Vidóczi Péter Öreg

Vidóczi Péter
Öreg

Szelíd kapocs, enged ha kérik,
ősz hajszál rajta térdepel,
egyedül van, egykén fehérlik,
s ő sem tudja még mit hoz el.

Szalaggal akarja átkötni,
fehérrel, majd ha jön a tél,
de helyette csak egy fecni
várja őt a szalag helyén.

Próbálnád olvasni okokat várván
egyik oldalán sincs rajta szó,
kapocsba rakva megjelenik egy bálvány,
s az egyetlen ősz hajszál hallható.

Stephen King idézet

A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.
Stephen King

Kaffka Margit ESTE

Kaffka Margit
ESTE

Sürgette a férfi: "Ugy-e jösz te velem?
A nagy csodaváros kapuja kitárva,
Ketten suhanunk át utcán, tereken...
Majd ránkborul, tudod, az este bűbája,
Majd hull az eső, halk, üde, tavaszi, lágy,
És ingerel, szédít, pihenni se hágy,
Száz törtszínű fény libeg a vizes úton,
Suttogva, zsibongva jő nagy sokaság,
Az illatos ködben ezer kusza vágy,
Az alkotás üdve is megszáll, óh, tudom,
Csak te velem jöjj!"

Felelt az asszony: "Én megyek, igen!
Szükséged van rám, és szeretlek, érted?
Egy kis szobánk lesz az emeleten...
Majd gyorsfőzőn csinálom az ebédet.
Aztán meséket mondok halkan, lágyan,
Ha kályhatűz lobog az esthomályban.
Égő fejedre úgy símul kezem;
Az én ujjamba' gyógyító bűbáj van,
Halk zsibbadás beszédem dallamában...
Te majd a terveidről fogsz nekem
Suttogni csendesen."

KAFFKA MARGIT: CSEND

KAFFKA MARGIT: CSEND


Én nem tudok
A csendről, melybe száz forró titok
És jövendő viharok lelke ébred;
Hol nászát üli száz rejtett ígéret.
A csendről, melyre mennydörgés felel,
Idegzett húr most, oh most pattan el,
Vagy fölzengi a nagy harmóniát,
Az életet, az üdvöt, a halált,
Mindegy! Valami jönni, jönni fog!
– – Ily csendről nem tudok.

De ismerem
Hol bús töprengés ág-boga terem,
A csonka mult idétlen hordozóját,
Sok, sok magános, lomha alkonyórát,
Melyből a szótalan, közömbös árnyak
Vád nélkül, halkan a szívemre szállnak,
S a szívnek várni, – várni nincs joga, –
Úgy jő a holnap, ahogy jött a ma,
Míg percre perc születni kénytelen,
– – – E csöndet ismerem

KORMORÁN LEGYEN SZERETET

LEGYEN SZERETET
KORMORÁN

Kell egy tiszta vízű tó –
s egy óriási rét,
ahol a gondolat nincs gúzsba kötve,
hol sárkányt fúj a szél.
Kell egy sűrű lombú erdő,
sok énekes madár,
ott rejtőzhetsz a bánatoddal,
hogy új erőt találj.
Kell egy égig érő hegycsúcs –
s kell mély szakadék,
ott értelmet kap minden perced,
mely porrá hullna szét.
Kell egy mindent rontó nagy vihar,
egy őszinte világ,
ahol a csodákat, mit elképzeltél
együtt éljük át.
Kell egy hely, az otthonod,
egy asztal és egy szék –
s az érzés, mi halva volt:
a Napban olvad szét.
Kell egy ember is, egy óriás
s az együtt mondott szó:
hogy a szeretet az egyetlen
mi neked is nekem is jó.
Az égből az angyalok
úgy néznek majd reád
megszületett ím prófétájuk
az új Ember-király.
Ha kérdésedre nincsen válasz,
nincsen felelet,
Egyszerű, csak arra gondolj:
Legyen szeretet.

