Az Életről
Oly végtelen az út és valaki elkisér,
Nincs olyan mondat melyet ő egyszerűen megítél.
Féltve őrzött titkaid megőrzi örökre,
S egyszer csak azt veszed észre az évek elrepültek fölötted...
Könnyes szemmel állsz az élet kapujában,
S tétován kérded a végtelentől, most mit csináljak?
Lépjek előre vagy szaladjak vissza,
Bárhogyan is döntesz, az élet soha sem lesz tiszta.
Mint egy folyó mely csobog szelíden,
S árva tekintettel válik naggyá, de mégis szelíden.
S mi az élet? - csak egy folyó mely a mindent szeli át,
S a gond, a bánat a folyóban csupán egy gát.
Egy gát, melyet átléphetsz s boldogan mehetsz tovább,
S nem kell megtöprengned, hogy ez a végzet, csak lépj odább.
Hidd el az élet nem rossz, csak tudni kell vele bánni,
S ha beletaposnak is létedbe, hidd el nem fog úgy fájni!
Radványi Nelli
N-Orbán István : Nérók korát éljük
N-Orbán István
Nérók korát éljük
Őrület hajt át az embertengeren,
Milliárdnyi és mind más,
Bár egyformának teremtetett.
Amint cseperedni kezd,
Hágni akar és hatalmas lenni,
Asszonyt, vártát, hegyet.
Szeretni, vagy csak
Szeretkezni, magját szétszórva
Megszerezni mit a képzelet
Enged neki, vagy mit elé tár
A züllött, csapongó média.
Mit feltalál az elpusztít, lángba
Borít, szívet, házat, várost és hazát,
Őrjöng a kínon , mások tudatlan,
Őrült exibicionizmusán,
Hódol a hatalomnak, esendőn, bután.
Felrepül és alázuhan, sorsnak
Nem rendelve alá agyát,
Kikémlel egy kicsiny lyukon,
S végtelennek képzeli magát,
Pedig parányi mind,
Egyedül ő is gyámoltalan,
Mint sok élő társa a földtekén.
Ítél és öl, háborúzik szüntelen,
A győztesnek mindent szabad - hiszi-
A legyőzöttet "bíróság" elé citálva,
Verdiktet diktált Róma, most
Hága , a valódi bűnösök
Jog mögé bújva országokat
Szabnak át önkényesen,
Népeket szór a világban szerte-szét.
Hagyja magát megerőszakolni,
Szinte élvezi, a lábát teszi szét,
Megszüli az erőszakkal fogant korcs,
Gyermekét és hatalmat enged nekik,
Pedig tudja mit tett Néró,
És most újra azt teszi.
Nincs erkölcs, nincs béke,
Ki tudja mi az hogy szolidaritás,
Gépek vigyáznak az égen Róma felett
S lent temetik az utolsó mohikánt,
Ki képes volt humanista lenni,
A humaniták viharos tengerén,
Konzervatívan békét akarni
Régi módin , megtartani az ősök
Parancsait, mi évezredekkel előbb
Kőtáblába vésetett, tudta mi az
Megbocsátani, és elfogadni a
Kinyújtott jobb kezet, vagy azt
Mondani, bocsássatok meg
Emberek !
Büntetésünk , hogy ismétlődik a
Történelem, hiába sírunk majd,
Nyomor lesz, öldöklés. Ismét, meghalnak tán milliárdnyian,
Apokalipszis következik megint,
S ha el is jön egy megváltó, ki
Képzeli, hogy magára veheti bűneink
zömét,
Nem lesz ki kihámozza a bolygónkat
a szemétből.
Le kell rombolni mindent mit e
Modern Néró tesz, hogy írmagja se
Legyen, s akkor kezdődik új,
Jobb élet a földön,
Egy megmaradó kies helyen.
Nérók korát éljük
Őrület hajt át az embertengeren,
Milliárdnyi és mind más,
Bár egyformának teremtetett.
Amint cseperedni kezd,
Hágni akar és hatalmas lenni,
Asszonyt, vártát, hegyet.
Szeretni, vagy csak
Szeretkezni, magját szétszórva
Megszerezni mit a képzelet
Enged neki, vagy mit elé tár
A züllött, csapongó média.
Mit feltalál az elpusztít, lángba
Borít, szívet, házat, várost és hazát,
Őrjöng a kínon , mások tudatlan,
Őrült exibicionizmusán,
Hódol a hatalomnak, esendőn, bután.
