Lucian Blaga- Csend

Lucian Blaga- Csend

Oly mély a csend körül, hogy szinte hallom,
hogyan szitál a holdfény ablakomra...

Egy furcsa hang
idegen dalra gyújt szívemben,
s vágytól dalol,amely nem az enyém.

Oly mély a csend körül, hogy szinte hallom,
hogy szitál a holdfény ablakomra...

Ki tudja, lelkem, ezredév után
kiben fogod te is dalolni egykor
édes hurján a csendnek,
éj hárfáján- a szívbe fúlt vágy dalát...

Tatiosz

Tatiosz: Maradj Ember!
Gyógyító erő a szeretet.
Ki teste, ki lelke egészségét köszönheti e csodának,
ki teljes emberségét.
Orvosság a szeretet minden gondolat ellen,
amely lelkedet megzavarja.
Változtasd örömmé mások bánatát,
s hitté a reményvesztettséget.
A csend nem csupán a természet hangja,
hanem az ember legbelső szükséglete.
A világ körüli utazás is egyetlen lépéssel kezdődik.
A tudásnak nem tudás a kezdete.
A szeretetnek nincs kezdete, így vége sem lehet.
A szeretet örök.
Légy, amivé legszebb hajlamaid által válhatsz –
de elsősorban maradj ember.

Forrás: Seneca: Erkölcsi levelek részlet

Seneca: Gondolkozz, hogy boldog lehess!

A tetőpontra az jut, aki tudja, minek örüljön, aki boldogságát nem tette másoktól függővé, aki nem nyugtalankodik, aki bízik önmagában...

Hát tanulj meg örülni! De ne hidd, hogy a reményeket, vagy a legédesebb mulatságokat hiábavalónak tartom, s ezzel megfosztalak az élet kínálta gyönyörűségektől. Ellenkezőleg. Azt akarom, hogy sose légy szűkében a vidámságnak, hogy házadban mosoly fakadjon, s ha ott terem, tebenned lakik. Más vígasságok nem töltik el a szívet valódi örömmel, csak homlokod ráncát simítják ki futó pillanatokra... Hidd el, az igazi boldogság komoly dolog. Vagy azt képzeled, bárki képes derűs arccal megvetni a halált, ajtót nyitni a szegénységnek, elszenvedni a fájdalmakat és elhajítani az élvezeteket? Aki ekképpen gondolkozik, boldog, de nem igazán. Neked másmilyen boldogságot kívánok: olyat, amelyik sosem hagy el, ha egyszer megtaláltad a forrását.

Ami könnyen elérhető, az a felszínen csillog. Ami érték, olykor fénytelen, és a mélyre kell ásni érte! Amiben a sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörűséget kínál. Amiről én beszélek, az a felszínről nem látható, és bensődben derül.

Szórd el, ami csillog, és az igazi jóra vesd tekintetedet! Örülj a magadénak. Hogy mit jelent ez? Téged és éned legszebb részét. Még ez alkalmi testet, a köntöst - bár nélküle semmi nem történhetne meg - csupán szükségesnek, mint fontosnak tartsd. Hiú gyönyöröket táplál, illanó örömöket, melyek könnyen átcsapnak szomorúságba, emésztő bánatba. A gyönyör, a fájdalom szakadékába zuhan, ha nem ismer határt! Ám megfékezni nehéz azt, mit korábban jónak hittél. Az igazi jóra, kockázat nélkül vágyódhatsz.

Szeretnéd tudni, honnan ered? Ha szándékaid becsületesek, cselekedeteid helyesek, lelkiismereted nem zúgolódik, és megtagadod a véletlen ajándékait (nem a szerencsében bízol és várod), - akkor egyenes gerinccel járhatsz az úton, azon az úton, amit életnek nevezünk...

Kevesen járják az utat az út természete szerint. Inkább a saját természetüknek hódolnak, s mint a folyó árjával tovaúszó holmik sodródnak egyik partról a másikra...

"Rosszul él, aki mindig csak élni kezd" - mondja Epikurosz. "Miért" - kérded joggal. Azért, mert senki sem gondolkodik akkor, amikor éppen csak belefog az életbe. Tarts ezt szem előtt, gondolkozz és élj!

{Forrás: Seneca: Erkölcsi levelek}

Kosztolányi Dezső ESTE, ESTE...

Kosztolányi Dezső

ESTE, ESTE...



