Nyiraty Gábor
A boldogság szárnyain
Ha szárnyat növesztek, mindig jön egy szél,
Felkap, s repít az ég kék tengerén,
Rózsaszín felhők karjaiban
ringatózom én,
Napsugár ragyog be, vakító fény.
Boldog vagyok, s nem is gondolok másra,
Eszembe se jut, hogy ember sokáig nem szállhat,
S amikor eltűnnek a felhők, s lemegy a Nap,
A szél nem jár többé, a szárnyam sem tart,
Hirtelen zuhanok a mélybe, a
sötétségbe,
S majd belehalok, úgy fáj, amikor földet érek.
Csodát láttam
Csodát láttam
Egyik éjjel csodát láttam,
De lehet hogy álmot?
Kisszobámnak magányában
Égi angyal szállott.
Hófehér volt a ruhája
Ragyogott az éjben,
Kedves hangján megszólított:
Segítek, ha kéred.
Segítség, az jól jönne most
Kedvesem oly távol
Messze tőlem, nem óvhatom
A kegyetlen világtól.
Kérlek angyal, repülj hozzá
Őrizni az álmát,
Hisz énnekem fontosabb ő
Az egész világnál.
Ezt az egyet - szólt az angyal
- nem kérheted tőlem,
Ősi törvény, ami tartja
Béklyóban a lelkem.
Egy nagy könyvbe beleírták
Réges-rég az égbe:
Hogy egy angyal sosem lehet,
Másiknak őrzője
Egyik éjjel csodát láttam,
De lehet hogy álmot?
Kisszobámnak magányában
Égi angyal szállott.
Hófehér volt a ruhája
Ragyogott az éjben,
Kedves hangján megszólított:
Segítek, ha kéred.
Segítség, az jól jönne most
Kedvesem oly távol
Messze tőlem, nem óvhatom
A kegyetlen világtól.
Kérlek angyal, repülj hozzá
Őrizni az álmát,
Hisz énnekem fontosabb ő
Az egész világnál.
Ezt az egyet - szólt az angyal
- nem kérheted tőlem,
Ősi törvény, ami tartja
Béklyóban a lelkem.
Egy nagy könyvbe beleírták
Réges-rég az égbe:
Hogy egy angyal sosem lehet,
Másiknak őrzője
Áprily Lajos:IMÁDKOZOM: LEGYEK VIDÁM
Áprily Lajos:
IMÁDKOZOM: LEGYEK VIDÁM
Én Istenem, legyek vidám,
hogy házamat vidítni tudjam.
Mosolyogjak, ha bántanak
és senkire se haragudjam.
Arcom ne lássa senkisem
bánkódni gondon és hiányon.
Legyen szelíd vasárnapom,
ha mosolyog a kisleányom.
Én Istenem, legyek vidám,
ma minden gondot tűzre vessek.
Nyujtsam ki kincstelen kezem
s szegényen is nagyon szeressek.
Tudom, sokat bűvölt a gyász,
a hollós téli bút daloltam.
A bátrakkal hadd mondom el:
panaszkodtam, mert balga voltam.
Én Istenem, legyek vidám,
ujjongjon újra puszta lelkem,
mint rég, mikor falum felett
az első forrásvízre leltem.
Ködökbe csillanó sugár,
víg fecskeszó bolond viharban,
tudatlan gyermekhang legyek
a jajgató világzavarban.
IMÁDKOZOM: LEGYEK VIDÁM
Én Istenem, legyek vidám,
hogy házamat vidítni tudjam.
Mosolyogjak, ha bántanak
és senkire se haragudjam.
Arcom ne lássa senkisem
bánkódni gondon és hiányon.
Legyen szelíd vasárnapom,
ha mosolyog a kisleányom.
Én Istenem, legyek vidám,
ma minden gondot tűzre vessek.
Nyujtsam ki kincstelen kezem
s szegényen is nagyon szeressek.
Tudom, sokat bűvölt a gyász,
a hollós téli bút daloltam.
A bátrakkal hadd mondom el:
panaszkodtam, mert balga voltam.
Én Istenem, legyek vidám,
ujjongjon újra puszta lelkem,
mint rég, mikor falum felett
az első forrásvízre leltem.
Ködökbe csillanó sugár,
víg fecskeszó bolond viharban,
tudatlan gyermekhang legyek
a jajgató világzavarban.
Lépold András: Élned Kell!
Élned Kell!
Élned kell, hogy tanulj a hibádból,
Megtudd ki támogat és ki vádol.
Hogy érezz a szíveddel gyűlölj, vagy szeress,
Hogy ellenséget láss, hogy szeretteket temess.
