Reményik Sándor – Másvilági vándor a kezemen

Reményik Sándor
Másvilági vándor a kezemen


Fehér lepke felhőtlen ég alatt,
Hagyd most egy percre a virágokat.

Ne nézd, hogy száraz kóró a kezem,
Ne nézd, hogy lelkem mézet nem terem.

Jer, telepedj meg a kezem fején, -
Csupán te érintsd, - nem érintlek én.

Az érintésed mily finom, - ilyen
Lehet egy túlvilági szerelem.

És most mesélj, - mondd el, hogy egykoron
Itt ültél te is egy kerti padon.

Magadbaroskadtan és egyedül,
Némán, bénán és tehetetlenül.

Emberként, kit a teste-lelke nyom,
S tudja, nincs szabadító hatalom.

S ím, lepke lettél, szárnyaló, szabad:
Fehér álom, nyugtató gondolat.

Ne nézd, hogy lelkem mézet nem terem,
Egy pillanatig maradj még velem.

És vigasztalj, hogy lepke leszek én,
S lebegek, mint te, valaki kezén,

Ki majd, magába rogyva - egykoron,
Ül itt, mint én most, egy kerti padon.

Egy csokor virág

Egy csokor virág...
Barátságunk jeléül csokrot hoztam néked.
Gyűjtöttem mezőn, színes dombok felett,
S ím kész ajándékra a virágcsokor.
Kérlek, bármerre is sodor az élet,
Ajándékom vidd magaddal,
Akár gyalog jársz, akár víg fogattal.

Csokrodban első virágszál a szeretet,
Azért oly fontos, mert Istentől ered.
Emberi sorsok összeötvözője.
Ha elveken nyugszik, nem múlandó,
Neked is ilyen szeretet a jó.

Türelem a második virágszál,
Hogy ne sírj, ne zúgolódj, ne kiáltsál,
Bármi is menjen végbe a szívedben.
Vigyázz, hogy a szó, a könny ki ne essen,
S vihar ne zúgjon el családod felett,
Így gazdagabb lesz benned a szeretet.

Csokrod harmadik virága a hűség,
Amit megkíván tőled a föld s az ég.
Hű légy Istenhez és szent elveihez,
Hű légy párodhoz és gyermekeidhez,
Idegen arc soha ne ejtsen tőrbe,
S szívetek legyen mindig összekötve.

A negyedik virágszál a kedvesség,
Az arcod, ha olyan, mint a derült ég,
Ha bosszúság fellege el nem fedi,
S a gyűlölet soha torzzá nem teszi,
Meghódítja még az ellenségedet is,
Otthonodban nem lesz ború és tövis.

Az ötödik virágszál a szorgalom.
Nem jelenti, hogy nagy legyen a forgalom
A házban és minden csak terád várjon,
Míg az idegek összetörnek fájón.
A szorgalom az, ha végzed a munkád,
Mint csillag az útját, lassan, de folyvást.

Virágcsokromat átnyújtom neked,
S kívánom, a jó Isten legyen veled!
Illatozz otthon, vagy a zord idegenben
Mindig derülten, mindig kedvesebben,
Míg eljön Urunk, s bú válik örömre
S virágcsokrába beköt majd örökre...

Reményik Sándor – Tőlem...

Reményik Sándor – Tőlem...


Tőlem szerelmes dalt ne várjatok,
Én rajtam megfogant egy furcsa átok,
Ábrándos húrja nincs a hegedűmnek
És senkinek sem adok szerenádot.

Epedve búgó vágyak poétája
Én nem vagyok. Ne kelljek senkinek!
Nem trubadúrnak jöttem én ide
S nem küldtek engem rózsaligetek.

Az éj s a köd küldötte vagyok én,
A szakadékok üzennek egymásnak
Velem. És köt a kietlen parancs:
Magánosan az utak szélén álljak!

Hogy álljak, mint egy pusztai kereszt!
Hogy álljak, mint egy bús Memento Mori!
Hivatásom: az örök fájdalom
Ércbetűit az ős-gránitba róni.

Hogy járjam a lét tarolt erdejét,
És versenyt süvítsek a szabad széllel!
S egykor, ha minden dalom elapadt,
Hárfámat a sziklákon zúzzam széjjel!

