rendelkezésére.
Ötvös Csöpi:
Ötvös Csöpi a falból úri sportnak, a vitorlázásnak hódoló, a rendőrségbe Kardos doktoron keresztül beépülő Csöpi Piedone fedőnéven jelentett egyházi ügynökkapcsolatai révén a Pogány Madonnáról és a balatoni diszkók testhezálló csíkos pólós vendégeiről. Precíz jelentéseiért cserébe elnézték neki, hogy olasz licenszre feltűnően sokat forgolódik kisgyerekek közt. Pályája csúcsán hamis százdollárosok terjesztői hálózatának lebuktatásával sikerült megakadályoznia a dolgozó nép hatalmának imperialisták általi szétzüllesztését, ezért jutalomból még forgathatott néhány filmet kedvenc tavunk, a Magyar Tenger partján.
Törpapa:
Törpapa töpörödött törpördög. A beépülés megkívánta vörösből kékké törpösítését. Aprajafalva irányítójaként a betolakodó Hókuszpóktól és mutáns beszélő macskájáról küldött jelentéseket. Dulifuli gyakran tett a rendszert bíráló megjegyzéseket, és Törpapa fényképes beszámolója alapján kiderült, hogy mellkasán apró Nagy Feró tetoválás van. Sztahanovista törekvéseinket Lusti jelentősen visszaszorította, ezért tervben van eltörpösítése az útból.
Ursula nővér:
Ursula nővér az egészségügy velejéig romlott helyzetéről tett jelentést. Megfigyelte Dr. Bubó elvtársat, aki rendszeresen védett madár tollával írta fel a recepteket, hálapénzért cserébe, amiből aztán roppant kényelmes, többszintes odút is épített egy nyugatról importált mahagónifa törzsében. Kígyót melengetett a keblén, és gyakran munkaidőben kismértékben ittasan repült házhoz, ezzel veszélyeztetve a légköri élővilágot. Egy ügye megoldatlan maradt. Szinkronghangjának, Columbonak a feleségéről nem sikerült soha semmit megtudnia.
Keresztes barát:
Keresztes barát Keresztespók. Megtévesztésül kereszttel a hátán. Az alvilágból, a víz rejtélyes, mély bugyraiból szerezte információit megbízható forrásból, a hozzá gyónni járó Vízipóktól. Az utóbbi időszakban erősödő szervezkedést tapasztalt a Párt a vízi világból, ezért a Központi Bizottság úgy döntött, hogy a tó zsilipeit megnyitva a jövőben a citromföldeken öntözővízként használja azt, a halakat pedig a szovjet elvtársaknak kaviárral tálalja.
Pom-Pom:
Hogy kicsoda Pom-Pom? Főállású ügynök a III-as főcsoport-főnökség keretein belül. Próbálta elhitetni magáról, hogy őt senki sem ismeri, ezen tartótisztjei jókat röhögtek. Mindenesetre a szőke nős viccek archetípusát megtestesítő Picurt sikerült meggyőznie, hiszen az a hajára engedte a leginkább egy szőrsapkához hasonlító leleményes ügynököt, aki így a város összes érdekes és deviáns lakóját megfigyelhette. Mindent tudott a már akkor svájci csokit csempésző és fogyasztó Gombóc Artúr elvtárs hedonista életviteléről. Legtöbb jelentése a reggeli órákban készült, a fán való ringatózásáról írt öntömjénező beszámolói viszont használhatatlanok voltak megbízói számára.
Vackor:
Komolyan elhitték, hogy az apró, boglyos, lompos, loncsos és bozontos piszén pisze kölyökmackó csak tanulni járt az első bébe? Csupán tartótisztjei tudták, hogy az ő igazi osztálya a III/III-as... Valóságshowban szereplő unokatestvére, a Tévémaci remekül felkészítette a kémkedésre, így Demény Eszter tanítónéniről és tíz osztálytársáról mindent megtudott a rendszer. Jelentései ma is híven mutatják be egy Kádár-korszakbeli első osztály bárgyú életét. Vackor volt az egyetlen az osztályban, aki becsengetéskor sem kapott csengőfrászt. És hazament akkor jelenteni Vackor.