Felrepül és alázuhan, sorsnak
Nem rendelve alá agyát,
Kikémlel egy kicsiny lyukon,
S végtelennek képzeli magát,
Pedig parányi mind,
Egyedül ő is gyámoltalan,
Mint sok élő társa a földtekén.
Ítél és öl, háborúzik szüntelen,
A győztesnek mindent szabad - hiszi-
A legyőzöttet "bíróság" elé citálva,
Verdiktet diktált Róma, most
Hága , a valódi bűnösök
Jog mögé bújva országokat
Szabnak át önkényesen,
Népeket szór a világban szerte-szét.
Hagyja magát megerőszakolni,
Szinte élvezi, a lábát teszi szét,
Megszüli az erőszakkal fogant korcs,
Gyermekét és hatalmat enged nekik,
Pedig tudja mit tett Néró,
És most újra azt teszi.
Nincs erkölcs, nincs béke,
Ki tudja mi az hogy szolidaritás,
Gépek vigyáznak az égen Róma felett
S lent temetik az utolsó mohikánt,
Ki képes volt humanista lenni,
A humaniták viharos tengerén,
Konzervatívan békét akarni
Régi módin , megtartani az ősök
Parancsait, mi évezredekkel előbb
Kőtáblába vésetett, tudta mi az
Megbocsátani, és elfogadni a
Kinyújtott jobb kezet, vagy azt
Mondani, bocsássatok meg
Emberek !
Büntetésünk , hogy ismétlődik a
Történelem, hiába sírunk majd,
Nyomor lesz, öldöklés. Ismét, meghalnak tán milliárdnyian,
Apokalipszis következik megint,
S ha el is jön egy megváltó, ki
Képzeli, hogy magára veheti bűneink
zömét,
Nem lesz ki kihámozza a bolygónkat
a szemétből.
Le kell rombolni mindent mit e
Modern Néró tesz, hogy írmagja se
Legyen, s akkor kezdődik új,
Jobb élet a földön,
Egy megmaradó kies helyen.
Horváth Varga Sándor :Szép bolygó, de kár érte.
Horváth Varga Sándor
Szép bolygó, de kár érte.
Kicsit olyan ez a föld
Mint egy vár - erőd
Fegyverek néznek az égre
Szép bolygó, de kár - érte.
Robban bomba, atom
Emberben az aggodalom
Terem gyermekre nézve
Szép bolygó, de kár - érte
Olajfolt sok – sok tonna
Szabadult el pusztítva
Mindent mi föld éke
Szép bolygó, de – kár érte
Egymást ölő nációk
Vezérük mind, demagóg
Míg neki gyűlik a pénze
Szép bolygó, de kár – érte
Isten is értetlenül látja
Hogy vértől piros alkotása
S félre siklott a teremtése
Szép bolygó, de kár érte.
Szép bolygó, de kár érte.
Kicsit olyan ez a föld
Mint egy vár - erőd
Fegyverek néznek az égre
Szép bolygó, de kár - érte.
Robban bomba, atom
Emberben az aggodalom
Terem gyermekre nézve
Szép bolygó, de kár - érte
Olajfolt sok – sok tonna
Szabadult el pusztítva
Mindent mi föld éke
Szép bolygó, de – kár érte
Egymást ölő nációk
Vezérük mind, demagóg
Míg neki gyűlik a pénze
Szép bolygó, de kár – érte
Isten is értetlenül látja
Hogy vértől piros alkotása
S félre siklott a teremtése
Szép bolygó, de kár érte.
Venczel László: Legyen béke!
Venczel László
Legyen béke!
Valami olyanra vágyom,
Ami szép nagy és csillogó,
Ami eltakarná szemünk elől,
Hogy milyen szürke is ez a bolygó.
Néhány szép cselekedet
Kellene nekünk csupán,
S ha összefogna az emberiség,
Színesebb lehetne a világ!
Atomok helyett gyártsanak
Ásót, ekét és kapát,
S ha jó dologra fordítjuk,
Újra élni fognak a fák.
Ne hagyjuk hát tönkretenni,
Azt ami megvan teremtve,
Ragadjuk meg hát az alkalmat,
S a jövő szebb lesz nevetve.
Ne csaljanak szemünkbe könnyet,
A mindig dúló háborúk,
Felhőtlen legyen az életünk,
S kerüljön el minket a ború.