Győrfi-Bátori Péter Lángoló jövő

Győrfi-Bátori Péter
Lángoló jövő

Egyik helyből a másikba gurulunk.
Egyik pillanatból a másikba látunk.
Egyik megállóból a következőbe lépünk.
Egyik percről a másikra,
Egy könnycseppet és mosolyt kérünk.
Majd hosszú keskeny járdán lefelé,
Vagy egy négysávos országúton
Rohanunk felfelé.
Tornyokból ugrunk a magasságba.
Színekkel körülvéve,
Vágyunk a láthatatlanságra.
Remegő hanggal egy pocsolyában úszva.
Lángoló jéghegyektől mindenünket felgyújtva.
Félünk a csillogó távoltól.
Félünk az előttünk álló ajtótól.
Félünk a körülöttünk lévő emberektől.
Félünk egy igaz baráti öleléstől.
Fejünket dühösen a falba verjük.
És csendben a világgá kürtöljük,
Hogy rettegünk a jövőtől,
Az előttünk álló elkövetkezendőktől.
A mostantól és a két perc múlvától,
S az óra végtelen körbejárásától.

Szabó Tünde Igaz barát

Szabó Tünde
Igaz barát

Szívetek egyszerre dobban,
A lelketekben egy dallam szólal.
A bú titeket sose el nem kapna,
Mert minden nap a barátságtok legszebb napja.

Az igaz barát, olyan mint egy hűséges madár.
Nem száll tovább,
Akkor sem, ha a többiek otthagyták,
A szárnyaszegett árva fiókát.

Wass Albert: Rózsaszirmok

Wass Albert:

Rózsaszirmok

Leszállt az alkony s egy lenge szellő
Tündér rózsát hintett az égre,
Fülembe suttogott egy bús mesét,
S tova libbent a messzeségbe...

Egyszer, régen, mikor még volt öröm,
Egy tündér élt nyíló rózsák között,
Alatta vígan csillogott a tó
S a zord szikla bíborba öltözött...

Ha jött az est, ott dalolt a szellő
A bércen harsogott a vadpatak,
S a szellő halk suttogása mellett
Táncolt a köd, s ezüst holdsugarak ...

Azóta mindig, mikor jön az est,
S bíborban úsznak a hegyoldalak,
A szellő halkan az égre szórja
A fonnyadt tündér-rózsa szirmokat...

Én is olyan bús szellő vagyok,
Verseim picinyke rózsaszirmok,
Mi őket most, hogy alkonyom leszállt,
Haloványkék végtelenbe szórok..

Nemes Nagy Ágnes: Gesztenyefalevél

Nemes Nagy Ágnes
Gesztenyefalevél

Találtam egy falevelet,
gesztenyefa levelét.

Mintha megtaláltam volna
egy óriás tenyerét.

Ha az arcom elé tartom,
látom, nagyobb, mint az arcom.

Ha a fejem fölé teszem,
látom, nagyobb, mint a fejem.

Hogyha eső cseperegne,
nem bánnám, hogy csepereg,
az óriás nappal-éjjel,
óriási tenyerével
befödné a fejemet.

Ne add fel

Ne add fel

Ne add fel,ha álmod már rég lassú suttogás,
ha az élet tört szerelme múló némaság.
Ha a bánat lelked rágja,s zord a holnapod
adj esélyt a csillogásnak,s hangját hallhatod.
Hallhatod a lét varázsát,járhatsz vig utakon
s bőlcs tudásod ős hatalma,hang a lombokon.
Lombok álma ,szerelemmé,dallá nemesül
hallod a szél suttogását,s lelked felderül.
Ne add fel,hisz hallani jó
biztató varázs
Ősi állmod teremt benned,szép harmoniát

Fáy Ferenc: Őszi áhítat.

Fáy Ferenc:
Őszi áhítat.

Ülj le a márványhűvös ég alá,
honnan a nyár még visszanyúl utánad.
Madarak jaját kergeti a szél
s térdedre hajtja hű fejét a bánat.

Zárd el szemedbe ezt a ragyogást,
ezt az utolsó tél-elötti órát.
Dió koppan már, hamvas szilva hull
s himnuszt dobál egy megkésett rigó rád.

Levél repül: nyárcifra üzenet
a száraz zöld, de hátán, mint a láva,
kénsárga lánggal ég az ősz... lebeg,
aztán leszáll a kert aranyporába.

Hány hosszú éve játszod ezt az őszt?
Úgy játszod itt, hogy mégis mindig ott vagy,
hol vérző fák tartják a karjukon
a mustos őszbe szédült sok halottad.

Zárd el szemedbe ezt a ragyogást,
mielött minden elmerül a sárba.
Alma pirul... s a dombon a halál
mézes szőlőt szed nagy füleskosárba.

