Neked...
Hazudom hát, hogy nem szeretlek...
Hazudom magamnak, és hazudom Neked.
Hiába, remegek ha mosolyog rám szemed.
Kabátom összehúzva próbálom rejteni szívem,
S teszek úgy, mintha nem lenne semmi sem.
Nem érti senki sem, nem értem én sem,
miért van, hogy reményeddel élem életem.
Nem tettél semmit, csak csendben rám néztél,
nem mondtam semmit, mert nem is kérdeztél.
Hazudom hát, hogy nem szeretlek...
Hazudom magamnak, és hazudom Neked,
mégis lehet, hogy a valót is ismered?
Üzen-e valamit szemem, mikor belenézel?
Tudsz-e valaha szárnyalni üzenetével?
Érezted-e már te is néhány pillanatra,
hogy a tétova álmok olykor elragadnak?
Miért érzem mégis, hogy simogat szemed melege?
Mikor nem beszélünk se te, se én... senki se!
Hazudom hát, hogy nem szeretlek...
Hazudom magamnak, és hazudom Neked,
de hazudni is fáj, ha az álmodat kergeted.
Legbelül, hol bánatból vers fakad,
a szívemben vállalom önmagam.
Hiába küzd ellene rideg józan ész,
győz a szív, de még mindig magányról zenél.
A zene mégis neked szól,
egyszer tán meghallod valahol.
Hazudjam hát hogy nem szeretlek?
Hazudjam magamnak, és neked?
Nem teszem többet, csak nyújtsad a kezed!
Hegyi Gabriella
Kormányos Sándor Furcsa ember
Furcsa ember
Ki verset farag, furcsa ember,
folyton keresi szárnyait
de nem találja, hát bánatában
versbe faragja álmait.
Ki verset farag, furcsa ember
csak pengeti lelke húrjait,
s ha nevetnek rajta körbenéz,
és nem érti ő sem, mért van itt.
Ki verset farag, furcsa ember
folyton mondandója van
szívét, lelkét eléd önti,
mégis mindig szótalan.
Ki verset farag, furcsa ember
néha verset írni sem mer.
Kormányos Sándor
Tóth Beáta Mária Távolból érzem
Távolból érzem
Mert a távolságban rájövünk arra
Hogy mit is jelent nekünk a másik
Mert még mindennap látva
Nem érezhetjük mennyire hiányzik
Hiszen velünk van
S aki itt van, nem hiányozhat
De midőn megnőnek a kilométerek
Megtudhatjuk, hogy igazán mit jelentett
S ha hetek, hónapok telnek el
Hogy nem találkozhatunk
Csak levelek cserélődhetnek
De egymást nem láthatjuk
Mert sok az az út...
De néha egymáshoz indulunk
S ilyenkor még kedvesebb a találkozás...
Már én is tudom, mi az igaz barátság!
Tóth Beáta Mária
Mert a távolságban rájövünk arra
Hogy mit is jelent nekünk a másik
Mert még mindennap látva
Nem érezhetjük mennyire hiányzik
Hiszen velünk van
S aki itt van, nem hiányozhat
De midőn megnőnek a kilométerek
Megtudhatjuk, hogy igazán mit jelentett
S ha hetek, hónapok telnek el
Hogy nem találkozhatunk
Csak levelek cserélődhetnek
De egymást nem láthatjuk
Mert sok az az út...
De néha egymáshoz indulunk
S ilyenkor még kedvesebb a találkozás...
Már én is tudom, mi az igaz barátság!
Tóth Beáta Mária
Nessa: Egy éjjelen
Nessa:
Egy éjjelen
Eljött az éj s most megint gondolkozom.
Nem tudom ki vagyok és hogy ki akarok lenni.
Madár az égen hogy szabadon száljak?
Vihar a szélben hogy bármerre járjak?
Nem.
Legyek csillag!
Csillag az égen mely éjszaka
fényesen ragyog.
Egy fény, szabad, szép,
érzéseket kifejező jelenség,
ez legyek én.
Ez kit mindenki szeret,
ki mindenkit lát.
És ne csak legyek, hanem hiszem
hogy egy szép éjszakán
mikor felnézek az égre
és egy csillag visszakacsint rám,
én is azzá válok.
Egy éjjelen
Eljött az éj s most megint gondolkozom.
Nem tudom ki vagyok és hogy ki akarok lenni.
