Nemes Nagy Ágnes: Gesztenyefalevél

Nemes Nagy Ágnes
Gesztenyefalevél

Találtam egy falevelet,
gesztenyefa levelét.

Mintha megtaláltam volna
egy óriás tenyerét.

Ha az arcom elé tartom,
látom, nagyobb, mint az arcom.

Ha a fejem fölé teszem,
látom, nagyobb, mint a fejem.

Hogyha eső cseperegne,
nem bánnám, hogy csepereg,
az óriás nappal-éjjel,
óriási tenyerével
befödné a fejemet.

Ne add fel

Ne add fel

Ne add fel,ha álmod már rég lassú suttogás,
ha az élet tört szerelme múló némaság.
Ha a bánat lelked rágja,s zord a holnapod
adj esélyt a csillogásnak,s hangját hallhatod.
Hallhatod a lét varázsát,járhatsz vig utakon
s bőlcs tudásod ős hatalma,hang a lombokon.
Lombok álma ,szerelemmé,dallá nemesül
hallod a szél suttogását,s lelked felderül.
Ne add fel,hisz hallani jó
biztató varázs
Ősi állmod teremt benned,szép harmoniát

Fáy Ferenc: Őszi áhítat.

Fáy Ferenc:
Őszi áhítat.

Ülj le a márványhűvös ég alá,
honnan a nyár még visszanyúl utánad.
Madarak jaját kergeti a szél
s térdedre hajtja hű fejét a bánat.

Zárd el szemedbe ezt a ragyogást,
ezt az utolsó tél-elötti órát.
Dió koppan már, hamvas szilva hull
s himnuszt dobál egy megkésett rigó rád.

Levél repül: nyárcifra üzenet
a száraz zöld, de hátán, mint a láva,
kénsárga lánggal ég az ősz... lebeg,
aztán leszáll a kert aranyporába.

Hány hosszú éve játszod ezt az őszt?
Úgy játszod itt, hogy mégis mindig ott vagy,
hol vérző fák tartják a karjukon
a mustos őszbe szédült sok halottad.

Zárd el szemedbe ezt a ragyogást,
mielött minden elmerül a sárba.
Alma pirul... s a dombon a halál
mézes szőlőt szed nagy füleskosárba.

Ha a világ kerek volna

Ha a világ kerek volna

És minden ember boldog volna
Egyetlen fegyver sem létezne
Senkinek sem kellene félnie
Ha egyetlen gyermek sem sirna soha
Elérjük vajon ezt valaha?
Ha mindenki örökké élne
És minden vágyunk teljesülne
Ha a nap mindig sütne
Mindenhová mindenkire,
És mindenki boldog lenne
A jövőtöl talán senki sem félne
Ha szeretet lenne a szivekbe
És tudás a fejekbe
Talán nem volna lehetetlen
Az ember nem volna ilyen tehetetlen
Ha a barátság örökké élne
És ha a szerelem mindent legyőzne
Ha világ kerek volna
Minden ember boldog volna

Nadányi Zoltán: Anyu

Nadányi Zoltán: Anyu

Tudok egy varázsszót,
ha én azt kimondom,
egyszerre elmúlik
minden bajom, gondom.
Ha kávé keserű,
ha mártás savanyú,
csak egy szót kiáltok,
csak annyit, hogy: anyu!
Mindjárt porcukor hull
kávéba, mártásba,
csak egy szóba került,
csak egy kiáltásba.
Keserűből édes,
rosszból csuda jó lesz,
sírásból mosolygás,
olyan csuda-szó ez.
"Anyu, anyu! Anyu!"
hangzik este-reggel,
jaj de sok baj is van
ilyen kis gyerekkel.
"Anyu! Anyu! Anyu!"
most is kiabálom.
Most semmi baj nincsen,
mégis meg nem állom.
Csak látni akarlak,
anyu, fényes csillag;
látni, ahogy jössz, jössz,
mindig jössz, ha hívlak.
Látni sietséged,
angyal szelídséged,
odabújni hozzád,
megölelni téged.