Szebb lenne az életünk sokkal,
Ha úgy élhetnénk, mint a madár,
S képzeletnek, boldogságnak
A csillagos ég sem szabna határt!
Legyen béke!
Valami olyanra vágyom,
Ami szép nagy és csillogó,
Ami eltakarná szemünk elől,
Hogy milyen szürke is ez a bolygó.
Néhány szép cselekedet
Kellene nekünk csupán,
S ha összefogna az emberiség,
Színesebb lehetne a világ!
Atomok helyett gyártsanak
Ásót, ekét és kapát,
S ha jó dologra fordítjuk,
Újra élni fognak a fák.
Ne hagyjuk hát tönkretenni,
Azt ami megvan teremtve,
Ragadjuk meg hát az alkalmat,
S a jövő szebb lesz nevetve.
Ne csaljanak szemünkbe könnyet,
A mindig dúló háborúk,
Felhőtlen legyen az életünk,
S kerüljön el minket a ború.
Szebb lenne az életünk sokkal,
Ha úgy élhetnénk, mint a madár,
S képzeletnek, boldogságnak
A csillagos ég sem szabna határt!
Bernát János: Két kicsiny virág
Bernát János:
Két kicsiny virág
Földünknek legsarkán jeges vihar tombol,
fát, hegyet és völgyet biz porig rombol.
Földünknek legsarkán él két kicsiny virág,
s küzdnek elemekkel, bár ellenük a világ.
Mind, mi árthat nekik, hencegi erejét,
de a két kicsiny virág fogja egymás kezét.
Irdatlan sziklákat sodor a dühödt szél,
de a két kicsiny virág túlélést remél.
Pokolnak zord tüze a tájat felperzseli,
de virág a virágnak kezét nem engedi.
A tengerkékfolyók fájón kiszáradnak,
de a két apróságnak semmit sem árthatnak.
Szomjazó testük, ha mást már nem tehet,
átsuhan ajkukba egy csöppnyi lehelet.
A zöldellő erdők egyszer csak eltűnnek,
de a két kicsiny virág vágyai nem szűnnek.
Földünknek legsarkán, mi forrás mind elapad,
de a virágok kis szíve egymásért megszakad.
Csillagok fényét az éj súlyos láncra veri,
De virág a párját, ily vakon is megleli.
S ha köröttük végül romba dől a világ,
Akkor is megmarad együtt a két virág.
Két kicsiny virág
Földünknek legsarkán jeges vihar tombol,
fát, hegyet és völgyet biz porig rombol.
Földünknek legsarkán él két kicsiny virág,
s küzdnek elemekkel, bár ellenük a világ.
Mind, mi árthat nekik, hencegi erejét,
de a két kicsiny virág fogja egymás kezét.
Irdatlan sziklákat sodor a dühödt szél,
de a két kicsiny virág túlélést remél.
Pokolnak zord tüze a tájat felperzseli,
de virág a virágnak kezét nem engedi.
A tengerkékfolyók fájón kiszáradnak,
de a két apróságnak semmit sem árthatnak.
Szomjazó testük, ha mást már nem tehet,
átsuhan ajkukba egy csöppnyi lehelet.
A zöldellő erdők egyszer csak eltűnnek,
de a két kicsiny virág vágyai nem szűnnek.
Földünknek legsarkán, mi forrás mind elapad,
de a virágok kis szíve egymásért megszakad.
Csillagok fényét az éj súlyos láncra veri,
De virág a párját, ily vakon is megleli.
S ha köröttük végül romba dől a világ,
Akkor is megmarad együtt a két virág.
Csak hunyd le a szemed
Csak hunyd le a szemed
Csend ül a házon, csend ül a réten,
A tücsökzene is elhallgatott éppen.
Állok a bús utca sarkán,
Várok, várok egy kis fényre az utcán.
Várom, hogy újra világos legyen,
Várom, hogy újra zaj legyen.
De a csend az úr mostan,
És én állok az utcán búsan.
Fekete leplét az éj kiterítette,
Fekete párnáján alszik az este.
Félek az utcára lépni,
Félek, hogy a sötétség el fog lepni.
Lehunyom szememet,
És azokra gondolok kik, szeretnek.
Elmosolyodok magamban,
Furcsa érzés, megnyugodtam.
Lassan kinyitom szememet,
És látom, hogy a nap kúszik fel az égbe.