Az élet útja rögös, vigyázz ne tévedj el!
Ha százszor elbuksz is, élned kell!
Élned kell, hogy szenvedj, hogy hullasd könnyedet
Még csak nem is érted miért, hiába lapozol könyveket
El kell buknod, csak hogy újra felállj ismét
Hogy megmutasd, a meleg szív is mindent kivéd.
Jeges kéz markolja szíved, de ha nem is hiszed el,
Ki kell bírnod és élned kell!
Élned kell, hogy belecsókold másba életed,
Hogy megtaláld ki együtt örül és fél veled.
Ki kezébe fogja kezed és azt súgja szeretlek,
Ki minden bűnét elnézi két csillogó szemednek.
Légy aki vagy, ellenségeid papírként égnek el
Nem adhatod fel soha, élned kell!
Élned kell, hogy kiábrándulj az álmokból
Hogy valóságot szűrj le, sok tönkrement vágyadból.
Hiába zokogsz, kelsz fel álmatlanul ágyadból,
Romhalmaz lett kő és por fáradozva felépített váradból.
Ha össze is omlott egy álmod, helyette még egy kell!
Ha milliószor kezded is elölről, élned kell!
Élned kell, hogy kiálld minden mocskát e világnak
Akár gyűlölnek, vagy leginkább kívánnak.
Lesznek kik végig veled maradnak, lesznek kik kiszállnak
Lesznek kik majd ápolnak, lesznek kik kirágnak.
Lesz kinek csak szíved, de lesz kinek véred kell,
Értsd meg kérlek, egyszerűen élned kell!
Élned kell, hogy lásd igaz barátaid melletted,
Hogy emlékezz, mások hibáját miként feledted.
Megbocsátottál mindent, s bár nem leltél csodákat
Megtámadott sokszor, de mégis vesztett a bánat.
Most mégis, te vagy ki vígan énekel!
Míg sorsod be nem teljesül, élned kell!
Lépold András
Élned kell, hogy tanulj a hibádból,
Megtudd ki támogat és ki vádol.
Hogy érezz a szíveddel gyűlölj, vagy szeress,
Hogy ellenséget láss, hogy szeretteket temess.
Az élet útja rögös, vigyázz ne tévedj el!
Ha százszor elbuksz is, élned kell!
Élned kell, hogy szenvedj, hogy hullasd könnyedet
Még csak nem is érted miért, hiába lapozol könyveket
El kell buknod, csak hogy újra felállj ismét
Hogy megmutasd, a meleg szív is mindent kivéd.
Jeges kéz markolja szíved, de ha nem is hiszed el,
Ki kell bírnod és élned kell!
Élned kell, hogy belecsókold másba életed,
Hogy megtaláld ki együtt örül és fél veled.
Ki kezébe fogja kezed és azt súgja szeretlek,
Ki minden bűnét elnézi két csillogó szemednek.
Légy aki vagy, ellenségeid papírként égnek el
Nem adhatod fel soha, élned kell!
Élned kell, hogy kiábrándulj az álmokból
Hogy valóságot szűrj le, sok tönkrement vágyadból.
Hiába zokogsz, kelsz fel álmatlanul ágyadból,
Romhalmaz lett kő és por fáradozva felépített váradból.
Ha össze is omlott egy álmod, helyette még egy kell!
Ha milliószor kezded is elölről, élned kell!
Élned kell, hogy kiálld minden mocskát e világnak
Akár gyűlölnek, vagy leginkább kívánnak.
Lesznek kik végig veled maradnak, lesznek kik kiszállnak
Lesznek kik majd ápolnak, lesznek kik kirágnak.
Lesz kinek csak szíved, de lesz kinek véred kell,
Értsd meg kérlek, egyszerűen élned kell!
Élned kell, hogy lásd igaz barátaid melletted,
Hogy emlékezz, mások hibáját miként feledted.
Megbocsátottál mindent, s bár nem leltél csodákat
Megtámadott sokszor, de mégis vesztett a bánat.
Most mégis, te vagy ki vígan énekel!
Míg sorsod be nem teljesül, élned kell!
Lépold András
Nagy Viktória Judit : Felnőttem
Nagy Viktória Judit
Felnőttem
Mama, felnőttem.
Lázasan nézem fotóm.
Gyermekded ujjaim megvékonyodtak.
S Te sem fésülöd már hajam.
Mama, felnőttem.
Hol vigyázó kezedet megleltem.
Most egyedül támolygok.
Csillagocskák az égen.
Együtt néztük őket.
Mama, felnőttem.
