Mosolyogj!
Ha fuj, ha csip, ha vág a szél
Ha körbevesz számtalan veszély
Ha már egy Csillag sem ragyog
Te őrizd meg vidám mosolyod.
Amikor néped szomoru
Amikor örök a boru
Amikor sürü és nyom az Éj
Mosolyod egyedül a Fény
Azért mert vágyja a Világ
Azért met ez Igaz Virág
Azért mert kell, hogy sose félj
Ugy jó hogy mosolyogva élj
Ha vélt barátod cserben hagy
S magadban gyenge vagy, ugy tünik
Amikor vár nagy feladat
Csak huzd fel szájadnak sarkait.
Ha nem érted még az Életet
Ha nem találsz tiszta Sziveket
Pazarlás ráncolni homlokod
Egyszerüen, szabadon... Mosolyogj!
Ha nehéz küzdés a léted itt
Ha társad nem szivől, csak érdekből segit
Ha egyedül érzed magad
Mosollyal deritsd fel arcodat.
Ha nincs jobb semmi, mire várj
Ha száz fal kényszerit, hogy állj!
Ha nem tudod honnan jöhet remény
Csak mosolyogj, bizz, dolgozz, táncolj és zenélj.
Mert kiviláglik majd Csillagod
Mert bizton eljön a Te napod
Mosolyogj mindig , ez nem hiba
A mosolyod számit... hát add szeretettel oda."
Reményik Sándor - Amíg egy falevél lehull
Reményik Sándor
Amíg egy falevél lehull
Az ágtól elvált,
Lassan száll alá,
Reszket, libeg.
Már nem köti az ág,
Még nem köti a föld.
Vajjon kinek
Van jussa hozzá, most, amíg leszáll?
Néha pihen,
Azt hinnéd akkor:
Visszatérne még.
Mint egy lélek:
Már nem köti a föld,
S még nem köti az ég;
Az ég, mely mégis, mégis várja már.
Amíg lehull,
Hány lélek hull vele?
És hány emelkedik?
Hány reszkető lengéssel van tele
A végtelen világ?
Milyen csodák
Esnek, míg rövid útját megteszi?
E percben talán meghalt valaki,
S e levelen a lelke száll alá.
És bennem megfeszül a lélek,
Mintha világok tengelyének
Zajtalan fordulását hallaná.
E levelen egy lélek csolnakáz.
Mily bizton ül, mily nyugton evez rajta
Tán szűk neki a világegyetem,
És inkább elfér egy falevelen. -
Mert most már mindegy: palota, vagy pajta.
És hátha nem.
Nem halott lelke ez s nem idegen.
De ismerős, ki messze-messze van
És idegondol hosszan, hangtalan
És elömlik a lelke mindenen.
Valaki, aki innen elszakadt
S a lelkét most e drága őszbe ejti.
S itt van, - mert a világot elfelejti.
Be halkan száll alá ez a levél,
Hogyan suhog!
Utánozd lelkem ezt a suttogást:
Vajjon tudod?
Talán egy orkán őrült ereje
Aludt el itt,
Talán egy óriás pihenteti
Itt tagjait.
Talán viharok szünetje csupán
E levél-ágy.
Tán innen kél majd új csatára fel
Ezernyi vágy.
A végtelenbe ugródeszka tán
Ez a levél.
Idehanyatlik s innen lendül el
A szél.
Amíg egy falevél lehull
Az ágtól elvált,
Lassan száll alá,
Reszket, libeg.
Már nem köti az ág,
Még nem köti a föld.
Vajjon kinek
Van jussa hozzá, most, amíg leszáll?
Néha pihen,
Azt hinnéd akkor:
Visszatérne még.
Mint egy lélek:
Már nem köti a föld,
S még nem köti az ég;
Az ég, mely mégis, mégis várja már.
Amíg lehull,
Hány lélek hull vele?
És hány emelkedik?
Hány reszkető lengéssel van tele
A végtelen világ?
Milyen csodák
Esnek, míg rövid útját megteszi?
E percben talán meghalt valaki,
S e levelen a lelke száll alá.
És bennem megfeszül a lélek,
Mintha világok tengelyének
Zajtalan fordulását hallaná.
E levelen egy lélek csolnakáz.
Mily bizton ül, mily nyugton evez rajta
Tán szűk neki a világegyetem,
És inkább elfér egy falevelen. -
Mert most már mindegy: palota, vagy pajta.
És hátha nem.
Nem halott lelke ez s nem idegen.