Madár az égen hogy szabadon száljak?
Vihar a szélben hogy bármerre járjak?
Nem.
Legyek csillag!
Csillag az égen mely éjszaka
fényesen ragyog.
Egy fény, szabad, szép,
érzéseket kifejező jelenség,
ez legyek én.
Ez kit mindenki szeret,
ki mindenkit lát.
És ne csak legyek, hanem hiszem
hogy egy szép éjszakán
mikor felnézek az égre
és egy csillag visszakacsint rám,
én is azzá válok.
Varga Kálmán Hozzád Barátom
Hozzád Barátom
Reménytől megfosztva, sötét magányba zártan,
Bilincselt lélekkel, s bedugva két fülem.
Agyamban lázasan, egyre lejjebb ástam,
Hová nem ért valóság, csak páni félelem.
Félelmemben attól, mindent elveszítek,
Egyetlen társam, s jó barátaim,
S legfőképp hitemet, hogy csak jól érdemes élnem.
Elégtem, s láttam saját hamvaim.
Nehéz, nehéz idők voltak.
Emlékét mindmáig magamban hordom.
De hitem, s bizalmam lassan visszatérnek
S már tudom mi az, mi átsegít minden gondomon.
A szép dolgok, percek, s veled töltött órák,
Nagy beszélgetések, szép emlékeim.
A tűz fénye, melynél sokszor melegedtünk,
Mi mellett merengtünk világ dolgain.
Könnyező szemekkel mikor szemembe néztél,
Gyógyulj meg, mondtad, mert ez fáj nekem.
Akkor, ott még nem érezhettem,
Mart még a kétség, s köd lepte el szemem.
Adtál időt, s volt türelmed várni,
Tisztul a látás és az értelem.
Lesz idő, amikor nem tud már fájni.
Tudtad, hogy utam hozzád még meglelem.
Sokszor éreztem, nem csinálom végig,
Elég, mert küzdelmem sehová nem vezet.
De most már tudom, mit nem tudtam eddig,
Barátom! Hidd el, Te érted érdemes.
Varga Kálmán
Erdős Pál Attila: Házibuli az erdőben...
Erdős Pál Attila:
Házibuli az erdőben...
Egy erdei állat gondolata merész
házibulit szeretne, de nincsen zenész.
Medve, kinek hallása jó, lesz gitáros
Ám zenélés közben vedel, mert iszákos.
Lehetőségét észleli egy sértett nyúl
Sokat csúfolják, ezért lelkében harc dúl.
Gyávaságát legyőzve medvét elveri
aki a jó hírét azonnal elveszti.
Másnap reggel az oroszlán a medvéhez
fordul és kérdé, mi történt? Kedvéhez
méltó a válasz: a francba, "mittudomén",
ily szörnyű baleset mindenkit utolér.
Derengeni kezd a medvének, s eszébe jut
az elkövető fején két hegyes és rút
valami volt. A nyúl mindent kihallgatott,
majd vigyorogva a csigához ballagott:
- Menekülj édes komám, szorul a hurok! -
Házibuli az erdőben...
Egy erdei állat gondolata merész
házibulit szeretne, de nincsen zenész.
Medve, kinek hallása jó, lesz gitáros
Ám zenélés közben vedel, mert iszákos.
Lehetőségét észleli egy sértett nyúl
Sokat csúfolják, ezért lelkében harc dúl.
Gyávaságát legyőzve medvét elveri
aki a jó hírét azonnal elveszti.
Másnap reggel az oroszlán a medvéhez
fordul és kérdé, mi történt? Kedvéhez
méltó a válasz: a francba, "mittudomén",
ily szörnyű baleset mindenkit utolér.
Derengeni kezd a medvének, s eszébe jut
az elkövető fején két hegyes és rút
valami volt. A nyúl mindent kihallgatott,
majd vigyorogva a csigához ballagott:
- Menekülj édes komám, szorul a hurok! -
Misela Tomčala Igaz barát
Igaz barát
Élni az életet minden gond nélkül lehetetlen,
Vannak percek, órák, napok mikor az ember tehetetlen.
Nem tudja, mit tegyen, merre lépjen, vagy lépjen-e.
Nem tudja, hogy lesz-e valaki a nehéz pillanatban mellette.
Amikor saját erejével nem tud segíteni magán,
Mikor semmi más nem marad neki, csak a magány.