SOMLYÓ ZOLTÁN: MESE ARRÓL, KI HOGYAN SZERET

SOMLYÓ ZOLTÁN: MESE ARRÓL, KI HOGYAN SZERET

Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hiszen szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeretik.
Van, akinek számára a szerelem határos a gyűlölettel.
Van, akinek számára a szerelem határos a szeretettel.
De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti a szeretettel, s nem érti, hogy mások feleletül a gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.
Van, aki úgy szeret, mint az országútra tévedt nyúl, amely a fénycsóvák csapdájába esett.
Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi azt, amit szeret.
Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost, amelyre bombáit ledobja.
Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők útját vezeti a levegőben.
Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja, hogy megszopja az éhező kisgyerek.
Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába nyelő amőba.
Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke a lángot.
Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
Van, aki önmagát szereti másban, s van, aki önmagában azt a másikat, akivé maga is válik általa.

Bódi Beatrix Ezüst Éj

Bódi Beatrix
Ezüst Éj

Égi kapu oltárán
Ezüstfolyó csordogál,
S az égi óceán vállán
Kristálygömb csillám.

Est lelkének óráján,
Puha homokszemek honán,
Mosolygó lelkemmel sétálok...
Alvó világban ébredő ábrándok.

Tenger szegélyén,
Szellő leng oly gyengén.
Suttog szívemnek halkan...
Igézi jövendőm, s múltam.

A csillagok Holdfény zenéjére
Tündértáncot lejtenek lét tengerére,
S az mint hullámzó ezüst márvány,
Mossa léptem emlékek partján.

Az égi óceán s földi tenger
A távolban lágyan egybekel
S e nászra vitorlát bont a szél...
Életem hajója ismét útra kél...

Kevin Brooks idézet

A gyerekkorod felét azzal töltöd, hogy azt kívánod, bárcsak felnőtt lennél, aztán amikor felnőtt leszel, a fél életedben azt kívánod majd, bárcsak gyerek lehetnél újra. Úgyhogy ne sokat rágódj azon, hogy mi a helyes a te korodban, és mi nem! Csak tedd, amit jónak látsz!
Kevin Brooks

Fekete István idézet

Jól tudom:a fényt a szemem itta,
a dalt a fülem fogta,
a simogatást a kezem érezte,
szép utakon a lábam vitt,
és a gondolatok a fejemben születtek,
mint az ég távoli villódzása,
de mindezt a szívem gyűjtötte össze,
és belőle lett minden,
ami Szeretet.
Fekete István

Kovács Sándor

Kovács Sándor
Buszmegálló

Végre felszakadt
egy ébredéskor megragadt
furcsa krákogás,
vonattal játszva felsikít a
messzi állomás,
társra lel a suttogó,
s rekedt titokkal
fojtott pletykaszó -
petárda pukkan el,
kinyílnak álmos füstszemek,
figyelnek tegnap óta
elhagyott, felejtett
hulla-csikkeket.
Megérkezik a berregő,
üvegzsebében terhe nő,
a kóc fejű kabát-tömeg.

Az indulás a hajnal
kínját törte meg.

Vas Katalin Álmodj szépeket

Vas Katalin Álmodj szépeket


Álom rebben már a pillákon
Egyre hosszabb időre
csukódik le a szem
Végül az álom csókja
lezárja teljesen
Békés angyalarc
imára mozduló kezek
Így alszik el
minden kisgyerek

Alheit Tündérnek lenni

Alheit
Tündérnek lenni

Nem a természet teremtett:
Megálmodott valaki.
Úgy születtem, hogy a lelke
Káprázattal volt teli.
Első percem varázslat volt,
Szép, akár egy ének:
Élek, amíg álmodom, és
Álmodom, míg élek.

A mesék népe fogadott be,
Ő látta meg álmom,
Közöttük már otthon vagyok
Bárhol a világon.
A Képzelet tart össze minket,
Nem helyek vagy népek;
Élek, amíg álmodom, és
Álmodom, míg élek.

A mi világunk végtelen, és
Sok benne a rossz dolog.
Rájöttem: sok ember ébren
Jár, amíg én álmodok.
De néha ők is álmodnak még,
És ezért nem félek:
Élek, amíg álmodom, és
Álmodom, míg élek.