De ismerős, ki messze-messze van
És idegondol hosszan, hangtalan
És elömlik a lelke mindenen.
Valaki, aki innen elszakadt
S a lelkét most e drága őszbe ejti.
S itt van, - mert a világot elfelejti.
Be halkan száll alá ez a levél,
Hogyan suhog!
Utánozd lelkem ezt a suttogást:
Vajjon tudod?
Talán egy orkán őrült ereje
Aludt el itt,
Talán egy óriás pihenteti
Itt tagjait.
Talán viharok szünetje csupán
E levél-ágy.
Tán innen kél majd új csatára fel
Ezernyi vágy.
A végtelenbe ugródeszka tán
Ez a levél.
Idehanyatlik s innen lendül el
A szél.
Juan Ramon Jiménez Őszi dallam
Őszi dallam
Tiszta kéküveg folyóvíz, álom bűvöletbe zárva, édes lankák, szelid partok, zöld rekettyés, ezüstnyárfa. Lelke van az alvó völgynek, s álombeli sóhajára dal zendül fel, és a rétek andalító fuvolája. Folyó tükrén bűvös álom, parti fűzek lankadt ága könnyű csókot hint a vízre, a víz: kristályüveg tábla. Alacsony az égbolt, nyájas, oly közel van könnyű fátyla, ezüstös párát terítget víztükörre, parti fákra. Szívem álmodott e tájról, ama völgybe vitte álma, már elért a kedves partig, de az ösvényen megállva sírt-egy régi dal csendült fel, s szerelmében sírt az árva, sírt, egy másik völgyben zengő szomorú szív dallamára.
Tiszta kéküveg folyóvíz, álom bűvöletbe zárva, édes lankák, szelid partok, zöld rekettyés, ezüstnyárfa. Lelke van az alvó völgynek, s álombeli sóhajára dal zendül fel, és a rétek andalító fuvolája. Folyó tükrén bűvös álom, parti fűzek lankadt ága könnyű csókot hint a vízre, a víz: kristályüveg tábla. Alacsony az égbolt, nyájas, oly közel van könnyű fátyla, ezüstös párát terítget víztükörre, parti fákra. Szívem álmodott e tájról, ama völgybe vitte álma, már elért a kedves partig, de az ösvényen megállva sírt-egy régi dal csendült fel, s szerelmében sírt az árva, sírt, egy másik völgyben zengő szomorú szív dallamára.
Palkó Gábor Ferenc Nem értem
Palkó Gábor Ferenc
Nem értem
Nem értem az embereket.
Mindegyik csupa rejtély,
tetteik csupa szeszély.
Ezeket kifürkészni nem lehet!
Bár minden ember más,
az én szememben egyformák:
olyanok, mint zöld almák,
melyek rég megromlottak már.
Az embereket nem értem:
Tetteik mindig másak.
Építenek egyik kezükkel,
de rombolnak a másikkal.
Az emberek gonoszak majd mind.
Ha nekik is jó szeretnek segíteni,
de ott ártanak a másnak,
ahol az a legjobban tud fájni.
Sok emberrel találkoztam már,
és van néhány, aki nem rossz,
(Mint azok, akik bántanak)
de ilyenből sajnos kevés van.
És most belegondolok abba,
ha olyan lennék, mint a többi,
megérthetetlen ember,
vajon én is gonosz lennék?
A válasz sajnos igen.
Gonosz lennék én is.
Csak szórnám másra az átkot,
csak bántanám a világot.
De szerencsére nem ilyen vagyok.
Ennek azonban súlyos ára van:
Minden gonosz bánt engem.
Ott ahol éppen elér engem.
Próbálok belegondolni abba:
Miért vannak ilyen emberek?
Miért kell fájdalmat okozni?
Miért kell egymást bántani?
Bármennyire is gondolkodom,
nem értem az embereket.
Talán nem is kell értenem őket,
mert ha nem érted, nem vagy a része!
Nem értem
Nem értem az embereket.
Mindegyik csupa rejtély,
tetteik csupa szeszély.
Ezeket kifürkészni nem lehet!
Bár minden ember más,
az én szememben egyformák:
olyanok, mint zöld almák,
melyek rég megromlottak már.
Az embereket nem értem:
Tetteik mindig másak.
Építenek egyik kezükkel,
de rombolnak a másikkal.
Az emberek gonoszak majd mind.
Ha nekik is jó szeretnek segíteni,
de ott ártanak a másnak,
ahol az a legjobban tud fájni.