Bízik abban, hogy ennek az ideje sosem jön el,
Reméli mindig itt lesz az, akit igaz barátnak tekint.
Mert egy igaz barát az élethez kell,
Az veled lesz akkor is, mikor más már régen nincs.
Ő akkor jön, mikor mindenki más elmegy,
És tudod, hogy minden hibáddal együtt szeret.
Hiszen ő figyelmeztet arra, hogy az arcod maszatos,
Egyszóval egy igaz barát az életben kimondhatatlanul fontos!
Misela Tomčala
Élni az életet minden gond nélkül lehetetlen,
Vannak percek, órák, napok mikor az ember tehetetlen.
Nem tudja, mit tegyen, merre lépjen, vagy lépjen-e.
Nem tudja, hogy lesz-e valaki a nehéz pillanatban mellette.
Amikor saját erejével nem tud segíteni magán,
Mikor semmi más nem marad neki, csak a magány.
Bízik abban, hogy ennek az ideje sosem jön el,
Reméli mindig itt lesz az, akit igaz barátnak tekint.
Mert egy igaz barát az élethez kell,
Az veled lesz akkor is, mikor más már régen nincs.
Ő akkor jön, mikor mindenki más elmegy,
És tudod, hogy minden hibáddal együtt szeret.
Hiszen ő figyelmeztet arra, hogy az arcod maszatos,
Egyszóval egy igaz barát az életben kimondhatatlanul fontos!
Misela Tomčala
F. Bozó Éva: Elég egy kicsi RÉS!
F. Bozó Éva:
Elég egy kicsi RÉS!
PÖTYI
a szeleburdi újonc,
ragaszkodásból
bemutatót
tartott!
Beszökött.
A jószívű Gazda,
aki minap
befogadta,
ámulva nézte!
A kis állat
csak ügetett.
Minden sarokba
belesett -
Gazdaasszonyát
kereste.
Mikor végre
meglelte,
nyüszítve a boldogságtól,
ágaskodva,
rugkapálva,
kutya-módra
szerette!
Így
mutatott példát
egy Apró Állat,
az önzetlen
szeretetre
Gavallér János Ott itat az élet
Ott itat az élet
Szárít a szík, s virít a vasvirág,
kopog a talpam alatt a Hortobágy.
Megyek. S nem tudom hol ér a naphalál.
Hol roskad a fáradtságtól rám a megállj!
Hallottam madarak vész zsivaját,
s már nem csapódik arcomba a bikanyál.
Más szelek fújnak a pusztán,
s a levegőben nem úszik a délibáb.
Megmozdult a föld, vagy a világ fejre állt?
Izzadt hűs párát a suba sem ád’.
Elkopott a talpam alól a táj jellege,
s árnyéktalan az égbe törő jegenye.
Más szív dobban, ha szól a karikás,
és másfelé megy a nyáj, más a csordajárás,
gépek bőgnek nóták helyett nótaszót,
mégis láperdőbe vágyik vissza a disznó
és laponyagon megpihenni, lenne újra jó.
Azt mondják a Tiszának mentek a fecskék,
a hullámsírba vezényelte őket a megérzés.
A szélirány sem tudja, merre jár,
s mikor honnan hoz esőt a napsugár.
Örökké végeztem csak a dolgom,
s balga eszmék hitték, irányítják sorsom,
pedig csak a nyáj vitt és az életösztön,
a bús korokon át sok korcs-esztendőt.
Lassan lejárom a lábam, s elkopik az út,
csak azt mondom, hol a nyáj, ott a gémeskút.
2007. 10. 09.
Szerzõ: Gavallér János
Szárít a szík, s virít a vasvirág,
kopog a talpam alatt a Hortobágy.
Megyek. S nem tudom hol ér a naphalál.
Hol roskad a fáradtságtól rám a megállj!
Hallottam madarak vész zsivaját,
s már nem csapódik arcomba a bikanyál.
Más szelek fújnak a pusztán,
s a levegőben nem úszik a délibáb.
Megmozdult a föld, vagy a világ fejre állt?
Izzadt hűs párát a suba sem ád’.
Elkopott a talpam alól a táj jellege,
s árnyéktalan az égbe törő jegenye.
Más szív dobban, ha szól a karikás,
és másfelé megy a nyáj, más a csordajárás,
gépek bőgnek nóták helyett nótaszót,
mégis láperdőbe vágyik vissza a disznó
és laponyagon megpihenni, lenne újra jó.