Addig, míg a Káprázatnak
A Tél nem vet véget:
Élek, ahogy álmodom, és
Álmodom, hogy élek.

Mindig csak adni

Mindig csak adni

A jó öreg kút csendesen ontja vizét
így telik minden napja.
Áldott élet ez, fontolgatom:
csak adni, adni minden napon.
Ilyen kúttá kellene lennem.
Csak adni teljes életemben.
Mindig csak adni?
Ez terhet is jelenthet!
Jó kút, nem érzed ezt a terhet?
Belenézek, tükre rám ragyog,
de hiszen a forrás nem én vagyok!
Árad belém, csak továbbadom,
vidáman, csendben és szabadon.
Hadd éljek ilyen kút-életet,
osszak áldást és sok-sok szeretetet!
Nem az enyém, Krisztustól kapom,
egyszerüen csak továbbadom.

B. Magdolna Töprengés

B. Magdolna
Töprengés

A vér nem tiszta, s érintetlen,
Mely folyik az ereidben,
Fogalmad sincs honnan ered,
Családfádat nem ismered.

Némán fejtegeted vélt őseid titkát,
Bőszen rejtegeted, tiszta szemed mit lát,
Génjeid börtönén próbálsz áthatolni,
S közben előkerül néhány ócska holmi.

Látszólag mind elnyűtt, poros ócska kacat,
De nicsak! Egy fénykép: édesanyád kacag,
S apád fényképén a szívét is látod,
Hát innen ered a te kis világod.

A te véred innen ered,
Mely kitölti ereidet,
S az ész hiába ármánykodik,
Mert szívedben is e vér folyik.

Agnes Begnin: Figyelj és hallgass meg!

Agnes Begnin:

Figyelj és hallgass meg!

Ha arra kérlek, hogy halgass meg
és te tanácsot adsz
nem teljesited a kérésemet.

Ha arra kérlek, hogy hallgasd meg
érzéseimet és te elmagyarázod
miért rossz, hogy igy érzek
akkor rám tiportál.

Ha arra kérlek, hogy hallgass meg
és te úgy érzed, hogy valamit
tenned kell, hogy a probléma megoldódjon
bocsáss meg, de én úgy érzem, hogy
te süket vagy,
nem kértem mást,csak, hogy figyelj rám
és hallgass meg,
nem kértem, hogy tanácsolj,
sem hogy tegyél, nem kértem mást, csak, hogy
halgass meg.

Nem vagyok tehetetlen
csak gyönge és elesett,
amikor teszel valamit helyettem
amit nekem kell megtennem
csak megerösited félelmemet és gyöngeségemet.

Mihályi Réka Ha sírsz...

Mihályi Réka
Ha sírsz...

Ha egy nap megint elfog az érzés,
ha kevés a válasz, több a kérdés,
Amikor csak zenélnél, vagy írnál,
Azt érzed, most jobb lenne, ha sírnál.

Gondolj arra én ott vagyok veled,
Én vagyok most is a másik feled.
Letörlöm tisztán hulló könnyeid,
Vigasztallak, olvasom könyveid.

Ott csücsülök az ágyadon Veled,
Mosolygok Rád és fogom a kezed.
Elmondhatod, hogy most éppen mi bánt,
Szeretném, hogy ne érezd a magányt!

Veled leszek mindig, itt vagy messzebb,
Veled, ha rossz az élet, vagy ha szebb,
Most, Mindig és Örökké egy dalban,
A zongorán egy eltévedt hangban.

A sorok között, amiket írtam,
A könnyekben, amiket én sírtam,
A levegőben szállok melletted,
A hangom is szól valahol benned.

A lila betűkben a zöld után,
Mikor más egy síróra néz bután,
Ha nem hallgatnak meg és sír a lelked,
Ott leszek Veled és átölellek!

Petőfi Sándor Én

Petőfi Sándor
Én

A világ az isten kertje;
Gyom s virág vagytok ti benne,
Emberek!
Én a kertnek egy kis magja,
De az úr ha pártom fogja:
Benne gyom tán nem leszek.