Sok emberrel találkoztam már,
és van néhány, aki nem rossz,
(Mint azok, akik bántanak)
de ilyenből sajnos kevés van.
És most belegondolok abba,
ha olyan lennék, mint a többi,
megérthetetlen ember,
vajon én is gonosz lennék?
A válasz sajnos igen.
Gonosz lennék én is.
Csak szórnám másra az átkot,
csak bántanám a világot.
De szerencsére nem ilyen vagyok.
Ennek azonban súlyos ára van:
Minden gonosz bánt engem.
Ott ahol éppen elér engem.
Próbálok belegondolni abba:
Miért vannak ilyen emberek?
Miért kell fájdalmat okozni?
Miért kell egymást bántani?
Bármennyire is gondolkodom,
nem értem az embereket.
Talán nem is kell értenem őket,
mert ha nem érted, nem vagy a része!
Litauszky Bence
Litauszky Bence
Illem. Szabály?
Két ember megy egymás felé.
Mindegyik néz; maga elé.
Elhaladnak egymás mellett,
nem gondolják, hogy kellett
volna bármi más...
a köszönés már nem szokás.
Illem. Szabály?
Két ember megy egymás felé.
Mindegyik néz; maga elé.
Elhaladnak egymás mellett,
nem gondolják, hogy kellett
volna bármi más...
a köszönés már nem szokás.
FÉSŰS ÉVA CSAK ENNYI
FÉSŰS ÉVA
CSAK ENNYI
Amit ma megtehetsz, kevés,
mégse halaszd el holnapig;
részekből teljesül az egész,
nagy szívvel tedd meg a kicsit.
Amit ma eltehetsz se sok,
- nincsenek garasos csodák, -
de valaki örülni fog
még ennek is, hát add tovább.
Ezer szóból csak egy igaz,
és sok beszéd elrejtheti,
ha rábukkannál, melyik az,
ne tétovázz kiejteni.
Naponta egy lépést tehetsz,
hogy messzi célodat elérd,
de ne csüggedj, Akit szeretsz
ugyanígy elindul feléd .
CSAK ENNYI
Amit ma megtehetsz, kevés,
mégse halaszd el holnapig;
részekből teljesül az egész,
nagy szívvel tedd meg a kicsit.
Amit ma eltehetsz se sok,
- nincsenek garasos csodák, -
de valaki örülni fog
még ennek is, hát add tovább.
Ezer szóból csak egy igaz,
és sok beszéd elrejtheti,
ha rábukkannál, melyik az,
ne tétovázz kiejteni.
Naponta egy lépést tehetsz,
hogy messzi célodat elérd,
de ne csüggedj, Akit szeretsz
ugyanígy elindul feléd .
Kányádi Sándor: NOÉ BÁRKÁJA FELÉ
Kányádi Sándor:
NOÉ BÁRKÁJA FELÉ
Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.
A szavakat is. Egyetlen szó,
egy tájszó se maradjon kint.
Semmi sem fölösleges.
Zuhoghat akár negyvenezer nap
és negyvenezer éjjel, ha egy
buboréknyi lelkiismeret-
furdalás sem követi a bárkát.
Mert leapad majd a víz.
És fölszárad majd a sár.
És akkor majd a megőrzött,
a meglévő szóból újra-
teremthetjük magát
az első búzaszemet
ha már igével élnünk
tovább nem lehet
NOÉ BÁRKÁJA FELÉ
Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.
A szavakat is. Egyetlen szó,
egy tájszó se maradjon kint.
Semmi sem fölösleges.
Zuhoghat akár negyvenezer nap
és negyvenezer éjjel, ha egy
buboréknyi lelkiismeret-
furdalás sem követi a bárkát.
Mert leapad majd a víz.
És fölszárad majd a sár.
És akkor majd a megőrzött,
a meglévő szóból újra-
teremthetjük magát
az első búzaszemet
ha már igével élnünk
tovább nem lehet
Szegedi Gábor: Mit kell tudni rólam
Szegedi Gábor:
Mit kell tudni rólam
Nem tudom ki vagyok, és hová tartok,
egy ember vagyok, és örökké kitartok,
Haladok az úton, mint ti mindannyian,
s van egy álmom minduntalan.
Megtalálni mindazt mit kaphatok,
ezért küzdök, csípek s harapok.
Nehezek az éjjelek, és nappalok,
égő sebek fájnak, lángolok.
Azt kérded, ki vagyok, én azt te ki vagy,
tudnod kell ezt, mikor mindenki elhagy,
mert előtted az út, és nincs kiút,
menned kell, mert nincs visszaút.
