A gyerekkorod felét azzal töltöd, hogy azt kívánod, bárcsak felnőtt lennél, aztán amikor felnőtt leszel, a fél életedben azt kívánod majd, bárcsak gyerek lehetnél újra. Úgyhogy ne sokat rágódj azon, hogy mi a helyes a te korodban, és mi nem! Csak tedd, amit jónak látsz!
Kevin Brooks
Fekete István idézet
Jól tudom:a fényt a szemem itta,
a dalt a fülem fogta,
a simogatást a kezem érezte,
szép utakon a lábam vitt,
és a gondolatok a fejemben születtek,
mint az ég távoli villódzása,
de mindezt a szívem gyűjtötte össze,
és belőle lett minden,
ami Szeretet.
Fekete István
a dalt a fülem fogta,
a simogatást a kezem érezte,
szép utakon a lábam vitt,
és a gondolatok a fejemben születtek,
mint az ég távoli villódzása,
de mindezt a szívem gyűjtötte össze,
és belőle lett minden,
ami Szeretet.
Fekete István
Kovács Sándor
Kovács Sándor
Buszmegálló
Végre felszakadt
egy ébredéskor megragadt
furcsa krákogás,
vonattal játszva felsikít a
messzi állomás,
társra lel a suttogó,
s rekedt titokkal
fojtott pletykaszó -
petárda pukkan el,
kinyílnak álmos füstszemek,
figyelnek tegnap óta
elhagyott, felejtett
hulla-csikkeket.
Megérkezik a berregő,
üvegzsebében terhe nő,
a kóc fejű kabát-tömeg.
Az indulás a hajnal
kínját törte meg.
Buszmegálló
Végre felszakadt
egy ébredéskor megragadt
furcsa krákogás,
vonattal játszva felsikít a
messzi állomás,
társra lel a suttogó,
s rekedt titokkal
fojtott pletykaszó -
petárda pukkan el,
kinyílnak álmos füstszemek,
figyelnek tegnap óta
elhagyott, felejtett
hulla-csikkeket.
Megérkezik a berregő,
üvegzsebében terhe nő,
a kóc fejű kabát-tömeg.
Az indulás a hajnal
kínját törte meg.
Vas Katalin Álmodj szépeket
Vas Katalin Álmodj szépeket
Álom rebben már a pillákon
Egyre hosszabb időre
csukódik le a szem
Végül az álom csókja
lezárja teljesen
Békés angyalarc
imára mozduló kezek
Így alszik el
minden kisgyerek
Álom rebben már a pillákon
Egyre hosszabb időre
csukódik le a szem
Végül az álom csókja
lezárja teljesen
Békés angyalarc
imára mozduló kezek
Így alszik el
minden kisgyerek
Alheit Tündérnek lenni
Alheit
Tündérnek lenni
Nem a természet teremtett:
Megálmodott valaki.
Úgy születtem, hogy a lelke
Káprázattal volt teli.
Első percem varázslat volt,
Szép, akár egy ének:
Élek, amíg álmodom, és
Álmodom, míg élek.
A mesék népe fogadott be,
Ő látta meg álmom,
Közöttük már otthon vagyok
Bárhol a világon.
A Képzelet tart össze minket,
Nem helyek vagy népek;
Élek, amíg álmodom, és
Álmodom, míg élek.
A mi világunk végtelen, és
Sok benne a rossz dolog.
Rájöttem: sok ember ébren
Jár, amíg én álmodok.
De néha ők is álmodnak még,
És ezért nem félek:
Élek, amíg álmodom, és
Álmodom, míg élek.
Addig, míg a Káprázatnak
A Tél nem vet véget:
Élek, ahogy álmodom, és
Álmodom, hogy élek.
Tündérnek lenni
Nem a természet teremtett:
Megálmodott valaki.
Úgy születtem, hogy a lelke
Káprázattal volt teli.
Első percem varázslat volt,
Szép, akár egy ének:
Élek, amíg álmodom, és
Álmodom, míg élek.
A mesék népe fogadott be,
Ő látta meg álmom,
Közöttük már otthon vagyok
Bárhol a világon.