Azt mondják a Tiszának mentek a fecskék,
a hullámsírba vezényelte őket a megérzés.
A szélirány sem tudja, merre jár,
s mikor honnan hoz esőt a napsugár.
Örökké végeztem csak a dolgom,
s balga eszmék hitték, irányítják sorsom,
pedig csak a nyáj vitt és az életösztön,
a bús korokon át sok korcs-esztendőt.
Lassan lejárom a lábam, s elkopik az út,
csak azt mondom, hol a nyáj, ott a gémeskút.
2007. 10. 09.
Szerzõ: Gavallér János
Gulyás Gábor: Baba
Gulyás Gábor: Baba
Győztél, megnyerted a legnagyobb harcot,
Kifejlődött tested, csudaszép lett arcod.
Kilenc hónap várakozás, mindennek van ára,
Mutasd meg magad, gyere a világra.
Elindulsz egy alagúton, vakító fény hívogat,
Magad körül nem látsz mást, csak hatalmas arcokat.
Mosolyognak, Téged vártak hosszú idő óta,
Sírásod számukra isteni nóta.
Hideg van, megszoktad a burkolt világot,
nem ismerted máig az igazi valóságot.
Megszakad hirtelen az összetartó kötél,
nem visz vissza senki, ide születtél.
Újra vizet érzel, megdörzsöl egy néni,
Furcsán érzed magad, elkezdesz félni.
Lefektetnek valakire, ez most már tabu.
Mi történik velem? Tudom már, ez Anyu!
Hermann Lucia Hinni kell!
A nagybetűs élet, Hinni kell!
A nagybetűs élet
Megtanít arra az élet,
hogy van jó és rossz véglet.
Kipróbál a könny és mosoly,
a nagybetűs élet a békével nem rokon.
Még minden szépnek tűnik,
a jó végül úgyis eltűnik.
Szavak, tettek, emlékek...
pillanatok, mik szívedben élnek.
Majd valahogy rájössz,
hogy a nagybetűs élet
nem az ,mit vártál a szép ígéret.
Talán te vagy, kit tenyerén hordoz a sors,
vigyázz, hogy ezt soha el ne rontsd!
Hinni kell!
Hinni kell,hinni kell
abban, hogyha egyszer menni kell,
nem a Pokol az utolsó hely.
hinni kell, hinni kell,
hogy reggel a nap is
nekünk jön fel.
Lehet, hogy másmilyen az énünk,
de ne adjuk fel,amíg lehet éljük.
Semmitől se féljünk, mert egyszer
a gonosszal majd szembenézünk.
Lehet, hogy véleményed mindig véka
alá tetted,
lehet, hogy másoknak kellett
megfelelned.
De lehullik rólad az álarc,
s végre jobb emberré válhatsz!
Szerzõ: Hermann Lucia
A nagybetűs élet
Megtanít arra az élet,
hogy van jó és rossz véglet.
Kipróbál a könny és mosoly,
a nagybetűs élet a békével nem rokon.
Még minden szépnek tűnik,
a jó végül úgyis eltűnik.
Szavak, tettek, emlékek...
pillanatok, mik szívedben élnek.
Majd valahogy rájössz,
hogy a nagybetűs élet
nem az ,mit vártál a szép ígéret.
Talán te vagy, kit tenyerén hordoz a sors,
vigyázz, hogy ezt soha el ne rontsd!
Hinni kell!
Hinni kell,hinni kell
abban, hogyha egyszer menni kell,
nem a Pokol az utolsó hely.
hinni kell, hinni kell,
hogy reggel a nap is
nekünk jön fel.
Lehet, hogy másmilyen az énünk,
de ne adjuk fel,amíg lehet éljük.
Semmitől se féljünk, mert egyszer
a gonosszal majd szembenézünk.
Lehet, hogy véleményed mindig véka
alá tetted,
lehet, hogy másoknak kellett
megfelelned.
De lehullik rólad az álarc,
s végre jobb emberré válhatsz!
Szerzõ: Hermann Lucia
Vészi Endre :EGÉSZ ÉS MEG NEM BONTHATÓ
Vészi Endre
EGÉSZ ÉS MEG NEM BONTHATÓ
Ez is vagyok, az is vagyok,
bánat, derű meg nevetés,
felhő, de közben napsütés,
beszélek is, meg hallgatok.