Szavakat írok neked egy lapra,
megnyílt előtted lelkem kapuja,
légy bátor, nézz hát be rajta,
a szíved úgyis a kíváncsiság hajtja.
Most már láthasz belőlem egy darabot,
adj te is az érzéseidnek hangot,
leírtam a szavaimat erre a papírra,
ez hát lelkem törékeny birodalma.
Mit kell tudni rólam
Nem tudom ki vagyok, és hová tartok,
egy ember vagyok, és örökké kitartok,
Haladok az úton, mint ti mindannyian,
s van egy álmom minduntalan.
Megtalálni mindazt mit kaphatok,
ezért küzdök, csípek s harapok.
Nehezek az éjjelek, és nappalok,
égő sebek fájnak, lángolok.
Azt kérded, ki vagyok, én azt te ki vagy,
tudnod kell ezt, mikor mindenki elhagy,
mert előtted az út, és nincs kiút,
menned kell, mert nincs visszaút.
Szavakat írok neked egy lapra,
megnyílt előtted lelkem kapuja,
légy bátor, nézz hát be rajta,
a szíved úgyis a kíváncsiság hajtja.
Most már láthasz belőlem egy darabot,
adj te is az érzéseidnek hangot,
leírtam a szavaimat erre a papírra,
ez hát lelkem törékeny birodalma.
Bereményi Géza A JOBBIK RÉSZEM
Bereményi Géza
A JOBBIK RÉSZEM
Belőlem valaki útravált, útra a jobbik részem,
kiment belőlem, itthagyott, csak úgy, észrevétlen,
félre se néztem, annyi volt,
csak annyi volt, egy szót se szólt,
hirtelen elment, itthagyott,
valaki útravált, a jobbik részem.
Belőlem valaki útravált, és én utánanéztem,
jól van, hát menjen, tűnjön el az én jobbik részem,
először úgy tűnt semmi sem
változott azzal, hogy hirtelen
fogta magát a hűtelen
s útravált belőlem a jobbik részem.
Azóta járom nélküle a végtelen világot,
s valahogy mindent nélküle már más színben látok,
hosszasan nyújtózik minden út,
valahogy nincsen semmi úgy,
minden szó mástól eltanult,
mióta útravált a jobbik részem.
Győzni sincs kedvem nélküle, énekelni sincsen,
szórakozottan szórom el sok nagy régi kincsem,
talán egy nő volt, tán gyerek,
aki belőlem elveszett,
elvitte minden kedvemet
magával hűtlen ringyó jobbik részem.
Arcomba vág, úgy ébredek, a fény az izzadt ágyban,
ténfergek, csavargok nélküle, tán erre vártam,
mit se kell már itt féltenem,
tán erre vártam ez jó nekem,
kicsusszant belőlem hirtelen
a kígyó hűtlen kígyó jobbik részem.
Keshedt, vigyorgó arc tekint rám a rossz tükörből,
tompák a szagok, máz a szín és a csend csörömpöl,
félre se néztem - annyi volt,
elszállt belőlem, itthagyott,
magával vitte, nincs titok,
nincs titok, útravált a jobbik részem,
nincs titok, mióta útravált a jobbik részem,
nincs titkom, mióta útravált a jobbik részem.
Én már úgy vagyok jó, ahogy így vagyok
Én már nem leszek másik
Matatni szeretek, álmodok
Egész kipusztulásig
Azért van csak, mert itt hagyott
Mit is mondhatnék, nincs titok
Magával vitte itt hagyott
Valaki útra vált a jobbik részem
Az én jobbik részem
A JOBBIK RÉSZEM
Belőlem valaki útravált, útra a jobbik részem,
kiment belőlem, itthagyott, csak úgy, észrevétlen,
félre se néztem, annyi volt,
csak annyi volt, egy szót se szólt,
hirtelen elment, itthagyott,
valaki útravált, a jobbik részem.
Belőlem valaki útravált, és én utánanéztem,
jól van, hát menjen, tűnjön el az én jobbik részem,
először úgy tűnt semmi sem
változott azzal, hogy hirtelen
fogta magát a hűtelen
s útravált belőlem a jobbik részem.
Azóta járom nélküle a végtelen világot,
s valahogy mindent nélküle már más színben látok,
hosszasan nyújtózik minden út,
valahogy nincsen semmi úgy,
minden szó mástól eltanult,
mióta útravált a jobbik részem.