Lassan rájövök arra,
Hogy miért is féltem a sötétben annyira.
És mily meglepően egyszerű a válasz,
Nem is sötétségtől féltem valójában.
Nem attól hogy el fog lepni,
Hanem attól, hogy nem tudok majd szeretni.
De most, hogy megnyugodtam,
És a szeretteimre gondoltam,
Most már tudom, hogy tudok szeretni,
Most már tudom, hogy tudok élni.
Csak hunyd le a szemed
Csend ül a házon, csend ül a réten,
A tücsökzene is elhallgatott éppen.
Állok a bús utca sarkán,
Várok, várok egy kis fényre az utcán.
Várom, hogy újra világos legyen,
Várom, hogy újra zaj legyen.
De a csend az úr mostan,
És én állok az utcán búsan.
Fekete leplét az éj kiterítette,
Fekete párnáján alszik az este.
Félek az utcára lépni,
Félek, hogy a sötétség el fog lepni.
Lehunyom szememet,
És azokra gondolok kik, szeretnek.
Elmosolyodok magamban,
Furcsa érzés, megnyugodtam.
Lassan kinyitom szememet,
És látom, hogy a nap kúszik fel az égbe.
Lassan rájövök arra,
Hogy miért is féltem a sötétben annyira.
És mily meglepően egyszerű a válasz,
Nem is sötétségtől féltem valójában.
Nem attól hogy el fog lepni,
Hanem attól, hogy nem tudok majd szeretni.
De most, hogy megnyugodtam,
És a szeretteimre gondoltam,
Most már tudom, hogy tudok szeretni,
Most már tudom, hogy tudok élni.
Csend ül a házon, csend ül a réten,
A tücsökzene is elhallgatott éppen.
Állok a bús utca sarkán,
Várok, várok egy kis fényre az utcán.
Várom, hogy újra világos legyen,
Várom, hogy újra zaj legyen.
De a csend az úr mostan,
És én állok az utcán búsan.
Fekete leplét az éj kiterítette,
Fekete párnáján alszik az este.
Félek az utcára lépni,
Félek, hogy a sötétség el fog lepni.
Lehunyom szememet,
És azokra gondolok kik, szeretnek.
Elmosolyodok magamban,
Furcsa érzés, megnyugodtam.
Lassan kinyitom szememet,
És látom, hogy a nap kúszik fel az égbe.
Lassan rájövök arra,
Hogy miért is féltem a sötétben annyira.
És mily meglepően egyszerű a válasz,
Nem is sötétségtől féltem valójában.
Nem attól hogy el fog lepni,
Hanem attól, hogy nem tudok majd szeretni.
De most, hogy megnyugodtam,
És a szeretteimre gondoltam,
Most már tudom, hogy tudok szeretni,
Most már tudom, hogy tudok élni.
Csak hunyd le a szemed
Csend ül a házon, csend ül a réten,
A tücsökzene is elhallgatott éppen.
Állok a bús utca sarkán,
Várok, várok egy kis fényre az utcán.
Várom, hogy újra világos legyen,
Várom, hogy újra zaj legyen.
De a csend az úr mostan,
És én állok az utcán búsan.
Fekete leplét az éj kiterítette,
Fekete párnáján alszik az este.
Félek az utcára lépni,
Félek, hogy a sötétség el fog lepni.
Lehunyom szememet,
És azokra gondolok kik, szeretnek.
Elmosolyodok magamban,
Furcsa érzés, megnyugodtam.
Lassan kinyitom szememet,
És látom, hogy a nap kúszik fel az égbe.
Lassan rájövök arra,
Hogy miért is féltem a sötétben annyira.
És mily meglepően egyszerű a válasz,
Nem is sötétségtől féltem valójában.
Nem attól hogy el fog lepni,
Hanem attól, hogy nem tudok majd szeretni.
De most, hogy megnyugodtam,
És a szeretteimre gondoltam,
Most már tudom, hogy tudok szeretni,
Most már tudom, hogy tudok élni.
Gulyás Gábor: Barátaimnak
Gulyás Gábor: Barátaimnak
Áramlanak az érzések akár a vér,
Mely egyik csatornából a másikba tér.
Szívünk szeret majd csalódni kénytelen,
így haladunk végig e becses életen.
Régen érték volt egy-egy szerelem,
Elveszett a látásmód, az ilyen érzelem.