Róbert Gida:
Róbert Gida ügynök furfangosan rájött, hogy ha odateszi a neve mögé a "gida" szót, az erdei állatok máris közéjük valónak érzik. Igazi profiként igyekezett az események mögött maradni, ebben segítségére volt az ártatlan és naív gyermekkorú Zsebibaba, aki elrejtett egy diktafont mamája erszényében az ügyosztály számára. Főnökei a kudarcai közé sorolták, hogy az erdő névadójáról, Százholdas Pagonyról sosem tudta bebizonyítani, hogy valóban száz hold földbirtoka van, így a célszemély nem került fel a kuláklistára. Viszont a veszélyes munkakerülő, mézfüggő Micimackóról készült kiválóan használható jelentéseiért néhány év múlva felmentették a munkavégzés alól, így megúszta az elmebaj apróbb jeleivel az idegesítő állatok közti kalandot.
Grabovsky:
Grabovsky a III/II-es ügyosztályban az Intermouse részleg hivatásos kémelhárító tisztje volt. Sosem csinált titkot abból, hogy ő a létező szocializmus James Bondja, ezért hamar népszerűvé vált, imádták a nők. Még a kocsija is vörös volt. Egy szigorúan titkos amerikai kollaborációban sikerült elsődleges ellenségeit, a háborús bűnös Fritz Teufel vezette neonáci macskák szervezetét felszámolni és tagjait hithű kommunistákká formálni. Tokiói küldetése során azonban beleszeretett egy japán származású CIA ügynöknőbe, aki a rendszer bukásának idején az imperialisták gaz táborába sodorta. Kultusza azonban máig töretlen, közvéleménykutatók szerint akár miniszterelnök is lehetne.
Tévémaci:
Ő bizony rendszeresen "köpött".
Máris szomszéd:
Máris a szocialista falanszterek közé beférkőzve jelentett a lakó(elv)társakról. Kiemelt mennyiségben közölt jelentéseket egy bizonyos Mézga Gézáról, akinek már a házasságát is furcsa foltok árnyékolták. Egyelőre nem tisztázott Hufnágel István elvtárs szerepe az ügyben. Mézga Géza fia rádióján rendszeresen hallgatta a Szabad Európa adásait. Ugyanezen a rádióján kapcsolatba lépett egy idegen, és az akta lezártáig azonosítatlanul maradt rejtélyes ügynökkel, akinek fedőneve feltehetőleg MZ/X volt. Gyanús üzletekbe keveredett az üvegessel, aki hetente megfordult náluk.
Taki bácsi:
Nem túl aktív ügynök, de büszkeségünk a Lada reklámarca. Jelentéseiben gyakran beszámolt arról, hogy Vágási Feri néha hamis ezrest adott neki taxizás után, amit a nyomdában csináltatott. Jelentései szerint Etus a kerámiáiba néha elrejtette Virág doktor kioperált manduláit, amit aztán új pácienseknek továbbított. Mágenheim doktor rendszeresen illegális hajnövesztő kísérleteknek vetette alá magát a kórházban, ráadásul éjszakánként műtéteket végzett egy bizonyos Gábor Gábor hajszalonjában, aminek kulcsát felesége bocsátotta rendelkezésére.
Ötvös Csöpi:
Ötvös Csöpi a falból úri sportnak, a vitorlázásnak hódoló, a rendőrségbe Kardos doktoron keresztül beépülő Csöpi Piedone fedőnéven jelentett egyházi ügynökkapcsolatai révén a Pogány Madonnáról és a balatoni diszkók testhezálló csíkos pólós vendégeiről. Precíz jelentéseiért cserébe elnézték neki, hogy olasz licenszre feltűnően sokat forgolódik kisgyerekek közt. Pályája csúcsán hamis százdollárosok terjesztői hálózatának lebuktatásával sikerült megakadályoznia a dolgozó nép hatalmának imperialisták általi szétzüllesztését, ezért jutalomból még forgathatott néhány filmet kedvenc tavunk, a Magyar Tenger partján.
Törpapa:
Törpapa töpörödött törpördög. A beépülés megkívánta vörösből kékké törpösítését. Aprajafalva irányítójaként a betolakodó Hókuszpóktól és mutáns beszélő macskájáról küldött jelentéseket. Dulifuli gyakran tett a rendszert bíráló megjegyzéseket, és Törpapa fényképes beszámolója alapján kiderült, hogy mellkasán apró Nagy Feró tetoválás van. Sztahanovista törekvéseinket Lusti jelentősen visszaszorította, ezért tervben van eltörpösítése az útból.