Győzni sincs kedvem nélküle, énekelni sincsen,
szórakozottan szórom el sok nagy régi kincsem,
talán egy nő volt, tán gyerek,
aki belőlem elveszett,
elvitte minden kedvemet
magával hűtlen ringyó jobbik részem.
Arcomba vág, úgy ébredek, a fény az izzadt ágyban,
ténfergek, csavargok nélküle, tán erre vártam,
mit se kell már itt féltenem,
tán erre vártam ez jó nekem,
kicsusszant belőlem hirtelen
a kígyó hűtlen kígyó jobbik részem.
Keshedt, vigyorgó arc tekint rám a rossz tükörből,
tompák a szagok, máz a szín és a csend csörömpöl,
félre se néztem - annyi volt,
elszállt belőlem, itthagyott,
magával vitte, nincs titok,
nincs titok, útravált a jobbik részem,
nincs titok, mióta útravált a jobbik részem,
nincs titkom, mióta útravált a jobbik részem.
Én már úgy vagyok jó, ahogy így vagyok
Én már nem leszek másik
Matatni szeretek, álmodok
Egész kipusztulásig
Azért van csak, mert itt hagyott
Mit is mondhatnék, nincs titok
Magával vitte itt hagyott
Valaki útra vált a jobbik részem
Az én jobbik részem
Sík Sándor Írók asztala
Sík Sándor
Írók asztala
Kávéház. Nyüzsgés. Írók asztala.
Findzsák, likőrök, vizespoharak,
Könyvek, írott papírok, hamutartók,
Sebes pincérek, belső munkatársak,
Pletykák, szerelmek, botrányok, krokik,
,,Mester!'' - ,,Van egy témám.'' - ,,A kötetem!''
,,Levágom.'' - ,,Két sort!'' - ,,Tehetségtelen!''
,,Kiírta magát.'' - ,,Ezt olvassa el!''
,,Szabadjegy.'' - ,,Korrektúra.'' - ,,Elsejéig!''
Egy lélek, melynek éber mélyén
A gödöllői erdők csendje hallgat,
Csak szívja, szívja, gőgös szomjúsággal,
A füstös, súlyos élet-hangzavart.
Írók asztala
Kávéház. Nyüzsgés. Írók asztala.
Findzsák, likőrök, vizespoharak,
Könyvek, írott papírok, hamutartók,
Sebes pincérek, belső munkatársak,
Pletykák, szerelmek, botrányok, krokik,
,,Mester!'' - ,,Van egy témám.'' - ,,A kötetem!''
,,Levágom.'' - ,,Két sort!'' - ,,Tehetségtelen!''
,,Kiírta magát.'' - ,,Ezt olvassa el!''
,,Szabadjegy.'' - ,,Korrektúra.'' - ,,Elsejéig!''
Egy lélek, melynek éber mélyén
A gödöllői erdők csendje hallgat,
Csak szívja, szívja, gőgös szomjúsággal,
A füstös, súlyos élet-hangzavart.
Ady Endre Az Ősz dicsérete
Ady Endre
Az Ősz dicsérete
Egyszer csak, észrevétlenül
A fa alá avarszőnyeg kerül.
Megállsz a mélázó napsütésben,
Gyönyörködhetsz az őszi ködben.
Ezer színnel festett képek,
Mind a szívedbe égnek.
Nincs még egy évszak,
Mely ennyi pompát rejt
Fejedre kedvesen gesztenyét ejt.
Nézheted a vadludak vonulását
Ahogy őz keresi tisztáson a párját,
Szürettől hangos a hegyoldal
Itt, ott felcsendül egy dal.
A kertekben érik a dió
Hangosan kárál a szajkó.
Este, ha begyújtasz, fával a kályhába,
Tehetsz almát, krumplit a parázsba.
Mesebeli illat lengi át a szobát,
Megidézheted régi korok hangulatát.
Forralt borral kezedben, a karosszékben,
Gyönyörködhetsz szebbnél-szebb zenékben.
Este a csillagos eget nézve,
Felidézhetsz meséket,
Amiket egykor hallottál,
Amikor tiszta és jó voltál.
Ne bántsd az Őszt,
Fedezd fel inkább,
Amit nyújt,
Az összes titkát.
Az Ősz dicsérete
Egyszer csak, észrevétlenül
A fa alá avarszőnyeg kerül.
Megállsz a mélázó napsütésben,
Gyönyörködhetsz az őszi ködben.
Ezer színnel festett képek,
Mind a szívedbe égnek.
Nincs még egy évszak,
Mely ennyi pompát rejt
Fejedre kedvesen gesztenyét ejt.
