Reményik Sándor - Egy perc
Egy percre ma
Úgy néztem fel a csillagokra én,
Mintha bámuló, nagy gyerekszememmel
Legelőször tekinteném.
Egy percre ma
Gyöngyvirágillat szállt át a szobán.
Csodálkoztam, mint hogy ha legelőször
Csodálkoznék el édes illatán.
Egy percre ma
Minden oly könnyű lett s oly egyszerű,
S az élet a kezemben:
Engedelmes, jól hangolt hegedű.
Egy percre ma
Megindultam - és nem tudtam: mi az.
Messziről, mélyről intett elibém
Egy elsüllyedt tavasz.
Egy percre ma
Mint szegény embert, nem húzott az ág,
Halkan csengetyűzött a föld alatt
Sok eltemetett csengetyűvirág.
Egy percre ma
Megpróbáltam a más lelkébe látni,
Nem ítélve és el nem ítéltetve:
Bocsánatot nyerni és megbocsátni.
Egy percre ma
Ragyogtak reám halvány testvér-arcok,
Amelyek elé köd ereszkedett:
Céltalan hajsza és megutált harcok.
Egy percre ma,
Ó tiszta, bölcs és boldog látomás:
Elváltozott, mint Jézus a hegyen
A mindenség, - s be más lett, ó be más!
Egy percre ma...
Nem lehet ezt a percet kibeszélni.
Hogy is tudna szivárványglóriás
Tündértörékeny teste rímbe férni!
Egy percre ma
Oly boldog voltam s oly boldogtalan,
Tudva: e perc egy percig tart csupán -
És aztán vége van.
És én ki tudja meddig várhatok,
Lesve zug-éltem kis part-szögletéből
Míg újra fölbukkan egy ily vitorla
Az örökkévalóság tengeréből.
Reményik Sándor:Ne ítélj
Reményik Sándor:
Ne ítélj
Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Már tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.
Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak –
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.
Istenem, add, hogy minél halkabb legyek –
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.
Ne ítélj
Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Már tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.
Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak –
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.
Istenem, add, hogy minél halkabb legyek –
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.
Reményik Sándor
Viszontlátásra, - mondom, és megyek.
Robognak vonatok és életek -
Bennem, legbelül valami remeg.
Mert nem tudom,
Sohasem tudhatom:
Szoríthatom-e még
Azt a kezet, amit elengedek.
Reményik Sándor
Robognak vonatok és életek -
Bennem, legbelül valami remeg.
Mert nem tudom,
Sohasem tudhatom:
Szoríthatom-e még
Azt a kezet, amit elengedek.
Reményik Sándor
József Attila - Fohászkodó ének
József Attila - Fohászkodó ének
A szívem ócska, istenes, remek
Szelence s rajta nem fogott a rozsda.
Nyitott tenyéren nyujtom a magosba
S a hajnalbíbor ércén megremeg.
Isten, ha vagy - és benned hinni kell
Kifosztott, földre vert bús jómagamnak -
Ha vagy és vélem terveid is vannak,
Ó, add, a csókját ifjan érjem el!
Akkor nem szólnék többé nagy Nevedről,
Csak öklöm ütné kétkedők hadát
S ha nem teszed meg, bárha szeretetből,
Marokkal összecíbálom haját,
Úgy hogy sikolt, mint süllyedő naszád
Bús kürtje távol barna part felé.
A szívem ócska, istenes, remek
Szelence s rajta nem fogott a rozsda.
Nyitott tenyéren nyujtom a magosba
S a hajnalbíbor ércén megremeg.
Isten, ha vagy - és benned hinni kell
Kifosztott, földre vert bús jómagamnak -
Ha vagy és vélem terveid is vannak,
Ó, add, a csókját ifjan érjem el!
Akkor nem szólnék többé nagy Nevedről,
Csak öklöm ütné kétkedők hadát
S ha nem teszed meg, bárha szeretetből,
Marokkal összecíbálom haját,
Úgy hogy sikolt, mint süllyedő naszád
Bús kürtje távol barna part felé.