Mint szervezetem, komplikált,
ellentétekből épített,
része a múló réginek,
s az is, ki véle harcba szállt.
Ez is vagyok, az is vagyok,
saját képletű ötvözet,
amelyben megolvadt hegyek
érce-salakja bugyborog.
Ne követelje senki hát,
hogy kék legyek csak, mint az ég,
mint sós a só, - egyféleség,
egyhangú rossz egyformaság.
Bennem is tél, nyár változik,
lelkesség, fáradt fájdalom,
s akarom bár, nem akarom,
nevet a szív, kiáltozik.
S együtt e sok: élő, ható,
együtt e sok: a szenvedély,
a szirti csúcs, a bányamély:
egész és meg nem bontható.
EGÉSZ ÉS MEG NEM BONTHATÓ
Ez is vagyok, az is vagyok,
bánat, derű meg nevetés,
felhő, de közben napsütés,
beszélek is, meg hallgatok.
Mint szervezetem, komplikált,
ellentétekből épített,
része a múló réginek,
s az is, ki véle harcba szállt.
Ez is vagyok, az is vagyok,
saját képletű ötvözet,
amelyben megolvadt hegyek
érce-salakja bugyborog.
Ne követelje senki hát,
hogy kék legyek csak, mint az ég,
mint sós a só, - egyféleség,
egyhangú rossz egyformaság.
Bennem is tél, nyár változik,
lelkesség, fáradt fájdalom,
s akarom bár, nem akarom,
nevet a szív, kiáltozik.
S együtt e sok: élő, ható,
együtt e sok: a szenvedély,
a szirti csúcs, a bányamély:
egész és meg nem bontható.
Johann Wolfgang Goethe :Rád gondolok
Johann Wolfgang Goethe
Rád gondolok
Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.
Téged látlak, ha szél porozza távol
az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.
Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben, ha néma csend borul rám,
téged köszönt.
Lelkünk egymástól bármily messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Oh, jössz-e már?!
(fordította: Szabó Lőrinc)
Rád gondolok
Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.
Téged látlak, ha szél porozza távol
az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.
Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben, ha néma csend borul rám,
téged köszönt.
Lelkünk egymástól bármily messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Oh, jössz-e már?!
(fordította: Szabó Lőrinc)
Jó éjt vers
Jó éjt vers
Ha most elalszol, repülj egy világba
az álom szárnyát szélesre kitárva
suhanj a széllel az éjszakai égen,
s a csillagokat kerülgesd ki szépen.
Suhanj úgy mint még soha, repülj
boldogan, s mindennek örülj,
mi szemed elé tárul az éjszakai tájban,
de pihenj egy kicsit a hold karjában.
Az ezüstös fénybe öltözött fák
boldogan intenek, s ki éjszaka lát
mindenki örömmel köszönt téged,
s csodálják reptedet, s már érzed
a boldog röpködés minden örömét,
mert ez az álom egy csoda lét,
s most én is repülni megyek,
az éj minden szépsége legyen veled!
Ha most elalszol, repülj egy világba
az álom szárnyát szélesre kitárva
suhanj a széllel az éjszakai égen,
s a csillagokat kerülgesd ki szépen.
Suhanj úgy mint még soha, repülj
boldogan, s mindennek örülj,
mi szemed elé tárul az éjszakai tájban,
de pihenj egy kicsit a hold karjában.
Az ezüstös fénybe öltözött fák
boldogan intenek, s ki éjszaka lát
mindenki örömmel köszönt téged,
s csodálják reptedet, s már érzed
a boldog röpködés minden örömét,
mert ez az álom egy csoda lét,
s most én is repülni megyek,
az éj minden szépsége legyen veled!
Varga Kálmán: A Varázslat
Varga Kálmán:
A Varázslat
Megtalált éjjel a varázslat,
Álmomban tikon meglepett,
Szép gyermekkorom hozta vissza nékem,
Hová csak ritkán téved emlékezet.
Kis erdőnk mélyén csatangoltam,
Oldalamon pogácsás szütyő,
Megszökni vágytam világ elöl éppen,
Köröttem méhek, zümmögőn.
Ezernyi virág illatával,
Mutatta nékem a tavaszt,
Fákon madárkák énekükkel
Varázsoltak gyermekből kamaszt.
Rám talált, s visszavitt s én nem bántam,
Jól esett minden pillanat.