Váltakozik minden, ütemesen mozog,
ami biztos: a barátok s rokonok.
Ők melletted lesznek, bármi történik,
Jó tanácsot adnak s utadat kísérik.
Kihez mész, ha kapcsolatodban fájdalmak érnek?
vagy épp bizonytalannak tűnik léted?
Ahhoz, ki meghallgat és őszintén figyel,
ki tisztán és emberként kezel,
kinek nincs előítélete múltad felett,
igaz barátod csakis az lehet.
Van három barátom, kikben mindig hittem,
Beszélgetéseink alatt igaz volt minden.
Egymással vagyunk ha fájdalom vagy öröm ér,
Összeköt minket a hasonló vér.
Nem is barátok, testvérek vagyunk,
Nem adjuk fel soha ezt, amíg meg nem halunk.
Látunk a jövőben egy gyönyörű képet,
Nyaralunk, gyermekeink együtt nevetgélnek,
Feleségeink egymással főzésről beszélnek.
Mi, a srácokkal csak egymásra nézünk,
sörünket emelve éneklünk,
mint régen, mikor nem kellett rá ok,
"Azért vannak a jó barátok..."
Gulyás Gábor
Áramlanak az érzések akár a vér,
Mely egyik csatornából a másikba tér.
Szívünk szeret majd csalódni kénytelen,
így haladunk végig e becses életen.
Régen érték volt egy-egy szerelem,
Elveszett a látásmód, az ilyen érzelem.
Váltakozik minden, ütemesen mozog,
ami biztos: a barátok s rokonok.
Ők melletted lesznek, bármi történik,
Jó tanácsot adnak s utadat kísérik.
Kihez mész, ha kapcsolatodban fájdalmak érnek?
vagy épp bizonytalannak tűnik léted?
Ahhoz, ki meghallgat és őszintén figyel,
ki tisztán és emberként kezel,
kinek nincs előítélete múltad felett,
igaz barátod csakis az lehet.
Van három barátom, kikben mindig hittem,
Beszélgetéseink alatt igaz volt minden.
Egymással vagyunk ha fájdalom vagy öröm ér,
Összeköt minket a hasonló vér.
Nem is barátok, testvérek vagyunk,
Nem adjuk fel soha ezt, amíg meg nem halunk.
Látunk a jövőben egy gyönyörű képet,
Nyaralunk, gyermekeink együtt nevetgélnek,
Feleségeink egymással főzésről beszélnek.
Mi, a srácokkal csak egymásra nézünk,
sörünket emelve éneklünk,
mint régen, mikor nem kellett rá ok,
"Azért vannak a jó barátok..."
Gulyás Gábor
Gulyás Barbara :Ha
Gulyás Barbara
Ha
Ha a szívem egy térkép lenne,
Felfedezhetnéd benne álmaim.
Ha a lelkem egy könyv lenne,
Elolvashatnád gondolataim.
Ha a szemem csillag lenne,
Kívánhatnál egyet lehulltakor.
Ha a szám egy rózsa lenne,
Lecsókolhatnád mosolyom.
Ha a hangom a szél lenne,
Hallgathatnád, mit suttogok az éjbe.
Ha a hajam a napsugár lenne,
Érezhetnéd bőrödön melegét.
Ha az érintésem hó lenne,
Egybeolvadhatnál énemmel.
Ha a múltam egy regény,
Te megismerheted az egészet.
Ha a jelenem egy notesz,
Írhatnád benne a fejezeteket.
Ha a jövőm egy tükör,
Tőled függne, darabokra mikor töröd.
Ha
Ha a szívem egy térkép lenne,
Felfedezhetnéd benne álmaim.
Ha a lelkem egy könyv lenne,
Elolvashatnád gondolataim.
Ha a szemem csillag lenne,
Kívánhatnál egyet lehulltakor.
Ha a szám egy rózsa lenne,
Lecsókolhatnád mosolyom.
Ha a hangom a szél lenne,
Hallgathatnád, mit suttogok az éjbe.
Ha a hajam a napsugár lenne,
Érezhetnéd bőrödön melegét.
Ha az érintésem hó lenne,
Egybeolvadhatnál énemmel.
Ha a múltam egy regény,
Te megismerheted az egészet.
Ha a jelenem egy notesz,
Írhatnád benne a fejezeteket.
Ha a jövőm egy tükör,
Tőled függne, darabokra mikor töröd.