Ursula nővér:
Ursula nővér az egészségügy velejéig romlott helyzetéről tett jelentést. Megfigyelte Dr. Bubó elvtársat, aki rendszeresen védett madár tollával írta fel a recepteket, hálapénzért cserébe, amiből aztán roppant kényelmes, többszintes odút is épített egy nyugatról importált mahagónifa törzsében. Kígyót melengetett a keblén, és gyakran munkaidőben kismértékben ittasan repült házhoz, ezzel veszélyeztetve a légköri élővilágot. Egy ügye megoldatlan maradt. Szinkronghangjának, Columbonak a feleségéről nem sikerült soha semmit megtudnia.
Keresztes barát:
Keresztes barát Keresztespók. Megtévesztésül kereszttel a hátán. Az alvilágból, a víz rejtélyes, mély bugyraiból szerezte információit megbízható forrásból, a hozzá gyónni járó Vízipóktól. Az utóbbi időszakban erősödő szervezkedést tapasztalt a Párt a vízi világból, ezért a Központi Bizottság úgy döntött, hogy a tó zsilipeit megnyitva a jövőben a citromföldeken öntözővízként használja azt, a halakat pedig a szovjet elvtársaknak kaviárral tálalja.
Pom-Pom:
Hogy kicsoda Pom-Pom? Főállású ügynök a III-as főcsoport-főnökség keretein belül. Próbálta elhitetni magáról, hogy őt senki sem ismeri, ezen tartótisztjei jókat röhögtek. Mindenesetre a szőke nős viccek archetípusát megtestesítő Picurt sikerült meggyőznie, hiszen az a hajára engedte a leginkább egy szőrsapkához hasonlító leleményes ügynököt, aki így a város összes érdekes és deviáns lakóját megfigyelhette. Mindent tudott a már akkor svájci csokit csempésző és fogyasztó Gombóc Artúr elvtárs hedonista életviteléről. Legtöbb jelentése a reggeli órákban készült, a fán való ringatózásáról írt öntömjénező beszámolói viszont használhatatlanok voltak megbízói számára.
Vackor:
Komolyan elhitték, hogy az apró, boglyos, lompos, loncsos és bozontos piszén pisze kölyökmackó csak tanulni járt az első bébe? Csupán tartótisztjei tudták, hogy az ő igazi osztálya a III/III-as... Valóságshowban szereplő unokatestvére, a Tévémaci remekül felkészítette a kémkedésre, így Demény Eszter tanítónéniről és tíz osztálytársáról mindent megtudott a rendszer. Jelentései ma is híven mutatják be egy Kádár-korszakbeli első osztály bárgyú életét. Vackor volt az egyetlen az osztályban, aki becsengetéskor sem kapott csengőfrászt. És hazament akkor jelenteni Vackor.
Róbert Gida:
Róbert Gida ügynök furfangosan rájött, hogy ha odateszi a neve mögé a "gida" szót, az erdei állatok máris közéjük valónak érzik. Igazi profiként igyekezett az események mögött maradni, ebben segítségére volt az ártatlan és naív gyermekkorú Zsebibaba, aki elrejtett egy diktafont mamája erszényében az ügyosztály számára. Főnökei a kudarcai közé sorolták, hogy az erdő névadójáról, Százholdas Pagonyról sosem tudta bebizonyítani, hogy valóban száz hold földbirtoka van, így a célszemély nem került fel a kuláklistára. Viszont a veszélyes munkakerülő, mézfüggő Micimackóról készült kiválóan használható jelentéseiért néhány év múlva felmentették a munkavégzés alól, így megúszta az elmebaj apróbb jeleivel az idegesítő állatok közti kalandot.
Grabovsky:
Grabovsky a III/II-es ügyosztályban az Intermouse részleg hivatásos kémelhárító tisztje volt. Sosem csinált titkot abból, hogy ő a létező szocializmus James Bondja, ezért hamar népszerűvé vált, imádták a nők. Még a kocsija is vörös volt. Egy szigorúan titkos amerikai kollaborációban sikerült elsődleges ellenségeit, a háborús bűnös Fritz Teufel vezette neonáci macskák szervezetét felszámolni és tagjait hithű kommunistákká formálni. Tokiói küldetése során azonban beleszeretett egy japán származású CIA ügynöknőbe, aki a rendszer bukásának idején az imperialisták gaz táborába sodorta. Kultusza azonban máig töretlen, közvéleménykutatók szerint akár miniszterelnök is lehetne.