A Képzelet tart össze minket,
Nem helyek vagy népek;
Élek, amíg álmodom, és
Álmodom, míg élek.
A mi világunk végtelen, és
Sok benne a rossz dolog.
Rájöttem: sok ember ébren
Jár, amíg én álmodok.
De néha ők is álmodnak még,
És ezért nem félek:
Élek, amíg álmodom, és
Álmodom, míg élek.
Addig, míg a Káprázatnak
A Tél nem vet véget:
Élek, ahogy álmodom, és
Álmodom, hogy élek.
Mindig csak adni
Mindig csak adni
A jó öreg kút csendesen ontja vizét
így telik minden napja.
Áldott élet ez, fontolgatom:
csak adni, adni minden napon.
Ilyen kúttá kellene lennem.
Csak adni teljes életemben.
Mindig csak adni?
Ez terhet is jelenthet!
Jó kút, nem érzed ezt a terhet?
Belenézek, tükre rám ragyog,
de hiszen a forrás nem én vagyok!
Árad belém, csak továbbadom,
vidáman, csendben és szabadon.
Hadd éljek ilyen kút-életet,
osszak áldást és sok-sok szeretetet!
Nem az enyém, Krisztustól kapom,
egyszerüen csak továbbadom.
A jó öreg kút csendesen ontja vizét
így telik minden napja.
Áldott élet ez, fontolgatom:
csak adni, adni minden napon.
Ilyen kúttá kellene lennem.
Csak adni teljes életemben.
Mindig csak adni?
Ez terhet is jelenthet!
Jó kút, nem érzed ezt a terhet?
Belenézek, tükre rám ragyog,
de hiszen a forrás nem én vagyok!
Árad belém, csak továbbadom,
vidáman, csendben és szabadon.
Hadd éljek ilyen kút-életet,
osszak áldást és sok-sok szeretetet!
Nem az enyém, Krisztustól kapom,
egyszerüen csak továbbadom.
B. Magdolna Töprengés
B. Magdolna
Töprengés
A vér nem tiszta, s érintetlen,
Mely folyik az ereidben,
Fogalmad sincs honnan ered,
Családfádat nem ismered.
Némán fejtegeted vélt őseid titkát,
Bőszen rejtegeted, tiszta szemed mit lát,
Génjeid börtönén próbálsz áthatolni,
S közben előkerül néhány ócska holmi.
Látszólag mind elnyűtt, poros ócska kacat,
De nicsak! Egy fénykép: édesanyád kacag,
S apád fényképén a szívét is látod,
Hát innen ered a te kis világod.
A te véred innen ered,
Mely kitölti ereidet,
S az ész hiába ármánykodik,
Mert szívedben is e vér folyik.
Töprengés
A vér nem tiszta, s érintetlen,
Mely folyik az ereidben,
Fogalmad sincs honnan ered,
Családfádat nem ismered.
Némán fejtegeted vélt őseid titkát,
Bőszen rejtegeted, tiszta szemed mit lát,
Génjeid börtönén próbálsz áthatolni,
S közben előkerül néhány ócska holmi.
Látszólag mind elnyűtt, poros ócska kacat,
De nicsak! Egy fénykép: édesanyád kacag,
S apád fényképén a szívét is látod,
Hát innen ered a te kis világod.
A te véred innen ered,
Mely kitölti ereidet,
S az ész hiába ármánykodik,
Mert szívedben is e vér folyik.
Agnes Begnin: Figyelj és hallgass meg!
Agnes Begnin:
Figyelj és hallgass meg!
Ha arra kérlek, hogy halgass meg
és te tanácsot adsz
nem teljesited a kérésemet.
Ha arra kérlek, hogy hallgasd meg
érzéseimet és te elmagyarázod
miért rossz, hogy igy érzek
akkor rám tiportál.
Ha arra kérlek, hogy hallgass meg
és te úgy érzed, hogy valamit
tenned kell, hogy a probléma megoldódjon
bocsáss meg, de én úgy érzem, hogy
te süket vagy,
nem kértem mást,csak, hogy figyelj rám
és hallgass meg,
nem kértem, hogy tanácsolj,
sem hogy tegyél, nem kértem mást, csak, hogy
halgass meg.