Vigyáz rám a sors keze.
Eszem, melyet adtál.
De vársz még öledbe, tudom.
Találkozunk, ha megjöttem.
Mama, felnőttem.
Felnőttem
Mama, felnőttem.
Lázasan nézem fotóm.
Gyermekded ujjaim megvékonyodtak.
S Te sem fésülöd már hajam.
Mama, felnőttem.
Hol vigyázó kezedet megleltem.
Most egyedül támolygok.
Csillagocskák az égen.
Együtt néztük őket.
Mama, felnőttem.
Vigyáz rám a sors keze.
Eszem, melyet adtál.
De vársz még öledbe, tudom.
Találkozunk, ha megjöttem.
Mama, felnőttem.
B. Radó Lili:Esti dal
B. Radó Lili:
ESTI DAL
Oly jó ilyenkor este már,
mikor az izzó nap leszáll
s a csillag csillog csak nekem.
Elgondolom az életem.
Ami elmúlt és ami lesz még,
mit rég megúntam s amit szeretnék,
messziről nézem és nyugodtan,
ami után egykor futottam.
Mire az izzó arc lehűl,
a szív is békés lesz belül.
Öröm, kétség oly messzi cseng
és jól esik az esti csend.
Jó így mégegyszer szemlehúnyva
mindent végiggondolni újra,
a lélek könnyű, mint a pára
s csend van. Elalszunk nemsokára.
ESTI DAL
Oly jó ilyenkor este már,
mikor az izzó nap leszáll
s a csillag csillog csak nekem.
Elgondolom az életem.
Ami elmúlt és ami lesz még,
mit rég megúntam s amit szeretnék,
messziről nézem és nyugodtan,
ami után egykor futottam.
Mire az izzó arc lehűl,
a szív is békés lesz belül.
Öröm, kétség oly messzi cseng
és jól esik az esti csend.
Jó így mégegyszer szemlehúnyva
mindent végiggondolni újra,
a lélek könnyű, mint a pára
s csend van. Elalszunk nemsokára.
Valentinus Mosolyogjunk...
Valentinus
Mosolyogjunk...
Mosolyogni derűs szívvel olyan jó és érdemes,
Amikor az ember szíve kacagtató és heves.
Széles szájjal harsányan és vidámkodva elszállnak,
Tréfás hangon kósza széllel énekelve rád várnak
Arra hogy majd minden arcocskán tündököl a mosoly
Nem lesz soha többé zárva kacajunk és a fogoly.
Mosolyogni derűs szívvel olyan jó és érdemes,
Amikor az ember szíve kacagtató és heves.
Menjünk együtt nincs visszaút ezért vagyunk oly sokan,
Hiszünk benne, utolérjük, Barátaim bárhogyan.
Derűs mosoly élet sója, szépen szóló dallamok,
Fancsal képpel, borús arccal fel a Mennybe nem jutok.
Mosolyogni derűs szívvel olyan jó és érdemes,
Amikor az ember szíve kacagtató és heves.
Szemembe nézz ne a földre, lássak derűt arcodon,
Ha kell, most már nézzél vissza, magad mögé válladon.
Egészséges jó derűvel kacagtató harsonák,
Messze szállnak, elrepülnek át a földön légen át.
Mosolyogjunk...
Mosolyogni derűs szívvel olyan jó és érdemes,
Amikor az ember szíve kacagtató és heves.
Széles szájjal harsányan és vidámkodva elszállnak,
Tréfás hangon kósza széllel énekelve rád várnak
Arra hogy majd minden arcocskán tündököl a mosoly
Nem lesz soha többé zárva kacajunk és a fogoly.
Mosolyogni derűs szívvel olyan jó és érdemes,
Amikor az ember szíve kacagtató és heves.
Menjünk együtt nincs visszaút ezért vagyunk oly sokan,
Hiszünk benne, utolérjük, Barátaim bárhogyan.
Derűs mosoly élet sója, szépen szóló dallamok,
Fancsal képpel, borús arccal fel a Mennybe nem jutok.
Mosolyogni derűs szívvel olyan jó és érdemes,
Amikor az ember szíve kacagtató és heves.
Szemembe nézz ne a földre, lássak derűt arcodon,
Ha kell, most már nézzél vissza, magad mögé válladon.
Egészséges jó derűvel kacagtató harsonák,
Messze szállnak, elrepülnek át a földön légen át.
A valami JÓ!
A valami JÓ!
Minden rosszban van valami jó! Mondja nekem egy népi bölcselet.
Én meg ezt mondom: a jó oldalt nézegeted? Abból jut több neked!