B. Radó Lili: Várni
B. Radó Lili: Várni
Csak ülsz és várod. Olykor kitárod a karod,
szemedből boldog álmok édes derűje árad,
lelkedről lepkeszárnyon peregnek a dalok,
fiatal vagy és remélsz és harmatos a reggel.
Csak ülsz és várod. Előbb békén, majd egyre jobban,
a szived néha-néha hangosabban dobban,
hogy nyílik már az ajtó, hogy jönni fog feléd; és
ajtód előtt kopod! majd újra halkul a lépés.
Riadt szemedben némán fakúl a ragyogás
s ajkadról tört virágként hervad le a mosoly.
Még biztatod magad, hogy jönni fog talán,
de két karod ernyedten mégis öledbe csuklik,
szemedből könny után könny törületlen szivárog,
s míg ülsz ajtód előtt és azt hiszed, hogy várod,
szívedről cseppek hullnak, megannyi vérző kláris,
már nem bánod, hogy nem jön, már nem bánod, ha fáj is
és nem bánod, hogy közben lassan leszáll az éj.
Csak ülsz és várod. Olykor kitárod a karod,
szemedből boldog álmok édes derűje árad,
lelkedről lepkeszárnyon peregnek a dalok,
fiatal vagy és remélsz és harmatos a reggel.
Csak ülsz és várod. Előbb békén, majd egyre jobban,
a szived néha-néha hangosabban dobban,
hogy nyílik már az ajtó, hogy jönni fog feléd; és
ajtód előtt kopod! majd újra halkul a lépés.
Riadt szemedben némán fakúl a ragyogás
s ajkadról tört virágként hervad le a mosoly.
Még biztatod magad, hogy jönni fog talán,
de két karod ernyedten mégis öledbe csuklik,
szemedből könny után könny törületlen szivárog,
s míg ülsz ajtód előtt és azt hiszed, hogy várod,
szívedről cseppek hullnak, megannyi vérző kláris,
már nem bánod, hogy nem jön, már nem bánod, ha fáj is
és nem bánod, hogy közben lassan leszáll az éj.
Reményik Sándor - Minden jól van
Reményik Sándor - Minden jól van
Azt akarod, hogy kilépjek magamból.
Hát jól van, most kilépek.
Vallom veled, hogy nem hiába élek.
Vallom, hogy irgalom a kegyetlenség
És áldás az átok
Kell, hogy a termő magot földbe vessék,
És néha vérrel és szennyel befessék
A rejtett Cél felé futó világot.
Vallom veled, hogy minden, minden jól van,
Bár gályapadhoz láncolt rab vagyok
A végtelenbe lendülő hajóban.
Vallom veled, hogy minden, minden jól van.
Akkor is, ha én nem érzem, nem látom, -
Hogy minden egész, - minden összefügg,
És rab-voltomban van a szabadságom,
Erőm az erőtelenségben,
A betegségemben a gyógyulásom.
A rossz is, amit gonosz szándék nélkül,
A vétek is, amit itt elkövettem,
Kristállyá érik messze valahol:
Vallom, lélekben, testben megtörötten.
Vallom, vallom veled mindezeket,
Mert szépek és mert lehetetlenek, -
S szeretném lehajtani fejemet
Világfeletti gondolataid
Kőszikláira, mint puha párnákra. . .
Hallod, hallod, igent mormol reá
S áment dörög a tenger orgonája.
Azt akarod, hogy kilépjek magamból.
Hát jól van, most kilépek.
Vallom veled, hogy nem hiába élek.
Vallom, hogy irgalom a kegyetlenség
És áldás az átok
Kell, hogy a termő magot földbe vessék,
És néha vérrel és szennyel befessék
A rejtett Cél felé futó világot.
Vallom veled, hogy minden, minden jól van,
Bár gályapadhoz láncolt rab vagyok
A végtelenbe lendülő hajóban.
Vallom veled, hogy minden, minden jól van.