Nem vagyok tehetetlen
csak gyönge és elesett,
amikor teszel valamit helyettem
amit nekem kell megtennem
csak megerösited félelmemet és gyöngeségemet.
Figyelj és hallgass meg!
Ha arra kérlek, hogy halgass meg
és te tanácsot adsz
nem teljesited a kérésemet.
Ha arra kérlek, hogy hallgasd meg
érzéseimet és te elmagyarázod
miért rossz, hogy igy érzek
akkor rám tiportál.
Ha arra kérlek, hogy hallgass meg
és te úgy érzed, hogy valamit
tenned kell, hogy a probléma megoldódjon
bocsáss meg, de én úgy érzem, hogy
te süket vagy,
nem kértem mást,csak, hogy figyelj rám
és hallgass meg,
nem kértem, hogy tanácsolj,
sem hogy tegyél, nem kértem mást, csak, hogy
halgass meg.
Nem vagyok tehetetlen
csak gyönge és elesett,
amikor teszel valamit helyettem
amit nekem kell megtennem
csak megerösited félelmemet és gyöngeségemet.
Mihályi Réka Ha sírsz...
Mihályi Réka
Ha sírsz...
Ha egy nap megint elfog az érzés,
ha kevés a válasz, több a kérdés,
Amikor csak zenélnél, vagy írnál,
Azt érzed, most jobb lenne, ha sírnál.
Gondolj arra én ott vagyok veled,
Én vagyok most is a másik feled.
Letörlöm tisztán hulló könnyeid,
Vigasztallak, olvasom könyveid.
Ott csücsülök az ágyadon Veled,
Mosolygok Rád és fogom a kezed.
Elmondhatod, hogy most éppen mi bánt,
Szeretném, hogy ne érezd a magányt!
Veled leszek mindig, itt vagy messzebb,
Veled, ha rossz az élet, vagy ha szebb,
Most, Mindig és Örökké egy dalban,
A zongorán egy eltévedt hangban.
A sorok között, amiket írtam,
A könnyekben, amiket én sírtam,
A levegőben szállok melletted,
A hangom is szól valahol benned.
A lila betűkben a zöld után,
Mikor más egy síróra néz bután,
Ha nem hallgatnak meg és sír a lelked,
Ott leszek Veled és átölellek!
Ha sírsz...
Ha egy nap megint elfog az érzés,
ha kevés a válasz, több a kérdés,
Amikor csak zenélnél, vagy írnál,
Azt érzed, most jobb lenne, ha sírnál.
Gondolj arra én ott vagyok veled,
Én vagyok most is a másik feled.
Letörlöm tisztán hulló könnyeid,
Vigasztallak, olvasom könyveid.
Ott csücsülök az ágyadon Veled,
Mosolygok Rád és fogom a kezed.
Elmondhatod, hogy most éppen mi bánt,
Szeretném, hogy ne érezd a magányt!
Veled leszek mindig, itt vagy messzebb,
Veled, ha rossz az élet, vagy ha szebb,
Most, Mindig és Örökké egy dalban,
A zongorán egy eltévedt hangban.
A sorok között, amiket írtam,
A könnyekben, amiket én sírtam,
A levegőben szállok melletted,
A hangom is szól valahol benned.
A lila betűkben a zöld után,
Mikor más egy síróra néz bután,
Ha nem hallgatnak meg és sír a lelked,
Ott leszek Veled és átölellek!
Petőfi Sándor Én
Petőfi Sándor
Én
A világ az isten kertje;
Gyom s virág vagytok ti benne,
Emberek!
Én a kertnek egy kis magja,
De az úr ha pártom fogja:
Benne gyom tán nem leszek.
Tiszta e kebelnek mélye;
Égi kéz lövelt beléje
Lángokat.
És a lángok szűzen égnek
Szent oltárúl az erénynek
El nem romlott szív alatt.