Ha a világ kerek volna

Ha a világ kerek volna

És minden ember boldog volna
Egyetlen fegyver sem létezne
Senkinek sem kellene félnie
Ha egyetlen gyermek sem sirna soha
Elérjük vajon ezt valaha?
Ha mindenki örökké élne
És minden vágyunk teljesülne
Ha a nap mindig sütne
Mindenhová mindenkire,
És mindenki boldog lenne
A jövőtöl talán senki sem félne
Ha szeretet lenne a szivekbe
És tudás a fejekbe
Talán nem volna lehetetlen
Az ember nem volna ilyen tehetetlen
Ha a barátság örökké élne
És ha a szerelem mindent legyőzne
Ha világ kerek volna
Minden ember boldog volna

Nadányi Zoltán: Anyu

Nadányi Zoltán: Anyu

Tudok egy varázsszót,
ha én azt kimondom,
egyszerre elmúlik
minden bajom, gondom.
Ha kávé keserű,
ha mártás savanyú,
csak egy szót kiáltok,
csak annyit, hogy: anyu!
Mindjárt porcukor hull
kávéba, mártásba,
csak egy szóba került,
csak egy kiáltásba.
Keserűből édes,
rosszból csuda jó lesz,
sírásból mosolygás,
olyan csuda-szó ez.
"Anyu, anyu! Anyu!"
hangzik este-reggel,
jaj de sok baj is van
ilyen kis gyerekkel.
"Anyu! Anyu! Anyu!"
most is kiabálom.
Most semmi baj nincsen,
mégis meg nem állom.
Csak látni akarlak,
anyu, fényes csillag;
látni, ahogy jössz, jössz,
mindig jössz, ha hívlak.
Látni sietséged,
angyal szelídséged,
odabújni hozzád,
megölelni téged.

Dsida Jenő: Az én kérésem

Dsida Jenő: Az én kérésem

Az ábrándok, mik itt élnek szívemben
Immár tudom, hogy nem maradnak itt
Minden, ami szép, gyorsan tovalebben
Az élet erre lassan megtanít

Mert mi az élet? Percek rohanása
Fagyos viharként száguld mindenik
Mögöttük sír a kertek pusztulása
S a rózsabokrot földig letörik

Illatos szirmok, zöldellő levélkék
A vihar szárnyán mindez elrepül
Aztán ragyoghat, nevethet a kék ég
Ott áll a kert siváran, egyedül

Én sem számítok semmi kegyelemre
Én felettem is végigzúg a szél
Lelkemnek alvó, rózsaszirmos kertje
Jobban megvédve nincs a többinél

Én készen állok minden fájdalomra
Nem hall ajkamról senki sem panaszt
De most szívemnek még egy vágya volna
S ha jó az Isten, meghallgatja azt

Ne vágtassanak szegény rózsakerten
Az összes szelek, mind, egyszerre át
Ne várjon rájok elfásulva lelkem
Ne törjenek le minden rózsafát

Tépjék szirmait egyenként le, lassan
Mind külön fájjon, sajogjon nekem
És mindegyiket nagyon megsirassam
És minden könnyem egy-egy dal legyen

Érzés

érzés

Azt hiszed , hogy mindent tudsz,
s vélt tudásoddal uralkodsz?
Fejedben sok sok kósza gondolat,
elveszted néha Te is a fonalat?
A tudás betölti multad, jelened,
mégsem tudhatsz sosem eleget...
Elfelejtesz hinni, vágyni , remélni,
az élet örök- muló hurjain zenélni...
Tudsz , teszel, irányitasz, akarsz,
s észrevétlen mindent eltiporsz?
Ha elszámolsz holnap magaddal,
Veled, Neked azután mi marad majd?
Bánat, könny, üresség, szomoruság,
kinzó-gyötrő fájdalom magányosság....
Nem marad semmi, ami bodoggá tehetne,
ami vigaszod hüsitő forrása lehetne...
Ha egy pillanatra feladod uraság- énedet,
figyelmesen hallgatva érző szivedet,
a csend halkan beszélni fog hozzád,
s Te felöltöd szép, ünnepi lélek- ruhád.
Uj kalász fakad kietlen pusztaságon,
s gyümölcs terem halottnak hit fákon,
életre kel a rét, tisztás, erdő , mező,
zsenge fütől zöldell majd ujra a legelő.
Első lesz amire lelked füszerét hinted
ha másokkal megosztod egyetlen kincsed,
megváltozik minden ebben a zajos világban,
egy gyertya fénylik majd a sötét éjszakában.
Ha egy vagy a szeretettel, hittel, reménnyel,
Benned mások lelki magja csiraként életre kel
kovász leszel a a lét éltető omlós kenyéréhez,
Szived szól észrevétlenül mindenki szivéhez.