Nézheted a vadludak vonulását
Ahogy őz keresi tisztáson a párját,
Szürettől hangos a hegyoldal
Itt, ott felcsendül egy dal.
A kertekben érik a dió
Hangosan kárál a szajkó.
Este, ha begyújtasz, fával a kályhába,
Tehetsz almát, krumplit a parázsba.
Mesebeli illat lengi át a szobát,
Megidézheted régi korok hangulatát.
Forralt borral kezedben, a karosszékben,
Gyönyörködhetsz szebbnél-szebb zenékben.
Este a csillagos eget nézve,
Felidézhetsz meséket,
Amiket egykor hallottál,
Amikor tiszta és jó voltál.
Ne bántsd az Őszt,
Fedezd fel inkább,
Amit nyújt,
Az összes titkát.
Kiss Nóra Kiss Nóra
Kiss Nóra
Kedves Barátom!
Tudod, Barátom
A két szemed mindent elárul.
Elmondja, ha szeretsz,
S ha belül könnyezel,
ő nem nevet.
Ha naplódba néznék
Sem látnám tisztán lelked képét.
Csak a két szemed kell
És elmondja, amit el kell, és el lehet.
Tudom, Barátom
Kicsit meglepőnek találod,
S nem hiszel nekem,
Hogy bármit lát, ki téged oly rég ismer.
Van az úgy
Hogy ott lángol a féltett múlt
Minden fájdalma,
Mit az égbolt nagy sátra sem takarna.
Adok egy tanácsot
Hogy lásd, amit látnod kell, Barátom
Nézz bele e tükörbe,
E zöld örvénybe, s olvasd ki, amit érdemes belőle.
Kedves Barátom!
Tudod, Barátom
A két szemed mindent elárul.
Elmondja, ha szeretsz,
S ha belül könnyezel,
ő nem nevet.
Ha naplódba néznék
Sem látnám tisztán lelked képét.
Csak a két szemed kell
És elmondja, amit el kell, és el lehet.
Tudom, Barátom
Kicsit meglepőnek találod,
S nem hiszel nekem,
Hogy bármit lát, ki téged oly rég ismer.
Van az úgy
Hogy ott lángol a féltett múlt
Minden fájdalma,
Mit az égbolt nagy sátra sem takarna.
Adok egy tanácsot
Hogy lásd, amit látnod kell, Barátom
Nézz bele e tükörbe,
E zöld örvénybe, s olvasd ki, amit érdemes belőle.
Ha most elalszol
Ha most elalszol, repülj egy világba
az álom szárnyát szélesre kitárva
suhanj a széllel az éjszakai égen,
s a csillagokat kerülgesd ki szépen.
Suhanj úgy mint még soha, repülj
boldogan, s mindennek örülj,
mi szemed elé tárul az éjszakai tájban,
de pihenj egy kicsit a hold karjában.
Az ezüstös fénybe öltözött fák
boldogan intenek, s ki éjszaka lát
mindenki örömmel köszönt téged,
s csodálják reptedet, s már érzed
a boldog röpködés minden örömét,
mert ez az álom egy csoda lét,
s most én is repülni megyek,
az éj minden szépsége legyen veled!
az álom szárnyát szélesre kitárva
suhanj a széllel az éjszakai égen,
s a csillagokat kerülgesd ki szépen.
Suhanj úgy mint még soha, repülj
boldogan, s mindennek örülj,
mi szemed elé tárul az éjszakai tájban,
de pihenj egy kicsit a hold karjában.
Az ezüstös fénybe öltözött fák
boldogan intenek, s ki éjszaka lát
mindenki örömmel köszönt téged,
s csodálják reptedet, s már érzed
a boldog röpködés minden örömét,
mert ez az álom egy csoda lét,
s most én is repülni megyek,
az éj minden szépsége legyen veled!
Petőfi Sándor ŐSZI REGGEL JÁROK...
Petőfi Sándor
ŐSZI REGGEL JÁROK...
Őszi reggel járok a szabadban,
De hiába nézek szerteszét;
Sűrü ködnek fátyolában a táj,
A toronynak látni csak hegyét.
A természet elhagyott szentegyház;
Nincsen benne buzgó népe már:
A virágok... s hallgat orgonája,
Hallgat a sok énekesmadár.
A természet néma szentegyháza
Fölzajlik még egyszer az idén
- A tavasznak mintegy viszhangjául -
A szüretnek megjövetelén.
A szüret víg, kellemes mulatság.