Dsida Jenő: Az én kérésem

Dsida Jenő: Az én kérésem

Az ábrándok, mik itt élnek szívemben
Immár tudom, hogy nem maradnak itt
Minden, ami szép, gyorsan tovalebben
Az élet erre lassan megtanít

Mert mi az élet? Percek rohanása
Fagyos viharként száguld mindenik
Mögöttük sír a kertek pusztulása
S a rózsabokrot földig letörik

Illatos szirmok, zöldellő levélkék
A vihar szárnyán mindez elrepül
Aztán ragyoghat, nevethet a kék ég
Ott áll a kert siváran, egyedül

Én sem számítok semmi kegyelemre
Én felettem is végigzúg a szél
Lelkemnek alvó, rózsaszirmos kertje
Jobban megvédve nincs a többinél

Én készen állok minden fájdalomra
Nem hall ajkamról senki sem panaszt
De most szívemnek még egy vágya volna
S ha jó az Isten, meghallgatja azt

Ne vágtassanak szegény rózsakerten
Az összes szelek, mind, egyszerre át
Ne várjon rájok elfásulva lelkem
Ne törjenek le minden rózsafát

Tépjék szirmait egyenként le, lassan
Mind külön fájjon, sajogjon nekem
És mindegyiket nagyon megsirassam
És minden könnyem egy-egy dal legyen

Érzés

érzés

Azt hiszed , hogy mindent tudsz,
s vélt tudásoddal uralkodsz?
Fejedben sok sok kósza gondolat,
elveszted néha Te is a fonalat?
A tudás betölti multad, jelened,
mégsem tudhatsz sosem eleget...
Elfelejtesz hinni, vágyni , remélni,
az élet örök- muló hurjain zenélni...
Tudsz , teszel, irányitasz, akarsz,
s észrevétlen mindent eltiporsz?
Ha elszámolsz holnap magaddal,
Veled, Neked azután mi marad majd?
Bánat, könny, üresség, szomoruság,
kinzó-gyötrő fájdalom magányosság....
Nem marad semmi, ami bodoggá tehetne,
ami vigaszod hüsitő forrása lehetne...
Ha egy pillanatra feladod uraság- énedet,
figyelmesen hallgatva érző szivedet,
a csend halkan beszélni fog hozzád,
s Te felöltöd szép, ünnepi lélek- ruhád.
Uj kalász fakad kietlen pusztaságon,
s gyümölcs terem halottnak hit fákon,
életre kel a rét, tisztás, erdő , mező,
zsenge fütől zöldell majd ujra a legelő.
Első lesz amire lelked füszerét hinted
ha másokkal megosztod egyetlen kincsed,
megváltozik minden ebben a zajos világban,
egy gyertya fénylik majd a sötét éjszakában.
Ha egy vagy a szeretettel, hittel, reménnyel,
Benned mások lelki magja csiraként életre kel
kovász leszel a a lét éltető omlós kenyéréhez,
Szived szól észrevétlenül mindenki szivéhez.

Barátoknak

Barátoknak

A barát egy mosoly,
szív,mely bátorít ha félsz,
A barát taps,
mely ujjong ha célba érsz.
A barát egy kéz,
mely felhúz ha elestél,
A barát az álom,
mit éberen kerestél.
A barát egy könnycsepp,
mely érted hull ha baj van,
A barát gyémánt páncél,
óv téged a harcban.
A barát egy nevetés,
mely felharsan ha meglát,
A barát egy rózsakert,
mely Neked nyitja bokrát.
A barát egy csillag,
mit az éj varázsol,
A barát egy dallam,
mit meghallasz bárhol.
A barát egy lány,
ki kitáncol a tűzből,
A barát egy emlék,
mit szívedben őrzöl.
A barát is csak ember,
s néha tán hibázik,
De szeret,s ha nincs veled,
érezd,hogy hiányzik!

E. Isenhour: Add tovább

E. Isenhour: Add tovább

Ha van valamid ami jó ami barátaiddal megosztható,
Legyen bár csak egy apróság,
Hozhatja Isten áldását.
Add tovább.
Lehet, hogy csak egy dal, mely vidám,
de segit megharcolni egy-egy csatát.
Lehet, hogy egy könyv mely érdekes,
egy kép vagy pillantás, mely kellemes.
Add tovább.
Ne feledd a másik fájdalmát.
Te kell, hogy segitsed az uton tovább.
Egy kedves szó vagy mosoly,
áldás lehet a másikban.
Add tovább.
Ha tudsz egy kedves történetet,
vagy hallottál az utcán jó hireket,
vagy jó könyvet rejt a szobád,
mely segit elüzni a másik bánatát.
Add tovább
Ne légy önző a szivedben,
de viselkedj a legnemesebben.
Tedd a közösbe a kenyeret,
hogy társaid is egyenek.
Add tovább.
Ha Isten meghallgatta imád,
s az égből áldást küldött le rád
ne tartsd meg csak magadnak,
még mások sirnak, jajgatnak.
Add tovább