Mondások, bölcsességek? Van talán, aki nem is olvas ilyeneket!
Te meg igen, vagy éppen hallgatod. Használod, mert meg is érted.
Te szeretsz segíteni másoknak! Igazán jó ember vagy, ezt elhiheted!
Vállalhatsz missziót, küldetést, és így társaidat a tudáshoz felemeled!
Példamutatással! Másoknak úgy segíthetsz, ha magad ELŐREVESZED.
Látják sikered és követnek. Köveznek? Az számít, Te hogyan teszed!
Energia, befektetés nélkül - itt a földön - nem jutsz messzire, elhiheted.
A NINCS nagy gáz! Legyen pénzed, ne legyél leégve. Így lesz hiteled!
És hozzájárulhatsz. Adhatsz bőven, segíthetsz kedvedre! Ha jó neked.
Hasznossá válhatsz. Lubickolhatsz sok jóban és vígan élheted életed!
Tán valaki azt kívánja, hogy neked ez gyors és habkönnyű legyen?
Az út az élvezet nem a cél. Hisz csupa játék, izgalom és küzdelem!
Nem kívánhatom, hogy lásd, amit én. De azt igen, hogy játssz velem!
2007-10-13 - tmy -
Minden rosszban van valami jó! Mondja nekem egy népi bölcselet.
Én meg ezt mondom: a jó oldalt nézegeted? Abból jut több neked!
Mondások, bölcsességek? Van talán, aki nem is olvas ilyeneket!
Te meg igen, vagy éppen hallgatod. Használod, mert meg is érted.
Te szeretsz segíteni másoknak! Igazán jó ember vagy, ezt elhiheted!
Vállalhatsz missziót, küldetést, és így társaidat a tudáshoz felemeled!
Példamutatással! Másoknak úgy segíthetsz, ha magad ELŐREVESZED.
Látják sikered és követnek. Köveznek? Az számít, Te hogyan teszed!
Energia, befektetés nélkül - itt a földön - nem jutsz messzire, elhiheted.
A NINCS nagy gáz! Legyen pénzed, ne legyél leégve. Így lesz hiteled!
És hozzájárulhatsz. Adhatsz bőven, segíthetsz kedvedre! Ha jó neked.
Hasznossá válhatsz. Lubickolhatsz sok jóban és vígan élheted életed!
Tán valaki azt kívánja, hogy neked ez gyors és habkönnyű legyen?
Az út az élvezet nem a cél. Hisz csupa játék, izgalom és küzdelem!
Nem kívánhatom, hogy lásd, amit én. De azt igen, hogy játssz velem!
2007-10-13 - tmy -
Belenta Emília: Mi is az élet?
Mi is az élet?
Emberek kérdem tőletek,
Tudjátok, hogy mi az élet?
Az egész élet egy színház,
Hol a szereplők mi vagyunk.
Játszunk prózát, komédiát,
Néha sajnos drámát.
Vitézek, hősök vagyunk,
Győzni csak mi akarunk.
Szerelmi tragédiát is eljátszuk,
Körülöttünk fény és pompa.
Gazdagságra vágyunk,
De boldogok sosem vagyunk.
Hagyjuk a pompát, gazdagságot,
Palotánk Isten háza legyen,
Vagyonunk Isten áldása, szeretete,
Áldása bennünket boldoggá tegyen.
Szerényen, becsületesen éljünk,
Embertársainkat megbecsüljük.
Szerény otthonukba, családi körbe,
Sorsunkkal szívünk elégedett legyen.
Belenta Emilia
Emberek kérdem tőletek,
Tudjátok, hogy mi az élet?
Az egész élet egy színház,
Hol a szereplők mi vagyunk.
Játszunk prózát, komédiát,
Néha sajnos drámát.
Vitézek, hősök vagyunk,
Győzni csak mi akarunk.
Szerelmi tragédiát is eljátszuk,
Körülöttünk fény és pompa.
Gazdagságra vágyunk,
De boldogok sosem vagyunk.
Hagyjuk a pompát, gazdagságot,
Palotánk Isten háza legyen,
Vagyonunk Isten áldása, szeretete,
Áldása bennünket boldoggá tegyen.
Szerényen, becsületesen éljünk,
Embertársainkat megbecsüljük.
Szerény otthonukba, családi körbe,
Sorsunkkal szívünk elégedett legyen.
Belenta Emilia
Nagy Ágota-Gabriella:Volt egyszer egy gyermekkor
Nagy Ágota-Gabriella:
Volt egyszer egy gyermekkor
Volt egyszer egy gyermekkor tele minden jóval,
Tele ezer kacajjal és boldog játékkal.