Nem építek sors kegyére,
Tűrök, mit fejemre mére,
Jót, roszat;
Mit ma ád, elvészi holnap;
Majd megadja, amit elkap;
Jellemképe: változat.
Mint a róna, hol születtem,
Lelkem útja tetteimben
Egyenes!
Szavaimmal egy az érzet,
Célra jutni álbeszédet
Tétovázva nem keres.
És az ég szivem földébe,
Drága fádat ülteté be,
Szerelem!
Koszorúba fűzöm ágit,
Koszorúm szerény virágit
A hazának szentelem.
Kecskemét, 1843. március
Én
A világ az isten kertje;
Gyom s virág vagytok ti benne,
Emberek!
Én a kertnek egy kis magja,
De az úr ha pártom fogja:
Benne gyom tán nem leszek.
Tiszta e kebelnek mélye;
Égi kéz lövelt beléje
Lángokat.
És a lángok szűzen égnek
Szent oltárúl az erénynek
El nem romlott szív alatt.
Nem építek sors kegyére,
Tűrök, mit fejemre mére,
Jót, roszat;
Mit ma ád, elvészi holnap;
Majd megadja, amit elkap;
Jellemképe: változat.
Mint a róna, hol születtem,
Lelkem útja tetteimben
Egyenes!
Szavaimmal egy az érzet,
Célra jutni álbeszédet
Tétovázva nem keres.
És az ég szivem földébe,
Drága fádat ülteté be,
Szerelem!
Koszorúba fűzöm ágit,
Koszorúm szerény virágit
A hazának szentelem.
Kecskemét, 1843. március
Pilinszky János - Apokrif
Pilinszky János - Apokrif
1
Mert elhagyatnak akkor mindenek.
Külön kerül az egeké, s örökre
a világvégi esett földeké,
s megint külön a kutyaólak csöndje.
A levegőben menekvő madárhad.
És látni fogjuk a kelő napot,
mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.
De virrasztván a számkivettetésben,
mert nem alhatom akkor éjszaka,
hányódom én, mint ezer levelével,
és szólok én, mint éjidőn a fa:
Ismeritek az évek vonulását,
az évekét a gyűrött földeken?
És értitek a mulandóság ráncát,
ismeritek törődött kézfejem?
És tudjátok nevét az árvaságnak?
És tudjátok, miféle fájdalom
tapossa itt az örökös sötétet
hasadt patákon, hártyás lábakon?
Az éjszakát, a hideget, a gödröt,
a rézsut forduló fegyencfejet,
ismeritek a dermedt vályukat,
a mélyvilági kínt ismeritek?
Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten
a haragos ég infravörösében.
Így indulok Szemközt a pusztulással
egy ember lépked hangtalan.
Nincs semmije, árnyéka van.
Meg botja van. Meg rabruhája van.
2
Ezért tanultam járni! Ezekért
a kései, keserü léptekért.
S majd este lesz, és rámkövül sarával
az éjszaka, s én húnyt pillák alatt
őrzöm tovább e vonulást, e lázas
fácskákat s ágacskáikat,
Levelenként a forró, kicsi erdőt.
Valamikor a paradicsom állt itt.
Félálomban újuló fájdalom:
hallani óriási fáit!
Haza akartam, hazajutni végül,
ahogy megjött ő is a Bibliában.
Irtóztató árnyam az udvaron.
Törődött csönd, öreg szülők a házban.
S már jönnek is, már hívnak is, szegények
már sírnak is, ölelnek botladozva.
Visszafogad az ősi rend.
Kikönyöklök a szeles csillagokra -
Csak most az egyszer szólhatnék veled,
kit úgy szerettem. Év az évre,
de nem lankadtam mondani,
mit kisgyerek sír deszkarésbe,
a már-már elfuló reményt,
hogy megjövök és megtalállak.
Torkomban lüktet közeled.
Riadt vagyok, mint egy vadállat.
Szavaidat, az emberi beszédet
én nem beszélem. Élnek madarak,
kik szívszakadva menekülnek mostan
az ég alatt, a tüzes ég alatt.