Major Gabriella: A boldogságmorzsák

Major Gabriella: A boldogságmorzsák

A lelki szemeink filmszalagjára rögzített,
tetszőlegesen előhívható pillanatok.
Örök jelenidejű emlékeink, amiket
végig magunkkal viszünk.
A türelem jutalmai.
A türelemé, aminek olykor megadatik
elleshetni a pillanatot:
Amikor a bimbóból, a készülődésekkel teli
sejtelemből kipattannak a virág szirmai:
ahogy az ígéretből kibomlik
a teljesedés.
Amikor a bábból előbújik a lepke
és először mozduló szárnyán megcsillan
a születés hímpora.
Amikor a cseppkő könnyet ejt.
Amikor valaki egyszer csak megnyílik
számunkra görcs, póz, színészkedés,
félelem és félhomály nélkül.
Odahajol hozzánk és az arca, minden
mozdulata, szava és a lelke őszinte.
Kendőzetlen és – mert igaz ott és akkor –
gyönyörű és örök.
Nem szabadna hagyni, hogy az ilyen
közelségek, mint a varázs, megtörjenek.
Óvni kellene őket, oltalmazó kézzel
és eleven szívveréssel éltetni.
Amíg csak lehet.
Mert végig magunkkal visszük őket.

IDÉZET

Ne félj az élettől bármilyen mostoha,
Az ember győz, ha nem lesz ostoba.
Harcolj a célért, de ne szenvedj érte,
Emlékezz inkább a jóra, a szépre.
Ne csüggedj sokáig, ne hulljon könnyed,
E - hatalmas világban, szépet is lelhetsz.
Ki nem várja a holnapot, az sem adja fel,
Mert egy apró kis reményben új életre kel.
Mindennap egy más nap, új reménnyel élj,
Nézz szemben a sorssal, tőle sose félj.
Ha néha úgy érzed fölbe is tipornak,
Széttört álmaid a felszínen maradnak.
Nem kell a jövődet múltaddal temetni,
Ha igazán akarsz, újra tudsz szeretni!

IDÉZET

„Minden kivételes ajándék a mosoly, hiszen: nem kerül semmibe, de szívmelengető. Csak egy pillanatig él, de az emléke megmarad. Örömet szerez, és táplálja a jóindulatot. Kiváló ellenméreg irigység és rosszindulat ellen. Biztatást a csüggedőnek, erőt önt belé. Nem lehet megvenni, kölcsönkérni, ellopni, nem jelent földi javakat senkinek mindaddig, amíg önként és jó szívvel meg nem ajándékoznak vele. Ha valaki túl fáradt ahhoz, hogy rád mosolyogjon, nézz rá derűsen, mert senkinek sincs nagyobb szüksége a mosolyra, mint neki...... aki már nem tud mosolyogni!”

Mosolyogj!

Mosolyogj!

Ha fuj, ha csip, ha vág a szél
Ha körbevesz számtalan veszély
Ha már egy Csillag sem ragyog
Te őrizd meg vidám mosolyod.
Amikor néped szomoru
Amikor örök a boru
Amikor sürü és nyom az Éj
Mosolyod egyedül a Fény
Azért mert vágyja a Világ
Azért met ez Igaz Virág
Azért mert kell, hogy sose félj
Ugy jó hogy mosolyogva élj
Ha vélt barátod cserben hagy
S magadban gyenge vagy, ugy tünik
Amikor vár nagy feladat
Csak huzd fel szájadnak sarkait.
Ha nem érted még az Életet
Ha nem találsz tiszta Sziveket
Pazarlás ráncolni homlokod
Egyszerüen, szabadon... Mosolyogj!
Ha nehéz küzdés a léted itt
Ha társad nem szivől, csak érdekből segit
Ha egyedül érzed magad
Mosollyal deritsd fel arcodat.
Ha nincs jobb semmi, mire várj
Ha száz fal kényszerit, hogy állj!
Ha nem tudod honnan jöhet remény
Csak mosolyogj, bizz, dolgozz, táncolj és zenélj.
Mert kiviláglik majd Csillagod
Mert bizton eljön a Te napod
Mosolyogj mindig , ez nem hiba
A mosolyod számit... hát add szeretettel oda."

Reményik Sándor - Amíg egy falevél lehull

Reményik Sándor
Amíg egy falevél lehull

Az ágtól elvált,
Lassan száll alá,
Reszket, libeg.
Már nem köti az ág,
Még nem köti a föld.
Vajjon kinek
Van jussa hozzá, most, amíg leszáll?

Néha pihen,
Azt hinnéd akkor:
Visszatérne még.
Mint egy lélek:
Már nem köti a föld,
S még nem köti az ég;
Az ég, mely mégis, mégis várja már.

Amíg lehull,
Hány lélek hull vele?
És hány emelkedik?
Hány reszkető lengéssel van tele
A végtelen világ?
Milyen csodák
Esnek, míg rövid útját megteszi?