Árnyak ingnak,
és bezárjuk ajtainkat,
figyelünk a kósza neszre,
egy vonatfütty messze-messze.
És a csend jő.
Alszik a homályos éjbe
künn a csengő.
A díván elbújik félve.
Szundít a karosszék.
Álmos a poros kép.
Alszanak a csengetyűk.
Alszanak már mindenütt.
A játékok, a karikahajtók,
a szegény tükör is hallgatag lóg.
Ó, néma csengetyűk.
Az óránk is félve üt.
Alszik a cicánk s a vén szelindek,
föl ne keltsük - csitt - e sok-sok alvót.
Alszanak a régi réz-kilincsek
s alszanak a fáradt, barna ajtók.

Füst Milán: ESTE VAN

Füst Milán: ESTE VAN

Mire rám mutatnál: nem vagyok.
Akár a csillag, mely lefut a tétovák előtt: olyan volt életem.
Oly hamari volt csakugyan, oly gyors és hebehurgya ez a lét...
Bizony én el se tudom hinni, hogy e kuszaság,
E hegyén-hátán bennem tornyosuló összevisszaság most nyugalomra tér.
S elrendeződik-e? - felelj rá, hogyha tudsz.
Nagy ivben esteledik körülöttem mindenütt.
Az ég is tágúl, gömbölyűbb a föld
S mi apró-cseprő volt: felszívatik.
S egyetlen hang donog: hogy este van.
S egy ujj mutat az ég felé, hogy ott az én utam, mégiscsak ott,
Mert jó valék.
Mert rossz nem tudtam lenni... ama nagy parancsokat
Nem törtem meg, ha ingadoztam is...
Igy volt-e, mondd? Felelj rá, hogyha tudsz.
S a borús ég is meghasad vigasztalásomúl, -
Egy kis derű is lám, mégiscsak jut nekem...

A messzeségben, ott, hol domborúl a Csendes Óceán
S mint órjás cet csillog a tenger háta,
Ott képzellek el zöld sziget és zöld árnyékaid, -
Hol többé semmi sincs. Ott ferdén fordul el
A föld a semmiség felé. Vigyél el még oda.
Még hazát is találok ott a vég előtt, én hontalan. Jöttöm hirére tán
Akiről álmodék, elémbe fut. Már várnak ott... s ez jól esik.
Igy lesz-e, mondd? - Felelj rá, hogyha tudsz.

Tóth Árpád Álarcosan

Tóth Árpád
Álarcosan

Hát rossz vagyok? Szótlan? Borús? Hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.

Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
Boldog órát.

De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.

Az Antikrisztus napjai ezek.
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
Szállnak mennybe.

S én lent vergődöm, és nem tudja más,
Hogy csöndöm mélyén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
Szebb zenéknek.

Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem,

Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig.

Őszi reggel

Őszi reggel
friss hideg tódul be az ablakon,
már dereng Keleten, a párkányon
lusta Napnak bágyadt ,halvány fénye,
utcalámpa hideg, neonlelke
hosszú-hosszú árnyat vet előre,
sárga sóderösvény harmatlepte
fonnyadt fűszálai között lepke,
ébredezik puha, dermedt teste,
Nap sugara vonja be fakó szárnyait,
fellibben...gömbszemével ÁLMODIK

Juhász Gyula Szavak

Juhász Gyula


Szavak


Szavak, csodálatos szavak,

Békítenek, lázítanak.



Eldöntenek egy életet.

Följárnak, mint a kísértetek.



Szárnyalnak, mint a gondolat.

Görnyedve hordnak gondokat.



Világokat jelentenek.

Meghaltál, ha már nincsenek.



Dalolnak és dadognak ők.

Gügyögnek, mint a szeretők.



Ölnek és feltámasztanak.

Szavak, csodálatos szavak.

Ébren álmodunk...

Ébren álmodunk...


Mikor várom a jöttöd,
S hideg hangon szólít az éj,
Álmodó lelkem ébren virraszt,
Nélküled néma, nem zenél..

Szomorú dalt súg sóhajom,
Lelkem kapuját egyre döngeti,
Elűzni készül a keserű éjjelt,
Mert magányom fáj, s kín neki.

Lassan múlnak a percek
Az óra cammogva körbe jár,
Már hallom lépteid az utca kövén,
Repülök eléd, s kiáltom: Nyitom már!