Akkor is, ha én nem érzem, nem látom, -
Hogy minden egész, - minden összefügg,
És rab-voltomban van a szabadságom,
Erőm az erőtelenségben,
A betegségemben a gyógyulásom.
A rossz is, amit gonosz szándék nélkül,
A vétek is, amit itt elkövettem,
Kristállyá érik messze valahol:
Vallom, lélekben, testben megtörötten.
Vallom, vallom veled mindezeket,
Mert szépek és mert lehetetlenek, -
S szeretném lehajtani fejemet
Világfeletti gondolataid
Kőszikláira, mint puha párnákra. . .
Hallod, hallod, igent mormol reá
S áment dörög a tenger orgonája.
Babits Mihály: Őszinteség
Babits Mihály: Őszinteség
Őszinteség. . . Óh hogyha a szív
oly tiszta lenne, mint hegyi víz,
könnyű, mint vers, ami rímre megy,
és egyszerü, mint az egyszeregy!. . .
Fa vagyok, a lábam sárban áll,
ezer álmom vétkes kört csinál
s lelkemben úgy eltéved a fény,
mint egy labirintus ösvenyén.
Tán zöld bozót, gazos labirint,
talán csupa kőfal kacskaring;
mélyén, hova Röntgen-láng sem ér,
mily szörnyeteg lakik és henyél?
A szó ott tévedez, elmarad. . .
Fond, Ariadném, szent fonalad,
és ahová sem igen, se nem,
tán elvezet majd a szerelem.
Hogyan mutassa a föld magát,
ha az ég nem küld feléje sugárt?
Fa vagyok, lábam a sárba tapad,
de karjaimat már vonja a nap. . .
Őszinteség. . . Óh hogyha a szív
oly tiszta lenne, mint hegyi víz,
könnyű, mint vers, ami rímre megy,
és egyszerü, mint az egyszeregy!. . .
Fa vagyok, a lábam sárban áll,
ezer álmom vétkes kört csinál
s lelkemben úgy eltéved a fény,
mint egy labirintus ösvenyén.
Tán zöld bozót, gazos labirint,
talán csupa kőfal kacskaring;
mélyén, hova Röntgen-láng sem ér,
mily szörnyeteg lakik és henyél?
A szó ott tévedez, elmarad. . .
Fond, Ariadném, szent fonalad,
és ahová sem igen, se nem,
tán elvezet majd a szerelem.
Hogyan mutassa a föld magát,
ha az ég nem küld feléje sugárt?
Fa vagyok, lábam a sárba tapad,
de karjaimat már vonja a nap. . .
Dévényi Erika A CSEND HANGJAI
Dévényi Erika
A CSEND HANGJAI
A csend titokban elmond mindent
Csak figyelned kell, s hinned, hogy megértheted
A csend mélyén hangok rejlenek
Csak hinned kell, hogy te is elérheted
A csend beszél, ha értõ szív hallgatja
A mélységek legmélyét is meghallja
A csend hangjai az érintést nem tûrik
Ha látni akarod, azonnal eltûnik
A CSEND HANGJAI
A csend titokban elmond mindent
Csak figyelned kell, s hinned, hogy megértheted
A csend mélyén hangok rejlenek
Csak hinned kell, hogy te is elérheted
A csend beszél, ha értõ szív hallgatja
A mélységek legmélyét is meghallja
A csend hangjai az érintést nem tûrik
Ha látni akarod, azonnal eltûnik
Dévényi Erika:TIÉD A NAP
Dévényi Erika:TIÉD A NAP
Nem tudom neked adni a napot
De tudok adni egy pillanatot
Mikor megállíthatod a rohanó idõt
Kiszakítva belõle minden erõt
Nem tudom a napot neked adni
Sugarával meleget árasztani
De elküldöm neked szívem melegét
Áldásként küldöm, legyen a tiéd
Nem tudom a napot adni neked
De adom a szeretetemet
Ha fontos neked, kezedbe veheted
Ha megérintett, magaddal viheted
A napot neked adni nem tudom
Hiszen nincs is saját napom
De van egy kis lángom, csak neked
Amely szeretetedért tõlem egy köszönet
Nem tudom neked adni a napot
De tudok adni egy pillanatot
Mikor megállíthatod a rohanó idõt
Kiszakítva belõle minden erõt
Nem tudom a napot neked adni
Sugarával meleget árasztani
De elküldöm neked szívem melegét
Áldásként küldöm, legyen a tiéd
Nem tudom a napot adni neked
De adom a szeretetemet
Ha fontos neked, kezedbe veheted
Ha megérintett, magaddal viheted
A napot neked adni nem tudom
Hiszen nincs is saját napom
De van egy kis lángom, csak neked
Amely szeretetedért tõlem egy köszönet
Márai Sándor: Füves könyv - Az emberi érzékenységről
“Csodálatos az is, mennyire érzékenyek az emberek. Mint egy rózsa. Mint egy kankalin. Oly végzetesen figyelnek minden szóra, mely hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élők világában. Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen, már az is, ha éppen hallgatsz róla, mikor ő úgy várja, hogy dicsérjed, vagy helyeselj neki: örökké ellenségeddé változtat egy embert.