E percben talán meghalt valaki,
S e levelen a lelke száll alá.
És bennem megfeszül a lélek,
Mintha világok tengelyének
Zajtalan fordulását hallaná.
E levelen egy lélek csolnakáz.
Mily bizton ül, mily nyugton evez rajta
Tán szűk neki a világegyetem,
És inkább elfér egy falevelen. -
Mert most már mindegy: palota, vagy pajta.

És hátha nem.
Nem halott lelke ez s nem idegen.
De ismerős, ki messze-messze van
És idegondol hosszan, hangtalan
És elömlik a lelke mindenen.
Valaki, aki innen elszakadt
S a lelkét most e drága őszbe ejti.
S itt van, - mert a világot elfelejti.

Be halkan száll alá ez a levél,
Hogyan suhog!
Utánozd lelkem ezt a suttogást:
Vajjon tudod?

Talán egy orkán őrült ereje
Aludt el itt,
Talán egy óriás pihenteti
Itt tagjait.

Talán viharok szünetje csupán
E levél-ágy.
Tán innen kél majd új csatára fel
Ezernyi vágy.

A végtelenbe ugródeszka tán
Ez a levél.
Idehanyatlik s innen lendül el
A szél.

Juan Ramon Jiménez Őszi dallam

Őszi dallam

Tiszta kéküveg folyóvíz, álom bűvöletbe zárva, édes lankák, szelid partok, zöld rekettyés, ezüstnyárfa. Lelke van az alvó völgynek, s álombeli sóhajára dal zendül fel, és a rétek andalító fuvolája. Folyó tükrén bűvös álom, parti fűzek lankadt ága könnyű csókot hint a vízre, a víz: kristályüveg tábla. Alacsony az égbolt, nyájas, oly közel van könnyű fátyla, ezüstös párát terítget víztükörre, parti fákra. Szívem álmodott e tájról, ama völgybe vitte álma, már elért a kedves partig, de az ösvényen megállva sírt-egy régi dal csendült fel, s szerelmében sírt az árva, sírt, egy másik völgyben zengő szomorú szív dallamára.

Palkó Gábor Ferenc Nem értem

Palkó Gábor Ferenc
Nem értem

Nem értem az embereket.
Mindegyik csupa rejtély,
tetteik csupa szeszély.
Ezeket kifürkészni nem lehet!

Bár minden ember más,
az én szememben egyformák:
olyanok, mint zöld almák,
melyek rég megromlottak már.

Az embereket nem értem:
Tetteik mindig másak.
Építenek egyik kezükkel,
de rombolnak a másikkal.

Az emberek gonoszak majd mind.
Ha nekik is jó szeretnek segíteni,
de ott ártanak a másnak,
ahol az a legjobban tud fájni.

Sok emberrel találkoztam már,
és van néhány, aki nem rossz,
(Mint azok, akik bántanak)
de ilyenből sajnos kevés van.

És most belegondolok abba,
ha olyan lennék, mint a többi,
megérthetetlen ember,
vajon én is gonosz lennék?

A válasz sajnos igen.
Gonosz lennék én is.
Csak szórnám másra az átkot,
csak bántanám a világot.

De szerencsére nem ilyen vagyok.
Ennek azonban súlyos ára van:
Minden gonosz bánt engem.
Ott ahol éppen elér engem.

Próbálok belegondolni abba:
Miért vannak ilyen emberek?
Miért kell fájdalmat okozni?
Miért kell egymást bántani?

Bármennyire is gondolkodom,
nem értem az embereket.
Talán nem is kell értenem őket,
mert ha nem érted, nem vagy a része!

Litauszky Bence

Litauszky Bence
Illem. Szabály?

Két ember megy egymás felé.
Mindegyik néz; maga elé.
Elhaladnak egymás mellett,
nem gondolják, hogy kellett
volna bármi más...
a köszönés már nem szokás.

FÉSŰS ÉVA CSAK ENNYI

FÉSŰS ÉVA

CSAK ENNYI

Amit ma megtehetsz, kevés,
mégse halaszd el holnapig;
részekből teljesül az egész,
nagy szívvel tedd meg a kicsit.

Amit ma eltehetsz se sok,
- nincsenek garasos csodák, -
de valaki örülni fog
még ennek is, hát add tovább.

Ezer szóból csak egy igaz,
és sok beszéd elrejtheti,
ha rábukkannál, melyik az,
ne tétovázz kiejteni.

Naponta egy lépést tehetsz,
hogy messzi célodat elérd,
de ne csüggedj, Akit szeretsz
ugyanígy elindul feléd .