Gyakran ekkép sóhajtott szivem:
Be szeretnék én is szüretelni,
Mért nincs nekem is szőlőhegyem?...
Most beérném egyetlen gerezddel,
Egy egész szőlőhegy nem epeszt;
Hej, beérném én veled, leányka,
Te legszebb, legédesebb gerezd!
ŐSZI REGGEL JÁROK...
Őszi reggel járok a szabadban,
De hiába nézek szerteszét;
Sűrü ködnek fátyolában a táj,
A toronynak látni csak hegyét.
A természet elhagyott szentegyház;
Nincsen benne buzgó népe már:
A virágok... s hallgat orgonája,
Hallgat a sok énekesmadár.
A természet néma szentegyháza
Fölzajlik még egyszer az idén
- A tavasznak mintegy viszhangjául -
A szüretnek megjövetelén.
A szüret víg, kellemes mulatság.
Gyakran ekkép sóhajtott szivem:
Be szeretnék én is szüretelni,
Mért nincs nekem is szőlőhegyem?...
Most beérném egyetlen gerezddel,
Egy egész szőlőhegy nem epeszt;
Hej, beérném én veled, leányka,
Te legszebb, legédesebb gerezd!
Gyökössy Endre: Boldogságok
Gyökössy Endre: Boldogságok
BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek,
mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.
BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal,
mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.
BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek,
mert örömös lesz az életük.
BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza,
mert békesség lesz körülöttük.
BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon,
mert nem lesz vége szórakozásuknak.
BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól,
mert sok zavartól kímélik meg magukat.
BOLDOGOK, akik észreveszik a diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót és mindháromban a diófát,
mert nemcsak néznek, hanem látnak is.
BOLDOGOK, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni,
mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.
BOLDOGOK, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni,
mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.
BOLDOGOK, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni,
mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.
BOLDOGOK, akik nem veszik túl komolyan önmagukat,
mert környezetük megbecsüli őket.
BOLDOGOK, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat,
mert ők az öröm magvetői.
BOLDOGOK, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket,
mert messzire jutnak az életben.
BOLDOGOK, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort,
mert útjuk napfényes lesz.
BOLDOGOK, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket,
mert ez a szeretet ára.
BOLDOGOK, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének, és imádkoznak, mielőtt gondolkodnának,
mert kevesebb csalódás éri őket.
BOLDOGOK, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak,
mert Jézus nyomában járnak.
BOLDOGOK, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit,
mert életesebb lesz az életük
BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek,
mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.
BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal,
mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.
BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek,
mert örömös lesz az életük.
BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza,
mert békesség lesz körülöttük.
BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon,
mert nem lesz vége szórakozásuknak.
BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól,
mert sok zavartól kímélik meg magukat.
BOLDOGOK, akik észreveszik a diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót és mindháromban a diófát,
mert nemcsak néznek, hanem látnak is.
BOLDOGOK, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni,
mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.
BOLDOGOK, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni,
mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.
BOLDOGOK, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni,
mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.
BOLDOGOK, akik nem veszik túl komolyan önmagukat,
mert környezetük megbecsüli őket.
BOLDOGOK, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat,
mert ők az öröm magvetői.
BOLDOGOK, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket,
mert messzire jutnak az életben.
BOLDOGOK, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort,
mert útjuk napfényes lesz.
BOLDOGOK, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket,
mert ez a szeretet ára.
BOLDOGOK, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének, és imádkoznak, mielőtt gondolkodnának,
mert kevesebb csalódás éri őket.
BOLDOGOK, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak,
mert Jézus nyomában járnak.
BOLDOGOK, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit,
mert életesebb lesz az életük
MEGVALLOM, HOGY...
MEGVALLOM, HOGY...
Megvallom, hogy én az iskolában
Rest tanúló voltam, szörnyü rest.
Légy tanítóm, jó leányka, tőled
Majd tanúlok édesörömest.
S okvetetlen tőled kell tanulnom,
Amit mostan tudni akarok,
Nem tanulják azt az iskolában,
Nem tudják azt a professzorok.
Nos, leányka, lész-e hát tanítóm?
Kell-e tőlem a professzorság?
Azt szeretném én csak megtanulni:
Mit tesz az a szó, hogy "boldogság"?
Nem kerűl ám sok fáradságodba,
Ne gondold; csak egy kis percig vársz...
Szólnod sem kell... minek?... egy tekintet
Mindent oly szépen megmagyaráz.
Megvallom, hogy én az iskolában
Rest tanúló voltam, szörnyü rest.