S ugyanezek az emberek, akik ilyen félelmesen finom hallással érzékelnek mindent, ami személyükre vonatkozik, akik egy kézszorítás bensőségén, egy telefonbeszélgetés hanglejtésén is átérzik a személyük felé villanó véleményt vagy igazságot, ezek a mimózánál gyöngédebb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik a legotrombább aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha jókedvűen is. Az emberi léleknek ezt a rugalmasságát nem érdemes bírálni; csak tudni kell erről. S nem lepődni meg semmin, soha.” (Márai Sándor: Füves könyv - Az emberi érzékenységről)
S ugyanezek az emberek, akik ilyen félelmesen finom hallással érzékelnek mindent, ami személyükre vonatkozik, akik egy kézszorítás bensőségén, egy telefonbeszélgetés hanglejtésén is átérzik a személyük felé villanó véleményt vagy igazságot, ezek a mimózánál gyöngédebb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik a legotrombább aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha jókedvűen is. Az emberi léleknek ezt a rugalmasságát nem érdemes bírálni; csak tudni kell erről. S nem lepődni meg semmin, soha.” (Márai Sándor: Füves könyv - Az emberi érzékenységről)
Mucha Oszkár A napfény
Mucha Oszkár
A napfény
Erdős hegyek ormán a nap sugara megtörik,
A fák lombját a nap ékes színei díszítik.
Ahogy minél lennebb ereszkedik a lángoló nap,
A fák lombjainak is minél kevesebb ékességet ad.
Idő múltán a nap már haloványan pislog a fák fölött,
Fényének ereje enyhül és elbújik a hegy mögött.
Később a hold szürke színe ékesíti a fákat,
Ahol ember nyitott szemmel semmit nem láthat.
Az erdőt befödi a hold végtelen fényének szürkesége,
Pedig lehet, hogy az erdő lelke ilyenkor szívesen égne.
Égne a vágytól hogy újra láthasson napvilágot,
De az éj hosszú, és a hold ereje, szürkeséget vágott.
A nap fénye olyan akár a méz mely csöpög és édes,
Ha érezzük és látjuk ezt, nem ragaszkodunk a hold fényéhez.
Mely kissé a magányt és a bánatot tükrözi szemünkben,
Kívánjuk a nap fényét, mely boldogságot varázsol szívünkbe
A magas hegyen, a zöldellő fák is ezt kívánják jobban
A napfény láttára még a fák szíve is nagyokat dobban
Ők is érzik a nap varázslatos és rendkívül erős erejét
Mely ha megjelenik, hirtelen felüti az emberek fejét
Ezért várnak a fák is e tüzelő és fényes napra
Mely ha nem lenne, boldogságot napunkban nem adna
Ezért várok én is türelmetlenül e varázslatos napra
Mert ha ez lenne, szívem repülne a végtelen szabadba
A napfény
Erdős hegyek ormán a nap sugara megtörik,
A fák lombját a nap ékes színei díszítik.