Emléke szép gyermekkoromnak,
Lehetnék bár még ugyanaz.
Kergetnék sárkányt kis fakarddal
Csatákat vívnék győzedelmesen,
S nyugodnék este jó anyám ölében,
Fülemben búgó altató éneken.
De megvirrad csendben, észrevétlen,
S a varázslat megszűnik, tovaszállt.
Emlékét őrzöm még tompa kábulatban,
S őrzi az ablakban éneklő madár.
A Varázslat
Megtalált éjjel a varázslat,
Álmomban tikon meglepett,
Szép gyermekkorom hozta vissza nékem,
Hová csak ritkán téved emlékezet.
Kis erdőnk mélyén csatangoltam,
Oldalamon pogácsás szütyő,
Megszökni vágytam világ elöl éppen,
Köröttem méhek, zümmögőn.
Ezernyi virág illatával,
Mutatta nékem a tavaszt,
Fákon madárkák énekükkel
Varázsoltak gyermekből kamaszt.
Rám talált, s visszavitt s én nem bántam,
Jól esett minden pillanat.
Emléke szép gyermekkoromnak,
Lehetnék bár még ugyanaz.
Kergetnék sárkányt kis fakarddal
Csatákat vívnék győzedelmesen,
S nyugodnék este jó anyám ölében,
Fülemben búgó altató éneken.
De megvirrad csendben, észrevétlen,
S a varázslat megszűnik, tovaszállt.
Emlékét őrzöm még tompa kábulatban,
S őrzi az ablakban éneklő madár.
Kiss Nóra Kedves Barátom!
Kedves Barátom!
Tudod, Barátom
A két szemed mindent elárul.
Elmondja, ha szeretsz,
S ha belül könnyezel,
ő nem nevet.
Ha naplódba néznék
Sem látnám tisztán lelked képét.
Csak a két szemed kell
És elmondja, amit el kell, és el lehet.
Tudom, Barátom
Kicsit meglepőnek találod,
S nem hiszel nekem,
Hogy bármit lát, ki téged oly rég ismer.
Van az úgy
Hogy ott lángol a féltett múlt
Minden fájdalma,
Mit az égbolt nagy sátra sem takarna.
Adok egy tanácsot
Hogy lásd, amit látnod kell, Barátom
Nézz bele e tükörbe,
E zöld örvénybe, s olvasd ki, amit érdemes belőle.
Kiss Nóra
Tudod, Barátom
A két szemed mindent elárul.
Elmondja, ha szeretsz,
S ha belül könnyezel,
ő nem nevet.
Ha naplódba néznék
Sem látnám tisztán lelked képét.
Csak a két szemed kell
És elmondja, amit el kell, és el lehet.
Tudom, Barátom
Kicsit meglepőnek találod,
S nem hiszel nekem,
Hogy bármit lát, ki téged oly rég ismer.
Van az úgy
Hogy ott lángol a féltett múlt
Minden fájdalma,
Mit az égbolt nagy sátra sem takarna.
Adok egy tanácsot
Hogy lásd, amit látnod kell, Barátom
Nézz bele e tükörbe,
E zöld örvénybe, s olvasd ki, amit érdemes belőle.
Kiss Nóra
Mosolyok
Mosolyok
Ó, mosoly!
Ó, mosoly,
Te arcok éke!
Te boldog béke!
Légy örök!
Hány alakban létezel?
Hányféle forma
és mennyi tartalom,
mi egy-egy mosolyban megbújik
szemekben és ajkakon?
Felsorolni
nincs elég idő.
Pedig volna
rá okom.
Tudom.
Csak futólag néhány
mi eszembe jut
hírtelen.
Csak néhány mosoly,
mi ezért vagy azért
nyomot hagyott
a szívemen.
Ó, Te bájos, gyermeki!
A mennyország hírnöke.
Több vagy mint angyali.
Ártatlan vagy.
Ó, Te huncut, vidám!
Halk nevetést kísérő.
Csak sejteted rám mi vár..
S én reszketek.
Ó, Te derűs, nevető!
Csillogó szemek társa.
A szív felhőit tüntető.
Fülembe csengj!
Ó, Te csábos, lázító!
Egész testem átjárja varázsod.
Mint édes illat, bódító.
Élednek az ösztönök.
Ó, Te rejtélyes, titkokat ígérő!
Minden kérdés és megoldás Te vagy.
Te misztikus kísérő.
Választ Te adj!