Tiszta e kebelnek mélye;
Égi kéz lövelt beléje
Lángokat.
És a lángok szűzen égnek
Szent oltárúl az erénynek
El nem romlott szív alatt.

Nem építek sors kegyére,
Tűrök, mit fejemre mére,
Jót, roszat;
Mit ma ád, elvészi holnap;
Majd megadja, amit elkap;
Jellemképe: változat.

Mint a róna, hol születtem,
Lelkem útja tetteimben
Egyenes!
Szavaimmal egy az érzet,
Célra jutni álbeszédet
Tétovázva nem keres.

És az ég szivem földébe,
Drága fádat ülteté be,
Szerelem!
Koszorúba fűzöm ágit,
Koszorúm szerény virágit
A hazának szentelem.

Kecskemét, 1843. március

Pilinszky János - Apokrif

Pilinszky János - Apokrif

1

Mert elhagyatnak akkor mindenek.

Külön kerül az egeké, s örökre
a világvégi esett földeké,
s megint külön a kutyaólak csöndje.
A levegőben menekvő madárhad.
És látni fogjuk a kelő napot,
mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.

De virrasztván a számkivettetésben,
mert nem alhatom akkor éjszaka,
hányódom én, mint ezer levelével,
és szólok én, mint éjidőn a fa:

Ismeritek az évek vonulását,
az évekét a gyűrött földeken?
És értitek a mulandóság ráncát,
ismeritek törődött kézfejem?
És tudjátok nevét az árvaságnak?
És tudjátok, miféle fájdalom
tapossa itt az örökös sötétet
hasadt patákon, hártyás lábakon?
Az éjszakát, a hideget, a gödröt,
a rézsut forduló fegyencfejet,
ismeritek a dermedt vályukat,
a mélyvilági kínt ismeritek?

Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten
a haragos ég infravörösében.

Így indulok Szemközt a pusztulással
egy ember lépked hangtalan.
Nincs semmije, árnyéka van.
Meg botja van. Meg rabruhája van.

2

Ezért tanultam járni! Ezekért
a kései, keserü léptekért.

S majd este lesz, és rámkövül sarával
az éjszaka, s én húnyt pillák alatt
őrzöm tovább e vonulást, e lázas
fácskákat s ágacskáikat,
Levelenként a forró, kicsi erdőt.
Valamikor a paradicsom állt itt.
Félálomban újuló fájdalom:
hallani óriási fáit!

Haza akartam, hazajutni végül,
ahogy megjött ő is a Bibliában.
Irtóztató árnyam az udvaron.
Törődött csönd, öreg szülők a házban.
S már jönnek is, már hívnak is, szegények
már sírnak is, ölelnek botladozva.
Visszafogad az ősi rend.
Kikönyöklök a szeles csillagokra -

Csak most az egyszer szólhatnék veled,
kit úgy szerettem. Év az évre,
de nem lankadtam mondani,
mit kisgyerek sír deszkarésbe,
a már-már elfuló reményt,
hogy megjövök és megtalállak.
Torkomban lüktet közeled.
Riadt vagyok, mint egy vadállat.

Szavaidat, az emberi beszédet
én nem beszélem. Élnek madarak,
kik szívszakadva menekülnek mostan
az ég alatt, a tüzes ég alatt.
Izzó mezőbe tűzdelt árva lécek,
és mozdulatlan égő ketrecek.

Nem értem én az emberi beszédet,
és nem beszélem a te nyelvedet.
Hazátlanabb az én szavam a szónál!
Nincs is szavam.
Iszonyu terhe
omlik alá a levegőn,
hangokat ad egy torony teste.

Sehol se vagy. Mily üres a világ.
Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.
Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.
Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.

3

Látja Isten, hogy állok a napon.
Látja árnyam kövön és keritésen.
Lélekzet nélkül látja állani
árnyékomat a levegőtlen présben.

Akkorra én már mint a kő vagyok;
halott redő, ezer rovátka rajza,
egy jó tenyérnyi törmelék
akkorra már a teremtmények arca.

És könny helyett az arcokon a ráncok,
csorog alá, csorog az üres árok.