Barátoknak

Barátoknak

A barát egy mosoly,
szív,mely bátorít ha félsz,
A barát taps,
mely ujjong ha célba érsz.
A barát egy kéz,
mely felhúz ha elestél,
A barát az álom,
mit éberen kerestél.
A barát egy könnycsepp,
mely érted hull ha baj van,
A barát gyémánt páncél,
óv téged a harcban.
A barát egy nevetés,
mely felharsan ha meglát,
A barát egy rózsakert,
mely Neked nyitja bokrát.
A barát egy csillag,
mit az éj varázsol,
A barát egy dallam,
mit meghallasz bárhol.
A barát egy lány,
ki kitáncol a tűzből,
A barát egy emlék,
mit szívedben őrzöl.
A barát is csak ember,
s néha tán hibázik,
De szeret,s ha nincs veled,
érezd,hogy hiányzik!

E. Isenhour: Add tovább

E. Isenhour: Add tovább

Ha van valamid ami jó ami barátaiddal megosztható,
Legyen bár csak egy apróság,
Hozhatja Isten áldását.
Add tovább.
Lehet, hogy csak egy dal, mely vidám,
de segit megharcolni egy-egy csatát.
Lehet, hogy egy könyv mely érdekes,
egy kép vagy pillantás, mely kellemes.
Add tovább.
Ne feledd a másik fájdalmát.
Te kell, hogy segitsed az uton tovább.
Egy kedves szó vagy mosoly,
áldás lehet a másikban.
Add tovább.
Ha tudsz egy kedves történetet,
vagy hallottál az utcán jó hireket,
vagy jó könyvet rejt a szobád,
mely segit elüzni a másik bánatát.
Add tovább
Ne légy önző a szivedben,
de viselkedj a legnemesebben.
Tedd a közösbe a kenyeret,
hogy társaid is egyenek.
Add tovább.
Ha Isten meghallgatta imád,
s az égből áldást küldött le rád
ne tartsd meg csak magadnak,
még mások sirnak, jajgatnak.
Add tovább

Major Gabriella: A boldogságmorzsák

Major Gabriella: A boldogságmorzsák

A lelki szemeink filmszalagjára rögzített,
tetszőlegesen előhívható pillanatok.
Örök jelenidejű emlékeink, amiket
végig magunkkal viszünk.
A türelem jutalmai.
A türelemé, aminek olykor megadatik
elleshetni a pillanatot:
Amikor a bimbóból, a készülődésekkel teli
sejtelemből kipattannak a virág szirmai:
ahogy az ígéretből kibomlik
a teljesedés.
Amikor a bábból előbújik a lepke
és először mozduló szárnyán megcsillan
a születés hímpora.
Amikor a cseppkő könnyet ejt.
Amikor valaki egyszer csak megnyílik
számunkra görcs, póz, színészkedés,
félelem és félhomály nélkül.
Odahajol hozzánk és az arca, minden
mozdulata, szava és a lelke őszinte.
Kendőzetlen és – mert igaz ott és akkor –
gyönyörű és örök.
Nem szabadna hagyni, hogy az ilyen
közelségek, mint a varázs, megtörjenek.
Óvni kellene őket, oltalmazó kézzel
és eleven szívveréssel éltetni.
Amíg csak lehet.
Mert végig magunkkal visszük őket.

IDÉZET

Ne félj az élettől bármilyen mostoha,
Az ember győz, ha nem lesz ostoba.
Harcolj a célért, de ne szenvedj érte,
Emlékezz inkább a jóra, a szépre.
Ne csüggedj sokáig, ne hulljon könnyed,
E - hatalmas világban, szépet is lelhetsz.
Ki nem várja a holnapot, az sem adja fel,
Mert egy apró kis reményben új életre kel.
Mindennap egy más nap, új reménnyel élj,
Nézz szemben a sorssal, tőle sose félj.
Ha néha úgy érzed fölbe is tipornak,
Széttört álmaid a felszínen maradnak.
Nem kell a jövődet múltaddal temetni,
Ha igazán akarsz, újra tudsz szeretni!

IDÉZET

„Minden kivételes ajándék a mosoly, hiszen: nem kerül semmibe, de szívmelengető. Csak egy pillanatig él, de az emléke megmarad. Örömet szerez, és táplálja a jóindulatot. Kiváló ellenméreg irigység és rosszindulat ellen. Biztatást a csüggedőnek, erőt önt belé. Nem lehet megvenni, kölcsönkérni, ellopni, nem jelent földi javakat senkinek mindaddig, amíg önként és jó szívvel meg nem ajándékoznak vele. Ha valaki túl fáradt ahhoz, hogy rád mosolyogjon, nézz rá derűsen, mert senkinek sincs nagyobb szüksége a mosolyra, mint neki...... aki már nem tud mosolyogni!”