Izzó mezőbe tűzdelt árva lécek,
és mozdulatlan égő ketrecek.
Nem értem én az emberi beszédet,
és nem beszélem a te nyelvedet.
Hazátlanabb az én szavam a szónál!
Nincs is szavam.
Iszonyu terhe
omlik alá a levegőn,
hangokat ad egy torony teste.
Sehol se vagy. Mily üres a világ.
Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.
Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.
Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.
3
Látja Isten, hogy állok a napon.
Látja árnyam kövön és keritésen.
Lélekzet nélkül látja állani
árnyékomat a levegőtlen présben.
Akkorra én már mint a kő vagyok;
halott redő, ezer rovátka rajza,
egy jó tenyérnyi törmelék
akkorra már a teremtmények arca.
És könny helyett az arcokon a ráncok,
csorog alá, csorog az üres árok.
1
Mert elhagyatnak akkor mindenek.
Külön kerül az egeké, s örökre
a világvégi esett földeké,
s megint külön a kutyaólak csöndje.
A levegőben menekvő madárhad.
És látni fogjuk a kelő napot,
mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.
De virrasztván a számkivettetésben,
mert nem alhatom akkor éjszaka,
hányódom én, mint ezer levelével,
és szólok én, mint éjidőn a fa:
Ismeritek az évek vonulását,
az évekét a gyűrött földeken?
És értitek a mulandóság ráncát,
ismeritek törődött kézfejem?
És tudjátok nevét az árvaságnak?
És tudjátok, miféle fájdalom
tapossa itt az örökös sötétet
hasadt patákon, hártyás lábakon?
Az éjszakát, a hideget, a gödröt,
a rézsut forduló fegyencfejet,
ismeritek a dermedt vályukat,
a mélyvilági kínt ismeritek?
Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten
a haragos ég infravörösében.
Így indulok Szemközt a pusztulással
egy ember lépked hangtalan.
Nincs semmije, árnyéka van.
Meg botja van. Meg rabruhája van.
2
Ezért tanultam járni! Ezekért
a kései, keserü léptekért.
S majd este lesz, és rámkövül sarával
az éjszaka, s én húnyt pillák alatt
őrzöm tovább e vonulást, e lázas
fácskákat s ágacskáikat,
Levelenként a forró, kicsi erdőt.
Valamikor a paradicsom állt itt.
Félálomban újuló fájdalom:
hallani óriási fáit!
Haza akartam, hazajutni végül,
ahogy megjött ő is a Bibliában.
Irtóztató árnyam az udvaron.
Törődött csönd, öreg szülők a házban.
S már jönnek is, már hívnak is, szegények
már sírnak is, ölelnek botladozva.
Visszafogad az ősi rend.
Kikönyöklök a szeles csillagokra -
Csak most az egyszer szólhatnék veled,
kit úgy szerettem. Év az évre,
de nem lankadtam mondani,
mit kisgyerek sír deszkarésbe,
a már-már elfuló reményt,
hogy megjövök és megtalállak.
Torkomban lüktet közeled.
Riadt vagyok, mint egy vadállat.
Szavaidat, az emberi beszédet
én nem beszélem. Élnek madarak,
kik szívszakadva menekülnek mostan
az ég alatt, a tüzes ég alatt.
Izzó mezőbe tűzdelt árva lécek,
és mozdulatlan égő ketrecek.
Nem értem én az emberi beszédet,
és nem beszélem a te nyelvedet.
Hazátlanabb az én szavam a szónál!
Nincs is szavam.
Iszonyu terhe
omlik alá a levegőn,
hangokat ad egy torony teste.
Sehol se vagy. Mily üres a világ.
Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.
Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.
Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.
3
Látja Isten, hogy állok a napon.
Látja árnyam kövön és keritésen.
Lélekzet nélkül látja állani
árnyékomat a levegőtlen présben.
Akkorra én már mint a kő vagyok;
halott redő, ezer rovátka rajza,
egy jó tenyérnyi törmelék
akkorra már a teremtmények arca.
És könny helyett az arcokon a ráncok,
csorog alá, csorog az üres árok.