Ahogy minél lennebb ereszkedik a lángoló nap,
A fák lombjainak is minél kevesebb ékességet ad.
Idő múltán a nap már haloványan pislog a fák fölött,
Fényének ereje enyhül és elbújik a hegy mögött.
Később a hold szürke színe ékesíti a fákat,
Ahol ember nyitott szemmel semmit nem láthat.
Az erdőt befödi a hold végtelen fényének szürkesége,
Pedig lehet, hogy az erdő lelke ilyenkor szívesen égne.
Égne a vágytól hogy újra láthasson napvilágot,
De az éj hosszú, és a hold ereje, szürkeséget vágott.
A nap fénye olyan akár a méz mely csöpög és édes,
Ha érezzük és látjuk ezt, nem ragaszkodunk a hold fényéhez.
Mely kissé a magányt és a bánatot tükrözi szemünkben,
Kívánjuk a nap fényét, mely boldogságot varázsol szívünkbe
A magas hegyen, a zöldellő fák is ezt kívánják jobban
A napfény láttára még a fák szíve is nagyokat dobban
Ők is érzik a nap varázslatos és rendkívül erős erejét
Mely ha megjelenik, hirtelen felüti az emberek fejét
Ezért várnak a fák is e tüzelő és fényes napra
Mely ha nem lenne, boldogságot napunkban nem adna
Ezért várok én is türelmetlenül e varázslatos napra
Mert ha ez lenne, szívem repülne a végtelen szabadba
Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért
Szabó Lőrinc:
Ima a gyermekekért
Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.
Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.
Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.
Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.
Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.
Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.
Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.
Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.
S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,
Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.
Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.
Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;
Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.
Ima a gyermekekért
Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.
Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.
Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.
Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.
Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.
Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.
Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.
Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.
S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,
Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.
Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.
Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;
Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.
Szabó Lőrinc: Élet
Szabó Lőrinc: Élet
Érdemes lesz? érdemes volt?
Görbe ami egyenes volt
Hol van erő és szerencse?
Mi taszit ki? mi vezet be?
Tőle, hozzá, benne, érte,
nála, neki, mégse, mért ne,
ide, onnan, ott is, itt se
majd ha, már most, ugy is, igy se
mindig, egyszer, érthetetlen,
jaj tovább, nem az se, nem nem
néha mégis, soha többé,
véle, oda, mindörökké:
mennyi megnyilt elveszett ut,
mennyi csapda, mennyi zegzug,
halni lassan., ölni gyorsan,
bent a szivben , kint a sorsban,
s ugy hinni, hogy győztes- vesztes,
eljutunk az egyeneshez:
érdemes volt? érdemes lesz?
Érdemes lesz? érdemes volt?
Görbe ami egyenes volt
Hol van erő és szerencse?
Mi taszit ki? mi vezet be?
Tőle, hozzá, benne, érte,
nála, neki, mégse, mért ne,
ide, onnan, ott is, itt se
majd ha, már most, ugy is, igy se
mindig, egyszer, érthetetlen,
jaj tovább, nem az se, nem nem
néha mégis, soha többé,
véle, oda, mindörökké:
mennyi megnyilt elveszett ut,
mennyi csapda, mennyi zegzug,
halni lassan., ölni gyorsan,
bent a szivben , kint a sorsban,
s ugy hinni, hogy győztes- vesztes,
eljutunk az egyeneshez:
érdemes volt? érdemes lesz?
Weöres Sándor Ha nézem a világot
Weöres Sándor
Ha nézem a világot
Ha nézem a világot,
A világ visszanéz,
Azt mondom, összevisszaság,
Ő feleli, teljes egész.
Azt mondom, csupa valótlan,
A semmiség ragyog,
Ő feleli, nézz meg jobban,
A valóság én vagyok.
Azt mondom, merő idegenség,
Sok átsuhanó tünemény,
Ő feleli, nézz a tükörbe,
Amit ott látsz, az vagyok én.