Légy tanítóm, jó leányka, tőled
Majd tanúlok édesörömest.
S okvetetlen tőled kell tanulnom,
Amit mostan tudni akarok,
Nem tanulják azt az iskolában,
Nem tudják azt a professzorok.
Nos, leányka, lész-e hát tanítóm?
Kell-e tőlem a professzorság?
Azt szeretném én csak megtanulni:
Mit tesz az a szó, hogy "boldogság"?
Nem kerűl ám sok fáradságodba,
Ne gondold; csak egy kis percig vársz...
Szólnod sem kell... minek?... egy tekintet
Mindent oly szépen megmagyaráz.
Szabó Lőrinc : A fákhoz, a költőkhöz
Szabó Lőrinc : A fákhoz, a költőkhöz
Hosszú tél, munka, gond, betegség
úgy meglopta ezt a tavaszt,
hogy most elálmélkodva nézem
a hirtelen megjött vigaszt:
Te vagy, május? Csakugyan itt vagy?
Hogy lettél kész ilyen hamar?
Néhány nap alatt mennyi szépség!
A vén föld milyen fiatal!
Mintha meggazdagodtam volna,
úgy nézem a sok gyors csodát:
orgona, hárs, alma, cseresznye,
egyszerre nyitnak mind a fák;
terraszomnál egy óriáslány
ágaskodik a napba fel,
egy fiatal jegenye, - játszom
örvénylő leveleivel.
Játszom fénylő, gyönge hajával,
érzem élete friss husát,
a zöld vér, amely benne lüktet,
szinte a szivembe fut át;
aztán lemegyek és megállok
egy bokor előtt, fa alatt,
és lombok és szirmok hüsébe
temetem égő arcomat.
De szépek vagytok, fák, virágok!
Még ti is, egyszerű gyomok!
Költők vagytok ti szavak nélkül
és bátrabbak, mint én vagyok,
csodát tesztek minden tavasszal,
illatozva és gazdagon:
a feltámadás versei nyílnak
ujjongó ágaitokon.
Fák, költők, emeljétek égbe
a sarat, a fekete éjt,
szűrjétek virággá, gyümölccsé
a földi szennyet és ganéjt,
pompázzatok, májusi fák, hős
testvéreim, s biztassatok,
hogy bármilyen hosszú a tél, a
tavasz mégiscsak fölragyog.
S amikor már nem fogok élni,
és mocsokká rágott a föld,
ti, néma varázslók, megváltók,
emeljetek ki drága zöld
véretekkel, emeljetek föl
a sár fölé és írjatok
poromból szebb verset az égbe,
mint amilyet ma én tudok.
Hosszú tél, munka, gond, betegség
úgy meglopta ezt a tavaszt,
hogy most elálmélkodva nézem
a hirtelen megjött vigaszt:
Te vagy, május? Csakugyan itt vagy?
Hogy lettél kész ilyen hamar?
Néhány nap alatt mennyi szépség!
A vén föld milyen fiatal!
Mintha meggazdagodtam volna,
úgy nézem a sok gyors csodát:
orgona, hárs, alma, cseresznye,
egyszerre nyitnak mind a fák;
terraszomnál egy óriáslány
ágaskodik a napba fel,
egy fiatal jegenye, - játszom
örvénylő leveleivel.
Játszom fénylő, gyönge hajával,
érzem élete friss husát,
a zöld vér, amely benne lüktet,
szinte a szivembe fut át;
aztán lemegyek és megállok
egy bokor előtt, fa alatt,
és lombok és szirmok hüsébe
temetem égő arcomat.
De szépek vagytok, fák, virágok!
Még ti is, egyszerű gyomok!
Költők vagytok ti szavak nélkül
és bátrabbak, mint én vagyok,
csodát tesztek minden tavasszal,
illatozva és gazdagon:
a feltámadás versei nyílnak
ujjongó ágaitokon.
Fák, költők, emeljétek égbe
a sarat, a fekete éjt,
szűrjétek virággá, gyümölccsé
a földi szennyet és ganéjt,
pompázzatok, májusi fák, hős
testvéreim, s biztassatok,
hogy bármilyen hosszú a tél, a
tavasz mégiscsak fölragyog.
S amikor már nem fogok élni,
és mocsokká rágott a föld,
ti, néma varázslók, megváltók,
emeljetek ki drága zöld
véretekkel, emeljetek föl
a sár fölé és írjatok
poromból szebb verset az égbe,
mint amilyet ma én tudok.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