Tévémaci:
Ő bizony rendszeresen "köpött".
Edgar Allan Poe
Edgar Allan Poe
A Holló
Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón,
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón, mintha roppant halkan roppanna a zár.
"Vendég lesz az", így tűnődtem, "azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"
Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelemmel hunyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár,
S földi néven senki már.
S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymű zengés
Fájó, vájó sohse sejtett torz iszonyt suhogva jár, --
Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csitítottam:
"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár.
Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"
Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
S "Uram", kezdtem, "avagy Úrnőm, megbocsátja, ugyebár?
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant
Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
Nem is hittem a fülemnek." – S ajtót tártam, nyílt a zár:
Éj volt künn, más semmi már.
S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,
Látást vártam, milyet gyáva földi álom sohse tár;
Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
Nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra!" – halk, sóvár
Hangon én búgtam: "Lenóra!" s visszhang kelt rá, halk, sóvár,
Ez hangzott s más semmi már.
S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent holmi zár,
S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajtakaplak, híres titkod most lejár,
Csitt, szívem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár.
Szél lesz az, más semmi már!"
Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár,
Ajtóm felett, Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár --
Ült, nem is moccanva már.
S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár --
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói mély, vad ár?"
S szólt a Holló: "Soha már."
Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny vagy madár,
Kinek neve: "Soha már."
S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már;
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sóhajtva: "Majd csak elmegy, messzi száll,
Mint remények, mint barátok, holnap ez is messzi száll",
S szólt a Holló: "Soha már!"
Megriadtam: csendziláló replikája mily találó --
"Úgy lesz", szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár;
Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
Ajkán leste el a jajszót, mást nem is hallhatva már,
Csak remények gyászdalát, csak terhes jajt hallhatva már,
Ezt, hogy: "Soha – soha már!"
S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár;
És a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,
Elmerengtem, eltűnődtem; mily borongó nyitra jár,
Átkos, ős, vad furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár,
Mért károgja: "Soha már"?
Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,
Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már;
S fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,
Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár
S nem nyomja – soha már!
Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyaltánc kél s muzsikál;
"Bús szív", búgtam, "ím a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét s felejtést ád e pohár,
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"
"Látnok!", nyögtem, "szörnyű látnok! ördög légy, madár vagy átok!
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár
Van... van balzsam Gíleádban?... Mondd meg – lelkem esdve vár..."
S szólt a Holló: "Soha már!"
"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok! ördög légy, madár vagy átok!
Hogyha istent úgy félsz, mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messze mennyben vár-e jó rám,
Angyal-néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
S szólt a Holló: "Soha már!"
"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csőröd a szívemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"
S szárnyán többé toll se lendül, és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt Pallaszáról el nem űzi tél, se nyár!
Szörnyü szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló
Míg a lámpa sávja omló fényén roppant árnya száll,
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen – soha már!
A Holló
Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón,
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón, mintha roppant halkan roppanna a zár.
"Vendég lesz az", így tűnődtem, "azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"
Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelemmel hunyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár,
S földi néven senki már.
S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymű zengés
Fájó, vájó sohse sejtett torz iszonyt suhogva jár, --
Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csitítottam:
"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár.
Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"
Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
S "Uram", kezdtem, "avagy Úrnőm, megbocsátja, ugyebár?
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant
Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
Nem is hittem a fülemnek." – S ajtót tártam, nyílt a zár:
Éj volt künn, más semmi már.
S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,
Látást vártam, milyet gyáva földi álom sohse tár;
Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
Nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra!" – halk, sóvár
Hangon én búgtam: "Lenóra!" s visszhang kelt rá, halk, sóvár,
Ez hangzott s más semmi már.
S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent holmi zár,
S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajtakaplak, híres titkod most lejár,
Csitt, szívem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár.
Szél lesz az, más semmi már!"
Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár,
Ajtóm felett, Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár --
Ült, nem is moccanva már.
S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár --
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói mély, vad ár?"
S szólt a Holló: "Soha már."
Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny vagy madár,
Kinek neve: "Soha már."