Ha nézem a világot
Ha nézem a világot,
A világ visszanéz,
Azt mondom, összevisszaság,
Ő feleli, teljes egész.
Azt mondom, csupa valótlan,
A semmiség ragyog,
Ő feleli, nézz meg jobban,
A valóság én vagyok.
Azt mondom, merő idegenség,
Sok átsuhanó tünemény,
Ő feleli, nézz a tükörbe,
Amit ott látsz, az vagyok én.
Márai Sándor: Füves könyv - Az élet ritmusáról
Az élet ritmusáról
Mindig váltani az élet ritmusát. Tudatosan és figyelmesen cserélni munkát és pihenést,
koplalást és bőséget, józanságot és mámort, igen, még gondot és örömet is; tudatosan
felállani az élet terített asztala mellől, mikor legjobban esik a bőség, tudatosan
bekapcsolni gondokat és feladatokat, melyeknek nevelő erejük van. Nem elbízni
magad semmiféle helyzetben. Mindennek alján az isteni gondolat van, a szellem,
mely kormányozza a világot: s ez a szellem nem tűr semmiféle magabiztos kedvtelést,
önhitt elégedettséget, pislogó és lusta kielégülést. Mindig alakulni s változtatni,
odasimulni és áldozni valamit, mindig adni, amikor kapsz, mindig továbbadni, amit
szereztél, így vagy úgy... Csak nem „biztonságban” élni. Mindig várni a vihart és a
tűzvészt. S ha beköszönt a vihar és a tűzvész, nem csodálkozni és nem sopánkodni.
Nyugodtan mondani: „Itt van.” S oltani és védekezni.
Márai Sándor: Füves könyv - Az élet ritmusáról
Mindig váltani az élet ritmusát. Tudatosan és figyelmesen cserélni munkát és pihenést,
koplalást és bőséget, józanságot és mámort, igen, még gondot és örömet is; tudatosan
felállani az élet terített asztala mellől, mikor legjobban esik a bőség, tudatosan
bekapcsolni gondokat és feladatokat, melyeknek nevelő erejük van. Nem elbízni
magad semmiféle helyzetben. Mindennek alján az isteni gondolat van, a szellem,
mely kormányozza a világot: s ez a szellem nem tűr semmiféle magabiztos kedvtelést,
önhitt elégedettséget, pislogó és lusta kielégülést. Mindig alakulni s változtatni,
odasimulni és áldozni valamit, mindig adni, amikor kapsz, mindig továbbadni, amit
szereztél, így vagy úgy... Csak nem „biztonságban” élni. Mindig várni a vihart és a
tűzvészt. S ha beköszönt a vihar és a tűzvész, nem csodálkozni és nem sopánkodni.
Nyugodtan mondani: „Itt van.” S oltani és védekezni.
Márai Sándor: Füves könyv - Az élet ritmusáról
Nadányi Zoltán Titok
Nadányi Zoltán
Titok
Mit mondana, ha szólni tudna nyelve,
a csendes kis cica, mikor belép
és hunyorohva sandít rád elébb,
majd odafut, pamutfarkát emelve?
Mit mondana a bárányka a mezőn,
mikor rádbámul szendén, kérdezőn
s kiejti szájából a szénaszálat?
Mit mondana kutyád, az okos állat,
ha állát a térdeden nyugtatja hosszan,
úgy néz fel a szemedbe s meg se moccan?
Mit mondana körút kövezetén
a jámbor ló, ha nagy szemeivel
fekete szíjjernyők mögül figyel?
Mit mondana a jóságos tehén,
a bús bika, a kecske, a malac,
a lúd, mikor mellettük elhaladsz
s ők rádnéznek, szemük tágranyitva?
És minden állat, mely rádbámul, ember
és hallgat néma, béna türelemmel,
mit hallgat el? mit gondol? mi a titka?
Titok
Mit mondana, ha szólni tudna nyelve,
a csendes kis cica, mikor belép
és hunyorohva sandít rád elébb,
majd odafut, pamutfarkát emelve?