Czigány Ildikó
Ami kötelező, az ellen tiltakozunk a szabadság nevében. De amiről azt hisszük, hogy mi választottuk, nagyobb rabságba dönt, mint amit hadifogoly és rabszolga valaha elviselt.
Czigány Ildikó
Czigány Ildikó
Károlyi Amy: Álomfejtés
Károlyi Amy
Álomfejtés
I.
Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
az éjszaka sokat megenged
ehetsz a tiltott gyümölcsből
szerethet az, ki nem szerethet
Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
lehullnak a fátylak
talpig meztelen
megláthatod, aki nem láthat
Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
az éjszaka mindenható
átrepül határt, éveket
léghajós vagy és léghajó
Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
mindent lehet, mindent szabad
akit megszólítasz, megjelen
feltámasztod a holtakat .
II.
Elalvás előtt
mindig más alakban
közelébb jő a tapasztalhatatlan
zsibbasztóan
a medve álma
dermed egy
fehérebb világba
fészket rakunk az öntudatlanságon
emléktelen dió héjában téli álom
emléktelenség héjában téli álom
menedék-hely az öntudatlanságon
egy zsibbasztóan fehérebb világba
át dermedünk akár a medve álma
közelébb jő a tapasztalhatatlan
elalvás előtt
mindig más alakban
Álomfejtés
I.
Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
az éjszaka sokat megenged
ehetsz a tiltott gyümölcsből
szerethet az, ki nem szerethet
Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
lehullnak a fátylak
talpig meztelen
megláthatod, aki nem láthat
Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
az éjszaka mindenható
átrepül határt, éveket
léghajós vagy és léghajó
Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
mindent lehet, mindent szabad
akit megszólítasz, megjelen
feltámasztod a holtakat .
II.
Elalvás előtt
mindig más alakban
közelébb jő a tapasztalhatatlan
zsibbasztóan
a medve álma
dermed egy
fehérebb világba
fészket rakunk az öntudatlanságon
emléktelen dió héjában téli álom
emléktelenség héjában téli álom
menedék-hely az öntudatlanságon
egy zsibbasztóan fehérebb világba
át dermedünk akár a medve álma
közelébb jő a tapasztalhatatlan
elalvás előtt
mindig más alakban
Jagos István: Végtelen fonat
Végtelen fonat
Végtelen fonat az életünk,
Sok-sok válaszút...
Többet nem kérhetünk.
A nappal és éj egybe ér,
Kinyílt egy kisvirág
A valóság peremén.
Itt vagyunk, álmodunk,
Bíbor felhőkön magasan szárnyalunk.
Időtlen időkben élhetünk
Számos titokkal,
Melyet még nem érthetünk.
Az Őrző már rég nem regél,
De itt hagyta harmatát,
Ránk hagyva mindenét.
Itt vagyunk, álmodunk,
Letünt korokon szabadon szárnyalunk.
Végtelen fonat az életünk,
Ezer színvarázs...
Mi ebben élhetünk.
Hold és a Nap frigyre lép,
Kigyult egy csillag
Vágyaink színterén.
Itt vagyunk, álmodunk,
Fantáziánk tengerén szabadon szárnyalunk.
Jagos István
(1999-2007)
Végtelen fonat az életünk,
Sok-sok válaszút...
Többet nem kérhetünk.
A nappal és éj egybe ér,
Kinyílt egy kisvirág
A valóság peremén.
Itt vagyunk, álmodunk,
Bíbor felhőkön magasan szárnyalunk.
Időtlen időkben élhetünk
Számos titokkal,
Melyet még nem érthetünk.
Az Őrző már rég nem regél,
De itt hagyta harmatát,
Ránk hagyva mindenét.
Itt vagyunk, álmodunk,
Letünt korokon szabadon szárnyalunk.
Végtelen fonat az életünk,
Ezer színvarázs...
Mi ebben élhetünk.
Hold és a Nap frigyre lép,
Kigyult egy csillag
Vágyaink színterén.
Itt vagyunk, álmodunk,
Fantáziánk tengerén szabadon szárnyalunk.
Jagos István
(1999-2007)
Ha most elalszol
Ha most elalszol, repülj egy világba
az álom szárnyát szélesre kitárva
suhanj a széllel az éjszakai égen,
s a csillagokat kerülgesd ki szépen.