Volt egyszer egy gyermekkor sok száz boldog nappal,
Tovatűnt a ködben mesés világával.
A kispolcon baba ült fodros ruhájában,
A sarokban mag mackó színes kalapjában.
Minden fényben úszott a boldogságtól,
Minden lassan eltűnt a csendes magányától.
Csengett a kisudvar a boldog nevetéstől,
Színes volt az élet a csodaszép meséktől.
A mesék akkor mind-mind valósággá váltak,
De idővel lassan az álmok is elmúltak.
Azóta, hogy elmúlt, minden megváltozott,
Az élet azóta ezer újat hozott.
Most már más a világ, idegen színekkel,
Sok-sok boldog nappal, de tömény szenvedéssel. -
Van most egy kamaszkor, tele minden gonddal,
De tele örömökkel, boldogabb napokkal.
Van most egy kamaszkor nehéz döntésekkel,
Csendes magányokkal, fura felnőttekkel.
A polcon most a könyvek sorakozva állnak,
A sarokban egy fénykép az eltűnt világnak.
Most minden a jövő képét emeli ki,
Bár a szív még a múltat sem feledi.
Örökös csend borult a kisudvarra,
Egy hirtelen ébredés sújt most az álmokra.
Mert ki álmaira épít, megöli életét,
Mert mindenki megéri fájó ébredését!
Volt egyszer egy gyermekkor
Volt egyszer egy gyermekkor tele minden jóval,
Tele ezer kacajjal és boldog játékkal.
Volt egyszer egy gyermekkor sok száz boldog nappal,
Tovatűnt a ködben mesés világával.
A kispolcon baba ült fodros ruhájában,
A sarokban mag mackó színes kalapjában.
Minden fényben úszott a boldogságtól,
Minden lassan eltűnt a csendes magányától.
Csengett a kisudvar a boldog nevetéstől,
Színes volt az élet a csodaszép meséktől.
A mesék akkor mind-mind valósággá váltak,
De idővel lassan az álmok is elmúltak.
Azóta, hogy elmúlt, minden megváltozott,
Az élet azóta ezer újat hozott.
Most már más a világ, idegen színekkel,
Sok-sok boldog nappal, de tömény szenvedéssel. -
Van most egy kamaszkor, tele minden gonddal,
De tele örömökkel, boldogabb napokkal.
Van most egy kamaszkor nehéz döntésekkel,
Csendes magányokkal, fura felnőttekkel.
A polcon most a könyvek sorakozva állnak,
A sarokban egy fénykép az eltűnt világnak.
Most minden a jövő képét emeli ki,
Bár a szív még a múltat sem feledi.
Örökös csend borult a kisudvarra,
Egy hirtelen ébredés sújt most az álmokra.
Mert ki álmaira épít, megöli életét,
Mert mindenki megéri fájó ébredését!
Ady Endre: Az élet
Ady Endre:
AZ ÉLET
Az élet a zsibárusok világa,
Egy hangos vásár, melynek vége nincs.
Nincs semmi tán, melynek ne volna ára,
Megvehető akármi ritka kincs.
Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak
Kufár lélekkel hasznot, üzletet;
Itt alkusznak, amott már áll a vásár,
A jelszó mindig: eladok, veszek!...
Raktárra hordják mindenik portékát,
Eladó minden, hogyha van vevő:
Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság,
Rajongás, hit, eszmény és szerető.
Aki bolond, holmiját olcsón adja,
Az okos mindig többet nyer vele,
A jelszó: egymást túl kell licitálni,
Ádáz versennyel egymást verve le!
A szív az üzlet leghitványabb tárgya
S eladják mégis minden szent hevét.
Akad vevő rá, egymást licitálja,
Hogy a holmit atomként szedje szét.
Folyik a vásár harsogó zsivajban,
Az egyik kinál, másik meg veszen,
Csak néhol egy-egy végképen kiárult,
Kifosztott lélek zokog csendesen.
Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben,
Bolondok bizton, balgák szerfelett,
Eddig az ő példájukat követtem,
Ezután én is másképpen teszek,
Lelkem, szívem kitárom a piacra,
Túladok én is minden kincsemen...
...De nincs erőm ily nyomorulttá válni,
Óh, nincs erőm, én édes Istenem!...
AZ ÉLET
Az élet a zsibárusok világa,
Egy hangos vásár, melynek vége nincs.
Nincs semmi tán, melynek ne volna ára,
Megvehető akármi ritka kincs.
Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak
Kufár lélekkel hasznot, üzletet;
Itt alkusznak, amott már áll a vásár,
A jelszó mindig: eladok, veszek!...
Raktárra hordják mindenik portékát,
Eladó minden, hogyha van vevő:
Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság,
Rajongás, hit, eszmény és szerető.
Aki bolond, holmiját olcsón adja,
Az okos mindig többet nyer vele,
A jelszó: egymást túl kell licitálni,
Ádáz versennyel egymást verve le!
A szív az üzlet leghitványabb tárgya
S eladják mégis minden szent hevét.
Akad vevő rá, egymást licitálja,
Hogy a holmit atomként szedje szét.
Folyik a vásár harsogó zsivajban,
Az egyik kinál, másik meg veszen,
Csak néhol egy-egy végképen kiárult,
Kifosztott lélek zokog csendesen.
Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben,
Bolondok bizton, balgák szerfelett,
Eddig az ő példájukat követtem,
Ezután én is másképpen teszek,
Lelkem, szívem kitárom a piacra,
Túladok én is minden kincsemen...
...De nincs erőm ily nyomorulttá válni,
Óh, nincs erőm, én édes Istenem!...
József Attila: Éltem, így érdemeltem...
József Attila: Éltem, így érdemeltem...
Éltem, így érdemeltem én meg,
hogy társul vegyenek a vének,
kikben a haragvó remények
jó bölcsességgé változának.
Dolgos derű és könnyű kellem,
szorongást eloszlató szellem
serkent engem a semmi ellen:
ha szólok, sokan szólnak hozzám.
Bimbózó és kinyílt világgal,
mint kisgyerek virágos ággal.
Szendereg szívemben a vétek,
melyet szívesen büntetnétek,
ám én kilépek elibétek
Éltem, így érdemeltem én meg,
hogy társul vegyenek a vének,
kikben a haragvó remények
jó bölcsességgé változának.
Dolgos derű és könnyű kellem,
szorongást eloszlató szellem
serkent engem a semmi ellen:
ha szólok, sokan szólnak hozzám.
Bimbózó és kinyílt világgal,
mint kisgyerek virágos ággal.
Szendereg szívemben a vétek,
melyet szívesen büntetnétek,
ám én kilépek elibétek
Szeszély
Szeszély
Napok óta az jár a fejembe,
Szeszélyes embernek lehetsz e kedvére?
És mi is a szeszély? Átok, avagy erény?
A másik kérdésem eme:
Miként születik a szeszély?
És vajon veszélyes-e?
Ezen kérdéseken töprengek eleget,
Mert kik körülvesznek engem,
Bizony sokszor szeszélyesek.
Férj, édesanya, gyermekek,
Egy kedves barátom,
Szeszéllyel mindegyik megáldott.
Én magam, a szeszéllyel, kezet sosem fogtam.
Eme átkot, avagy erényt,
Életemből mindig kihagytam.
De körbe vesz mégis, mert ráébredtem minap,
Hogy a szeszélyes emberek, csudára vonzanak.
Mivel ezen embereket, én szeretem nagyon,
Ha kérdésemre választ nem is kapok,
De szeszélyes emberekkel bánni,
Bizony azértis megtanulok!
Mert ha szeszélyes nem is, de makacs vagyok.
Véghezviszem azt, mit elhatározok.
A válasz a kérdésemre, itt van máris talán,
A gyógyír a szeszélyre, az alkalmazkodás.
Mert hogyan is lehetnék kedvére, annak ki szeszélyes,
Hogy szívemre ne legyen, túlontúl veszélyes?
Kihívás ez bizony, de nem bosszankodom,
Az átok makacsságot, erénnyé kovácsolom,
Szeszélyes kedvükhöz, majd néznek csak nagyon;
Mosolygok rájuk, és alkalmazkodom.
Napok óta az jár a fejembe,
Szeszélyes embernek lehetsz e kedvére?
És mi is a szeszély? Átok, avagy erény?
A másik kérdésem eme:
Miként születik a szeszély?
És vajon veszélyes-e?
Ezen kérdéseken töprengek eleget,
Mert kik körülvesznek engem,
Bizony sokszor szeszélyesek.
Férj, édesanya, gyermekek,
Egy kedves barátom,
Szeszéllyel mindegyik megáldott.
Én magam, a szeszéllyel, kezet sosem fogtam.
Eme átkot, avagy erényt,
Életemből mindig kihagytam.
De körbe vesz mégis, mert ráébredtem minap,
Hogy a szeszélyes emberek, csudára vonzanak.
Mivel ezen embereket, én szeretem nagyon,
Ha kérdésemre választ nem is kapok,
De szeszélyes emberekkel bánni,
Bizony azértis megtanulok!