Bújok a karodba, kabátod alá
Lenge ingemben reszketek,
Átvirrasztott éjszakámban
Álmodva vártam e perceket.

Most itt vagy, lelkem dalol,
Átölel minket a képzelet,
Ébren, de álmodva éljük,
Hogy itt vagy, s jó Veled

Juhász Gyula: Kórus a Naphoz

Juhász Gyula:
Kórus a Naphoz


Ragyogj le ránk áldott derűvel
Fények örök királya, Nap
A gond és bú felhőit űzd el
S mutasd meg tündöklőn magad!
Te vagy az élet érlelője,
Az aratás és szüret őre,
Áldás és békesség te vagy,
Ó Nap ragyogj le ránk s el ne hagyj!
Szent fényed égjen a szívekben,
Hogy mind eltűnjön a sötét
És boldog, büszke győzelemben
Vegyük át Földünk örökét.
Ragyogjon a tudás , művészet
És ünnepünk legyen az élet,
Ó Nap, te fénylő és meleg,
Uralkodjál e Föld felett!

Juhász Gyula

Juhász Gyula
Azt álmodtam

Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
Az ember és a föld csak élt tovább.
Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
És kivirítottak a violák.
A madarak vígabban énekeltek
És gondtalanul járt a szende őz,
A gólyák télre ismét útra keltek
És százszor szebben múlt a csendes ősz.
A börtönök küszöbét dudva verte,
Kivirágzottak az utcakövek,
Illat tömjéne szállt áldón az estbe
S örökre elhervad a gyűlölet.

Reményik Sándor Béke

,Reményik Sándor: Béke

Valami furcsa összehangolódás,
Valami ritka rend -
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent -
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép -
S a Kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez:
A Béke ez.
Orkán ordíthat aztán odakünt,
Robbanhat ezer bomba: kárbament,
De kárt nem okozott.
Bent:
Csend.
A Béke itt kezdődik.
Bent:
Csend.
Isten hozott.

Reményik Sándor – Másvilági vándor a kezemen

Reményik Sándor
Másvilági vándor a kezemen


Fehér lepke felhőtlen ég alatt,
Hagyd most egy percre a virágokat.

Ne nézd, hogy száraz kóró a kezem,
Ne nézd, hogy lelkem mézet nem terem.

Jer, telepedj meg a kezem fején, -
Csupán te érintsd, - nem érintlek én.

Az érintésed mily finom, - ilyen
Lehet egy túlvilági szerelem.

És most mesélj, - mondd el, hogy egykoron
Itt ültél te is egy kerti padon.

Magadbaroskadtan és egyedül,
Némán, bénán és tehetetlenül.

Emberként, kit a teste-lelke nyom,
S tudja, nincs szabadító hatalom.

S ím, lepke lettél, szárnyaló, szabad:
Fehér álom, nyugtató gondolat.

Ne nézd, hogy lelkem mézet nem terem,
Egy pillanatig maradj még velem.

És vigasztalj, hogy lepke leszek én,
S lebegek, mint te, valaki kezén,

Ki majd, magába rogyva - egykoron,
Ül itt, mint én most, egy kerti padon.

Egy csokor virág

Egy csokor virág...
Barátságunk jeléül csokrot hoztam néked.
Gyűjtöttem mezőn, színes dombok felett,
S ím kész ajándékra a virágcsokor.
Kérlek, bármerre is sodor az élet,
Ajándékom vidd magaddal,
Akár gyalog jársz, akár víg fogattal.

Csokrodban első virágszál a szeretet,
Azért oly fontos, mert Istentől ered.
Emberi sorsok összeötvözője.
Ha elveken nyugszik, nem múlandó,
Neked is ilyen szeretet a jó.

Türelem a második virágszál,
Hogy ne sírj, ne zúgolódj, ne kiáltsál,
Bármi is menjen végbe a szívedben.
Vigyázz, hogy a szó, a könny ki ne essen,
S vihar ne zúgjon el családod felett,
Így gazdagabb lesz benned a szeretet.

Csokrod harmadik virága a hűség,
Amit megkíván tőled a föld s az ég.
Hű légy Istenhez és szent elveihez,
Hű légy párodhoz és gyermekeidhez,
Idegen arc soha ne ejtsen tőrbe,
S szívetek legyen mindig összekötve.