Suhanj úgy mint még soha, repülj boldogan,
s mindennek örülj, mi szemed elé tárul az éjszakai tájban,
de pihenj egy kicsit a hold karjában.
Az ezüstös fénybe öltözött fák boldogan intenek,
s ki éjszaka lát mindenki örömmel köszönt téged,
s csodálják reptedet,
s már érzed a boldog röpködés minden örömét,
mert ez az álom egy csoda lét,
s most én is repülni megyek,
az éj minden szépsége legyen veled!
az álom szárnyát szélesre kitárva
suhanj a széllel az éjszakai égen,
s a csillagokat kerülgesd ki szépen.
Suhanj úgy mint még soha, repülj boldogan,
s mindennek örülj, mi szemed elé tárul az éjszakai tájban,
de pihenj egy kicsit a hold karjában.
Az ezüstös fénybe öltözött fák boldogan intenek,
s ki éjszaka lát mindenki örömmel köszönt téged,
s csodálják reptedet,
s már érzed a boldog röpködés minden örömét,
mert ez az álom egy csoda lét,
s most én is repülni megyek,
az éj minden szépsége legyen veled!
Helen Csok: Kívánság
Helen Csok: Kívánság
Jó lenne mindenkit szeretni,
Aki engem viszontszeret,
Aki őszintén nyújt kezet.
Aki mosolygón rám tekint,
Aki elmegy, de visszaint.
Aki a jobbomon halad,
Aki mindig velem marad.
Jó lenne mindenkit szeretni,
Akkor is, ha nagyon nehéz.
Azt is ki jön, és rám se néz.
Vagy, ha rám néz, de mégse lát.
Aki felró minden hibát.
Aki vádol, ha nincs miért,
Ki meghallgat, de meg nem ért.
Jó lenne mindenkit szeretni.
Elfogadni más igazát.
Nem aratni, csak mindig vetni...
Szebb lenne tőle a világ!
Jó lenne mindenkit szeretni,
Aki engem viszontszeret,
Aki őszintén nyújt kezet.
Aki mosolygón rám tekint,
Aki elmegy, de visszaint.
Aki a jobbomon halad,
Aki mindig velem marad.
Jó lenne mindenkit szeretni,
Akkor is, ha nagyon nehéz.
Azt is ki jön, és rám se néz.
Vagy, ha rám néz, de mégse lát.
Aki felró minden hibát.
Aki vádol, ha nincs miért,
Ki meghallgat, de meg nem ért.
Jó lenne mindenkit szeretni.
Elfogadni más igazát.
Nem aratni, csak mindig vetni...
Szebb lenne tőle a világ!
Veréb Zoltán: Egyetlen gondolat
Veréb Zoltán Egyetlen gondolat
Hatalmas felhők,
Nagy vándorok ők,
Mennek, mennek,
Mindig csak mennek.
Nem tudom, hová,
Talán világgá.
Csak araszolnak,
De van, hogy futnak.
Száraz a szél, mi Őket elviszi,
Viszi az messze,
El nem fogy sose.
Édes napsugár,
Mi előugrál
A felhők mögül.
A Nap de örül.
Örül a mának,
Örül holnapnak,
Örül életnek
S egy szerelemnek.
Hatalmas felhők,
Nagy vándorok ők,
Mennek, mennek,
Mindig csak mennek.
Nem tudom, hová,
Talán világgá.
Csak araszolnak,
De van, hogy futnak.
Száraz a szél, mi Őket elviszi,
Viszi az messze,
El nem fogy sose.
Édes napsugár,
Mi előugrál
A felhők mögül.
A Nap de örül.
Örül a mának,
Örül holnapnak,
Örül életnek
S egy szerelemnek.
Jó Éjszakát!
Jó Éjszakát!
Ezernyi álmos kis madárka
Fészkén lel altató tanyát,
Elrejti lombok lenge sátra;
Jó éjszakát!
Sóhajt a forrás, néha csobban,
A sötét erdő bólogat -
Virág, fa, szendereg nyugodtan,
Szép álmokat!
Egy hattyú ring a tó vizében,
Nádas - homályba andalog;
Ringassanak álmomba szépen
Kis angyalok!
Tündérpompájú éji tájon
Felkel az ezüst holdvilág;
Összhang a föld, egy édes álom-
Jó éjszakát!
Ezernyi álmos kis madárka
Fészkén lel altató tanyát,
Elrejti lombok lenge sátra;
Jó éjszakát!