VÁCI MIHÁLY: NEHÉZ A SZÍVÜNK
VÁCI MIHÁLY: NEHÉZ A SZÍVÜNK
Az arcodat ne mutasd szomorúnak.
Ne lássa senki, mi az, amit eltűrt.
Jobban kellene szeretni magunkat,
hiszen mi már nagyon kiérdemeltük.
A szíveink egymásra zúzva hulltak,
eggyé forrasztó sors zuhog felettünk.
Sebeinkért szeretjük már a múltat;
és a jövőt: - lesz mit felemlegetnünk.
Most itt ülünk. Kedves, Te szomorú vagy.
Az arcom nem mutatja, amit eltűrt.
Nehéz a szívünk, mert nem könnyű búnak
ütése alatt ragyog a szerelmünk.
Egymást szeressük már - ne csak magunkat
Hiszen mi már nagyon megérdemeljük.
Az arcodat ne mutasd szomorúnak.
Ne lássa senki, mi az, amit eltűrt.
Jobban kellene szeretni magunkat,
hiszen mi már nagyon kiérdemeltük.
A szíveink egymásra zúzva hulltak,
eggyé forrasztó sors zuhog felettünk.
Sebeinkért szeretjük már a múltat;
és a jövőt: - lesz mit felemlegetnünk.
Most itt ülünk. Kedves, Te szomorú vagy.
Az arcom nem mutatja, amit eltűrt.
Nehéz a szívünk, mert nem könnyű búnak
ütése alatt ragyog a szerelmünk.
Egymást szeressük már - ne csak magunkat
Hiszen mi már nagyon megérdemeljük.
Wass Albert – Miért?
Wass Albert – Miért?
Miért kell nekem könnyes szemmel megállni
minden viharvert, árva tölgy előtt,
miért kell nekem az őszi csendre vágyni,
ha minden csalfa álmom összedőlt,
miért kell nekem a dombokat bejárni
s bújkálni, mint az üldözött gonosz,
miért kell nekem a hegytetőre állni
mikor az orkán fákat ostoroz.
Miért kell nekem elvágyni messze, messze,
bűvös csókkal ha jő az alkonyat,
miért kell, hogy halljam, álmaimban egyre,
búcsú-szavaktól fátylas hangodat,
és miért kell minden szép emléket
fájó betűkkel a szivembe írni,
miért kell olyan nagyon szeretni téged,
csak vágyni el, s csak sírni, egyre sírni?
Miért kell mindig magamban vándorolni,
s imákat mondani valakiért ....
s miért kell csak mindig rólad álmodozni,
ha nem szeretlek, miért? miért? miért?
Miért kell nekem könnyes szemmel megállni
minden viharvert, árva tölgy előtt,
miért kell nekem az őszi csendre vágyni,
ha minden csalfa álmom összedőlt,
miért kell nekem a dombokat bejárni
s bújkálni, mint az üldözött gonosz,
miért kell nekem a hegytetőre állni
mikor az orkán fákat ostoroz.
Miért kell nekem elvágyni messze, messze,
bűvös csókkal ha jő az alkonyat,
miért kell, hogy halljam, álmaimban egyre,
búcsú-szavaktól fátylas hangodat,
és miért kell minden szép emléket
fájó betűkkel a szivembe írni,
miért kell olyan nagyon szeretni téged,
csak vágyni el, s csak sírni, egyre sírni?
Miért kell mindig magamban vándorolni,
s imákat mondani valakiért ....
s miért kell csak mindig rólad álmodozni,
ha nem szeretlek, miért? miért? miért?
Este
Este
Elfáradt a madár
s egy alvó ágra ült
kottájára dőlt a tücsök
hisz egész nap hegedült
szirmaival takarózik
a jázmin, a gyöngyvirág
és mosolyog álmában.
Megpihent a világ.
Elhajózik a gond,
csendesül a bánat
s eljátssza, hogy szendereg
ki megvetette ágyad.
Elfáradt a madár
s egy alvó ágra ült
kottájára dőlt a tücsök
hisz egész nap hegedült
szirmaival takarózik
a jázmin, a gyöngyvirág
és mosolyog álmában.