A negyedik virágszál a kedvesség,
Az arcod, ha olyan, mint a derült ég,
Ha bosszúság fellege el nem fedi,
S a gyűlölet soha torzzá nem teszi,
Meghódítja még az ellenségedet is,
Otthonodban nem lesz ború és tövis.

Az ötödik virágszál a szorgalom.
Nem jelenti, hogy nagy legyen a forgalom
A házban és minden csak terád várjon,
Míg az idegek összetörnek fájón.
A szorgalom az, ha végzed a munkád,
Mint csillag az útját, lassan, de folyvást.

Virágcsokromat átnyújtom neked,
S kívánom, a jó Isten legyen veled!
Illatozz otthon, vagy a zord idegenben
Mindig derülten, mindig kedvesebben,
Míg eljön Urunk, s bú válik örömre
S virágcsokrába beköt majd örökre...

Reményik Sándor – Tőlem...

Reményik Sándor – Tőlem...


Tőlem szerelmes dalt ne várjatok,
Én rajtam megfogant egy furcsa átok,
Ábrándos húrja nincs a hegedűmnek
És senkinek sem adok szerenádot.

Epedve búgó vágyak poétája
Én nem vagyok. Ne kelljek senkinek!
Nem trubadúrnak jöttem én ide
S nem küldtek engem rózsaligetek.

Az éj s a köd küldötte vagyok én,
A szakadékok üzennek egymásnak
Velem. És köt a kietlen parancs:
Magánosan az utak szélén álljak!

Hogy álljak, mint egy pusztai kereszt!
Hogy álljak, mint egy bús Memento Mori!
Hivatásom: az örök fájdalom
Ércbetűit az ős-gránitba róni.

Hogy járjam a lét tarolt erdejét,
És versenyt süvítsek a szabad széllel!
S egykor, ha minden dalom elapadt,
Hárfámat a sziklákon zúzzam széjjel!

Győrfi-Bátori Péter Lángoló jövő

Győrfi-Bátori Péter
Lángoló jövő

Egyik helyből a másikba gurulunk.
Egyik pillanatból a másikba látunk.
Egyik megállóból a következőbe lépünk.
Egyik percről a másikra,
Egy könnycseppet és mosolyt kérünk.
Majd hosszú keskeny járdán lefelé,
Vagy egy négysávos országúton
Rohanunk felfelé.
Tornyokból ugrunk a magasságba.
Színekkel körülvéve,
Vágyunk a láthatatlanságra.
Remegő hanggal egy pocsolyában úszva.
Lángoló jéghegyektől mindenünket felgyújtva.
Félünk a csillogó távoltól.
Félünk az előttünk álló ajtótól.
Félünk a körülöttünk lévő emberektől.
Félünk egy igaz baráti öleléstől.
Fejünket dühösen a falba verjük.
És csendben a világgá kürtöljük,
Hogy rettegünk a jövőtől,
Az előttünk álló elkövetkezendőktől.
A mostantól és a két perc múlvától,
S az óra végtelen körbejárásától.

Szabó Tünde Igaz barát

Szabó Tünde
Igaz barát

Szívetek egyszerre dobban,
A lelketekben egy dallam szólal.
A bú titeket sose el nem kapna,
Mert minden nap a barátságtok legszebb napja.

Az igaz barát, olyan mint egy hűséges madár.
Nem száll tovább,
Akkor sem, ha a többiek otthagyták,
A szárnyaszegett árva fiókát.

Wass Albert: Rózsaszirmok

Wass Albert:

Rózsaszirmok

Leszállt az alkony s egy lenge szellő
Tündér rózsát hintett az égre,
Fülembe suttogott egy bús mesét,
S tova libbent a messzeségbe...

Egyszer, régen, mikor még volt öröm,
Egy tündér élt nyíló rózsák között,
Alatta vígan csillogott a tó
S a zord szikla bíborba öltözött...

Ha jött az est, ott dalolt a szellő
A bércen harsogott a vadpatak,
S a szellő halk suttogása mellett
Táncolt a köd, s ezüst holdsugarak ...

Azóta mindig, mikor jön az est,
S bíborban úsznak a hegyoldalak,
A szellő halkan az égre szórja
A fonnyadt tündér-rózsa szirmokat...

Én is olyan bús szellő vagyok,
Verseim picinyke rózsaszirmok,
Mi őket most, hogy alkonyom leszállt,
Haloványkék végtelenbe szórok..