Mert ha szeszélyes nem is, de makacs vagyok.
Véghezviszem azt, mit elhatározok.
A válasz a kérdésemre, itt van máris talán,
A gyógyír a szeszélyre, az alkalmazkodás.
Mert hogyan is lehetnék kedvére, annak ki szeszélyes,
Hogy szívemre ne legyen, túlontúl veszélyes?
Kihívás ez bizony, de nem bosszankodom,
Az átok makacsságot, erénnyé kovácsolom,
Szeszélyes kedvükhöz, majd néznek csak nagyon;
Mosolygok rájuk, és alkalmazkodom.
Gyulavári Petra: Mássá váltam
Mássá váltam
Mássá váltam.
A szokott értelemben.
Új ember, új helyzetekben.
Hatottak rám emberek, tárgyak, és szagok.
Igen. Másoknak is köszönhető, hogy ilyen vagyok.
Néha szeretem, vagy gyűlölöm magam.
Választásom nincs, ezt én is akartam...
Lelkem ujjongott, ha új útra tértem,
Akarom! - dübörgött a szívem.
Vagy csak megtörtént, én észre se vettem,
Utólag magamon mélyen elképedtem.
Más ember lettem a hosszú út alatt,
A régi gyenge volt, választás nem maradt!
Magamon kacagok milyen naiv voltam,
Ezt a részemet, itt hagyom a porban...
Megújultam. Erősebb lettem.
Magamban új dolgokat felfedeztem.
A poros úton valami felébredt bennem.
Olyan vagyok most, amilyet elképzeltem...
Gyulavári Petra
Mássá váltam.
A szokott értelemben.
Új ember, új helyzetekben.
Hatottak rám emberek, tárgyak, és szagok.
Igen. Másoknak is köszönhető, hogy ilyen vagyok.
Néha szeretem, vagy gyűlölöm magam.
Választásom nincs, ezt én is akartam...
Lelkem ujjongott, ha új útra tértem,
Akarom! - dübörgött a szívem.
Vagy csak megtörtént, én észre se vettem,
Utólag magamon mélyen elképedtem.
Más ember lettem a hosszú út alatt,
A régi gyenge volt, választás nem maradt!
Magamon kacagok milyen naiv voltam,
Ezt a részemet, itt hagyom a porban...
Megújultam. Erősebb lettem.
Magamban új dolgokat felfedeztem.
A poros úton valami felébredt bennem.
Olyan vagyok most, amilyet elképzeltem...
Gyulavári Petra
Kis János: A barátság
A barátság
Ti, legszebb órái lefolyt életemnek,
Kik hű barátokat adtatok lelkemnek,
Mikép rajzoljalak tábláján szívemnek?
Titek áldlak, míg foly egy cseppje véremnek!
Tinéktek köszönöm legszebb napjaimat,
Mellyek felderítik setét óráimat.
Ti gyújtjátok bennem szentebb szikráimat,
Mellyek lelkesítik nemesb munkáimat.
Barátság! dicső szó, szent hangzat fülemben!
Te légy géniusom minden lépésemben.
Emelj fel karoddal porba-esésemben,
Ha te viszsz, részem lesz halhatlan érdemben.
Kis János 08/06/08 13:43
Eszti Pillanatkép
Mint a lemenő nap, mely néha,
Még fel-felbukkan a láthatáron,
Úgy bukkan fel szívemben,
Egy el-eltűnő álom!
Alászáll a Nap. A vonat zakatol.
A kékeslilás ég, a szívemig hatol!
Olyan ez, mint tovatűnő varázslat,
A tenger kékje lepi el a tájat.
S felette a felhők,
Mint a tenger szelíd habjai,
Libbennek tova a széllel,
Mint a boldogság kék madarai!
Nagy Edina
Ti, legszebb órái lefolyt életemnek,
Kik hű barátokat adtatok lelkemnek,
Mikép rajzoljalak tábláján szívemnek?
Titek áldlak, míg foly egy cseppje véremnek!
Tinéktek köszönöm legszebb napjaimat,
Mellyek felderítik setét óráimat.
Ti gyújtjátok bennem szentebb szikráimat,
Mellyek lelkesítik nemesb munkáimat.
Barátság! dicső szó, szent hangzat fülemben!
Te légy géniusom minden lépésemben.
Emelj fel karoddal porba-esésemben,
Ha te viszsz, részem lesz halhatlan érdemben.