Mit mondana a bárányka a mezőn,
mikor rádbámul szendén, kérdezőn
s kiejti szájából a szénaszálat?
Mit mondana kutyád, az okos állat,
ha állát a térdeden nyugtatja hosszan,
úgy néz fel a szemedbe s meg se moccan?
Mit mondana körút kövezetén
a jámbor ló, ha nagy szemeivel
fekete szíjjernyők mögül figyel?
Mit mondana a jóságos tehén,
a bús bika, a kecske, a malac,
a lúd, mikor mellettük elhaladsz
s ők rádnéznek, szemük tágranyitva?
És minden állat, mely rádbámul, ember
és hallgat néma, béna türelemmel,
mit hallgat el? mit gondol? mi a titka?
Dugasz István AKÁRMILYEN AZ ÉLETED
Dugasz István
AKÁRMILYEN AZ ÉLETED
Mindig mondod nincsen gondod,
Ha akarod, nyomd a gombot.
Csengő szólít, ajtó nyílik
Szabad az út, abban bízik.
Bízzál abban, a szabadban
Ott szabad vagy a szavakban.
Szabadság van kint az utcán
Ott sétálhatsz majd délután.
Délelőtt vagy munka rabja
Délután menj a szabadba.
Légy vidám és boldog ember,
Mert boldog csak így lehetel.
Tavasszal menj ki a rétre,
Virágot ültess cserépbe.
Légy híve a természetnek
Adj esélyt az életednek.
Akármilyen az életed,
Ha kergeted az éveket
A sorsod attól nem lesz jobb,
Hát ne keress arra okot.
Jönnek, mennek maguktól is
Egyik hosszú nagyon mégis,
Gondold meg a másik rövid
Így él benned emlékeid.
Ne okozzon gondot neked
Vidám legyél, mint a gyerek.
Élj korodnak szellemével
Ne törődjél más egyébbel.
AKÁRMILYEN AZ ÉLETED
Mindig mondod nincsen gondod,
Ha akarod, nyomd a gombot.
Csengő szólít, ajtó nyílik
Szabad az út, abban bízik.
Bízzál abban, a szabadban
Ott szabad vagy a szavakban.
Szabadság van kint az utcán
Ott sétálhatsz majd délután.
Délelőtt vagy munka rabja
Délután menj a szabadba.
Légy vidám és boldog ember,
Mert boldog csak így lehetel.
Tavasszal menj ki a rétre,
Virágot ültess cserépbe.
Légy híve a természetnek
Adj esélyt az életednek.
Akármilyen az életed,
Ha kergeted az éveket
A sorsod attól nem lesz jobb,
Hát ne keress arra okot.
Jönnek, mennek maguktól is
Egyik hosszú nagyon mégis,
Gondold meg a másik rövid
Így él benned emlékeid.
Ne okozzon gondot neked
Vidám legyél, mint a gyerek.
Élj korodnak szellemével
Ne törődjél más egyébbel.
Vidóczi Péter Öreg
Vidóczi Péter
Öreg
Szelíd kapocs, enged ha kérik,
ősz hajszál rajta térdepel,
egyedül van, egykén fehérlik,
s ő sem tudja még mit hoz el.
Szalaggal akarja átkötni,
fehérrel, majd ha jön a tél,
de helyette csak egy fecni
várja őt a szalag helyén.
Próbálnád olvasni okokat várván
egyik oldalán sincs rajta szó,
kapocsba rakva megjelenik egy bálvány,
s az egyetlen ősz hajszál hallható.
Öreg
Szelíd kapocs, enged ha kérik,
ősz hajszál rajta térdepel,
egyedül van, egykén fehérlik,
s ő sem tudja még mit hoz el.
Szalaggal akarja átkötni,
fehérrel, majd ha jön a tél,
de helyette csak egy fecni
várja őt a szalag helyén.
Próbálnád olvasni okokat várván
egyik oldalán sincs rajta szó,
kapocsba rakva megjelenik egy bálvány,
s az egyetlen ősz hajszál hallható.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