S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már;
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sóhajtva: "Majd csak elmegy, messzi száll,
Mint remények, mint barátok, holnap ez is messzi száll",
S szólt a Holló: "Soha már!"
Megriadtam: csendziláló replikája mily találó --
"Úgy lesz", szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár;
Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
Ajkán leste el a jajszót, mást nem is hallhatva már,
Csak remények gyászdalát, csak terhes jajt hallhatva már,
Ezt, hogy: "Soha – soha már!"
S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár;
És a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,
Elmerengtem, eltűnődtem; mily borongó nyitra jár,
Átkos, ős, vad furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár,
Mért károgja: "Soha már"?
Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,
Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már;
S fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,
Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár
S nem nyomja – soha már!
Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyaltánc kél s muzsikál;
"Bús szív", búgtam, "ím a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét s felejtést ád e pohár,
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"
"Látnok!", nyögtem, "szörnyű látnok! ördög légy, madár vagy átok!
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár
Van... van balzsam Gíleádban?... Mondd meg – lelkem esdve vár..."
S szólt a Holló: "Soha már!"
"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok! ördög légy, madár vagy átok!
Hogyha istent úgy félsz, mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messze mennyben vár-e jó rám,
Angyal-néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
S szólt a Holló: "Soha már!"
"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csőröd a szívemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"
S szárnyán többé toll se lendül, és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt Pallaszáról el nem űzi tél, se nyár!
Szörnyü szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló
Míg a lámpa sávja omló fényén roppant árnya száll,
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen – soha már!
Koroknai Péter Egy kis Pató Pál
Koroknai Péter
Egy kis Pató Pál
Ej mindőn olvasám Petőfi egyik versét
eszembe jut mindenféle emlék.
Ez a vers egy emberről szól
ki réges-rég valahol ez ország lakója volt.
Gondolatom rávetült a mára.
Hogy is van ez? Hát mindent megígérünk a mának.
És hol a tett? A gondolat szavak
mi elhagyta ajkunkat, hogy így meg úgy festik emberek magukat
ígérnek fűt, fát édes cukrot, mézes házat?
Nem teljesült ez még mára?
Ember kiről írt Petőfi, mindenkiben kivétel kiben nem lakozik.
("Ej ráérünk arra még!" mindig van bennünk, egy kis Pató Pál!)
Egy kis Pató Pál
Ej mindőn olvasám Petőfi egyik versét
eszembe jut mindenféle emlék.
Ez a vers egy emberről szól
ki réges-rég valahol ez ország lakója volt.
Gondolatom rávetült a mára.
Hogy is van ez? Hát mindent megígérünk a mának.
És hol a tett? A gondolat szavak
mi elhagyta ajkunkat, hogy így meg úgy festik emberek magukat
ígérnek fűt, fát édes cukrot, mézes házat?
Nem teljesült ez még mára?
Ember kiről írt Petőfi, mindenkiben kivétel kiben nem lakozik.
("Ej ráérünk arra még!" mindig van bennünk, egy kis Pató Pál!)
Sidó Judit Próbálok segíteni!
Sidó Judit
Próbálok segíteni!
Nap, Hold, Csillagok ma mind neki ragyogjatok,
mert szíve elveszett a szerelem rejtekében,
s nem látja a kiutat, a fényt a kétségben!
Imám kiáltom a sors mindenható urának,
hogy mutasson utat egy hű szívnek,
ezért keseregnek most a rímek!
Megérdemli, hogy boldogság kísérje utazását
a szenvedély ismeretlen vidékén,
s szerelmet nyerjen a nyár végén!
Drága barátom én ennyit tehetek,
verset írok, ha szenvedésedtől fulladok,
s számodra megváltást kutatok.
Próbálok segíteni!
Nap, Hold, Csillagok ma mind neki ragyogjatok,
mert szíve elveszett a szerelem rejtekében,
s nem látja a kiutat, a fényt a kétségben!
Imám kiáltom a sors mindenható urának,
hogy mutasson utat egy hű szívnek,
ezért keseregnek most a rímek!
Megérdemli, hogy boldogság kísérje utazását
a szenvedély ismeretlen vidékén,
s szerelmet nyerjen a nyár végén!
Drága barátom én ennyit tehetek,
verset írok, ha szenvedésedtől fulladok,
s számodra megváltást kutatok.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