Ó, Te csalódott, lelkek könnye!
Öntöz szemeknek harmata,
ha előcsal szívek közönye.
Helyet a reménynek adj!
Ó, Te Fájdalmas, szívet tépő!
Benned a lemondás kísértete lakik.
Belőled a kétségbeesés tör elő.
Arcokra ne ülj soha!
Ó, Te ördögi, gonosz, ravasz!
Álarcok mögé bújhatnak a szavak,
Te mégis mindent megmutatsz.
Leleplezed a lelkeket.
Ó, Te bíztató, reménykedő!
Mikor már minden veszni látszik,
azt üzened más lehet a jövő.
Erőt Te adsz!
Ó, Te szerelmes!
Szívnek, testnek vágyát ébresztő,
szelíd és szenvedélyes.
Enyém maradsz.
Ó, Te végtelen szeretet mosolya!
Átölelsz, átfonsz, lelkekbe hatolsz,
simogatsz és gyógyítasz.
Menedék vagy.
Ó, Te ...!
De meddig folytassam a sort?
Hiszen abbahagyni nem lehet.
A mosolyok átszövik az életet.
Hány féle mosoly lakik még
szemekben és ajkakon?
Hány féle mosoly?
Felsorolni nem tudom.
Kiszabott sorsunk bármerre vet,
végtelen világunkban bárhol utazol,
legyen mindig kísérőd,
legyen mindig társad egy-egy mosoly.
A mosoly, teszi emberivé arcod.
S nem is ember már, ki mosolytalan.
Minden mosolyom feláldozom.
Minden mosolyom oda adom.
Ó, mosoly!
Ó, mosoly,
Te arcok éke!
Te boldog béke!
Légy örök!
Hány alakban létezel?
Hányféle forma
és mennyi tartalom,
mi egy-egy mosolyban megbújik
szemekben és ajkakon?
Felsorolni
nincs elég idő.
Pedig volna
rá okom.
Tudom.
Csak futólag néhány
mi eszembe jut
hírtelen.
Csak néhány mosoly,
mi ezért vagy azért
nyomot hagyott
a szívemen.
Ó, Te bájos, gyermeki!
A mennyország hírnöke.
Több vagy mint angyali.
Ártatlan vagy.
Ó, Te huncut, vidám!
Halk nevetést kísérő.
Csak sejteted rám mi vár..
S én reszketek.
Ó, Te derűs, nevető!
Csillogó szemek társa.
A szív felhőit tüntető.
Fülembe csengj!
Ó, Te csábos, lázító!
Egész testem átjárja varázsod.
Mint édes illat, bódító.
Élednek az ösztönök.
Ó, Te rejtélyes, titkokat ígérő!
Minden kérdés és megoldás Te vagy.
Te misztikus kísérő.
Választ Te adj!
Ó, Te csalódott, lelkek könnye!
Öntöz szemeknek harmata,
ha előcsal szívek közönye.
Helyet a reménynek adj!
Ó, Te Fájdalmas, szívet tépő!
Benned a lemondás kísértete lakik.
Belőled a kétségbeesés tör elő.
Arcokra ne ülj soha!
Ó, Te ördögi, gonosz, ravasz!
Álarcok mögé bújhatnak a szavak,
Te mégis mindent megmutatsz.
Leleplezed a lelkeket.
Ó, Te bíztató, reménykedő!
Mikor már minden veszni látszik,
azt üzened más lehet a jövő.
Erőt Te adsz!
Ó, Te szerelmes!
Szívnek, testnek vágyát ébresztő,
szelíd és szenvedélyes.
Enyém maradsz.
Ó, Te végtelen szeretet mosolya!
Átölelsz, átfonsz, lelkekbe hatolsz,
simogatsz és gyógyítasz.
Menedék vagy.
Ó, Te ...!
De meddig folytassam a sort?
Hiszen abbahagyni nem lehet.
A mosolyok átszövik az életet.
Hány féle mosoly lakik még
szemekben és ajkakon?
Hány féle mosoly?
Felsorolni nem tudom.
Kiszabott sorsunk bármerre vet,
végtelen világunkban bárhol utazol,
legyen mindig kísérőd,
legyen mindig társad egy-egy mosoly.
A mosoly, teszi emberivé arcod.
S nem is ember már, ki mosolytalan.
Minden mosolyom feláldozom.
Minden mosolyom oda adom.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