Sóhajt a forrás, néha csobban,
A sötét erdő bólogat -
Virág, fa, szendereg nyugodtan,
Szép álmokat!
Egy hattyú ring a tó vizében,
Nádas - homályba andalog;
Ringassanak álmomba szépen
Kis angyalok!
Tündérpompájú éji tájon
Felkel az ezüst holdvilág;
Összhang a föld, egy édes álom-
Jó éjszakát!
Szalai Krisztina Hajnal
Szalai Krisztina Hajnal
Csendes még minden Lassan megvirrad
Ébred az élet Odakünn pirkad.
Az ég oly gyönyörű mély
A fény kibontja színét
Világos kéken Kitárul az ég
Tündöklik minden
Nedves még a rét
A tér kinyitja szemét
Felgyúl néhány lámpafény
Ébred, ki érez
Fújdogál a szél
Megérint téged
Minden, ami szép
A szív dúdolja dalát
És halld megérint talán.
Csendes még minden Lassan megvirrad
Ébred az élet Odakünn pirkad.
Az ég oly gyönyörű mély
A fény kibontja színét
Világos kéken Kitárul az ég
Tündöklik minden
Nedves még a rét
A tér kinyitja szemét
Felgyúl néhány lámpafény
Ébred, ki érez
Fújdogál a szél
Megérint téged
Minden, ami szép
A szív dúdolja dalát
És halld megérint talán.
Sulák Krisztina Őrizem az álmod
Sulák Krisztina Őrizem az álmod...
Páratlan fénysugárként világít a lelked,
Mély érzelemvilág lakozik Tebenned.
Nyisd meg szíved, de csak annak, kinek belül érzed
Meglásd, csodás utakra visz ő majd téged...
Kitárulnak majd szíved ismeretlen kapui
Elkezdődnek életed eddig rejtve titkolt útjai.
Ráfekszel majd lelked lágy pázsitszőnyegére
Megnyílik előtted belső lényed örök fényessége.
Keresd az utad világító lámpácskáit
Hidd el, segítőid úgy őrzik szíved,
mint édesanya gyermekének első ruhácskáit...
Úgy védelmezlek téged, mint borús időben a nyiladozó napsugarat
Betakarlak, mint sas közeledtével az anyaállat a védtelen kisfiakat.
Megölellek, mint gyászolót a barát, hogy csökkentse sajgó fájdalmát.
Őrizem az álmod,
Hogy ne érezd többé úttalanságod...
Páratlan fénysugárként világít a lelked,
Mély érzelemvilág lakozik Tebenned.
Nyisd meg szíved, de csak annak, kinek belül érzed
Meglásd, csodás utakra visz ő majd téged...
Kitárulnak majd szíved ismeretlen kapui
Elkezdődnek életed eddig rejtve titkolt útjai.
Ráfekszel majd lelked lágy pázsitszőnyegére
Megnyílik előtted belső lényed örök fényessége.
Keresd az utad világító lámpácskáit
Hidd el, segítőid úgy őrzik szíved,
mint édesanya gyermekének első ruhácskáit...
Úgy védelmezlek téged, mint borús időben a nyiladozó napsugarat
Betakarlak, mint sas közeledtével az anyaállat a védtelen kisfiakat.
Megölellek, mint gyászolót a barát, hogy csökkentse sajgó fájdalmát.
Őrizem az álmod,
Hogy ne érezd többé úttalanságod...
Körösné Anna Édesapám!
Körösné Anna Édesapám!
Valaha, nem is oly régen,
Haja fekete volt, mint az ében.
Alakja erős, szeme szikra,
Szája szegletén ott csücsül a móka.
Mára haja kifehéredett,
Próbára tette az élet,
De kedve még előcsalható,
Főleg, ha unokáiról van szó!
Becsületesen élt és él,
Mindig hisz és remél!
S ki így él, soha sem szegény,
Mert szeretete bennünk is él!
Valaha, nem is oly régen,
Haja fekete volt, mint az ében.
Alakja erős, szeme szikra,
Szája szegletén ott csücsül a móka.
Mára haja kifehéredett,
Próbára tette az élet,
De kedve még előcsalható,
Főleg, ha unokáiról van szó!
Becsületesen élt és él,
Mindig hisz és remél!
S ki így él, soha sem szegény,
Mert szeretete bennünk is él!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