Kis János 08/06/08 13:43
Eszti Pillanatkép
Mint a lemenő nap, mely néha,
Még fel-felbukkan a láthatáron,
Úgy bukkan fel szívemben,
Egy el-eltűnő álom!
Alászáll a Nap. A vonat zakatol.
A kékeslilás ég, a szívemig hatol!
Olyan ez, mint tovatűnő varázslat,
A tenger kékje lepi el a tájat.
S felette a felhők,
Mint a tenger szelíd habjai,
Libbennek tova a széllel,
Mint a boldogság kék madarai!
Nagy Edina
Menyus : Szeretet
Menyus
Szeretet
Ha megbántanak bennünket, nagyon tud fájni.
De mert szeretjük, megtudunk neki bocsátani.
Megbocsátunk egyszer, sokszor, talán végtelenül
Ezt parancsolja szívünk, mert szeretünk.
A jó szándékú segítséged, nyújtsd felé, mint szeretetedet,
S ha viszont szeret, ezt elfogadja, mert bízik benned.
Az önzetlenséged, mely viszonzást sem kér,
Téged úttalan utadon, életed végéig elkísér.
Ha elégedett vagy és szereted önmagad,
ebből a szeretetből adhatsz másoknak.
Belőled áramlik a jóság, a tisztaság, a fény.
Amely másoknak is példaértékű remény.
A szeretni tudásra, annak átadására születtél Te meg
Hogy szívüket megtöltse az önzetlen Szereteted!
Szeretet
Ha megbántanak bennünket, nagyon tud fájni.
De mert szeretjük, megtudunk neki bocsátani.
Megbocsátunk egyszer, sokszor, talán végtelenül
Ezt parancsolja szívünk, mert szeretünk.
A jó szándékú segítséged, nyújtsd felé, mint szeretetedet,
S ha viszont szeret, ezt elfogadja, mert bízik benned.
Az önzetlenséged, mely viszonzást sem kér,
Téged úttalan utadon, életed végéig elkísér.
Ha elégedett vagy és szereted önmagad,
ebből a szeretetből adhatsz másoknak.
Belőled áramlik a jóság, a tisztaság, a fény.
Amely másoknak is példaértékű remény.
A szeretni tudásra, annak átadására születtél Te meg
Hogy szívüket megtöltse az önzetlen Szereteted!
Halász István : Cinke az udvarunkban
Cinke az udvarunkban
Egy kis cinke kapaszkodva a telefonzsinórba,
önfeledten hintázgatott a napos udvarunkban.
Nagy élvezettel illegette-billegette magát
és csodás hangján énekelte örök szép dalát,
majd mint aki mindennel teljesen elégedett,
egyik pillanatról a másikra tovább repdesett.
Kedves kis cinke, kis madár! Örülünk, hogy jöttél!
Hozzánk mától vissza-visszajöhetnél!
Halász István
Egy kis cinke kapaszkodva a telefonzsinórba,
önfeledten hintázgatott a napos udvarunkban.
Nagy élvezettel illegette-billegette magát
és csodás hangján énekelte örök szép dalát,
majd mint aki mindennel teljesen elégedett,
egyik pillanatról a másikra tovább repdesett.
Kedves kis cinke, kis madár! Örülünk, hogy jöttél!
Hozzánk mától vissza-visszajöhetnél!
Halász István
Karinthy Frigyes: Elôszó
Karinthy Frigyes: Elôszó
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Próbáltam súgni szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.
A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.
A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,
A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Mert félig már ki is bukott, tudom,
De mindig megrekedt a féluton.
Az egyik forró és piros lett tôle,
Ô is sugni akart: csók lett belôle.
A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.
Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.
De nékem ô égô csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,
Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy ôt higyjem.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Hogy fájt, mikor csúfoltak és kinoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,
Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,
Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.
Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.
Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él.
Mindenkinek rokona, ismerôse,
Mindenkinek utódja, ôse.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.
Elmondanám az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.
Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.
A csörgôt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.
Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.
Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsôjére, kérlek,
Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.
Örömhirt, jó hirt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.
Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Próbáltam súgni szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.
A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.
A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,
A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Mert félig már ki is bukott, tudom,
De mindig megrekedt a féluton.
Az egyik forró és piros lett tôle,
Ô is sugni akart: csók lett belôle.
A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.
Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.
De nékem ô égô csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,
Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy ôt higyjem.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Hogy fájt, mikor csúfoltak és kinoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,
Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,
Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.
Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.
Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él.
Mindenkinek rokona, ismerôse,
Mindenkinek utódja, ôse.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.
Elmondanám az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.
Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.
A csörgôt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.
Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.
Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsôjére, kérlek,
Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.
Örömhirt, jó hirt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.
Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