Megpihent a világ.
Elhajózik a gond,
csendesül a bánat
s eljátssza, hogy szendereg
ki megvetette ágyad.
IDÉZET
“Az én koromban azt teszem, amit Mark Twain is tett.
Reggel átnézem a napilapokban a gyászjelentéseket.
Ha nem vagyok benne, akkor teszem tovább a dolgom.”
(Patrick Moore)
“Természetesen szeretném megtartani a kondíciómat öregkoromra is, de nem szeretnék sokat küzdeni érte. Ahányszor kedvem támad tornázni, lefekszem, és megvárom, amíg elmúlik.” (Al Pacino)
Reggel átnézem a napilapokban a gyászjelentéseket.
Ha nem vagyok benne, akkor teszem tovább a dolgom.”
(Patrick Moore)
“Természetesen szeretném megtartani a kondíciómat öregkoromra is, de nem szeretnék sokat küzdeni érte. Ahányszor kedvem támad tornázni, lefekszem, és megvárom, amíg elmúlik.” (Al Pacino)
Tatiosz: Maradj Ember!
Tatiosz: Maradj Ember!
Gyógyító erő a szeretet. Ki teste, ki lelke egészségét köszönheti e csodának, ki teljes emberségét.
Orvosság a szeretet minden gondolat ellen, amely lelkedet megzavarja. Változtasd örömmé mások bánatát, s hitté a reményvesztettséget.
A csend nem csupán a természet hangja, hanem az ember legbelső szükséglete.
A világ körüli utazás is egyetlen lépéssel kezdődik. A tudásnak nem tudás a kezdete. A szeretetnek nincs kezdete, így vége sem lehet. A szeretet örök.
Légy, amivé legszebb hajlamaid által válhatsz – de elsősorban maradj ember..
Gyógyító erő a szeretet. Ki teste, ki lelke egészségét köszönheti e csodának, ki teljes emberségét.
Orvosság a szeretet minden gondolat ellen, amely lelkedet megzavarja. Változtasd örömmé mások bánatát, s hitté a reményvesztettséget.
A csend nem csupán a természet hangja, hanem az ember legbelső szükséglete.
A világ körüli utazás is egyetlen lépéssel kezdődik. A tudásnak nem tudás a kezdete. A szeretetnek nincs kezdete, így vége sem lehet. A szeretet örök.
Légy, amivé legszebb hajlamaid által válhatsz – de elsősorban maradj ember..
Tatiosz: A szív törvénye
Tatiosz: A szív törvénye
Ne hajolj meg a sors előtt, csak azért, mert az úgy kívánja. Célod van, s aki ismeri a célt, merje birtokolni a rávezető eszközöket is.
Ha mégis elgyöngülnél a cél előtt, fordulj a szívedhez tanácsért. Egy kis késlekedés nem árt: ami hamar áll elő, hamar a semmibe vész. Nincs jobb társ az erős szívnél, mely a kellő pillanatban átsegít a bajokon. Élj a szív törvénye szerint!
Akinek célja: a helyes élet - annak eszköze: az emberség.
Ne hajolj meg a sors előtt, csak azért, mert az úgy kívánja. Célod van, s aki ismeri a célt, merje birtokolni a rávezető eszközöket is.
Ha mégis elgyöngülnél a cél előtt, fordulj a szívedhez tanácsért. Egy kis késlekedés nem árt: ami hamar áll elő, hamar a semmibe vész. Nincs jobb társ az erős szívnél, mely a kellő pillanatban átsegít a bajokon. Élj a szív törvénye szerint!
Akinek célja: a helyes élet - annak eszköze: az emberség.
Schneider Alfréd Nap, hold
Schneider Alfréd
Nap, hold
Mint a Nap pont olyan a nő,
szemedbe könnyeket csalhat.
A férfi, pedig mint a Hold,
szerényen szenved és hallgat.
Nap, hold
Mint a Nap pont olyan a nő,
szemedbe könnyeket csalhat.
A férfi, pedig mint a Hold,
szerényen szenved és hallgat.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
